Pest Megyei Hirlap, 1964. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-18 / 14. szám
Megyei asztalitenisz- és vívóbajnokság, Csömör—FTC-mérkőzés a Tüzér utcában Sportágról — sportágra VII. Kézilabda HÉTVÉGI SPORTMŰSOR Vasárnap folytatódnak a mérkőzések a kézilabda Hazafias Népfront Kupáért. Csömör ismét nagynevű ellenfelet kap, a Ferencvárost, amellyel már többször találkozott, de eddig még nem sikerült győznie. Esetleg most megtörik a jég, ez nem látszik reménytelennek az Újpesti Dózsa ellen nyújtott legutóbbi jó játék alapján. A Váci Forte-lányok az első fordulóban biztosan győztek az Elzett ellen, s most is esélyesek a Kelenföldi Goldbergerrel szemben. Szigetszenímiklóson a megyei teremtorna harmadik fordulója következik. A legérdekesebbnek a Ráckeve— Tököl férfi összecsapás ígérkezik. Legutóbb szabadtéren nagy meglepetésre mindkétszer a ráckeveiek nyertek, így a tököliek most igyekeznek törleszteni. A Túra—■ Csepel Autó találkozón hasonló a helyzet, hisz tavaly mindkétszer Túra nyert. Kiemelkedik még a műsorból az Alsógöd—Szigethalomi Vasas (férfi B csoport), a Tököl— Budakeszi, Ráckevei Gimnázium—Szigethalmi ITSK (férfi ifjúsági), valamint az Alsógöd—Csepel Autó (női) mérkőzés. ★ Tágításáról, a verseny fo- j férfi-női egyéni tőrbajnoksá- lyamaíos lebonyolításáról, a: got, valamint a férfi kardo- hangerősítőről. Rendelkezésre j zók küzdelmét. állnak a játékvezetők és há- | A gödöllői járásban. folytaram csillagos Barna labdát tódnak a síesemények. Míg biztosítanak a versenyzők ré- j legutóbb a futóbajnekságot szére. ★ Megyei bajnokokat avatnak a vívóknál is. Vasárnap Cegléden rendezik az ifjúsági tartották, most Szilasligeten a lesiklók vetélkednek. A kezdő lesiklók versenyét későbbi időpontban Isaszegen tartják majd. RÉSZLETES MŰSOR Szerda este volt a határideje az 1964. évi felnőtt egyéni asztalitenisz-bajnokság nevezésének. A kijelölt időpontig a ráckevei, a nagyká- tai és a szentendrei járásból nem érkezett be a jegyzőkönyv és ennek következtében a versenykiírás előírásai szerint e járások versenyzői a vasárnapi Gödöllőn sorra kerülő megyei bajnokságon nem vehetnek részt. A legutóbb megtartott járási bajnokságok eredményei alapján a vasárnapi gödöllői viadalon mindenki ott lesz, aki a megye élvonalaihoz tartozik. A megyei szövetség annak érdekében, hogy versenyzési lehetőséget biztosítson a legjobbaknak, egyes esetekben olyan versenyzőknek is megadta az indulási jogot, akik a járási versenyeken „nem kerültek dobogóra’1. Gödöllőn nagyban folynak az előkészületek a bajnokság zökkenőmentes lebonyolítására. A szövetség gondoskodott a terem megfelelő viPEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapia.- Főszerkesztő Bácskai László Kiadla a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: BudaDest. vm.. Blaha Luiza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—230 Gém'rószoba (hívható 20 óráigl: 140—447. — Belpolitikai és sport- rovat- 140—449. — Inari rovat: 141—462. — Művelődési rovat: 141—238. Előállitia Szikra Lapnyomda Budanest. Index: 23 064 Terjeszti a Magvar Posta. Előfizethető a helvi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díi 1 hónaora 12 forint. Sí. A gödöllői járás lesfkló bajnoksága (Szilasiiget. 10). VTVAS. Pest megye 1964. évi ifjúsági férfi, női iegyáni tör és férfi kard bajnoksága (Cegléd. MBDOSZ kultúrotthon 99. Január elején kezdődtek ] meg a különböző szintű terem- | tornák küzdelmei. A sziget- szentmiklósi megyei viadal március 17-én zárult. A felnőtt férfiaknál Váci Kötött, Tököl. Ráckevei Gimnázium, a nőknél Váci Finomfonó, Lőrinci Fonó, SZTK, az ifjúsági férfiaknál Szigethalmi ITSK, Szigethalmi Vasas, Budaíca- lász, a lányoknál Ráckevei Gimnázium, Bp. Fáy András Gimnázium, Fóti Gyermekváros sorrend született. Április 7-én volt a rajt a szabadtéri bajnokságban. Május 5-én Szigetszentmiklóson tartották a megyei ipari tanuló döntőt, amelyen Vác 19 lőre nyert Gödöllő ellen. Május 23-án a magyar férfiválogatott Cegléden vendégszerepeit, s 1500 néző előtt 24:13 arányban diadalmaskodott az Építők felett. Egy hónappal később a magyar válogatott Vácott a Fonó ellen lépett pályára. Közben június 16-án véget ért a bajnokság tavaszi idénye. A nyári szünetben — június 30-án — a Balaton Kupában bronzérmet szerzett a Váci Fonó. A spar tali iádon a körzeti döntő után július 14-én a megyei döntő következett. Férfiak: 1. Tököl. 2. VecSés. 3. Túra. Nők: 1. Abony. 2. Nagymaros. 3. Nagykovácsi. A Dunakeszi Vasutas férfiegyüttese július 21-én elhódította Soproni Kupát. Július 26. és 28. között Vác volt a színhelye a spartakiád területi döntőjének, s hét megye legjobbjai közül a férfiaknál Tököl végzett az élen Heves megye előtt. A nőknél Fejér megye hódította el az elsőséget. A tököli férficsapat az országos spartakiáddöntőn folytatta sikersorozatát, aranyérmet szerzett. Az NB II-ben augusztus 11- én, a megyében augusztus 20- án kezdődtek az őszi küzdelmek. Közben augusztus 15-én a magyar férfiválogatott ismét Ceglédre látogatott, 34:7 arányban nyert. Október 13-án megyei bajnokokat avattak. A férfiaknál csak jobb gólaránya révén első lett a Ceglédi Építők a Dunakeszi Vasutas előtt, a harmadik Abony csapata lett. A nőknél Ceglédi Építők, Abony, Váci Finomfonó sorrend alakult ki, míg a férfi területi bajnokságot Túra nyerte, második a Gödöllői EAC. Egy héttel később ért véget az NB II küzdelemsorozata. A Nyugati csoportban Csömör az előkelő második helyet vívta ki, a Váci Fonó pedig negyedik lett. A npknél a Váci Hatodszor is Kiiiusek Javítóit a magyar páros Grenoble-ban a műkorcsolyázó EB-n nagy érdeklődés mellett került sor a páros bajnokság szabadgyakorlatának bemutatására. A várakozásnak megfelelően — az Európa-bajnoki címet a nyugatnémet Kilius—Bäumler kettős szerezte meg a szovjet Protopopov-házaspár előtt. A bronzérem ugyancsak szovjet versenyzőknek — a Zsuk—Gavrilov párosnak jutott. A jelentések szerint Ki- liusék futása nagyon jól sikerült és sokkal jobb formában voltak, mint a nyugat- néfnet bajnokságon és teljesen megérdemelten védték meg újra aranyérmüket, amelynek első birtokosai 1959- ben, Davosban lettek, s azóta minden éviben — sorrendben ezúttal hatodszor — megnyerték. A magyar színeket képviselő Csordás Marika—Kondi László kettős 98. helyezési számmal, 262 ponttal a 13 főnyi mezőnyből a 10. helyen végzett. Jobb teljesítményt nyújtottak tehát, mint tavaly a budapesti EB-n, ahol utolsó helyezettek lettek. 28 magyar sportoló Innsbruckban A Magyar Olimpiai Bizottság a Testnevelési Fő- j iskola dísztermében csütör- j tök délután teljes ülést tartott. A napirenden néhány szerkezeti kérdés, valamint az olimpiai előkészületekről szóló jelentés szerepelt. Csanádi Árpád, a MOB főtitkára bejelentette, hogy Hegyi Gyula, az MLSZ elnöke, másirányú elfoglaltságára való tekintettel — MOB- elnökségi tagságának fenntartása mellett — a MOB- elnöki tisztségéről lemondott. Az elnökség az alapszabály előírásainak megfelelően tagjai közül Egri Gyulát, az MTS elnökét választotta meg a MOB új elnökéül. Ezután Csanádi Árpád megtartotta részletes főtitkáIMRIMMDiS éi'srS so- ‘helft mujiHm un stsikwvMeteUie vetet rí beszámolóját az elmúlt időszak munkájáról, majd az ülés résztvevői tudomásul vették az elnökségnek azt a határozatát, hogy az Innsbruckban < január 29—február 9 között sorra kerülő 9. téli olimpiai játékokon 28 tagú magyar sportküldöttség vesz részt: 17 jégkorongozó, 3 gyorskorcsolyázó (2 férfi, 1 nő), két műikorcsoíyázó (í—1 férfi és nő), három női sífutó, 1 női lesik! ó és 2 síugró. A szentendrei Kéziszerszámgyár azonnali belépésre felvesz szak- és segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán. Szentendre, Lenin üt 144. szám alatt. Telefon; 219. Pest Megyei Malomipari és Terményforgalmi Vállalat terményraktárosokat felvesz Pest megye területére. Mezőgazdasági szakképzettségűek és érettségizettek előnyben. Jelentkezni lehet munkanapokon: Bp., IX., Soroksári út 16. Telefon: 135—280. sze- mélyzetl vezetőnél. Eladó családi ház, három szobás, azonnal beköltözhető. Sződllget, Bocskai ut- ca 41. sz. ____ H álószobabútor — sötét színű —, jókarban levő, jutányosán eladó. Szentendre. Atti- la utca 9, sz. Mozaikláp nagy választékban Szönyinél Monor. József Attila 2jb_______________ Eladó Monorl-erdőn beköltözhetően kétszobás ház, részben alápincézve. Érdeklőd, ni Kollár Károly, Pilis, Bicskei út 21. Azonnali belépésre felveszünk gyakorlattal rendelkező lakatos szakmunkásokat. Üzemi étkezés és munkásszállás van. Jelentkezni lehet a Szentendrei Betoné rugy ár munkaügyi osztályán. Szentendre. Dózsa György utca 34. szám alatt. Gyár- és Gépszerelő Vállalat keres budapesti munkahelyre, XIII., Forgáeh u. 74/b TMK-műhelybe géplakatos, villanyszerelő, hegesztő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Vidéki szerelési területre (Almásfüzitő), lakatos, vili. hegesztő, csőszerelő szakmunkásokat. Jelentkezés személyesen, vagy írásban; Bp., VI.. Paulay Ede utca 52., személyzeti osztályon. Korcsolya- és kutyaszíjak kaphatók. Bükköspart 41-ben, Szent- endxe, 41, Eladó Ingatlanok a gödöllői kirendeltség területén: Gödöllő: 2 szoba, konyha, speáz. fürdőszoba, kamra, kút, villany van. — Beköltözhető. Ara: 110 000.— Ft. 2 szoba, hall, konyha, fürdőszoba, kamra, 250 n-öl telek. Beköltözhető. Ara: 80 000.— Ft. 2 szoba, konyha, fürdőszobahelyiség, kamra, szeneskamra, 205 n-öl telekkel. Villany van. Beköltözhető. Ara: 110 000.— Ft. Szoba, konyha, kamra, 800 n-öl telek. Kút, villany van. Beköltözhető. Ara; 65 000.— Ft. Pécel: 2 szoba, konyha, kamra, üzlethelyiség, pince, 120 n-öl telekkel. Beköltözhető. Ara: 75 000 — Ft. Érdeklődni lehet: PIK, VII., Gödöllő Dózsa György u. 12. ____ E rdligeten, Aranyos u. 7. sz , a balatoni műút, 19^-es km-énél eladó. 162 n-öl telek, télen is lakható 3 helyiséges víkendházzal, kúttal, villannyal. Érdeklődni a szomszédban, Kiss-nél. Ara: 28 000.— Ft. Forte. ha nehezen is, de biz-1 tosította bentmaradását tizedik helyével. Október 29-én nagy szeretettel fogadták a csehszlovák kézilabdázókat Abonyban. A n&i mérkőzést a nyitraiak fölényesen 15:0-ra nyerték, míg a férfitalálkozó 20:18-as hazai sikert hozott. Október 19-én kezdődött el az NB II-be jutásért kiírt osztályozó, s november 3-án fejeződött be. A ceglédi férfiak veretlenül végeztek csoportjukban, s ez a feljutást eredményezte. A ceglédi lányok második helye viszont azt jelenti, hogy idén is a megye- bajnokságban szerepelnek. COHARD 400 HÖFUTOVAL NYERT A síelés a jégkorszaktól napjainkig I. A téli olimpia sportágai ismertetjük. A sízés az egyik legkedveltebb téli sport. A mai sílécek ősét már a jégkorszak embere is használta. A havon való gyorsabb és köny- nyebb előrehaladás érdekében kezdetleges hótalpakból, amelyek ovális felületűek voltak, lassan alakult ki a mai síléc, amelyen nemcsak siklani, hanem lépni is lehet. A sízés kezdetben közlekedési formaként az északi népeknél terjedt el. Történelmi adatok szerint az 1564- es svéd—dán háborúban a svéd Cohard hadvezért döntő sikerhez juttatta 400 hófutója. A világon az első síversenyt 1865-ben a norvégjai Haugelidben rendezték, s a győztes Sondre Nordheim lett, maga készítette lécekkel. Nordenskiöld svéd sarkkutató az 1880-as években tanulmányt írt, amelyben elmesélte, hogy a szolgálatában álló lappok Grönland- ban 57 óra alatt 460 kilométert tettek meg. A kételkedők erre a hírre versenyt írtak ki 220 kilométeres távon és ezt a lappok fölényesen megnyerték. Ezek a hírek felcsigázták azután a közép-európai sportemberek érdeklődését és így honosodott meg a sízés a hegyvidékeken, ahol a meredek lejtők meglehetősen kedveztek a különböző versenyszámok kifejlődésének. Közép-Európában, az ausztriai Mürzzuschlag volt a színhelye az első síversenynek. A győzelmet egy Bécs- ben tanuló norvég pékinas, Samsson szerezte meg. Az első „módszeres” síző Mathias Zdarsky, lilien- feldi földbirtokos volt, aki hosszú botra támaszkodva, jobbra-balra ívelt (slalomozott) a lejtőkön. Ezen a nehézkes technikán változtatott azután Bilgeri, aki először alkalmazta a két rövidebb síbotot. Az 1920- as években Hannesch Schneider alakította ki a modern alpesi technika alapját, az úgynevezett Arlberg-techni- kát. A sísport leglátványosabb ága az ugrás, amely norvég eredetű. Közel 120 évvel ezelőtt próbálkoztak vele először a Telemark falu környéki síelők, de csak 50 évvel később került sor nyilvános bemutatóra. A tele- markiak produkciója óriási érdeklődést keltett a síugrás iránt és annyira népszerű lett Norvégiában, hogy a már hagyományossá vált „Holmenkollen versenyek” nemzeti ünnepnek számítottak és sokáig szokásban volt, hogy ezeken a versenyeken az első ugrást a trónörökös hajtotta végre. A nemzetközi alpesi versenyek minden számában elsősorban Ausztria, Francia- ország, Svájc, Németország, Olaszország, az Egyesült Államok és Kanada legjobbjai vetélkedtek hosszú időn keresztül egymással, de az utóbbi években erős versenytársaik lettek a Szovjetunió sízői. A futó- és ugrószámokban eddig az északi népek versenyzői szerepeltek különösen jól, de azért mindig akadt egy-két kiemelkedő tehetségű sportoló Középkorúi most a síelés történetéi és Nyugat-Európában is. Legújabban Helmuth Reckna- gel, az NDK világ- és olimpiai bajnoka. Magyarországra Chernél István kőszegi ornitológus hozta el a sízés hírét, valamint az első síléceket 1891 decemberében. Chernél hosszú időt töltött Norvégiában madártani kutatásokkal és ott ismerkedett meg a sízéssel. A kőszegi lejtőkön mutatta be tudományát, majd 1897-ben kiadta a „Lábszánkázás kéziköny- vé”-t, amelyben összefoglalta a sportágról szerzett ismereteit. Budapesten, a Vérmezőn 1892 telén Bély Mihály, az NTE akkori művezetője és Demény Károly mutatta be a sízést, akik Ősiéből (akkori nevén Krisztiánjából) hozattak síléceket. A kezdeti próbálkozások után 1892-ben Magyarországra jött Huscby Rangwald norvég vasúti mérnök, aki kitűnő síző lévén, három évig tanítgatta a BBTE sportolóit a budai lejtőkön. 1909-ben alakult meg az első önálló síegyesiilet, a Magyar Sí Klub, majd 1911-ben megrendezték az első magyar bajnokságot is. 1913-ban megalakult a Magyar Sí Szövetség, amelynek kezdetben 14 egyesület volt a tagja. A sízés az országban a felszabadulás után komoly fejlődésnek indult és a szövetségnek ma már több mint ezer igazolt versenyzője van. Sportköri est Kartalon A Kartali MEDOSZ ma 18 órakor a helyi kultúrotthon- ban spor'akadémiai előadást rendez. Este sportbál következik. Monoron monori siker A monori járási asztali teniszbajnokságot a i órást székhelyen bonyolították le és valamennyi számban a hazaiak győztek. A küzdelmek színvonala nem emelkedett -az átlag fölé. örvendetes volt. hogy a vecsés! ek szén számban képviseltették - magukat. Árnyoldal, hogy több ..asztalitenisz község’1 távol maradt. Férfi egyéni: 1. Virányi (Manor). 2. SziLágyi (Vecsés). 3. Molnár (Vecsés) és Kancsár (Vecsé6). Női egyéni: 1. Lengyel (Monori. 2. Esslerné (Mo-nori-erdő). 3. Molnár (Vecsés) és Krausz (Vecsés). Férfi páros: 1. Virányi. Szem ők (Monor). 2 Szilágyi. Kardos (Monor. Vecsés) 3 Lengveli Burján (Monori Gimnázium) és Molnár. Kancsár (Vecsés). Női páros: l. Lengyel. Esslerné (Monor. Monori-erdő). 2. Maior. Farmosi (Monori Gimnázium). 3. Molnár. Krausz (Vecsés) Vegyes páros: 1. Lengyel. Virányi (Monor). 2. Esslerné Bánhegyi (Monori-erdő Pilis). 3. Farmosi. Kancsár (Monori Gimnázium. Vecsés) és Krausz A.. Molnár (Vecsés). G. 3 Wilma Rudolph, az ismert ame- riakai női rövidílávfutó. aki 1960- ban három aranyérmet nyert a római olimpián, júniusban kisbabát vár. s emiatt valószínűleg nem vehet részt a tokiói olimpián. Az ásztalitenisy. bajnokcsapatok Európa Kuna tornájának elődöntőiében a Vörös Meteor a román CSM Clui (Kolozsvár) együttesével találkozik. A két klub közötti megállapodás értelmében a találkozóra február ll-én Kolozsvárott kerül sor. Véget ért p magyar súlyemelő válogatott kemény edzésekkel egybekötött kéthetes hévízi ..nyaralása” s a négy fiateHal kiegészített keret már Tatabányán folytatja az alapozást. Vas árnap ASZTALITENISZ. Pest megye 1964. évi férfi-női felnőtt egyéni bajnoksága. (Gödöllő. Ganz Árammérőé vár. lé). KÉZILABDA. A Hazafias Népfront Kupáért. Férfi NB-s csoport. Tüzér u. 17.20: Csömör—Ferencvárosi TC. Csepel. U.28: Váci Forte- KelenlöKli Goldberger (Bo. női I. osztály:. Péoeli út. Ferencvárosi Vasutas tornacsarnok. 12.52: Vád Forte—Csepel (női Hiúsági). 15.48: Csömör—Bp. Építők (férfi ifjúsági). 19.18: Budakalász—Puskás Tivadar Technikum (férfi H. osztály). Megyei teremtorna a szigetszent- rmklósi József Attila telepi iskolában. 8.30: Szigethalmi Vasas.— Szigethalmi XTSK 1. (férfi Hiúsági A. Zsák). 8 52: Szentendrei Gimnázium—Szigethalmi ITSK H. (férfi Hiúsági B.. Rudolf). 9.14: CsiHafiteleni Gimnázium—4. sz. ITSK (férfi Hiúsági B.. Scheu- ring). 9.36: Tököl—Budakeszi (férfi Hiúsági A.. Rudolf). 10: Ráckevei Gimnázium—Szigethalmi TTSK L (férfi Hiúsági A.. Fazekas). 10.20: Szigetújfaliu—Hazai Fésűsfonó (férfi B-. Rusznyák). 10 52: Alsógöd—Csepel Autó (női. Scheu- ring). 11.14: Szentendrei Gimnázium—Váci Húsos (férfi ifjúsági B. Kertész). 11.36: Ráckevei Gimnázium H.—Vád Húsos (női ifjúsági. Dévényi) 11.58: Alsógöd— Szigetül falu (féifi B. Rusznyák). 12.30: Csillagtelep: Gimnázium— Váci Húsos (férfi Hiúsági B. Fazekas). 14: Ráckevei Gimnázium I. —Váci Húsos (női Hiúsági. Barna ÜL). 14.22: Alsógöd—Szigethalmi Vasas (férfi B. Rátkav). 14.54: Ráckevei Gimnázium—'Tököl (férfi A. Bognár). 15.26: Vád Finomfonó —Szobi VSC (női. PaHesch). 15.48: Csepel Autó—Túra (férfi A. Eisen). 16 20: Vád Finomfonó—Fóti Vasutas (női. Dévényi). 16.42: Csepel Autó—Szobi Vasutas (női. Lensik). SAKK. Megyei CSB A-csoport. Szobi Vasutas—Gödöllői EAC (Szob. vasútállomás. 10). Vád Vasutas—Nagyid la (Vác. Csányi körút 9—1». W). DMTK—Csepel Autó (Dumaiharaszti. művelődési ház. 10). Ceglédi Spartacus—Duma- varsány (Cegléd, kultúrotthon. 10).