Pest Megyei Hirlap, 1964. február (8. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-12 / 35. szám

VIII. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM 1 > 1964. FEBRUÁR 12, SZERDA i. S ' ^ ^ V y/iA* ^£ PEST MEGYE1H í R L Á P K ÜL Ö. NKIADÁSA JELENTŐS UEKDHÁZÁSSAL * Uj éttermek, camping, boltok Meggyorsul Visegrád fejlődése Ma már mindenki előtt el­ismert a járás idegenforgalmi és üdülőhelyi jelentősége. Ép­pen ezért a Dunakanyar fej­lesztési programjában meg­felelő fontosságot tulajdoní­tanak neki. Különösen Vi­segrád község foglal el jelen­tős helyet e területfejlesztési célkitűzések között. Visegrád idegenforgalma a korábbi év­tizedekben is jelentős volt, de amióta a céltudatos idegen- forgalmi propaganda szerve­zett formában megindult, a történelmi nevezetességű hely nehezen tudott megbirkózni az odaérkező sok ezer érdeklődő­vel. Sok gondot okozott és okoz még ma is a jelentkező igények kielégítése, minde­nek előtt a vendéglátóiparban. Az elfogadott tervek szerint 1964-ben, új étterem építését kezdik meg, melyre 500 000 fo­rintot fordítanak. Ugyancsak megkezdik a Fellegvár mellett építendő étterem tervezését is, melyre 100 000 forintot for­dítanak. A Fellegvárba vezető szerpentin autóút ezt a léte­sítményt nagyon is indokolttá teszi, mert egyre több azoknak a turistáknak a száma, akik a régi várromokat felkeresve gyönyörködnek hazánk egyik legszebb panorámájában. Ebben az évben kerül sor a 11-es műutat és a Fellegvár­hoz vezető sserpentinutat ös­szekötő útszakasz kiépítésére is, amelyre 760 000 forintot fordítanak. Ez az út egyébként megnyitja az Apátkúti-patak völgyének további fejlődését is, lehetőséget nyújtva arra, hogy a község ebben az irány­ban terjedjen. Tájrendezésre és parkosítás­ra közel félmillió forintot for­dítanak, sor kerül a villany­hálózat korszerűsítésére 160 000 forintos költséggel és mintegy 250 000 forint ösz- szegben tervmunkákat is vé­geznek. Megkezdik az új visegrádi camping és a strandfürdő tervezését is. Űj tejpavüon, büfé, és ipar­cikkpavilon építését is terve­zik, közel 300 000 forint ér­tékben. De nemcsak Visegrád kap pénzügyi segítséget 1964-ben, hanem a többi község is. Tahi község például területrende­zésre és nyilvános illemhelyek építésére 120 000 forintot kap. Leányfalun a Népbolt kerül bővítésre és újabb segítséget nyújtanak az Ivóvíz Társulat számára 600 000 forint ösz- szeggel, hogy a szép üdülőhely­község egészséges ivóvízellátá­sa mielőbb megoldódjék. — i — c Tanácstagok fogadóórái Sziráki Ferenc, a 24. sorsz. választókerület tanácstagja f. hó 14-én du. 5 órakor a vá­rosi tanács épületében I. em. 2. sz. szobában, Czveiber Ferenc, a 23. sorsz. választókerület tanácstagja f. hó 14-én du. 5 órakor Kör ut­ca 1. sz. alatti lakásán és Batlics Elek, az 57. sorsz. választókerület tanácstagja f. hó 15-én du. 4 órakor Lenin út 112. szám alatti lakásán választókerülete részére ta­nácstagi fogadóórát tart. GYEREKEK JELMEZBEN Szóvá tesszük: Reális tervezést a felvásárlásnál Nemrég tárgyalta a járási tanács a felvásárlás 1963. évi helyzetét. Ennek során megál­lapították, hogy a megállapí­tott tervek teljesítésénél fel­merült hiányosságok következ­tében a járás felvásárlási tervét összegében mindössze 79 százalékban teljesítette. A burgonya, tej és tojás kivéte­lével minden más mezőgazda­Korszerűsítik all. számú műutat Átmenetileg egyirányú forgalom Folyó hó 10-én a városi ta­nács építési osztályán megbe­szélést tartottak a 11. szá­mú főközlekedési út korsze­rűsítéséről. ’Még’ebben' az’ évbén' 'elké­szül a Bükkös-patak és Szta- ravoda-patak hídja közötti útszakasz felújítása. A mun­kálatok során megoldják a víztelenítést, amely olyan sok Mikor állítják helyre a járdát a HÉV-remíz előtt? Elismerjük, hogy minden űj építkezés óhatatlanul megbontja a megszokott ren­det és átmenetileg nehézsé­geket okoz. Mindent el kell követni azonban, hogy az élet mihamarabb a megszo­kott kerékvágásba kerüljön. Nem így történik ez a HÉV vontatási üzem előtt húzódó járda tekintetében. Hetekkel ezelőtt csatornaépítés követ­keztében felbontották a szé­pen kiépített, .járdát, de az eredeti állapot visszaállítása nagyon elhúzódik. Ezit az út­vonalat használják az üze­mekbe járók, a Panmánia- telep lakói és a tisztiiskolá­ban szolgálatot teljesítők egyaránt. Ez a forgalom pe­dig nagyon is jelentős. Úgy gondoljuk, elsőrendű teendő ennek a járdatestnek a hely­reállítása. Ezt várják joggal mindazok, akiknek útjuk erre tart. De meddig kell ezt vár­ják? • E heti kellemetlen kérdésünk: Hová vigyük a hamut? A közelmúlt napokban szem­lét tartott az Állami Köny­vesboltban a járás tűzren­dészetének parancsnoka. Az ellenőrzés alapján megtiltot­ta, hogy a tüzelésből vissza­maradt hamnt az üzlet egyik mellékhelyiségében tartsuk. Udvara az épületnek nincs, a Marx tér járdájára ki­tenni nem szabad. A köz­tisztasági alkalmazottak vi­szont csak hetenként két al­kalommal szállítják el a sze­metet. Amíg a hideg, fagyos idő tart. tüzelni kell, hidegben nem teljesíthetjük felada­tainkat és ezt nem is kíván­hatják. Úgy gondolom, ez vonatkozik a többi Marx téri üzletre is, éppen ezért töb­bek nevében is tanácsot ké­rünk: hová vigyük a hamut? F. J.-né ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek: Dalnoki Zsuzsanna. Alvincz Marianna. Nagyváradi Katalin Elvira. Kiss Melinda.' Sos&tv János. Fazekas Mária Ho­na. Házasságot kötöttek: Zsnüdos László és Moizsis Maréit Mária. Futó András József és Pintér Magdolna. Vincze Ferenc és Bog­nár Mária. Szalal Gábor és Antal Julianna. Meghalt: Sellner Ödönné 86 éves szentendrei lakos. — A Fiatal Művészek Klub­jában — Budapest, Népköz- társaság útja 112. szám — megnyílt a Magyar Kommu­nista Ifjúsági Szövetség ren­dezésében Balogh László fes­tőművész kiállítása. A kiállí­tás megtekinthető február hónapban kedd és vasárnap kivételével mindennap dél­után 3 órától. A kiállítás vi­tájára február 12-én, ma este 20 órai kezdettel kerül sor a kiállítás helyiségében. Vita­vezető: Miklós Pál. panaszra adott okot, külö­nösen a mozi és révház kö­zötti részen, az elmúlt évek­ben. A vízelvezetést csa­torna lefektetésével és a meglevő csatorna aknákba való bekötéssel hajtják vég­re. A fenti szakaszon, 4—5 cenr timéteres útszakaszemeléssel teljes egészében felbontják a régi útburkolatot és új, asz­faltburkolattal látják el. Mindenki megnyugtatására közöljük, hogy a tavaly el­készült, szép Duna-parti jár­dát az út korszerűsítése nem érinti. Értesülésünk szerint a munkák végrehajtása alatt forgalomkorlátozást vezetnek be az érintett szakaszon, egy­irányú forgalommal. A ter­vek szerint a Pest felé me­nő forgalom a városon ke­resztül, az Esztergom felé irányuló forgalom pedig to­vábbra is a Duna-par bon bonyolódna le. A terveket február végéig készíti el és szállítja le az UVATERV a KPM Közúti Igazgatóságnak, a kivitelezé­si munkákat az Aszfaltút- épító Vállalat végzi. (M-né) sági cikk teljesítése alul ma­radt a 100 százalékon. Leg­nagyobb a lemaradás a vágó­baromfinál: a tervet csupán 18 százalékban teljesítették. A hiányosságok okai között elsősorban az irreális terve­zést kell említeni. A megyei tanács községekre lebontva igen magasan állapította meg a tervszámokat. De közreját­szott a lemaradásban néhány községi tanács nemtörődömsé­ge is. Kisorosziban, Szigetmo­nostoron, Pomázon alig tett valamit a tanács a felvásár­lás szervezéséért, s így érthe­tő, hogy például Kisoroszi mindössze 30 százalékos telje­sítést ért el. Dicsérendő vi­szont Visegrád, Pilisszentke- reszl és Pilisszentlászló ta­nácsa, ahol 100 százalékon fe­lüli teljesítést értek el a meg­felelő szervező és ellenőrző munka következtében. Az 1964. évi terv készítésé­nél a megyei tanács figyelem­be vette a járás adottságait, s ennek a'apjára reálissá tette a tervezést. Csökkentette a baromfi, sertés, vágómarha felvásárlásának .számszerűsé­gét, megemelte viszont a ke­nyérgabonát, burgonyát és a tojást. Bár kissé feszített így is a tervezés, de jó gazdálko­dás, megfelelő időjárás mel­lett a terv teljesíthető. Ehhez azonban szükséges az is. hogy a tanácsok sokkal ha­tározottabban foglalkozzanak a felvásárlás problémáival, s a menetközben jelentkező hi­bákat korrigálják. Az óvodákban is hagyományos a farsangi mulatság. Ké­pünk a III. számú városi óvoda műsoros-jelmezes dél­utánjáról ad ízelítőt. Dicséretet érdemelnek a Vasúti Villasorban működő óvó nénik, akik mindent elkövetnek, hogy apróságainknak élményt szerezzenek (Gajzágó Jolán felvétele) HÍREK a járás és a város éleiéből — 25 fő részvételével új el­ső osztály kezdte meg munká­ját az Asztalos János Kerté­szeti Technikum felügyelete alatt. A másodikosok 28 fő­vel szintén megkezdték a ta­nulást. Mindkét osztály a Rá­kóczi Ferenc utcai általános iskola épületében kapott elhe­lyezést. Reméljük, hogy az eredményes oktató munkát elősegíti majd a megfelelő el­helyezésről való gondoskodás is. — Uj könyvek: Hemingway: (Novellák, Hugo: A párizsi Notre-Dame, Maupassant: Urak és hölgyek csevegnek, Zola: A föld, Zola: Állat az emberben, valamint a Fürge ujjak évkönyvé. Kaphatók az Állami Könyvesboltban. — Tegnap tartotta ülését a Hazafias Népfront városi el­nöksége, hogy megtárgyalja az elnökség beszámolóját az el­múlt négy esztendőben vég­zett munkáról. A beszámolót a február 16-án megtartásra kerülő, a Hazafias Népfront­bizottságot újjáválasztó gyűlé­sen ismertetik. — Az iskolaigazgatók és az óvodák vezetői részére tarta­nak értekezletet az elkövetke­ző napokban a járási tanács vb művelődési osztályának rendezésében. Az értekezleten megvitatják az óvodák peda­gógiai munkáját és a vezetés módszerét. — Uj agrármérnök, Horváth Antal került kinevezésre fő­mezőgazdászként a járási ta­nács vb mezőgazdasági osztá­lyára. Tóth Géza, a volt fő­mezőgazdász elfoglalta helyét a szentendrei Mathiász János Termelőszövetkezetben. Sok sikert kívánunk mindkét szakembernek. — A sikeresebb könyvtárosi munka érdekében február 10- én a délelőtti órákban vizs­gát tettek a községi könyvtá­rak vezetői a járási könyvtár vezetői előtt. Biztosak va­gyunk abban, hogy a vizsgáz­tatás és az arra való felké­szülés megmutatkozik majd a községek népművelési mun­kájában is. — A filmszínház műsorán február 12-én a Szerelmesek találkozása, 13-tól 16-ig az Elektra című film szerepel. — A február 28-i tanácsülés előkészítése során a város 1964. évi községfejlesztési költségvetésének tervezeté­ről, a városrendezési terv végrehajtásáról, valamint a városi tanács vb anyakönyvi munkájáról tárgyal pénteken délelőtt a városi tanács végre­hajtó bizottsága, HARMINCHAT FILLER A TAPASZTALAT: Ee^vik olvasónk írja. Sioffy felszólítást kapott ajánlott le­vélben az OTP helyi fiókjá­tól; megszűnt betétje után harminchat fillér felvétele vé­gett fáradjon be a pénztárba. A KOMMENTÁR: Olvasónk — aki története­sen Budakalászon lakik — LAPSZEMLE Hírünk az országos sajtóban Ma már külön rovatot nyit­hat a „Szentendre”, ha re­gisztrálni akarja a várossal foglalkozó újságcikkeket, elő­adásokat stb. A Magyar Nemzet február 2-i számában A zene világa című rovatban városunk la­kosáról, Denijs Diliéről em­lékezik meg. Szabolcsi Bence mellett. Dille professzor ugyan­is a Bartók Archivum fő­munkatársa. „Ez a szikár, csontkeretes . szemüvegű, ta­náros pedantériájú tudós, Bár ók művészetének megis­merésére és megismertetésére, műveinek istápólására tette fel életét.” A rádióban heten­te lehet hallani e kiváló tu­dós Bartókról tartott előadás- sorozatát. Sokan ismerjük, becsüljük őt itt Szentendrén. Ott láttuk a múzeum kiállí­tásain, a műemléki várossétá­kon. Vajon nem kérhetnénk-e fel a kiváló zenetudóst, hogy a szentendrei napok alkalmá­val Bartók művészetét egy előadás keretében ismertesse?! ★ Az Élet és Tudomány ez évi 3. számában a kiváló publi­cista, Antalffy Gyula ír a Szentendrei szigetről és a cikk végén városunkról. Tömör, de hű, igen rokonszenves hangvételű ismertetést ka­punk — s nemcsak mi, ha­nem az egész ország — váro­sunkról. Mi, akik figyelemmel kísérjük városunk „hírét”, észrevettük azonban azt is, hogy a „Kilátás a XIII. szá­zadból származó szentendrei várhegyi templomtoronyból a városra és a szigetre” feliratú fénykép: torzkép. Ezen ugyan senki el nem igazodna, mert csúfot űzött Marx -terünkkel a fényképész. Tessék utána­nézni! H. Gy. papírt és ceruzát ragadott és a következő számítást tetté: az ajánlott levél díja két fo­rint, Budakalászról Szentend­rére és vissza az útiköltség három forint hatvan. Ez ösz- szesen öt forint hatvan. Igaz, a költségek megoszlanak az OTP és az ügyfél között, ket­tő és háromhatvan arány­ban, azonban — és ez a lé­nyeg — ki jár jól ebben az üzletben? Nyilván a posta és a HÉV. A közvetlenül érde­keltek — az OTP és az ügy­fél — siralmasan ráfizetnek. Illetve: fizetnének, ha az ügy­fél engedne a felszólításnak és megjelenne a harminchat fillérért. De — írja olvasónk — ő bi­zony nem jelenik meg, bármi­lyen könyvelési kétségbeesést is okoz ezzel az OTP-nek. SPORT Szépen szerepeltek a Szent­endrei Építők ökölvívói a Nagykőrösön megrendezett megyei ifjúsági ökölvívó­mérkőzésen, s így bejutot­tak a döntőkbe. Részletes eredmények: Légsúlyban: Kosik Béla I. Harmatsúlyban: Pistyur Mik­lós II. Könnyűsúlyban: Ma­ries András I. Váltósúlyban: Kauroch Lajos II Nagy váltó- súlyban: Kisanyik János I. (sefesik)

Next

/
Oldalképek
Tartalom