Pest Megyei Hirlap, 1964. május (8. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-18 / 115. szám

Bag elvesztette veretlenségét Tökölön A megyei labdarúgó-bajnok- , ten nyerték a jóiramú, izgalmas ság kilencedik fordulójában mérkőzést, a mezőnyben szépen találkozott egymással a két él- játszó, de a kapu előtt határozat­lovas, s az eddig veretlen ba- lan Irsa ellen. g-iak Tökölön hagyták a két G: Szántó, Bardócz. Jó: Cseme- pontot. Hét mérkőzésen ha- tics, Fejős, Szent-e I, Szántó, ill. zai győzelem született, csupán Kuti, Fekete II. Kovács, Novak. Üllő nyert vendégként. Ceglédbercel—Pécel 2:0 (1:0) Ceglédbercel, 500 néző. V: Mik­Tököl—Bag 3:2 (3:1) Tököl, 500 néző. V: Gombás. Változatos játék után a 7. perc­ben a hazaiak fejesgóllal megsze­rezték a vezetést, majd két nagy helyzetet hagytak ki. A 13. perc­ben a bagiak: 22 méteres távoli lövése a kapus kezét érintve ju­tott a hálóba. A gyors hazai tá­madások a 18. percben ismét ve­zetéshez juttatták Tökölt, s a nagy hazai nyomás a 38. percben újabb lós. Az alacsonyszínvonalú, álmos mérkőzésen végig a hazaiak ural­ták a mezőnyt, gólt azonban csak a 34. percben egy jól eltalált lö­vésből, majd á 69. percben il-esből értek el. A hajrában a vendégka­pus két gólhelyzetet is tisztázott: az egyiket bravúrral, a másikat szerencsével. A mérkőzés krónikájához tar­tozik még, hogy a péceli Talapa gólt eredményezett. A vendégek í nem játszhatott, mivel orvosi iga­szórványosan veszélyeztettek. Szü­net után mindkét fél engedett az iramból, Bag taktikát változtatott, hosszú labdákkal indította csatá­rait. A kihagyott tököli helyzetek után a S3, percben a két hazai vé­dő között kiugró vendégcsatár fe­jesgóllal szépített. A hátralévő időt yendégföiény jellemezte. A randagó magasszínvonalú, nagy küzdelmet hozott. Tököl helyzetei alapján nagyobb arány­ban is nyerhetett volna a mezőny­ben egyenrangú Bag ellen. Kár, hogy a bagiak durva belemené- sekkel, sportszerűtlen viselkedé­sükkel rontották a játék szépségét. G: Gergéhyi (2), Jarosi, ill. Nagy I, Aszódi. Jó: Jarosi, Vászin, Ger- gényi, ill. Ádám, Nagy I, Nagy n. Bundies Péter Dunakeszi Kinizsi—Albertirsa 2:0 Dunakeszi, 400 néző. V: Kaiser. Az első félidőben a vendégek ugyan jóval többet támadtak, sok helyzetük is akadt, de a csatárok sorra mellé vagy fölé lőttek. A 15. percben a középen kitörő ha­zai jobbszélsőt a 16-oson belül kézzel húzták vissza, ám Tóth 11-esét védte a vendégkapus. For­dulás után húsz percen át tovább­ra is Irsa rohamozott, s csak ez­után vette át az irányítást a 'Ki­nizsi. A 73. percben baloldali tá­madás után szerezték meg a veze­tést, majd a befejezés előtt 3 perc­cel az irsai védelem megingott, s Dunakeszi bebiztosította győzel­mét A lelkesebb, határozottabb, jobb erőben lévő hazaiak megérdemel­zolása nem volt rendben, míg ceglédberceli Macskás! már a 4. percben megsérült, s ettől kezdve a balszélen statisztált. G: Erdei, Mezei (11-esből). Jó: Dudás, Schmidt, Prudovits, Erdei, ill. Szabó J., Burján, Hanák, Vá­ra di. Jenei Ferenc Monor—Szigetújfalu 2:0 (1:0) Monor, 300 néző. V: Madarász. Az első húsz percben kiegyen­súlyozott «játék folyt, ezután a nagy akarással küzdő • hazaiak vették át az irányítást és végig nagy fölényben voltak. Győzelmük nagyobbarányú -is lehetett volna, de a hazai ötösfogat a kapu előtt sokat bizonytalankodott, míg az újfalui kapus ragyogóan védett. G: Szabó I, Székely. Jó: Zaho- recz, Vitéz, Szabó I, K. Nagy, ill." Kovács (a mezőny legjobbja), Pflumm I, Pflumm n, Stro-hmayer. üllő—Üjhartyán 2:1 (2:0) Üjhartyán, 800 néző. V: Bencsik. Az erősen tartalékos hazaiak el­len a vendégek az első félidőben még több góllal is elhúzhattak volna. Szünet után Hártyán feltá­madt, s ha a mérkőzés tíz perccel tovább tart, tán egyenlít is. G: Hang (2), ill. Svébis. Jó: Rur- za, Hang és a közvetlen védelem, ül. Tunner, Svébis. Ceglédi Építők—Gödöllői Vasas 4:3 (3:1) Cegléd, 100 néző. V: Püspöki. A hazaiak a 30. percben már 3:0-ra vezettek. Ezt követően ki­egyensúlyozottá vált a játék, Gö­döllő nem adta fel a küzdelmet, s Gödöllőn ház ela*dó. 30 ezerrel átvehető, töb­bit részletekben! Bia­háné 35. sz, *. _____ K étszobás villa be­költözhetően eladó. XVII.. Rákoscsaba-Uj- telep. Dallamos u. 138. vasúttól két perc. Ér­deklődés csak vasár­napi__________________ B eköltözhető ház el­adó Rákcsrendező pá­lyaudvarnál, Bp., XIII. Diós u. 8. fszt. 2. Meg­tekinthető de. ll-től vas. 1-ig._____________ S zabolcsiak! Kisvárda központjában levő fő­bérleti szoba-konyha fürdőszobás lakásom budapestivel, kedvező ajánlat esetén. Pest megyeivel, megegye­zéssel elcserélném Pesten egy szobát is adhatok. Papp János, Bp.; Vm.. Diószeghy S. ü. 18. Hl. 17 b. Eladó egy db könyv­szekrény. Nagykőrös. m.. Kossuth Bajos 42. Jó állapotban levő Pannónia és Panni-ro- bogó eladó. Nagykő- rös, vm.. Esedi 21. A Mechanikai Labora­tórium budapesti és ajagl telephelyére fel­vételre keres elektro­mérnököket és techni­kusokat mechanikai műszerészeket Alagra esztergályosokat és marósokat két mű­szakra. Elektroműsze­rész, lemezlakatos, ke­ramikus, öntő és hő­kezelő szakmunkáso­kat egy műszakra. Je. lentkezés: Gorkii fa­sor 25—27. személyzeti osztály (tel 229—238> és dunakeszi repülő­térnél a—15 óráig A Fővárosi Villamos­vasút keres kalauzi. váltóőrt munkára (17— 43 év között) férfi és női dolgozókat gépla­katosokat. általános lakatosokat, műszeré­szeket. betanított mun­kásokat. kábelfektetői és pályaszolgálati munkára (18—30. év kö­zött) férfi segédmun­kásokat Szakmunká­sok, kábelfektetői és pályaszolgálati mun­kások részére szükség szerint, a vállalat szál­lást biztosít A felvé­telhez 30 napnál nem régebbi keletű tanács­igazolás szükséges Jelentkezés munkana­pokon 8—14 óra között Budapest. VTT . Akácfa ll 15 fszt. 17 _________ t ízéves állami gazda­sági revizori ' és fő­könyvelői gyakorlattal termel őszövei kezeiben r]helyezkedő ;k. Hor- ráth László - Tahi. «agykert. A Nagykőrösi Kon­zervgyár gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót keres azonnali felvételre. Előnyben részesülnek a felvétek, nél azok., akik közép­iskolai érettségivel rendelkeznek. Jelent­kezni lehet a Konzerv­gyár személyzeti osz­tályán. Béreljen ZONGORÁT a zongora­teremből! VI.. Lenin krt. 101. Telefon: 123—398. Használt zongorák* E L A D A S A új pianinók részletre is! A Ceglédi Közlekedés-Építési Gépjavító Vállalat géplakatos hegesztő szakmunkásokat felvételre keres Jelentkezés: * Cegléd, Külső-Kátai utca 35/a. Eladó ingatlanok a budai járás területén: Budaörs: két szoba, fürdőszoba, borospince. Beköltöz­hető. Ara: 65 ezer forint, két szoba, konyha. 98 n-öl telekkel. Beköl­tözhető. Ára: 120 ezer forint. 383 n-öl kerítetlen gyümölcsös telek. Ara: 17 ezer forint. Piliscsaba: egy szoba, konyha, 1143 n-öl gyümölcsös­sel. Beköltözhető. Ára: 31 ezer forint, egy szoba, konyha, speiz. WC, veranda fá.skamra. 660 n-öl gyümölcsössel. Be­költözhető. Ara: 110 ezer forint. Törökbálint: 1 szoba, konyha, speiz, 309 n-öl gyümölcsös­sel Beköltözhető. Ára: 85 ezer forint. Érdeklődni lehet: PIK, Budapest. V.. Kálmán utca 13. szám. Eladó öttonnás pótko­csialváz. mely lovas­kocsinak is alkalmas, határjáró homokfutó­kocsi. kétszázas erős szalagfűrész, kétkere­kű kézikocsi, hintó- lómtpa. Kispest, Eötvös u. 9 Eladó: vörösmárvány lépcsők. ötvencentis csatorna dudák, ser­tés vájúk. zsaludesz. kák. lúgos cementosz­lopok. Ids szőlőprés, kukoricadaráló. T-vas- gerendák. rolólemezek, olcsón, Kispest, Eötvös utca 9. A Mélyfúró Berende­zések Gyára Budapest. X., Fertő u. 8. azonna­li belépésre ^elvesz: kovács, csúcs- és hori­zontal esztergályoso­kat. Felhívás! Pomáz és Vidéke Körzeti Földműves- szövetkezet felhívja a lakosság figyelmét, hogy el­sősorban Pomáz. de a környező községekben is: Budakalász, Csobánka, Pilisszentkereszt, Piliszántón, a növényvédelmi, permetezési munkák végzését kertészmérnök szakember ellen­őrzése mellett vállalja. Erre vonatkozóan* megállapodást lehet kötni a szövetkezeti irodában: POMÁZ, községház utca 2. SZÁM. Ugyanitt a bővebb felvilágosítást is meg­kapják az érdeklődők, reggel fél 8-tól 16 óráig Törökbálinton végzen­dő munkára kőműves: és férfi segédmunká­sokat azonnali belé­pésre felvesz a Lő rincj Vattagyár. Bn XVIII.. Reviczky Gyű \u u. 9—11. Zöldséges kerti. föld azonnal elhordható Nagykőrös, Tarmás., szőlőskert 1. Pintér. a hazai védők „jóvoltából” majd­nem egyenlített. G: Nagy (2), Verovszki, Kovács, ill. Cseresznye (2), Tóth. Jó: Nagy, Milus I, Hegedűs, ill. Kovács, Já- vorszki, Cseresznye. Pálinkás Abony—Vecsés 4:1 (4:0) Abony, 600 néző. V: Tóth L. Az első félidőben hevesen roha­mozó hazai csapat a négy gól mel­lett sok helyzetet kihagyott. A vendégek ekkor csak szórványosan jutottak el a helyi, kapuig. Szünet után a helyiek kifáradtak az első 45 percben diktált nagy iramtól. Vecsés fokozatosan feljött, átvet­te az irányítást, de helyzeteiket egy kivételével nem kísérte sze­rencse. G: Nyitrai, Czimák, Gönczöl, Papp (öngól), ül. Nagy. Jó: Mol­nár I, Köteles, Molnár H, ill. Da­rab. Nagy Imre Dunaharaszti MTK—Váci Vas­utas 4:2 (3:2) Dunaharaszti, 400 néző. V: Ben­de. A két technikás csapat találkozó­ján a nagyiramú, érdekes mérkő­zésen a döntetlen reálisabb lett volna. Mindkét fél két-két potya­gólt kapott. G: Mogyorósi (2),.Bogdán, Fodor. LABDARUGÓ NB I Ferencváros—Bp. Honvéd 2:1 (0:1). Népstadion, 70 000 néző. Diósgyőr—Újpesti Dózsa 1:0 (0:0). Diósgyőr, 8000 néző. Vasas—Dorog ; 2:l) (2:0). Dorog, 9000 néző. Tatabá­nya—Szeged 2:1 (0:0). Szeged, 10 000 néző. Komló—Győr 1:0 ló, 6000 néző. SIKERES VASARNAP Az éllovas elvérzett Nagykőrösön 0:0). Kom­1. FTC 9 9 — — 21: 6 18 2. Tatabánya lü 6 3 1 20: 6 15 3. Bp. Honvéd 10 5 3 2 19:10 13 4. MTK 9 5 1 3 13:10 11 5. Győr 10 4 3 3 11: 9 11 6. U. Dózsa 8 4 2 2 12: 7 10 7: Vasas 10 3 4 3 8: 7 10 8. Csepel 9 4 1 4 10: 8 9 9. Komló 10 4 1 5 7:16 9 10. Dorog 10 2 4 4 7:10 8 11. Szeged 10 2 4 4 7:10 8 12. Diósgyőr 10 •2 2 6 4:12 6 13. Pécs a 1 3 5 4; 8 5 14. Debrecen 10 — 1 9 2:26 1 Két gólt vasárnap egyetlen játé­kos sem ért el. A góllövő lista él­csoportján levők közül egyedül Tichy volt eredményes. Az élen ez a hedyzet: 11 gólos: Albert (Ferencváros), 10: Csernai (Tatabánya), 8: Tichy (Bp. Honvéd), 5: Bene (U. Dózsa), Povázsai (Győr), Kalmár (Csepel). NB I B. Salgótarjáni BTC— Szombathely 1:0, Özd—Dunaújvá­ros 1:0, Budafok—Egyetértés 2:1, BVSC—Miskolci VSC 1:0» Orosz­lány— Székesfehérvári Vasas 0:0, Nyíregyháza—Borsodi Bányász l’:l, Győri MÁV DAC—Láng 1:0, Szál­lítók—Ganz MÁVAG 0:0. tenecker. Gyimesi, Nefugan, .Kiss, Seben. Bogdán, ill. 1. Tököl 9 7 1 1 20:10 15 2. üllő 9 6 1 ■» 15:15 13 3. Bag 9 4 4 í 26:13 12 4. Monor 9 5 1 3 16:15 11 5. Váci V. 9 4 2 3 12:13 lü 6. DMTK 9 2 5 2 11: 9 » 7. D.-keszi K. 9 4 1 4 14:16 9 8. Albertirsa 9 3 3 3 5: 6 9 9. Üjhartyán 9 4. 1 4 15:19 9 10. Szigetújf. 9 3 3 3 9:14 9 11. Ceglédi Ép. 9 3 2 4 9:11 8 12. Abony 9 3 1 5 14:10 7 13. Gödöllői V. 9 3 1 5 19:17 7 14. Ceglédberc. 9 3 1 5 13:13 7 15. Vecsés 9 3 1 5 9:15 7 16. Péoel 9 2 7 3:14 2 Kezhák bulgáriai bronzérme A szófiai satara-zagorai nem- zetközi szabadfogású birkózóver­senyen az igen erős mezőnyben a ceglédi Reznák nehézsúlyban a harmadik lett. A magyarok közül középsúlyban Hollósi is bronzér­met szerzett, légsűlyban pedig az abonyi születésű Varga ezüstöt. Kötöttfogásban a félnehézsúlyú Csatári a harmadik helyen végzett. A bolognai nemzetközi viadalon Pólyák és Kiss F. súlycsoportjában az élen végzett, míg Kupcsik és Keliermann a harmadik helyen. A Pilisi Bányász szombati értékes J I döntetlené és a Cse- «A pel Autó idegenben elszenvedett veresé- ■ ge után sikeres va- J sámap következett. mm A Ceglédi Vasutas mindkét pontot el­hozta* a Latorca utcából, a Váci Vasas otthonában diadalmasko­dott. s az utóbbi időben gyengéd keüő Nagykőrös hatalmas megle­petésre kétvállra fektette az él­lovast. A kartali mérkőzés elma­radt. iftivéL a Zagyvapálfalvi Épí­tők egyórás késéssel érkezett meg. Északközép csoport Ceglédi Vasutas—Elektromos 2:0 (0:0) Latorca u., 200 néző. V: Barcs. Ceglédi VSE: Hamza — Kiss, Gyikó, Császár — Cseh, Oláh — Csurgai, Dani Gyenizse, Pintér, Liptai. Már az első öt percben a hazai kapus kétszer csak bravúrral tu­dott meinten!, s a félidő további részében is veszélyesebb volt a Pest megyei együttes. Cegléd a 60. perctől teljesen átvette az irányí­tást, s a 75. valamint a 85. perc­ben szerzett góllal bebiztosította győzelmét. A Vasutas javuló telje­sítményt nyújtott, s nagyobbará­nyú győzelmét a kitünően védő Elektromos kapus akadályozta meg. G:'Dani, Liptai. Jó: Hamza, Cseh, Oláh, Gyenizse. ge lövése épp hogy túljutott a gól- ' vonalon. Nagy kapusliiba volt! A 65. percben ugyanilyen potyagóllal egyenlített a Chinoin az élalvó vé­delem mellett. Ettől kezdve tíz emberrel játszottak a vendégek, a gólszerző ugyanis megsérült és ki­állt, s jobbszélsőjük pedig sérülten játszott. Már-már úgy látszott, hogy kilenc ember ellen sem tud- I ja megszerezni a két pontot a Va­sas, amikor a 86. percben Kenye­res bebiztosította a győzelmet, j Gyenge iramú és színvonalú mér­kőzésen szerencsével nyert a Va­sas. Csupán Kreidl játéka érdemel dicséretet, a többiek igen mérsé­kelt teljesítményt nyújtottak. G: Kiss Imre , Kenyeres, Pál János 1. Gyöngyös 7 2 1 16 \S 16 2. Ikarus 10 6 3 1 16: 9 15 3. Petőfibánya 10 6 1 3 18:13 13 4. Hajógyár 10 5 3 2 16:13 IS 5. Rákoscsaba 10 4 4 2 16:13 32 6. B.-gyarmat 10 5 1 4 17:14 11 7. Kartal 9 3 5 *» 13:11 9 8. Váci Vasas 10 4 1 5 15:15 9 9. Salgótarján 10 3 3 4 19:11 9 10. Zagyvapálf. 9 3 3 3 9:10 9 11. BEAC 10 3 3 4 11:13 9 12. Tűzoltó D. 10 3 2 5 17:20 8 13. Autótaxi UB 3 1 6 17:22 8 14. Statisztika 10 2 S 5 10:20 7 19. Sashalom 10 1 4 5 9:13 6 16. Chinoin 10 2 1 7 7:12 5 1. Sárisáp 10 7 2 1 21: 6 2. K. Tűzálló 11 7 1 3 17:16 3. Ercsi ll 5 3 2 30:14 4. CegL VSE ll 6 1 4 20:12 5. Siófok 10 5 3 2 13: 9 6. Pénzügy­őrök 10 5 2 3 25:20 7. Goldberger 9 4 2 3 14:11 8. Nyergesújf. 10 3 4 3 9:10 9. M. Acél 10 3 4 3 11:13 10. V. Dinamó 10 2 5 3 18:14 11. Annavölgy 10 2 4 4 11:20 12. Tokod 10 2 4 4 8:20 13. Pilisi B. 10 2 3 5 9:14 14. Elektromos 9 1 4 4 10:14 15. CS. Autó 10 2 2 6 7:22 16. Újlaki FC 10 1 2 7 8:21 Rosszul folytatódott Az országos ifjúsági ökölvívó- bajnokságon — mint már beszá­moltunk — jól kezdtek a Pest me­gyeiek. Szereplésük azonban rosz- szul folytatódott. Kosik alulmaradt Simonnal (Chinoin) szemben, Ki Sa­nyiik pedig az első menetben sérü­lése miatt feladta Túrós (Beloian­nisz) ellenében. A második nap egyik legérdeke­sebb összecsapását Magyar (Ganz MÁVAG) és Rabi (Ceglédi Vasutas) vívta. A vidéki öklöző rohamait a technikásabb Magyar nagyszerűen állta, sőt még erőteljes befejező támadásokra is futotta erejéből. Az elfáradt, sokat szabálytalanko­dó Rabi ezután érthetetlenül önké­nyesen maga vetett véget a mér­kőzésnek, második megintése után kiugrott a Sportcsarnok ezorítójá- ból. így az utolsó menet már nem fejeződött be. Légsúly, bajnok: Balogh (Újpesti Dpzsa), 2. Simon (Chinoin), 3. Fü­löp (Csepel) és Kosik (Szentendrei Építők). Váltósúly, bajnok: Németh (Szol­nok), 2. Magyar (Ganz MÁVAG), 3. Benke (MTK) és Rabi (Ceglédi Vasutas). Nagyváltósúly, bajnok: Balogh (Kaposvár), 2. Túrós (Beloiannisz), 3. Fehér (Dunaújváros) és Ki Sanyik (Szentendrei Építők). 7 6 6 4 A esoport további eredményei: Annayölgy—K. Tűzálló 0:3, Vasas Dinamó—Tokod 4:0, Ercsi—Siófok 4:1, Goldberger—Sárisáp 1:3. Északi csoport Váci Vasas—Chinoin 2:1. (0:0) Vác, 500 néző. V: Tóth. V. Vasas: Csitneki — Balogh II, Borzák, Kreidl — Marton, Bánfal­vi — Polyóka, Kiss L., Kenyeres, Kiss L, Balogh 1. Hazai támadásokkal indult a já­ték, de a csatárok nem lőttek. Az 55. percben Kiss Imre távoli gyen­A esoport további eredményei: Hajógyár—Salgótarjáni Kohász 3:2, Ikarus—Statisztika 4:2, Rákoscsa­bái TK—Autótaxi 3:2, Petőfibapya —Sashalom 2:0. BEAC—Gyöngyös 1:1, Tűzoltó Dózsa—Balassagyar­mat 1:1. Délkeleti csoport Nagykőrösi Kinizsi—Cjszegedi TC 2:0 (1:0) Nagykőrös, 600 néző. V: Klimon. N. Kinizsi: Gömöri — Vass, Kecskés I, Csikós I — Göndör, Aszódi — Decsi, Klenovics, Rácz dr., Lányi, S. Szabó. A 6. percben Klenovics lövését csak a léc mentette. A 20. perc­ben a többet és veszélyesebben támadó Kinizsi megszerezte a ve­zetést. Az éllovas próbálkozásait jól szűrte a körösi védelem. Szü­net után fokozódott az iram, a vendégek támadtak többet, de a hazai lefutások veszélyesebbnek bizonyultak, s a. ai'ors ellentáma­dások a 85. percben is-mét ered­ményt hoztak. Mérsékelt iramú, közepes szín­vonalú találkozón a nagyobb aka­rással küzdő Pest megyei csapat megérdemelten nyert, & kényel­mesen kezdő, de később jól ját­szó UTC ellen. G: S. Szabó, Klenovics. Jó: Vass, Kecskés I, Csikós I, Lányi, S. Sza­bó. Készülődés a franciák eilen A május 23-i Magyaror­szág—Franciaország vissza­vágóra készülő magyar lab­darúgó-válogatott keret tag­jai vasárnap este óta Tatán tartózkodnak. A hétfőn dél­előtti közlés szerint sokan ér­Két századon múlott f Cegléden és Vácott szombat-va- j sárnap nagy érdeklődés mellett I bonyolították le a megyei ifjúság] I kézilabda-válogatottak egyik selej léden vasárnap dőlt el a tovább­jutás sorsa, a mindkét korábbi mérkőzését megnyerő Pest és Bács megye együttese között. Férfiválo­gatottunk 17:12 arányban diadal­maskodott, s ezzel bejutott az or­szágos döntőbe A nőknél Vácott a következő eredmények születtek: Pest—Hajdú 7:4, Borsod—Hajdú 6:3, Pest—Bor­sod 8:8. Végeredményben a két századdal jobb gólarány döntötte el Bács megye számára az elsősé­get, s ezzel a továbbjutást. Csapa­tunk gólaránya ugyanis 15:12, déli szomszédainké 14:11 volt. _ ... . . - . r , - , A Kerepesi úti galoppályán futót­.SS- a Millenniumi díjat, amelyben Prágában vasárnap délután 20 000 néző előtt mérte össze erejét a ju­goszláv és csehszlovák iabdarúgo- válogatott. A csehszlovákok olim­piai csapatukat szerepeltették. Nagy küzdelem után Jugoszlávia 3:2 (2:0) arányban győzött. Lissza­bonban Anglia labdarúgó-váloga­tottja 4:3 (2:i arányban győzött Portugália ellen. Véglegesen összeállították a má­jus 20-án • Koppenhágában Skandi­návia válogatottja ellen pályára lépő UEFA együttest: Jasin (szov­jet) — Wilson (angol), Popluhár (csehszlovák), Bomba (csehszlo­vák) — Voronyin (szovjet), Baxter (skót), — Augustó (portugál), Eusebio (portugál), Van Himst (belga), Law (skót), Charlton (an­gol). UJ SEZLON rendelésre 1050,— Ft-tó( 1250,— Ft-ig, javítást is vál­lal a Pest megyei Ruhatisztí­tó és Szolgáltató Vállalat. Budapest XI., Bartók Béla u. 115. Telefon: 267—642. rajthoz állt a nyugat-németországi vendégszereplés előtt álló Imperial is. A hagyományos versenyen az osztrák tenyésztést Piccoló képvi­selte. Az 1800 méteres futamot Im­perial könnyen, két hosszal nyér­ié. Berlinben az NDK—Szovjetunió úszóviadajon a 200 méteres női mellúszásban Proßzumencsikova 2:45,4 perccel új világrekordot állí­tott íel. A szovjet versenyzonő sa­ját, tavaly Blackpoolban elért vi­lágrekordját javította meg 2,3 má­sodperccel. Európa-rekordot úszott a szovjet 4X100 méteres vegyesvál­tó. Maszanov, Prokopenko, Kuz­min és Szemesenko-v összeállítás­ban. Eredményük 4:02.8 p. Az ed­digi Európa-rekordot ezen a távon a nyugatnémet váltó tartotta 4:07.6 perccel. A Vasas Pasaréti úti sporttelepén meglehetősen gyenge érdeklődés mellett országos atlétikai versenyt rendezett. Két eredmény emelkedik ki különösen, Kulcsár Gergely 79.12 méteres teljesítménye gerely- vetésben és az if júsági Fejér 17.08 méteres új ifjúsági súlylökő re­kordja. Befejeződött a román és magyar teniszezők versenye. A román A- csapat 4:l-re győzött a magyar A- együttes ellen. A magyar B-gár- da viszont 3:2-re nyert a román C-válogatott ellen, a fiatalok egy­hetes találkozóján. zik a vasárnapi bajnoki for­duló nyomait, így többek kö­zött Solymosi, Albert és Rá* kosi. Göröcs is sérülten ér­kezett meg Diósgyőrből, s Baróti Lajos szövetségi kapi­tány véleménye szerint nem valószínű, hogy sor kerül já- I tékára. Tizenötös keret kezd- ! te meg a közös munkát: Szentmihályi, Géléi, Mát­rai, Mészöly, Sárosi, Novák, Nagy, Sípos, Solymosi, Sán­dor, Rákosi, Albert, Tichy, Fenyvesi dr. és Göröcs. Az új­pesti Bene, akinek szerdán vizsgája van, csütörtökön csatlakozik, a „tataiakhoz”. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Suha Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csóllány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal-. Budapest. Vin. Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—220 Gépírószoba (hívható 20 óráig): 140—442. — Belpolitikai és sport­rovat. 140—449. — Ipari rovat: 141—462. — Művelődési rovat: 141—238. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 23 064 , Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postc- rJ.vat.'üokná] és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra. 12 forint. Félmillió a 13 + 1-es szelvényre A vasárnapi totófordulóban, két tizenhárom találatos szelvény akadt. Nyereményük egyenként 190 628 forint. Mivel egyikük a ti­zennegyedik mérkőzés eredményét is eltalálta, 13+1-es szelvényére külön jutalomként még 281 733 fo­rintot is kap, tehát összesen majd félmilliót: 472 361 forintot. Tizenkéttalálatot 64, tizenegyta­lálatot 742, tíztalálatot 5752 pályá­zó ért el. Nyereményük 3971, 342, illetve 66 forint. Totóeredmények: 1, törölve, 1, 2, 2, 1, 1, 1, x 1 x x x 1, 1. 1. Újszeged 10 Pécsi 7 — S Sándor 28:11 14 2. Bcs. VTSK 10 5 4 1 22:11 14 3. Hódmezőv. 10 6 2 2 13: 7 14 4. Martfű 10 4 5 1 15:11 13 5. Kiskúnh. 10 5 2 3 18:14 12 6. Békéscsabai Honvéd 10 5 2 3 16:18 12 7. Csongrád 9 4 2 10: 6 11 8. Törökszent- miklós 10 S 4 3 12:14 10 9. Szeged 10 3 3 4 8:11 9 10. Orosháza 10 3 3 4 16:23 9 11. Kecskemét 10 2 4 4 7: 8 n 12. Mezőhegyes-10 3 1 6 15:20 7 13. Nagykőrösi Kinizsi 2 3 5 6:11 7 14. Jászberény 10 2 2 6 15:15 6 15. Mezőtúr 10 2 2 6 8:15 6 16. Makó 9 2 2 5 9:18 6 A május 6-án elmaradt Mezőtúri Honvéd—Békéscsabai VTSK mér­kőzés 2 pontját 0:0: gólaránnyal a VTSK kapta. A esoport/további eredményei: Mezőhegyes—Törökszentmlklós 2:3, Hódmezővásárhely—Szegedi Építők 1:0, Martfű—Békéscsabai VTSK. 2:2, Kecskeméti TE—Békéscsabai Hon­véd 2:0, Csongrád—Jászberényi Va­sás 1:0, Makó—Mezőtúr 1:1, Kis­kunhalas—Orosháza 5:0. Vasárnap délután Nagykanizsán késleltetett ernyőnyítással ugrott ki a repülőgépből, 1500 méter ma­gasból Szabadi Miklós, a Buda­pesti Postás sportolója, ejtőernyős oktató. A 27 éves sportoló ernyője nem nyílt ki, lezuhant, és a hely­színen meghalt. A fiatal sportoló­nak ez volt a 161. ugrása. Szófia súlyemelő bajnokságán a könnyűsúlyban Bogomil Petrov a nyomásban 140 kilós eredménnj el új világrekordot állított fel. A bol­gár sportoló a szotjet Lopatyin 1963. szeptember 21. óta fennálló 139.5 kilós világcsúcsát javította meg. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Veszek két hl szőlő­prést, darálót. 10 és 6 hl kádat. Eladó kévé- zett gally, ó és új ve­nyige, Ajánlatokat ifj. Takács Benő Hosszú- csemő; Jáger út 107. alá kérek. Magasnyomású Kiss Bálint-féle ikertöltős permetező két batériá- val együtt, hálószobá­én különböző bútor­darabok eladók. Al­kotmány utca 12. Bíró. Ivet szoba, konyha, mellékhelyiséggel ellá­tott ház olcsón, beköl­tözhetően eladó. Körö­si út 32. szám. Egy szamár, kocsival, hámmal vagy Jcülön is eladó. Érdeklődni le­het az' Alkotmány Tsz i uhászatában. Vennék kis mintagé­pet FÜRÉT, vagy ha­sonlót^ . Pintér . Miíilós Bezej-édi utca 15. Női és férfi kalap tisztítását, formázását és alakítását ' VÁLLALJA A CEGLÉDI RUHAIPARI VÁLLALAT SZOLGÁLTATÓ RÉSZLEGE. (Cegléd, Piac tér.) Dohány utca x7. szám alatti kétszobás csa­ládiház beköltözhetően eladó. Ugyanott 180 n- öl telek külgn is. Tizenöt méteres szoba- konyhás lakás beköl­tözhetően. 1200 n-öl szántófölddel eladó. Csemő község 185. sz.; Szentpéterl Ferencnél. Beköltözhető ház tó­adó Sáska utca 9. sz. Érdeklődni: Bezerédi utca 6. szám. ________ E ladó egy. menyasszo­nyi ruha. Ugyanott el­adók: 60x60-as ablakok ás szivattyús kút. Vár- konyi István utca SS. 125 kem-es Danuvia motorkerékpár (szür­ke), príma állapotba:! eladó. Érleklődni ' le* hét Kazinczy út 9. Házhely eladó épületJ tel. vízvezetékkel á Szolnoki úton. Érdek’ l.pdiü: Szolnoki út 11.

Next

/
Oldalképek
Tartalom