Pest Megyei Hirlap, 1964. március (8. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-05 / 54. szám

Május 3: járási tűzoltóverseny Ö/ven csapat nevezett be II. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 1984. MÁRCIUS 5, CSÜTÖRTÖK A faluért, a szövetkezetért, a szebb életért fáradozik a szigetszmtaiiártoni pártszervezet Szigetszert Mártonban a párt- tifckáH kerestük. Tudtuk, nyugdíjas, igv a lakására lá­togattunk. Felesége a tsz- irodára irányított: délidőben, napközben ritkán találni ott­hon a férjét, hiszen a termelő- szövetkezet és a község közös pártszervezete bőséges mun­kát biztosít a titkárnak. Sitkéi Sándorral, a tsz-iro- dában beszélgettünk. Nehéz volt rendszerbe foglalni a be­szélgetést, hiszen múlt és jö­vő, eredmények és gondok, .tervek és megvalósult álmok öltöttek formát a mondatok­ban. 1957-től ő a szigetszentmár- toni pánfiti tikár. Korábban a Csepel Autógyárban dolgo­zott. — Miikor nyugdíjba mentem a gyárból, kiestem a párt- tjáunkából. Ennek még a gon­dolatát is alig tudtam elvi­selni. mert amióta az eszemet tudom, mindig pártmunkás voltam. Bár soha nem függet­lenített — teszi hozzá kis szü­net után. — Amikor ide kerültem — folytatja — kilenc tagú volt a pártszervezet, ma harminc- ketten vagyunk. Persze ez nem mond semmit. A számok játéka nem mindig reális. Ak­koriban nem volt itt a köz­ségben semmi. Megpróbáltuk remdtoehozni a dolgokat, szívó­san, körültekintően igyekez­tünk tervezni, ami annál is nehezebb volt. mert párt vagy mozgalmi élet­ről, társadalmi munkáról jóformán nem is hallottak a községben, kulturális élet pedig egyálta­lán nem volt. Első eredményük a község tanácsi apparátusának átfor­málása volt. A korábbi nyolc esztendő alatt semmi ered­ményt él nem ért tanácselnök helyett új érkezett, és hozzá­láttak a pártszervezet meg­erősítéséhez is. — Az volt a szándékunk, hogy megnöveljük a pártszer­vezet tekintélyét, a munkát megszilárdítsuk. Célkitűzéseiket megvalósí­tották. Nemegyszer éjjel is bezörgetnek Sándor bácsi aj­taján. ha sürgős egyéini, vagy társadalmi gondok adódnak. — Ahogy mondani szokás — folytatja mosolyogva —, jó a t ömegk a pcsola lünk. De azért talán már egy kicsit öreg va­gyak ... No de hol is hagy­tam albba? Ja igen. Tehát új tanácselnök érkezett a faluba. Az első eredményünk szinte sablonos, megszokott. A fő­útvonalon megépítettük a jár­dát. Aztán a lakosság azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy minden utcában legyen járda. Ez azonban már pem volt olyan egyszerű. A pártszerve­zetnek megvolt a programja, körültekintéssel készült, tehát erről kellett beszélni. Felve­tettem : járda legyen vagy kultúrház. Elmondtam. ha továbbra sem biztosí­tunk semmi szórakozási, művelődési lehetőséget, valamennyi fiatal elmegy a faluból. Beszéltem a község vezetőivel, s elhatároztuk, hogy spóro­lunk pár százezer forintot és felépítünk egy szép kultúr- otthont. Kicsit könnyelműen terveztünk, igazi kultúrkom- binátot szerettünk volna al­kotni. A típustervek nem tet­szettek. Végül három eszten­dei huzavona után megkap­tuk a tervdokumsntácót. Kér­tünk egy kis kölcsönt is, és most, április 4-én sor kerül az egyik rész, pontosabban az előcsarnok, a párt- és KISZ-helyiség, a kis és a nagy tanácsterem, a klub­szoba és a büfé átadására. A másik rész befejezéséhez »lég szüikség van egy kis pénz­re, de a Tervhivatal ígéretet tett. hogy segítségünkre lesz­nek. És reméljük, augusztus 20-ára készen áll a kultúr­otthon. — A napokban még két je­lentős esemény zajlott le köz­ségünkben. Március 1-én nyi­tottuk meg az új eszpresszót és cukrászdát, egy nappal ké­sőbb pedig átadtuk a vásár­lóknak a korszerű önkiszol­gáló boltot is. Persze, sokan azt mondják, hogy a felsorol­tak nem tartoznak a pártszer­vezet feladatai közé, 'mégis azt kell mondanom, hogy itt, a mi falunkban min­denért, ami történik, fe­lelősséget érzünk és úgy gondoljuk, mindennel tö­rődnünk kell. így tettük rendszeressé a pártoktatást is, amelyben azokon kívül, akik a munka­helyükön, vagy állami iskolá­ban, egyetemen tanulnak, so­kan részt vesznek. Az oktatás munkáját a párttagokon kívül a pedagógusok végzik. Mivel e téren még a Csepel Av^tó- gyárban tizenkét esztendő alatt sok tapasztalatot gyűj­töttem, ezeket igyekeztem át­adni a propagandistáknak, Láng Ferenciek, aki egyéb­ként a Szigetgyöngye Terme­lőszövetkezet főmezőgazdásza. Sok segítséget nyújt ebben a munkában Dávid Gáspár, a termelőszövetkezet elnöke is. aki szintén tagja a pártveze- tőségnek. Ezután a termelőszövetke­zetben folyó munkáról, az ak­tuális feladatokról beszélget­tünk. Megtudtuk, hogy a reálisabb jövedelemel­osztásra a tsz vezetősége a pártszervezettel közösein tervet dolgozott ki, mert az eddigiekben csak 60 százalékot fizethettek ki mun­kaegységre, 40 százalékot pe­dig premizálásra és egyéb juttatásokra fordítottak. így azok, akik beosztásuknál fog­va csak munkaegységre dol­goztak. rosszabbul jártak. Az új tervezet Szerint, amelyet most terjesztenek fel jóváha­gyásra. a termelőszövetkezeti tatg a holdanként megművelt terület és növényféleség után részesül természetbeni és munkaegység-részesedésben, amely azért is fontos, mert a háztáji gazdaságban szükség van a terményre. Ha azon­ban erre valaki nem tart igényt, pénzt kap (helyette. Végül a pártépítésről esett szó. A március 2-án tartott vezetőségi ülésen három új tagfelvételről tárgyal­tak és tervet készítettek az emberekkel való intenzí­vebb foglalkozásra. Persze, gondjaik is van­nak. De úgy érzik, hogy sem az eredmények, sem a gondok nem adnak okot pihenésre, idő előtti megnyugvásra. Sit­kéi Sándor, a nyugdíjas párt- titkár irigylésre méltó ener­giával és aktivitással, fiatalos fáradhatatlansággal dolgozik a pártszervezettel együtt a községért, a termelőszövet­kezetért, valamennyiük ott­honáért és munkahelyéért. T. T. A peregtek kérdése A fent említett kérdés szinte naponta hangzik el Kiskunlacháza II. körzetében: meddig hordják kézi kanná­ban a vizet a napközi otthon konyhájára a felszerelésre váró hidrofor mellett? A napközi otthon konyhájának sok vízre van szüksége. A kút vize rossz. Ezért vet­ték a hidrofort, de azt he kellene építeni. Ebben a mun­kában a község lakossága szívesen venne részt, vállal­nák a társadalmi munkát, sőt egyszer-kétszer már neki is lendültek, de valami min­dig közbejött. így ma is naponta átlag 400 liter vi­zet hordanak a konyhába az artézi kútról. v Vajon számíthatnak-e a pe­reglek a közeljövőben érde­mi válaszra? HÍREK — Március 13-án tartja leg­közelebbi ülését a járási ta­nács. Az ülés napirendjén sze­repel az oktatás helyzetéről szóló beszámoló, valamint a járás 1983. évi zárszámadása. — Dunavarsánjban 6-án, Kiskunlacházán pedig 11-én tartják a márciusi tanácsülé­seket. — A dömsödi földművesszö­vetkezet és takarékszövetkezet március 8-án tartja tagérte­kezletét, ahol az 1963. évi eredményekről számolnak be a tagságnak. A tűzrendészet! kirendeltség vezetőjével, Széli Károllyal> be­szélgettünk. — Milyen eredmények szü­le tek az önkéntes tűzoltótestü­letek vezetőségválasztó köz­gyűlésein? — tettük fel az el­ső kérdést. — Röviden: a közgyűlések tartalmasak voltak, az új vá­lasztás jó eredménnyel zárult. A községek lakosai érdeklőd­nek a tűzoltómozgalom iránt, ennek ékes bizonyítéka, hogy Szigetszentmiklóson 120, Szi­getújfaluban 180, Dömsödön pedig 300 résztvevője volt a közgyűlésnek. Mindössze két helyen. Szigetbecsén és Szi- getcsépen tapasztaltunk ki­sebb szervezési hiányosságokat. De általában a községek éle­tében fontos társadalmi ese­ménynek számított a közgyű­lés. — Milyen jelentősebb kér­désekről esett szó ezeken? — Sóik hozzászóló foglalko­zott a kismotorfecskendők ja­vítási költségeinek aránytala­nul nag37 összegével, valamint régi gondunkkal: a hiányos egyenruhával. Igyekszünk fo­lyamatosan segíteni ezeken a kérdéseken, így a közgyű­lések idején kapott egyenruhát a szigetszentmártóni és a döm- södi testület. A hozzászólók új­ra felvetették és megerősítet­ték, hogy a szigethalmi tűzoltó- felszerelés elavult és ki kell cserélni. Néhány tűzoltóőrszo­bát, mint például Taksonyban, más célra használnak és ezen a helyi szerveknek sürgősén változtatni kell. Sürgették a felszólalók a halászteleki, tak- sonyi és szigetszentmártóni szertárak mielőbbi felépítését, — Mi ebben az időszakban a. tűzrendészen szakemberek ak­tuális feladata? — A legfontosabb minden­kor a megelőzés. Jelenleg a téli sertésvágások intenek fi­gyelemre. Mert ebben az idényben öt esetben fordult elő a járás területén füstölőtűz ra ez arra figyelmeztet, hogy más­kor sokkal gondosabb előké­szítésre van szükség. — És hogyan biztosítják a szakmai feltételeket? — kér­deztük végül. — Idén is megrendezzük a már hagyományossá vált járá­si tűzoltóversenyt, amelyre május 3-án kerül sor Kiskun­lacházán. Eddig ötven csapat nevezése érkezett be és ez azt jelenti, hogy valamennyi köz­ségi csapatunk elküldte neve­zését. A versenyen a szerelési gyakorlatokon kívül a dömsö­di, a ráckevei önkéntesek, va­lamint a Csepel Autógyár csa­pata bemutatót tart. A legtöbb nevezés Dömsödről érkezett, ők ugyanis két községi, három termelőszövetkezeti és egy ál­lami gazdasági csapattal sze­repelnek. B. G, SPORT HÍRADÓ Feszti válni készül a német tánccsoport A szigetújfalui bölcsődé­ben mosolygós fiatalasszony gondozza a gyermekeket. A gondozónő, Kovács Lajosné azonban más területen is ismert a községben, sőt nemcsak Szigetújfalun, ha­nem az egész országban is. Ugyanis ő a szigetújfa­lui német tánccsoport veze­tője. Megkértük, mondja el a csoport megalakulásának történetét és ismertesse ed­digi munkáját: — A tánccsoportot 1952- ben alakítottam s évről év- újabb tagokkal gyara­re podtunk. Az ben felfigyelt utóbbi ránk es évek- tá­Mi újság Dömsödön? lész. A jelentkezőket a járási tanács művelődési osztálya el­látja a megfelelő könyvekkel. Balogh László mogat a Magyarországi Né­met Dolgozók Demokratikus Szövetsége is. — Hol volt a legutolsó és hol lesz a legközelehbi fel­lépésük? — kérdezzük. — Január elején Zsámbé- kon léptünk fel, most pe­dig a júniusi táncfesztiválra készülünk. — Hány tagból áll cso­portjuk? — érdeklődtünk to­vább. — Tizenheten vagyunk, ki­lenc nő és nyolc férfi. A legfiatalabbak a 17 éves De- minger- és Pintér-lányok. — S a legkedvesebb mű­sorszámuk? — A „Reit in Winkl”, va­lamint a saját gyűjtésemből származó helyi táncok. Amikor sok sikert kívá­nunk a szigetújfalui német népi táncosoknak, nyugod­tan tehetjük ezt, hiszen tud­juk, hogy a nemzetiségi kul­túrák virágzása a mi kul­túránk virágzását is jelenti. Járy Péter KÉZILABDA Befejeződött a megyei te­remkézilabda bajnokság. A já­rást képviselő csapatok jól megálltak a helyüket és jó helyezéseket értek el. Felnőtt férfiak: 1. Tököl, 2. Ráckevei Gimnázium, 3. Szi­gethalmi Vasas. Férfi ifjúsági: 2. Tököl. Ifjúsági női: 1. Rác­kevei Gimnázium. Felnőtt női: 2. Csepel Autó. A többi csapat helyezése is örvendetes, így a terembaj­nokság felkészítette a csapa­tokat a szabadtéri bajnoki rajtra. HÍREK Közeleg a tavasz, indulnak a különböző szabadtéri baj­nokságok. A sportkörök mun­kája is aktuális lesz. Néhány sorban beszámolunk a külön­böző sportkörök munkájáról. HALÁSZTELEK Bruckner József szakosztály- vezető tájékoztat: — A labdarúgócsapat feb­ruár elseje óta Németh Já­nos társadalmi edző irányí­tásával, 25—30 játékos részvé­telével készül a tavaszi rajt­ra. Király Ferenc, Szűcs Jó­zsef, Horváth József játékosok újból jelentkeztek a csapatba, míg Vaskó Zoltán, Bánai László is letöltötték katona­idejüket. így öt játékossal bővül az első csapat. Az ifi­juh az Nr. A. 198 217. számú útlevelet is, melynek az úti cél: rovatában „tanulmányút" szerepel. Mint fiatal iparos — szabó­segéd volt — bejárta az egész országot. A felvidéken, Kli- csényben született, de járt Szabadszálláson, majd Debre­cenben is dolgozott — s ugyanakkor Turócszentmár- tonba járt gyalog, ahol lakott. Abbáziában tanulta a szalon­munkát. Nyugtalan és érdek­lődő természet volt. Elhatá­rozta és útnak indult — hű kutyája kíséretében — 1901. szeptember hó 1. napján — világot látni. Zsebében 93 fil­ler lapult — amelyet a pozso­nyi alispántól kapott az útle­vél átvételekor —, hátán há­tizsák, s vele honfitársainak szerencsekívánata. A felvidé­ki falu zenekara kísérte egy darabon a nagy gyaloglót, aki elindult, hogy „hirdesse a ma­gyar név nagyságát" — ahogy mesélte. A már sárgult naplósorok tanúsága szerint útján 38 pár bakancsot használt el. Londonból 1902. július ele­jén indult el bejárni Angliát. S itt egy szép barna lányról ÚTTÖRŐK ARNEVÁL. Va­sárnap a művelődési otthon összes termében rendezte meg a dömsödi 2760. számú II. Rá­kóczi Ferenc vízi úttörőcsapat nagyszabású jelmezes karne-v váljál A 64 rendkívül ötletes § jelmez közül a zsűri csak hosz- szadalmas és alapos bírálat g után tudta odaítélni az első, J második és harmadik díjakat. \ Tizenöt pajtás került a „győ- zelmi emelvényre”, mert négy J első, három második és nyolc j harmadik díj^t osztott ki a bí- \ ráló bizottság. MEZŐGAZDASÁGI KÖNYV- J HÓNAP. A dömsödi művelődé- J si otthon, a könyvtár és a 1 földművesszövetkezet közö- í • y sen készült a mezógazdasagi £ könyvhónap megrendezésére. ^ Ennek keretében Bezzegh í Sándor főagronómus előadást tartott gyümölcstermesztésünk jövőjéről. A községi könyvtár \ vezetője mezőgazdasági' köny- J vekből ízléses kiállítást ren- \ dezett a művelődési otthonban. í A földművesszövetkezet dói- 5 gozói nagy mennyiségű könyv íj eladását vállalták. £ AZ ÍRÁSTUDATLANSÁG í ELLEN. Dömsödön is megin- í dúlt a harc az analfabétizmus 2 felszámolásáért. A tanácséi- J nők, Posgay István szervező ; munkája eredményeként a ^ megalakult operatív bizottság jí tagjai a tanácstagokkal együtt $ felkutatták az írni, olvasni nem tudó embereket és hosz- ^ szán elbeszélgettek velük. A \ beszélgetések hatásosak vol- \ tak, mert utána többen je- \ lentkeztek a március elején \ meginduló tanfolyamra, ame- 2 lyet Balogh Lászlóné vezet, s 5 , helye a művelődési otthonban 2 A KÖZELMÚLTBAN olim­piai napot tartottak Kiskun­lacházán, ahol egész sor sport­ág bemutatóját látták a rész­vevők, kivéve természetesen a helyhiány miatt lehetetlen bemutatókat,' mint a marato­ni futást — vagy a távgyalog­lást. De nem esett szó arról sem, hogy volt a községnek egy világjárója, aki hat évti­zeddel ezelőtt gyalog járta be a kerek világot — illetve en­nek nagyobb részét. Ma már szinte hihetetlen­nek tűnik a három évnél hosszabb gyaloglás, hiszen az űrrepülők alig másfél óra alatt tették meg világkörüli útjukat. Mégis érdemes az emberi akarat, az emberi erő és kitartás példájáról szólni, emlékezni Chromecz András­ra, aki 1956. március 14-én hunyt el Kiskunlacházán. „VILÁGJÁRÓ magyar ifjú" — ilyen és hasonló címekkel jelentek meg cikkek az 1900- as évek elején — emlékeznek rá az idősebbek. Szép emléke­ket őrzött az útról, kedves té­mája volt öreg napjaiban, de tanúskodnak róla naplói, em­lékkönyvei, amelyekből meg­ismerhettem életét. (S a „do­kumentumok” között találhat­Gyalogszerrel a világ körül Chromecz András emlékére is szó van a naplóban, „amely '; legelső perctől kezdve élés; szem-pillantásaikat osztoga-; totf‘. Utjának állomásai Bír mingham, Newcastle, Edin- \ burgh. Ekkortájt kedvenc ele- '• dele a mazsolás tészta és aj tej. De ír a naplóban a vál-', tozó tájak tulajdonságairól is,’, szó van a halászatról, majd a ; fekete, szarv nélküli tehenek-', ről — melyeket ezen a vvdé-; ken lát. Edinburghi fogadta-\ fását két zenekar — 16 kecs- \ ke.dudás — tette ünnepélyes-’, sé, mint gyalogjáró vendégét.', RÉSZT VETT Edinburgh- j ban a királyi koronázási kon-', certen 1902. augusztus 8-án. j ahol magyar dalt énelzelt. \ Glasgow, Paisley, Belfast oá-! rosok jelzik útjának mérföld-’, köveit. Leírja, hogy hagyma- ; levest, faggyúban kisütött ; marhahúst, hajában főtt ; krumplit és zöld, forrázott\ paradicsomot evett ebédre. \ Dublinba érve megállapít- i ja: „Irland nem regényes”. \ Innen hajóútra szánja el ma-; gát. Kanadába megy. Quebec-; be szeptember 13-án érkezik.; Itt, mintha‘„ős Budavárát lát- \ ná”, gyönyörködik a házaik-; ban, besétálja a város fabur-j kolatú járdáit, majd ebédre a'; polgármesterhez hivatalos — í ahol „hat fogást szolgálnak; fel”. Bíró Gábor < (Folytatjuk) : csapatba is öt új játékost iga­zoltak át. Nagy gondot fordí­tunk az ificsapat jó szerep­lésére. A tanács 2000 forint segítséget adott a sportkör­nek, melyből 16 új melegítőt vettünk a sportolóknak, vala­mint öt új sakk-készlettel bő­vült a szertár. RÁCKEVEI KSK Garai János szakosztályve­zető újságolja: — Az elmúlt vasárnap ki­bővült a vezetőség. A sport­köri közgyűlésen beválasztot­tak, engem, mint labdarúgó­szakosztályvezetőt, Gócs Ká­roly intézőt, Kovács Sándort* Varga József pénztárost, Sin- ka Gyulát és Vámos Feren­cet. Az új vezetőség bizonyára sok segítséget ad a sportkör munkájához. A labdarúgó-csa­patban újabb létszámbővülés történt. Dobor Béla és Pász­tor László leszereltek, míg Horváth Gyula és Garai Já­nos Peregről visszatértek, Nagy László is újra jelentke­zett a csapatba. így bizonyára tisztes helyezést ér el az i lei bajnokságban a Ráckevei KSK. SPORT AKADÉMIAI ELŐADÁSOK Március 10-én: járási össze­vont előadás. Március 17-én: A Ráckevei JTS helyiségében élsportolók tartanak élménybeszámolót. Március 6-án a Ráckevei KSK, március 8-án Áporkán és Szigetcsépen, március 12-én Lakihegyen tartanak sport­köri beszámolókat. MOZIMŰSOR A por ka, 7—8: Egy szélhá­mos vallomásai, 11—12: Kirá­lyi gyermekek, Dömsöd, 6—8: A nagy riport, 9—11: Nyáron egyszerű, Dunaharaszti, 6—8: Pacsirta, 9—11: Amikor a fáik még nagyok voltak, Dunavar- sány, 7—R: a szélhámosnő, 10— 11: A nagy manőver, Ha­lásztelek, 7—8: A hetedik es­küdt, 11: Bírósági ügy, Kis- kunlacháza, 6—8: Gitár és sze­relem, 9—11: Pedró kapitány vidám hadjárata, Kiskunlac- háza II. (Pereg): Bemutatom Balujevet, 11—12: Az arany- ember, Majosháza, 7—3: Cso­dálatos vagy, Júlia, Makád, 7—8: Kulcs a szerelemhez, 11— 12: Egy szélhámos vallo­másai, Ráckeve, 6—8: Papát vásároltam, 9—11: Hamu és gyémánt, Szigeíbecse, 7—8: Az aranyember, 12: Mi ketten meg a ló, Szigetcsép, 7—8: Vi­dám utazás, 11: Az ismeret­lenség határán, Szigetszent- márton, 7—8: A szélhámosad, 12: Üresjárat, Szigetszentmik- lós, 6—8: Elektra, 9—11: A nagy riport, Szigetújfaln, 7—8: Eiektra. 11: Keserű szerelem, Taksony, 7—8: A benzinkút hercegnője, 10—11: Vidám utazás. Tököl, 7—8: Pacsirta, 10—12: Elektra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom