Pest Megyei Hirlap, 1964. május (8. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-31 / 126. szám
Hajnali meditáció az állomáson Megéri a MÁV-nak? Gyömrő, 1964. május 30, 4 óra. Az új vasútállomásra igyekszem, hogy tanúja legyek a „premiernek”. Igaz, tegnap 10 óra óta itt állnak már meg a vonatok, de az első reggeli csúcsforgalmat most bonyolítja le az új állomás, az utasok zöme is most ismerked,ik meg vele. A2 ELSŐ NAP ÖRÖMÉT, izgalmát, ünnepélyességét hirdető zászlókat hiába is keresném (igaz is, hová rakták volna: talán a szanaszét heverő sóder-, homok- és kavicskupacokba?), nem találnám; a MÁV nem ad az ilyen „külsőségekre”, egyáltalán nem csinál „nagy ügyet” az egészből. Hiszen a vonat továbbra is ugyanúgy áll meg, s úgy indul, mint eddig, ugyanazzal a megszokott köznapi aktussal, csupán pár száz méterrel arrébb az évtizedek alatt megszokott helynél. Igaz, hogy ez az „arrébb” tízegynéhány millióba került. (Tényleg, mennyibe is? 11, 15, 19, 20 milliót hallottam itt ma reggel az utasoktól. Pontos adatot ők se, a község vezetői se tudnak.) A MÁV milli- árdjai között az egész nem nagy tétel, de az emberek — akik tudják, hogy menynyit kell dolgozni ezekért a milliókért — nem tudnak megilletődés nélkül nézni egy- egy ilyen „létesítményre”. És joggal elvárják, hogy mielőtt a használat elkoptatná, frissen, újonnan, szépen megmutassák nekik: nézzétek, ez épült a ti pénzetekből, munkátokból — nektek. Persze, ha van mit mutogatni rajta. nemcsak Zászlókat nem találok az új állomáson, de egyetlen vasutast sem. A forgalmista is csak a vonat fogadására — indítására lép ki szobájából, húzódik is rögtön vissza. Nem is őt hiányolom én, nem is az állomás alkalmazottait, hanem azokat a „korifeusokat” — akiket itt sűrűn emlegetnek — aliik megtervezték, megépítették, s öthónapos késés után is készületlenül forgalomba helyezték. Hiányolom az érdeklődésüket, kíváncsiságukat, hogy kérdeznék, hallgatnák: mint vélekednek az utasok, tetszik-e nekik, elégedettek-e? Hiszen elsősorban és mindenek felett nekik készült ez az állomás, értük volt ez az áldozatvállalás! Ennyire nem érdekli őkét az utasok véleménye? Vagy úgyis ismerik? Valóban, a vélemény olyan, amilyenre az adott — az általa teremtett — helyzetben a MÁV számíthat. AHOGYAN SORRA-REND- RE ÉRKEZNEK az utasok a vonatokhoz, azonos jelenségeknek lehetünk tanúi: az első két perc azzal telik el mindenkinél, hogy megvitatja társaival az új állomás megközelítésének legjobb lehetőségeit; a menetrend változásait; kiszámítja a felszállás legoptimálisabb körülményeit. S akinek a vonat érkezéséig még marad ideje (s a MÁV egyik csoportot az „ünnep” tiszteletére egy félórás vonatkéséssel is megprezentálta), szétnéz, esetleg körbejár az épületben, felméri, bejárja „mint birtokát a tulajdonosa”. Hogy ez a bejárás izgalmakban is bővelkedjék, arról is gondoskodott a MÁV. Felirat sehol sem hirdeti, hogy melyik ajtó mögött mi lesz, néhol — a bedobált építőanyagokból, vagy munkásruhákból — ki sem lehet találni. A bennfentesek büszkén csillogtatják „idegenvezetői” tudásukat, s lelkesen magyarázzák, hogy miből mi lesz, ha ... A szemle eredményeit szinte mindenki azonosan összegezi, bár az összegezést ki-ki vérmérséklete szerint fogalmazza meg. Engedje meg a MÁV, hogy ezeket ne részletezzem, nem lenne hízelgő számukra. (Ám, ha erre esetleg mégis kíváncsiak lennének a MÁV-nál, készségesen szolgálhatok részletes adatokkal, nevekkel.) ELŐSZŰR IS azt summáznám, ami nem tetszik az ma- soknak, mert ez a töob. Nem tetszik: az aluljáró. Ha így hagyják — télen használhatatlan lesz, az eljegesedeu meredek lejtőn istenkísértés lesz lejutni. Nem tetszik, hogy malteresládákat, sóderhegyeket kell kerülgetniök, hogy a mától kezdve állandósult nagy utasforgalom közben akarják az aszfaltozást elvégezni, a festési, takarítási munkát befejezni. (Minden rendes házigazda ugyanis a vendég érkezése előtt takarít.) Nem tetszik nekik, hogy a MÁV öthónapos késés után sem készült el a feladatával, mégis erőltette a forgalom megindítását. Megkérdezte nem is egy utas: miért ment bele a község, vezetősége? El kell mondanom ezúttal is: meg sem kérdezték, meg sem hallgatták a gyömrőiek képviselőit. Hiába tiltakozott az elhamarkodott átadás ellen a képviselő, a párttitkár, a tanácselnök, az állcsmáfőnök, az újság. A péntek 9 órára meghirdetett átadás-átvétel csak formaság volt, hiszen egy sokcsillagos MÁV-főem- ber-már csütörtökön parancs- bá adta, hogy a vonatoknak pénteken tíz órától itt kell megállnia. (Még 24 óra sem maradt, ahhoz, hogy az utasokat erről tájékoztassák.) Kiskorúként kezelte a MÁV ebben az ügyben az utasokat, a községi, járási vezetőket egyaránt, akiket ugyan meg lehet hallgatni, nem fontos azonban figyelembe venni, amit mondanak. (Egy ismerős utas, Gorkij egyik írásának címét kölcsönvéve, azt mondta: a MÁV — a köztársaság egyik királya. Lehet, hogy igaza van?) EGYÁLTALÁN NEM TETSZIK az utasoknak, hogy az útépítkezéssel ennyire elmaradt a MÁV. Lehetetlen utakon kénytelen az autóbusz megközelíteni az állomást, ha nem-«karja, hogy nagyon so- * kát "feálögolj attak jíz'. u t&so k. j(Í3icsereiére «**> MÁVÁŰT- nűk: mindent megtették a nehézségek áthidalására, s igen rugalmasan, gyorsan alkalmazkodtak a számukra is váratlanul jött változáshoz.) Nem tetszik, hogy tavaly augusztusban elkezdték és félbehagyták a Tulipán utcai útszakasz korrekcióját, hónapokra elvágták az autóbusz útját, s az Erzsébet-telep egyik feléhez a kocsiyal való közlekedés (szénszállítás, stb.!) lehetőségét. Aztán az sem tetszik itt az utasoknak, hogy a szép számú új várótermet a régi roncsokkal „bútorozták” be. El kellene azt is mondani az utasoknak, hogy ezek a /töredezett, hiányos deszkázatú, összefaragott valamik tulajdonképpen nem is ülőalkalmatosságok, hanem jelképek. A tágas, világos, központilag fűtött, hangszórókkal felszerelt váróterem a szocialista közle'kedés jelképe. A század elejéről visszamaradt „bútordarabok” a — szintén századeleji — „kincstári szemlélet” jelképei, amely még gyakran felellhető a vasútnál — fent és lent egyaránt —, s amely gyakran megkeseríti az örömünket. MERT LEHETNE ÉS KELt LENE IS ÖRÜLNÜNK ennek az állomásnak. Szép lenne ez (lesz is, reméljük!) érdekes vonalaival, gyöngysalakos útjaival, ragyogó kivilágításával. De a legjobb étel sem ízlik, ha úgy odalökik elénk. (Pláne, ha fővetlenül.) Igaz: jegyet váltani, fel- és leszállni itt is lehet. Dehát az utazás napjainkban több ennél. Nemcsak jegyváltás — díjtarifa megfizetés —, hanem 'kultúra kérdése is. Ezért nem elég csak az, hogy a kívánt helyre eljuttassák az utast, az sem mindegy, hogyan. S ebbe a hogyanba beletartozik az állomások külleme is. Érti, tudja a MÁV ezt, azért építtette ezt az állomást. Szóval: a levessel nincs is baj, az ízletes, finom — csak éppen hajszál került bele. S kinek van gusztusa az ilyen leveshez? Miért ez a „hajszálhaso- gatás”, ez az akadékoskodás, miért csinálunk ebből ilyen nagy ügyet? — kérdezhetné akárki. Visszakérdezném: miért törvény- szerű az, hogy mi mindennel elkésünk, hogy a végén sebbel-lobbal kapkodjunk, beérjük félmegoldásokkal, hogy minden örömünket megkeserítse valami? Miért kellene ezt nekünk megszoknunk? Miért nincs felelőse a hanyagságnak, a mulasztásnak, a felületes munkának? Miért nem várhatott a MÁV még két hetet, míg tisztességesebben „összepofozta” volna a munkát? Mi sürgette most, ha eddig nem sietett? A kérdést magamnak teszem fel, mivel MÁV-ista nincs közelemben, s csak a régi, hűséges „MÁV-alkalmazottak”: a mozdonykerekek felelnek a síneken csattogva: „nép-gaz- da-ság, ' nép-gaz-da-ság ...” Ez a bűvös nŐfíűsz-pók'usz ámíkör a felelőtlenséget el kell tüntetni. De amikor a kezdésnél négy hónapot késtek, amikor a kitavaszodás után sem láttak időben munkához, akkor nem csattogták az illetékesek fülébe a kerekek: „nép-gaz- da-ság, nép-gaz-da-ság ...” És azt soha nem csattogják, hogy: „kul-tú-ra. kul-tú-ra...” És azt sem. hogy: „u-ta-sok, u-ta-sok..."? Azt mondják, minden megállás 150 kiló széntöbbletet jelent a vasútnak. így, ha még két hétig kétszer állott volna meg a vonat Gyömrőn, az jelentős többletkiadással járt volna a MÁV-nak. De ez az újabb — szénben, kalóriában, pénzben nem mérhető — presztizsveszteség semmit sem számít a MÁV-nak? Nekik már úgyis mindegy? Nekik így is megéri? Radványi Barna FELTÁMADÁS Egyszer már • JtnI megírtam, hogy a legfélelmetesebb | rovata az újságai I nak a mozimű- C/ sor. Az elrémiszn tő filmcímekkel alá is támasztot- 2 tam az állításodé mat. De az a műit sor még egészen p. „finom” volt a maihoz képest. Cl Tessék csak figye- lemmel kísérni, hogy mi megy a világban (legalábbis a filmek címe után ítélve!) Nem is csoda, hogy a rendőrség, a rendőrfelügyelő, az esküdt olyan sűrűn szerepel! Szükség van rájuk, mert megoldásra vár a Kék-öböl rejtélye, fenyeget a Kobra-akció s csupán pár lépás a határ... És hogy micsoda népek vesznek körül bennünket: üzletemberek, szélhámosnő, a két „N” úr, a kopaszok bandája, a pénzcsináló... Sőt — urambocsá! — még gyilkos is! Ezer szerencse, hogy van feltámadás is. Ha két részletben is — de van! (r.) — Ügyeletes orvos ma Gombán— Úriban dr.- Pénzes János Gomba, Gyömrőn — Men- dén dr. Balogh Sándor Gyömrő, Steinmetz kapitány út. Tel.: 26. Monoron dr. Péterífy Gusztáv, Üllőn dr. Csik Pál, Vecsésen dr. Simon Sándor. — KISZ-titkárok és művelődési aktívák értekezlete lesz hétfőn a járási pártbizottságon. Napirenden: az 1963—64. évi kulturális szemle értékelése, a KISZ-oktatási év zárása, valamint a kongresszusi előkészületek szerepelnek. M0N0B»7ID£KI A' PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA VI. ÉVFOLYAM, 126. SZÁM 1964. MA^US 31, VASÁRNAP A vasárnap fotója Variációk gyermekarcra (Kútvölgyi Mihály felvétele) GYERMEKDÉLUTÁN A Vecsés és Környéke Háziipari Szövetkezet és a szövetkezet nőbizottsága az idén is vendégül látta a községben élő állami gondozott gyerekeket. Fehér asztal körül foglalt helyet a csillogó szemű gyermeksereg, akiket a községi pártbizottság részéről a szövetkezetét patronáló Tonka Ferenc elvtárs meleg szavakkal köszöntött és tréfálkozva derített mosolyra. Majd a helyi nőtanács elnöke: Hollósi Sándorné üdvözölte a gyermekeket, miközben a nőbizottság asszonyai Bodnár László- né, Fejes Józsefné, Koncz Já- nosné és Kauremszki Ferenc- né illatos kakaót és sok-sok süteményt szolgáltak fel a jóétvágyú kis vendégeknek. Az uzsonna elfogyasztása után a szövetkezet központi dolgozóinak egyéni ajándékaként vásárolt játékok kerültek sorsolásra. Csilingelő kacagás közben talált gazdára a sok kis vödör, lapát, homokozó játék, luftballon, csokoládé és bizony leírhatatlan volt az a jelenet, mikor a tombolajá- tékot vezető Zsebők Józsefné elnükasszonytóf a főnyereményt: az óriási, pirospettyes labdát Baki Gyurka átvette, olyan öleléssel, ahogyan csak egy soha még. meg sem álmodott kincset lehet szorongatni. Míg ők mindent betöltő kacagásukkal fizetnek a kedves délutánért, mi elbeszélgettünk a nevelőmamákkal, akik között ott láttuk a gyermekszeretetéről ismert gyermektelen Kármánnét; a kedves László Györgynét, aki kisfia mellé a meghalt testvérkét pótolni hozta és édesanyaként kezeli a reábízott gyermeket; Szalai nénit, aki négy gyermeket nevelt unokákból is jutott neki, s most mégis három lánykával bajlódik. Napjainkban harminckilenc állami gondozott gyermek van kihelyezve Vecsésre nevelőszülőkhöz. Szeretnénk hindi, hogy a „gyermektartás” nem foglalkozás, anyagi érdekeltség csupán, hanem legfőbb szerepe a gyermek szeretetének van benne. A kis vendégek közül az elmúlt esztendőben megrendezett hasonló délutánon már többekkel találkoztunk, közöttük a kis Orolyin Józseffel — „ez a kis emberke már nagyon sokat szenvedett” — mondotta el akkor dr. Szélyes Istvánná gyermekfelügyelőnő. Intézetbe kerülése után a teljesen árva Kovács Ferencet szerette édestestvérként, s mikor Vecsésre került, széjjelváltak. Búskomor lett miatta, addig-addig sirdogált, míg Kovács Ferencné kihozta Ferikét is és azóta kéz a kézben jár a két fiúcska „az édes nevelő- mama’! szeretctétöl övezve. Ma egy egész, társadalom tartja szemét a kis intézeti gyermekeken és fog Össze annak érdekében, hogy értékes emberekké legyenek. Ennek az összefogásnak egyik láncszeme volt ez a gyermeknap is, melynek sikeréért a fentebb említett nőbizottsági asszonyokon, kívül Klemon Ferencné és Majoros Mihályné is különösen sokat fáradozott. Kirtyán Sámuelné, a helyi tanács szociális osztályának előadója a szervezésben volt, segítségére a szövetkezet nőbizottságának. Fekete Józsefné Találkozás Móricz Virággal 'Nagyobb figyelemmel olvassa az ember azt a könyvet, melynek íróját ismeri is. A személyes élmények sok mindenre adnak magyarázatot és sok mindenre ráirányítják a figyelmet, ami mellett egyébként közömbösen elhaladnánk. Mindazok, akik ott voltak Móricz Virág írónő monori íróolvasó találkozóján, felejthetetlenül kedves és közvetlen személyes élménnyel lettek gazdagabbak és ennek birtokában még nagyobb érdeklődéssel fogják kezükbe venni könyveit. Kedvesen, közvetlen hangulatban beszélt az írónő arról, hogy családjukban milyen hagyomány az írás, hogy felejthetetlen apja lázas, szenvedőr lyes írói tevékenysége miképpen nyomta rá bélyegét a családra. Ebből a szenvedélyből MŰSOR MOZIK Ecser: Üzletemberek. Gomba: A szélhámosnő. Gyömrő: Hattyúdal. Matiné: Pár lépés a határ. Maglód: Kopaszok bandája. Monor: Topáz úr (széles). Matiné: Ezerarcú hős. H: Már nem olyan időket élünk (széles). Nyáré*'” fráza: A két „N” úr. Pili*!: Harmadik csengetés. Matiné: Próbakisasszony. Tápiósáp: Feltámadás I., II. Tápiósü’v: A rendőrségen történt. Űri: Pinocchio. Üllő: A rendőrfel- ügyelő (széles). Matiné: Szép Lurette (széles). Vasad: A hetedik esküdt. Ifjúsági előadásra: Kék öböl rejtélye. Vecsés: Pénzcsináló (széles). Matiné: Kobra-akció. H: A gyilkos és a lány. örökölt annyit, hogy íróvá Icellett lennie. Apja hagyatékának (Apám regénye) feldolgozása mellett különösen a női problémákkal szeret foglalkozni, témáit élményeiből meríti, alakjait pedig élő modellekről mintázza. Orli Kata, a Munkásőr utcai általános iskola VIII. osztályos tanulója kérte az írónőt, hogy írjon ifjúsági regényt fiatal lányok számára. Rózsa Miklósáé és Szabó Jusztina az írónővel kapcsolatos személyes emlékeket elevenítették fel, Hubalek Gyu- láné pedig fényképeket mutatott be a „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” monori műkedvelő előadásáról, melyen Móricz Zsigmond személyesen is jelen volt. A barátságos beszélgetés hangulatában Pásztor Antal kérésére az írónő finnországi élményeiről és tapasztalatairól olyan eleven és érdekes előadást tartott, hogy hallgatói valamennyien szemlélődő útitársa i voltunk az ezer tó országán keresztül. A hallottak alapján kíváncsian várjuk a „Suomiban jártam” című, legközelebb megjelenő munkáját. A bensőséges hangulatú kedves látogatásért Rétvári Gyula, a járási tanács művelődési osztályának vezetője mondott köszönetét. (dr. Huszty) A szerencse bosszúja Zatykó Jánosnak, a monori magtisztítótelep dolgozójának az elmúlt heti pénteki lottóhúzáson egy négyes és két kettes találata volt. Mint minden nagyobb nyereménynek, ennek is külön története van. A jökedélyű alacsony termetű férfi negyedmagával kezdett el lottózni. Ácsai János, Kulcsár István és Kovács Ferenc voltak lottótársai. Kezdetben 10—10 szelvénnyel vettek részt a szerencsejátékban, s akadt is nekik nem is egyszer kettes találatuk. így ment ez egy pár hétig, amíg egyszer az igen nagy ambícióval variálgató férfit megbántotta ' egyikük. Jancsi megsértődött és ettől a pillanattól kezdve egyedül játszott tovább. Az elmúlt héten tíz szelvényt vásárolt és azokat a számokat játszotta meg, amit megelőzően kifogásoltak brigádtársai. Szerencséjére, mert éppen ezekkel nyert. Zatykó János Csévharaszton lakik, nős, két gyereke van. Nagyobb nyereménye még eddig nem volt. Igaz, amikor Monoron húzták a lottót, négyese lett volna, de elfelejtette feladni a szelvényt. Még meg is van „a bűnös” lottó- szelvény, eltette, hogy mindig emlékeztesse: nehogy máskor elfelejtse feladni! Megkérdeztem: mire fordítja a nyereményt? — Ha százezernél többet nyerek bejövök Monorra lakni, itt veszek házat. Szépen bebútoroztatjuk, felruházko- dunk és veszünk egy motor- kerékpárt, persze oldalkocsist, hogy a család is beleférjen. Jancsi nagyon boldog: nem hagyta cserben a szerencse. Társai? Még mindig nem vigasztalódtak. Kár volt megharagudni a szerencseszámglíra! (—ő—ő—) Levelesláda SE FAGYLALT, SE PANASZKÖNYV Sajnálatos dolog történt velem az elmúlt szombaton. A maglódi cukrászdában két kétforintos puncsfagylaltot kértem, mire a vezetőnő azt válaszolta, hogy csak vegyesen hajlandó adni. Természetesen én nem fogadtam el, mert csak egyféle fagylaltot kívántam vásárolni. A vezetőnő erre dühösen a pultra dobta a pénzem. Ezekután nem volt mit tennem, kertem a panaszkönyvet, de ezt a kérésemet sem volt hajlandó teljesíteni, megtagadta a panaszkönyv átadását. Tudomásom szerint a pa- siaszkönyv azért van, hogy a vendégek észrevételeiket bejegyezhessék. Ezentúl már csak úgy lehet öltöny ruhát is vásárolni, ha inget is veszünk hozzá? Szigetvári József Maglód, Kölcsey út 1, Kézilabda Fiúk Gyömrő ifi—Gyömrő Gimnázium 8:6 Az első perctől kezdve a sportköriek támadtak, s a tizedik percben már 3:0-ra vezettek. A háromgólos vezetés azonban nem tartott sokáig. Túl fölényesen játszottak és a gimnázium legveszélyesebb játékosát Szabót kétszer is „elengedték”. Szabó 3:2-re szépített. Ezután Balogh volt ismét eredményes: 4:2. Gyenge iramú, lassú játék után végig tartotta a 2 gólos vezetést az egyesületi csapat. Végül Balogh 4, Baranyai 2, Konkoly 1, Poroszkai 1 góljával 8:6 arányban megérdemelten győzött is. A gimnáziumból: Szabó 5, Gyuri 1 gólt ért el. Jók: Balogh, Baranyai, Lipták II, Konkoly, Kalocsai, illetve: Szabó, Gyuri. Játékvezető: Somogyi* Károly. (vándor) Lányok Gyömrő Gimnázium—Gyömrő SE ifi 6:3 gyenge színvonal, sok pontatlan átadás és csaknem ellenséges hangulat uralkodott a pályán. A* játékvezető sok téves ítélete okozta a ‘parázs hangulatot. Góllövők: Benedek «3, Harangi 2, Kiss 1, illetve Trepák 2, Horváth 2, Csontos 1. A legszebb és legjobb játékot Csontos nyújtotta.
