Pest Megyei Hirlap, 1964. február (8. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-28 / 49. szám
1964. FEBRUÁR 28, FENTEK yL9i MEC K/tírlap 5 AYALKÓI PÉLDA Hetek óta kering a hír azokban a körökben, ahol az írástudatlanság felszámolásáért es a felnőttoktatás megszervezéséért indított kultúrharc dolgát intézik, hogy egy Pest me- gyei községben, Valkón bízta- tó eredmények születtek mar ezen a téren. __ a helyszínen kell megnézni, hogyan csinálták? — adta ki valaki a jelszót és a napokban útnak indult Budapestről egy nagyobb társaság, hogy megtartsa a szemlét. So- jalvi Zoltánná képviselte a megyei pártbizottságot, Bánhegyi Lajos a Minisztertanács titkárságát, Bögöl József a Művelődésügyi Minisztériumot, Tóth László a Hazafias Népfront Országos Tanácsát, Dékán Antal a megyei tanács művelődésügyi osztályát, Laki László a Hazafias Népfront megyei bizottságát, Székely Ödön a Pedagógus Szakszervezet megyei elnökségét. A vendégeket Gelybó András, a Valkói Községi Tanács vb-elnöke fogadta, majd rögtönzött megbeszélést tartottak, amelyen megjelentek a , helyi pedagógusok, a járási tanács és a valkói tömegszervezetek képviselői is. Horváth Béla, a valkói iskola igazgatója számolt be az eddigi eredményekről és tapasztalatokról. A kétezer hat száz lakosú községben, amelynek még önálló művelődési háza sincs és a kultúrélet az iskola régen kinőtt hajlékában zajlik le, egy év alatt három analfabéta tanfolyamot indítottak, amelyeken többek között közel negyven felnőtt cigány sajátította el az írás-olvasás tudományát. Jelenleg az iskolában nyolc felnőtt oktatási osztály működik és a délutáni órákban az iskola épülete a felnőtt tanulókkal népesedik be, akiknek túlnyomó többsége asszony. A lakosságnak közel négy százaléka vesz részt a tanfolyamokon és az eddigi felnőttoktatás sikerét és hasznosságát mutatja, hogy már eddig is több ilyen felnőtt kezdte meg az általános iskola nyolcadik osztályának sikeres elvégzése után különböző technikumokban és szakiskolákba« a tanulmányaik — Valkon a felnőtt oktatásnak hagyományai vannak — mondotta Horváth Béla. i— A felnőttoktatás ügyének nagy lendületet adott egy évvel ezelőtt a Hazafias Népfront által rendezett ankét, amelynek hatáséra széles körű eredményes agitáció kezdődött. A Hazafias Népfront helyi bizottsága fogta össze az erőket. A lelkes pedagógusok házról házra járva buzdították az érdekelteket a tanulásra, illetve a régebben abbahagyott tanulás folytatására. Nyolc osztálynyi felnőtt tanuló Már csak tizenhat analfabéta M cél: mindenki végezze el a nyolc általánost mai nap Az ÉM. 25. sz. Állami Építőipari V., Bp. XXI., 'Csepel, Kiss János altábornagy u. 19—21. ÁLLANDÓAN FELVESZ Vác és környéke, Gödöllő, Aszód. Iklad és környéke, valamint budapesti munkahelyeire kőműves, ács. állványozó és vasbetonszerelő szakmunkásokat. továbbá kubikosokat és férfi segédmunkásokat. Vidékiek részére munkavállalói (tanácsi) igazolás szükséges. Jelentkezés a fenti címen. Ezenkívül tmk-géplakatoso- kat. Jelentkezés XXI kerület. (Csepel). Rákóczi Ferenc u. 197- alatt. Az akció mindenki előtt rokonszenvet keltett. Részt vett benne a valkói termelő- szövetkezet vezetősége, amelynek tagjai minden alkalmat felhasználnak arra, hogy a tsz-dolgozókat továbbtanulásra serkentsék. Értékes segítséget nyújtottak a helyi erdészet vezetői, a szülői munkaközösség tagjai pedig a valkói .cigányputrikat látogatták sorra, hogy rábeszéljék az írástudatlan cigányokat a tanulásra. Jó példával járt elöl a szülői munkaközösség vezetője, aki most végezte el igen jó eredménnyel az általános iskola hatodik osztályát és jelenleg már a hetedik osztály hallgatója. A helyi nőtanács egy teljes osztályt szervezett meg, a hetedik osztály hallgatóinak zöme háziasszony, többgyermekes édesanya. — Nagymamák azok! — szólt közbe Gurbi Andrásné, a helyi nőtanács vezetője. — A kisgyermekes mamák fiatalok, azok gyerekkorukban elvégezték már a nyolcosztályos általános iskolát Jelenleg nyolcvan-nyolcvanöt hallgatója van a felnőtt tanfolyamoknak, ami példamutatóan szép eredmény az alig kétezerhatszáz lélekszámú községben. — Igen megértő, értékes segítséget kapunk a KISZ-től, valamint a községi tanácstól is — fejezte be nagy figyelemmel fogadott tájékoztatóját az igazgató — és erre szükségünk is van, mert szeretnénk akciónkat tovább fokozni, hogy a lehető legrövidebb időn belül végérvényesen felszámolhassuk az írástudatlanságot és legalább a nyolc általános iskola elvégzéséhez segítsük a valkói felnőtteket. Közvetlen beszélgetés indult meg a vendégek és a helybeliek között. Az Országos Nőta- nács képviselőjének kérdéseire Horváth Béla igazgató elmondotta, hogy a leghatásosabb agitációs eszköznek a közvetlen meggyőzés bizonyult. Ezzel különösen a valkói háziasszonyok körében értek el szép eredményeket Tóth Imréné pedagógus, a valkói könyvtár vezetője mondotta el ezután tapasztalatait. A tanfolyamok heti két órája kevésnek bizonyult, mert a részvevők csak az iskolában tudnak tanulni és a ritka tanítási napok miatt sokszor elfelejtik a legközelebbi óráig, az előző órákon tanultakat. A valkói pedagógusok öntevékenyen háromra emelték fel a heti órák számát. — Tapasztaltam, hogy a cigánytanulók — különösen eleinte — igen hamar kifáradnak a szokatlan tanulásban. Azóta mesékkel teszem váltó- j zatossá az órákat. Nagy síké- re van a magnetofonnak is. j Beleénekeltetjük őket, aztán j visszaj átsszuk az éneküket. : Sokszor a feleletüket is mag- , nószalagra rögzítjük és vissza- ; játsszuk. Ez a módszer remekül beválik. Sófalvi Zoltánná kérdéseire elmondotta a vb-elmök, hogy V alkon jelenleg a hat és ötven év közötti lakosok közül már csak tizenhat az írástudatlan. __ Községünk egyik büszkesége Vidák Sándor, aki színötös eredménnyel járta végig a nyolc osztályt. Most már^ a máriabesnyői gimnázium diákja. ahol szintén példamutató tanuló. Pedagógus szeretne lenni. K ovács László, a valkói tsz főagronómusa arról számolt be, hogy a tsz-dolgozók és tagok között milyen jó eredménnyel folyik a művelődési agitáció. A tanulást a tsz vezetősége minden erővel elősegíti, mert érdeke, hogy tagjai minél műveltebbek legyenek. A tsz-nek van már ösztöndíjas technikumi hallgatója és örömmel vállalja azt is, hogy ösztöndíjat biztosít azoknak, akik egyetemen kívánják folytatni tanulmányaikat. Tóth Imre tanár az ősz- szel megalakított cigányegyüttesről számolt be. — Soha szégyent nem vallottunk velük — mondotta. — És ezzel az együttessel is a művelődés ügyét segítjük elő. Bögöl József a Művelődésügyi Minisztérium nevében kijelentette, hogy a valkói eredmények és módszerek példamutató jelentőségűek nemcsak megyei, hanem országos viszonylatban is. Ez az eredmény a társadalmi összefogáson és a pedagógusok lelkes munkáján kívül az egységes művelődésügyi szemléletnek köszönhető. A vendégek este megtekintették a valkói iskolások és a valkói cigányegyüttes kedves, színvonalas kultúrműsorát, majd elbeszélgettek a felnőtt tanfolyamok hallgatóival. m. 1. 1964. február 28. péntek, Ákos napja. A nap kél: 6.29 órakor, nyugszik: 17.25 órakor. A hold kél: 18.29 órakor, nyugszik: 7.18 órakor. Várható időjárás: Erősen felhős, párás idő, szórványos esőkkel. Mérsékelt délkeleti szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem várható. — Tanácstagi fogadóórák: Február 2i9-én reggel 9—12 óra között Kartalon Sziráki József megyei tanácstag tart fogadóórát. — Délután 15— 18 óra között Úri községben Fazekas Ernő tart fogadóórát. — A törökbálinti és budaörsi 16 évesek vasárnap ünnepélyes külsőségek között veszik át személyi igazolványukat Budaörsön. A 114 fiatalt az ünnepség után megvendégelik a társadalmi szervek. — Szigetmonostoron március 2-án, hétfőn délután 3 órakor az általános iskola úttörőcsapata egészségügyi vetélkedőt rendez. — Kéttantermes politechnikai épületet kap a kőröste- tétleni általános iskola. Az építkezés már megkezdődött. Az építőanyagok szállításához a Vörös Csillag Tsz biztosítja az eszközöket. — Különleges domború olvasólécek gyártását kezdték meg hazánkban is a rövidlátó iskolás gyermekek számára. Ez a taneszköz külföldön bevált és nagy segítségére van a gyerekeknek. — Bélyegautomatát szereltek fel a nagykőrösi főpostán. Húszfilléresek bedobásával „szolgálja ki" a megfelelő bélyeggel az automata a vásárlókat. — A rászorulók kis „orvosai", a vöröskeresztes úttörők vizsgáznak ma délután Érdligeten a napközi otthonban. Számot adnak beteg- ápolási készségűikről és tudásukról. A vizsga után a vöi öskeresztes klub megvendégeli a gyerekeket. — Nyolc-tíz kilós hatalmas sajtok érlelődnek a megyei tejipari vállalat- központi érlelő pincéiben. A ju'htejből készült kaskavál nevű sajtiból évi 58—60 va- gonnyi kerül ki az érlelőből. A különös ízű és minőségű magyar sajt igen keresett külföldöin. Lakat alatt a ceglédi brikett-tolvajok Régóta gyanakodtak Cegléden arra, hogy, a TÜZÉP-nek érkező szállítmányokat dézsmálja valaki. Most, február Jó ügy - rossz módszer Az elmúlt évben sok munkát adtak a különböző szerveknek, hatóságoknak azok a panaszok, amelyek a gödöllői járás egyik községéből, Isaszegről érkeztek és a helyi ivóvíztársulat megalakulását, illetve tevékenységét kifogásolták. A népi ellenőrzés, a Vízügyi Igazgatóság kiküldött szakemberei egymást érték és megvizsgálták: valóban jogosak, indokoltak-e a panaszok? Sok emberrel beszéltek, meghallgatták a községi tanács vezetőit, átnézték az ívóvíztársulat jegyzőkönyveit, ellenőrizték pénzügyeit, s végül egyöntetűen azt állapították meg, hogy az ügyben törvénysértés, szabálytalanság nem történt. Hogyan lehetséges mégis, hogy egy helyes kezdeményezés — a község rosszvizű kútjainak egészséges vizet adó csővezeték-hálózattal való felcserélése — több száz helybeli lakos ellenkezését, tiltakozását váltotta ki? Nem egyszerű erre a válasz, mert csaknem három éven át — az ivóvíztársulat életrehívásától az első négy közkút megépítéséig — a község vezetői olyan magatartást tanúsítottak, olyan módszereket alkalmaztak, amelyeket semmiképpen sem lehet helyeselni. Már a társulat megalakulása sem volt szerencsés: megelégedtek az érintett lakosság 52.3 százalékának belépési nyilatkozatával, nem törődve a falu másik, igen tekintélyes részének véleményével. Igaz, a törvényes rendelkezés szerint az ingatlantulajdonosok 5Í százalékának beleegyezése is elegendő az alakuláshoz. De mégsem lehet egyetérteni azzal, hogy az 1669 házat számláló község 906 lakosát szándéka ellenére kötelezték a vízhálózat költségeihez való hozzájárulásra. Mennyivel jobb — s tegyük hozzá, célravezetőbb — lett volna, ha az isaszegiek nagy többségét nem így, hanem türelmes meggyőzéssel nyerik meg a mindenképpen helyes kezdeményezés számára. De a község és a társulat vezetői más hibát is vétettek: amikor lecsökkentették az évi 500 forintos hozzájárulást 360 forintra, elmulasztották tájékoztatni -a lakosságot arról, hogy az eredeti és mindenki által ismert tervvel szemben az ivóvizet nem vezetik be az udvarokba, hanem az utcákban 100—150 méter távolságban kifolyókat helyeznek el. Igazán nem lehet csodálkozni azon, hogy sokan ebben az ígéret megszegését látták és emiatt felháborodtak. De még ez sem minden: nem tették közzé azt sem, hogy a nyugdíjasok és más rászorulók kérhetik a részükre kirótt hozzájárulás összegének csökkentését. S erről az ivóvíztársulat és a községi tanács végrehajtó bizottsága azért nem tájékoztatta az érdekelteket, mert „tartott attól, hogy a kedvezményekben túl sokan kívánnak részesülni, ez sok többletmunkát s újabb vitákat eredményezne”. Nehéz elítélő jelzőt találni a fent idézett felfogás jellemzésére. Lehetséges, hogy közügyek intézésével megbízott emberek ilyen lélektelenül, az idősek, az öregek iránti közönnyel végezzék munkájukat? El lehel-e fogadni ezek után az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak azt a megállapítását, hogy az isaszegi ivóvíztársulat ügyében nem történt szabálytalanság? Mert bár a rendelkezéseket betű szerint nem szegték meg, de igenis, súlyosan megsértették azok szocialista szellemét, megsértették azokat az elveket és azt a mindennapos gyakorlatot, amelyek egész népi demokratikus társadalmunk alapját képezik. Ez az egyik nagyon fontos tanulsága az isaszegi ivóvíztársulat ügyében tartott vizsgálatnak. A másik pedig, amelyet ugyancsak szem előtt kell tartania mindenkinek, aki a közösség érdekében cselekszik: jó ügyét, a fejlődés, a haladás ügyét nem lehet szolgálni lélektelen. bürokratikus módszerekkel. Nem, mert ezeket az emberek ma már nem fogadják el és nem hagyják szó nélkül. Hetesi Ferenc Pál közepén, a rendőrség lecsapott a brikett-tolvajokra. Két héttel ezelőtt letartóztatták Farkas Ferenc 34 éves ceglédi segédmunkást, A vizsgálat megállapította, hogy Farkas — összejátszva Bíró Fülöp János 32 éves ceglédi MÁV-raktárossal — a befutó vagonokból húszharminc mázsás tételekben összesen mintegy százötven mázsa első osztályú brikettét lopott-el.. Emiatt a tolvaj vasutast szintén lakat alá tették. Miután fény derült arra, hogy a lopott brikettet ceglédi lakosoknak adták el. a rendőrség a „fekete vásárlók” ellen is bűnvádi eljárást indít. A vizsgálat a brikettlopás ügyben folyik tovább. — Március 15-ig lehet jelentkezni a Ki minek a mestere? vetélkedőre. A versenyen minden olyan 14 és 26 év közötti fiatal részt vehet, aki szakmunkás-képesítéssel rendelkezik, vagy most tanulja a szakmát. A gyakorlati és elméleti selejtezők után 23 vidéki fiatal vehet részt a szeptemberben kezdődő döntőn. — Négyezerkétszáz felnőtt látogatja megyénkben a téli hónapokra szervezett mező- gazdasági szakmunkás-tanfolyamokat. Közülük ezren fejezik be tavasszal tanulmányaikat. Rajtuk kívül 712 termelőszövetkezeti és 5899 állami gazdaságihoz szerződött mezőgazdasági tanuló ismerkedik a különböző szakmákkal. Ma Jászberényben sorsolják a lottót A hónap utolsó lottósorsolását, a 9. játékhét nyerőszámainak a húzását ma délelőtt 10 órai kezdettel Jászberényben rendezi a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. Ezúttal ugyancsak sorsolással döntik el azt is, hogy a hétfői tárgy- nyeremény-húzáson melyik hét szelvényei vesznek részt. (MTI) ___________ — Ágyneműtartós tv-asztal -kerül forgalomba áprilisban. Az asztal alsó részében ágynemű elhelyezésére alkalmas szekrény van, amelynek ajtaja oldalra nyílik, így a készülék elmozdítása nélkül használható. — Vízibusznak becézik a Váci Hajógyár éttermét, amelynek konyháját rövidesen korszerűsítik. A vegyes tüzelésű kazánokat gőzfűtésűre cserélik és ezzel a 600 ember részére dolgozó konyha higiénikusabban és gyorsabban tudja majd kielégíteni az igényeket. — Víztársulás alakul t!röm községben márciusban. Ezzel megoldódik a falú ivóvízellátása. Központi kutat fúrnak — a munkálatok már folyamatban vannak — és csöveken vezetik a vizet a 15—20 felállítandó nyomósikúthoz. A kívánalmaknak megfelelően ki-ki a portájára is bevezetheti majd a vizet. — író-olvasó találkozót rendeznek ma délután 6 órakor a budaörsi pártház nagytermében. Mesterházi Lajos író, országgyűlési képviselő találkozik könyveinek kedvelőivel. — Vonaton utaznak a hajók küföldre, a Magyar Hajógyár váci telepéről. Több mint száz két- és négyszemélyes, hordszárnyas kishaj- jó és horgászcsónak indul Malmőbe. A gyár olasz, finn, osztrák, holland és cseh cégek részére túracsónakokat, horgász-vadászcsónakokat és siportcsónaikokat szállít. — Kedvükre válogathatnak majd a gyerekek és a szülők Vácon az új gyermek készruha szaküzletben. A bolt március 7-én nyitja meg kapuit a vásárlók előtt. Az üzlet berendezésére és rend- behozatalára több mint 60 000 forintot költött a megyei ruházati kiskereskedelmi vállalat. — Egészségügyi kézikönyv szerkesztését kezdték meg a Medicina Könyvkiadónál. As 1100 oldalas kézikönyv, amely az orvostudomány legújabb eredményeiről tájékoztat, a tervek szerint 1966-ban jelenik meg. — 2500 wattos xenon lámpatípust fejlesztettek ki az Egyesült Izzóban. Az új égő fényereje 100 000 lumen, szemben a 3000 wattos izzólámpa 60 000 lumenjével. A nap fényéhez legközelebb álló xenonlámpákat egyelőre még laboratóriumban állítja elő az Egyesült Izzó, az idén azonban mór felkészül a tömeggyártásra is. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO S.10: Operettrészletek. 9.0«: A főutcán. 9.20: Vivaldi-művek. 10.10: Durmolt és Taré.ika az óvodában. 10.30: Előfordul. hogy . . . 10.35: Tánczene. 11.00: Hannibál föltámasztása. 11.54: Hanglemez. 12.15: Porgy és Bess. 12.50- Iskolarádió. 13.08: Disznótor, 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazda- sa::.írói. 14.10: Filmzene. 14.40: Regélő hegyek: a Mátra. 15.00: Beethoven: D-dur trió. 15.37: Fiatalok stúdióia. 16.10: Magyar fúvósátiratok. 16.30: Kitől tanulta? 16.40: ötórai tea. 17.20: Beszélgessünk a műsorról. 17.36: A magyar dal évszázadai. 18.15: Zenekari muzsika. 18.41: Fórum. A nők munkalehetőségei. 19.00: Pódium. 64. 0.10- Onerarészletek. PETŐFI RADIO 14.00: Szimfonikus zene. 14.25: Kórusok. hangszerszólók. 15.05: Szórakoztató szimfonikus zene. 16.10: Kuzmicsék estéi. 16.29: Verdi operáiból. 17.40: Mit olvashatunk a Párttörténeti Közlemények első számában? 17.55: Muzsikáló fiatalok. 18.25: Ifjúsági őriárat 18.40: A dezsessz kedvelőinek, 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Magyar nóták, csárdások. 19.50: Nemes Katalin (zongora) hangversenye a stúdióban. 30.20: Vincze Ottó műveiből. 20.40: Láttuk hallottuk. 21.05- Flandriái fesztivál, 1963. 22,36: Robert Bums verseiből. 22.40: Haneversenynaptár. URH 18.40: A holtak házából. 20.30: Elektronika és zene. 20.45: Köny- nvűzene. 21.30: Kamarazene. TELEVÍZIÓ 10.00: Tv-híradó (ismétlés). 10.15: Telesport (ismétlés). 10.30: Tizenhármán az asztalnál. Magyarul beszélő francia film. (Ismétlés.) 12.0Or-i2.15: A lövő hét műsora. 18.00: Hírek. 18.10: Rajzoltatnia. Játék, sport, szórakozás. 18.40: Kombiin — siratás nélkül?!... Helyszíni közvetítés az EMAG- gyárból. Riporter: Megyeri Károly. 19.05- Autósok — motorosok! 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Michelangelo. A Televízió emlék- műsora a művész halálának 400. évfordulóián. 20.15: Zenélő órák. A nagy romantika. 21.25: Vacsora után az Uiságíró Klubban. 21.55: Hírek. Tv-híradó (ismétlés).