Pest Megyei Hirlap, 1964. május (8. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-24 / 120. szám
SSt Bejutottunk az NK elődöntőjébe Magyarország—Franciaország 2:1 (1:1) Szombaton délután a Népstadionban a Nemzetek Kupájának elődöntőbe jutásáért küzdött a két csapat. A Párizsban szerzett két gólos előnyt kellett megvédenie labdarúgó-válogatottunknak. 80 000 néző előtt a két csapat a következő összeállításban lépett pályára: Magyarország: Szentmihábyi — Mátrai, Mészöly, Sárosi — Nagy, Sipos — Sándor, Rákosi, Tichy, Bene, Fenyvesi Ar. Franciaország: Bemard — Casolari, Artelesa, Chorda — Charles Alfred, Stako — Le eh, Di Nallo, Combin, Bonnál, Rambert. A franciák kezdték a játékot s a 2. percben már meg is szerezték a vezetést. Di Nallo Lech-nek adta a. labdát, aki Combin-t szöktette, a középcsatár lefutotta Mészölyt és 14 méterről a kifutó Szentmihályi mellett a kapu közepébe helyezte a labdát. A 24. percben egyenlített a magyar csapat. Húsz méterre a kaputól Stako ellökte Tichyt és Sipos csavart büntetője a sorfal felett a kapu közepén a léc alá jutott, Bemard későn nyúlt a labda után. A 30. percben Rákosi jó labdával ugratta ki Tichyt, aki egy csellel lerázta magáról a védőket, de a 16-osról elhamarkodottan fölé lőtt. A 40. percben Sándor az oldalhálót találta el, a másik oldalon pedig a franciák szöglete után Szentmihályi a 16-osig kijött a labdáért, de nem tudta megszerezni, üres volt a kapu, végül Mészöly felszabadított. Szünet után a 49. percben Rákosi jobboldali beadása után a francia kapu előtt adódott veszélyes helyzet, de Bemard, Bene és Sándor elől lehúzta a labdát. Az 55. perc hozta a magyar vezető gólt. Egy francia támadást szerelt a magyar védelem, Mátrai Tichyt, ő Benét szöktette, a bal- összekötő bár oldalt sodródott, de azért három lépésről a kapuba talált. A 83. percben Combin távoli lövése kipattant Rambert nyújtott átlagon felülit. Válogatottunk e győzelmével, 5:2-es összgólaránnyal, tehát kiharcolta a Nemzetek Kupája elődöntőjébe jutást. A magyar csapat ellenfele június 17-én Madridban Spanyolország együttese lesz. Gól Adidas-cipöben A mérkőzés után belátogatott a magyarok öltözőjébe az Adidas gyár vezetője, gratu-' Iáit Benének, aki gólját az ö vállalatuk cipőjében lőtte. Sípos viszont magyar lábbeliben szerezte a magyarok egyenlítést jelentő gólját, s mint elmondotta, nemzetközi mérkőzésen ilyen gólt még nem ragasztott az ellenfél hálójába. A törökök ellen hasonló helyzetben a felső lécen csattant bombája. Mátrai azt mesélte el, hogy annak idején, amikor a Ferencváros az NSZK-ban vendégszerepeit, felkeresték a cipőgyártó céget. Miközben beszélgettünk, telefonhoz hívták Mátrait. Egy régi osztálytársnője, akivel tizenkét évvel ezelőtt együtt érettségizett Orosházán, távbeszélőn gratulált játékához. Tichy szerint most sokkal nehezebb dolga volt a magyar csapatnak, legalábbis a csatároknak, hisz Párizsban nem fedezték őket, akkor a franciák minden áron gólt akartak szerezni, és elsősorban a támadó játékot erőltették. Mint mondotta, meglepte őket a vendégek gyors gólja, de aztán szerencsére sikerült megfordítani az eredményt. , Rosszul játszottak a színészek Pécelen nagy érdeklődés mellett folyik az öregfiúk labdarúgó-bajnoksága. Hétről hétre megmérkőznek egymással a csapatok. Legutóbb a kereskedelmi dolgozók a színjátszókkal találkoztak. A színészek rosz- szul szerepeltek hiszen l:0-ás félidő után 4:2-re kikaptak. A találkozó váltott bírókkal folyt, háromszor cseréltek játékvezetőt, hogy igazságos legyen az eredmény. Cs. J. Vereség szombat délután Röplabda NB II Kaposvári Dózsa—Érdi MEDOSZ 3:2 (8:15, 15:10, 15:10, 8:15 és 15:11). Érd. 100 néző. V: B. Szűcs. Á jólramű mérkőzésen tartós fölényt egyik csapat sem tudott kiharcolni. A szerencsésebb kaposváriak győztek. Ifjúsági vízilabda-bajnokság II. csoport. 1. Bp. Honvéd 6 6 — — 72:14 12 2. Bp. Spart. 6 5 — 1 34:15 10 3. osc 6 5 — 1 19:10 10 4. Tipográfia 6 5 — 1 44:28 10 5. Vasas 6 2 1 3 32:31 5 6. MTK 6 o — 4 25:28 4 7. Ceglédi VSE 6 2 — 4 14:27 4 8. Elektromos 6 1 1 4 24:35 2 9. Csepel Autó 6 1 — 5 12:37 2 10. Tatab. B. 6 — — 6 8:59 — Az Elektromostól egy büntetőpont levonva. JÁRÁSI LABDARÚGÓ BAJNOKSÁGOK Dabasi járás Bugyi Vasas—Pusztavacsi Honvéd 1:2, Sári KSK—Gyón 5:1, Inárcs—Tatárszentgyörgy 3:0, Üjhartyán n—Táborfalvi Honvéd 0:5 Újlengyel—Hern kucs 0:1. 1. Alsónémedi 2. T. Honvéd 3. P. Honvéd Az élen a helyzet változatlan Már csak három forduló van f hátra a megyei asztalitenisz csapatbajnokság tavaszi idényéből és a legutóbbi mérkőzések után a Gödöllői Vasas II és a Dunakeszi Kinizsi változatlanul vezet. Az elmúlt fordulóban volt egy-két érdekes eredmény, a két újonc találkozóján a kistarcsaiak otthonukban 17:1 arányban legyőzték a Vecsési VIZÉP csapatát és ezzel a 7. helyre küzdötték fel magukat. Feltűnő a sződligeti pontosztozkodás. A nőknél nagyjából a várt eredmények születtek. Érthetetlen a GEAC lányok gyenge szereplése. Vác—Diósd 18:0 (10:0), Gödöllői Vasas—Abony 16:2 (6:0), Szigetha- Tom—DunakeszflfoiJnizsi 2:16 (0:10), KListarcsa—Vecsés 17:1 (7:3), Nagykőrös—GEAC 12:6 (10:0), Cegléd— Sződliget 9:9 (6:4). Zárójelben a női eredmények. Férfiak Kétlakásos komfortos családi ház garázzsal beköltözhetően eladó. Rákospalotán. Érdek- lődés este 340—€08. Nagyvirágú francia chabaud-szegíűpalánta minden színben kapható. darabonként 50 fillérért, Toronyi kertész, Békéscsaba, Sztraka utca 27. Nyugdíjas tisztviselőnő sürgősen albérleti szobát keres Szentendre belterületén, Brandtné, Szentendre, Steinmetz utca 2. Skoda-Octavia részletre is, eladó. Monor, Vöröshadsereg útja 36. Gyümölcsös eladó Po- mázon. 700 n-öles. az állomás közelében. Telefon : 155—146 vagy 156—408. _____________ E ladó Ceglédbercelen, Bajcsy-Zsilinszky út 37. sz. ház. beköltözhető. 580 n-öl telekkel, kút szőlő benne, 35 ezerért. Érdeklődni: Ceglédbercel, Béke u. 36. Trelylinger Jánosnál. 350 kem-es Csonka-motor. sokoldalú munkagép, pótkocsival, tíz mázsa teherbírással eladó. Cegléd, II.-. Kátai u. 46. _________________ N agykőrös Városi Tanács végrehajtó bizottsága. az építési és közlekedési osztályon megüresedett csoport- vezetői állásra pályázatot hirdet. Az állás elnyeréséhez építészvagy általános mérnöki végzettség szükséges. Az állás azonnal betölthető, járandóság a 116/1960. Mü. M. sz. utasítás szerinti illet- mény._________________ ÉM Villanyszerelő Vállalat 4. sz. Szerelőipari Üzem felvesz gépgyorsírónőt bizalmas munkakörbe, villany- szerelő. lakatos szakmunkásokat. festőt, betanított villahysze- relőt budapesti és vidéki munkahelyeire. Jelentkezés: Budapest. VII. Bethlen G. u. 21 —23. Beköltözhető kertes ( Figyelem! Kössön szer családi ház. Szentend-' re, Alsó-Izbégi úton eladó. Érdeklődni; 125 —468, _________________ A Cifrakerti Állami Gazdaság, Cegléd, felvételre keres hálózati és a utó-villamossági szerelőt. Fizetés megegyezés szerint. Uti- . költséget nem térítünk A Cegléd Városi Tanácsi Építőipari Vállalat kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat vesz fel helyben és vidéki munkahelyeire. Jelentkezés a vállalat munkaügyi csoportjánál, Cegléd. Damjanich u. 5. A Fővárosi Villamos- vasút keres kalauzi, váltóőri munkára (17 évtől) férfi és női dolgozókat, géplakatosokat. általános lakatosokat. műszerészeket, betanított munkásokat, kábelfektetői és pá- lyaszolgálati munkára (18 évtől) férfi rsegéd- munkásokat. Szakmunkások. kábelfekte, tői és pályaszolgálati munkások részére szükség szerint a vállalat szállást biztosít A felvételhez 30 napnál nem régebbi keletű tanácsigazolás szükséges. Jelentkezés munkanapokon 8—14 óra között: Budapest. VII.. Akácfa u 15. fszt 17._____________________ A Nagykőrösi Konzervgyár gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót keres azonnali felvételre. Előnyben részesülnek * felvételnél azok. akik középiskolai érettségivel rendelkeznek. Jelentkezni lehet a konzervgyár személyzeti osztályán. 1. G. Vasas n 8 8 — — 111: 33 16 2. D.-keszi K. 8 7 1 — 102: 42 15 3. V. Kötött H 8 5 1 2 88: 56 11 4. cvsE n 8 4 2 2 87: 57 10 5. N. Kinizsi 8 5 — 3 87: 60 10 6. Sződliget 7 3 2 2 78: 48 í< 7. Kistarcsa 8 4 — 4 72: 72 8 8. Diósd 6 2 — 4 30: 69 4 9. Abony 6 2 — 4 36: 72 4 10. G. EAC 7 1 — 6 49: 77 2 11. Szigeth. 8 — 1 7 36:108 1 12. Vecsés 8 — 1 7 28:116 1 Nők 1. D.-keszi K. 8 8 — ___ 7 1: 9 10 2 CVSE 8 7 — T 57:23 14 3*. G. Vasas 8 6 1 1 58:22 13 4. Váci Kötött 8 6 — 2 61:19 12 5. N. Postás 8 5 — 3 43:37 10 6. Diósd 6 3 1 2 31:29 7 7. Abony 6 3 — 3 32:28 6 8. Sződliget 7 2 — 5 34:37 4 9. Kistarcsa 8 2 — 6 25:55 4 10. Gödöl. EAC 7 1 — 6 14:56 2 11. Szigeth. 8 1 — 7 A6:64 2 12. Vecsés 8 — — 8 9:71 — A kerékpáros béke versenyen befejeződött a hegyi nészhajrák zödést hibridkukorica- j sorozata. Az első helyet a belga címerezésre. Három- ! spruyt szerezte meg 8 ponttal, heti időtartammal el- i míg a második helyen a magyar 4_”6 Ja1 hlAŐ Megy érdi végzett 5 ponttal ridkukorica fő. és utócímerezése; érte járó munkabér illetmény 1200 forinttól 1300 forintig. Minden munkavállalónak napi háromszori étkezést biz- I tosítunk 9.50 Ft/nap költségtérítéssel. Szerződ éskíítés biztosítja a munkavállaló foglal- koztatását. Szerződést , lehet kötni a Cifrakerti | Állami Gazdaság hib- i nidüzemében, hétfőtől péntekig. naponként hét órától 17 óráig. Cifrakeni Állami Gaz. daság központjától 20 kr.i-es körzeten belül, községenként 35 szerződött fő esetén munkanapokon a munkahelyre és hajszárítást a gazdaság biztosítja. 5. Kak-ucs 7 4 6. Inárcs • 6 3 7. Sári KSK 7 3 8. Hernád 7 2 9. Újlengyel 5 1 10. T.-györgy 6 1 11. Gyón 6 1 12. Üjhartyán II 3 —• 13. Dabas 5 — Váci járás 1. Esze T. HSE 7 6 2. Sallai HSE 7 4 3. Kisnémedi 6 3 4. DCftt 5. Alsógöd 6. V. Bélés 7. Vácduika 8. Sződliget 9. Váchartyán 10. Püspökszilágy 11. Kösd 12. Örszentm. 13. Erdőkertes 14. Rád 15. Vácrátót 6 4 :3, Dabas—Ka___ 1 14: 4 10 2 1 22: 7 10 — 1 11: 8 10 1 2 30:10 9 1 2 8: 6 9 2 1 13: 6 8 2 2 13: 7 H 1 4 9:21 5 2 2 5: 9 4 — 5 3: 7 2 — 5 3:16 2 1 2 3: » 1 — 5 1:23 — 1 20: 9 12 3 — 30: 8 11 3 — .14: 4 9 1 1 17: 5 9 2 2 9: 7 8 1 1 12: 8 7 1 3 19:14 7 1 2 11:13 7 3 2 7: 8 5 1 3 8:11 5 4 7:13 4 1 4 11:17 3 1 4 5:12 3 — 6 7:27 2 — 5 5:23 2 Az idei autómodellező Európa- bajnokságra felkészülés közben Budaörsön Azor László az MBS Európa-bajnok versenyzője, új kitűnő sebességi eredményt ért el. Modellje 191,4 km/órás átlagsebességet futott és ez az eredmény magasan túlszárnyalja Azor múltévi Európa-bajnoki teljesítményét, (176 km/óra) és az érvényes világcsúcsot, de csak országos rekordnak hitelesíthető, mivel nem világ, vagy Európa-bajnokságon állította fel. A Mechanikai Laboratórium budapesti és alagi telephelyére felvételre keres elektromérnököket és technikusokat mechanikai műszerészeket Alagra esztergályosokat és marósokat két műszakra. Elektroműszerész. lemezlakatos, ke- rámikus, öntő és hőkezelő szakmunkásokat egy műszakra. Je. ientkezé«: Gorkij fasor 25—27 személyzeti osztály (tel 229—238) é9 dunakeszi repülő- B—15 Óráig A Nagykőrösi Konzervgyár gyakorlattal rendelkező esztergályost keres azonnali felvételre A felvételre jelentkezők részletes tájékoztatást a Konzervgyár személyzeti osztályán kaphatnak Jelentkezni lehet személyesen. vagy írásban mindennap a személyzeti osztályon A Mélyfúró Berendezések Gyára Budapest X.. Fertő u. 8. azonna li belépésre felvesz: kovács, csúcs- és horizont ál esztergályosokat. K ÜNNEP Ö N Y V H május 2 3 — 3 1-ig E T A könyvhét kiadványaiból: Benjámin László: Világ füstje Kötve 26,50 Faulkner, W.: Sírgyalázók Kötve 21,50 Galabárdi Zoltán: Átkozottak Kötve 35—, Gelléri Andor Endre: Összegyűjtött novellái I—II. kötet Kötve 53,— Goda Gábor: Ördögűzés I—II. kötet Kötve 68,— Jókai Mór: Az aranyember I—II. kötet Kötve 44.— Kritikai kiadás Kötve 61.— Kilátó 21 mai szovjet novella Kötve 31,— Körkép 35 mai magyar novella Kötve 33,— Noll, D.: Egy ifjúság regénye Kötve 30,— Puskin válogatott költői művei Kötve 48,— Semprun, .1.: A nagy utazás Kötve 17,— Simon István: Gyümölcsoltó Kötve 23,50 Solohov: Emberi sors Kötve 20,— _ Bőrkötésben 45.— Széchenyi Zsigmond: Nahar Kötve 47,— Sztelmah, M.: Igazság és hamisság Kötve 33,— Váci Mihály: Szegények hatalma Kötve 15,50 Hanglemezzel, kötve 38,— Kaphatók az Állami Könyvterjesztő Vállalat boltjaiban, könyvpavilonjaiban és az üzemi könyvterjesztőknél! Randevúk — késéssel A ráckevei gimnazista lányok nem voltak ott időben a randevún. Nélkülük utaztak el a Pest megyei ifjúsági kézilabda-válogatott tagjai Vacra, nélkülük kezdték az első mérkőzést Hajdú megye ellen. Böhmer — Csaba, Nagy, Jagri Kuni, Baksa. Menyhárt. Csere: Gergely — alkották a kezdő gárdát. Nem sokkal később megérkezett a négy pontatlan játékos is — Jarosi, Draspó, Budai, Vígh — s csatasorba állásukkal sokat javult az együttes teljesítménye. Az első találkozón lányaink 7:4-re fektették kétvállra a Hajdú-Bihariakat. Borsod volt a kővetkező ellenfél, s fiataljaink 8:8-ás döntetlent értek el. Sajnos, ez azt jelentette, hogy két századdal jobb gólarányával a borsodiak jutottak az ifi válogatottak tornájának országos döntőjébe, hiszen ők 6:3-ra verték Hajdú megyét. A Cegléden rendezett fiú Selejtező szerencsésebben végződött. Igaz, a rajt itt is izgalmakkal kezdődött, hiszen hiányzott az indulásnál a kijelölt csapat két érettségiző tagja. A csongrádiak ellen Boda — Rakitovszky, Mészáros, Monostori, Petrányi ll, Berczelly, Benke, Csere, Sima. Perlusz, Szöllősi, Budai összeállításban állt ki csapatunk, s 16:ll-re nyert. A második találkozóra a békésiek ellen már Csík is befutott. s ekkor 18:16 arányban diadalmaskodott válogatottunk. A harmadik erőpróba A balkezes ráckevei gimnazista Vígh Kati, aki a Hajdú megye elleni találkozón két góllal vette ki részét a „7-esből” (Gyímesi Sándor felv.) volt a döntő, s ennek tudatában fiataljaink lelkes játékkal 17:12-re verték a két korábbi mérkőzésén ugyancsak veretlen Bács megyét. Ezzel férfiegyüttesünk bejutott az országos döntőbe. A legeredményesebbnek Sima bizonyult 16 góljával, a további sorrend: Berczelly (8), Petrányi II, Rakitovszky, Csík (6—6), Monostori (3), Szöllősi (2). B. I,. Az abonyi ifik első két pontja A megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójában hatalmas meglepetés született Abonyban. A sereghajtó, csupán két döntetlennel rendelkező helyiek legyőzték a hatodik helyezett Vecsés csapatát. Az éllovas Tököl és az őt követő Dunaharasz- ti MTK biztosan nyert. Dunaharaszti MTK—Váci Vasutas 3:0, Tököl—Bag 3:1, Dunakeszi Kinizsi—Albertirsa 4:2, Abony— Vecsés 2:1, Üjhartyán—üllő 1:1, Monor—Szigetújfalu 2:0, Ceglédbercel—Pécel 4:2, Ceglédi Építők— Gödöllői Vasas 2:1. A bajnokság állása: 1. Tököl 14, 2. DMTK 13, 3. Ceglédbercel 12, 4. Gödöllői Vasas 10, 5. Ceglédi Építők 10, 6. Monor 10, 7. Vecsés 10, 8. Váci Vasutas 10. 9. Albertirsa 10, 10. Dunakeszi Kinizsi 9, 11. Bag 9, 12. Pécel 7. 13. Üllő 6, 14. Szigetújfalu 5, 15, Üjhartyán 5, 16. xAbony 4 ponttal. A Budapest bajnokságban játszó budakalászi ifjúsági kézilabdázók sikeresen szerepeltek a legutóbbi fordulóban. A fiúk 17:ll-re verték a Beloiannisz csapatát. Forgács (9), Végh (5), Verebes (2) és Tóth góljával. A kalászi lányok Horváth E. két góljával 2:l-re nyertek az EVTK jóképességü gárdája ellen. 2x30 és 2x10 perc A magyar férfi kézilabda B-vá- Logatott Dunakeszin vendégszerepeit. A Vasutas ellen vívott előkészületi mérkőzést, amelyet a kellemetlen, hűvös idő ellenére is mintegy százan tekintették meg. Először 2x30 perces találkozóra került sor, s ezen a ..B-sek” 16:13 (9:7), arányban diadalmaskodtak. A helyiek így álltak fel: Tóth — Jeszenszky, Bessenbacher, Raskő, Kocsis, Varga, Németh. Csere: Gá- kovics, Hever, Viski, Bottlik, Pityi. Kezdeti vendégfölény után feljött a Vasutas, s felváltva estek a gólok. Szünet után is szoros küzdelem folyt a helyiek csak nehezen adták meg magukat. A legeredményesebb dunakeszi játékos Jeszenszky volt, G góllal. Rövid szünet után ráadásként 2x10 perces játékra került sor. s ezen 8:6-ra nyert a B-válogatott. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Suha Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőséé és kiadóhivatal: Budapest. VIII. Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefoni 343—100. 142—220 Gépírószoba (hívható 20 óráig): 140—447. — Belpolitikai és sportrovat. 148—449. — Ipari rovat: 141—462. — Művelődési rovat: 141—258 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint A Népstadionban vasárnap délelőtt 10 órától sorra kerülő SZUR- ral kapcsolatban a rendezőség arra kéri a közönséget, hogy helyeiket jóval a kezdés előtt foglalják el, mivel a műsort pontosan kezdik. Egyben a rendezőség közli, hogy a Népstadion pénztárai ezúttal zárva lesznek, de a visszamaradt néhány jegyet az Istvánmezei úton levő üvegházban reggel S órától árusítani fogják. ÚJ SEZLON rendelésre 1050,— Ft-tól 1250,— Ft-ig, javítást is vál- a Pest megyei Ruhatisztító és Szolgáltató Vállalat. Budapest XI., Bartók Béla u. 115. Telefon: 267—642. CEGLÉDI APROHIRDETESEK 75 kem-es Simson-mo- tor eladó, V. kér.. Sajtó utca 3. alatt. 350-es piros Izs. jégszekrény. ebédlőasztal, nagy szekrény eladó Körösi út 11 alatt. Kifogástalan állapotban levő kisipari, oldalkocsival. 348-as Izs- motor Igényesnek eladó Cegléd. Arany utca 25. Nagykátai út hatos kilométernél tanya eladó. Értekezni lehet délután. Azonnal beköltözhető ház sürgősen eladó. Szűcsteleo. Orgona utca 2 szám. Lukácsi-festmények eladók. Cegléd. Zrínyi u. 31. Harisnya szemfelszedés, előnyomás, paplankészítés és felújítását vállalja a Ceglédi Ruhaipari Vállalat szolgáltató részlege. (Cegléd Piac tér ) Elcserélném a központban levő szoba, konyhás előszoba, éléskaínra. fáskamra helyiségekből álló lakásomat, központban hasonlóért. Cegléd, Achim András utca 8. Szabó Gábor. HIRDESSEN A PEST MEGYEI HÍRLAPBAN I Szentmihályiról és a teljesen egyedül álló Rambert egyenlíthetett volna, de a 11-es pontról a balsarok mellé helyezte a labdát. A magyar együttesből Sipos, Fenyvesi dr.. Mátrai és Sándor, a franciák közül Artelesa, Charles Alfred, Lech és