Pest Megyei Hirlap, 1964. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-15 / 11. szám
A FŐTÉR rendezésével kap- csőlátás iigyek in- Jt> tézésére bizottsá" * got alakított Monor község tanácsa. A bizottság meghívta az érdekelt szerveket ma délelőtti ülé- m sére, ahol a föd/ tér rendezését beszélik meg. Ugyancsak hasontó szintű megbeszélés lesz délután, ahol a Vigadó bővítése, a tűzoltószertár elhelyezése és szálloda létesítése kerül napirendre. / (y ti 0 is a — Az MSZMP járási vb csütörtök délelőtt ülést tart, melynek napirendjén szerepel: az öszá szőlő- és gyümölcstelepítés tapasztalatainak, valamint a tavaszi telepítés feladatainak a megvitatása; és a tavaszi ár- és belvízveszély elhárítására való felkészülésről szóló jelentés. — Az MHS monori ejtőernyős klubja minden héten csütörtök este 6 órától, vasárnaponként pedig délelőtt 8 órától tart foglalkozást az MHS manori alapszervezetének helyiségében. A klub ez évben mintegy 20 fővel kívánja növelni a létszámát. A környező községek bátor fiataljait is szívesen látja sorai között. — Megszüntették a belvízveszélyt Pilis községben. A veszélyeztetett területeken új, nagy teljesítményű csrtorna- rendszert építettek ki cs a Gerje—Perje főcsatornával kötötték össze. — Közgyűlést tart csütörtök délután 2 órakor Modoron a községi tanácsteremben a járási szolgáltató ktsz. HÍRÜNK az országban A Népsport vasárnapi — január 12-i — száma Isözli a labdarúgók kedvezményes átigazolási listáját. Ebben olvasható, hogy a Budapesti Honvéd egyetlen játékost, Fónpad Pétert igazolt. Fonyad a Monori SE játékosa volt. — Kivllágítat’an lovaskocslval vett részt közúti forgalomban. bssötó.edés után. Pilis község belterületén. Kovács Pál (Attila u. 2.). 200 forintra bírságolták. — A járási KISZ-bizottság mePett működő suortosztály csütörtök délután 5 órai kéz- i dettel ülést tart. Napirenden a KISZ-szervezetek téli sportmunkájával kapcsolatos feladatok, valamint a spar- takiód lebonyolítása szerepel. — Akadályozta a szembe jövő járművek forgalmát az általa vezetett tehergépkocsival Gregor István (kóser, Steinmetz kapitány u. 24.). Bírsága 200 forint. Fitcei u J»izlosiíó-Mérgezésből bekövetkezett bales?ti halál áldozata lett Hollóíi János tsz-tag (Veesés, Jókai u. 11.). Háztáji biztosítására 15 ezer, önsegélyező csoport biztosítására pedig 3 ezer SOO forintot fizetett ki özvegyének a na ivókban a monori fiók. ★ Szabó Jánosnak (Úri, Szent István u. 8.) hétfőn tűzkár címén 7 ezer 410 forintot fizetlek ki. Mint a biztosító közli, Szabóéknál a kéményből kipattanó szikra okozta a tüzet, melynek következtében a melléképületek és a szálas takarmányok leégtek. Szabónak háztáji biztosítása volt. ★ Motorbaleset következtében állandó rokkant lett ifjú Brunner Mátyás (Veesés. Baj- csy-Zsilinszky u. 74.), akinek 50 forintos évi díjú önkéntes motorbaleset-biztosítása volt, amire az Állami Biztosító 5 ezer 250 forintot fizetett ki. ANYAKÖNYVI HÍREK Gyömrő Házasságot kötött: Mikusik Fe- ren-c es Hom>ál Róza. Mohot Születtek: Kanalas Illés és Kanalas Eszter fia: József. Micsinai István és Basvinszki Mária leánya- Zsuzsanna. Gulyás Vilmos és Kecskés Cecilia leánya: Erzsébet. Puoos József és Peczek Magdolna fia: László. Kólómnár István és Kanalas Katalin fia: Gábor. A PE S T MEG Y E I HÍRLAP KÜLÖN KJ_A D,Á S A VI. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM 1964. JAWJÄR 15, SZF.RDA Két műszakban termei az új monori sütőüzem r MIÉRT ROMLOTT A KENYER MINŐSEGE? Régen jártunk a monori , Ady Endre úti sütödében. Azóta, mint ismeretes, felépült az új, modern sütőipari kombinát, amely hivatva van arra, hogy a kenyér- 1 ellátás területén eddig íelme- | rült panaszokat megszüntesse. — A nagyüzemivé újjáépí- I tett régi sütöde próbaüzemeltetése folyik január vésőig — mondta Kapás Antal üzemvezető, — 12 emberünk két műszákban dolgozik, a kereskedelem meg' endelesetül függően, 7:)—210 százalékos produktivitással. Az utóbbinál a szombati és ünnepnapi szükségletek bizto- , sírásáról van szó. Minden- ! képpen próbaidő ez. Dolgozóinknak meg kell szokni ok a nagyüzemi termelés körül- j menyeit, módszereit. Magu- i kát azonban meglepetés is ért: a lég'kamrás gép soros osztógép nem működik (a tengely és a kések elfer- dülése okozza a bajt!); a kör- számiapos mérleg még nincs beépítve; az irodahelyiségbe a szimpla ablakokon befolyik a víz, tönkreteszi a falat, a parkettát, hasonló a helyzet az udvaron, ahol rossz a csatorna és 4 négyzetméteren már omladozik a vakolat. A közel 3 millió forint beruházással épített sütőipari kombinát tehát nem egészen egyhónapi próbaüzemelés után már idejutott. — Sajnos, mi is észrevételezi ük a hibákat és továbbítottuk a kivitelező vállalathoz — mondta az üzemvezető. — Reméljük, rövidesen hozzákezdenek a hibák kijavításához, s pótolpusztán egyszerű tapintásalapján tudjuk csak megadni a „(gyártástechnológiát”. — A közérthetőség kedvéért, például: mit állapítanak meg laboratóriumi vizsgálat során és mennyiben függ ez össze a gyártási technológiával? — A liszt nedvességét, S5- kér-j hamutartalmát, stb. Ha laboratóriumilag ismerjük a lisztet, akkor tudjuk pontosan megállapítani, hogy sete vagy kevés kovász, több vagy kevesebb éleszd, nagyobb vagy hosszabb érlelési idő, mele- J gebb vagy hidegebb víz szűk- | séges-e a kenyér elkészítésé-1 hez. 1 — A nagyüzemileg termelt \ kenyér kezdetben mindig! problémát okoz a fogyasztó- i nak — mondotta Ajtai László! A lakosság Örömére kölcsönző nyílt a monori piactéren Monor község lakosságának egy régi kívánságát teljesítette akkor az üllői Fmsz, amikor kölcsönzőt nyitott a piactéren. Korábban volt is meg nem is kölcsönző Monoron és ez az állapot erősen éreztette hatását a közvéleményben is. Reméljük, hogy a közelmúltban megnyílt kölcsönző kielégíti a lakosság igényeit, már a kezdet kezdetén 21 féle — például: mosógép, porszívó, padlókefélö, fényképezőgép, magnó, korcsolya, stb. — cikk között lehetett válogatni. Természetesen. ahogyan nő a forgalom, úgy bővül a kölcsönzési tárgyak listája is. A kölcsönzött tárgyaknak meghatározott árai vannak órára, napra, hétre, hónapra, sőt éves időtartamra is. Mosógépért 3 forintot, porszívóért, padlókefélőgépért 2 forint 50 fillért kell fizetni óránként. Hogy mennyire hasznos célt szolgál a kölcsönző ezt bizonyítja képünk is, mely az első napokban készült a forgalomról. Somodi Imréné porszívót, Tóth Istvánná padlókefélöt. Losó Era pedig diavetítőt kér a kölcsönző bolt vezetőjétől. Burján Benőnötök — Hrutka — a gépeket is be kell dolgoznunk. A gyártás menetében adódnak műszaki problémák, I nyersanyag-, vagy készéni- ! termék-szállítási nehézségek, j Ilyen például, amikor a termelés nem tud eleget tenni a szerződésben vállalt időpontoknak, vagyis — a fogyasztóik ezt így mondják —, I késik a kenyér. Tekintsük ezt. ha szabad kérnem, a ' próbaidejét töltő nagyüzem természetes problémáinak. Minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy üzemünk ne okozzon problémát se a kereskedelemnek, se a fogyasztóknak. Az új sütőipari üzemben ják mulasztásukat. Körülnéztünk a szép, tágas előkészítő teremben. ahol Burján Pál éppen kovászolt. A sokoldalú, szakszerű hozzáértést (kívánó munka láttán akaratlanul vetődött fel a kérdés: mi az oka a kenyér minőségi romlásának, annak, hogy az utóbbi időben gyakran eszünk keletien, lapos és savanyú kenyerei ? — Nem könnyű kérdés. Tudvalevő, hogy kormányunk külföldi kenyérgabonát vásárolt. amelyből a hazai kenyér- szükséglet egy részét pótoljuk. Jelenleg argentin lisztből készítjük a kenyeret, és laboratóriumi vizsgálat nélkül, Almasrdő Pilisen Híradás a két A gépjavítás ütemszerűen halad a Hunyadiban, egy gépkocsi, két Zeíor és egy MTZ javítása kész, jelenleg egy Utos-gépet javítanak. ★ Jó ütemben halad a trágya- kihordás az Uj Élet Tsz-ben. Eddig csak a hizlaldából több int hatvan vagonnal hordtak ki a burgonya és paradicsom alá. — A Hunyadi Tsz négy gépje mintegy 60 vagon trágyát hordott ki — elsősorban a hizlaldából — burgonya- földre. A tsz lovasfogatai a dolinái juhhodályból hordják a trágyát. pilisi tsz-ból Tizenhét hízőbikáf adott le az Uj Élet Tsz a közelmúltban. — A Hunyadi Tsz tagjai december végén 100 hízót adtuk le, amelyért 180 ezer forintot kapott a tsz. ★ A jövő esztendőben az Uj Élet Tsz-ben 40 kataszteri hold gyümölcsös telepítését tervezik. Elsősorban a jól fizető almafajtákat szeretnék meghonosítani. ★ Jól működik a szakmai tanfolyam az Uj Elet Termelöszö- vetkezelben. Állandó látogatója. 20 tsz-tag. Szúrjunk ki a Kováccsal" A CSÉVHARASZTI GARABONCIÁSOK Hatan vannak testvérek, miután édesapjuk, Urbán István 1 meghalt, kit erre, kit arra ve- j tett a sors. De volt, aki a szülőfaluban, Csévharaszton maradt. A Zrínyi utca 1. szám alatt egyébként nem lakik senki. — szüleik hajléka volt ez a ház — de borukat közösen i itt tárolják egy pincében. Egyiküknél éppen disznótor lett volna január 2-án. néhány litert haza akart vinni. Ám nagy meglepetés érte: „félig volt már a hordó, nem érte | már a lopó” — holott tudta, hogy ebből a borból nem vitt még senki. Vagy mégis? —vil- I lant ót a fejében. De kicsoda? Ennek kiderítése már a rendőrségre tartozik, a folytatást j tőlük tudtuk meg. A tettesek: Sután Pál (Csév- | haraszt, Zrínyi u. 4.) és Újvári Pál (Csévharaszt, Zrínyi u. 2.) kézre kerültek. Sulánék egy ! 46-os villáskulccsal lefeszftet- ! ték a pincelakatot és meg- : dézsmálták a bort. Ahogy be- j vallották ..60—70 litert lop- j tunk el, amiből csak öt üveg- I gél maradt meg”. Sulánék va- ! lószínű utólagos szilvesztert ! tartottak, amelynek fáradal- í mait most a rácsok mögött pihenik ki. De ha már a szilveszterről is szó esett, érdemes megnézni azt, hogy ők hogyan ünnepeltek. Különösen ünnepnap volt ez az ő számukra. Kincses Sándor (Csévharaszt. Kossuth Lajos u. 46.) dirigált, Sulán és Újvári pedig jó fiú módjára engedelmeskedtek. Miután mindhárman jól beszeszeltek. „égett kezük alatt a munka”. Kiskapukat akasztottak le, szétszórták azokat a faluban, sőt az egyiket három méter magasan egy villanypózmára kötötték fel. Nagyon világosnak találták este az utat. erre föl kitörtek vagy 10—12 villanykörtét, amivel eléggé megbénították a község közvilágítását. Ezzel még nem elégedtek meg, folytatták a különös játékot tovább: Kovács Aladár (Csévharaszt. Kossuth Lajos u, 44.) cégtábláját felakasztották egy autóbusz hátára, amit csak harmadszori forduló után vettek észre az utazók, ..Szúrjunk ki még Kováccsal” — beszéltek össze, a tett is hamar megszületett: a fényképreklá- mot ráakasztották egy haranglábra. Ki tudja még meddig folytatták volna ezt a komolytalan játékot, ha az éjszakát nem követi nappal, amivel együtt az ő garázdaságukra is fényt derített a rendőrség ... —a—s gyártásvezető. — Erre el is I voltunk készülve. Jogosnakj érzett panaszok hangzanak el j munkánkról, az általunk termelt kenyérről. Szíves megér- | lésüket kérjük azoknak, akik | egyáltalán meg tudják érteni j ezt á természetszerűen adódó Tizen hó! bői holen maradtuk' ^ A szakmai utánpótlás helyzete a Járási Epületkarbantartó Ktsz-nél helyzetet. A gépi kezelésen, adagoláson és futószalagéra formázáson átjutó kenyér szükségszerűen más, mint a kézi dagasztású. kézi szakítású kenyér. Az le- vegősebb, rugalmasabb, nagyobb a nedvességtartalma, a géppel munkáit kenyér sűrűbb, egységesebb. Nem azért, mert nincs kidolgozva, vagy keletien, hanem, mert míg a nyersanyag végigjut a gépsoron, kipréselödik az adagolón, sokat veszít széndioxid tartalmából. A lisztszemcsék közül kiszorul a víz. Ezért száradé- konyabb is a kenyér. Alapjában véve pedig, a rendelkezésünkre álló lisztet ascorbin- savas, közérthetőbben C-vlta- minos kezelésben alkalmazzuk. Ettől van savanykásnak tűnő íze, de hangsú yoznom kell, ez is a megengedett savfokon belül. Kapás elvtársai benéztünk a kenyértároló helyiségbe. A polcokon a délelőtti műszak termelése sorakozott. Szemre szépek, gömbölyűek voltak a kenyerek. Fel vágattunk egyet: rugalmas volt a bele — megkóstoltuk: jó ízű is volt! Erre bizonyára nem lesz panasz. A monori 20-as számú sütőipari üzemben mindent megtesznek annak érdekében. hogy jő ízű kenyeret készítsenek. Nem ismerik azonban még eléggé az új üzem műszaki adottságait, egymás munkamódszerét. stb. A legnagyobb baj azonban egy korszerű, analitikus laboratórium hiánya. Fekete János—Horömpő Jenő Az utánpótlás kérdése minden foglalkozási ágazatban életbevágóan fontos, úgy, hogy az utánpótlásról való gondoskodást semmilyen téren sem szabad elhanyagolni. Ipari, téren az utánpótlásról való gondoskodás az egyes üzemek, vállalatok munkaprogramjában tervszerűen szerepel, annál is inkább, mert. az egyes üzemek és vállalatok érdeke is azt kívánja, hogy a szakképzett mun kaeröszii kségietét saját neveltjeiből pótolja. A monori üzemek számadásainak vizsgálata során megállapítottuk, hogy a Járási Epületkarbantartó Ktsz évek óta céltudatosan és áldozatkészen foglalkozik az ipari tanulók nevelésével, vizsgálat tárgyává tettük, hogy ez a tevékenysége eddig milyen eredménnyel járt. Bara Gáborné személyzeti nyilvántartó könyveiből igen érdekes és tanulságos adatokat nyertünk. Az elmúlt tíz év alatt a ktsz 17 ipari tanulót szerződtetett és nevelt, jelenleg egy szobafestő és egy kőműves ipari tanulója van. A tizenhét felszabadult ipari tanuló közül tíz rövidesen eltávozott. Legtöbbje azért, mert a fennálló rendelkezések szerint a felszabadult ipari tanuló fél évig 5 forint 60 filléres órabér mellett foglalkoztatható. Ezt a szabályt a szakmunkás- hiánnyal küzdő fővárosi üzemek könnyen átlépik és ezáltal a fiatal szakmunkás odahagyva a nevelő üzemet, a további kisipari tanulási Az év első járási bajr.oksága lehetőséget, elmegy a gyárba és a gép mellé áll. (Közülük nem egy bánta már meg elhamarkodott lépését.) ) Hét neveltje a ktsz-nek felszabadulásuk után is helyben. maradt és patrónusuk: Szalai József részlegvezető, munkavédelmi felelős megállapítása szerint mind a heten kiváló szakmunkásai a ktsz-nek, akik megérdemlik, hogy név szerint is megemlítsük őket. Székely Sándor kőműves és Sipos Károly bádogos 2 éves katonai szolgálat után visz- sza térve, hűségesen dolgoznak. Petrányi István, a víz- szerelő részleg szorgalmas dolgozója. Gy. Bán György asztalos, az ipari tanulók megyei és országos versenyén. 1. helyezést ért el, nemcsak kiváló dolgozója a ktsz-nek, hanem emellett esti tagozaton a gimnázium első osztályát is végzi. Bokros László vízszerelő, Tönköly Imre ács és Szabó Miklós kőműves valamennyien a ktsz neveltjei és jelenleg is szorgalmas dolgozói maradtak. Dr. Weszely Imre főkönyvelő adataiból megállapítottuk, hogy az iparit anuló-ne- velés a ktsz-.nék milyen áldozatába kerül. A bér, ruha, étkezési pénz, fizetett szabadság kereken évi 5000 forint, a háromévi tanulóidőre tehát egyenként 15 000 forint kiadást jelent. — A szövetkezet — mondotta befejezésül a főkönyvelő — a sok hűtlen elhagyás ellenére. a szakmunkásnevelés és az utánpótlás biztosításának érdekében vállalja az áldozatot és jelenleg két, jövőre pedig újabb négy ipari tanuló neveléséről kíván gonA járási testnevelési és sportszövetség. valamint a Monori SE közös rendezésében vasárnap bonyolították le Monoron az 1964. évi aiSiZt.aiiitenisiz egyéni és páros iárási bajnokságot Nyolc soorté\ vegyespáros győztese Lengyel Jutka és Virányi László. ifoto; Hrutka) egyesület mintegy harminc versenyzőié küzd öt it a bajnoki cím ein veréséé rt. valamint a január 10-i mesvei döntőn való részvétel jogáért. A bajnokságon meglepetés nem született. Az esélyesek győztek és a színvonal sem emelkedett a legutóbbi verseny óta. Eredmények: Férfi egyéni: l. Virányi László (Monor SE). 2. Szilágyi István (Veesés. Vizén KISZ*. 3. Molnár János és Kancsár Pál (Veesés. MHS). Férfi páros: 1. Virányi László— Szemük Géza (Monor SE). 2. Szilágyi István—Kardos József (Ve- csés Vizén — Monor SE). 3. Leneveli József—Burján András (Monor. Gimnázium) és Molnár János —Kancsár Pál (Veesés. MHS). Nőd egyéni: 1. Lengyel Jutka (Monor). 2 Esler István né (Mono- ri-erdő). 3. Molnár Mária és Krausz Anna (Veesés MHS). Női páros- l. lengyel Jutka— Esler Istvánné (Monor SE — Mo* nori-erdő SE). 2. Major Piroska- Farmo.si Hédi (Monor. Gimnázium SE). 3. Molnár Mária—Krausz Anna (Veesés. MHS). Vegves páros: 1. Lengyel Jutka —Virányi László (Monor SE). 2. E«ler istvánné—Bánhegyi Ferenc (Monori-erdő SE — Pilic SE). 3. Krausz Anna—Molnár János (Vérzés. MHS) és Farmosi Hédi— Kancsár Pál (Monor Gimnázium Veesés, MHS). doskodni. Dr. Huszty Károly MAI MŰSOR MOZIK Gomba: Üzle'. emberek. Gvömrő: A-/ utolsó lehetőség. Maglód: Nappali sötétség (széles). Monde: A vérdíj. Monor: A szélhámos« ö (széles). Nyáregyháza: Igazság a hazugságról. Pilis: Münchhausen báró. Tápiósül.v: Salem! boszorkányok. Úri: Egy szélhámos vallomásai. Üllő Orosz csoda I.. II. Vasad: Kopaszok bandája Veesés; Én és a gengszter (széles). TIT-elöadások Mende, 17 óra. a kása völgyi iskolában: a testi nevelés feladatai. Előadó: Kiss József. Monor. 1« óra az Adv úti iskolában: Illik, nem illik. Előadó: Rónai György. Pilis. 14 óra 30. Ruházati Ktsz; Általános balesetvédelem. Előadd: dr. Czindan Fii lint. Tápiósáp 18 óra. a művelődési Otthonban: Anák felelőssége. Előadó: Gecsényi Laiosné. Veesés. 18 óra. a központi iskolában: Pajtásság barátság. Előadó: Kárpáti Gvörgvné. 18 óra a •- ■ iskolában: Pályaválasztás, élethivatás. Előadói Saran.vi Lászlódé.