Pest Megyei Hirlap, 1964. február (8. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-23 / 45. szám

Gimnazista súlyemelők és tornászok Monoron Fejlődik a súlyemelő sport. A fejlődés a versenyek szá­mának növekedésében is meg­mutatkozik. Jó szereplési le­hetőséget biztosít a sportolók részére az Alkotmány Kupa, amelyben egv Pest megyei csapat a Monori József Attila Gimnázium is,indul. De nem­csak indul, hanem az ifjúsági első fordulót is ők rendezik MÄioron, március 22-én, ahol a Helyieken kívül a Tatabá­nyai Építők, a Telefongyár, a Gyöngyösi ITSK és a Bp. Honvéd „erős emberei’1 lép­nek dobogóra. A soronkö vetkező június 28-i verseny keretében a mo- noriak a fővárosban vetél­kednek, s mivel fordulónként „cserélődnek” a csapatok, ez alkalommal a MAFC, a Bé­késcsabai Dózsa, a Bp. Előre és a Csepel lesz a Pest me­gyeiek ellenfele. A harmadik fordulóban a monori gimna­zisták a Bp. Előre, a Hajdú­sági Iparművek, a Vasas Di­namó, s a MAFC együttesével szerepelnek közös csoportban a Bp. Előre versenyén szep­tember 6-án. Csak 25 kilós vereség A monori súlyemelőikről be­szélgettünk Bácsalmási Mi­hály testnevelő tanárral. — Nagy megtiszteltetés szá­munkra, hogy az első forduló egyik csoportjának küzdel­meit mi rendezhetjük. A to­vábbi sorsolásunk is kedvező, hiszen nem kell messzire utazni, két alkalommal a fő­városban szerepelünk. A szak­osztály fiatal tagjai még nem értek el nagy eredményeket, de szorgalomban nincs hiány. A beszélgetés után bepillan­tottunk a tornaterembe, ahol még nem kezdődött el a II/C. osztály órája. A bemelegítés azonban már folyt a súlyzók­kal. Ez is bizonyítja, hogy mennyire megkedvelték a sportágat a gimnáziumban. Legutóbb a Budapesti Villa­mosipari Technikum fiatal­jaival mérkőztek, s ezen csak huszonöt kilogrammos veresé­get szenvedtek a Pest me­gyeiek. Azért hangsúlyozzuk ki a „csak” szót, hiszen ko­rábbi vetélkedésükön 65 kilo­gramm volt a fővárosiak elő­nye. Ha László is indult volna De a gimnázium szép torna­termét más sportágak szerel­mesei is birtokolják. A torna- edzésen — amelyre egy má­sik alkalommal toppantunk be — mintegy húsz diák vé­gezte a különböző gyakorlato­kat a nyújtón, talajon, s egyéb szereken. Nyeste Endréné sza­vaiból az derült ki, az idén is szeretnének szép eredménye­ket elérni. Tavaly áprilisban első ízben rendezték meg a József Attila Kupát, amelyen az FTC spor­tolói is részt vettek. A mono- riak a hagyományokhoz hűen idén is megrendezik ezt a via­dalt. A sportág tavalyi mérle­géhez tartozik egy alföldi ver­seny is, melyen bár a 9. he­lyen végeztek, de az erős me­zőnyt figyelembe véve, ez is szép teljesítmény volt. S ta­lán még előbb végezhettek volna, ha László, az együttes legjobbja is rajthoz áll. Súlyemelők, tornászok, s a gimnázium többi sportolói szorgos edzésekkel készülnek, hogy idén még eredménye­sebben képviseljék a József Attila Gimnázium színeit. Gér József Sipos már játszott a Holmidban - és megsérült A Bp. Honvéd labdarúgó-csapa­ta szombaton délután a kispesti pályán nyolcszáz néző előtt ját­szott előkészületi mérkőzést a Bp. Spartacus ellen. Bp. Honvéd—Bp. Spartacus 7:1 (3:0) Ouí lovak: Tichy (4) Kontóra, Balogh. Nagy M.. illetve Molnár. A szén. napsütéses időben jó já­tékot hozott a barátságos mérkő­zés. A nagy kedvvel játszó Bp. Honvéd formás támadásokat ve­zetett és szép gólokat szerzett. A 69. »erőben Sipos megsérült és ettől kezdve tíz emberrel látszott a hazai együttes. Ademar Ferreira da Silva, a két­szeres hármasugró olimpiai baj­nok megkezdi diplomáciai pálya­futását. A brazil kormány kultúr- attasénak nevezte ki Nigériába. Nevezési határidő: február 29 A megyei férfi és női asztali­tenisz csapatbajnokság március 15-M kezdődik. A viadalon az éümült hámmfordtCós báinokság résztvevői indulhatnak, továbbá a járási balnoksógok első helyezett­jei. azonban legfeljebb 14—14 csa­pat. Amennyiben a járásd baj­nokokkal eigyütt a benevezettek létszáma meghaladná a 14-et úgy a megyei szövetség osztályozót tart a járásiak részére a megye- bajnokságba való jutásért. Négyes férfi, valamint három­tagú nőd együttesek szerepelnek a tavalyi versenykiíráshoz ha­sonlóan, A férfiak 16 egyéni és két páros mérkőzést, a nőik ki­lenc egyéni, s egy páros mérkő­zést játszanak. A nőd csapatimér- kőzésen való megjelenéséért a férflcsaiPat is felel. Ha a nők két­szer nem állnak ki. törtük őket a bajnokságból, s egyben a féríi- csapattó] két büntetőpontot von­nak le. A megyei férfi és női asztali­tenisz csapatbajnokság nevezési határideje: február 29. „Nemzetközi belsőhármas" a Hungária úton Az MTK 15 órai kezdettel a Hungária úti sü-orttelepen az oszt­rák Vienna ellen i átiszik: barátsá­gos találkozót, majd február 27-én. csütörtökön a Kupagyőztesek Ku­pája keretében a török Fener- b ah esc együttesét fo-gadia. A KK- visszavágó március 6-án Isztam­bulban lesz. Ha harmadik mérkő­zésre kerülne sor. azt március 18-án kell 1-eiátszand. 17 játékossal szombaton délben társasgépkocsin megérkezett Bu- dapestre a bécsi Vienna labda­rúgó-csapata. Az osztrákok már kijelölték a vasárnap 15 órakor pályára lépő együttest. Érdekesség. . hogy a Vienna csatársorában ..nemzet­közi belsőhármas” játszik. A lobbösseekötő Veszelinovics (ju­goszláv). a középcsatár Paulinho (brazál). a balösszekötő Wieg er (osztrák). Kialakult az MTK csapata is. a kék-fehérek Kovalik — Készéi, Danszki. jenei — Nagy, Kovács nak. Szóhoz iut maid még Lancz- kó. Bödör összeállításban játsza­nak. Szóhoz jut maid még Lacz' kor. Kuti és Halápi. A nemzetközi mérkőzést a ma­gyar Gere Gyula vezeti. Pénteken befejezték a sakkvilág­bajnoki zónaverseny harmadik fordulójában függőben maradt Szpasszkij—Geller játszmát. A ta­lálkozót a 72. lépésnél Geller nyerte. JUBILÁLÓ HORGÁSZOK Negyed évszáza­dos fennállásukat ünneplik a gyöm- rői horgászok. A jubileum alkal­mából a helyi KlOSZ-klubban adtak találkozót egymásnak. Har­sányt Gyula tit­kári beszámolója után a felszóla­lások során nyil­vánvalóvá vált, hogy a gyomról horgászok nem­csak az évfor­dulóra, de eddig végzett munká­jukra is büszkék lehetnek. Tavaly példá­ul 300 kilogramm halat fogtak a hazai és idegen tizeken. S hogy tz milyen szép tredmény, az Mi- íoleczki Ferenc lelszólalásából de­rült ki. aki e}- tnondotta. hogy a työmrői horgá- i zok csak „pon­tosan” dolgoz­nak. Mikoleczki Fe­renc egy alka­lommal a holt Tiszában „pecá- zott”. Egyszer csak odajött hoz­zá egy másik horgász, s fél­vállról odavetet­te: — Mi az, maga még nem fogott halat? — Nem — válaszol­ta a gyeimről horgász — mert megfelelő mére­tűt még nem fogtam. — De hiszen mi nem mérjük a hala­kat — válaszol­ta a Tisza vidéki... A gyömröiek azonban méreten aluli hallal nem terhelik szákju- kat. A jubileumi avűiésen megje­lent a- Elekt­romos SE szak­osztályának kül­dötte, Mészáros József is. Kide­rült, nem ok nél­kül. Tervezik, hogy a gyöm- röiekkel barát­ságot kötnek. A fővárosiak kijár­nak majd hor­gászni Gyömrő- re, míg a Pest megyeiek az Elekt­romos Velencei tavi halásztanyá- ján vendégesked­hetnek. A tisztújítás után (elnök ismét Palotai József kőművesmester lett) stílusosan halvacsora várta a fehér asztal mellett ünneplő horgászokat. A halászlé mellett életre keltek a „hallegendák?’ is. A halászfelesé­gek szintén jól érezték magukat, hisz férjükkel együtt tölthették a napot. Áiber’iék a ceglédi télikertben Az elmúlt év vége felé nyi­tották meg a ceglédi Kossuth Étterem télikertjét, amely ál­talában szombat és vasárnap esténként tart nyitva. A szo­kástól eltérően most hétfőn is várja a vendégeket. Mint be­számoltunk, a Ceglédi Vasutas I 17 órakor Fradi-estet rendez a télikertben, s erre nemcsak a zöld-fehérek vezérkara: Végh Aladár sportköri elnök, Éry József dr., labdarúgó szak­osztályvezető és Mészáros Jó­zsef edző hivatalos — hanem két válogatott labdarúgó, Al­bert Flórián és Orosz Pál is. Az egyesület vezetői a sport­kör életével ismertetik meg a hallgatóságot, Alberték pedig élménybeszámolóval színesítik a műsort, amely iránt igen nagy az érdeklődés. A modern ember és a sport Ez lesz a megyei szakmai sportakadémia hétfői első elő­adásának címe. Az előadás délután fél 6-kor kezdődik a Kismotor- és Gépgyár kultúr­termében (XI. Fehérvári út 50.). Cseljabinszkboin lelkesen fogad­ták a női gyorskorcsolyázó viílág- bai nokságról hazatért Lágyál a Szkoblikovót, natgy tömeg vette körül a gépkocsit. amelyben Szi- dorovávaj együtt foiglaűit helyet. A város központjaiban rendezett ünnepségen Szkoblikova a követ­kezőket mondotta: — Teljesítet­tem az önök megbízatását s haza­hoztam av. oflimpiai és világba j- noki aranyérmeket. Ezen,kívül tel­jesült a leghőbb vágyam is. hogy tagja lettem a Szovjetunió Kom­munista Pártjának. Csere helyett betétlapot Sodró, a Pilisi Bányász labdarúgója fiatal játékos, de minősítési könyvét már háromszor cserélték. Ha idősebb volna, akkor bizo­nyára nem „fogyaszt el” ennyi könyvet, bár kis egy­szerűsítéssel ezt is meg le­hetne oldani. Az ifik — elsősorban a felnőtt csapatban szereplők — a szabályok értelmében sűrűn járnak orvosi vizs­gálatra. Az ellenőrzések be­jegyzésére viszont csak két oldal áll rendelkezésre, s ez hamar betelik. S ha bete­lik, új könyvet kell kérni. A Pilisi Bányász intézője felvetette, miért nem lehet ezt úgy megoldani, mint a Budapesti Labdarúgó Szö­vetségnél, ahol nem kell mindig új könyvet kérni, betétlapokkal segítenek a dolgon. Ez nemcsak anyagi könnyebbséget jelentene — bár nem is a 20—20 forint befizetése döntő —, hanem megkönnyítené az admi­nisztráció, az igazolást in­tézők munkáját, akiket kü­lönösen idénykezdet előtt árasztanak el a sportkörök. Bag és a DMTK helycseréje A labdarúgó Magyar Népköztár­sasági Kupa jövő vasárnapi má­sodik fordulójában (március i-én) Perbálra a Dunaharaszti MTK csapata utazik, míg Bag a Fóti SE—Veresegyház mérkőzés győz­teséhez. Skoda Octavia Super 1960-as igényesnek el­adó Megtekinthető: szombat-vasárnap. Nagykörös,' I., Táz- erdel út 11. Tel.: 366. Szentendre, Kossuth Lajos u 30. sz. alatti méretes szabószalo­nunkban szabni tudó önálló, képesített női és férfiszabót vezető­nek azonnali belépés­re alkalmazunk. Je­lentkezés; Pest megyei Ruhatisztító és Szol­gáltató Vállalat, XI., Bartók Béla u. 115 Fogatosokat vesz fel a nyársapáti Haladás Mg Tsz. Havi előleget és a tagként belépők­nek 1600 n-öl háztáji területet biztosítunk. Bokorrózsa, futórózsa. Nemzetközi újdonsá­gok kaphatók. Árjegy­zéket küld Szálkái ró­zsakertészete. Puszta- szabolcs. Azonnal felveszünk építőipari szakmunká­sokat és 18 éven fe­lüli férfi segédmunká­sokat állandó munká­ra. Munkaruhát, mun­kásszállást és ebédet biztosítunk. Tanácsi Igazolás szükséges. ÉM Bács Megyei Ál­lami Építőipari Válla­lat, Kecskemét, Klap­ka u. 34 E. M. Betonelem- gyártó Vállalat Szent­endre. azonnali belé­pésre felvesz gyakor­lattal rendelkező la­katosokat és esztergá­lyosokat. Üzemi étke­zés és modern mun­kásszálló van. Jelent­kezni lehet: a gyár munkaügyi osztályán. Szentendre, Dózsa György út 34. szám alatt. Építkezők, figyelem! Bontott faanyag és cserép eladó, Csemő, Pest megye. Czách La­jos. Fővárosi 3. sz. Építőipari Vállalat felvételre keres: vizszerelő, bádogos, tetőfedő, kőműves, szakmunkásokat, továbbá férfi és' női segéd­munkásokat. Jelentkezés: Bp. VIII. ker.; Csoko­nai u. 6. sz. ORSZÁGOS SÖRIPARI VÁLLALAT azonnal felvesz férfi segéd­munkásokat kocsi­kísérőket Munkásszállás van. természetbeni juttatás napi két liter sör. Jelentkezés: Bp. X. kér.. Maglód! út 17. MunkaerőgazdálkQdás A ceglédi Alkotmány Tsz szakképzett ju­hászt keres. Lakás biz­tosítva. Érettségiző fiatalok! Jelentkezzetek mező- gazdasági villanyszere­lő szakmunkás tanu­lónak. Tanfolyam in­dul szept. 1-én. Az is­kola ingyenes, teljes ellátással, bennlakás­sal. Felvételi követel­mény; érettségi elő­képzettség, orvosi al­kalmassági igazolás. Fő tananyag: hálózat- szerelés, járművilla­mosság. villamos gé­pek. Elhelyezkedés biztosított, állami gaz­daságban, termelőszö­vetkezetben, gép álló. máson. A felvétel a jelentkezés sorrendjé­ben. Bővebb tájékoz­tatást az iskola ad. Cím: Mezőgazdasági Gépészkép2ő Szakis­kola villamos tagozat, Piliscsaba (Pest m.) Eladó igényesnek 350 kem-es kiskerekű Ja- wa, 250 kem-es MZ. Nagykőrös, Üveges Ktsz. Őri ás virágú francia chabaud-szeg- fűmag több színben, grammonként tíz fo­rintért kapható, Toro. nyi kertésznél, Békés- csaba, Sztraka 27. Cegléd Városi Tanács Építőipari Vállalat fel­vesz vízvezetékszerelő és betanított segéd­munkásokat ugyan­csak keres ceglédi munkahelyre építőipa­ri művezetőt és anlé- gert. Jelentkezés a vállalat munkaügyi csoportjánál. Cegléd Damjanich u. 5. sz. Egy db TBJ 5-os szá­mú típusú átemelő vízszivattyú eladó Nagykőrös. Szolnoki U. SS. 14 férfi — 5 női világcsúcs A Nemzetiközi Atlétikai Szövet­ség Londoniban tartott ülésén az 1983-ban elért férfi és női világ­rekordod közül 14-et. illetve 5-öt hitelesített. Több eredményt. így pl. az amerikai John Penmel 520 cm-es rúduisróteli esi tmén véti és az usyancsak amerikai Bob Hayes 10(1 várdos 9.1 mo-ét — aszfalt nekifutó, illetve hátszél, vaűamínt evvt-b szabálytalanságok miatt nem hagyták jóvá. A hitelesített világrekordok a következők: Férfiak 220 yard (kanvaros) pályán; 20.3 mp. Henry Carr (amerikai). 440 yard: 44.9 mp. Adolph Pta- mer (amerikail. 2 mérföld: 8:29.6 perc. Michael Jazy (francia!. 10 000 méter: 28:18.2 perc. pjotr Bn’o-nvlikov íszovietl. 30 000 méter; 1:34:32.2 6. V. Bai­kov (szó viet) 4x110 yard váltó: 40 mp. Anglia (Radford R. Jones D. Jones. B. Jones), 4x440 yard váltó: 3:04.5 perc. Arizó na Egyetem. Egyesült Álla­mok- (Rarrick. Carr. Freeman. Williams). 4x880 yard váltó: 7:19 perc. Ore­gon. Egyesült Államok (Under­wood. Brady. Hofmann. G-roth). 4x1500 m váltó: 14:58 perc. NDK (Matuschewsiki. May. S. Hermann. Valentin). 3000 m akadály: 8:29.6 perc, Gaston Roe-lante (belga). Magas- 2.28 m. valerii Bruimel (szovjet). Búd: 5.13 m. John Penned (ame­rikai). Diszkosz: 62.62 m A1 Oerter (amerikai.) Tizpróba: 9.121 pont. Yang Chuan Kwamg (tajvani). Nők 220 yard: 23.2 mp. M. Burvfll (ausztrál). 4x110 yard váltó: 45.2 mp. Ane­Iia (Cobb. Rand. Arden. Wyman). Diszkosz: 59.29 m. Tamara Press (szovjet). Gerely: 59.78 m. Elvira Ozodina (szovjet). 440 yard: 53.3 mp. Betty Cuth- bert (ausztrál). Az egyfordulós bajnokcsapat is pályára lép Az elmúlt őszi egyfordulós labdarúgó-bajnokság győztese, az albertirsai tizenegy is pá­lyára lép ma délután — még­hozzá idén — először. Ottho­nában fogadja a monori együt­test. A közismerten rossz talajú irsai pálya jelenleg — mint kora tavasszal szokott — jó ál­lapotban van. s így előrelát­hatólag jó küzdelmet, szín­vonalas mérkőzést láthatnak a nézők. Az irsaiak az első előkészületi mérkőzésükön ki­próbálnak a nagy csapatban pár ifjúsági játékost is. A ta­lálkozóra negyed négykor ke­rül sor, s előtte fél 2-kor a tartalékcsapatok mérik össze tudásukat. Két arany, egy ezüst Csupán huszonhét öklöző lé­pett szőri tóba Salgótarjánban az Északterületi ifjúsági egyé­ni ökölvívó bajnokságon. Há­rom megye (Nógrád. Pest és Szolnok) legjobbjai adtak ran­devút egymásnak. A kis lét­számra való tekintettel selej­tezők nélkül, valamennyi súly­csoportban a középdöntőkkel kezdődtek a küzdelmek. A Az ÉM. 25. sz. Állami Építőipari Vállalat, Bpest XXI. kerület (Csepel) Kiss János altábornagy utca 19—21. felhívja a 14—16 éves VIII. általános iskolai végzettséggel rendelkező ifjú munkások figyelmét, hogy kőműves szakmában ipari tanulónak jelentkezzenek a vállalatnál. A tanulókat tarjulószálláson helyezzük el, a rendeletekben előírtak szerint munkaruhát, bakancsot és teljes ellátást biztosítunk. Csak Pest, Nógrád. Heves, Hajdú- Bihar megye területéről jelentkezzenek a fiatalok. Jelentkezést írásban kérjük. Jelentkezés azonnal. I Pest megyeiek két első s egy I második helyet szereztek. Légsúlyban Kozik, a Szent­endrei Építők versenyzője a martfűi Habány legyőzésével jutott a dobogó legfelső foká­ra, míg nagyváltósúlyban az ugyancsak szentendrei Kirza- nik, egy másik martfűi öklöző, Tóth ellenében bizonyult a legjobbnak. Harmatsúlyban a ceglédi Bánó a döntőben vere­séget szenvedett a salgótar­jáni Oláhtól és így végered­ményben a második helyen végzett. A basldriai Qktyavszkáíbafi ren­dezett súlyemelő versenyen VEa- cseszlav Kozlov a váltósúlyú nyo­másban 146.5 ke-mos új vüáe- csúcso-t ért el. Kozlov ezzel a tel­jesítményével megdöntötte a ma­gyar Veres Győző 146 kg-os vi­lágrekordját. amelyet 1961 novem­ber 11-éon Budapesten állított fék PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsáea és a Pest megyei Tanáas laoia. Főszerkesztő: Suha Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollánv Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VHL. Blaha Luiza tér 3. Egész naD hívható * központi telefon: 343—100. 142—22» Gépírószoba (hívható 20 óráig): 140—447. — Belpolitikai és sport- rovat- 140—449. — Ipari rovat: 141—462. — Művelődési rovat: 141—258. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 2S 064 Terjeszti a Magvar Posta. Előfizethető a helyi posta­hivataloknál és kézbesítőknél. : Előfizetési díj 1 hónapra 12 formt. APRÓHIRDETÉSEK CEGLÉDI 125-ös Csepel motor- kerékpár eladó. Ceg­léd. XI. kér. Örkényi út 37. sz. alatt. _____ G yengefias tehén el­adó XI. kér., Ugyer 555. szám, Tóth Ist­vánnak^__________ B eköltözhető ház, X. Sátor utca 8. szám, el­adó. Érdeklődni este 5 után, vasárnap egész nap._______ A zonnal beköltözhető ház eladó. VII. kér., Sugár utca 25/a alatt. Különbejáratú búto­rozott szobát sürgősen keres védőnő. Cím: Tüdőgondozó, Gubody utca 28. Budai úti öregszőlőben 800 négyszögöl szőlő eladó, 72 négyzetméte­res palatetős épület, bútorozott szoba, konyha beköltözhető- séggel. berendezett nagy borház. mélyví- zű kút. Érdeklődni le­vélben. Budapest XIX. Vécsei 6. Eladó 800 n-öl szőlő, cserepes, lakható épü­lettel. Cegléd, Des- sewffy u 43. Kőműves és ács szak­munkásokat valamint 18 éven felüli férfi segéd­munkásokat azonnal felveszünk a dolgozó kívánsá­ga szerint kizáró­lag ceglédi, vagy nagykőrösi építke­zésre. Munkásszál­lást ' biztosítunk. Tanácsi Igazolás szükséges É. M Bács megyei Álla­mi Építőipari Vál­lalat. Cegléd. Pus­kin u. 4. sz.. vagy Nagykőrös Kon­zervgyár ^oi+kezé­Kukoricaszár eladó. XI. Csikósszéli gu* lyaház. Ipari tanulónak jelentkezhetnek 14-17 éves fiúk tizenötféle szakmára A tanulóképzés he­lye a Ceglédi vagy a Kecskeméti ípa- ritanuló Intézetnél. Az érdeklődők le­velezőlapon kéné­nek tájékoztatót: munkaügyi osztó* lyunktól vállala­tunk febr svig fogad el ini^ntke- *éseket £ M Bác5 'negye* vioir»* prm­'őipar- VálWo*' K <*rr óka u. 34/a. Azonnal beköltözhető bZoba. konyha kamra istáidból álló kis ház ___ _______ el adó, IV., Lahner i Víz utca 4. SZám -alatt György «. 1». i porta elaáé,

Next

/
Oldalképek
Tartalom