Pest Megyei Hirlap, 1964. május (8. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-31 / 126. szám
rcsr tstcrsi &űrlap 1964. MÁJUS 31, VASÁRNAP Ki mit tesz az utazó munkásokért?! Meg egyszer a százezer bejáró dolgozóról gon már & késó délutáni, vagy koraesti órákban lehet számítani a bejárókra, de azok csak akkor szánják el magukat, hogy elmenjenek a művelődési házba, ha ez megéri az újabb fáradozást. A napi két-három órai vonatozás után törődöttek az emberek. A művelődési ház éppen ezért közismerten a legváltozatosabb programmal várja a látogatókat, s klubjaiban is otthonos légkört, kellemes, hasznos szórakozást biztosít. Ezek a- példák is bizonyítják, hogy érdemes energiát áldozni a bejáró munkások kulturális igényeinek láelégitésére. A'hol sikerült az utazó emberek érdeklődését felkelteni, ott az eredmény nem marad el. A bejárók pedig hálásak azért, ha megkülönböztetett figyelemmel foglalkoznak velük. Életmódjuk rendkívül fáradságos, s kevés idejük marad a szórakozásra, a művelődésre. A népművelők feladata tehát, hogy a rendelkezésre álló kevés időt jól használják fel. A bejárók helyzetét még nem mindenki érti meg, s nem mindenki tesz érdekükben lépéseket Akadnak olyan helyi vezetők, akik elítélik a bejárást, s a bejárókat hibáztatják, mintegy másodrendűnek, csökkent értékűnek tekintve őket Birtokunkban van egy anyag, amelyből szó szerint idézünk véleményt: „Miért járnak Pestre? Miért nem dolgoznak a termelőszövetkezetbe-n? Ott munkaerőhiány van, csak asz- szonyok dolgoznak!..Ez a vélemény egyoldalú. Különösen egyoldalú Budapest közvetlen környékén. Mert mit tenne például a vecsési termelőszövetkezet, ha egyik napról a másilkra két-háromezer munkás ott akarna kenyeret kapni? Vagy a bagi termelő- szövetkezet tudna még munkát adni kétezer embernek? Nagymaroson, vagy Albertirsán pedig — hogy csak az idézett példákkal éljünk — soha nem volt a község egész lakossága paraszt. Arról seni szabad megfeledkeznünk, hogy az ipar igényli is a munkaerőt. Van olyan kőbányai gyár. ahol ha télen késik a vonat, egész műszakot állnak tétlenül, gazdátlanok a gépek. A kép csak így kerekedik egésszé, és bizonyítja, több figyelmet érdemelnek a bejárók. Százezer emberről van i szó. A megyén belül utazókkal i együtt százhetvenezerről. És; többségük felvilágosult szellemű, széles látókörű kétkezi; munkás, aki érzi helyzetének : ellentmondását: az utazással: elvesztegetett idő miatt nem tud lépést tartani saját érdek-: lődésével. Ehhez várnak segít-; séget!... (t. m.) Aprily Lajos: a! Marasztanálak, májusom Azúr szemed, latom, már messze néz sziromhavas lábad indulni kész. Völgyünk csodája, tündér lányalak, év gyönyörűje, bogy marasszalak? Mi tudna késleltetve hatni rád? Iszalagokkal kötném meg bokád. A fáknak szólnék: sűrűsödjenek, útrekesztö bozóttá nőjenek. Szövetkezném á völgy rigóival, legyen daluk kötő varázsai daL Szarvasokat vennék rá, hogy csapat állja el agancsokkal utadat. Tél-nyűtte testemet vetném eléd, hogy lefogjam lábad lendületét..« Marasztanálak —, mert nem tudhatom: találkozunk még, tündér hónapom? Baranyi Ferenct Mindkettő emberül Szeretlek. Tőlem el ne várd szokott módját a széptevésnek, téged aláznának meg a . bókká butított csküvések, mért mondjam: csodaszép a szád, mikor csak oly szép, mint az átlag, te is tudod: az úgyse vagy, akinek vágyra gyúlva látlak. Egérfogáshoz épp elég egy csöpp szalonna — macska sem kell, cincogó lányokat szokás lábról levenni közhelyekkel, az ő receptjük ismerős: célzás ruhára, hajra, gyengéd figyelmességek közt néhány jólidőzített szemtelenség — ez csapda csak s nem taktika, nem bátpuiat, de szánalom kél az áldozat iránt, kiért fölös hűhó a macskafortély, mikor csak bársony bőrödért s csodás-ívű szádért dicsérlek: arcod ne fesse hála-pir, inkább harag-piros önérzet. Tedd, hogy remek melled mögött bonyolult szívedig találjak, s ha szíved méltónak ítél: fizesse értem meg az árat, nászunk legyen ellenfelek vívás utáni kézfogása, egymás próbáját miután mindkettő emberül kiállta, amikor már nem érdekes ki nyert, vesztett, hol több a sebíolt, amikor csak egy lelkesít: kettőnkhöz méltó küzdelem volt. XXXNXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXVXXXXVXVVSXXXXXV-XXXWXX KÖNYVESPOLC Vasvári István: T'IZ KICSI LÓ j; K betűkkel most ismerke- mi Igaz tanulságot rejtenek, •íi. dó gyermekek számára amelyek hozzájárulnak a íródott Vasvári István közel- gyerekek neveléséhez, értelmi múltban megjelent Tíz kicsi és értékelő képességeinek ala- ló című verseskötete. A ked- kulásához, formálódásához. A vés, derűs, jobbára állat- hasznos verses-mesekönyvet versikék minden bizonnyal Gyórffy Anna színes. 6ok könnyen visszhangra talál- szívve! megrajzolt illusztrá- nak majd a kicsi olvasok ko- ^ dJs2Ítik s6t, segítik a kis rében, akik szívesen ismer- ,, _ . lékednek környezetükkel, az olvasókat abban, hogy kepéket körülvevő világgal san- szerűen lássák maguk előtt nak lakóival. Ezek a versek a mindazt, amiről olvasnak. í maguk módján mindig vala- (Móra Ferenc Könyvkiadó.) »►. Nagy sikerrel játsszák a mozikban A halál neve Engelcben című csehszlovák filmet Egy kisfiú emlékeiből HISZEK EGY ... MIBEN? / \ Nem kellett iskolába menni. Minden diák örömmel telje- $ siti ezt, mégis: akkor, ö és % társai, nem örültek ennek. 'tf Nem tudták, de sejtették, í hogy ez nem olyan szü- \ net ... '/ A város egyik felén be- felé özönlöttek azok, akik f megijedtek, vagy tartan• va- í lójuk volt azoktól, akik ak- í kor már nagyrészt körülfog- í ták a várost. A másik ol- í dalon hömpölygőit tovább a \ tömeg, „valahová Nyugat fe- Í lé’’, autók, szekerek, kézi- !: kocsik, közömbös vagy esze- % lös tekintetek, sírás és át- % kozódás, német káromkodás 'f és magyar uramisten ... Jár- f ták a várost. Ott voltak min- f denütt. ahol semmi keresni- í valójuk nem volt. Mindig í nyolcan-tízen kóboroltak, vele í egykorúnk, s egyik napról í a másikra azt vette .észre, f hogy ő a vezér. Ha mondott % valamit, úgy lett. Hallgattak %rá a többiek, talán mert nem £ volt hebehurgya. A gimná- ziumban, Pállá tanár úr po- f fonjaitól tartva beléidegzö- % dött, hogy jobb gondolkoz- £ ni, s csak azután beszélni, í És most is ehhez tartotta i magát. Az elmúlt ér őszén egy hónapig tartó sajtóvitát rendeztünk a bejáró dolgozók helyzetéről. A nyilvánosság előtt lefolyt eszmecsere igen hasznosnak bizonyult, de bebizonyosodott, hogy a vita lezárása koránt sem oldotta meg a problémákat. Még azóta is kapunk leveleket, hozzászólásokat, észrevételeket, s ami nagyon örvendetes, az utóbbi hetekben egyre gyakrabban kapunk fiirt pozitív változásokról is. Igaz ugyan, hogy több igen hasznos javaslat megvalósítására nem került sor. Nem történt meg csak néhány helyen az utazók áramlási irányának, helyének 'konkrét felmérése. Nem került sör az úgynevezett anyaközségek anyagi támogatására sem. Nem talált megértésre a ffl/ári, üzemi művelődési tevékenység „kihely e- zése”-nek ötlete a környező községekbe, s nem történt előrelépés a szakszervezeti és tanácsi közös fenntartású művelődési házak szervezésében. A tapasztalatok szerint elsősorban nem a megyei szervek, hanem néhány község aktívabb népművelője és szakszervezeti embere vette kézbe a bejáró munkások ügyét. Különösen a községi könyvtárosok tették le a maguk obulusait Albertirsán például Vajda Istvánná községi könyvtáros napokat töltött el azzal, hogy megszerezze az utazó munkások nevét és lakáscímét. Ennek birtokában háromezer levelet írt a bejáróknak. S az eredmény? Albertirsa több, mint 12 ezer lakosa közül a levelek postázása előtt, az elmúlt év második felében, 650 ember volt könyvtári tag- Eb- ' bői felnőtt olvasó 236, ezen belül munkás mindössze 6« lő. A könyvtárat tehát zömmel gyerekek látogatták. A levelek kiküldése után, amikor az emberek névre szólóan kaptak tájékoztatást a könyvtár működéséről, és az olvasnivaló választékáról, így alakultak a számok: könyvtári tag 811, ebből felnőtt 431, ezen belül munkás 113, tanuló (középiskolás, ipari tanuló stb.) 150 fő. Ezzel együtt természetesen lényegesen megnőtt a paraszt olvasók száma is. Vetsésen részletes felmérést végzett a könyvtár. Megállapították az áramlás fő irányát, s azt, hogy melyek azok a vonatok, amelyekkel a legtöbben érkeznek haza. Ennek megfelelően a több műszakban dolgozó munkások idejéhez igazították a könyvtár nyitvatartási óráit. A korábbi lényegesen szerényebb adatokhoz viszonyítva ugrásszerű a fejlődés. A község három-három és fél ezer bejárója közül már 312 ember könyvtári tag, ezen belül az utazó munkások száma 185 fő. A középiskolás diákok és ipari tanulók közül hetvenen keresik fel rendszeresen a községi könyvtárat. Nagymaroson — mint erről már korábban beszámoltunk — a járási művelődési ház és a községi könyvtár kérdőíveiket küldött ki, közvéleménykutatást rendezett, s a beérkezett válaszoknak megfelelően módosította például a könyvtár nyitvatartási idejét. Bagón a községi művelődési otthon igazgatója is a részletes felméréssel kezdte. Egy napot arra szánt, hogy kiment minden vonat indulásához és érkezéséhez az állomásra megszá-j molni, hogy a község 1800 bejáró dolgozója közül melyik: vonattal hányán mennek és hányán jönnek. Más mód nem kínálkozott annak megállapítására, hogy milyen időpont alkalmas olyan kulturális megmozdulásra, ahol a bejárókra is számítanak. Az első vonattal. amely hajnalban 4 óra 20 perckor indul, 300 ember utazott el. A következő szerelvénnyel 300 fő, majd a 6 órás és a 6 óra 20 perces vonattal 500 ember Indult útnak. A hajnali utazók döntő zöme munkás és vasutas. A későbbi vonatokkal tisztviselők, diákok utaznak. A tapasztalatok szerint BaSenki nem törődött velük. Csavargók lettek? Nem, hanem — otthontalanok. Megszokták, hogy reggel elindulnak, s csak késő délután keverednek haza. Közömbösen baktattak el a halottak mellett. Megszokták őket. Újra és újra elmentek a sokasodó romházakhoz, az ' omladékokon, ledűlt közfalakon átmászva előttük kincsnek tűnő kocátok után kutattak. Gyűrött, szakadt kalap? Jöhet. Cirádás, nehéz tükörkeret? Vitték azt is. összeszedtek mindent, amit csak találtak, s otthon, a hátsó udvarban rendezték be raktárukat. Az évek óta nem használt, patkányokkal teli sufniban halmozták egymásra a limlomot, s megszállottként gyűjtöttek mindent, holott fogalmuk sem volt arról, minek az nekik? Megszokták, hogy éljék a maguk életét. Ne közöljenek semmit a felnőttekkel, minden kérdésre csak váll- vonogatással feleljenek, s a hátuk mögött cinkosan összenézzenek. Időnként megpofozták őket, „amiért elmentek hazulról", de nem szívták mellre ezt sem. Másnap reggel ugyanúgy elindultak vaktában, mint előtte való nap, mint egy héttel azelőtt. Elmentek a halottak mellett, romok között kutattak, nem ijedtek meg akkor sem, ha nagy robajjal ledűlt az addig még álló faldarab, eszükbe ■ sem jutott, hogy agyoncsaphatta volna őket. A tiszta gyermekszemek csillogása eltűnt, közömbösek lettek, sunyin pislogtak, maguk sem tudták, nem is tudhatták t íz-tizenkét éves fejjel, de devalválódtak bennük a fogalmak, s a még fel sem épült világkép semmivé lett. Akkor még nem tudhatta, hogy emiatt sokszor éri öt is, társait is szemrehányás. Később, évek múltán, rájuk ütötték a cinikus bélyegzőt. De vajon őket terhelte ezért a felelősség? Nem ők hagyták ott rongylabdáikat, kétfilléres golyóikat — kiütötték azokat a kezükből! Nem ők romboltak le házakat, nem ők létesítettek gettókat. nem ők jelentgették fel a szomszédot, nem ők törték fel az üzleteket, nem ők *fordították fel a világot! Ök csak láttak — és ez hosszú időre elég volt ahhoz, hogy cinikusak legyenek. Nagy és szent dolgoknak kellett megtörténniök, hogy cinizmusuk csak emlék legyen. LEGENDA A múlt, ami már csak emlék, mindig legendákat szül. Az a legenda, ami akkor, 1944 őszén bejárta az egész környéket, nem múlt volt, hanem jelen. És mégis egyik óráról a másikra, legenda lett.' ök — a banda —‘hallottak róla először, s vitték szét a házba, a szomszéd épületbe, fél óra alatt elhintve a csodálatos történetet. A történet főszereplője egy tank volt, orosz tank, vörös csillaggal az oldalán, csikorgó lánctalpakkal, egy T 34-es. Akkor már a peremvárosok egy része is a szovjet csapatok kezén volt, s a fejveszetten menekülő nemetek és nyilasok megtöltötték az utakat. Az egyik ilyen úton — szállt szájról-szájra a történet — senki nem tudja honnan, de felbukkant egy T 34-es. Hirtelen, szinte a semmiből, a magyarázatot keresők, a csodákat el nem fogadók szerint: eltévedt. Ráhajtott az országúira, eltaposott egy csukaszürkére festett két- éltűt, majd két jól irányzott lövéssel helyben marasztatta a szembejövő német Párducokat. A pánik persze pillanatok alatt úrrá lett. Az elöl lévők visszafordultak, szembe azokkal, akik előre igyekeztek, ösz- szetorlódgtt minden, a verhetetlen Wermacht akkor már % korántsem büszke legényei rémülten kerestek valahol takarást, fedezéket. A tank pedig állt, nes moccant, nem hördül- húsz-harminc kilométerre lenne övéitől, mintha nem egymagában állna ott, hanem negyven-ötven társával együtt, állt, nem moccant, nem hördültek fel motorjai, hogy megpróbálja a menekülést, hanem állt és lőtt. Pontosan szenvtelen nyugalommal mozdult a tornya, megigézve az áldozatokat. És a vége? Mint a legendáknak illik, ennek is szép volt a vége. Ahogy a semmiből bukkant fel a tank, úgy tűnt el, senki nem tudja, merre. Lelkendezve, mind többel hozzátoldva mesélték, s maguk sem akarták először elhinni, de a felnőttek áhítattal hallgatták minden szavuk. Senki nem vágott közbe, senki nem intette le őket, ha valaki óvatosan, a mcsélőt eleve megkövetve, közbekérdezett, újabb részleteket akart tudni. Hány Párducot lőtt szét? Csak kettőt? Látszott, valami olyat, valami kimondhatatlant fogalmaz meg a történet, ami ott élt sokakban, amit szerettek, akartak volna, s most, hogy ő és a banda mondta ki helyettük, a térdültet csapkodva, egymásnak bizonykodva lélegeztek fel. Sok volt az áruló. Szép számmal akadt olyan is, aki dölyfös gőggel húzta fel s viMÉSZÁROS OTTÓ *
