Pest Megyei Hirlap, 1964. május (8. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-28 / 123. szám

( VIII. ÉVFOLYAM, 123. SZÁM 1964. MÁJUS 28, CSÜTÖRTÖK Abonyban közel 15 millió forint értékű takarékbetétet kezelnek az OTP fiókban A törteli Rákóczi Termelőszövetkezetben láttuk Szoó József agronómus vezetésével a 40 tagú kertészeti brigád szombaton befejezte a palántázást. Négy ültetőgép­pel végezték ezt a fontos munkát. Felvételünk a Kónya Sándor és Szeker János MTZ traktorai által vontatott gépeket ábrázolja az 50 hold paradicsom utolsó palántáinak ültetésegközben Tavaszi mélykapálás a szőlőben Hamarosan befejezik a kenyérgyár felújítását Szabálysértők A közelmúltban 5200 darab 2,21 kg átlagsúlyú kacsát szál­lítottak el a kacsanevelő telepről. Most 3273 kacsát nevel­nek. Még csak három hetesek, de már elérték a 75 dekás átlagsúlyt. Képünkön: Bozóki Györgyné etetés közben (Foto, szöveg: Opauszky) \\\\V\>\\\\\\\\\^\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\VVtV\\\\V\\\\\\\\\\\\^ » galmaka t helyesen, gondosan és széles látókörűen ismerteti. A 1'50 íorintos pénzjutalom­mal járó III. díjat Fekete Fe­renc, a Török János Mező- gazdasági Technikum IV. osz­tályos tanulójának dolgozata nyerte. Ez az értékes munka Cegléd fejlődéstörténetének megrajzolása mellett részlete­sen megemlékezett a paraszt- háborúról is. Stílusa szép és gondos. Szerkesztése és tárgyi ismerete alapos, igényes, több részletében kiváló. Banai János és Fehér Edit, mindketten a gimnázium II. osztályos tanulói, IV., illetve V. helyezést értek el és érté- . kés könyvjutalomban része­sültek. A Kossuth Gimnázium és a Török János Mezőgazdasági Technikum tanulói közül ti­zennégyen dolgozták ki a tör­ténelmi tételt és ezek közül a kitüntetettek megérdemlik, hogy dolgozataik, a Kossuth Múzeum irat- és kézirat­tárába kerüljenek. Helyesen járt el a városi ta­nács, amikor pályatételt tű­zött ki, mert ezálta| a tanuló- ifjúságot arra serkentette, hogy a város egyik szép és dicső korszakával közelebbről is megismerkedjenek. A beadott pályázatokat a középiskolai történelem-szakfelügyelő ve­zetésével alakított szaktanári bíráló bizottság vizsgálta meg és a díjakat ünnepélyesen át­adták a nyerteseknek. Cegléd városi rangra emel­kedésének 600. évfordulója al­kalmából a városi tanács pá­lyázatot hirdetett a középis­kolák tanulói részére. A pályá­zat célja az volt, hogy a város történetének igen jelentős ese­ménye, a Dózsa-féle paraszt- háború ceglédi vonatkozásai­nak megismerése iránt fel­keltse az érdeklődésit. A pályázat elérte célját. A ceglédi tanulóifjúság nagy érdeklődést és komoly figyel­met tanúsított iránta. Sok jó pályamunka érkezett be. A bí­ráló bizottságnak nehéz volt a sorrendet meghatározni. A 300 forintos első díjat Jós Lajos, a gimnázium II. osztályos növendéke nyerte „Mészáros Lőrinc” jeligéjű dolgozatával. A 10 gépelt ol­dal terjedelmű, jegyzetekkel és térképmellékletekkel ellátott tanulmány helyesen foglalja össze a parasztháború előzmé­nyeit. A ceglédi vonatkozások sokrétű ismertetése mellett a tudományos igényű feldolgo­zás módszereinek sokoldalú­sága jellemzi ezt a munkát. A második díjat, 200 forin­tot Kürti Béla, ugyancsak a gimnázium II. osztályos tanu­lója nyerte „Nekünk Mohács kell” jeligéjű dolgozatával. A forrásokat helyesen használ­ta fel, sok értékes gondolatot fűzött az egyes események­hez. Dolgozatában a: közép­kor végi európai paraszti moz­épült ilyen hitellel, csupán 1964 első öt hónapjában, 25 házhelyet értékesített az abo- nyi fiók. Az OTP sokol­dalú tevékenységét tükrözi 10 állami ház értékesítése az elmúlt években. Egyre többen veszik igény­be tsz-tagok közül a lakó­épület-tatarozásra, telekvásár­lásra nyújtott J segítséget. Az emberek álmainak megvaló­sítását segíti elő az a lehe­tőség, amely szerint takarék- betét esetén 5000 forint, en­nek hiányában pedig 3000 forint erejéig nyújt szemé­lyi kölcsönt a takarékpénz­tár. Sokan talán nem is sej­tik, hogy a takarékosság egyik láncszeme a totó­lottó játék is. Közkedvelt a 13 + 1-es totórendszer beve­zetése. A felnőttek mellett az is­kolások is takarékoskodnak. Sz. L. A takarékos ember célki­tűzései előbb valósulnak meg. Van ebben a mondásban igen sok igazság. Ma már az emberek százezrei taka­rékoskodnak városban, falun egyaránt. Ezt segíti elő az egyre szélesedő OTP-hálózat. Igen jó híre van ilyen te­kintetben az abonyi fiók­nak is, amelyet Palásti László vezet. Az elmúlt hét esztendő jó szervező és fel- világosító munkájának ered­ménye: több mint háromezer betét, közel 15 millió forint értékben. Sok akadályt kel­lett leküzdeni a kollektívá­nak ahhoz, hogy ezt a si­kert elkönyvelhessék. A takarékosság eredménye Abonyban a sok felépült csa­ládi ház, hitellevélre vásá­rolt bútor és egyéb tartós iparcikk, például motorke­rékpár, hűtőszekrény, tv stb. Legkiemelkedőbb talán mégis a családi házak építése. Az elmúlt évek során 115 ház Több figyelmet kérnek az utasok lől, azt a választ kaptuk, hogy elromlott. Nemcsak mi ketten, hanem mintegy 10—15-en maradtunk le erről a vonatról csak azért, mert a hangosbemondó nem működött. Vajon nem tudott volna a kapus beszólni az étterembe, hogy ne számítsunk a hang­szóró figyelmeztetésére? Nagy János Cegléd Szombaton, 23-án másodma- gammal Budapestre szerettem volna utazni. A 13.15-kor in­duló vonat, amely Nyíregyhá­záról érkezik, még nem volt benn. Betértünk az étterembe egy feketére. 13.20-kor már nem győztük türelemmel és kimentünk a peronra. Meg­döbbenve vettük tudomásul, hogy a vonat 3—4 perccel előbb elment. Amikor érdek­lődtünk a hangosbemondó fe­I Tizennégy pályázó közül másodikos gimnazista nyerte a Dózsa-pályázatot — A ceglédi Hulladékgyűj­tő Vállalat második negyed­évi értékesítési tervét — a május 20-i állapotnak megfe­lelően — vasból 75, fémből 59, papírból 53, háztartási rongyból 51 százalékra telje­sítette. — A ceglédi Lenin Terme­lőszövetkezetben 286 holdon elvégezték a kukorica vegy­szeres gyomirtását és befeje­zés előtt áll a 60 hold siló- kukorica vegyszeres gyomir­tása is. Ezzel egyidőben meg­kezdték a kukoricaföldön az első kapálást is. — A törteli Rákóczi Terme­lőszövetkezet 1965-ig 160 hold szőlő és 145 hold gyümölcsös telepítését vállalta. Ebből a mai napig 133 hold szőlőt és 145 hold gyümölcsöst ' telepí­tett, a hátralevő munkát a kp­vetkező év tavaszán fejezik be. — A ceglédi motor- és jár­műboltba új, praktikus elekt­romos varrógépmotorok ér­keztek, amelyek könnyen fel­szerelhetek bármilyen varró­gépre. — A Ceglédi Vendéglátó Vállalat új fagylaltgépet sze­relt fel az alkoholmentes bü­fében. Ez a gép a nyári sze­zonban e'lősegíti városunk fagylalt ellátásának biztosítá­sát. — Az autóklub felhívja tagjainak figyelmét, hogy a városi Hazafias Népfront-bi­zottság irodájában kapott he­lyet. A város és a járás autó­sai itt jelentkezhetnek. INNEN - ONNAN A Villamosipari Gyár KISZ- alapszervezete 500 forint ju­talmat kapott a vállalattól. A fiatalok ugyanis társadalmi munkában rendbetették a gyár udvarát. Szombaton délután KISZ-es- küvő zajlott le a városi tanács KISZ-szervezetében. . A ceglédi Kossuth Tsz lab­darúgócsapata a Táncsics Tsz csapatával játszik barátságos mérkőzést szombaton a Kap- panhalmi iskola pályáján. Közös kirándulást szervez­nek a jövő hónap közepén a Villamosi pari Gyár fiataljai. A kirándulás alkalmával Eger történelmi nevezetességeivel ismerkednek meg. tói értékes jutalmat kap. Az alapszervezeti titkárok részé­re augusztus utolsó hetében vezetőképző tábor lesz Nagy­kőrösön. Az országos sportve­zetőképző táborban, Egerben az iskolákat Kisfaludy Péter képviseli. Ifivezetőink a nyá­ron csapatukkal rajvezetői tá­borba mennek Balatonszárszó­ra és Zamárdiba. Bujáid Gyula A gimnázium KlSZ-szerve- zetének nyári munkájáról kér­tünk tájékoztatót Herceg Ist- ván KISZ-titkártól. A nyáron — az eddigi fel­mérések alapján — az iskola tanulóinak 98 százaléka mun­kát vállal a különféle ipar­ágakban, a mezőgazdaságban. Június 25-től két hétig a Cif­rakerti Állami Gazdaságban dolgoznak. Munkájuk: címere- zés és fattyazás. A nyári KISZ építőtáborok jelentik a legnagyobb nyári eseményt a tanuló ifjúság számára. A létszám meglehe­tősen korlátozott, kevés a fé­rőhely. öt helyen 75 fiatal képviseli munkájával a KISZ- alapszervezetet. A Bodrog melletti Zalkádra 10 fiú megy: új medret ásnak a Bodrognak Balatonsznbadiba 20 fiú megy útépítésre. Balatonbogláron 20 leány fog gyümölcsöt szed­ni. A Tisza melletti Mátétel- ken 15 leány fog ugyancsak gyümölcsöt szedni, Kiskorpá­don 10 leány növényápolási munkát végez majd. A tábori program tovább színesedik. Sportversenyek, szórakozási lehetőségek állnak majd a fiatalok rendelkezé­sére. Versenyszerűen pontoz­zák a különböző csoportok munkáját (70 százalékban) és a magatartását (30 százalék­ban). A győztes a KISZ KB­Va,sárnap volt a Ceglédi Vasutas-pályán a kisdobos-, úttörő- és KISZ-ísta avatás. Az ünnepség után 405 most végzett nyolcadikos kapta meg a KISZ-tagsági könyvet. Felvételünk Kovács Andrást, a Földváry Károly iskola igazgatóját ábrázolja az új KISZ-isták között 405 új KISZ-ista Ho! töltik a nyarat a gimnazisták? A tavaly szeptember végére ígért építkezés pár nap múlva befejeződik. Az épületen most végzik az utolsó simításokat Mi újság a lakásépítkezéseknél? nyű, igen modern toronydarut adott a Tanácsi Építőipari Vállalatnak. Ezzel végre meg­nyílt a lehetősége annak, hogy a harmadik, negyedik emeletnél is teljes gépesítést alkalmazzanak és minimális­ra csökkentsék az eddigi igen nagy baleseti veszélyt. A Rákóczi úti állami laká­sok építése a második szint­nél tart. A Köztársaság utcai építkezés elérte az első szin­tet. Igen nagy örömet keltett az építőipari munkások között, hogy az Építésügyi Miniszté­rium közel egymillió forintos költséggel két nagy teljesitmé­Leveleinkből „Elfelejtették velem, hogy beteg vagyok" annyit sikerült megtudnom róla, hogy B. Katalinnak hív­ják és- negyedik éve dolgo­zik ezen az osztályon. Megértő, türelmes volt ve­lem és többi betegtársammal Kovács néni, a portás is. Ne­ki és mindazoknak, akik ilyen kedvesek voltak hozzám, sze­retném megköszönni türelmü­ket. Kovács Jánosné Cegléd Egy csúszós, esős tavaszi napon baleset ért. Szomszéd- asszonyom kísért be a ren­delőintézet sebészeti osztá­lyára. Nagyon fájt a lábam és nagyon féltem, de amikor a II. számú sebészetre beszó­lítottak, a főorvos meleg, ba­rátságos szavára elfelejtet­tem, hogy beteg vagyok. A röntgenosztályon is hasonló kedvességgel fogadta a bete­geket az egyik nővérke. Csak ték. 100—100 forint pénzbír­ságot fizettek. Szebeni Sándor Cegléd, Il­lés utca, 6. szám alatti lakos engedély nélkül mintegy 200 liter sajáttermésű borát és 4 liter vásárolt pálinkát poha­ranként kimért. A szabálysér­tési hatóság 300 forint pénz­bírsággal sújtotta. Eszes Gyula Cegléd, Csen- geri-szél 5. szám alatti lakos katonakönyvét elvesztette, ezért 100 forint pénzbírságot fizetett. Egri János és dr. Sepp Jó­zsef Cegléd, Rákóczi út 16. szám alatti lakosok többszöri figyelmeztetés ellenére, a szennyvizet az utcára engedr

Next

/
Oldalképek
Tartalom