Pest Megyei Hirlap, 1964. május (8. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-30 / 125. szám

VÉRADÓK K Q Z T Csütörtökön véradónapot rendeztek a Május 1 Ruhagyár ceglédi telepén. A 120 jelentkező közül 8S-töl 26 és fél liter vért gyűjtöttek össze. VIII. ÉVFOLYAM, 135. SZÁM 1984. MÁJUS 30, SZOMBAT Javult a pártoktatás színvonala Egyszerre két helyen — Díesérct Ismét befejeződött egy párt­oktatási év. A befejezés után érdemes párhuzamot vonni a célkitűzések és a megvalósí­tott tények között. Érdemes elemezni, miben sikerült elő­relépni az elmúlt oktatási év­ben, s hol kell még erőfeszí­téseket tenni az elkövetkező időszakban. Kezdjük talán a számok­kal. Igaz, a számok egy kis­sé ridegek, szárazok, de sok mindent ki lehet olvasni be­lőlük. Az 1963—64-es oktatási év gondos előkészítését bizo­nyítja, hogy 1306 fő jelentkezett a pártoktatás különböző for­máira. Ha párhuzamba állítjuk az 1174 fős befejező létszámmal, a két számból látszatra csak annyi tűnik ki, hogy 132 fő­vel csökkent az oktatási év folyamán a hallgatók száma. Ennyivel azonban nem elé­gedhetünk meg. Keresni, ku­tatni kell az okát a lemor­zsolódásnak. Fő okként kell megemlíteni a nem kellő dif­ferenciáltságot, vagyis azt, hogy a pártalapszervezetek vezetőségei nem minden esetben gondolták meg alapo­san, kit hová iskoláznak be. így történhetett olyan, hogy egyes elvtársak részt vettek a pártoktatás, az állami okta­tás valamilyen formájában, de esetleg „kötelezték” őket a tsz-akadémia elvégzésére is. Világos, hogy vagy az egyik, vagy a másik helyen nem tu- dptt az illető helytállni. Javulás mutatkozik az el­múlt évekhez képest a ter- rnelőszövetkezeteknél, de itt is tapasztalható, hogy a ta­vasz beköszöntésével egyre inkább csökken a foglalkozá­sokon megjelenő hallgatók száma, ami a sürgős mező- gazdasági munkák végzésére vezethető vissza. Tanulság az elkövetkezendő évre: tsz-eink- nél — ahol erre megfelelőek az adottságok — a tél folya­mán tanfolyamszerűén oldják meg a párttagok és a párton- kívüliek politikai képzését. Az elkövetkező időszakra a "pártszervezetek vezetőségei készítsék el a párttagok négyéves tanulási tervét, amelyben szerepeljen, hogy ki hol és milyen oktatási for­mában vesz részt. Ezzel nagy­mértékben elejét lehet venni a párhuzamosságnak és a le­morzsolódásnak is. Előre tudtunk lépni a hall­gatók megjelenésében is. Az egyes oktatási formákon a megjelenés átlagosan 75—80 százalékra tehető. A záróje­lentésekből megállapítható, hogy a hallgatók zöme becsü­lettel eljárt, s aktívan be is kapcsolódott a szemináriu- / mok munkájába. Javult az oktatások tar­talmi színvonala. Sok esetben alakult ki élénk vita egy-egy kérdésben. A legérdekesebb és legvitatot­tabb témák: a szocialista or­szágok gazdasági együttmű­a propiagundi«táknak — Ne csak formálisan ködése, a szocialista nemzeti egység útján, az osztályharc jelenlegi problémái voltak. Pártalapszervezeteink fon­tos feladata, hogy az e témák kapcsán felmerülő helytelen és téves nézetek ellen szí­vós, következetes harcot foly­tassanak. Propagandistáink jó felkészültségét bizonyítja, hogy a foglalkozásokon tisz­tázatlan kérdések nem marad­tak. Jónak mondható a pro­pagandisták megjelenése a propagandista-konferenciá­kon, ahol minden alkalommal megvitatták a foglalkozás főbb kérdéseit. A gondos és lelkiismeretes munkáért elismerés illeti propagandistáinkat, akik nem sajnálták szabad idejüket sem feláldozni. Ellenőrzéseink során ta­pasztaltuk, hogy propagandis­táink olyan módszerrel igye­keztek vezetni a foglalkozá­sokat, hogy az egyes elvi kér­déseket a gyakorlatból vett példákkal világították meg és ezzel elősegítették a hallga­tók eligazodását a minden­napi politikai események­ben is. Alapszervi vezetőségeink feladata: a következő ok­tatási év gondos előkészí­tése, a propagandisták és a hallgatók gondos kiválo­gatása. Ügyelni kell. arra, hogy a hallgatók beiskolázása a kü­lönböző oktatási formákra ne: csak formális legyen, hanem beszélgessenek el a beiskolá­zandó párttagokkal és pár- tonkívüliekkel egyaránt, s ha ez így történik, akkor a kö­vetkező oktatási év után még eredményesebb, színvonala­sabb munkáról adhatunk szá­mot. M. J. Menetrendváltozás Felhívjuk az utasok figyel­mét, hogy szombatról vasár­napra virradó éjjel 0 óra 0Ö perctől új menetrend lép élet­be. Ezzel kapcsolatban az ál­lomásfőnökség a következőket közli: Az előzetes tájékoztatás alapján lényeges eltérés nincs. Aki tehát vasárnap, il­letve később szándékozik utaz­ni, telefonon vagy szemé­lyesen kérjen tájékoztatást a vasútállomás ügyeletes tiszt­jétől. Vasárnapi számunkban közöljük a Ceglédre érkező vonatok érkezési, illetve a Ceglédről induló vonatok in­dulási idejét. CEGLÉDEN: Vasárnap szünete! a vízszolgáltatás Sportpályán, a Bacsó Béia és Aranymeggyes szél sar­kán, a Csikósszélen. A vízszolgáltatás mennyi­ségében beálló csökkenés nem érinti a Perczcl utcai mélyfúrású kút által üze­meltetett utcai csőhálózat te­rületét, valamint a Malom- tószélen gravitációs úton üze­meltetett 3 közkifolyót. A vízellátás biztosítására felhívjuk különösen a ven­déglátóipari üzemegységek, a baleseti kórház, valamint a több szintes épületek lakói­nak figyelmét! ARANYBETUS ESEMENY ÖRÖMMEL ÜDVÖZÖLJÜK a város és a járás orvosainak ^ TIT keretében megrende­zésre kerülő értekezletét és tudományos előadását, amely- lyel a város 600. évfordulójá­nak tisztelegnek. És tegyük hozzá: méltóan. Az egész­ségügyi felvilágosítás mun­káját mérlegelik és a jövő tervekről kívánnak vitatkoz­ni. A tudományos előadás pe­dig talán a jubileumi év egyik aranybetűs eseményeként ke­rül a krónikába. Weinstein Pál professzor, az Orvcsto- vábbképző Intézet tanszékve­zetője közérdekű témát ismer­tet: A vérkeringés és a szem címen. Az előadó hazánk tu­dományos utazó diplomatája, neriteetközi szaktekintély, aki a magyar tudományt Calcuttá­tól New Yorkig képviseli tu­dományos kongresszusokon, I orvosainknak adja át évtize­des, világhírű tapasztalatait. SOK SIKERT KÍVÁNUNK az értekezletnek, hasznos ta­pasztalatokat a hallgatóság­nak. Nem utolsósorban pedig a város lakossága névében sze­retettel köszönt jüik a nagy­hírű előadót és a vidékről megjelenésükkel városunkat megtisztelő vendégeket. Nagy Józsefné. a véradó-állomás dolgozója Lédeczi Sándor­tól vesz vért t Kecskés Lászlóné kezébe kerülnek először az üvegek. (Foto, szöveg: Róná ez Mária) A kiállítás hű képet ad arról a fejlődésről, amelyen a hároméves gyermek az óvo­dában eltöltött újabb három év alatt az iskolába lépés előtt átmegy. A megnyitón a városi párt­bizottságot Sági Béla, a városi tanácsot Hegedűs József, a végrehajtó bizottság titkára képviselte. Várnai Sándorné körzeti felügyelő megnyitó beszédé­ben ismertette a kiállítás cél­kitűzéseit, a közreműködők Követendő kezdeményezés tot, valamint a négytusa ver­senyszámok első három helye­zettjeit, /A versenyeket minden év­ben május utolsó hetében ren­dezik. Cegléden sem ártana ilyen kezdeményezés, sőt járásunk községei is csatlakozhatnak! KÉZILABDA A kézilabda ceglédi szur­kolótábora nagy érdeklődéssel kíséri a helyi csapat küzdel­mét az NB II-ben maradásá­ért. Ennek igen fontos állo­mása lesz vasárnap a Szarvas elleni találkozó, amely fél li­kőr lesz Cegléden. A mérkőzés megnyerése fontos két ponthoz juttatná az Építők csapatát, de ehhez a szurkolók biztatása elenged­hetetlen, mert itthon is ne­héz mérkőzések sorozata vár a csapatra. A tavaszi mérkőzéseken szerzett nyolc ponttal a 7. helyen áll a csapat és a továb­bi pontokat idehaza kell meg­szerezni, ami nemcsak a bennmaradást, hanem örö­met is jelentene a szurkolók­Kincses Edit és Tóth Gábor, a IV. a. osztály tanulói tevékenységét. Az anyag ösz- szeválogatásáért és a techni­kai részletek művészi kidol­gozásáért dicséretet. kapott Varga Ferencné, a házigazda óvónő, valamint dr. Dózsa Jó- zsefné, aki a munkák bemu­tatását rendezte el igen ízlé­sesen. Kiss András, a Hazafias Népfront városi titkára a ven­dégek nevében gratulált a lelkes munkához. Amint a rendezőségtől megtudtuk, a kiállítás híre máris eljutott a város falain túlra. Bejelentette látogatását a kecskeméti Felsőfokú Óvó­nőképző Intézet. Ellátogattak városunkba a Művelődésügyi Minisztérium óvodai főosztá­lyának kiküldöttei és még so­kan mások, hogy az óvodák közös kiállítását, megtekint­sék. HOL MŰVELŐDJÜNK, HOL SZÓRAKOZZUNK? A Kossuth Művelődési Ház­ban szombaton este 8-tól éjjel 1 óráig táncest, Erdélyi Nóra táncdalénekes közreműködésé­vel. Este fél 8 órai kezdettel a Szolnoki Szigligeti Színház Schiller: Ármány és szerelem című háromfelvonásos szín­művét adja elő. Szombaton este 7 órakor és vasárnap délután 5 és 7 órai kezdet­tel az Amikor jön a macska című csehszlovák filmet ve­títik. A KGV Dózsa Kultúrottho- nában szombaton délután 6 és 8, valamint vasárnap dél­után 6 és 8 órai kezdettel a kertmoziban A szélhámosnő című magyar filmet vetítik. Szombaton este 8 árakor nagy­szabású Totó-bált rendeznek a klubhelyiség termeiben. Ez alkalommal a Lottó- és Sport- fogadási Igazgatóság nyere­ménysorsolást rendez. — — A fegyveres erők klub­jában vasárnap, 31-én délelőtt 10 órakor szellemi és tréfás vetélkedőt rendeznek a gyere­kek részére. — A törtelj Aranykalász Termelőszövetkezet vezetősége május 30-án (szombaton) dél­előtt 9 órai kezdettel a mozi- helyiségben közgyűlést tart. Napirend: Aratás, cséplés t kampányterv megtárg ? és jóváhagyása. Előadó: Szi- í geti István főagronómus. Ez j alkalommal kerül sor a „Szo- | cáalista brigád” jelvények át- ‘ adására is. Az óvodások kiállítása EXPEDÍCÍÓS ŰRREPÜLÉS Csapatunk, a kocséri 4452. számú „Gábor Áron” úttörő­csapat expedíciós túrát, vagyis expedíciós űrrepülési tartott. Nagy volt a lelkesedés, csak az idő akadályozott bennün­ket a felszállásban. Mégis si­kerrel vettük valamennyi akadályt. A negyedik állo­más volt a legérdekesebb. Eldarabolt képet kellett öss- szeraknunk: Tyereskovát és Bikovszkijt ábrázolta a kép. Sajnos, az utolsó program, a számháború a rossz idő miatt elmaradt. Ádám József, az expedíció tudósítója, Kőcser Az abonyi szakmaközi bi­zottság határozatot hozott: vándorserleget alapít a Széféi üti és Gyulai Gaál Miklós ál­talános iskolák tanulói számá­ra az ifjúság sportolásának elősegítése érdekében. A ver­senyeket a Kilián testnevelési mozgalom pontszerzésére is felhasználják. A versenyszámokat a követ­kező sportágakban rendezik meg: atlétika (fiúk-túnyok vé­szére 20—20 fős csapat), asz­talitenisz (fiúk-lányok 20—20 fős csapat, egyéni és páros), kézilabda (a VII. és Vili. leány- és fiúosztályok részé­re), labdarúgás (a VII. és Vili. fiúosztályok válogatott­jai részére). Torna a leá/nytanulók ré­szére 20 fős csapattal. Sakk a leány- és fiútanulók részére, 20—20 fős csapattal. Úszás a leány- és fiútanulók részére, négy úszásnemben és váltó- verseny. Díjazás: vándorserleget kap az az iskola, amely az össze­sített eredmény alapján az el­ső helyet megszerezte. A hét sportágban győztes iskola sportáganként egy-egy kisebb serleget kap és ezeken kívül díszes oklevéllel díjazzák az első és második helyezetteket. Ezenkívül még díjazzák a leg­sportszerűbb magatartást ta­núsító tanulót és csapatot, egy-egy kiemelkedő ered­ményt elérő tanulót és csapa­TAKARÉKOS ÚTTÖRŐK j Pár nap múlva befejeződik a tanítás és minden tanuló megkezdheti a nehezeit várt szünidőt. Az iskolákban beszed- teL a takarekkönyvecskéket s nemsolzára megkezdődik az egesz évben összegyűjtött pénz kiváltása. Az alábbi képün­kön a Földvári Károly iskola két takarékos úttörője. A Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat ceglédi kirendeltsége közli a város lakosságával, hogy folyó hó 31-én, vasárnap reggel 6 órától délután 4 óráig áram­szünet miatt a folyamatos vízszolgáltatást nem tudja biztosítani a város terüle­ten. Az áramszünet miatt az ivóvíznyomócső vezetéki hálózatban minimális nyomás lesz, így a hálózatba bekap­csolt lakások földszinti vagy udvari kifolyócsapjaiban sem lesz a háztartási szükségle­teket kielégítő vízmennyi­ség. A város területén az áram­szünet tartama alatt a víz­mű ideiglenes vízkiviteli he­lyeket biztosít. Az ivóvíz- szükségletek biztosítása ér­dekében közöljük, hogy ideig­lenes vízkiviteli lehetőségek a következő helyeken lesz­nek: az 1. számú postahiva­tal előtt, a Kossuth Ferenc utcában, a Hátai—Széchenyi utak kereszteződésénél, a Hátai—Szőlő utak kereszte­ződésnél, a Bajcsy-Zs.—Sá­tor utca sarkán, a Bajcsy- Zs.—Déli út sarkán, a Déli lit—Mizsei üt kereszteződé­sénél, a Virág út—Széchenyi út sarkán, a Belmajorban, a járványkórháznál, a Bercsé­nyi és Alszegi út találko­zásánál, a Déli út—Alszegi út sarkán, a Vörösmarty téren, a Nádasdi—Török Ig- nácz utak sarkán, a Nyár utca—Homok utca sarkán, a Téglagödrökben, az Építők i nak. A Szarvas elleni, nagy küzdelmet ígérő mérkőzésre minden szurkolót szeretettel várunk. —F.— • Járási labdarúgó-bajnokság Dánszentmiklósi MEDOSZ— Abony II. 3:0 (2:0). Dános, 300 néző. Vezette: Ranács. Góllö­vők: Dorogi M., Magyar (2). A helyi csapat nagy aka­rással vette fel a küzdelmet jó hírű ellenfelével, ötletes, gyors játékukkal sokszor te­remtettek gólhelyzetet az abo­nyi kapu előtt. Három re­mekbeszabott góllal, megérde­melten győztek a gyenge na­pot kifogó abonyi együttes el­len.

Next

/
Oldalképek
Tartalom