Pest Megyei Hirlap, 1964. március (8. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-05 / 54. szám
1964 MÁRCIUS 5. CSÜTÖRTÖK *%»Y mecret &£iHap Az új könyvtár A 17 000 kötetes újjáépített váci járási könyvtárat március 1-én ünnepélyes keretek között adták át rendeltetésének — ahogy arról már beszámoltunk. A közel 800 ezer forintos költ- féggel újjáépített könyvtárnak 3 ezer kötetes gyermekkönyvtára is van. JA kicsik előtt is nyitva az út Második változtatás: még jobb víztorony — Kopott csapágyakból dollárok — Mire jó a görgős raktári állvány ? — Műszaki fejlesztési terv a Maglódi Gépgyárban Váló gatás (MTI Foto — Béréül Ferenc felv.) Dicséretet kapott a Maglóéi Gépgyár 1964. évi műszaki fejlesztési tervéért a megyei tanács ipari osztályától. Az elismerés nem a szép külalaknak szólt, mert akármilyen szép is egy terv, csak annyit ér, amennyit meg lehet belőle valósítani. A kis tanácsi vállalat eddigi ténykedésével bebizonyította életképességét Eléggé elterjedt az a nézet, hogy a kis üzemek, a múltból örökül kapott „kócerajok", jelentős termelésre nem alkal masak. Nos, a maglódiak alaposan rácáfoltak erre a nézetre. Néhány esztendeje elvállalták, hogy megoldják a nagyszabású magyar találmány, a hidroglóbusz gyártását. Profiltársként kapták a feladatot, hogy a kisméretű, fémből készült víztornyokból lássák el az ország mezőgazdasági nagyüzemeit. Bizalom volt ez, s akik megbízták a gyárat a felelősségteljes feladattal, nem csaKét hónap alatt nyolcmillió forint Az első falusi bank Pest megyében 1957-ben alakult meg, Érden. Száz taggal, tagonként százforintos részjegybefizetéssel. A szerény kezdés óta hat esztendő eltelt és ma már közel kétezernyoleszáz tagot számlál az érdi takarékszövetkezet, betétállománya elérte a négy és fél millió forintot. . 1 penss uítja o« rv-«rK«í'«.v ed tin 'Jiiaffasahb ö.vszcf/es bölcsön, hosszabb időre — Erőteljesen fejlődnek a megye falusi bankjai Két nemzetközi konferencia Az OIRT tavasszal két jelentős nemzetközi rádióskonferenciát rendez, amelyeken részt vesznek a magyar rá- | dió képviselői is. Április első I napjaiban Berlinben tanácskoznak a tagországok zenei szakcsoportjai. A részvevő or- ; szágok bemutatják új könnyű- ! és. szórakoztató zenei felvéte- | leiket. Ezen a konferencián beszélik meg a jövőre Budapesten rendezendő nemzetközi | gyermekkórus-fesztivál prog- | ramját is. . Ugyancsak áprilisban tart- I ják meg a tudományos és I technikai, szerkesztőségek kon- ! ferenciáját. (MTI) — HAMLET-BEMITATO Az Állami Déryné Színház ! a Shakespeare jubileumi év I alkalmából Hamlet-bemutató- ! ra készül. Az előadást Kertész 1 László rendezi. A címszerepet | Patassy Tibor, a többi főbb j szerepet Herendi Mária, Kö- | szegi Gyula, Fodor Teréz, Vaj- S da Dezső és Hajdú Endre ala■ kítja. A bemutató március 25- 1 én lesz a Veszprém megyei ! Berhida községben. (MTI) — A bor tette ezt... j Hétfőn délelőtt lélekszakadva futott Kókán a rendőrség | körzeti megbízottjához Somogyi Istvánná falubeli asszony és jelentette, hogy a Jászberényi út melletti szőlőhegyen, egy kútban holttestet látott. A helyszíni vizsgálat rövidesen megállapította, hogy a 24 méter mély kútban talált halott Pintér Lajos 34 éves se- I gédmunkás. A további vizsgálat kiderí- i tette; Pintér vasárnap délután | négy órakor azzal távozott ha- | zuiról, hogy tűzifát hoz haza í a háztartáshoz. Kisbaltával a | hóna alatt elment a Zöldfa ■ utcába, Szekeres Istvánokhoz, • ahol fél óra leforgása alatt megivott hat pohár erős bort. Onnan már ittasan távozott. így került a szőlőhegyi kúthoz. amelynél a kúlkávát tar- i tó drótot a kisbáltávai elvágta, s amint a korhadt fa széthul- 1 lőtt, ő fejjel zuhant a mélységbe. Mint megállapították, í fulladás okozta halálát, s az I ügyben bűncselekmény nem 1 történt Az első fecskét követte a többi, s ma már huszonnégy falusi szövetkezeti bank működik a megyében. Különösen az utóbbi két évben volt ugrásszerű a fejlődés. Jellemzően mutatja ezt néhány főbb adat: 1961 december 3Uén 22 takarék- szövetkezet működött, közel 12 ezer taggal. A részjegyalap meghaladta a másfél- millió forintot. Betétállományuk összege kis híján 13 millió forint volt Kölcsönt nyújtottak 3852 tagnak, több mint hét és fél millió forint értékben. Már ezek a számok is szép eredményről beszélnek, megszilárdult mozgalomról tanúskodnak. Az azóta eltelt időben azonban megkétszereződött anyagi erejük, taglétszámuk, betétállományuk. Az elmúlt év végén 24 szövetkezet készített mérleget. Taglétszámuk közel huszonegyezer fő, részjegyalapjuk kétmillió-hatszáznegyvenhét- ezer és betétállományuk közel 33 millió forint! Kint lévő kölcsönük: hatezernyolcszáz tagnál, 16 millió forint. Az új esztendő eltelt két hónapja újabb eredményeket hozott, s ez jórészt a termelőszövetkezeti zárszámadásokkal függ össze. Azonnali belépésre felveszünk homokéi knkilla- «M töket. továbbá öntvénytisztitó munkásokat. Fizetés kollektív szerint. Munkásszállás nincs -Jelentkezés Kismotor- és Gépgyár 2. sz. Gyárg.vegység. Budapest XV.. Rákospalota, Ságvári Endre utca 14 Személyzeti osztály. 8—14 óráig. Az OKISZ választmányi ülése nek, amelyet a lakosság jobb ellátására, az export fokozására fordíthatnak. (MTI) ki idén 3,5 millió forintot költenek Pest megye gyógyszertárainak korszerűsítésére zással létesítenek új patikát. Újjáépítik a budakeszi és a szobi , gyógyszertárakat is. Szobán ezenkívül két szolgálati lakás épül. Ugyancsak ebben az évben korszerűsítik Páty, Tápiógyör- gye, Veresegyház és Váchar- tyán gyógyszertárait. (MTI) Két hónap alatt nyolcmillió forinttal nőit a falusi bankok betétállománya. Egyedül Kiskunlacházán, a termelőszövetkezeti zárszámadás időszakában másfél millió forint volt a betétállomány-növekedés. A takarékszövetkezet betét- állományának ötven százalékát és egyéb, e célra rendelkezésre álló összegeket adhat ki kölcsönképpen. Ezek a kölcsönök úgynevezett személyi, fogyasztási kölcsönök voltak. Bútorvásárláshoz, tatarozáshoz, lakásfestéshez, temetéshez és hasonló célokra adták ezt az összeget. Az első években, éppen a kis betétállomány miatt, még keveset adhattak, maximálisan ezer forintot tagonként. Ma már a személyi jellegű kölcsön ösz- szegének felső határa öt- hatezer forint. A megerősödés másik következménye: míg kevés volt a pénz, a kisebb összeget is csak rövidebb, 4—6 hónapi időtartamra adták, hogy a visszafizetés után mások is gyorsan kaphassanak. Ma már 12—24 hónapi törlesztésre is igénybe vehető a kölcsön. A közelmúltban bekövetkezett gyors iramú fejlődés lehetővé tette, hogy a szövetkezetek napirendre tűzzék a tagság más irányú, jelentősebb, nagyobb összegű kölcsönigényének kielégítését is. így került sor a csa- ládiház-építés támogatására is. Az elmúlt év végétől azoknak a tagoknak, akik családi ház építéséhez kölcsönt igényelnek, maximálisan három évre. egyenlő havi törlesztési részletek mellett tizenötezer forintig terjedő összegű kölcsönt folyósíthatnak. Természetesen ehhez az új, építési jellegű kölcsön visz- szafizetéséhez is megfelelő biztosítékra van szükség. Két kezes és illetményengedményezés, valamint telekkönyvi bejegyzés szükséges. Ez az akció a jelek szerint nagy érdeklődésre számíthat. A tél folyamán senki sem kezdett építeni, de a közelgő tavasz első jeleire máris többen kértek és kaptak ilyen, célra kölcsönt, például Túrán, Érden és Örkényben. A tavaszi hónapokban minden bizonnyal igen sokan igénylik majd ezt az új fajta kölcsönt, s nyilvánvaló, hogy a takarékszövetkezetek szerepének ilyen megnövekedése a falusi lakosság széles körű egyetértésével találkozik. <tm) Szerdán a Hazafias Népfront Országos Tanácsának székházában választmányi ülést tartott a Kisipari Szövetkezetek Országos Szövet- i sége. A tanácskozáson részt; vett Fehér Lajos, az MSZMP \ Politikai Bizottságának tag-; ja, a kormány elnökhelyet- j tese, Szirmai Jenő, a SZŐ- j VOSZ elnöke, dr. Jávor Er-: vin, az Országos Tarvhiva- : tai elnökhelyettese, Halász i János belkereskedelmi mi- i niszterhelyettes és gazdasági i életünk számos vezető kép- \ ! viselője. A szövetkezeti moz-; i galom választott vezetőinek i ülésén Erdős József, az: OKISZ elnöke számolt, be a: szövetkezetek múlt évi mun- j kájáról és ez évi feladatai-; ról. Többek között elmondot- i ta, hogy tavaly 13 milliárdi forint érték volt a szövet-: kezetek termelése, 10 száza- lékkai több mint az előző évben és még mindig sok olyan tartalékkal rendelkezTárgyilagosság hiányában Garai Gyula, a dabasi Szikra Termelőszövetkezet volt elnöke tiltakozott az őt ért megalapozatlan bírálat ellen és a megyei pártbizottságot kérte, vizsgálják felül ügyét. Az történt ugyanis, hogy hónapokkal ezelőtt a dabasi párt-végrehajtóbizottsági ülésen néhányan felszólalásukban elmarasztalták Garai Gyula korábbi munkáját, azt az időszakot, amikor még a dabasi Szikrában elnökösködött. Azt mondták: az elnök „átadás” nélkül távozott a tsz éléről. A felszólalóknak tudniuk kellett: éppen zárszámadást követően hagyta el posztját. Emlegették a maguborka vetésére és az állatvásárlásra kapott hiteleket is. De ezt sem körültekintően tették, mert a valóságban a hiteleket I rendeltetésszerűen használták fel, a mag- í uborkára pedig hitelt nem is kértek. Több bí- í rálát Garai Gyulát vette célba, holott a bírá- | lóknak tudniuk kellett volna, hogy a neki ’ felrótt események az őt megelőző elnök idejében történtek. így a rizstelep beruházási ügye is a korábbi elnököt terheli. A zárszámadás pénzügyi részének (1962) felelőssége sem a volt elnököt, hanem a főkönyvelőt terhelte. így lehetne még sorolni a felszólalások Garai Gyulára vonatkozó részét, amelyek nélkülözték a tárgyilagosságot, Akik megalapozatlanul bíráltak, korábbi nézeteltérések, munkaközbeni viszálykodások sorára akartak így pontot tenni. Mit sem törődtek azzal, hogy egy embert önérzetében sértenek meg. Sajnos a Pest megyei Hírlap is helyt adott az említett értekezleten elhangzott vádaskodásoknak. Garai Gyula nem volt jelen a tanácskozáson, nem védhette meg magát. Utólag is csak az újságtudósításból értesült az őt ért támadásokról. A megyei pártbizottság utólag megvizsgálta az ügyet és felhívta a meggondolatlan felszólalók figyelmét, hogy bírálni csak tények alapján bíráljanak, s óvakodjanak attól; bárkit is megbántsanak önérzetében, kivált olyankor, amikor az illető nincs is jelen, nem védekezhet az elhangzott vádak ellen. Magyar pavilon a bécsi nemzetközi kertészeti kiállításon 15 mezőgazdasági üzemünk vesz részt a bemutatón Megkezd tek a becsi nemzetközi kertészeti kiállítás magyar pavilonjának kiszállítását, A 4H0 négyzetméteres, csővázas szerkezetű üveg- és alumíniumépület elemeit ösz- szesen hat camion viszi■ az osztrák fővárosba. A pavilonban dokumentációs és áruminta-bemutató tájékoztatja majd a látogatókat a magyar kertészet fejlődéséről, eredményeiről. A friss és feldolgozott termékek között elsősorban a paprika, a paradicsom, a téli alma, az őszi- és a kajszibarack, a tokaji és más jellegzetes borok, valamint a gyorsfagyasztott zöldségfélék reprezentálják kertészeti termelésünket. A bemutatót gazdag képző- és ipar- művészeti anyaggal díszítik: a pavilonba beékelt vízmedencénél Perez János iparművész rézből készült hal kompozícióját. az 1500 négyzetméteres „magyar kert" vízmedencéje mellett pedig Kucs Béla szobrászművész virágtartó lányt ábrázoló müvét állítják fel. A magyar mezőgazdasági üzemU nagy számban vesznek részt a nemzetközi kertészeti kiállítás különböző eredménybemutatóin is. Eddig mintegy 150 termelőszövetkezet. állami gazdaság és kertészeti vállalat intézmény jelentkezett, összesen csaknem 300-féie termékkel. (MTI) — A cegléd-gerjei borpince megkezdte az idei évre szóló szerződéskötéseket. A tavalyi gyakorlattól eltérően a szerződések idén már nem egy, hanem három évre szólnak. Pest megyében 113 gyógyszertár működik. Közülük több már nem felel meg a követelményeknek, s ezért az idén mintegy 3,5 millió fórint költséggel fejlesztik a hálózatot. A legjelentősebb építkezés Érden folyik, ahol 1,6 millió forintos beruhákednek. Sok dollárt megtakarított az ipar azzal, hogy a ; drága kükoldi, kopott csap^ ágyakat a gyárban megjavították. Az igények növekedése 1 gépesítést kíván. Ezért előírták műszaki fejlesztési tér- : vükben, hogy az idén gépesíteni kell a a csapágymosást. A finompolírozó gépeket is korszerűsítik. A vállalati profilon belül nagyobb tétel még a raktári állvány gyártás. Az idén itt is módosítanak. Rájöttek, hogy a j kisebb értékű javított csap- J ágyakat az állványokra szerelve, görgős állványokat kap- j nah, amelyeken akármilyen - nagyméretű raktárban is, sa- J ját súlyuknál fogva gurulnak j a polcra rakott ládák egyik ! oldalról a másikra. így sok- { kai könnyebb az anyagmoz- , gatás, nem csoda, ha annyit j Kérnek tőlük ebből a gyártmányból, hogy alig győzik a ! munkát. Kisebb jelentőségű, de értékes újdonságok is bekerültek a műszaki fejlesztési tervbe. Ilyen a gépesített festés, a glóbuszok nyomáspróbája víz helyett petróleummal, a tirolit tárcsás darabolás kitér- j jesztése nagy átmérőjű anya- j gok vágására, s így tovább. Áz ember sem maradt ki j a tervekből. Korszerű öltözőt, j fürdőt és kultúrtermet már a í múlt évben építettek. Az idén | elsősorban a nehéz fizikai | munkától igyekeznek megkí- j mélni az embereket az anyag- mozgatás széleskörű gépesité- sével. Kis gyár. nagy tervék, de ! valamennyi reális és megva- , lósítható. Lám, a „kis kócerá- ' jók" előtt is nyitva a fejlődés útja, csak bátran rá kell lép- t ni arra. F. I. ; lódtak. Annak ellenére, hogy üzemépület hiányában a szabadban voltait kénytelenek dolgozni ezen a fontos munkán, eleget tettek az igényeknek. Sőt, azóta már a sok munkát és költséget igénylő gömb alakú víztartály helyett hengeres alakú tornyot gyártanak jóval olcsóbban és jobb kivitelben, mint amilyen a régi konstrukció volt. A felsőbb szervek látva az eredményeket, a múlt év végén beruházást biztosítottak a vállalatnak, hogy építse fel a hidroglóbuszgyártó csarnokot. Az idén, előreláthatóan az év közepéig, befejezik az építést Ennek megfelelően a gyártási igények is növekedtek. Sokkal több torony kell az idén, mint amennyit tavaly csináltak. Hogyan . válaszolt a Mag- lódi Gépgyár a gondoskodásra? Nemcsak elkészítik a hidroglóbuszokat, hanem fel is szerelik a megrendelőknél. Természetes, hogy a működés közben előforduló hibákról és hiányosságokról is őket értesítik. A helyszíni ellenőrzések során rájöttek, hogy — bár mindenhová kiadták a részletes használati utasítást —, sok helyütt nem tartják be az abban foglaltakat. így nem csoda, ha a nagy hidegben jó néhány víztorony csővezetékei befagytak. A hozzá nem értő bajbajutottak segíteni akartak magukon, s így megtörtént, hogy néhány helyen autogénvágóval jókora ablakot vágtak a torony tartóoszlopán, hogy hozzáférhessenek a befagyott csövekhez., A maglódiák választhatták volna megoldásként a pereskedést, mint kényszerítő eszközt a használati utasítás betartására. Nem ezt tették, hanem kidolgoztak egy újabb konstrukciót, s ez képezi műszaki fejlesztési tervük gerincét, amely sokkal biztosabb az eddigi megoldásnál. Az új típus kezeléséhez már nem kell különösebb hozzáértés. A különböző méretű tornyokhoz azonos beton alapot terveztek. Ez egyben a cső- csatlakozások és a vezérlő Berendezés megvédését is szolgálja, mert ezeket a betonalap belsejében helyezik el. A tornyok és a csővezetékek szigetelésére üveggyapot helyett habosított műanyagot használnak, amely jobban véd a hideg ellen. Az új megoldásokat még akkor is végre kellett volna hajtani, ha valamivel több pénzbe kerül az új konstrukció. Erről azonban szó sincs, mert a jobb hidroglóbuszokat még olcsóbban tudják gyártani, mint az eddigieket. Másik számottevő munkájuk a csapágyjavítás. Az igények itt is évről évre nőve-