Pest Megyei Hirlap, 1964. április (8. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-02 / 77. szám

CEGLÉDI JÁRÁS ÉS CEGLÉD VÁROS RÉSZÉRE vili. évfolyam, 77. szám 1964. ÁPRILIS 2, CSÜTÖRTÖK A feltétel: alapos emberismeret, körültekintő szervezés A tag- és tagjelölt-felvételek eredményei és hiányosságai A párt sorainak számszerű erősítése igen fontos. A pártszervezet viszonyát a pártonkívüliekhez azon ké­résziül is le lehet mérni, hogy milyen tervszerű a tag­jelöltfelvételi munka. Az üzemekben és a tsz-ekben sok társadalmi munkás dol­gozik. A pártszervezet fel­adata, hogy figyelemmel kísérje fej­lődésüket, és időben ja­vasolja őket a párt tag­jai sorába. Ha az ilyen irányú munkát vizsgáljuk, megállapítható, hogy a pártszervezetek nagy része a társadalmi munká­ban kitűnteket javasolják tagjelöltnek. A Villamosipari Gyárban például a KISZ- szervezet javaslatára vettek fel két főt, négy főt pedig azok közül, akik a pártok- tatásbam kitűntek. Az elmúlt évben felvett hat tagjelölt közül mindegyiknek van pártmegbízatása. Hasonlóképpen jónak mond­ható ez a munka a Húsipari Vállalatnál és a Május 1 Ruhagyárban. Nem mond­ható azonban ez el az össz- ktsz alapszervezetéről. Itt az elmúlt évben mindössze egy tagjelöltet vettek fel, és nincs is olyan elképzelésük, amellyel az alapszervezet számszerű növekedését elő lehetne segíteni. Feltételez­zük, hogy a ktsz-elnökök is­merik a náluk dolgozó ta­gok munkáját és némi kö­rültekintéssel megtalálnák azokat a személyeket, akik alkalmasak arra, hogy a párt sorait erősítsék. Ez az alapszervezet több ktsz-t fog össze, és igen nehéz helyzetben van a pártvezetőség. Ezért sokkal nagyobb szük­ség van az aktívák segítsé­gére. Van néhány olyan alap­szervezet is, ahol egyálta­lában nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel. A termelőszövetkezeteiméi is lassú fejlődés tapasztal­ható. Nem sikerült például jelentősebben előre lépni a ceglédi Alkotmány Tsz-ben, ahol a többi tsz-hez viszo­nyítva igen sok nő dolgozik. Az elmúlt években igen ala­A íitrg ff alóícr ómból; Rahlótámadókat ítélt el a bíróság A Ceglédi Járásbíróság dr. Ladányi büntető tanácsa ked­den hirdetett ítéletet Palotai Dénes és társai rablási ügyé­ben. Palotai Dénes és a vele levő fiatalkorú I. J. 1963. október 25-én összeismerkedett a mun­kakeresés ürügyén Cegléden tartózkodó Virágh Ferenccel és annak társaságában levő V. J. ceglédi lakossal. Az is­meretségkötés után késő éjsza­káig különböző italboltokban italoztak. Eközben tudomá­sukra jutott, hogy V. J.-nél nagyobb össze­gű pcnz van, ezért megbe­szélték, hogy azt valami­lyen űton-módon megszer­zik. Tervüket először úgy szándé­koztak végrehajtani, hogy. a már erősen ittas sértettet kártyázni hívják és így nyerik el a pénzét. Mivel időközben az italboltban zárórát rendel­tek el, néhány üveg bor társa­ságában a Lenin parkban ül­tek le kártyázni. Tervük azon­ban nem sikerült, mert csak jelentéktelen összeget nyer­tek. A sikertelenség azonban nem szegte kedvüket, ügy határoztak, hogy V. J.-t elcsalják egy járatlan, sö­tét helyre és erőszakkal szerzik meg a pénzt. E célból Palotai rábeszélte a sértettet, hogy aludjon az ő lakásán, s el is indultak a nemlétező lakás felé, miköz­ben társai követték. Ut közben egy alkalmas helyen rátámad­tak V. J.-re, leütötték és ma­gukhoz vették 400 forintját, valamint egy új munkásruhát tartalmazó táskáját. A pénzt egymás között megosztották, V. J. pedig a durva bántalmazás követ­keztében súlyos sérülése­ket, többek között orr- csontörést szenvedett. Palotai Dénes lelkiismeretét e felháborító gaztetten kívül egyéb bűn is terhelte. Nem sokkal korábban, hogy mun­káltatójánál mulasztását iga­zolja és emellett még némi pénzre is szert tegyen, meg­hamisított egy SZTK táppén­zes utalványt. A bíróság vádlottakat rab­lás, súlyos testi sértés, Palotai Dénest további társadalmi tu­lajdont károsító csalás kísérle­tében mondta ki bűnösnek, és velük szemben példás bünte­tést szabott ki. Palotai Dénes 25 éves büntetett előéletű íog- lalkozásnélküli nyársapáti lakost 2 évi és 6 hónapi, Vi­rágh Ferenc többszörösen büntetett monori lakost 2 évi és a fiatalkorú I. J. csemői la­kost 8 hónapi szabadságvesz­tésre ítélte. Az ítélet nem jog­erős.-ri. Mindenki szegényebb lett... Az Országos Rendező Iroda húsvét hétfőjére előadást hír- delet4 a kultúrházban. Mester­ségük címerét, illetve produk­ciójuk címét — Számoljunk a szerelemmel — bizonyára Pa­taki Ferenc fejszámoló mű­vész jelentette, akinek szám­tani bravúrjai a ceglédi kö­zönség előtt sem ismeretlenek. Valami azonban kimaradt a számitásból. Az, hogy a ren­dezvény nem elégítette ki a közönség igényeit. Valahogy úgy tűnik, mintha a különböző együttesek sokszor csupán ki­ruccanásra jönnének hozzánk egy-egy szabadnapjuk „felál­dozásával”. Még az Állami Déryné Színház is szívesebben játszik vasárnap vagy ünnep- hapon egy községi kultúrott- honban. Nélkülözzük a régeb­ben szinte sajátunknak érzett kecskeméti és szolnoki szín­ház előadásait is. Pedig a mi k- egyes hakniművészik ál­tal lekicsinyelt — közönségünk főleg ünnepnapon menne szín­házba. Most is összejöttek szép számmal. Sokan közülük baráti társaságot hagytak ott, bízva abban, hogy itt majd jobban szórakoznak. A több mint háromnegyedórás vára­kozás azonban hamarosan el­oszlatta a bizalmat. A művészek — akiknek jászkarajenői szereplése ki­csit hosszabbra nyúlt — nem érkeztek meg idejében. A kö­zönség türelmetlenkedett, majd követelte a belépőjegyek visszaváltását. P. Kovács Sán­dor gazdasági vezető már be­zárt színházzal fogadta a mű­vészeket, akik ez alkalommal egy bevételt elszalasztottak, s ezzel szegényebben tértek ha­za. A közönség? Ök is hazatér­tek. Hogy mennyivel szegé­nyebben, azt nem is lehet pon­tosan mérni. J. Z. csony volt a pártszervezet számszerű növekedése. A vb az elmúlt évben tárgyalta a tagjélöltnevelés munkáját, és több fontos határozatot ho­zott, amelynek felhasználá­sával az alapszervezetekben javul a tagjelöltfelvételi munka. A határozatban olyan pont is szerepel, hogy a városban össze kell .hívni a tagjelölteket és a szervezeti szabályzatból részükre elő­adásokat kell tartani. A tanfo­lyamon való megjelenésből megállapítható, hogy a tagjelölteket érdekli a párt szervezeti szabályza­tának a megismerése. A pártcsoportok köré szer­vezett pártonkívüli aktívák, szakszervezeti és KlSZ-funk- cionáriusok fejlődését figye­lemmel kísérve, tervszerűb­ben kell végezni a tagjelölt- felvételt. Az előkészítésnél feltétlen nagyobb gondot kell fordítani arra, hogy a je­löltek ismerjék a párttag­sággal járó jogokat és kö­telességeket. Tisztázni kell velük néhány fontosabb vi­lágnézeti kérdést. Nem kampánymunka a tag­jelöltnevelés, hanem állandó, körültekintő szervezést igé­nyel és alapos emberisme­retet. S. B. A tűzoltóságnál hallottuk Uj korszerű laktanyát kap a ceglédi tűzoltóalosztály. Az impozáns, szép kivitelű léte­sítmény építési költségét a Belügyminisztérium fedezi, Csökken a tűzkárstatisztika. Ez minden bizonnyal a széles körű társadalmi megelőző munkának is tulajdonítható. Sok tennivaló hárul még ter­melőszövetkezeteink vezetőire, akiknek a maguk területén behatóbban kell érvényesíteni a tűzrendészet! követelménye­ket, •k Az alosztályparancsnokság tűzrendészei jelenleg a keres­kedelmi szerveknél tartanak ellenőrzéseket. Magyar Fe­renc százados szerint járá­sunk területén sok kereskedel­mi egységben példás rend uralkodik. Egyes üzletek, bol­tok raktárai azonban már nem minden szempontból el­fogadhatók. Főként méretük, illetve zsúfoltságuk miatt nem tudják bennük a tűzrendészet! szabályokat betartani. A föld­művesszövetkezetnél ezenkí­vül a kézi tűzoltókészülékek ellenőrzésénél találtak hiá­nyosságot. ★ A Hazafias Népfront koesé- ri szervezete példás módon veszi ki részét az önkéntes tűzoltóság szervezésében. Gaz­da János népfrontelnök lel­kes munkája nyomán számos fiatal jelentkezett a testület­nél felvételre. ÜÜ9 — A városi pártbizottság és a Hazafias Népfront vá­rosi bizottsága meghívja a város dolgozóit az 1964. áp­rilis 4-én délelőtt fél ki­lenckor tartandó koszorúzá- si ünnepélyre.; — Április 3-án, péntek délután 5 órakor tartja 1963. évi mérlegzáró közgyűlését a Ceglédi Vasipari Ktsz, a Kossuth Étterem télikertjé­ben. — A Széchenyi téri új isko­la nevelői és tanulói ismét ki­veszik részüket a társadalmi munkából. Vállalták az iskola előtti téren — a leendő új gimnázium helyéről — a fia­tal fák kitermelését és új helyre ültetését. A munkát a napokban megkezdik. — A napokban megtartott ülésén Jászkarajenő községi tanácsa elfogadta az 1. szá­mú községi tanácsrendeletet, amely az egyszerűsített ál­talános rendezési tervről szól. A múlt évi verseny győztesei: A az abonyi Uj Világ és Kossuth valamint a dánszentmiklósi Micsurin i termelőszövetkezet Hosszas munka előzte meg a versenybizottság által leg­utóbb kiadott értékelést, amely a termelőszövetkezet 1963. évi gazdasági eredményeit dolgozta fel. Több szempontot figye­lembe véve (termésátlagok, hozamok, munkaegységértéik, áru- értékesítést stto.) járásunk tsz-ei a következő helyezéseket ér­ték el: II. kategória: 1. Abonyi Új Világ 865 pont 2. Kocséri Petőfi 813 19 3. Ceglédberceli Egyetértés 786 »9 4. Csemői Űj Élet 701 99 5. Csemői Rákóczi 630 V) 6. Nyársapáti József Attila 608 99 7. Csemői Petőfi 550 59 8. Csemői Szabadi Föld 500 ” 9. Nyársapáti Kossuth ül. kategória: 383 1. Abonyi Kossuth 947 pont 2. Kőröstetétleni Vörös Csillag 831 99 3. Abonyi Lenin 820 99 4. Jászkarajenői Lenin 782 99 ' 5. Törteli Aranykalász 756 99 6. Jászkarajenői Űj Barázda 645 ” 7. Kocséri Üj Élet 640 99 8. Nyársapáti Haladás 524 ?! IV. kategória: 1. Dánszentmiklósi Micsurin 838 pont 2. Abonyi József Attila 842 ” 3. Albertirsai Szabadság 691 99 4. Alibertirsai Dimitrov 676 90 5. Törteli Rákóczi 656 n A különböző kategóriákba a szántóegység alapján sorol­ták be a tsz-eket. Mivel minden tsz-ünk 1500-nál több szántó­egységgel rendelkezik, ezért az első kategóriába nem történt besorolás. A második kategóriába az 1500—3000, a harmadikba a 3000—4500, a negyedikbe pedig a 4500-nál több szántóegység­gel rendelkező tSz-ek tartoznak. SZÁMOK MÖGÖTT AZ EMBER A városi tanács pénzügyi állandó bizottságának üléséről Ha számokkal foglalkozó emberekkel vagy hivatallal van dolgunk, úgy érezzük, a rideg számok tükrében mérlegelnek^ s egy kissé mi magunk is „csak” egy szám — főkönyvi, vagy törzsszám — vagyunk, akiknek ren­deltetése, hogy meghatáro­zott forintösszeget jelent­sünk a hivatalnak. Nem így van! Március 25-én tartotta a városi ta­nács pénzügyi állandó bizott­sága ülését, amelyen külön­böző adózók ügyeit, ké­relmeit s az ezekkel kap­csolatos javaslatokat tár­gyalták. Egyik napirendi pont volt a magánkisiparo­Aprilis 21-én Szepesi György Ceglédre látogat Kedves vendéget vár ápri­lis 21-ére a városi KISZ- bizotbság sportosztálya. Ezen a napon ugyanis a KISZ- bizottság sporttárgyú szelle­mi vetélkedőt rendez a mű­velődési ház színháztermé­ben. A kedves vendég, aki a vetélkedőt vezeti, Szepesi ARCKÉP A TANYASI TANÁCSTAG Talán nem éppen a földraj­zi közepén, de Ugyer központ­jában van az fmsz-nek hosZ- szú évek óta egy boltja. Kap­ható ott az ostortól kezdve a különböző háztartási cikkekig minden. A forgalom? Nagy. Egymásnak adják a tanyasiak a kilincset s bizony nem egy látogatót nem is a vételi szán­dék visz arra. Mondhatnánk tán úgy is, hogy ez a kis bolt a környék kulturális központ­ja, az a hely, ahol a tanyavi­lág lakói hírt kaphatnak a nagyvilág eseményeiről. A boltvezető — Biró Miska bácsi — 28 éve él XJgyerban. Nem csoda, ha mindenki is­meri, hiszen hosszú éveken keresztül ő volt az fmsz fzul- túrfelelőse. Az ö nevéhez fűző­dött a környék minden kultu­rális megmozdulása, szüreti mulatságok, sportesemények, táncmulatságok* rendezése. Egy évvel ezelőtt Bíró Miska bácsit nagy megtiszteltetés ér­te. Megválasztották a 89-es körzet tanácstagjának. Addig is sok ügyes-bajos dologban adott tanácsot és segített, de most ezt hivatalból is meg kellett tennie. Tett-e már valamit? Erről beszélgettünk vele a napok­ban. A kérdezősködést szeré­nyen> elhárítja, nem akar be­szélni a tanácstagi munkáról. A beszélgetés során azonban csak kiderül egy s más. Károly István és felesége, idős beteges házaspár, nagyon rossz körülmények között, el­hagyatottan élt. Sikerült elin­tézni, hogy bekerüljenek a szociális otthonba. Nagy gond­juk volt az ugyeriaknak a ritka autóbuszjárat. Különösen nagy időveszteséget jelentett ez a piaci napokon. A tanács­tag . ntézte, hogy ezeken a napokon az ugyeriak délelőtt kilenckor is hazamehetnek dolguk végeztével... Van olyan is, amit nem tu­dott elintézni? Miért ne len­ne?! A környék háztáji szarvasmarháinak a vemhes- ségi vizsgálatát messze, az Antal-majorban tartják. Több­szöri utánjárás ellenére sem hajlandóak intézkedni az il­letékesek, hogy közelebb hoz­zák a vizsgálatot, amellyel rengeteg időt és fáradságot ta­karítana meg a közel 50 ház­táji gazda. A tanácstag szeret­ne idénynapközit létrehozni. Sikerül? Talán. A tsz is segí­tene, de nincs helyiség... Ügyek, bajok, gondok. És Bíró Miska bácsi önzetlenül in''si őke* Tanácstag, a nép választotta s nem csalódtak benne. Opauszky László György, aki a sportosztály meghívására jön városunk­ba. A szervezési és előké­szítési munkák mér javá­ban folynak Antal Anna ve­zetésével. A munkába be­kapcsolódtak a város test­nevelő tanárai is. Beck Mi­hály, Veres László, Papp Miklós és Virág Ferenc már a kérdéseket is összeállítot­ták. A rendtező bizottságinak az az elképzelése, hogy Szepesi György rövid sportélmény­beszámolóval vezeti be a vetélkedőt és ezután kerül majd sor a nemes küzdelem­re, amelyben 4x5-ös csopor­tokban bizonyítják be a fia­talok sportismereteiket. Reméljük, a kedves ven­dég jól érzi majd magát városunkban, s élménybeszá­molója fiataljainknak mara­dandó élményt nyújt. sok és kereskedők terhére kivetett adók és az ezzel kapcsolatos statisztika ismer­tetése. Örvendetes javulás mutat­kozott az adómorál terén a múlt évekhez viszonyítva, amit kétségtelenül kormány­zatunk azon pénzügyi ren­delkezése vont maga után, amely lehetővé tette még több képesített szakmában az átalányösszeg formájában történő adózást. Tovább ja­vította az adófizetési kész­séget az a kedvezmény is, hogy a fél évre előre ese­dékes adót a pontos adó­fizetők továbbra is egyenlő havi részletekben fizethet­ték, kérelmük alapján. Egyéb napirendi pontokat követően a kérelmek megvi­tatására és elbírálására ke­rült sor. Az áb tagjai oly körültekintésről és helyzet­ismeretről tettek bizonysá­got, amit csak lelkiismeretes környezettanulmányozással és a rideg számok fölé emel­kedő szocialista humaniz­mussal lehet magyarázni. Kétségkívül megmutatkozott a pénzügyi osztály dolgo­zóinak és az áb tagjainak azon törekvése, hogy a szá­mok mögött az embert és az emberiességet tartsák szem előtt. Gyarmati Imre, a ceglédi járás KlOSZ-elnöke. — Bekő Albert, Törtei Mankó-telepi dűlő 15. szám alatti lakos, balesete után 2000 forintot kapott az Ál­lami Biztosító ceglédi járási fiókjától, mivel 10 százalé­kos rokkant maradt. Neve­zettnek évi 20 forintos bal­esetbiztosítása volt az ipari- tanuló-iskolában. 1 Wren Ülést tartott a városi KISZ-bizottság Tegnap a Cegléd városi KISZ vb. ülést tartott a mű­velődési házban. A végre­hajtó bizottsági ülésen töb­bek között a városi össz. Ktsz KISZ-szervezetének munkáját tárgyalták. A vá­rosi pártbizottság részéről Sipos Bálint vett részt az ülésen. A napirendi pont tár­gyalása során igen sok hoz­zászólás és javaslat hang­zott el. A javaslatok megvitatása után a vb olyan határozatot hozott, amely döntően meg­változtatja a ktsz-ek K1SZ- szervezetének munkáját. így például határozat született arra vonatkozólag, hogy a ktsz-ek fiataljaiból erős szer­vezetet kell létrehozni. Városunk területén öt olyan ktsz működik, ahol szép számmal találhatók fia­talok. Ezeket a fiatalokat össze kell fogni és minden ktsz-nél KISZ-csoportokat kell létrehozni. Mindezek elősegí­tik majd, hogy a ktsz-ek KISZ-fiataljai olyan szerve­zetté kovácsolod janak össze, amelyben egészséges verseny- szellem uralkodik, mind a munkában, mind a szerve­zeti életben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom