Pest Megyei Hirlap, 1964. április (8. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-18 / 90. szám

VÉRADÓ KATONÁK Egyre többen felismerik az önkéntes véradás jelentőségét s egyre több azoknak a szá­ma, akik vérükkel járulnak hozzá bajbajutott embertár­saik életének megmentéséhez. A ceglédi véradó állomás dol­gozói a napokban a ceglédi laktanyát látogatták meg. Alig pár óra alatt 138 fő adott vért s az állomás dolgozói 44 liter vért juttathattak el a kór­házakba. Felvételeink a vér­adás egyes mozzanatait örökí­tették meg. Jó Iramú, változatos, he­lyenként színvonalas mérkő­zést láthatott az elmúlt vasár­nap a Ceglédi Építők—Kistext mérkőzés közönsége. A játék láttán zúgott is a biztatás. Sajnálatos, hogy egy kis szur­koló csoport, megfeledkezve magáról, a kemény, férfias já­ték közben előforduló kisebb- nagyobb szabálytalanságok láttán, eléggé el nem ítélhető módon „csürhézni” kezdte az ellenfél csapatát. Szerencsére a hazai csapat vezetői leállí­tották őket még a kezdet kez­detén, amiért csak köszönet illeti őket. Természetesen, bízunk ab­ban, hogy a kézilabdasport népes szurkolótábora továbbra is sportszerűen és lelkesen biztatja kedvenc csapatát, an­nál is inkább, mert vasárnap, április 19-én délelőtt fél 11 órakor Gyöngyös csapatát fo­gadja Cegléd együttese. A mérkőzés újabb fontos állomá­sa az NB II-ben való szerep­lésének. Napirenden : pírásunk sportélete A Ceglédi Járási Testne­velési és Sportszövetség elnök­sége a szokásos havi elnök­ségi ülésen behatóan és min­denre kiterjedő figyelemmel tárgyalta. a járás sportéle­tét. Az ülésen több napi­rendi pont szerepelt. Elsőnek Magyar Antal, az atlétikai szövetség elnöke igen rész­letesen beszámolt a ceglédi járás atlétikai sportjáról. Já­rásunkban 5 atlétikai szak­osztály működik és még négy helyen foglalkoznak az utánpótlással. A mintegy 200 atléta közül 50 százalék if­júsági, igen kevés a fel­nőtt és zöme a serdülő korcsoportból van. Az elmúlt évben a megyei pontszerző bajnoki versenye­ken atlétáink 1022 pontot, míg a megye többi szakosz­tályai 765 pontot szereztek. Ilyen nagy járáshoz képest a létszám kevés, minőségi­leg közepesnek mondható. A járás területén csak egy fu­tópálya van, az sem kifogás­talan. Cegléden átépítés fo­lyik, Abonyban kisebb mun­kával elfogadható futópálya épülhetne. Albertirsán nincs pálya, pedig itt igen élénk és eredményes a sportélet. Cegléd 600 éves jubileumá­ra vándorserleget létesítettek és komoly versennyel készül­nek. Csendes Ferenc, a Nagy­kőrös Városi TS elnöke kér­te, hogy időben közöljék a verseny napját, mert Nagy­kőrösről üdvözlő stafétát in­dítanak. Gáli Lajos, a JTS elnöke beszámolt arról, hogy ápri­lis 4-e tiszteletére több sport- eseményt szerettek volna ren­dezni, de a módosított költ­ségvetés miatt csupán a röp- labda-villámtornát tudták le­bonyolítani. A következők­ben ismertette és tárgyalás­ra bocsátotta a II. negyed­évi munkatervet. A határo­zat értelmében létrehozzák a Cegléd Városi Társadalmi Sportbizottságot, amely a JTS méllett működik. A II. ne­gyedévben beszámoltatják a nagykőrösi sportiskola veze­tőségét az eddig végzett munkáról. Az elnökség tag­jai a beszámolókat tudo­másul vették. SAKK A Spartacus megyei I. osz­tályú bajnokságban részt ve­vő sakkcsapata vasárnap a Pilisi Bányász csapatával mér­kőzik. A tíztagú csapat ered­ménye dönti el, hogy a II. vagy III. helyezést érik-e el. Vasárnap délelőtt 9 órakor a ceglédi Kossuth gimnázium­ban nagyszabású tornaver­seny lesz. Ez alkalommal a megyei serdülő leány egyéni bajnokságra és ifjúsági sereg­szemlére kerül sort Hol művelődjünk, hol szórakozzunk? A Művelődési Házban: ma este 8-tól 1 óráig össztánc, Palotás Tibor táocdalénekes közreműködésével. Este fél 8 órakor a Földváry Károly ál­talános iskola pedagógusai Do- bozy Imre: Holnap folytatjuk című színművét adják elő. Vasárnap 5 és 7 órakor film­vetítés. Délután fél 3 órai kezdettel tartják meg a vá­rosi kulturális szemlét. A KGV Dózsa Művelődési Otthonában: ma délután 5 órakor és vasárnap délután 5 és 7 órai kezdettel a Párbeszéd című magyar filmet vetítik. Vasárnap a szokásos nyitva­tartási időben a nyugdíjasok klubja tart nyitva. Rendőrségi krónika Végh Miklós, Cegléd, Örké­nyi u. 20. szám alatti lábos it­tas állapotban vezette segéd- motorkerékpárját. Az út mindkét oldalát igénybe vette, közben veszélyeztette a saját és mások életét. Ittasságával súlyos balesetet idézhetett volna elő. A járási rendőrka­pitányság 500 forintra büntet­te és vezetői igazolványát 6 hónapra bevonta. Kéri Imre kocséri lakos mo­torkerékpárjával vezetői iga­zolvány nélkül közlekedett. Valahányszor a rendőrök iga­zoltatni akarták, nagy sebes­séggel tovább hajtott. Március 18-án azonban ez a módszer nem vált be, végül is sikerült igazoltatni. 1000 forintra bün­tették. Február 9-én a ceglédi Kos­suth Tsz zárszámadási vacso­ráján szórakozott Kiss László és Dombai Ferenc. Hamarosan megfeledkeztek ' azonban a kulturált szórakozás szabá­lyairól és igen sok szeszes italt fogyasztottak. Ittas álla­potban botrányosan viselked­tek, majd hajnalban hazafelé menet megtámadtak és bán­talmaztak két békés járókelőt. A rendőrség 500—500 forintra büntette a két „fenegyereket”. Ittassággal vádolja a rend­őrség Széles István abonyi la­kost, aki az abonyi vásárban szeszes italt fogyasztott és ré­szegen motorkerékpárt veze­tett. Büntetése 500 forint, ezenkívül az I. számú betét­lapját 1 évre bevonták. — Kovács János, Cegléd VII., Földvári Károly utca 7. szám alatti 53 éves kertész, tragikus hirtelenséggel meg­halt április 3-án. Havi 15 fo­rintos élet- és balesetbiztosí­tása volt, így feleségének 1840 forint kártérítést fizetett ki az Állami Biztosító ceglédi fiókja. — A ceglédi Dózsa Népe Termelőszövetkezetben örven­detesen növekszik a tejhozam. Az istállóátlag eléri a 12 li­tert. Megkezdődött a nyári táborozás előkészítése Pajtások! A nyári táborozá­sok előkészítése megkezdő­dött. A ■ tábor Balatonszárszón lesz, az általatok már ismert kedves környezetben. Saját konyhát üzemeltetünk a tá­borban. A táborozás időpontja: I. turnus június 29-től július 8-ig, II. turnus július 8-tól július 17-ig. Jelentkezzetek csapatveze­tőiteknél, akiktől részletes felvilágosítást kaphattok az egyéb tudnivalókkal kapcso­latban is. SPORT A városi úttörőelnökség úgy határozott, hogy a tava­szi sportmunka keretében be­fejezik a labdarúgó-bajnok­ság őszi fordulóját. A. leányok részére megrendezik a kézi­labda-bajnokság tavaszi for­dulóját és a fiúk részére is bajnokságot írnak ki kézilab­dában. 4e A négvtusa-bajnokság házi­versenyeit április 15-től 30-ig rendezik a csapatok. A városi négytusa-bajnokság 11-én lesz. Felhívás május A megyei expedíciós vetél­kedő 1964 április 20-án lesz a művelődési ház színházter­mében. Minden érdeklődő paj­tást szeretettel várunk a na­gyon érdekesnek ígérkező megmozdulásra délelőtt 9 órá­tól délután 4 óráig. Üttörőelnökség Fchéífl az állami tűzoltósághoz A Budapesti Tűzrendészet! Osztályparancsnokság szemé­lyi állományának kiegészíté­sére megyénkből is vesz fel jelentkezőket. Tényleges katonaidejüket letöltött, 30 évnél nem idő­sebb férfiak jelentkezhetnek, akik Nagy-Budapest területén vállalják a tűzoltószolgálatot. Közelebbi felvilágosítást a községi tanácsok, önkéntes és állami tűzoltóparancsnoksá­gok, vagy közvetlenül a Bu­dapesti Tűzrendészet! Osztály­parancsnokság (Budapest VIII. Szántó-Kovács út 1—3) nyújtanak. — Az Élelmiszer Kiskeres­kedelmi Vállalat vezetősége és szakszervezeti bizottsága ápri­lis 20-án este 7 órai kezdettel író—olvasó találkozót rendez a művelődési házban. A talál­kozón megjelenő írók a hely­színen könyveket dedikálnak. Az est, keretében könyveket sorsolnak ki. — Farkas Sándor, Cegléd, Hunyadi út 9. szám alatti la­kos 35 százalékos baleseti rok­kantsága után 5250 forint kár­térítést kapott az Állami Biz­tosító ceglédi fiókjától. Neve­zettnek a MÁV-nál havi 2 fo­rintos vasutas baleseti bizto­sítása van. — A 19. számú körzet ta­nácstagja. Tóth Istvánná ápri­lis 24-én délután 6 órakor a Kálvária úti iskolában, a 44. számú körzet tanácstagja szin­tén 24-én délután 6 órakor az V. kerületi óvodában tartja ta­nácstagi beszámolóját. — Hétfőn, 20-án délelőtt 9 órától délután 2 óráig úttörő- vetélkedő lesz a művelődési házban. KORSZERŰSÍTIK az abonyi SZŐNYEGSZÖVŐ ÜZEMET Az igényeknél jóval kevesebb a naposcsibe A Pest megyei Kézműipari Vállalat* abonyi részlege múlt évi 9 millió forintos tervét 110 ezer forinttal túlteljesítette. Szőnyeged exportra készülnek. Ebben az évben 500 ezer fo­rintos beruházással korszerű öltöző, fürdő épül. Modem 20 fejes cémázó létesítésével meg­gyorsítják az anyagellátást. 1965-ben a fonalak festése is megoldódik: új festőüzemet építenek. VERS HELYETT..­A napokban egy verset küldtek be a Vasipari Ktsz Déli úti részlegének dolgozói. A vers közlésére ugyan nincs lehetőségünk, a tartalmára el­lenben szeretnénk felhívni az illetékesek figyelmét. A dolgozók arról panasz­kodnak, hogy a kenyérgyár­ral szemközti füszerüzletben csak 10 órától lehet friss kif­lit kapni, holott tudvalevő, hogy a friss sütemény már korán reggel elkészül a szom­szédos kenyérgyárban. Nem kerülne tehát nagyobb fáradságba, hogy már -korán reggel vásárolhassanak a dol­gozók friss süteményt. Csak egy kis jóindulat kell és meg lehet oldani ezt a csekélynek látszó, de mégis igen fontos problémát. — 10 ezer háromhetes csibe nevelődik a ceglédi Dózsa Né­pe Termelőszövetkezetben, igen csekély elhullás! százalék­kal. A szerződéses csibék át­adására körülbelül júniusban kerül sor. A járási-városi NEB vizsgálata A járási-városi népi ellen­őrzési bizottság szerdai ülé­sén a ceglédi keltetőállo­más tevékenységét vizsgálta meg annak tükrében, hogy biztosítani tudja-e a napos- baromfi-igények kielégítését, illetve hogyan történik a te- nyésztojás felvásárlása, osz­tályozása. A vizsgálat során egész sor probléma merült fel, amely miatt nem zökkenőmentes a keltetőállomás tevékenysége. A múlt évben a tény­legesen kiadott napos­baromfi messze alatta maradt az igényeknek. Naposliba keltetésére — a 6000 darabos igény ellenére — nem is került sor, bár a jó exportlehetőségek miatt mozgalom indult májliba nevelésére. Ennek legfőbb oka, hogy nincs libatörzs a tenyésztojás biztosítására. Az idén közel nyolcezerre emel­kedett a naposliba-igény, ennyit tenyésztojás hiánya miatt ismét csak nem tudnak kikeltetni. A' problémák közé tarto­zik a kapacitás hiánya is. Sok huzavona miatt késik a keltetőüzem bővítése. A leg­újabb határidő szerint csak augusztusban kezdik meg a munkát. Az 1964. évre beérkezett igények kielégítése sincs biz­tosítva, nagyobb részt a fenti okokból. A hiányzó napos- baromfi-mennyiséget a váci keltetőállomástól szerzik be. A naposbaromfi-igények ki­elégítésénél tervszerű tlensé­get eredményez az is, hogy az előzetes megrendelések során a földművesszövetke­zetek csak hozzávetőleges adatokat adnak. A tenyésztojás-felvásár- lás a megfelelő tenyész- törzsekkel rendelkező ter­melőszövetkezetektől és a kijelölt mintaközségekből történik. Jelentést fogadott d NEB egyes fogyasztási cik­kek minőségének vizsgálatá­ról is? majd úgy határo­zott, hogy a napirendekkel kapcsolatos javaslatait az il­letékesek elé tárja. Peresztegi Rózsa Melegvízű medence épül a strandon Nyári gond: bővül-e a ceglédi fürdő? Nem követendő példa Közeledik a nyár, hamaro­san elérkezik a strand megnyi­tásának ideje. Az elmúlt éveik­ben egyre nagyobb forgalmat lebonyolító ceglédi strandon, összezsúfolódó közönséget mind jobban foglalkoztatja, hogy milyen lesz ebben az idényben a fürdési lehetőség. Felkerestük a Községgazdálko­dási Vállalat igazgatóját, hogy részletes felvilágosítást kér­jünk a fejlesztési munkálatok­ról. — Ügy tudjuk — fordultunk Balogh Józsefhez —■, hogy ren­delkezésre állt a keret, amely­ből már az elmúlt évben egy új medencét kellett volna épí­teni. — Ez téves információ — mondotta az igazgató —, mert a szükséges összegnek alig a felét kaptuk meg és azt is az idén. így szó sem lehetett ta­valy a munkák megkezdésé­ről. Minden kilátásunk meg­van azonban arra, hogy még ez évben bővítsük az általunk is szűknek, korszerűtlennek tartott strandot egy 900 négy­zetméteres 100—120 cm mély melegvizes medencével. Ehhez a tervek rendelkezésre állnak, VIII. ÉVFOLYAM, 90. SZÁM 1964. ÁPRILIS 18, SZOMBAT Alapos vizsgálat előzi meg a vérvételt. Fehér Pál őrvezető egészséges, adhat vért. A véradás után uzsonnával vendégelték meg a véradó ka­tonákat. Ondók Lászlóné gazdaságvezető átadja az uzsonnát Csíki László növendéknek. (Foto, szöveg: Opauszky) Bertái Jenő tizedes ötödször ad vért sajnos kivitelezőt egyelőre még nem találtunk. — Balogh elvtársnak mi a véleménye arról a sokak által hangoztatott panaszról, hogy túl lassan töltődik fel a me­dence? — Az egyik kútnak rossz a szivattyúja, ezt azonban a sze­zonra mindenképpen kijavít­juk, ami valamit javít majd a helyzeten. Végleges javulást azonban csak egy új hddegvi- zes kút építése hozhat. Ennek a kútnak hat hónapon belül el kell készülnie. A szükséges engedélyek már megvannak. Ezután még jó néhány ter­vet sorolt fel Balogh elvtárs. Megvalósításukra sajnos csak később kerül sor, úgy, hogy az idei strandszezonban nem sok újat élvezhet a közönség. A tervek mind nagyon szé­pek és szükségesek. A magunk részéről tegyük még hozzá, hogy megvalósításuk égetően türgős lenne. És még egyet: meguntuk a sorbaállást! Ha megépül az új, korszerű strand, altkor korszerű ven­déglátásról is gondoskodjanak. — D —

Next

/
Oldalképek
Tartalom