Pest Megyei Hirlap, 1964. február (8. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-19 / 41. szám

rtsr «teve* 1964. FEBRUÁR 19. SZERDA kJCírlap mai nap Mi újság az IkladiMűszergyár műanyagüzemében ? Vonaton Rövid tudósítások A nemzetközi kérdések meg­vitatására került sor a na­pokban az aszódi gimnázium­ban. Az I. osztályba járó KISZ-esek gyűltek össze, bogy meghallgassák Gerő Igor György igazgató helyettes be­számolóját. A fiatalok nagy érdeklődést tanúsítottak a té­ma iránt és számos kérdést tettek fel. Gólya József Aszód A Hazafias Népfront tököli községi bizottsága falugyűlést tartott a napokban. Ezen vá­lasztották meg a hatvannyolc tagú népfront bizottságot. Ta­kács Istvánt és Vaslaki Má­tyásáét járási küldöttnek vá­lasztották az összegyűltek. B. P. Tököl Az elkészült statisztika azt bizonyítja, hogy egyre többen és egyre többet olvasnak Tu- ■ rán. A múlt év januárjában majd megkérdezi: — Mondja, kis­lány, hány osz­tályt járt az édesanyja? — Négyet — feleli megszep­penve a kérde­zett. Lesüti a szemét, várja a szemrehányást. A férfi nem szól semmit, csak a tekintete beszél. A kislány sze­retne kimenni a kocsiból, de nem tud megmozdul­ni. Zavartan bá­mul ki az ab­lakon„ A vonat állomáshoz köze­ledik, lassít. A szóké1 gyorsan kapja a táskáját) megigazítja ifijén a rakoncátlan sap­kát. — Szia! — bú­csúzik sietősen a társnőjétől. Egy félszeg pillantást a könyvtárat négyszázötven­négyen látogatták. Az idén ötszázh úszón heten. A kölcsön­zött kötetek száma az elmúlt év első (hónapjában 2600 volt, míg az idén 3300, Igen sok dol­gozó keresi meg kenyerét Ve esé­sen, a VIZÉP gépjavító üzemé­ben. A nemrég létesült üzembe Gyálról. Üllőről és Budapestről járnak a dolgozók. A közeliek ke­rékpáron vagy gyalog jönnek a munkába. ami télviz idején nem a legkellemesebb. Az üzem vezetői úgv segítenek a dolgozók helyze­tén, hogy teher­autót bocsátanak rendelkezésükre. Ez igen méltány­landó intézke­dés volt, de ne m oldja meg a kér­dést. A teherautó kétségtelenül jobb a kerékpárnál és a gyaloglásnál, de 15—20 fokos hidegekben még­sem kellemes. Az üzem dol­gozóinak a kö­vetkező volna a kérése: a 94-es autóbusz Pestim- réről kijár Gyál- ra. Ha az autó­busz útvonalát meghosszabbíta­nák úgy. hogy a végállomás Vecsé- sen, a Dózsa György út és a Sál la i üt sarkán lenne, a gépja­vító üzem dol­gozóinak problé­mája megoldódna. Arra kérjük a buszvállalatot, foglalkozzon ké­résünkkel. Varga Ferenc Vecsés PÓDIUM 21! 1964. február 19.. szerda, Zsuzsanna napja. A nap kél: 6.46. nyugszik: 17.12 órakor. A hold kél: 9.49, nyugszik: — órakor. Várható időjárás: felhőát­vonulások, több felé újabb esővel. Mérsékelt, időnként élénkülő délnyugati, nyuga i szél. Az enyheség tovább tart. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 4—plusz 8 fok között. — Tanácstagi fogadóórák. A következő megyei tanács­tagok tartanak fogadóórát: Kun Ferencné február 20- án. csütörtökön Abony­ban. Lengyel Péterné február 20-án, csütörtökön Nagykátán és Bada Gyula, február 21-én. pénteken 14— 16 óra között Kemencén fo­gadja választóit. — A Pest megyei Petőfi Színpad ma délután fél négy­kor és este hét órakor Péce- len a Gazdag szegények-et játssza. — A vasárnap sorra kerülő tanácstagi pótválasztások je­lölő gyűléseit megtartották Gödöllőn. A Munkácsy utcai jelölő gyűlésen a választók egyhangúan jelölték tanács­tagnak Nemes Istvánt, a já­rási pártbizottság titkárát. — A cigánykérdésben ho­zott KISZ központi bizott­sági határozat végrehajtásá­ról tanácskozik többek kö­zött legközelebbi ülésén a KISZ megyei végrehajtó bizottsága. Az ülésre február 21- én, pénteken délelőtt 9 órakor kerül sor. — Húszezer forintra ug­rott a napi átlagbevétel a zárszámadások befejeztével a ceglédi járműboltban. A legkeresettebb cikkek: a mo­torkerékpár és a varrógép. Ezenkívül sokan vásárolnak segéd motorkerékpárt és ke­: rékpárt'l'S? — Élj műhelyt épít a Ve- csési Vegyes KTSZ. A mű­hely elektromos ellátását sa­ját erőből létrehozott, 130 ezer forintos költséggel ké­szült transzformátor segít­ségével biztosítják. így rö­videsen a legkorszerűbb fel­tételek között dolgozhat a ktsz vasas- és festőrészlege. — Súlyos sérülés. Tompí­tott fénnyel haladt hétfőn es­te fél- hétkor személygépko­csijával Százhalombatta ha­tárában, a 6. sz. műúton Tát­rai József budapesti lakos gépkocsivezető. Ezért későn vette észre az országúton sza­bályosan vele szemben jövő gyalogosokat, nem tudott ide­jében fékezni, s az egyik gya­logost, Máthé János Száz­halombattán dolgozó ácsot, élütötte. Máthét súlyos sérü­lésekkel szállították kórház­ba. — Óvodás farsangi jelmez­bált rendeztek vasárnap Cunavarsány II. kerületében. A termet zsúfolásig megtöl­tő közönség előtt az aprósá­gok igen jól sikerült, 14 számból álló műsort adtak. — Kétszáztizenöt képzett egészségügyi felelős dolgo­zik megyénk tsz-edben, álla­mi gazdaságaiban és gépállo­másain. A Vöröskereszt prog­ramot dolgozott ki, amelynek értelmében egy-két éven be­lül minden mezőgazdasági üzemben képzett egészség- ügyi felelős fog tevékenyked­ni. — Bizottság alakult Gödöl­lőn, az Alsópark rendbeho­zatalára. Rövidesen megkez­dődik a tervezés s a közeljö­vőben a tanács — az üze­mek, az egyetem s a lakos­ság közreműködésével — ki­építi a Gödöllő városdasodó képébe harmonikusan beil­leszkedő Alsóparkot. — Negyven forint előleget fizet munkegységenként idén januártól a turai Galgamenti Termelőszövetkezet. A tsz közgyűlése egyhangúlag el­fogadta az előterjesztést, amely erősödést jelent, hi­szen az előző években 20 fo­rint volt az előleg. — A községi tanácselnökök szakmai továbbképzésének keretében három, egyenként egyhetes tanfolyamot ren­dez a Pest megyei Tanács. Ma reggel Királyréten, a fő­városi tanács üdülőjében megkezdődött a második egy­hetes tanfolyam, 55 elnök­hallgató részvételével. — Egy havi nyereségrésze­sedés. Huszonnégy napi munkabérnek megfelelő nye­reségrészesedést fizet tagjai­nak a Ceglédi Vasipari, Elektromos és. Műszaki Ktsz. Az elmúlt esztendő eredmé­nyességét az is bizonyítja, hogy nőtt az ott dolgozók ke­resete és a teiTnelékenységi mutató is emelkedett. — Zeneiskolai vetélkedő. Érden öt körzetben' működik zeneiskola. Az iskolák ne­mes vetélkedőre hívták ki egymást: melyikük ad szebb hangversenyt. Eddig az új­telepi és az ófalúi iskola tar­tott bemutatót, s a siker alap­ján az eredmény még dön­tetlen. — Tizedikből első. Az adó­bevételi terv teljesítésében Szigethalom került az élre a ráckevei járásban, az 1963. évi eredmények alapján. A legutóbbi községi tanácsülés résztvevői elégedetten nyug­tázták ezt a bejelentést. Férjem. Hajdú László elhunyté­val köszönetét mondok a részvé­tért az összes rokonoknak. Ismerő­söknek. barátoknak és Gyakori Jenő igazgatónak, illetve .a vezeté­se alatt működő összes dolgozók­nak, tanulóknak, jóságos segítsé­géért, támogatásáért, amivel sú­lyos helyzetemet és bánatomat enyhíteni igyekeztek, özv. Hajdú Laszlóné és fia. A rádió és a televízió mai műsora tént a nagyvilágban? 19.15: A szó­rakoztató zene folytatása. 19.50: Magyarországi útiképek. 20.00: Századunk zenéjéből. Nyi hiá nos hangverseny a stúdióban. 20.45: A mű és közönsége. 21.05; A hang ver se pvköz vetítés folytatá­sa. 21.50: Népi zene. 22.17: ügető- verseny-eredmények. 22.20: Három kópé a boszorkányok városában. Rádiójáték. URH 18.30: Hírek. 18.40: Könnyűzene. 19.15* Puccini-áriák. 19.35: A mű­vészeti ízlésnevelés kérdéseiről. 19.50: Zenekari muzsika. 21.11: Tánczene. 21.50: Beethoven-zon- goraművek. 22.30: Hírek. TELEVÍZIÓ 8.03—S.25: Iskola-tv. Orosz nyelv. (Az ált. iskola VI. osztályának!) Az állatkertben. 9.03—9.25* Iskola- tv. Körnvezetismeret. (Az ált. is­kola I. osztályának!) 9.3«: Mező- gazda^ó-gi filmműsor. Tejtermelés, tejke7e’és. (Ism.) 10.00; Tv-híradó. (Tsm.) 10.15: Az aréna hőse. Olasz film. (Tsm.) 11.50: A zene barátai­nak. Pablo Casa’«. (Ism.t 15.28— 15.50: Iskola-tv. Körnvezetismeret. (Isma 16.28—16.50- Iskola-tv. Orosz nvelv. (Ism.) 17.08—17.40: Iskola-tv- Fizika; (Az ált. gimnáziumok esti és levelező tagozatának TI. osz­tálya számára.) 18.10: Hírek. 18.20: Falusi könyvespolc. 18.25: Vadá­szok és vadak. Jugoszláv kis- film. 18.40: Prospektus helyett. Az ipari rovat műsora. 18.55* Esti mese. 19.05: Vidéki színházak tv-fesztiválja 1963 64. Közvetítés a kaposvári Csiky Gergely Szín­házból. Schiller: Stuart Mária, Dráma 3 felvonásban. (Csak 14 éven felülieknek!) Az I. szünet­ben: Tv-hfradó. A II. szünetben: Bemutattuk a színházat. . . Ri­porter: Demeter Tmre. Kb. 22.05: Hírek. Tv-híradó. (Ism.) Hosszabb peront kérünk íj Felsőpakony vasúti megái- j lójánál rövidnek bizonyul a ^ peron. Gyakran előfordul. ; hogy ha a vonat kifut, az ff utasok a sín melletti mély ff árokban kötnek ki. Az volna ff á kérésünk, hogy a MÄV hosz- ff szabbítsa meg a peront, ez ff nem kerülne sokba, hiszen £ csupán az árok egy részét ^ kellene salakkal feltölteni. A í megvalósítás azért sürgető, ff mert emiatt nem egy baleset ^ történt már. Nem volna cél- ff szerű kivárni egy súlyos bal- ff esetet. ff Tóth Lajos tanácstag ft, Felsőpakony vet a férfira is, ff aki időközben is- ’{ mét könyvébe te- £ metkezett. A lány \ elvörösödik és f kimegy a peron- | ra. Az állomáson 'f a szokott tarka, 'f zsibongó tömeg, a ff kislány nagyon 'f siet a leszállás- 'f sál. leugrik, mi- ff előtt még a vo- f. nat megállna- ff Gyakorlottan ke- ff rüli ki a fel- f szállók áradatát, ^ ,v megkönnyebbült f sóhajjal vág neki 'f a jól ismert út- ff nak. í f. Felhajtja ka- f bátgallérját, a szél ff már csak néhány f kikandikáló, ff aranyszínű fürtöt ff lebegtet. Szívét ff hirtelen melegség f, járja át. Ha ha- ff zaérek — gon- £ dolja — megebé- jj -delek —és - rnegtU- £ csérem anyu fi- f nőni 'főzt jé!. S ha *; jólesik neki az elismerés, azt is ff megkérdem, hogy ff készítette ilyen ff ízletesre... ff Kiss Irén 'f Szigetszentmárton $ 1 A turai „Ibatyusbál" maikat. A fiatalok, az új ge-: neráció szintén bemutatta tu-: dását. A talpalávaüót Vidék j Berci és népi zenekara szol-; gáltatta. A késő esti órákban; közkívánatra a művelődési; ház tánczenekara is szóhoz: jutott és egy óra hosszat mo-i dern táncokkal szórakoztatta: a bál résztvevőit. Tetézy István Túra JM 21! kettős” táncegyüttes szervezé­sét kezdte meg. Ebben az esz­tendőben kétszer lépnek kö­zönség elé. Mindebből látható, hogy a művelődési házban olyan önte­vékeny művészeti csoportok kezdtek munkához, amelyek jóval többet tudnak majd nyújtani a szakavatott vezetés mellett, mint az eddigiek. Somodi Gyula Szigethalom SZERKESZTŐI ÜZENETEK Víckermann József. Felső ca­kón y. Kedvezményes utazása iga­zolványt nem kaohat. Ha felesé­gét orvos hoz kell kisér nie. az SZTK a betegkísérőnek is meg­fizeti a költségeket. „Tápiógyörgyei lakosok”. Is­mételten felhíviuk figyelmüket, hoev névtelen levelekkel nem foglalkozunk. Ha tvaraasznk ioeosi. közöljék nevüket és címüket. Et­től függetlenül közvetlenül for­dulhatnak a rendőrséghez vagy a tanácshoz is. A ..Kakucsról” ín levélre ugyancsak azt válaszol hatjuk, hogy közölje nevét és oo-ntos cí­mét. Értesítjük tudósítóinkat, hogy Iga zol ván yaik meghosszabbítása ügyében forduljanak szerkesztő­ségünk titkárságához. Levelezői borítékot ugyancsal: itt igény el­hatnak. Túrán a hagyományos „ba- tyusbál"-t a Bartók Béla Mű­velődési Háziban rendezték az idén. A farsangi vigalmon találkozót adtak egymásnak a fiatal és öreg népi táncosok. Ilyenkor évről évre vissza­emlékeznek régi sikereikre az „öregek” és beszámolnak él­ményeikről. A volt népi tán­cosok az idén is szinte hibát­lanul mutatták be régi szá­PÓDIl Függetlenített igazgató ke­rült a dunavarsányi Petőfi Művelődési Ház élére. Ez idő­szerű volt már, mert az elért sikerek ellenére is gazdátlanul működtek a csoportok. Az új vezető, Könözsi Lász­ló nagy tervekkel kezdett munkához s azok jó részét már megvalósította. Januárban jól sikerült ifjú­sági hangversenyt rendeztek, amely megérdemelt tetszést aratott a hallgatóság körében. A „Pro Musika” zene-, és énekegyüttes most készül új műsorára, amely színvonalas­nak ígérkezik. Az egész esz­tendőre elkészített terv sze­rint, még januárban megala­kult a Pódium 21 színjátszó­együttes. Most folynak a „Bol­dogság felelős” próbái. A be­mutatóra két hónap múlva ke­rül sor. Az együttes tagjai ez­zel párhuzamosan készülnek április 4-e méltó megünneplé­sére. . Az együttes vezetője, Gyarmati Frigyes elmondot­ta, hogy a vígjátékon kívül öt egyfelvonásos, két irodalmi est és a „Mélyek a gyökerek" bemutatója szerepel program­jukban. Mártonyi László a „Kállai KOSSUTH RADIO ' 8.10- Napirenden. 8.15: Verses, í zenés összeállítás Görösország- í ról. 8.46: „És mégis mozoe a (föld . . Rádiójáték. H. rész. ; Jókai Mór regényéből feldolgoz- Jva. 10.10: Haydn-művek. 10.55: í Nyelvtanország. 11.01: Részletek I Bernstein: A West Side-i történél í e. zenés színjáté1 jiból. 11.25* A ! Szabó család. 12.15: Tánczenei (koktél. 13.00: Válaszolunk hallga- ; tóinknak. 13.15: Norma. Részletek ; Bellini operájából. 14.10: Torony- Szene Pezel műveiből. 14.25: Lá- Snyok. asszonvok ... 14.55, Néoda- ' lók. csárdások. 15.25: a kísérle- Jtezö ember. Kritika Németh Lász- ;)ó tanulmánykötetéről. 15.45: Fran- ; cia szerzők kórusművei. 16.10: ! Tánczene. 16.56: Klubélet a főüt- ! cán. 18.15: Ráoz Aladár cimbal- ' mozik. 18.22* Mascagni: Paraszt- ! becsület. Egyfelvonásos opera. ; 20.20: Könnyűzenei híradó. 21.05: ' A világirodalom remekei. Bova- ; ryné. Flaubert regényének rádió- ! változata, n. rész. 22.10: Időszerű (nemzetközi kérdések. 22.20: Esti í hangverseny. 23.10: Könnyűzene. ; 0.10, Éji zene. ; PETŐFI RADIO t ! 14.00: A Magyar Rádió és Telc­5 vízió énekkara énekel. 14.25: í Könnyű dallamok. 15.05- Besrél- ; iünk szénen magyarul! 15.25: > Onerenrés-rletek. 16.10: Iskolará- ; dió. Osztályfőnöki óra VIII. osz- ; tálvosoknalc. Pályaválasztás II. \ rész. (Ism.* 16.25* Zenekari mu- \ zsika. 17 05: Néni zene. 17.40: Or- ; vosi tanácsok. A garatmandula ; idült gyulladásáról. 17.45: Hfrdctő- os7lon. 16.00: A dzsessr kedvelői­nek. 18.15: Az utópiától a tudo- mánA’ig. Saint S’monró1. 18.40: ", Szórakoztató muzsika a Román 'Rádió műsorából.. 19.00: Mi tör­A napokban tartotta zar- szá madó közgyűlését a turai Galgamenti és Új Ütőn tsz. Az egy munkaegységre jutó jövedelem az előbbinél 53.84 forint volt, míg az utóbbinál 44.50 forint. Érdekes, bogy az egy tagra jutó évi jövedelem a kisebb munkaegységérték ellenére az Űj Ütőn Tsz-nél volt több. T. I. Túra A földművesszövetkezeti felvásárlók munkájáról A ráckevei járás földműves- szövetlkezetei-nek zöldség-gyü­mölcs- és baromfifelvásárlói j legutóbbi értekezletüket Tak- j sony ban tartották, amelyen megbeszélték az elmúlt esz­tendő eredményeit és az idei év feladatait Balogh János felvásárlási felügyelő részletesen ismer­tette a szövetkezetek ilyen irányú tevékenységét, amely az elmúlt esztendő kedvezőt­len időjárási adottságai elle­nére is jó eredményeket ho­zott. Burgonyából 18 vagon, zöldáruból 55 vagon, különbö­ző gyümölcsből pedig 7 va­gon került a piacra. Több mint 200 ezer tojás, csaknem 17 ezer kilogramm baromfi, 441 mázsa méz és több mint 1000 vadnyúl került elszállí­tásra a járás területéről. Ezt mutatja a múlt év mérlege. A járás felvásárlói úgy ter­vezik, hogy az idén 150 má­zsa baromfit, csaknem ne­gyedmillió tojást, 2000 nyulat és 300 mázsa mézet juttatnak a földművesszövetkezeti köz­pontba. Asztalos Imre Ráckeve Teherautó helyett autóbuszt kérünk A kocsiban, kö­zel az ajtóhoz két kislány ül. Az egyensapka tanú­sága szerint mind­ketten diákok. V^lük szemben középkorú mun­kásember olvas. A diáklányok be­szélgetnek divat­ról, filmről és természetesen az iskoláról. — Képzeld, hol­nap a Hamlet­ból írunk dolgo­zatot — mondja az ablaknál ülő szőke. — Mi holnap­után i runk. Majd megkérdfizem az édesanyámat, mit írjak. Biztosan tud segíteni, most érettségizett le­velezőn — foly­tatta a beszélge­tést a Pisze orrú szomszéd. — .Jó neked, ~z L véli a szőke' — anyuval ’ másról sem lehet beszél­ni, mint a be­főzésről. meg ilyenekről. A munkás be- j csukja a könyvet, i ránéz a panasz- ■ kodé kislányra, az iparnak es a kereske­delemnek szüksége van. Igen nagy szükségünk volna tehát olyan munkaerőkre, i akik ha a gyárba jönnek. I hozzáértéssel és szeretettel I dolgoznak, hogy minél több árut tudjunk adni úgy a bel-, mint a külföldi piacra. Raffai Sándorné Domony Az a cél, hogy Közép- Európa egyik legkorsze­rűbb kismoforüzemévé alakuljunk. Az új fajta kismotor ok hoz készülő kapocslapokat szintén mi gyártjuk, új úgynevezett Doropl-ast nevű anyagból. Kapcsolatban állunk a szé­kesfehérvári rádió- és tele­víziógyárral is. Rádiódobo­zokat készítünk, valamint tv- kávákat és rácsokat. Eredményeink mellett sok nehézséggel kell megküzde- nünk. Az üzem régi dolgozói igyekeznek megállni a helyü­ket. de gyárunk rohamosan fejlődik és állandóan új mun­kaerőre van szükség. Sajnos a műanyag jellegzetes szagát nehezen szokják ■ meg és igen sokan még a próbaidő alatt elmennek. Az egyre nagyobb tért hódító polisztiro!ok, Niko- pliast és Doroplast műanya­gok tapasztalt és hozzáértő dolgozók keze alatt válnak azzá, amire Az Ikladi Műszergyár mű­anyag üzemé ben vagyok mű­szaki ellenőr. Mikor ide ke­rültem, néhány fröccsgépbői és vulkanizáló gépből állt a? üzem berendezése. Ma már egészen más a helyzet, szov­jet és francia automatagépek dolgoznak itt. Mi kerül ki tőlünk? ütés­álló, illetve törhetetlen anyagból evőeszköztartó­kat, vajtartókat, szend­vics-. étel- és uzsonnás dobozokat gyártunk. Tálcákat készítünk az önki- szolgáló éttermek és üzemi étkezdék részére. A Jászberényi Hűtőgépgyár kocsijai az év minden szaká­ban hozzák a nyersanyagot, amiből a hűtőgépalkatrésze­ket gyártjuk. Az ismert MOM-órák műanyag kereteit is a mi dolgozóink szorgos ke­ze állítja elő. Angliába pasz­tell színű vajtartókat expor­tálunk. A gyár állandóan fejlődik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom