Pest Megyei Hirlap, 1964. március (8. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-03 / 52. szám
Cimkenyomda a konzervgyárban A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Vin. ÉVFOLYAM, 52. SZÁM 1964. MÁRCIUS 3, KEDD Sugárút a tormási szőlőskertekben Felújítanak néhány járdát készített betonjárda épül, Ezen felül az aszfaltgyalogjárók felújítását is tervbe vették, mivel ezeket már két év óta nem korszerűsítették. Elengedhetetlenül szükséges a főtéren levő járda kijavítása is. Ezekre a munkálatokra a költségvetésben 280 800 forint áll a rendelkezésre. A járda- építési munkákhoz tartozik a járdaszegélyek és a parkszegélyek készítése is. Parkszegély készül a Széchenyi téren, a Kecskeméti út«®, a szövetkezeti lakások előtt és a II. Rákóczi Ferenc általános iskola előtt. A munkákhoz szükséges anyag részben már rendelkezésre áll, részben pedig megrendelték. Az elmúlt esztendőben a tanácstagi fogadóórákon sok probléma hangzott el a járdaépítésekkel kapcsolatban. A felújítások iránt beadott kérelmeknek csak elenyésző hányadát lehetett végrehajtani. HALLOTTUK ÍRUNK RÓLA elsősök beiratása Március 1-e és 15-e között a szülőknek tankötelezett gyermekeiket a körzetükben levő iskolákba szóban vagy írásban be kell jelenteni. Azokról a hatévesekről van szó, akik 1964 augusztus 31-ig töltik be a hat esztendőt. * A Petőfi Termelőszövetkezei 6000 kíscsibéje szépen fejlődik. Az elhullási százalék mindössze 2,5. * Hóvirágbált rendez a Toldi Miklós Élelmiszeripari Tanuló Iskola KISZ-szervezete szombat este 8 órakor a Kinizsi Sportotfchanban. ★ UDVARIAS ABBAN! Nem analfabéta Szilágyi Lászlóné nevű olvasónk, mégis meglepődött a minap, amikor a tüdőgondozó asszisztense felszólította, tanuljon meg olvasni, ha kezébe veszi a sorszámot. Szilágyi Lászlóné tankötelezettségét régen lerótta. Csupán az együttélés elemi szabályainak legfontosabbikát kéri az asszisztenstől: az udvariasságot! ■k A ládagyárban megalakult a ládaipari vállalat dolgozóinak biztosítási és önsegélyező csoportja. Az alakuló gyűlésen megválasztották az ideiglenes intéző bizottságot. Az üzem dolgozóinak 35 százaléka jtagja ennek az új biztosítási csoportnak. * A Rákóczi Termelőszövetkezetben 1 millió forint költséggel két fúrott kutat készítenek. A modern berendezés a tervek szerint 36 szórófejjel működik. ★ Faipari Technikum nyílik a városban, ez év őszén. Eddig 68 ládagyári, illetve faárugyári dolgozó jelentkezett felvételre, illetve továbbtanulásra az új technikumba, k HIÁNYZIK AZ ALKATRÉSZ Az állami gazdaságban jó ütemben folyik a gépek javítása. Egyetlen problémája a műszaki gárdának, hogy az UE—28-as traktorokhoz nem kapnak megfelelő alkatrészeket. ★ MIT LÁTUNK MA A MOZIBAN? A bérgyilkos. Olasz filmdráma. (Szélesvásznú.) Tíz éven aluliaknak nem ajánlott! Kísérő műsor: Arany- metszés. Ezért az 1964-es esztendőre maradt az a feladat, hogy a kérelmeket felülvizsgálva, a szükségszerűség és nem utolsósorban a rendelkezésre álló fedezet figyelembevételével elvégezzék a járdaépítést. A tormási szőlőskertekbem a járdaépítést 1963-ra ütemezték. Az építkezés lassú menete és a terület rendezetlensége miatt ez eltolódott erre az évre. Az új települést sugárút metszi majd át, aminek két oldalán százötven centiméteres gyalogjárda készül. Ezen a területein a laza talaj miatt a Cságo'y-rendszerű hideg aszfaltburkolatot tervezték, amit csak aláépítéssel készíthetnek. Ez a munkát lényegesen megdrágítja, ezért előregyártott elemekből Dobos Lászlóné napi 100— Hatíéle betűnagyságból váló- 120 ezer üvegre készít árjclző sat Irházi Ferenc címkét. (Godány felv.) Tíz évre szerződnek (Fakan karikatúrája) Készülődés a nemzetközi nőnapra Nagygyűlés, magyar—szovjet asszonytalálkozó a programban A városi nőtanács és a mezőgazdasági osztály kormánykitüntetésre néhány termelőszövetkezeti asszonyt felterjesztett. Az üzemeknél, a vállalatoknál családias nőnapokat szerveznek. A magyar—szovjet barátság erősítése érdekében a ládagyár nöbizottsága vendégül lát szovjet asz- szonyokat. A nőnapi előkészületekhez hozzátartozik az is, hogy a városból leveleket írnak külföldi nőmozgalmi szervezeteknek, hogy ezzel is kifejezzék a nemzetközi barátság gondolatát. NEM ÉLTEK A LEHETŐSÉGGEL Pénteken délután a tanács nagytermében tartotta taggyűlését az abonyi Kinizsi Pál gimnázium KISZ-szervezete. A gimnázium KISZ-istájnak javítani kell a munkájukon. Re- menár Géza igazgató — a gyűlés elnöke — rövid beszámolója után Járdány Erzsébet III. osztályos tanuló, a csúcs- vezetőség titkára tartotta meg beszámolóját. Ismertette az iskola KlSZ-istáinak tevékenységét, s kiemelte, hogy az eredmények mellett komoly hiányosságok is vannak. A tagság nem minden esetben végez szívesen mozgalmi munkát. Moziba például szeretnek járni. De ha a látott filmet ankéton akarják megvitatni, akkor már nem egyértelmű a siker. Varró Dénes a járási KISZ-bizottság részéről kollektív munkára szólította fel a fiatalokat. Remenár Géza igazgató elemezte az elmúlt év munkáját. A lemondott csúcsvezetőség azért hibás, mert nem élt az adott lehetőségekkel. Különösen felelős ezért a titkár. Az az állapot sem volt megfelelő,1 amikor egy esztendővel ezelőtt azért kapott fegyelmit egy KISZ-tag, mert nem vitte időben vissza a szódásüveget. Ez akkor talán kicsit szigorú ítélet volt. Az iskola KISZ-tagjai előtt komoly tanulmányi feladat is áll. Az iskolában elbukott a félév folyamán a tanulók 10 százaléka. Ha ezzel összehasonlítjuk azt, hogy a tavalyi év végén nem volt bukott tanuló az iskolában, bizony van még tennivaló. Szilárdítani kell a KISZ- foglalkozások fegyelmét is. Hadüzenet az öreg szőlőtöveknek Denk István, a Kecskeméti Zománcipari Művek vasöntője fütyörészve ballag az úton. Vállán ásó, csákány. — Hová ilyen korán reggel? — kérdezzük. — Itt a vasúti vágány és az országút között van a Rákóczi Termelőszövetkezetnek jókora területe, amelyből a kiöregedett kisüzemi szőlőt és a ki vénült szórvány gyümölcsfákat kitermeljük. Vasárnapi munkának vállaltam egy holdat, amin kitermelem a fákat és a szőlőtöveket. Nem leszek egyedül, hiszen már jó néhányan megelőztek. — Milyen feltételek mellett folyik a kitermelés? — A Rákóczi Tsz vezetősége csak a faderekakrai tart igényt. A tuskó és a gally a miénk. Számításom szerint estig végzünk és biztosan betakarítunk öt-hat mázsa tüsköt és ugyanany- nyi gallyat is. Jubilálnak a kútfúrók Rövidesen elkészíti a 25. kutat a Petőfi Tsz brigádja A Petőfi Termelőszövetkezet kútfúró brigádját sem városi, sem megyei viszonylatban nem kell bemutatni. Saját termelő- szövetkezetükben, de a társ- gazdaságokban is évek óta végzik ezt a nehéz munkát, amelynek eredménye az, hogy a Petőfiben tizenkét bővizű kút, a társszövetkezetekben szintén tizenkét kút zúdítja az életet, bővebb termést jelentő vizet. Eddig huszonnégy kutat fúrtak P°PP Gyula brigádvezető irányításával és az idei prog ram első nagy munkája a huszonötödik kút fúrása lesz. A munka megindulásához szükséges csöveket már a termelő- szövetkezet udvarán tárolják, SPORT Gömöri és Csikós I teljesítménye emelhető ki. Sok volt á hibás átadás és az egész mérkőzés alatt nem vezetett a csapat egyetlen jól szőtt, gólveszélyes támadást sem. Ismét az egyénieskedő, eredménytelen belső játékot erőltették és a széleket nem foglalkoztatták kellően. Két hét múlva indul a bajnokság, a látottak alapján aggodalommal tekintünk a rajt elé, amely egyébként is igen nehéznek ígérkezik. Még van lehetőség a javításra ... Szerdán délután 3 órakor a Ceglédi Vasutas NB III- as csapatával játszik a Kinizsi I. csapata. P. S. Labdarúgás Kecskeméti Dózsa II—Nagykőrösi Kinizsi 1:0 (1:0). Nagykőrös. V.: Bakonyi. Barátságos. A Kinizsi labdarúgócsapata abban az összeállításban játszott, amely a március 15-én kezdődő NB III-as bajnokságban játszani fog: Gömöri — Göndör, Csikós I, Szabó II — Aszódi, Szo- molányi — Kornyik, Torics- ka. Csikós II, Lányi, S. Szabó. Alacsony színvonalú, lanyha iramú mérkőzésen a vártnál gyengébb játékot nyújtott a körösi együttes. Nem volt sem tervszerű csapatmunka, sem stílusos játék, de egyénileg is csak — Nem fiatal egy kicsit ahhez, hogy férjhez menjen?. a jó idővel megkezdődik * munka. — Elismerés illeti derék kútfúróinkat — mondotta Susan János, a termelőszövetkezet elnöke. — Tegyük hozzá, hogy munkájuk ellen minőségi kifogás még sohasem merült fel. A tavalyi kimagasló kertészeti eredményekben feltétlenül része van a hamarosan jubiláló kútfúró brigádnak. „SZTÁR": A NYLON HARISNYA A téli vásár alatt a leértékelt cikkek közül a nylonharisnya és a női fehérnemű vitte el a pálmát. Az Elegancia készáruboltban húsz féle áruból 150 000 forint forgalmat értek el. A földművesszövetkezet áruházában 320 000 forint bevételt értek el a vásár alkalmából. ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek: Győr Balázs Dénes és Danka Mária Magdolna fia: Balázs. Dudás Sándor és Határ Äla- tild fia: Ferenc. Angyal Antal és Berta Ilona leánya: Zsaizstanria. Pásztor Márja leánya: Mária Máf- ta. Simon Kálmán László és Juhász Ilona fia- Kálmán. Névadó ünneDség: Tóth Imre Albert és Maksa Ilona leánya: Ilona Magdolna. Gál Dénes és Bella Irén fia: Imre László Házasságot kötöttek: Csaoó József János és Kassai Erzsébet. Pat>D István és Kazár! Sarolta. Elhunytak: Szabó Ambrusné Nagy Julianna 70 éves. Molnár Balázs 84 éves. Haláni Sándomé Sánta Julianna 89 éves. Szőke László fii éves. Hódos Jánosné Erdő Zsuzsánna 86 éves. Vaida Balázs 72 éves. Karsai Béla László 8? éves. Fleischmann György 50 éves. szesedést kap a vállaló szüretkor. — Reméljük, a tavaszi munkákban, trágyázásban, nyitásban nem lesz kiesésünk, mert a vállalási szerződések kötését március másodikén kezdjük és előreláthatólag 15-én befejezzük. — Abban bizonyára nem lesz probléma, hogy nem vállalják el a szőlőterületeket művelésre, mert ezt már egyhangúlag jóváhagyták a brigádértekézleteken. A tagokkal előzetesen megbeszéltük ezt a dolgot, és ennek alapján elmondhatom, hogy az egész szőlőterület vállalása biztosítva van. Csakhogy a tavasz itt van már a küszöbön! A szerződés- kötést mielőbb be kell fejezni! — Végh — — Kedvezően fogadták a tagok a tíz évre szóló szerződéseket a családi művelésű szőlőkre — mondotta a Szabadság Termelőszövetkezetben Sz. Tóth László, a szőlészt! üzemegység vezetője. — De némi bizonytalansággal, mivel ezt a határozatot kétszer megváltoztattuk a termelőszövetkezetben. A megyei tanács rendelete döntött végül is, amely szerint tíz évre kötjük a tagsággal a szerződést, családi jellegű szőlőművelésre. — A terület hetven százalékát már kiadtuk, ezekre megtörténtek a vállalások. A többi terület elvállaltatása folyamatos és hamarosan befejezzük a tavaszi munkák beindulása előtt, hogy a vállalóknak legyen idejük előkészülni a trágyázásra, nyitásra. A Szabadság Termelőszövetkezet elég jól áll a családi művelésű szőlők szerződéskötésével. A Dózsa Termelőszövetkezetben vajon hogy állnak a szőlőművelési vállalásokkal? Hegedűs István, a termelőszövetkezet új párttitkára így válaszolt: —; Erről jobb hallgatni. Az igazat megvallva, nem kötöttük meg a szerződéseket. Lemaradásunkat a tervjóváhagyás és a zárszámadás elhúzódása okozta. — Hogyan fogadta a tagság a családi jellegű szőlőművelést? — Nálunk nem családi művelésre adják ki a szőlő- területeket, hanem százalékos művelésre. A szőlő minősége szerint váltakozva ötven- nyolcvan százalékos réTíz előadás - nyolcszáz látogató Befejeződött a nötanács akadémiája A sikerhez hozzájárult a városi pártbizottság, a városi tanács művelődésügyi és egészségügyi osztálya, a DÁV, a TIT, a földművesszövetkezet legmesszebbmenő támogatása is. Így óramű pontossággal bonyolódtak le az előadások. Mezősi lstvánné, a nőbanács városi titkára elismerését fejezte ki a hallgatóknak és Gazai Sándornénak, a kultűrbi- zottság elnökének szervező munkájáért. Tizenhárom asz- szonynak a rendszeres látogatásért oklevelet adott át. Befejeződött a városi nőtanács szervezésében megtartott nők akadémiája. Minden második hét hétfőjén tíz alkalommal gyűltek össze az asszonyok, hogy színes, tartalmas előadásokat hallgassanak meg, vagy a problémáikra választ kapjanak. Az akadémiának összesen nyolcszáz látogatója volt, ebből százhatvan asszony számított a rendes hallgatóik közé. Egy-egy előadáson a hallgatók átlagos száma hetven-nyolc- van fő volt. A siker a témaválasztásban rejlett. Az elöadgk színvonalas tájékoztatókat tartottak, a szemléltetés legváltozatosabb módját biztosították. Mezősi Istvánnéval, a nőtanács titkárával beszélgettünk arról, hogyan készülődnek városunk asszonyai március nyolcadikéra, a nemzetközi nőnap megünneplésére? A nőnap megrendezése részben a városban működő Hazafias Népfront emlékbizottság feladata. A művelődési ház igazgatója biztosítja az ünnepi nagygyűlésre a műsort. Ez március nyolcadikén, vasárnap délután három órakor lesz, a kultúrotthon emeleti nagytermében. Az előadó Szabó Sándor megyei tanácselnökhelyettes.