Pest Megyei Hirlap, 1964. május (8. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-22 / 118. szám

MiGVfi hírlap különkiadása Vm. ÉVFOLYAM, 118. SZÁM 1964. MÁJUS 28, PÉNTEK HALLOTTUK Írunk Róla A NAPI SÉTA Mindennap látjuk őket — a Pest megyei csecsemőotthon kis lakóit —, napi sétájukon a városban (Foto: Tomcsányi) Huszonötezer forint ösztöndíj évente 3 beszélgetés » Kis Anna nrvos losts A fafeldolgozó mérnök Meleg szeretettel beszél Kis Lajos, a városi tanács nép­művelési osztályának vezető­je arról az öt fiatalról, akik egyetemi, főiskolai tanulmá­nyaikat a városi tanács nagy­lelkű segítségével folytatják^ Öt fiatal számára tettük gondtalanná a tovább­tanulást — mondotta Kis La­jos. — A városi támogatásnak két feltétele van» Az egyik az, hogy a leendő ösztöndíjas már a középiskolában kiváló tanulmányi eredményekkel tegye magát érdemessé a tá­mogatásra. A másik szempont az, hogy a tanuló szüleinek családi körülményei, anyagi helyzete, indokolják a segít­séget. — Huszonötezer forintot fizetünk ki minden esz­tendőben ezeknek a fia­taloknak és egyedüli kí­vánságunk az, hogy a fő­iskolán becsülettel meg­állják a helyüket, majd pedig azzal fizessék vissza a város készséges se­gítségét, hogy tanulmányaik elvégzése után hazatérve, itt nálunk helyezkedjenek el. Kis Anna, orvostanhallgató ha­vonta nyolcszáz forintot kap és ugyanennyit juttatunk minden hónapban P. Mészá­ros Ferencnek, aki a soproni Erdészeti Főiskolán tanul. B. Szűcs István éoítész techni­kus és két mezőgazdasági technikus is a városi tanács támogatásával végzi tanulmá­nyait. — Az ösztöndíjasokkal szer­ződést kötöttünk. Ennek ér­telmében a fiatalok városunk­ban helyezkednek el és leg­alább öt éven keresztül ná­lunk dolgoznak. Első utam az Aulich utca 13 számú házhoz vezetett. Kis Anna édesanyja boldogan mondja el, hogy a kislány minden bizonyítványa, az el­ső általánostól a gimnáziumi érettségiig kitűnő volt. Még arra sem akadt példa, hogy a bizonyítványba egyetlen né­gyes beóvakodott volna. — Lányom nagyon régi vágya az, hogy orvos le­gyen — mondotta az édesanya. — Az érettségi után egy eszten­dőt dolgozott a városi tanács egészségügyi osztályán. Az­előtt is minden évben két hó­napot lehúzott a nyári szün­időben a konzervgyárban. Mi­re az egyetemi felvételre ke­rült a sor. Annának négyezer­ötszáz forint megtakarított pénze volt és a szekrényben gondosan összestologatva la­pult a kiházasítása. Persze, nem a férjhezmenésre gon­dolt, hanem arra, hogy min­den ruhaneműje meglegyen és az egyetemi évek idején ilyen dolgokra ne kelljen neki köd- teni. — Én sajnos az ezerhatvan forintos fizetésemből nem tud­nám segíteni Annát. Ezért for­dultunk a városi tanácshoz az­zal a kéréssel, hogy adjon a tanács ösztöndíjat a kislány­nak. Anna felvételi vizsgája igen jól sikerült és ez valószí­nűleg el is döntötte az ösztön­díj ügyét. — Egy év óta tanul Anna Szegeden. Tanárai, évfolyam- társai nagyon szeretik és a félévi tanulmányi eredménye azt igazolja, hogy nagyon megérdemli az ösztöndíjat. Nádfedeles kicsi ház a Tündér utcában. Itt lakik Mészáros György, ládagyári munkás, aki becsülettel nevelt hat gyermeket. Közülük kettő nagyüzemben dolgozik, egy kisipari termelőszövetkezet­ben, helyezkedett e!, van vil­lanyszerelő ipari tanuló és a legkisebb most végzi az álta­lános iskola VIII. osztályát Ebből a környezetből nőtt ki Mészáros Ferenc, aki jelenleg a soproni Erdészeti Főiskola harmadéves hallgatója. Há­rom évvel ezelőtt jelentkezett jeles bizonyítvánnyal felvé­telre. Majd szerződést kötött a városi tanáccsal, amelynek ér­telmében ötszáz forint ösz­töndíjat kap, és arra kötelezi magát, hogy a főiskola elvégzése után hazatér a városba, és mint fafeldolgozó mérnök elhe­lyezkedik a városi tanács faárugyárában. — Feri három éve kapja az ösztöndíjat — mondja meg- hatottan Mészárosné. — Bi­zony gyönyörű segítség és ta­lán érdemes megemlíteni, hogy egy évvel ezdlőtt az ere­detileg ötszáz forintban meg­állapított összeget a városi ta­nács 800-ra emelte. Feri addig bizony kénytelen volt egyete­mi tanulmányai mellett még dolgozni is, de ez miután az ösztöndíjat lényegesen fel­emelték, szükségtelenné vált. Ma már minden idejét tanul­mányainak szenteli. HELYTÖRTÉNETI kerék­asztal beszélgetést rendez ma este 8 órakor a TIT. Csak tagikus! KATI még nem lépte át az óvo­dás kort sem. Ki­csi, de már logi­kusan gondolko­zik. Ennek egyik tanúbizonyságát mondom most el. Édesanyja munkahelyén eléggé elharapó­zott a csúnya be­széd. A munka­társak elhatároz­ták, hogy min­den, nem éppen odaillő szó után egy-egy forintot dobnak perselybe. Az elhatározás szép és nemes volt, de még per­selyt is kell sze­rezni, méghozzá jó nagyot. Kati mamája felaján­lotta, hogy ő majd hoz, kislányának úgyis kettő van. MUNKAIDŐ után ezzel állt lá­nya elé: — Katikám ne­ked úgyis két per­selyed van, az egyiket igazán neki adhatnánk Marikának. Tu­dod, szegények a szülei és nem tud­nak neki perselyt venni. A MAMA már majdnem belepi­rult a füllentés­be — dehát, hogy mondja meg a lá­nyának, hogy a csúnya beszédet „irtják” az irodá­ban — mire Kati határozott ko­molysággal nem­legesen ingatta szöszke fejét. — NEM! De minek is neki per­sely, ha szegé­nyek, akkor mit fog beletenni? — gh A földekről jelentjük: Nincs fagykár — Sarabolják a cukorrépát Lassú a paprika ültetés A „fagyosszentek” eddigi ta­pasztalatok szerint, sehol sem okoztak kellemetlenséget a ha­tárban. Bár az utolsó „fa­gyosszent”, Orbán hozhat meglepetéseket, de termelő­szövetkezeteink számolnak a lehetőséggel. Az időjárás hűvösre fordu­lásával is tovább folyik a munka. Termelőszövetkezete­inkben megszervezték a bur­gonyabogát ellen} védekezést. Kaszálják a lucernát, eddig mintegy 502 holdon végeztek a munkával. A Dózsa Termelő- szövetkezet kivételével, ahol még hozzá sem kezdtek. A kukorica első talaj lazítá­sát 1712 holdon végezték el, de a Rákóczi Termelőszövet­kezetben még húsz hold ku­koricát kell elvetni. Az újburgonya első kapálá­sával és töltésével 169 holdon végeztek. Termelőszövetkeze­teinkben hatvan hold zöldba­bot vetettek el. A kertészeti munkáknál a hideg idő beálltával lassubbo- dott a palánták kiültetése. Különösen a paprikánál ész­lelhető ez, ahol eddig a terve­zett százhatvan holddal szem­ben mindössze ötvenkét hold­ra ültették ki a palántákat. A paradicsom ültetésénél is ha­sonló a helyzet, ötszáznegy- venkét holdra terveztek para­dicsomot, és mostanáig csu­pán háromszázhuszonnégy holdra ültették ki. Százötven holdon elvetették az uborkát, és huszonkét hold híján a dinnyemag is a földben van. A cukorrépa sarabolása is megkezdődött. Eddig százhar­mincnyolc holdon végeztek a sarabolással és hetven holdon fejezték be az egyelést. Röviden: VÁGÓNYULAK EXPORTRA A földművesszövetkezet nyúltenyésztő szakcsoportja az idén új tagokkal és új ve­zetőséggel kezdte működését. A jelenlegi tagok tenyésztői készségük, és tudásuk legja­vát nyújtják, hogy a vállalt szerződést teljesíthessék. Ezerhúsz vágó, illetve te- nyésznyúlra kötöttek szerző­dést. Eddig százharminc vá­gónyulat adtak le, amit első­sorban exportra küldenek. Birtokukban százhuszonöt törzskönyvezett tenyésznyúl van, aminek évi szaporulata a vállalt szerződésen felül lé­nyegesen magasabb lesz. A nyúltenyésztés propagá­lása érdekében a csoport el­határozta, hogy a jövő esz­tendőben kiállítást rendez a tenyészállományból. SPORT ki ifjúsági négytusa-bajnokság eredményei Lebonyolították a városi négytusabajnokságot. A verse­nyen az alábbi sportágakból mérték össze a résztvevők tu­dásukat: 60 méteres futás, magasugrás, távolugrás, kis- labdadobás. A verseny az egyes iskolák csapatai között folyt, a helyezéseket pontozás­sal döntötték el. A lányok csapatainak ered­ményei: 1. Kossuth Lajos ál­talános iskola 1112 pont, 2. Arany János általános iskola 1034 pont, 3. Petőfi Sándor ál­talános iskola 1000 pont, 4. II. Rákóczi Ferenc általános is­kola 965 pont. 5. Külterületi is­kolák egyesített csapata: 767 pont. A fiúcsapatok helyezései: 1. Petőfi Sándor általános iskola 1238 pont, 2. Kossuth Lajos általános iskola 1212 pont, 3. II. Rákóczi Ferenc általános iskola 1188 pont, 4. Arany János általános iskola 1088 pont, 5. Külterületi isko­lák csapata 873 pont. Egyéni teljesítmények közül megemlítésre méltó a lányok közül Antal Ágnes teljesítmé­nye, aki a Kossuth iskolát kép­viselte, és 278 pontot szerzett, Nagy Teréz, a Petőfi iskola versenyzője 244, Erdei Katalin, az Arany János általános isko­lának 233 pontot szerzett. Mit csinálnak az utolsó mohikánok ? A New York-i felhőkar­colók szédítő magasságá­ban azok, akik az ablako­kat mossák vagy más mun­kát végeznek: híres mohi­kán törzs leszármazottai. Mikor a St. Lőrinc folyón néhány évtizeddel ezelőtt hidat építettek, a mérnö­kök megállapították, hogy a mohikánok nem félnek és nem szédülnek a magas­ban. Azóta a mohikánok valósággal monopolizálják a veszélyes magas állvá­nyokon, tetőkön végzendő munkálatokat Ahogy sokkal könnyebb tünk neki abban sem, hog a pótkereket kicibálja a he lyéről. Némán, tétlenül né zegettük az erőlködését. Se hogyan sem tudta ráigazí tani a csavarokra a kereket Taposta, cibálta a köpenyt közben nagyokat káromkodott Sapkáját a földhöz teremtet te. Az különösen felingerel te, hogy mi olyan nyűgöd tan ülünk az árokparton Nem bírta sokáig. Félordí- tilt. — Hogy az úristenbe’ tud­ják ilyen nyugodtan nézn másnak a baját? EGYMÁSRA néztünk. Sán­dor bácsi volt illetékes i válaszra. — Hát maga, amikor majc megszakadtunk a hűtőgép ci- pelésében? A vezető bólintott és nagyor halkan megjegyezte — Igazuk van! Bennünk azonban volt em­berség. Feltápászkodtunk és szívesen segítettünk rajta Tíz perc múlva már tovább robogtunk az országúton. És a tanulságról sem fe­lejtkeztünk meg, elmondom, hogy a hűtőszekrényt már né­gyen emeltük le a kocsiról. A sofőr nagy kurázsisan egy­maga kapaszkodott a három­mázsás dög egyik végébe. — sl — — Rohadj meg! — vaka- ródzott mérgesen, amikor a hátsó kerekek mellé gugyo- rodott. Utána felnézett. Csak a mi fejünket látta, ahogyan a kocsi oldalán kíváncsian kihajoltunk. — Leengedett! — rugdosta a kereket. Felénk mondta. Észre sem vette, hogy min­ket nem nagyon érdekel a de­fekt. — Legkevesebb egy fél óra! — tette hozzá mérge­sen, amikor megindult a szer­számokért. KIÜLTÜNK az árokpart zöld selymes füvére. Ciga­rettázva néztük a vezető kínlódását. Nyöszörögve lazí­totta meg az anyákat. Csupa verejték volt, mire a külső kereket leemelte. Többször felénk nézett. Tekintetéről leolvashattuk a kérdést. — Meddig nézitek ilyen nyugodtan a kínlódásomat? A belső kerék egészen le­engedett. A köpeny felkapott egy félpatkót, amelynek éle belefúródott az anyagba. Na­gyon próbára tette a szere­lés a vezetőt. Csurgóit róla az izzadtság, mire a kocsi mellé gurította. Nem segítet­és megindult a kocsi eleje felé. Szerencsére nem hallotta azt, amit morogtunk. — Egyen meg a fene! — só­hajtottam halkan. — A frász jöjjön rád! — mondotta valamivel hango­sabban Feri bácsi. Sándor csak legyintett, de ebben a legyintésben bőven volt útá- lat. A MOTOR könnyen indult. Kikanyarodtunk az utcára és néhány perc múlva már az országúton lihegett a há­rom és fél tonnás Csepel. Ahogyan kinn ültünk a pla­tón, a tavaszi szél selyme­sen simogatta az arcunkat. Gyönyörűséggel nézegettük a mellettünk vágtató zöld ve­téseket, meg a menyasszonyi ruhába öltözött gyümölcsfá­kat. Hanem. No, ez a hanem alapos lecke volt a veze­tőnknek. Mi is megéreztük, hogy a kocsi baloldala egyet lódul. A következő pilla­natban már csikorogtak a fé­kek. A Csepel megállt A ve­zető indulatosan ugrott le a kocsiról. A GÉPKOCSIVEZETŐ kar- batett kézzel nézte kínló­dásunkat. Fütyörészve tá­maszkodott a falnak. Nem sokat törődött azzal, hogy milyen erőfeszítéssel cipel­jük hárman a több mázsás hűtőgépet. A két vasgörgő sokat segí­tett. Nyögtünk, nyomtuk vé­gig a téglajárdán, de a nagy próba akkor várt ránk, ami­kor a gépkocsira kellett fel­tuszkolni. Feri bácsinak nagy gya­korlata van. Okosan magya­rázta. — Fontos, hogy ez a nehéz dög egyik végével megakadjon a kocsi farán, a többi már csak gyerekjáték. Hát nem volt éppen gye­rekjáték, de hárman nagyot emeltünk, s amikor a hűtő­szekrény a platóval egy szint­ben volt, akkor már köny- nyen lökdöstük befelé a lomha vacakot. Odafent már császárok voltunk. Nagy erőfeszítéssel talpra állítottuk és szépen beforgattuk az autó köze­pére. — No, mehetünk? — söpörte végig a nadrágját a vezető NAPIRENDEN: A BERUHÁZÁS A Nagykőrös és Vidéke Kör­zeti Földművesszövelkezet igazgatósága, ma délután, 2 órakor ülést tart. amelyen tá­jékoztató hangzik el a föld­mű Vesszövetkezet keretében működő szakcsoportok munká­járól, és az első negyedévi mérlegének megtárgyalásáról. * ELKÉSZÜLTEK a termelő- szövetkezetben az aratási, csép- lési és behofdási tervek. Az aratás zömét géppel végzik a termelőszövetkezeti tagok, a legkevesebb kézi aratás az Arany János Termelőszövet­kezetben lesz öt, illetve a Hu­nyadi Termelőszövetkezetben négyszázalékos arányban. ★ FELVÉTEL CSECSEMÖGONDOZOI SZAKRA A megyei egészségügyi szakiskolán hallottuk, hogy ebben az esztendőben is vesz­nek fel hallgatókat kétéves csecsemő- és gyermekgondo­zói szakra. Az iskola hallga­tói tizenhét éves kortól har­minckét éves korig lehetnek, de feltétele, hogy középiskolai, illetve nyolc általános isko­lai végzettséggel rendelkezze­nek. A felvételre a kérelmeket július 31-ig lehet beadni az iskola címére (Rákóczi u. 28.). ★ AZ MHS VÁROSI ELNÖK­SÉGÉNEK munkájáról tár­gyalt az MSZMP, városi vég­rehajtó bizottsága legutóbbi ülésén. A munka megjavításá­ra több fontos határozatot ho­zott. * HUSZONKETTEN SZEREZ­TEK szakmunkás bizonyít­ványt a téli oktatás kereté­ben városunk termelőszövet­kezeteiben. * ÖT ÖSZTÖNDÍJAS tanul főiskolákon, illetve egyeteme­ken a Petőfi Termelőszövet- i kezetben. ★ A KONZERVGYÁR II-ES j telepének MHS szervezete —, | amely decemberben alakult — ] szombaton vacsorát rendez a i telepen. * HOLNAP ESTE 6 órakor \ nyílik a városi könyvtárban az \ ünnepi könyvhét. A megnyi- j tót Freitag Magda, a könyvtár \ vezetője tartja. Utána a mű- j sor keretében Baranyi Ferenc \ költő és Gerelyes Endre no- i vellista köteteiből sorsolnak i ki. i A fiúk közül Balanyi Szil­veszter a Petőfi iskola tanuló­ja 349, Zsíros Kálmán a Kos­suth iskolából 348, és Lengyel János, a II. Rákóczi Ferenc is­kola versenyzője 282 pontos teljesítményt ért el. A Kossuth Lajos általános iskola lánycsapata ebben az évben negyedszer nyerte meg a városi ríégytusabajnokságot. Az iskola leánytornász csapata is első lett a városi bajnok­ságon. A tornász lányokat Né­meth Lászlóné edzette. A négytusabajnokság első csapatai részt vesznek a me­gyei bajnokságon, amelyet má­jus 23-án Dunakeszin rendez­nek meg. •k SPORTMOZAIK Röplabda: Nagykőrösi Elektromos— Ceglédi Villamosipari Gépgyár 3:0. Ceglédi Kísérleti Gazdaság —Nagykőrösi Elektromos 1:3. Az Elektromos gyors egymás­utánban ismét két szép győ­zelmet aratott és így a rang­listán eddig veretlenül az el­ső helyen áll. Ha a csapat to­vábbra is ezt a nyugodt, szép játékot folytatja, minden re­mény megvan, hogy a bajnok­ságot megnyeri. A következő mérkőzést ismét hazai pályán a Ceglédi Honvéd csapatával fogják játszani. MIT LÁTUNK MA A MOZIBAN? Gitár és szerelem. Történet prágai szerelmesekről. Ma­gyarul beszélő csehszlovák film. Tizennégy éven alul nem ajánlott! Kísérőmüsor: Karácsonyi lá­togató. Magyar híradó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom