Pest Megyei Hirlap, 1964. február (8. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-09 / 33. szám

res r MEGYEI P 1964. FEBRUÁR 9, VASÁRNAP VITA Hozzászólások ,;A kíméletlenek nemzedéké“-hez Rólunk van szó... Érdeklődéssel olvastam „A kí­méletlenek nemzedékéit, hiszen rólam, társaimról szól. Igaz-e, hoíry sok a ba.i velünk? Én úery érzem: igaz! Am hozzátenném azt is. nemegyszer olyasmit is a szemünkre hánynak, amiben mi nem érezzük hibásnak magunkat. Szüléink az idősebbeknek adan­dó tiszteletet nemegyszer úerv ér­telmezik. ahogyan a résri világ­ban volt: kézit csókolom nagysá­gos asszony kézit csókolom nasrysáffos úr. azaz nem is a kor­nak. hanem valamiféle rangnak szólt ez az alázatoskodíás. Igaz, mi már tényleg: nem tudunk, de nem is akarunk alázatosikodók lenni, s ezért — úsry érzem — még nem vagyunk neveletlenek. A legtöbb vita — ahogy tár­saimtól is tudom — a szomhat- vasiámanok miatt van. Miért nem maradsz itthon — szinte mind­egyikünk ezt hallja. Fedi- azért, mert elmegyünk szórakozni, tán­colunk nem keli okvetlen huli- gá. rím ódra viselkedni, vagy feltű­nést kelteni. Ám sokszor egy ka- lao alá vesznek bennünket, ceak azért, mert szórakozunk. Tudom, hogy sokat lehet és kell is tanulnunk az idősebbek­től. de nekünk is jólesik, ha meghallgatnak bennünket, s azért, mert esetleg mi másként látunk dolgokat, nem aggatnak ránk mindenféle jelzőt, amely között egy sincs, ami dicsérne bennün­KQNCZ FERENC Cegléd. Sugár utca 25. SZAVAK HELYETT TETTEKET! Két-három évvel ezelőtt örömmel olvastam lapjukban, hogy ifjúsági őrjáratokat tar­tanak a szórakozóhelyeken, ámde elhalt ez a kezdeménye­zés, s ma már alig lehet vele találkozni. Elég itt városunk­ra hivatkozni: szemrebbenés nélkül kiszolgálják szeszes itallal a fiatalkorúakat, s éj­jel tizenkettőkor is kocsmáz- nak, duhajkodnak anélkül, hogy bárki hazazavamá őket. Jó lenne, ha végre a 'sok szó helyett — például ilyes­miben — a tettek következné­nek. G. F. Vác És ha rólunk vitatkoznának? Negyvenéves elmúltam, ám méigis nagy érdeklődéssel olva­som a „kíméletlenekről’» kibonta­kozott vitát. Ügy érzem, kicsit profán gondolat, de igaz: sok érdekeset tudnánk meg magunk­ról. ha ők. a tizenhat-húszéve­sek indítanának vitát — rólunk! Vajon csak ők önzők, csak kö­zöttük van nagyképü, képmutató, álnok. törtető, neveletlen? Sokszor mondják róluk: tálcán kaptak mindent. Ez lenne oka problémáiknak? Aligha hiszem, mert altkor a kommunizmus fel­építése után semmit sem becsül­nének meg az emberek, hiszen .könnyen” jött?! Sokat adtunk a fiataloknak, s nem ez a baj. ha­nem az, hogy nem tanítottuk és nem tanítjuk meg őket arra: élni is tudj an alt a kapottakkal. Sokszor úgy bánunk velük, mint­ha idegen égitestről pottyantak volna közénk, mintha nem gyer­mekeink, utódaink lennének! Nem akarjuk megérteni, hogy számukra sok olyan dolog, ami bennünk még él. elavult és ér­dektelen. Nem igazodnak a teg­nap erkölcséhez új erkölcsöt ke­resnek. s keresés közben nem­egyszer — tévutakra jutnak! De a helyes útra való visszavezetésük helyett útkeresésüket ítéljük el? öreg hiba! Korukkal jár, hogy figyelnek, mindent megjegyeznek, s hogy nagyon érzékenyek. A kamasz kedves és neveletlen* izgága és réveteg. lelkesedő és bizonytalan, rajongó és cinikus fellángoló és megtorpanó. Mennyi árnyalat! Vajon megtaláljuk a kellő kitT- cs-okat. hogy hozzáférjünk lelki- vil águkhoz, gondnokod ásókhoz ? Ne fejesóválással vegyük tudo­másul dolgaikat, hanem kellő kommentárral, szóljunk, ha rosz- ssat tesznek, de ne feledkezzünk ei arról sem: egy-egy dicsérő szó hetekre, hónapokra lelkessé, óda- adóvá leszi őket. a „szüléséé” nincs szakképzettséghez kötve, pedig gyerekeink nevelése nem kis _ pedagógiai érzéket követel. Elsősorban otthon alakítsunk ki olyan légkört, ahol szégyennek érzi a gyermek a nyegleséget, a hazudóst, de nem árt. ha e lég­kör megteremtésére törekszünk a munkahelyeken is. MACZELKA TIBOR Cegléd. Géza utca 1. Semmit sem szabad? Tizennyolc éves vágyóik, két éve dolgozom, ám bármit ké­rek otthon, semmit sem sza­bad. Jelentkeztem kultúrcso- portba, anyám megtiltotta. El akartam járni a KISZ-be, azt sem engedték meg. Mozi? Mi­nek? Otthon kell ülni, s anyám borzalmas csipketerf- tőket horgoltat velem, pedig utálom az ilyen porfogókat. Vajon miért baj az, hogy nem akarók otthon kuksolni? Az az igazság, hegy szégyellem magam a hasonló korú lá­nyok előtt, s erről csak anyám tehet, aki semmit sem enged meg. E. T. Tápiószecső Újabb könnyítések a takarékszövetkezeti kölcsönnyújtásnál Higgadtság, türelem Közel tíz éven keresztül ta­nítottam iskolában, majd mint népművelő, nap mint nap találkoztam a „kímélet­lenek” nemzedékével. Él ben­nem a pedagógus optimizmu­sa, így meglátásaim is — optimisták. Tény: nem köny- nyű jó fiatalnak lenni, nehe­zítik ezt az életkor sajátossá­gai, de nemegyszer — az idő­sebbek nemzedéke is! Úgy érzem: a kelleténél töb­bet vitatkozunk az ifjúság problémáiról ahelyett, hogy többet tennénk a gondok meg­oldása érdekében, örömmel látjuk a felnövekvő nemze­dék becsületes igyekezetét, s hogy olykor mégis elégedet­lenkedünk, ez is érthető: a szocialista társadalom számá­ra neveljük a fiatalokat, töb­bet és mindig többet várunk, tőlük. Néhány rossz tapaszta­lat után már hajlamosak va­gyunk az általánosításra: van-e ezekben a fiatalokban hivatásérzet?. Akarnak-e ezek a gyerekek gyógyítani, taníta­ni, épületet tervezni? Van­nak-e álmaik, s ha vannak, igyekeznek-e azokat megvaló­sítani? Kérdések sokasága vár vá­laszt, s azokra nem minden esetben találjuk meg a helyes feleletet. Azt hiszem, ha meg­kerestetjük velük a minden­napok alkotó munkáján ke­resztül a hétköznapok szép­ségét, értelmét, ha olyan lég­kört teremtünk mindenütt, ahol 'a logika, a következetes­ség és az őszinteség uralko­dik, problémáik megoldásához is közelebb kerülünk. Ehhez azonban higgadtságra, türe­lemre, alapos nevelőmunkára van szükség otthon, a munka­helyeken, az iskolák falai kö­zött Fiatal ismerősöm, aki tizenkilenc éves, arra panasz­kodott: szinte divat, hogy szidják, csepüljék őket. Hajót tesznek, ha eredményeket mu­tatnak fel, szóra sem méltat­ják őket. Bezzeg;- hibázzanak csak! Megyénkben közel öt és fél­ezer pedagógus dolgozik, s ezek az emberek életüket ál­dozzák arra, hogy mintegy százhuszonötezer tanítvá­nyukból művelt, szocialista erkölcsű ember váljon. Fára­dozásuk többségében meg is hozza gyümölcsét. Ifjúságunk élni tud a lehetőségekkel, s magja is keresi boldogulása útját. Van azonban egy olyan probléma, amiről sokszor megfeledkezünk: az iskola­padból kikerülve a fiatalok többsége egyben a rendszeres felügyelet és irányítás alól is kikerül, az iskola szoros köte­lékei helyett nem hálózzák be őket a társadalomhoz kötő szálak, s a gyengébbek visz- szaélnek e lazasággal: ban­dákba verődnek, autót lopnak, botrányokat csinálnak, feltű­nési viszketegségben szenved­nek. Az eddiginél jóval na- gyob gondot kellene fordíta­nia minden illetékes szervnek e korosztályra, az iskolát el­hagyókra, azokra, akik már nem diákok, de még nem is felnőttek, s a felemásság ma­gatartásukon is kiütközik. Vitáinkban soha ne feled­kezzünk meg arról, hogy őket is meghallgassuk! Vegyük tu­domásul, hogy nekik is van véleményük, nekik is vannak igényeik, s ne sajnáljuk azt sem, hogy szeretnek szórakoz­ni, s szórakoznak is, ám e szórakozás milyenségében igenis irányítsuk, segítsük őket! E nemzedék már beleszüle­tett a szocializmusba, ismeret­len előttük a holnaptól való félelem. A sima életúton sok minden természetesnek tűnik, nehézségekre, problémákra el­felejtenek gondolni. Büszkén emlegetik önállóságukat, ami­vel sokszor nem tudnak mit kezdeni, illetve visszaélnek vele. A mi feladatunk, hogy ú (keresésükben segítsük őket. megóv va a tévutaktól, megmu­tatva az egyedül helyes, a szocialista holnapba vezető utat Ladányi István a Pest megyei Népművelési Tanácsadó vezetője zetek fordíthatják a lakosság előnyére, amelyek a betétként elhelyezett, megtakarított ősz- szegekből ennek anyagi bázi­sát megteremtették, illetve megteremtik. zottsági ülések jegyzőkönyvei­nek példányai (1957-ig) is. — Az utolsó 13 esztendő­ben háromszorosára nőtt levél­tári anyagunk. 1950-től már az állami szervek, intézmények arra érdemes iratait is mi őrizzük, rendszerezzük s bo­csátjuk a kutatók rendelke­zésére. Ezért a helyszűke — magyarázkodik az igazgató. S akármerre tekintek, itt a megyeháza harmadik udvará­ból nyíló volt megyebörtön falai közt épp úgy, mint az Üllői úti, Vigadó téri, Gorkij fasori, vagy Tanács körúti raktárhelyiségekben, csak ar­ra gondolhatok: veszélyben forognak pótolhatatlan ok­mányok, hazánk harmadik le­véltárának kincsei. — Az iratok 45 százalékát pincékben tudtuk csak el­helyezni. A nedvesség pedig a papír halála — mondja re­zignálván dr. Lakatos Ernő. — Egy tizenhétszer 30 mé­teres, négy szintre tagolt, modern raktárhelyiség húsz évre megszabadítana gond­jainktól. 1229. december 25-ém kelt II. András király levele, amelyben Osl comes felesé­gének adományozza Potuc földjét... Ez a legrégibb ok­mány. S tizenegyezer mé­ternyi iratfolyamban hét év­KÖNYVTARBAN ;yXXXX>O^X>XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXX>>^,XXXXXXVC^XXOC.XXXX^XXXXXXXVXXXvXXXXXXXXvXV^XXXXXXXXNXNXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX\XVvXX.XVOCXXXXXXXS.XXXXXXXX*VXXXXXXXXXXXXXXXXS (Gábor Viktor felv.) század' hétközipapjai rejtőz­nek. — Az iratáradat ma is tart. Két megye területéről. Vala­mennyi szerv valamennyi ira­ta hozzánk kerül, s mi rostál­juk át. A napokban Bogár Imre betyár aktáit keresték, találták meg és bocsátották Békés István író rendelke­zésére. A kutatóteremben kellemes a meleg. Hazai és külföldi tudósok, írók, tanárok adják egymás kezébe a kilincset. Az igazgatói irodában, az íróasztal sarkán testes kéz- iraitköteg. Nyomdakész. Har­mincöt ív terjedelmű. Tíz tanulmány egy kötetben. Megyénk múltjáról szól: a török időktől a földreformig. Pest és Nógrád megye Ál­lami Levéltárának és az országos kutatóintézeteknek munkatársai írták. Még ebben a félévben a könyvesboltok­ba kerül. A levéltári csendben szor­gos munka folyik. Zizzennek a papírlapok. Tudósok hajol­nak fölé. Rendszereznek, jegyzetelnek, alkotnak. Olyan csendben, hogy hétköznap­jaink zajos, lázas forgatagá­ban észre se vesszük őket. De megyénk gazdája, a megyei tanács végrehajtó bi­zottsága nem felejtkezett meg levéltáráról. A legközelebbi tanácsülés napirendi pontjai közt is ott található ez a há­rom szó: „Kicsi a börtön”. Alacs B. Tamás 500 tonna papír A francia posta érdekes adatokat közölt bélyegkiadá­sairól. Ezek szerint a múlt évben nem kevesebb, mint 4 milliárd bélyeget nyomtak Franciaországban. Ehhez 500 tonna papírt és 4 tonna fes­téket használtak fel. Stoplámpás tehenek A brit szigeteken a közsé­gi hatóságok nemrég határo­zatot hoztak arról, hogy elől fehér, hátul pedig piros lám­pával kell kivilágítani alko­nyat után az autóutak közelé­ben járó teheneket. Az intéz­kedést az tette szükségessé, hogy az autóutakra tévedő te­henek sok balesetet okoznak, és tulajdonosaik ellen mind­annyiszor pert indítottak. Az élet alkonyán Emberek, sorsok — Képek egy szociális otthon életéből fáradt öregek. Közülük sokan a mának élnek és a munka ad még most is értelmet egymás sarkába lépegető napjaiknak. Mások magányosan értek az út végére és emlékeket idézgetve morzsolják a tűnő órákat. így vagy úgy, mindegy! Az idő megállíthatatlanul pergeti vég­telen orsóját, míg egyik vagy másik mellé odalép az elmú­lás. A semmibe hull egy élet, Az igazgatóval járjuk a keskeny folyosókat, éles ka­nyaró, meredek lépcsőket. Borzongok a hidegben, tél van, a levegőt még a rabká­polnában sem melegítik kály­hák. A széles falú cellákban nyirkos hideg fogad, s penész­szag. Akármerre tekintek: kato­nás rend és zsúfoltság. — Tulajdonképpen már tele vagyunk — mondja az igazgató —, de talán két évig még el tudjuk helyezni az újonnan jövő anyagokat. Akármerre tekintek: a fa­lak mentén, mennyezetig ágaskodó polcok emeletein, keményfedelű, hasas dossziék sorakoznak. Egymás mellett, egymás mögött, végeláthatat- lanul. — Az iratokat őrző dossziék egysorba rakva (mint köny­vespolcon a könyvek) tizenegy kilométernyi távolságba ér­nek. S ebből megyénké kilenc kilométer — érzékelteti a végeláthatat- lanságot Pest és Nógrád me­gye Állami Levéltárának igazgatója, dr. Lakatos Ernő. A -írmerre tekintek: törté­nelem. A múlt írásos emlékei valamikor a mát jelentették, hogy aztán gyorsan tegnappá, történelemmé váljanak. Mert történelem itt, a levéltárba most beérkezett legfrissebb irathalmaz: a végrehajtó bi­II. András levele 1229-ből - Egy betyár aktái Hct évszázad aktái a Pcst-Nógrád megyei levéltárban Kicsi — a A solymári takarékszövet­kezet a napokban tartotta mérlegjóváhiagyó közgyűlését, amelyen elhatározták az új falusi bankház felépítését, részben saját anyagi eszközök­ből, és szorgalmazták a kiren­deltségek felállítását. ; Ezzel megyeszerte megkez-; dődött a takarékszövetkezetek \ mérlegjóváhagyó közgyűlése.' Megállapítható, hogy a múlt; évben tovább javult a gazdái-j kodás, több mint 60 százalék- { kai nőtt a jövedelmezőség. En-í nek megfelelően a részjegy- j tulajdonosok összesen 160 ezer: forint részesedést kapnak, százi forint értékű részjegyre 7 fo­rintot. A betétesek részére 1 j millió 300 ezer forint kamat j kerül kifizetésre vagy jóvá-j írásra. A takarékszövetkezetek; több mint 35 millió forint köl- ; csont folyósítottak tagjaiknak; 1963-ban. Ez a tevékenységi ág; az idén tovább bővült, ameny-j nyiben a takarékszövetkezetek j bekapcsolódtak az építési jel-1 legű kölcsön folyósításába, en-\ nek a kölcsöntípusnak a felsői határa 15 ezer forint. Ebből az! összegből már nagyobb ará-j nyú tatarozást és épületfel-í újítást is végre lehet hajtani.: A Szövetkezetek Pest me- í gyed Központja takarékszövet-! kezeid csoportjától nyert érte-! sülős szerint a fogyasztási cé-j lú kölcsön 12 hónapos lejára-; távial szemben az építési jel- i legű kölcsön maximális lejára- \ ta 36 hónap, kedvezőbb ka- í ma tfel tételek mellett, mint az eddigi kölcsöntípusok eseté- j ben. A kölcsönnyújtás további! könnyítését célozza a takarék- j szövetkezeti igazgatóságok! azon határozata, amely szerinti egyes esetekben az ötezer fo-i rinitos kölcsön lejárata 24 hő- i napra is megállapítható. Eze­ket a könnyítéseket és módo-< sításokat természetszerűleg . csak azok a fcakarékszövetke­! A téli nap bágyadt aranya ;simogatja a kertben szétszór- ; tan fekvő épületeket. Sugara ; betekint a csendes kis szobák- ! ba, ahol életük alkonyát töltik ök ketten, így együtt száz­hetvennyolc évesek. A bánat és a fájdalom patakocslcái, a könnyek mosták vörösre az asszony tört tekintetű szemét. Az élet küzdelme redőzte a homlokot és vont egy-egy gondbarázdát a fáradt arcokon. Hányszor hajoltak így a lázas kis testecskék fölé, valamikor régen... Most már a gyere­kek is nyugdíjasok, de azért gyakran meglátogatják szülői­ket, alak itt élnek, ebben a békés kis szobában. Az intézet legtöbb évet számláló lakója, a kilencvennégy esztendős Klaár Jakab, és tíz évvel fia­talabb felesége. Űjverbászról indultak, ahol lakatos volt az öreg a gépgyárban. De hány éve már annak? Ezután Pest­re kerültek, s alig egy eszten­deje ide az otthonba. Még ma is kemény az öreg szaki kéz­fogása, de mégsem bírta a ma­gukról való gondoskodást. Ezért kérték: vegyék fel ide okét. Elégedettek. Olvasgatnak, ra­kosgatnak. Az asszony stoppol, varrogat. Kicsit reszkető kéz­zel, de jó egészségben. Az asz­talon levelek, és Mikszáth, Akii Miklósa. — Nagy ember volt — mondja az íróra Klaár bácsi, s azután már nem is szól sokat. Nem a beszéd ne­héz, hanem a hallással van baj... ★ Elhagyatva, nagyon elha­gyatva él Margit néni. Nem magányosan, hiszen ötvenket- ten vannak ebben a kis kö­zösségben, de tömegben is érez­heti elhagyottnak magát az ember. Így van ezzel Margit néni. Kun Zoltánná is. Valami­kor kis emberkék fejébe töl­tötte a tudományt, azután megvált tőlük, mint az urától, aki a földben pihen már. Gizi nénivel, a testvéménjé- vel élték itt esztendők óta a meghitt beszélgetések csendes óráit. Lapozgatták esténként a könyveket, vagy belefelejtkez­tek a televízió, a rádió műso­rába. De az évek elperegnek, mint a morékban tartott ho­mok kvarcszemecskéi, s Mar­git néninek ismét búcsúznia kellett. Mióta az utolsó rög is ráhullott Gizi néni koporsójá­ra, azóta érzi elhagyottnak ma­gát. Mindig valami furcsa üres­ség kondul a szívében: senki, nincs senki, őhozzá már nem jön senki, majd egyszer utoljá­ra, amikor ő megy el innen... ★ Amikor megcsordulnak az ereszek és szirmot bontanak az első virágok, a nyolcvan­két esztendős Suszter Pali bá­csi — az otthon legrégibb la­kója — már kint van a kert­ben. A világért sem hagyná, hogy más termelje a paprikát vagy a zöldséget. Cselédsorban nőtt fel, s mindig az élen haladt, amikor erős suhintásai nyomán nehéz illatokat sóhajtottak a levá­gott rendek. Ma sem adja ki kezéből az ásót és a kapát. Megnézheti bárki, amit a kis konyhakert ad a keze munká­ja nyomán. S téli reggeleken, amikor még csak a kis cin­kék vannak ébren, s halk perregéssel nézelődnék a konyha körül valami csipe­gondjaival, örömével, bánatá­val, megüresedik egy ágy és új lakó költözik a piliscsabai egyes számú szociális otthon­ba...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom