Pest Megyei Hirlap, 1964. március (8. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-28 / 74. szám
Csepel Autó-Pilisi Bányász rangadó Az osztrák Losert az ifjúsági tőrvilágbajnok Birkózóink Veszprémben, ökölvívóink Úzdon /fí'Vrvjr/í sportműsor A hét végén a labdarúgás szolgáltatja a legtöbb és legérdekesebb eseményt. Az NB Ul-bam ismét megyei rangadó lesz, a Csepel Autó a Pilisi Bányászt látja vendégül. Mindkét fél nyeretlen eddig, a 1 pályaelőny hazai sikert Ígér. ] Az autógyáriakon kívül csu- í pán Kartal szerepel otthona- j ban, s a második helyen álló Pest megyei csapat esélyes-1 ként fogadja Rákoscsabát. A Váci Vasas már ma lejátssza mérkőzését Mátyásföldön. A j Ceglédi Vasutas Sárisápon a Nagykőrösi Kinizsi pedig Hód- i mező vásárhelyen szerepel. A megyei bajnokságban két mérkőzés lesz szombaton. Különösen izgalmasnak ígérkezik a Váci Vasutas—Albertirsa Összecsapás. A Vasutas megerősített csapata igen jól mutatkozott be, Albertirsa is győzelemmel kezdett, méghozzá idegenben, így tehát jő sportot ígér a találkozó. Ma kerül még sorra a Ceglédi Építők— Abony mérkőzés is. ★ Két sportágban rendeznek országos vidéki bajnokságot. A szabadfogású birkózók Veszprémben vetélkednek, sorukban Pest megyeiek. így a Csepel Autó képviseletében Bajkó Károly, Major Árpád, Németh István, Joszkin János, s a hírek szerint szőnyegre lép a Ceglédi Vasutas válogatott sportolója, Reznák is. Az ifjúsági ökölvívók Özdon lépnek szorítóba. * ' Az aszódi járás mezei jutóbajnokságát Galgahévízen bonyolítják le vasárnap. A község a tavalyi viadalon elért jó eredményeivel érdemelte ki a rendezés jogát. Emellett a labdarúgópálya környékén igen jó terep áll rendelkezésre. A viadalt reggel 9 órakor az úttörők nyitják meg. A sportolók az általános iskolában öltöznek, s innen vonulnak át a viadal színhelyére. Az MHS Pest megyei elnök- ; sége április 4-e tiszteletére i sportlövő emlékversenyt ren- \ dez. A viadalon az MH3 elnökségének csapata, a megyei KISZ-bizottság, valamint PTS dolgozóiból összeállított együttes vesz részt. A viadalra az MHS székhazában levő lőtéren kerül sor. Befejeződnek a vízilabda i Fedett Kupa küzdelmei, s az | utolsó fordulóban a Ceglédi J Vasutas a Láng ellen száll vízbe. | vízi). Szentendrei Építők—Sziget- | halom (Szentendre, 15, Kozma K., Pusztaszeri), Csepel Autó n—Budakalász jSzigetszentmiklós, 13.15. Nagy P., Verseczki), Pilisvörösvári ' KSK—Dunavarsány (Pilisvörösvár, 15, Hanfeld. Felszner). Törökbálint—Érdi MEDOSZ (Törökbálint, 1 14.30, Szabó S., Károlyi), Érdi Építők—Budaörs 1 Érd. 15, Vincze dr., Bobén), Déli csoport. Nagykőrösi Építőik —Ceglédi VSE II (Nagykörös, 10.30, | Felker, Pintér), Nagykőrösi Kinizsi n—Nagykáta (Nagykőrös, IS, l Öcsai, Kovács J.), Maglód—Mende (Maglód, 15, Kirchner, Selmeczi), Örkény—Ecser (Örkény, 15, Tód, Sáhó), Ceglédi Honvéd—öcsa (Cegléd, 15. Tihanyi, Hídvégi), Tápió- szele—Gyömrő (Tápiószele, 15, 1 Horváth J., Vezényi), Táborfalva— ! Pilisi KSK (Táborfalva, 15, Daru- Iá, Fiegier). Területi ifjúsági bajnokság. Csepel Autó—Budakalász (Szigetszent- ! miklós, 11.30, Verseczki), Török- | bálint—Érdi MEDOSZ (Törökbálint, 13, Károlyi), Nagykőrösi Épí- 1 tők—Ceglédi VSE (Nagykőrös, 9, Pintér). A Kartali MEDOSZ— j Aszód találkozóra szombaton ke- ! rül sor, míg a többi mérkőzés a | fenti párosításban a partjelzők bíráskodása mellett 13.30 órakor kezdődik. MOTORKERÉKPÁR. Országos motocross verseny (Kecskemét, 9.30). ÖKÖLVÍVÁS. Az országos vidéki ifjúsági egyéni bajnokság döntője (Ózd. 10). VÍZILABDA. A Fedett Kupa ! döntői a margitszigeti Sportuszodában. A 9—12. helyért: Ceglédi Vasutas—Láng (15.15, Juhász). 1 Pénteken reggel a Sportcsar- ’ n okiban 23 ország versenyzőinek részvételével megkezdő- : dött az ifjúsági vívó világbaj- I nokság. Az első napon a férfi I tőrözők versenyét bonyolítót- i UÍk le. Ebben a fegyvernemben mind a 23 ország elindította sportolóit, összesen 58- ! an léptek pástra. Az első for- | dűlőt 9 csoportban körmérkőzéses rendszerben bonyolították le. Az első forduló a várakozásnak megfelelően alakult, nem történt meglepetés. A magyarok közül Szlovenszky, Szabó, Marton egyaránt ' továbbkerült. A-továbbiakban alaposan elhúzódtak a versenyek. Az első két forduló küzdelmed csak fél 3-ra fejeződtek be és ez teljesen felborította az előre kidolgozott menetrendet. Ekkor szünetet iktattak műsorba, majd 4 őrá tód folytatta küzdelmét a még állva maradt 24 versenyző. A magyarok közül Szlovenszky szerepelt a legjobban: csoportjában elsőként jutott tovább. Szabó holtversenyben a svájci Bretholz ellen 5:2-re győzött, így továbbjutott. Kiesett viszont Marton, aki a csehszlovák Olexától kapott" ki ugyancsak holtversenyben 5:3-ra. Délelőtt csak a két első fordulót bonyolították le, kora délután került sor a folytatásra. Közvetlenül a 18-ba jutáRESZLETES MŰSOR SZOMBAT I BIRKÓZÁS. Országos vidéki fel- ! nőtt szabadfogású egyéni bajnok- j nág (Veszprém, 16). LABDARÜGAS. NB III. Északi 1 csoport. Ikarus—Váci Vasas (Mátyásföld, 14.30, Cseke). Megyei bajnokság. Váci Vasutas j •-Albertirsa (Vác, 15, Zsóka, Boltos. Verner), Ceglédi Építők— Abony (Cegléd, 15.30, Szórádi, Sándor). A megyei bajnoki ifimérkőzések 13.30 és 14 órakor kezdődik Vácott, illetve Cegléden. Területi ifjúsági bajnokság. Kar- tal—Aszód (Kartal, 15, Dombai). SAKK. A megyei egyéni bajnokság függő napja (XI., Karinthy Frigyes út 3, 15.30). ÖKÖLVÍVÁS. Az országos vidéki ifjúsági egyéni bajnokság negyeddöntője (Ózd, 17). SPORTLÖVÉSZÉT. Barátságos ; csapatverseny (Bp. V., Beioian- : uisz u. 16, 9). VASÁRNAP ATLÉTIKA. Az aszódi járás ménéi futóbajnoksága. (Galgahéviz, »)• BIRKÓZÁS. Országos vidéki felnőtt egyéni szabadfogású bajnokság (Veszprém, 10). LABDARÜGAS. NB in. Északi csoport. Kartali MEDOSZ—Rákoscsaba (Kartal, 13.30, Blank, Császár, Horányi). Eszalfközép csoport. Sárisáp—Ceglédi VSE (Sárisáp, 15. Hídvégi), Csepel Autó— Pilisi Bányász (Szigetszentmiklós, 15.3«, Éli, Krtchenbaum, Kelemen). Délkeleti csoport. Hódmezővásárhelyi MEDOSZ—Nagykőrösi Kinizsi (Hódmezővásárhely, 14.30, Csák H). Budapest bajnokság. I. osztály, ni. csoport. Építőgép—Gödöllői í EAC (PestWnre, 10.30). Megyei bajnokság. Péoel—Bag (Pécel, 15, Kőhalmi, Nábelek, Brez- | nai). Dunaharaszti MTK—Vecsés j (Dunaharaszti, 15, Bemáth, Józsa, ! Cslzmazia), Ceglédbercel—Űjhar- ; t-yán (Ceglédbercel. 15, Madarász, Kovács László. Jurcseflc), Monor— Dunakeszi Kinizsi (Monor, 15, Tóth ! t,., Petró, Szelepcsényi), Tököl— Üllő (Tököd, 15, Püspöki, Kába- , tek, Fercsik), Gödöllői Vasas— Szigetújfalu (Gödöllö, 10.30, Berta. Szolnoki, Csanaki). Megyei ifjúsági bajnokság. Gödöllői Vasas—Szigetújfalu (Gödöl- j lö, 9, Szolnoki, Csanaki). A többi ; mérkőzés a fenti párosításban j 13.30 órakor kezdődik az első part- j jelző bíráskodása mellett. Területi bajnokság. Északi csoport. Fóti Vasutas—Váci Vasas II (Fót—Kisalag, 15, Glóezik, Budai), Túra—Nógrádveröce (Túra, 15, Bemcsdlk, Galda), Veresegyház— Kistarcsa (Veresegyház, 15, Schuck. Maszlag). Dunakeszi VSE —Isaszeg (Dunakeszi, 15. Ripp, Tabányi). Kartali MEDOSZ II— Aszód (Kartal. 15.15, Somlai, Schvarcenberger), Felsőgöd—Fóti SE (Felsőgöd, 15, Lakatos, Góró), Hévizgyörk—Sződ (Hévizgyörk, 15, Molnár A., Fred). Középcsoport. Kiskunlacháza— Pilisi Bányász II (Kiskunlacháza. 15, Vasas. Mészáros), Ráckeve— Dlósd (Ráckeve, 15, Endes dr., Hé- í Jelentkezés oktatói tanfolyamra A Sportvezető és Edzőképző Intézet (Budapest, XH., Alkotás u. 44.) felvételt hirdet valamennyi sportágban, az 1364/65. évi oQctatói tanfolyamra. Felvételüket kérhetik a 22. évüket betöltött és 50 évüket el nem ért férfiak és nők, akik érettségivel vagy ezzel egyenértékű középiskolai végzettséggel rendelkeznek. Mivel a jövőben az okleveles edzői fokozat az „oktató” minősítéssel kezdődik, tehát e tanfolyamra azok is jelentkezhetnek, akik segédoktatói minősítéssel nem rendelkeznek. A jelentkezési határidő április 1-től május 15-ig. A Pest megyeiek a jelentkezési lapokat Saiga Lajosnál, a PTS főelőadójánál szerezhetik be (Budapest, XI., Karinthy Frigyes út 3., III. em. tel: 257—438). Tandíj: 400 forint, melyet két részletben lehet befizetni. A tanfolyam 1964. őszén indul, a tanulmányi idő egy esztendő. Az PEST MEGYEI HÍRLAP A Magvar Szocialista Munkáspárt Pest meevei Bizottsága és a Pest megvet Tanács lapla. Főszerkesztő Suha Andor Kiad te a Hírlaoklrdó Vállalat Felelős kiadó Clsollánv Feren'c Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. vm.. Blaha Luiza tér 3 Egész naD hívható iözDonti telefon: 343—100 142—220 Génírószoba (hívható 20 óráig): 140—447. — Beloolitikai és sport- rovat* 140—449. — mari rovat: 141—462. — Művelődési rovat: 141—258. Előállítja Szikra Lapnyomda BudaDest Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helvi Dosta- hivataloknál és Jcézbesítőknél. Előfizetési díl 1 hónaora 12 forint. elméleti rész anyagából a vidéki hallgatók részére tíz alkalommal egésznapos konferenciát tartanak, amely azonban nem terheli a hallgatók saját szabadságidejét. A PTS hivatalosan kikéri őket a konferencia időtartamára a munkahelyükről. az elméleti oktatás végén, sikeres vizsga esetén a résztvevők számára kötelező gyakorlati tábor következik, amely a sportágtól függően egy-három hét. Az olimpiai labdarúgótorna j 16-os döntőjébe jutásért csütörtö- ! kön játszotta harmadik mérkőzé- ] sét Marokko és Nigéria váloga- j tottja. Az első találkozót Nigéria I 3:0-ra nyerte, másodszor Marokkó I győzött 4:l-re, mig a harmadik, | döntő összecsapást Marokkó 2:1 j (1:1) arányban nyerte. így Marok- ; kó jutott tovább és legközelebb — I már a 16-os .döntőbe jutásért — ] Etiópiával mérkőzik. Pénteken délelőtt eldőlt, hogy j az MTK válogatott játékosai fel- l mentést kapnak az április 15-i linzi előkészületi mérkőzés alól, s így nincs akadálya, hogy az MTK ezen a napon lejátssza Glasgow- ban a Celtic elleni KK elődöntő mérkőzést. Az MTK pénteken már táviratot is küldött a skót klubnak, hogy elfogadta a Celtic által javasolt április 15-i időpontot. A kétszeres világ- és Európa- bajnok Veres Győző a Szombathelyen szerzett sérülése miatt nem vesz részt az olimpiai keret edzésein. Több mint egy hetes teljes pihenőre van szüksége és utána is csak módjával láthat munkához. Veres úgy tervezi, hogy sérült karja kímélésével már a legközelebbi napokban minden gyakorlatot elvégez, kisebb súlyokkal 2 hét múlva dolgozik s aztán karja állapotától függően fokozatosan nagyobb terhelést vállal. Egy darab keveset használt. bejáratott Moszkvics személy- gépkocsi készpénzért eLadó. Érdeklődni lehet: Aszód, Malomköz^. ________________ B eköltözhető kerti ház, telkek gazdasági épülettel is eladó. Szentendrén, Kálláy, ízbég (vasárnap délelőtt). Erdligeten, Aranyos utca 7. — a balatoni múút 19-es km-könél — eLadó két darab 162 n-öles telek, egyiken télen is lakható vi- kendház, kút, villany, termő gyümölcsfák. Érdeklődni: a szomszédban. Kissnél! Tanulófelvétel! Az 1. sz. Zöldség-Gyümölcs Kiskereskedelmi Szövetkezeti Vállalat kereskedelmi tanulókat felvesz. A tanulóidő 3 év. Jelentkezhetnek 14—16 évig fiúk. lányok, nyolc általános iskolai végzettséggel. Budapest vagy Budapest környékén állandó bejelentett lakással rendelkezők jelentkezhetnek, Bp., n., Fő u. 80. Személyzeti osztályom_________________ Opel Kadett, üzemképes állapotban olcsón eladó: Nyíri László. Rád.__________________ K eveset futott zöld Pannónia motorkerékpár eladó. Bp., III. Csillaghegy, 179. utca 19. sz.__________•_____ K étszemélyes reka_ mi ék. fotelek, fotelágyak. garnitúrák, fi- fizetési könnyítéssel, Román kárpitosnál. Budapest. Nagymező u. 66. Kérjen díjmentes árajánlatot.______ S ezlom bármilyen színben rendelésre készítünk kiváló minőségben 1028 forinttól 1200 forintig. Pest megyei Ruhatisztító és Szolgáltató Vállalat. Budapest XI. Bartók Béla út 115. Telefon: 268—791 _______________ N yolc általános iskolát végzett fiúkat papíripari tanulónak felveszünk. Jelentkezés: Papíripari Vállalat szentendrei papírgyárának személyzeti osztályán. Szentendre. Dózsa György út 36. szám. Telefon: 156. A Szentendrei Kocsigyár azonnali belépésre felvesz segédmunkásokat. marós szakmunkást és lakatos szakmunkásokat. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. Szentendre. Eötvös u. 1. Kőművesek mellé férfi segédmunkásokat, vasbetonszerelőt és hidegburkolót állandó budapesti munkára azonnali belépésre felveszünk. Tanácsi Igazolás szükséges. Jelentkezés* Bp.. Vili. Auróra u. 23. Munka- ügy. Mélyfúró Berendezések Gyára Budapest. X.. Fertő u. 8. azonnali belépésre felvesz univerzális marós és esztergályos Szakmunkásokat, _________ É pítőipari szakmunkásokat ÓH férfi segédmunkásokat azonnal felveszünk állandó munkára. Szállást biztosítunk. Tanácsi igazolás szükséges. Műnk ás fel vétel: EM Bács megyei Állami Építőipari V. Építésvezetősége: , Cegléd, Puskin u. 4. Nagykőrös, konzervgyár építkezés, vagy Kecskemét, Klapka a. 34. Szentendrei Járási Javító Szolgáltató Ktsz a lakosság szolgálatában Méretes ruhák készítését. javítását, ing és fehérnemű javítását, rádió, televzió garanciális javítását, háztar. tási kisgépek javítását szakszerűen vállaljuk. Modemül felszerelt és berendezett férfi- és női fodrász üzleteinkben a legjobb kiszolgálás. Fényképész üzletünkben szép kivitelű fényképet készítünk. Méretes cipőt modem kivitelben, cipőjavítást rövid elkészítési időre vállalunk* Keresse fel üzleteinket! Udvarias és pontos kiszolgálás. Budapesti lakáscsere: villanybojlerrel, fürdőkáddal, villanytűzhellyel, mosogatóval ellátott, tehát villamosított, szoba, konyha, éléskamrás társbérletet. mely leválasztás! tárgyalás alatt van, cserélek nagykőrösi lakásért, megegyezés, sei. Érdeklődni: Nagykőrös, Tázerdei U. 8. Eladó azonnal beköltözhető szoba-konyha, műhely, nyári konyha vízvezetékkel és háztartási árammal ellátva. Bp. XV. kér. Damjanich utca 61. (Rákospalota.) _______________ V asút közelében beköltözhető ház eladó: Cím: Albertirsa. So- mogyi Béla u. 18. Nagy-budapesti munkahelyeinken ipari tanulónak szerződtetünk: esztergályos, géplakatos, hegesztő, bádogos, lakatos, viz-gázszerelő, asztalos, villanyszerelő, Diesel-javító, cserépkályhás, kőműves, tetőfedő, szobai estö-mázoló szakmákban budapesti és vidékről hazajáró, nyolc általános iskolát végzett fiúkat. Jelentkezés: IX. kér., Csarnok tér 3—4. sz. Személyzeti osztály. ipari tanulónak Jelentkezhetnek 14—17 éves fiúk; ács-állványozó, épületburkoló (csem- péző), kőműves, műkőkészítő, parkettázó, vízszigetelő, tetőfedő, szobafestő-mázoló, épületbádogos, épület- asztalos, épületüvegező, központi fűtésszerelő. vizvezctékszerelő^ villanyszerelő, általános építögépszerelő. és épületlakatos szakmákra. — Az érdeklődök levelezőlapon kérjenek tájékoztatót éS' jelentkezési lapot munkaügyi osztályunktól. Vállalatunk 1964. április 15-ig fogad el jelentkezéseket. ÉM Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka u. 34. ___________________ A Fővárosi Villamosvasút azonnali belépésre keres kalauz!, váltóőri, homokozói munkára (17—43 év között) férfi. és női dolgozókat. A főműhelyekbe géola hatosokat, lemezlakatosokat, lakatosokat, esztergályosokat, rm-rósokat Kocsiszínekbe lakatosokat, betanított munkásokat. A fentieken kívül felvesz kábelfektetői és pályaszolgálati munkára (18—50 év között) férfi segédmunkásokat. Jelentkezés munkanapokon 8—14 óra között (szombat kivételével) Budapest. VII., Akácfa u. 15., fsat 17. sért levívott mérkőzések után a nyolcba jutásért versenyeztek a fiatalok. A két magyar, Szabó és Szlovenszky jól harcolt, mindketten bekerültek a negyeddöntőbe, ott azonban mindketten vereséget szenvedtek. Szlovenszky az osztrák Losert ellen lépett pástra, s bár voltak jó pillanatai, végeredményben 10:6-ra kikapott. Ugyaniilyen arányban szenvedett vereséget Szabó a lengyel Ka ndkowsk.it ól. A döntők megkezdése előtt került sor az ünnepélyes megnyitóra, csaknem telt ház, mintegy 1500 főnyi közönség előtt. Dr. Csanádi Öyörgy közlekedés- és postaügyi miniszter, j az ifjúsági vívó-világbajnokság fővédnöke üdvözölte a nagy találkozó résztvevőit. Utána Miguel de Caprilles, a Nemzetközi Vívó Szövetség amerikai elnöke köszönetét mondott a fogadtatásért, majd felkérte dr. Csanádi Györgyöt a világbajnokság ünnepélyes megnyitására.. Az 1964. évi ifjúsági férfi- tőr világbajnok: Roland Losert (Ausztria) 3 gy., 2. Pavel Szimonov (Szovjetunió) 2 gy., 3. Christian Noel (Franciaország) 1 gy., 4. Andrej Kanikowski (Lengyelország) 0 gy., 5. Szabó László (Magyarország), 6. Szlovenszky Lajos (Magyarország). Ma az ifjúságii vívó-vi lúgba jnoíkság második napján női tőrözők lépnek pástra. Reggel 8 órakofr kezdődnek a Sport- j csarnok termeiben az elő- I mérkőzések, a döntő pedig délután fél 6-kor kezdődik. Ebben a számban Bóbis fi" dikó, Damásdy Györgyi és Sirrumffy Tóth Ágnes képviseli a magyar színeket. Tavaly Gandban a román Éne bizonyult a legjobbnak, s az első négy közé nem került magyar sportoló. Bem utatkozós Belgium ellen Hollandiában csütörtökön megkezdődtek az UEFA 1964. évi ifjúsági labdarúgó-tornájának küzdelmei. Az első csoportban: Spanyolország—Belgium 4:0 (2:0). A magyár ifjúsági válogatott ma mutatkozik be, Belgium együttesével mérkőzik. A magyar ifjúsági válogatott pénteken is edzést tartott. Egyre jobban belelendülnek a fiatalok, már teljésen eltűnt a kezdeti ‘merevség. A vezetők kijelölték a belgák ellen 16,15 órakor pályára lépő csapatot: Fónyad ,— Kovács, Vellai, Bánkúti — Noskó, Nyíri — Stadler. Juhász, Németh, Varga, Bartalos. Becsben és Budapesten A ma délután Becsben kezdődő húsvéti nemzetközi labdarúgó torna első fordulójára összeállították az osztrák csapatokat. Az első napon az Austria az U. Dőz&a, a ; Rapid pedig a Ferencváros ellen ! játszik. A szombati kettős bécsi mérkő- ! zés után a csapatok vasárnap az I osztrákokkal együtt jönnek visz- j sza Budapestre. A Népstadionban j húsvéthétfőn 13.15 órakor kezdő- ! dik az Üjpesti Dózsa—Rapid, majd 15 órakor a Ferencváros— i Austria találkozó. Utóbbi mérkő- ' zést a televízió telje® egészében közvetíti. Ezeken a találkozókon osztrák játékvezetők bíráskodnak. ; Becsben pedig magyarok. ‘ Em lékbély«‘t{ az ifjnsájji vívó VB-re A posta soronkívüli új emlékbélyeget ad ki az ifjúsági vívóvilágbajnokság alkalmából — a Magyar Vívószövetség 50 éves fennállása emlékére — március 30-án kétforintos bélyeget hoz forgalomba. Március 31-én bocsátják ki. az általános forgalmi bélyegsorozat záró értékét. A nyolc új bélyeg — a 80 filléres, az 1.20, a 3, a 4, az 5, a 6, a 8 és 10 forintos — a posta életéből vett eseményeket ábrázó4. A női kosárlabda bajnokcsapátok Európa Kupa tornája döntőjének visszavágóján az otthonában játszó TTT Riga 43:40 (26:24) arányú vereséget szenvedett a prágai Spartak Szokolovo együttesétől. Mivel a két csapat első találkozóján a rigaiak 63:58-ra győztek, jobb összesített eredményükkel negyedszer nyerték meg az Európa Kupát. A Magyar Cselgáncs Szövetség szombaton délután 17 és vasárnap de. 10 órai kezdettel a Közgazdaságtudományi Egyetem aulájában rendezi az 1964. évi cselgáncs csapatbajnokságát 8 együttes részvételével. Ez a viadal az Európa- bajnokság előtt a sportág legnagyobb hazai eseménye, amelyen a válogatott keret tagjai is számot adnak felkészültségükről. A Komszomolszkája Pravda díjáért folyó’ bakui u s zó verseny en Georgij Prokopenko Ívovi sportoló 1:07.4 perces új világ- t« Európa csúccsal nyerte a 103 m-es férfimelluszást. A régi világrekordot az amerikai Chet Jastremski (1:07.5 p) a régi Európacsúcsot pe- d*g az NDK-beli Nenningen (,l:W p) tartotta. A Honvéd jött, a Csepel Autó megy „Válogatott” csapatta] érkezett a Bp- Honvéd sokszoros magyar bajnok kosárlab- da-együttese Szigetszentmik- lósra a Csepel Autó elleni barátságos mérkőzésre. Gremin- ger, Simon, Koczka, Gyulai, Rácz, valamint a többiek — no és természetesen a helyiek is sok tapsot kaptak szép játékukért. A vendégek ontották a „kosarakat", s végeredményben 116:58 arányban nyertek. Az autógyáriak legeredményesebb játékosa Jugpvics volt, 20 ponttal. Érdekesség, hogy az NB I- be felkerült Csepel Autó a jövő héten ismét találkozik a piros-fehérekkel. De ekkor a fővárosban, a Klapka utcában, s méghozzá nem barátságos, hanem bajnoki mérkőzésen, az NB I tavaszi nyitányán. Mivel sűrített műsort bonyolítanak le, április 5-én is bajnokit játszik a Pest megyei gárda, Szigetszentmiklóson a szegedieket látják vendégül. Képünkön a Csepel Autó kosarasok. Állósor. Balról jobbra: Szilágyi, Jugovics, Kánya, Brandi, Kiss Pál, Iványi, Dajka, Farkas. Elöl: Bá int. Nagy, Szopkó, Molnár. A jobbszélen: Mlatilik József a csapat edzője (Gábor Viktor felv.) \