Pest Megyei Hirlap, 1964. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-03 / 1. szám

1964 JANII AR 3 PÉNTEK-yJCirltm 3 Aktívabb eszmei offenzívát Az MSZMP VIII koni,_ resszusa azt a feladatot állí­totta a pártszervezeteik, a kommunistáik, a közgondol­kodás alakításában közremű­ködő minden szerv és ideoló­giai műhely elé, hogy nagyobb aktivitásit tanúsítsanak a szo­cialista eszmék terjesztésében, tanítsák meg az embereket szocialista módon éüni, dol­gozni és gondolkozni. A jel­szavak nyelvére lefordítva: a kongresszus meghirdette a szocialista ideológia offenzí- váját. Ez a felhívás azóta átment a köztudatba, a legtöbben azonban nem tudnak vele mit kezdeni. Sokan azt mondják, hogy nem sok jelét látják a kongresszusi jelszó érvényesü­lésének. Az emberek e nézete mögött legtöbbször az van, hogy az eszmei offenzívátó! valamiféle látványos akciókat várnak. Az offenzív ideológiai mun. ka szükségességét maga az élet vetette fel. Az ország bel­ső fejlődése fordulóponthoz érkezett: csaknem két évtized (Rendelkezés a felsőoktatási intézmények nappali tagozatára történő jelentkezés 1964. évi rendjéről A Müveiódé&ügyi Miniszté­riumban elkészült a felsőok­tatási intézmények nappali ta­gozatára történő jelentkezés rendjéről sfzóló intézkedés. Eszerint nappali- tagoltra azok a 35 évnél nem idősebb személyek kérhetik felvételü­ket, akik gimnáziumban, szak- középiskolában érettségiztek vagy középfokú technikumban képesítőztek. A felsőfokú tech­nikumokba, illetőleg felsőfokú szakközépiskolákba a képzés szakirányának megfelelő szak-, munkás-bizonyítvány alapján is lehet pályázni. A jelentkezéshez szükséges nyomtatványt a pályázók a középiskolákban, a régebben érettségizettek Budapesten a XIII. kerület. Hegedűs Gyula j utca 27. szám alatti boltban, i vidéken pedig a megyei nyom­tatványboltban szerezhetik j majd be. Azok. akik a lakóhelyükön Sevő felsőoktatási intézmény­ben is megszerezhetik a vá­lasztott szakképes; test, csak akkor jelentkezhetnek más vá­ros hasonló képesítést nyújtó i felsőoktatási intézményébe, ha ; kollégiumi (diákotthoni) eilte- I ! lvézést nem kérnek. Az orvosi, | a tanítói és az óvónői pályára , készülők lehetőlea a lakóhe- ■ lyiik szerint illetékes felső- ólctatási intézménybe kérjék j felvétel ü két. A kérelmeket — a művé­szeti főiskolákra jelentkező­ket kivéve — március 21-ig fo­gadják el a középiskolákban. Akik két évnél régebben érettségiztek vagy képesítőz­tek, május 10-ig adhatják be kérelmüket közvetlenül az il­letékes dékáni (igazgatói) hi­vatalba. Előreláthatólag január vé­gén vagy február elején köz­readják a Művelődésügyi Mi­nisztérium. „T ájékoztató a felsőoktatási intézményekről. Nappali, esti, levelező tagoza­tok 1964’’ című hivatalos kiad­ványát, amely ismerteti, hogy az 1964 '65-ös tanévre mely felsőoktatási intézményekbe, illetőleg szakokra lehet fel­vételre jelentkezni, közli a je­len tkezés feltételeit, s tartal­mazza a hallgatókat érintő egyéb tudnivalókat. A kiad­ványt — megjelenése után — az állami könyvesboltokban vásárolhatják meg áz érdeklő­dők. Kísérletképpen a Dömsöd melletti Apa j-pusztán előre­gyártott elemekből szétszed­hető és összerakható mező- gazdasági épületeket épített az Építésügyi Minisztérium kí­sérleti brigádja. Ezek az épü­letek ugyan látszatra nem kü­lönböznek a modern mezőgaz­dasági épületek külső arcula­tától, ám alaposan szemügyre véve kiderül, hogy V a mezőgazdaságban / egé­szen lij építkezési módot képviselnek. Az eddigi szerfás épületek csak a gyors tömegigényt elé­gítették ki, átmenetileg. Az ÉM és a Földművelésügyi Mi­nisztérium a korszerű építke­zésnek megfelelően most gon­doskodott arról, hogy a kül­földi példák nyomán nálunk is elterjesszék ezeket az uni­verzális épületeket. Az NDK- ban például nagyon megked­velték már. alig akad olyan fcözos gazdaság, ahol ne al- kalmaznákj Bár az univerzális, szét­szedhető és összerakható épü- ! letek költsége magasabb a [ szerfás istállókénál, de élet- j tartamuk ■ nyolc-tízszerese ! emezek ének. A már kidoligo- : zott és tervezés alatt álló uni- j verzális vázakra vonatkozó [ típustervek hat, hét, kilenc, i tizenkettő és tizenöt méter j fesztávú változatban készül- | nsk. A vázakat vasbetonból j készítik, míg az áthidaló szer- i kezeteket idomacélból. Az eló'regyártott elemeket és vázakat tetszés szerinti nagyságú istállókká, rak­tárakká és egyéb mező­gazdasási épületekké le­bet összeállítani. A kísérleti tapasztalatok alap­ján kidolgozzák az univerzális épületek típusait. A szélesebb körű alkalmazásra már az el­múlt évben tettek lépéseket, az idén azonban országszerte hozzálátnak a több célra al­kalmas univemíVs mezőgaz­dasági épületek elterjesztésé­hez, Kísérletek - mikrohullámon Üj mikrohullámú berendezések és műszerek kidolgozásán kísérleteznek a Távközlési Kutató Intézetben. Az intézet egyik fontos feladata a nagytávolságú, nagykapacitású, sókcsatornás telefon, televízió kép- és hang, valamint adatok átvitelére al­kalmas mikrohullámú berendezések kutatása és fejlesztése* A 4 ezer megahertzes. 7,5 centiméter hullámhosszú rendszer*. 600 telefonbeszélgetés és televízióműsor átvitelére alikrümas. A négyezer megahertzes rendszerű berendezések már mŰKŐd ek a magyar, valamint a szovjet és csehszlovák posta háló­zatában. Ugyancsak a Távközlési Kutató Intézet foglalkozik r mikrohullámú berendezések elektroncsöveinek, félvezetőmé, és mérőműszereinek kutatásával, fejlesztésével is. Erdei Zsuzsa és Rákosi Ferenc bemérik a több ezer csator­nás zajvizsgáló-berendezést az intézet laboratóriumában Solid Tibor beméri a »rúzsba mikrohullámú sokcsatornás berendezés egyik kísérleti rádiófrekvenciás erősítőjét (MTI Foto — Bereth Ferenc felv.) Kevesebb a szabálytalanság, javul az áruellátás A Ráckevei Járási Tanács ipari és kereskedelmi állandó bizottsága 1963-as évi utolsó ülésén a kereskedelmi helyze­tet értékelte. Bárok István, az áb elnöke elmondotta, hogy a bizottság ez évi munkája so­rán mind pozitív, mind nega­tív megnyilvánulásokkal is találkozott. A társadalmi erők bevonása a kereskedelmi el­lenőrzésbe. sokat lendített a munkán, és jelentős javulás mérhető le a .szövetkezeti há­lózaton belül is. Kevesebb az árdrágítás, a súly csonkítás, a szövetkezetek jobban hasz­nálják fel a beruházási kere­teket, és egyre több városi színvonalú áruház és cukrász­da működik már a járás te­rületén. Sajnos, a Budakör- nyéki Vendéglátóipari Válla­latnál nem ilyen egyértelmű a javulás, sokszor nem is vá­laszoltak az állandó bizottság megkeresésére. A Nyugat- Pest megyei Népbolt Vállalat munkájában szintén van kifo­gásolni való, különösen a szi- getszentmiklósi József Attila lakótelep áruellátását illetően. Az állandó bizottság mel­lett 24 társadalmi ellenőr te­vékenykedik Ez évben 160 esetben tartottak ellenőrzést a társadalmi aktívák, és 50 eset­ben állapítottak meg hiá­nyosságokat. Többek közt azt is, hogy a vendéglátóipart, il­letve a népbolt vállalati bel­ső ellenőrök az áruellátással jobban törődnek, mint az egészségügyi követelmények­kel. A járási társadalmi ellen­őrök közül az állandó bizott­ság Kakukk Károlyt és Gaál Antalt részesítette dicséretben. Megállapították, hogy a köz­ségekben működő társadalmi ellenőrök közül a dömsödiek dolgoznak a legaktívabban. Összedőli az istálló Vibrátor és hajszárító A vecsési Vegyes Ktsz el­nöke, Liptai János újságolja: — Végre elkészült a régóta vajúdó szabadalom. Ez a szabadalom az elektro- vibrátor. Felhasználása sokré­tű. Eddig az volt a baj, hogy a vibrátorok rugója viszonylag hamar felmondta a szolgála­tot, eltörött. Ennél a rugózást is maga az elektromosság vég­zi. tehát gyakorlatilag elnyü- hetetlen. — Érdeklődés? — Nemcsak itthon, de pél­dául Angliában is nagjmn vár­ják. Szívesen átvették volna a gyártását. r~ Próba? — A Kőbányai Gyógyszer- gyárba négy, két külkereske­delmi vállalathoz két berende­zést szállítunk. Ezután kerül­het sor,;-a gyártásra. — Közérdekű újdonság? — Az idén elkezdjük a kézi hajszárító gyártását. Nem szénkefés motorral működik majd, mert nagyobb a hiba- lehetőség. Az év első hónapjá­ban elkészülnek a szerszámok és tavasszal elkezdjük gyártat­ni. Hiszem, hogy idehaza, de talán még a szomszédos piaco­kon sikere lese« Vasárnap délben a Pilishegy Állami Gazdaság Piliscsaba, száraz-ági tanyáján levő vas­födém tetőszerkezetű istálló összedőlt. Az istállóban levő kilencven növendékmarha kö­zül kettő azonnal elpusztult. kettőt kényszervágásra kellett vezetni, nyolc pedig menthe­tetlenül megsérült. A vizsgálat megállapította, hogy az 1956 nyarán 300 ezer forintért épített istállóban és a jószágokban mintegy ne­gyedmillió forint kar keletke­zett. A szerencsétlenség okát laboratóriumi vizsgálatokkal tisztázzák. cialista irodalom, művészet is sok olyan értéket hozott már létre, amelyek közkinccsé té­tele és felkarolása nemcsak a szocialista gondolkodás, er­kölcs és ízlés elterjedését szol­gálja, hanem visszahat az ilyenféle példák és értékek gyarapodására is. Ha az eszmei offenzívának mindezekről az alkotó pozitív összetevőiről nem feledke­zünk meg, akkor — és csak­is akkor — vehetjük fed az eredményes harcot a köz­tünk és bennünk élő káros, polgári, kispolgári nézetek­kel megnyilvánulásokkal. Mert helytelen lenne elha­nyagolni a marxista—leni­nista világnézet harcos kri­tika. jellegét, hiszen az of- fenzíva szó maga is ezt tar­talmazza. Az esaned offetn- zíva fontos teendője ugyanis a kritikai közszellem, rnin- denekeflőfrt pedig a marxista kritika megerősítése. S itt sok még a megoldatlan fel­adat. .Tisztázni kell a kriti­kai mércék és normák, az irodalmi-művészeti alkotó munka alapkritériumainak ér­telmezését. Mindenekelőtt ki­mozdítva passzivitásukból, csatasorba kell állítani az alkotók és a közönség ne­velésében. olyannyira fontos marxista kritikusi gárdát, arra kell ösztönözni őket, hogy éber figyelemmel kísér­ve a születő szocialista érté­keket, kezdeményezzenek o nézetek tisztázásában, a nem- marxista kritikai és művé­szeti koncepciók bírálatá­ban. Az eszmei offenzíva nem nélkülözheti a párt áltál meghirdetett és a gyakorlat­ban is módosult türelmet, baráti szellemet mindazok iránt, akik még r.em min­denben értenek egyet ve­lünk. Hiszen a szocialista közszeilleim alakulása is ellent­mondásos folyamat, amely­ben a régi és az új elemei állandó harcot vívnak egy­mással. A szocializmus ^szme- világához. közeledő emberek nevelése igen nagy türel­met igényel; a türelmetlen­ség, főleg pedig a rideg le­nézés, a dogmatikus merev­ség és a liberális engedé­kenység egyaránt csőik kárt okozhat. Az ideológiai egyet nem értés nem lehet akadá­lya a politikai együttműkö­désnek, ha ez az együtímű- ködé» magában foglalja az idegen nézeteik bírálatát. En­nék a bírálatnak azonban csak az szolgáltathat szi­lárd bázist, ha gondosan megmutatjuk és felkaroljuk mindazt, ami már a mieink a felénk közeledőkben, s kö­zösen örülünk a szocMiz- mus eszméi felé tett min­den újabb lépésünknek. I.r a harc példamu­tatást, a valóság szüntelen tanulmányozását, elmélyült gondolati tevékenységet, a szocialista értékek ápolásét, aktív kritikai szellemet, ugyanakkor türelmet, böl­csességet követel meg minden pártszervezettől, minden kom­munistától, az ideológiai és kulturális front minden mun­kásától. Baranyi Gyula, az MSZMP KB kulturá­lis osztályának helyettes vezetője. megfeszített, áldozatot harcá­ban új rendet teremtettünk a lerombolt régi helyében, le­raktuk a szocializmus gazda­sági, politikai és ideológiai alapjait, amelyre felhúzhatjuk a szocializmus és kommuniz­mus épületét. Ebben a mun­kában politikailag, gazdasági­lag és az ideológia legfonto­sabb kérdéseiben végleges ve­reséget szenvedtek a tégi uralkodó osztályok, az új for­radalmi ideológia milliók gya­korlatának vezérfonalává lett. A megdöntött társadalmi rend eszmei öröksége azonban még mindig kísért: sokak fe­jében még mindig hat a pol­gári világnézet, hatnak a nyárspolgári magatartás leg­különfélébb maradványai, sokszor békés együttesben a szocialista ideológia elemei­vel. Az eszmei offenzíva célja tehát az. hogy a szocialista társadalom felépítésével együtt és azzal szoros kölcsön­hatásban a társadalom min­den tagjának világnézete meg­feleljen a szocialista valóság­nak. szűnjön meg a lét és tu­dat között még meglevő kü­lönbség Annál . , ,, , . is inkább szükség van érré, mert a szocializmus és a kapitalizmus nemzetközi erőviszonyaiban bekövetke­zett változás a két rendszer harcának új szakaszát tűzte napirendre: a bélzés egymás mellett élés körülményei kö­zött a harc gazdasági és ideo­lógiai síkra terelődött. S eb­ben a harcban csak akkor győzhetünk, ha a szocializmus nemcsak a politikai és gazda­sági viszonyokban, hanem az emberek gondolkodásában is uralkodó lesz. Az eszmei of- iénzíva napirendre tűzését te­hát ez a két körülmény dik­tálja, s egyben megszabja az offenzíva tartalmát és mód­szereit is. Az eszmei offenzíva min-! denekelött nem látványos és zajos • hadjárat,‘ asm bontható ; le «ígjWf kain pá nyokra. hanem , szívóé mindennapi feladat, át-' fogja a gazdasági, politikai és ideológiai építőmunka min­den területét. Nem merül ki abban sem, hogy időnként hajtóvadászatot rendezünk az ideológia' vagy kultúra nega­tív jelenségei, káros megnyíl­ván ulásai ellen. Az eszmei offenzíva első­sorban aktív, kezdeményező, elméleti és ideológiai munka. Olyan megfeszített gondolati tevékenység, amely folytono­san figyeli az élet új jelensé­geit, állandóan szembesíti az elméletet és az elvi megállapí­tásokat a változó gyakorlattal, s marxista—leninista választ ad a valóság által felvetett minden új kérdésre, bátran el­vetve az idejét múlt következ­tetéseket. Az ilyen kommunis­ta magatartás biztosítja leg­inkább a szocialista építexmun- ka és a szocialista közgondol­kodás fejlődésének szoros egy­ségét és kölcsönhatását. Mert az eszmei offenzíva csalt ak­kor éri el célját, ha visszahat a szocialista épitőmunka töké­letesedésére és a fejlődő tár­sadalmi tevékenységből táplál­kozik; másrészt a valóságnak és a tudatnak ez a szoros köl­csönhatása azzal jár, hogy a marxizmus—leninizmusnak éppen a lényege, a lelke: a valóság változásai iránti érzé­kenység és az azokra való he­lyes reagálás válik a szocia- j lizmus építésén munkálkodók vérétié. Az eszmei offenzíva azt jelenti továbbá, hogy az élet­ben még meglevő káros jelen­ségekkel. az emberek gondol­kodásában, magatartásában, ízlésében ható elmaradottság­gal, elsősorban pozitív ellen­példákat állítsunk szembe. A nevelés és meggyőzés legjobb módja az ideológiai munkában j is a példamutatás, az új, szü­lető vagy már megerősödött szocialista értékek felkarolása. Az a célunk hogy elterjesszük a szocialista közgondolkodást, a szocialista életeszményeket, a szocialista erkölcsi normá­kat. Elvont síkon, általános alapelvek hangoztatásával itt nem sokra megyünk. A mun­kamorál, a szocialista ember­ség, a társadalmi felelősség követendő példáiban egyálta­lán nem szűkölködünk már, de a marxista gondolatr « «so­|pMGeWXWX>XXXNXXXXXXV<XXXVVVNXVXSXX>X>^ \ Műalkotás ^ í Népes társaság zsongja kö- \ ■ rül az újdonsült tulajdonost ff : háromszobás, hipermodern f öröklakásában. Elragadva % dicsérik a választékos íz- 'f lést, a bútorok formáját, a £ falak színét, a szobák tér- ír és fényhatását, a kávét, a f szendvicseket — egyszóval: 'f mindent. A fiatal absztrakt- 'f rajongó azonban egyre csak 'f a dohányzóasztalka szokat- f lan alakú vázáját vizsgál- % gat ja. ff — Csodálatos! Ilyet még í nem láttam. Nézzétek eze- ff két a vonalalMt! — mutat- } ja a felfedező lelkesedésé- ff vei. — Ez az igazi forma- ff bontás. Szerintem a modern $ keramika non plus ultra- f. ja. 'f — Mondd kérlek — for- ff dúl a háztulajdonos felé ff —, hol tettél szert erre a ff pompás darabra? • I — Hol ? ■— pirul el az ün- ff \ népéit. — A kislányom ötö- ff dik általánosba■ jár. ő fab- 'f riká.lta a kézimunka szak- ff . körben. ff (»• P ) í f vV^NXNXVXX>XXXVVVVvXXXXVXXXXVXXXXVVXXXX *. Január 6-án ismét megkezdődik a tanítás az iskolákban utasítás előírása szerint — február 1-én kell értesíteni a szülőket, az ellenőrzőkönyv útján. Ez alól továbbra is ki­vételt képeznek az általános iskolák első osztályosai. (MTI) Az alsó- és középfokú okta­tási intézményekben vasárnap ^yégef. ér a téli szünidő, s hét­főn január 6-án megkezdődik a tanítás. A tanulók félévi ér­demjegyeiről — a tanévnyitó Szerfás típustervek helyett: univerzális épületek

Next

/
Oldalképek
Tartalom