Pest Megyei Hirlap, 1964. június (8. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-14 / 138. szám

Vm. ÉVFOLYAM, 138. SZÁM 1964. JÚNIUS 14, VASÁRNAP A határban fényképeztük Érik a paradicsom — Nő a paprika — Készül a kút HALLOTTUK ÍRUNK RÓLA A Dózsa Termelőszövetkezetben felkészültek az aratásra KÉSZÜL A PARKETTA A határidő június 30. Addig még kilenc lakásban keli a Halápi-brigádnak elkészíteni a szobák padlózatát, az új tor­mási házakban. Godány felv. Hány hét a szeméthordás Mennyi idő alatt vi­szik el a szemetet a be­jelentéstől számítva a községgazdálkodási vál­lalat szemétgyűjtői? — teszik fel a kérdést az állami házakban lakók. Saját megnyugtatásuk érdekében szeretnének ■ választ kapni, hogy a higiénia betartásához egy vagy két hétig kell várakozni ebben a nagy melegben a szemét el­szállítására?! * Tanácstagi beszámolók Ma és holnap, nyolc körzet­ben tartanak tanácstagi beszá­molókat. Patay Józsefné Gá­bor Ágostonnéval együtt tart­ja beszámolóját délután 4 óra­kor, a Bajcsy-Zsilinszky u. 2. szám alatt. Magyar László ma, délután 3 órakor a Hunyadi Tsz-klubban, Ványi Ambrus ma délután 4 órakor a Hunya­di Tsz központjában. Holnap, hétfőn, Kádár And­rás este 7 órakor, a gimná­zium nagytermében, Missziusz Sándorné, délután 6 órakor, a Mészáros J. u. 18. szám alatt, Visontai Lászlóné és ifj. Bo­kor Imre, a Csongrádi úti is­kolában tartják beszámolóju­kat délután 6 órakor. ★ Száz kiló paradicsomot szed­tek eddig a Szabadság Terme­lőszövetkezetben, amit export­ra küldtek. ★ Negyvenezer darab fehér karalábét értékesítettek a MÉK-en keresztül eddig a Szabadság Termelőszövetkezet kertészei. * Meghosszabbították június 15-ig ifj. és id. Rácz József fes­tőművészek grafikai kiállítá­sát. ■k MA: BIZONYÍTVÁNYOSZTÁS Ma délelőtt 10 órakor oszt­ják ki a gimnáziumban a bi­zonyítványokat. Délután fél öt­kor pedig az Arany János ál­talános iskola évzáró ünnep­sége lesz. A zeneiskola holnap, hétfőn délután 3 órakor tartja évzáró ünnepségét. k Mit látunk ma a moziban? Karambol. Magyar film, fő­szereplők Latinovits Zoltán, Bujtor István és Balogh Zsu­zsa f. h. Szélesvásznú. Kísérőműsor: Három fehér füst. Magyar híradó. Matiné: Állami áruház. Folyik a zöldborsó szedése, eséplése és megkezdődött a szállítása ■■ Kapálják a kukoricát >■ Befejeződött a silózás Illés Balázs főagronómus tájékoztatása szerint a terme­lőszövetkezetnek 550 hold búza, 1130 hold rozs, 300 hold őszi árpa, 100 hold tavaszi árpa és 100 hold zab aratásá­ra kellett felkészülnie. Az összesen 2180 hold arat­ni való nagy részét géppel aratják le. A gépállomás hár rom kombájnt és két arató­gépet biztosít, illetve küld a termelőszövetkezet két arató­gépje mellé. A 2180 holdból 450 holdat szerződésileg kézi aratással végzik a tagok. A szerződések készen vannak. A 90 hold cukorrépa ló­kapálását, sarabolását, egyelését befejezték. A 175 hold burgonya feltölté­se folyamatosan halad, sőt, helyenként már a második so­ron is végzik. Az 502 hold fővetésű kuko­rica ló- és kézi kapálása még tart. Megkezdődött a borsó­szüret. A konzervgyár részére 150 holdon termesztett borsó betakarítása, eséplése már megkezdődött. A borsószedésben jó munkát végeztek az álta­lános iskola tanulói és a negyven tagú cigány- brigád. A borsó holdanként hét és fél-nyolc mázsa szemesborsót eredményezett eddig. A növénytermesztésben részt vevő Il-es, Kustár-brigád tagjai és fogatosai is jól kive­szik a részüket a munkából. A lucerna és borsó betakarí­tásában más brigádoknak is segítenek. Igen szép lucemakazlakat raktak a Bakonyi-testvérek. Kétszáz holdról a lucernát betakarították — mintegy ezerötszáz mázsát. A betaka­rított őszi keverékek helyét silókukoricával és muharral vetették be. A II. brigád területén egy tagban álló százholdas kuko­ricaföld állandó lókapálását kilenc fogatos vállalta el. — fehér — Meglopta a wnunlsatársait Zsebből íróasztal fiókból lopott a megtévedt tisztviselő — négy hónapot kapott Kiséri Lászlót, szerződéses kisegítőként alkalmazta a vá­rosi bíróság 1963. november elsején. A fiatalember ép­pen csak hogy megmelege­dett új munkahelyén, máris rossz útra tért. Egy óvat­lan pillanatban belekotorá­szott Parragh Tihamérné, szerződéses fűtő télikabát- zsebébe és az erszényéből kiemelt száz forintot. Négy nap múlva megismételte a lo­pást, de ez alkalommal már A jól tanulás jutalma: könyv Régi szokás, hogy évzáró ünnepségeken, bizonyítvány­osztáskor a kitűnő, vagy je­les bizonyítványok mellé egy-egy könyvet kapnak a diákok. A tanulók büszkén nézegetik az igazgató, vagy a volt osztályfőnök aláírását, az iskola pecsétjét de nem utolsósorban azt, hogy kitű­nő, vagy jeles bizonyítvá­nyért kapták-e a jutalmat. Ezeket a könyveket azután fél­reteszik. Hadd lássa majd a gyermeke, vagy az unokája, hogy nemcsak a régi meg­sárgult index lapjai mutatják a jó jégyeket, de bizonyítja azt egy-egy könyv is, a jutalom. A napokban, még az évzáró­ünnepségek előtt nagy ruhás­kosárral állított be a könyves­boltba két tanuló, a gimná­zium KISZ-szervezetének gaz­dasági felelősei. Kellett a nagy kosár a több mint nyolc­van kötet könyvnek, amit ju­talomként vásároltak az év­közben jó KISZ-munkát vég­ző tanulóknak. Körülbelül ezerhatszáz forintot költöttek- könyvekre, amiket a bizonyít­ványosztáskor osztanak ki azoknak a tanulóknak, akik ezt egész évi munkájukkal ki­érdemelték. Az általános iskolák közül a tanyai iskolák kezdték meg a vásárlást. Már a könyvhét alatt beszerezték a jó tanu­lók jutalmául szolgáló szép- irodalmi könyveket. Az Arany János Általános Iskola több mint nyolcszáz fo­rint értékű könyvajándékkal jutalmazza a legjobban tanu­lókat az alsótagozatosoktól kezdődően a nyolcadik osztá­lyosokig. Átadták az új ebédlőt a vá­rosi kórházban, amit a városi tanács költségvetéséből épí­tettek. Egymillió-kétszázezer forin­tot fordít az idei városi költ­ségvetés az általános iskolák napközi otthonainak fenntar­tására. Herpai Ferencné, az Arany János Termelőszövetkezet tag­ja szerződéses pulyka-, liba- és csirkeállomány mellett még száz kacsát is nevel értékesí­tésre. A tizenhatezerháromszáz normálhold tavaszi tervét a gépállomás eddig 145 százalék­ra teljesítette, huszonhárom- ezer-háromszázhetvenöt hol­don. — Ha nem lenne ennyi légy, ez a Kovács átaludná munkaidőt. (Gál karikatúrája) nem volt szerencséje, mert leleplezték. Ugyanebben az időben dr. Dobos Vilmos tanácsvezető bíró nyitott íróasztalából ki­lopott egy ötven forint ér­tékű pipát, két csomag pi­padohányt és egy különö­sebb értékkel nem bíró go­lyóstollbetétet. Józsa Juliánná, bírósági irodavezető a nagykőrösi postahivatal megbízásából, il­letékbélyeget árusít és két­ezer forint értékű bélyeget bocsátott rendelkezésére. A bélyeg a posta tulajdonát képezi és a kétezer forint­nak vagy készpénzben, vagy bélyegben állandóan meg kell lenni. Kiséri László egy al­kalmas pillanatban, amikor egyedül volt az irodában, ki­lopott Józsa Julianna fiók­jából négyszáz forintot. Amikor a vádbeli cselek­mények kiderültek, az ön­magáról megfeledkezett fia­talember öngyilkossági szán­dékkal gyógyszereket vett be. A bíróság a tárgyaláson Kiséri László beismerése, a munkatársak tanúvallomása alapján megállapította, hogy a vádlott bűnös a munka­társai sérelmére elkövetett lopásban, azzal a cselekmé­nyével pedig, hogy a tár­sadalmi tulajdont képező bé­lyegpénzből négyszáz forin­tot elvett, társadalmi tulaj­dont károsító lopást köve­tett el. A bűnösség! körülménye­ket vizsgálva a bíróság sú­lyosítónak vette a folyta­tólagos elkövetési módot, enyhítő körülménynek Kiséri László beismerését és meg­bánást tanúsító magatartá­sát, valamint beteges testi állapotát. Négyhónapi fel­függesztett szabadságvesztés­re ítélte. A Rákóczi Termelőszövetkezet kertészetében érik a paradi­csom. Keresztesi Margit és Ki­csi Ibolya már két ízben szüre­telt ötven-ötven kiló paradi­csomot A Szabadság Termelőszövetke­zetben, Tekes Ambrus kezeli a fólia alatt növekedő töltemi- való paprikát A Petőfi Termelőszövetkezet III. üzemegységében már a második kutat fúrja, Füle Lajos brigádvezető, Lénárdi Gyula, Lipóczky István és Papp Géza (Foto: Fehér) SPORT LABDARÚGÁS Makói Vasas—Nagykőrösi Kinizsi A tavaszi forduló utolsó előtti mérkőzését ma Makón játssza a Kinizsi NB III-as labdarúgócsapata. Mind a két csapat a kiesési zónában van: 14. Nagykőrös 13 3 S 7 14:13 S 16. Makó 12 3 3 7 12:24 7 Makó egy mérkőzéssel ke­vesebbet játszott, elmaradt a Csongrád—Makó találkozó. Az egyfordulós bajnokságban Ma­kó a 7., a Kinizsi a 10. helyen végzett. Az ősszel Makón 2:1- re nyert a körösi csapat. A ta­bella hasonló képességű csa­társorokat és jobb Kinizsi védelmet mutat. A további eredményeket vizsgálva lát­ható, hogy Makó azokkal a csapatokkal játszott hazai pá­lyán, akikkel a Kinizsi ide­genben és fordítva, a Kinizsi hazai ellenfelei voltak Makó idegenbeli ellenfelei. A pár­huzam a következő: (elől Ma­kó hazai, zárójelben a Kinizsi idegenbeli eredménye) KTE 1:0 (0:1), Vásárhely 1:2 (1:2), Szegedi Építők 2:0 (1:0), Csa­bai Honvéd 2:3 (0:1), Mező­túr 1:1 (0:1), Törökszentmik- lós 1:1 (0:1) Makó hazai gól- aránya 8:7, szerzett pont 7, Kinizsi idegenben 2:5, szerzett pont 3. Makó idegenben egy Harminc éve a katedrán Kiss László igazgató kitüntetése Itt végezte is­koláit is. Nagy­bátyja, Kiss Amb­rus, ceglédi polgá­ri iskolaigazgató példája nyomán jegyezte el magát a pedagógus pá­lyával. Tanítói ké­pesítését a hely­beli tanítóképző­ben szerezte meg, majd utána a sze­gedi Pedagógiai Főiskolán a bioló­gia-földrajz sza­kon tanári okleve­let nyert. A Felvidéken kezdte meg peda­gógiai működését, a második világ­háború után ke­rült vissza szülő­helyére. Előbb a polgári fiúisk-Má- nál, majd az ab­ból kifejlődő Pe­tőfi Sándor Álta­lános Iskolánál kapott beosztást, s jelenleg is ott működik, mint igazgató helyettes. Szolgálati ideje harminc év. A Munkaügyi Minisztérium 1953-ban bízta meg a nagykőrösi ipari képzés meg­szervezésével, s azóta mint meg­bízott igazgató, ti­zenkét éve irá­nyítja a szak­munkás utánpót­lást. — Kezdetben tizenkét ipari ta­nulóval indu'd meg az oktatás, s jelenleg három­százötvenes lét­számú intézetté fejlődött. Ebben nagy ré­sze volt Kiss Lász­ló igazgató fá­radtságot nem is­merő lelkiismere­tes munkájának, amelyet a felet­tes hatóság több ízben elismerés­ben részesített. A legnagyobb elismerést azon­ban a napokban lezajlott pedagó­gusnap alkalmá­val kapta meg, amikor a Könnyű­ipari Miniszté­rium a .,Kwáló dolgozó” jelvény- nyel, s oklevéllel tüntette ki. Rácz József pontot szerzett. (Jászberény 1:1), a többi mérkőzését el­vesztette, idegenben a gól­aránya 4:17, legnagyobb vere­sége Csabai VTSK-tól 7:1. Megállapítható, hogy idegen­ben. a körösi csapat mérlege a jobb, míg a hazai pályán Makó hat mérkőzésből hét pontot szerzett, a körösi pe­dig hétből hatot. A számok szerint van esé­lye a körösi csapatnak pont­szerzésre, de ehhez az kell, hogy a tudás megfelelő aka­rással és lelkesedéssel is pá­rosuljon, mert a további sze­replés érdekében nem közöm­bös, hogy a mai két pont ki­nek a birtokába kerül. A csa­pat a következő: Gömöri — Vass, Kecskés 1, Szabó II — Csikós I, Aszódi — Decsi, Kle- novics, Lányi, Csikós II, S. Szabó. Játékvezető: Puskás. A területi bajnokságban az utolsó fordulót bonyolítják (mindkét körösi csapatnak van egy-egy elmaradt mérkőzé­se). Az Építők csapata Tá­borfalván játszik, győzelme biztosra vehető az utolsó he­lyezett Táborfalva ellen, még annak otthonában is. Az itthon játszó Kinizsi II nehéz feladat előtt áll, az 5. helyezett Pilis, volt megyei csapat, lesz az ellenfele. Az igen gyengén játszó körösi csapat pontszerzése nem va­lószínű, ennek ellenére jó mérkőzés várható. A mérkő­zések 4 és fél 6 órakor kez­dődnek. Előtte három órakor a sportiskolások játszanak. A Spartacus kézilabdázói Abonyban játszanak. A mér- kőzésről-mérkőzésre gyengéb­ben játszó csapat sikerére nem lehet számítani. P. S. Belépőjeggyel kombinált sorsjegy várja a tánc kedve­lőit a művelődési otthonban. A nyári idény alatt, a belépő­díj ellenében könyvsorsjegyet is kapnak a táncolok, a juta­lomkönyveket a földműves­szövetkezet igazgatósága bizto­sította. A napokban megnyílik a Petőfi Általános Iskola szak­köreinek és politechnikás ta­nulóinak munkakiállítása. Ezen a kiállításon mutatják be a tanulók évi munkájuk leg­szebb termékeit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom