Pest Megyei Hirlap, 1964. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-28 / 22. szám
Szocialista műhely A járási gépállomás tervszerű gépjavítással VIII. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM 1964. JANUÁR 38, KEDD készül íei a tavaszi munkákra Néhány fontos alkatrész hiánya akadályozza a határidők betartását Már hírt adtunk arról, hogy a váchartyáni gépállomás milyen eredményesen zárta a múlt esztendőt. Tervüket 138 százalékra teljesítették. Ez az erőgépek és munkagépek nagyfokú műszaki igénybevételét jelentette. Ebből adódóan gépállomásunk téli gépjavításának előkészítését és megszervezését — a korábbi évektől eltérően — gondosabban és körültekintőbben kezdte el. Még az ősz folyamán elkészítették az erőgépek típus szerinti javításának ütemezését s megteremtették a szalagszerű javítás tárgyi és szervezeti feltételeit. Biztosították az idei motorcsere-szükségletet s ennek alapján a cseremotor-anyagai ka trész bejelentéseket elküldték felettes szervüknek s a gépjavító vállalatoknak. 21 gépük kerül főjavításra, 26 gépen végzik el a szükséges folyó javításokat. A javítási munkák tervezetének összeállításakor készült munkaerő-felmérés is. A szerelők mellé kellő számú traktorost is bevonnak, így nem lesz munkaerőhiány. A javítás a Földművelésügyi Minisztérium által kiadott tipizált szakaszos, szalagrendszerű javítás formájában történik. Nagy súlyt kapott a mindenre kiterjedő felülvizsgálás és a pontos hibaíeivéte- lezés. A gépállomáson üzembe helyeztek egy motorvizsgáló fékpadot, ahol a motorok elsőfokú bejáratása történik, teljesítményméréssel. A termelőszövetkezetek motorcse- rés és felújított gépei átadáskor teljesítményt igazoló bizonylatot kapnak a gépállomástól. Ez egyben garanciális bizonylatként szolgál. A váci járási párt vb. a múlt héten napirendre tűzte a gépállomás munkáját. Megállapították, hogy cseremotor- hiány. kuplunghiány, bolygó- fogaskerék, bolygócsapszeg stb. hiánya miatt az eredeti ütemtervtől eltérően lemaradás mutatkozik a javításoknál. A gépállomás saját kapacitásában igyekszik az alkatrész- hiányt házi előállítással pótolni. Megvizsgálta a vb. a munkagépek javítását mind a váchartyáni központban, mind a fóti brigádszálláson. Az előterjesztett jelentés arról is beszámol, hogy az 1963-as gazdasági évben termelőszövetkezeteinket jelentős mennyiségű gépi beruházással erősítették meg. Jelenlegi gépállományuk 79 darab. Figyelemmel kísérve ezek kihasználását, megállapítható, hogy a tsz-ek többségében a saját erőgépek kihasználásában előrehaladtak. Még nagyobb előrehaladás mutatkozna, ha a munkagépekkel (pótkocsi, eke, vetőgép stb.) is lépést tartottak volna. Nem kielégítő, tsz-einkben az erőgépek műszaki adminisztrációja. Nem vezetik pontosan a teljesítményre, műszaknormára, üzemanyag!elhasználásra vonatkozó kimutatásokat. Enélkül a gazdaságos üzemeltetés, valamint a javítási szükségesség kimutatása nem lehet biztosított. A járási párt vb. részletes vita -után több pontból álló határozatot fogadott el a még mutatkozó hibák kijavítására és a gépjavítással, géptárolás- sal kapcsolatos hiányosságok megszüntetésére. Gumiabroncs-felújító üzem Vácott A gépjárműveik gumiabroncsainak futófelülete általában 30 000—40 000 kilométer megtétele utón elkopik. Ezeket az abroncsokat még érdemes felújítani, mert egy új gumi árának 30—40 százalékáért élettartamukat megkétszerezik. Az országban olyan, sokan élnek ezzel a lehetőséggel, hogy a felújítást végző Palma Gumigyár már képtelen volt kielégíteni az igényeket. Ezért Vácott, több millió forintos beruházással felújító részleget építenek. A korszerűen felszerelt üzemet márciusban adják át rendeltetésének. Öröm az alsóvárosiaknak: Kétműszakos a 63. számú bolt Ilona tanuló egészíti ki a két- műszakos létszámot. — Az utóbbi időben gazdagabb lett a választék, az árukészlet is — mondja Vertier József né, aki a most érkezett nagy halom almából kér éppen. — Köztudomású, hogy itt kapni a legízletesebb váci kenyeret — bizonyítják többen s mutatják a barnára sült cipókat. Nyílik ismét az ajtó. Billen a mérleg nyelve, zúg a pénztárgép. Déleiőtt-délután nagy a forgalom. S ami napjainkban meglepő: -‘ftt' vissza is köszönnek' a vevőknek ... (—51 Sokszor elhangzott a javaslat tanácstagi beszámolókon, írásbeli megkeresés is ment a kereskedelmi csoporthoz: hosz- szabbítsák meg a Mártírok útján levő 63. számú élelmiszerbolt nyitvatartási idejét. Ha nem is történt azonnal intézkedés, az új évben lehetővé tette a népboltközpcnt, hogy a bolti dolgozók létszámát növeljék és reggel 6-fől este 7-ig nyitva tartson aa áruda, az alsóvárosi asszonyok nem kis örömére. Kínál János, a boltvezető. Több évtizedes tapasztalatát megosztja1 listák Jánossal fiatal helyettesével. Négy eladó, egv pénztáros és Bottlik Szűkszavú jelentés Egy délelőtt a bíróságon LOPOTT AZ ÉJJELIŐR. Erdélyi András 38 éves sződi lakos, az Alagi Állami Gazdaság sződligeti üzemegységében volt éjjeliőr. Feladata az volt, hogy munkaidő után ügyeljen és vigyázzon a gazdaság tulajdonát képező ingóságokra. A telepen 16 000 darab baromfit neveltek, a napi átlagos tojáshozam 7500 darab volt. Erdélyi először becsületesen ellátta feladatát. Később tapasztalta, hogy a munkaidőt követően senki nem ellenőrzi: jár-e valaki az üzemegységben, visz-e onnan valamit? Bűntársaival megdézsmálta a ketreceket. Kétezernél több tojást vittek el engedély nélkül, mire leleplezték őket. A Váci Járásbíróság dr. Jluszthy büntetőtanácsa Erdélyi Andrást 10 havi, Bálik Lászlón ét 10 havi, Deutsch Zoltánt 8 havi, Petényi Sándornét 8 havi és Erdélyi Andrásnét 6 havi felfüggesztett börtön' büntetésre, ezenkívül vala- mennyiöket pénzbírságra büntette. EGY VÁDLOTT, KILENC KÁROSULT. Csalás bűntettével vádolva került a járás- bíróság büntetőtanácsa elé Tóth József 31 éves fiatalember. A vádirat szerint Juhász József, Bankó Lajos, Pál János és Stróbl Ervin váci, Hegedűs Ferenc sződi, Bartkievicz Károly penci, Bánszéki Mihály és Sára István ősagárdi lakosoktól, valamint Bera Miklós nőtincs! lakostól csalt ki kisebb-nagyobb összegeket. A pénzt elitta. Éjszakáit várótermekben töltötte. A tárgyalást február 18-ra elnapolták. Újabb tanácsi gázkiutalások A városi tanács vb-határo- zata alapján folytatólagosan közzétess-zük a múlt év IV. negyedében gázkiutalást nyertek névsorát: Ifj. Fofbenger József, Rolik László, Bognár Imréné, Dóra József, Szabó István, Vare- cza László, Homolya József, Csizmánk Károly, Seb- ján Ferenc. Berczeli Jánosné, özv. György Ignácné, Iírálik József, Gulyás Ká- rolyné, Ferencz László, Barta József, Papp Antal, Seben Péter, Baikacsi András, Rábi István, Tölgyesi Vilmos, Cseszár Ferenc, Kardos József, özv. Ni.kolics Zsig- mondmé, Mészáros László, Fizel Ferenc, Bánói Janőné, Nagy István, Kleiner Ferenc, Petényi Gábor, Szabó Mihály- né, Imre Péterné. Láng Rozália, Nemere Lászlóné. Horváth József, dr. Rusvai Tiborné, Amóczy Laiosné, Zatykó István, Markó Istvánná, Pálinkás Jánosmé, Steidl Józsexné, Kovács Béla, Hlatki István, Kelecsényi Lászlóné, Kármán Ferenc, Együd Krisztina, Szakái Ferencné, Kazár István, Völgyesi József, Kapás Jánosné, Borbély Béla, Nagy Gyuláné, Zloczkv Nesztomé, Pozsonyi László, Zádeczki Pál, Tóth István, Békési Tibor, Rácskai Ernő. Béres János, Tóth Miklós, Kurali Jánosné, Toldi Lászlóné, Molnár Lászlóné, Singhoffer Géza, Toldii Ferenc, Biczó Rezső, Pogány Lajosné, Mészáros József, Molnár Nándor, Kellner Istvánná, Fehér András, Bélák Gyula, Pék József, Kövesdi László, Hajdú Pál, Szunyogh József, Vámos György, Jámbor István, Barta László, Mészáros Géza és Füle Kálmánmé. Az Izzó című üzemi újságban olvastuk: Pontosan 12 óra 30 perckor érkezett a hír, néhány perccel az események után. A jelentés szűkszavúan határözta meg a történteket: „Pénteken váci üzemünk víz-gázgenerátor telepén — hegesztőmunka közben a hegesztésnél keletkezett szikrák felgyújtották az ottlevő fagyapotot és deszkát. A helyi tűzoltóság és a dolgozók a tüzet eloltották. Kár és baleset nem történt”. Nem történt, de történhetett volna ... S akkor talán nem tér ilyen könnyen napirendre a jelentés sem az eset fölött. Akkor talán vizsgálatot indítottak volna s nem ártana egy kicsit alaposabban utánanézni az ügynek. Mert ami Vácott történt, az a gondatlanságnak, a felelőtlenségnek mintapéldánya — még ha most az egyszer nem is tö- tént baleset, nincs is anyagi kár! A Rádi úti fonógyárban 33 tagú szocialista műhely dolgozik. Képünkön Magyar Jánosné és Juhász Istvánná látható. Átlagteljesítményük legutóbb is 103 százalék volt A kártológép mellett dolgozó Bússal Anna társaival együtt patronálja a Vácdukai Termelőszövetkezetet is. Átlagteljesítménye 101 százalék. Méltó arra, hogy a szocialista műhelyben dolgozzék (Nénánger Géza felvételei) Feltételes megállót kérünk! Azzal a kéréssel fordulunk mi, a váci FŰSZERT dolgozói a Váci Naplóhoz, hogy segítsen kérésünk megvalósításában, ami a következő: Az elmúlt évben már kértük a MÁVAUT Igazgatóságát, hogy telepünk előtt — amely a hajógyár és a hétkápolna között van —, állítson be feltételes megállót. A MÁVAUT-vezető- sége mereven elutasította kérésünket azzal, hogy a két megálló között újabb megállót létesíteni nem áll módjában. Most, a dermesztő télben még időszerűbb a kérés számunkra. Mindkét megálló 400—400 méterre van telepünktől. Az országúton vagyunk kénytelenek ezt az utat megtenni, ami most télen, de a nagy forgalom miatt nyáron sem veszélytelen. A közelmúltban egyik kartársnőnk egy mellette elhaladó s rádudáló autótól megijedve, a jeges úton fél- reugrott, közben elesett és az autó majdnem elgázolta. A fenti esetnek szerencsétlenebb megismétlődése és a tavaszi hóolvadások okozta'" lucskosság megelőzése végett kérjük a Váci Naplót: járjon el érdekünkben a MÁVAUT- nól a feltételes megálló felállítása ügyében. 84 dolgozó nevében: Ferny ó Ante Iné a szakszervezeti bizottság elnöke ARANYDIPLOMA Kiesett a vonatból Tóth-Koronczay Iván MÁV főintéző, Vác. Bimbó utca 4. szám alatti lakos az egyik Balassagyarmat felé haladó vonaton utazott. Diósjenőnél kiesett a vonatból és olyan szerencsétlenül, hogy súlyos koponyasérülést szenvedett. A gyarmati kórházban ötórás műtét st hajtottak végre rajta, de nem tud.tak segíteni. Sérüléseibe belehalt. Éjszakai ügyelet a gyógyszertárban VÁROSUNKBAN a főtéri 1/99-es gyógyszertár munkanapokon reggel nyolctól este nyolc óráig; munkaszüneti napolkon pedig reggel nyolc órától délután négyig tart nyitva. Éjjel lehúzzák a bejárati redőnyt, csak egy világító kisablak jelzi az inspekciós szolgálatot. Erről beszélgetünk Jakab László veze tőgy ógysze résszel. — Az éjszakai készenléti szolgálat arra szükséges — tájékoztat —, hogy a sürgős, életmentő gyógyszereket, illetve az orvosok által az esti órákban felírt csillapítószereket késedelem nélkül megkaphassák az arra rászoruló betegek. A gyógyszertár munkaerő-ellátottsága megfelelő erre a célra, de nem any- nyira, hogy az éjszakai ügyeletes gyógyszerész munkáját A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán ünnepélyes külsőségek között adták át az aranydiplomát hét nyugdíjas nevelőnek. Soraikban volt Zsembai Ferenc is, aki fél évszázadot töltött a katedrán és 1960-ban a Váci Siketnéma Intézet tanáraként ment nyugdíjba. Sok szeretettel gratulálunk Feri bácsinak fáradságos munkája el ismeréséhez! A váciak hol maradtak? Megtisztelés érte városunkat: Itt rendeztek Pest megye középiskolásai ,.Ki miben tudós” vetélkedőjének történelmi döntőjét. A Csányi úti kultúrház jól fűtött, szép klubszobát biztosított a versenyzőknek. érdeklődőknek. A váci városi KISZ-bizottság gondosan, körültekintően előkészített mindent, a messze földről érkezettek számára. A zsűriben Is láttunk Dizseri Sándor megyei történelmi szakreferens és Jónás Zoltán megyei úttörőtitkár mellett három váci bírálótagot: Vígh Andrást, Vaíecza Terézt és Pa ja Mihályt. A vetélkedő színvonala meglepetést keltett. Nemcsak az első helyre került Hajdú Lajos esetében (ő került megyénk képviseletében az országos döntőbe), de megtapsoltuk a nagy- kátai gimnázium első osztályosát: Tóth Jánost, aki meglepő felkészültségről tett tanúbizonyságot pontos, hibátlan válaszadásaival. Mégis keserű maradt a szájízünk. Miért? Vác négy középiskolájából egyetlen tanulót sem láttunk a jelentkezőik között. Nekünk nincsenek Hajdú Lajosaink. Tóth Jánosaink? Bizonyára vannak. De akadnak elkényelmeskedő KlSZ-alapszer- vezeteink is, amelyek elfelejtettek megfelelő tehetségeket kiválasztani és elküldeni a történelemben tudós diákok neme« versenyére. nappal teljesen nélkülözni lehessen. — Mennyi a jelenlegi létszámuk? — TIZ gyógyszerészünk és nyolc asszisztensünk van. Az éjszakai igénybevétel csökkent ugyan, de munkaszüneti napokon óriási a forgalmunk. Kimutattuk, hogy a karácsonyi ünnepek alatt a napi forgalom 96 százaléka négy-ötnapos receptekből adódott. Sajnos, vannak még olyanok, akik nem becsülik ‘ meg embertársuk munkáját. A napokban valaki öt nappal ezelőtt kelt receptet adott át azzal, hogy siessek az elkészítéssel. Megmagyaráztuk, hogy várni kell egy keveset. S a válasz? Nem éppen udvariasan közölte, hogy ne ölet ássuk őt ki türelemből. — Vannak ellenkező példák is? — SZERENCSÉRE igen. Vattát, benzint kérnek ugyan az ügyeletestől, de kétszer is mondják, hogy ne haragudjunk, csak most van rá idejük. Mi viszont azt kérjük a lakosságtól, hogy jobban becsülje meg a munkánkat. Vegyék figyelembe, hogy a gyógyszerészeknek is szükségük van pihenésre, hogy elláthassák felelősségteljes feladatukat. Mi minden esetben teljesítjük kötelességünket s természetes, hogy méltánylást érdemlő esetekben éjjel is kiadunk gyógyszert, kötszert. Ezzel azonban nem szabad visszaélni. (dékány) Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, jóbarátoknak, akik drága halottunk temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek és szivünk fájdalmát enyhítették, ezúton mondunk hálás köszönetét, Plankó család