Pest Megyei Hirlap, 1963. december (7. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-06 / 285. szám

Emberéletet mentenek meg A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA VII. ÉVFOLYAM, 285. SZÄM 1963. DECEMBER 6, PÉNTEK Egy hónap alatt tizenhat újítás Eleven újítómozgalom a ládagyárban Plakátok, transzparensek egész sora hívta fel a mun­kások figyelmét a ládagyár­ban, hogy újítási hónapot ren­deznek. „Újításokkal emeljük a műszaki színvonalat.” „Újí­tásokkal a baleset ellen.” „Minden újítás egy lépés elő­re a műszaki fejlesztésben.” Ilyen és ehhez hasonló pla­kátok jelzik azt a nagy szerve­ző munkát, amelyet a vállalat vezetősége e hónap sikere ér­dekében végzett. A nagyarányú agitáló és szervező munka gyümöl­cse ez a beadott 16 újítási javaslat, amelyet az üzem dolgozói nyújtottak be no­vemberben, az újítási hó­nap alkalmával. Az eredmény igen szép egy ilyen aránylag csekély létszá­mú vállalattól. Danóczy Sán­dortól, a vállalat újítási elő­adójától kértünk ezzel kap­csolatban felvilágosítást. Három újítást már el is fogadtunk és be is vezet­tünk a telep területén. A többi most van az elbíráló szerveknél. Jelentőségük és színvonaluk ezeknek is ki­elégítő és szinte biztosra ve­hető, hogy nagy részüket en­gedélyezzük és még az idén sor kerülhet alkalmazásukra. Az újítási hónapot november 7-e tiszteletére rendeztük. Ter­mészetesen egész évben lehet beadni újítási javaslatokat. A. mi.„lpíléíáPégffnket fi­gyelembe véve nyugodtan m egál 1 a pí that j uk. hogy az újítások színvonala és száma kielégítő, sőt bizonyos száza­lékban túl is szárnyalja elkép­zeléseinket. Nálunk ugyanis viszonylag háttérbe szorított a gépi munka és így vele pár­huzamosan az újítási javas­latok tere is szőkébb. Az év folyamán beadott 40 újítás azt bizonyítja, hogy elképzeléseinket és lehetőségeinket jól ki­használták a dolgozók. — Nagy részük az apróbb munkák megkönnyítését szol­gálja és csak helyi jellegű, de vannak köztük általánosság­ban is jelentős újítások. A vál­lalat éddig körülbelül 5500 forintot fizetett ki az újítók­nak. Ezek a számok még nem tartalmazzák a novemberi adatokat. — Különösen kiemelkedő a G. Nagy László-féle beadvány, amely autósebességváltó al­kalmazását ajánlja a hengeres szárítóknál. A szárítóknál az anyagfűtés eddig ugyanis túl gyors volt, és a szárítandó anyag túl gyorsan gördült át a szárítón, ezáltal egyáltalán nem volt biztosítva a tökéle­tes száradás. A nedvességtar­talom a felhasználás során súlyos károkat okozhat. A se­bességváltó alkalmazásával le­hetővé válik, hogy megfelelő gyorsaság biztosításával tö­kéletesen száradt fa kerüljön ki a szárítógépből. Nagy helyi jelentőségű még a Lakatos Ferenc- féle szel ezőgép-újítás. Ez az újítás nemcsak a tér* melésnövelés miatt jelen­tős. hanem a baleseinieg- előzés szempontjából is. — A Regdon Sándor-féle sarokszeletelő újítást is ha­marosan bevezetjük a részle­geinknél. Jelenleg van elbírálás alatt a felsőbb szerveknél Pusztai János beadványa, a fűrész­áru osztályozó gép. Telepün­kön ugyanis rendkívüli mér­tékben felzsúfolódott a fű­részáru. Ezt eddig lassú mun­kával sikerült csak megfele­lőképpen osztályoznunk. Az újító gépe meggyorsítja ezt a munkát. Egyébként ennek a gépnek az újítási díja 68 000 forint. Balogh Géza Ma: Ember tervez asszony végez Az Arany János Művelődési Házban fővárosi színészek vendégszerepeinek ma este 7 órai kezdettel. Előadják: „Ami a nőknek a legdrágább”. Irta: Kárpá'.hy Gyula és Orbók Endre és „Amitől kábulnak a férfiak”. Irta: Tamási Áron Kossuth-dí- jas. Szereplők: Balázs János, Or­solya Erzsi, Elek Zsuzsa, Iglói György, Markovits Endre, Mé­száros Joli. Rendező: Siklós Olga. Jegyek válthatók a művelő- j dési ház előcsarnokában. A konzervgyárban a napokban 110 dolgozó jelentkezett ön­kéntes véradásra. A véradók között volt Varga Sára is, aki ezzel segítségére sietett sok bajbajutott életet mentő embernek. A vérvétel után címkézték a vért és elszállítot­ták a véradó központba (Godány felv.) A lakosság 97 százaléka megjelenik a tüdőszűrésen túr, — .Az Arany János Műve­lődési Házban a vívó tan­folyam és a társaságitánc­tanfolyam minden szomba­ton 3 órakor kezdődik. — Lovas kocsi ütötte el az utcán kerékpárján haladó Grónai Györgynét, a konzerv­gyár dolgozóját. Súlyos sérülé­seket szenvedett és sérülései­be rövidesen belehalt. Üzemi baleset biztosítására 27 500 fo­rint kártérítést fizetett ki fér- y jének az Állami Biztosító he- ^ lyi fiókja. £ — 700 forint állatelhullási ^ kártérítés. Az Állami Biz- ^ tosító helyi fiókja Kiss Jó- ^ zsefnek 700 forint kártérítést ^ fizetett ki állatelhullásért. ^ — A Dózsa Termelőszövet- ^ kezet éves hízottsertés-szerző- ^ dési tervéből mindössze tíz ^ darab van még hátra, ame- ^ lyet az év végéig fog le- £ adni az Állatfongalmi Válla- í latnaik. | — Balesetért 400 forint. í Csete Sándor üzemi dolgozót ? 400 forint gyorssegélyben ré- ^ ízesítette az Állami Biztosító ^ helyi fiókja balesete miatt. %---------- I V endéglátó napok Cukrászati és hidegkonyhai bemutató £ ™ könnyűzenei est z A Ceglédi Vendéglátóipari '/, Vállalat és a földművesszö-£ vetkezet közösen cukrászati £ és hidegkonyhai bemutatót tart december 5—6 és 7-én, az% Arany János Művelődési Ház-fj ban. Z Az Aranykalász Étteremben $ ma. december 6-án este 8 óraif kezdettel könnyűzenei estet £ rendeznek. Fellép Erdélyi Nóra táncdal énekes. í Ezenkívül halkiüönlegessé-f gek vacsorája lesz. t — 812 hold zöldtrágya ve­tését tervezték be erre az évre a város termelőszövetkezeted, amelyet el is végeztek. — Nagy forgalmat bonyo­lított le a 15-es számú önki- szolgáló bolt a Mikulás-figu­rák értékesítése terén az el­múlt hetekben. Mintegy 20 —25 ezer forint értékű Miku­lás-figurát adtak eL A 11 656-os számot nyomta le a sorszámozó gép, ami­kor bementem a tüdőszűrő buszba, hogy érdeklődjek a szűrést végző csoport mun­kájáról. Már november 11-e óta tartózkodik városunkban, hogy segítségével az esetle­ges betegségeket gyógyítani, vagy megélőzni tudják a speciális tüdőarvosok. Eddig bizonyos időközök­ben voltak tüdőszűrések, ezt most rendszeresítik és minden évben megjele­nik városunkban a kis csoport a tüdőszűrő busszal, az egész lakos­ságot átszűrik. Egy idős, szűrésre várakozó néni elmondta, hogy ugyan még nem volt soha életé­ben orvosnál, * pedig megélte már a szép időket, hiszen a 80 felé halad, de megnyug­vással tesz eleget az idé­zésnek, hogy még biztosabb legyen egészségében. Kényelmes, elektromos fű­téssel ellátott buszban dol­gozik a szűrő csoport. Mun­kájuk nem könnyű. Naponta 1000—1200 la­kost is átszűrnek, ami sok adminisztrációs mun­kával jár, és nem utolsó sorban röntgensugár-ve­széllyel. A buszban hívják elő az elkészített felvételeket, majd azt folyamatosan továbbít­ják a városi tüdőgondozó otthonba, ahol a szakorvos feldolgozza az anyagot, szük­ség esetén további vizsgála­KISZ-FÓRUM A város fiataljai 18 970 társadalmi munkaórát dolgoztak a mezőgazdaságban Kukoricát törtek, szüreteltek, burgonyát szedtek Kőrös híres város. Nemcsak világhírű konzervgyáráról, ősi gimnáziumáról és jó bo­ráról, de szorgalmas, dolgos fiataljairól is. Ott segítenek, ahol tudnak, ahd szükség van munkájukra. Különösen jelentős a segítség, amit a mezőgazdasági üzemeinknek nyújtottak az őszi betaka­rítási munkálatokibain. Végleges összesítések sze­rint az ősz folyamán váro­sunk fiataljai 18 970 óra társadalmi munkát vé­geztek a mezőgazdaság­ban. Ez a kukoricatöréslből, szüre­telésből, paprika, gyümölcs, cukorrépa és burgonyasze­désből, burgonyaválogatósból és lucernagyűjtésből állt. Legkiemelkedőbb eredményt az Arany János Gimnázium növendékei érték el, akik 12 820 órát dolgoztak. S hogy munkájukat mennyire lelki- ismeretesen végezték, azt a teljesítményükre vonatkozó néhány adattal lehet szemlé­letessé tenni. Kukoricából letörtek 1180 mázsát, 486 mázsa szőlőt szüreteltek le, betakarí­tottak 352 mázsa papri­kát, 1925 mázsa cukor­répát, 1285 mázsa bur­gonyát, ugyanabból kiválogattak 1704 mázsát és 71 holdon gyűjtöt­ték össze a lucernát. A még fiatal mezőgazdasági technikum növendékei is megérdemelnek minden elis­CSODASZAMBA menő életkort ért meg özvegy Ist- ráb Sándorné, akit novem­ber elsején betöltött 98. élet­évével méltán nevezhetünk Nagykőrös legidősebb polgá­rának. Budapesten született 1865-ben. Születése, után any­ja meghalt, így nagyszülei nevelték fel. 16 éves korá­ban, mint ez abban az idő­ben megszokott volt, férjhez ment. Házassága nem volt hosszú életű, hiszen hat gyer­meke megszületése után fér­je meghalt. Az idős, egyéb­ként jó kedélyű néni keser­nyésen mondja, hogy abban a rossz világban gondolni sem mert arra, hogy hat gye­rekével férjet kapjon. Fiata­lon özveggyé lett és arra kényszerült, hogy saját ere­jéből nevelje fel gyermekeit. — Az volt az egyetlen cé­lom, hogy minden gyerme­kem tisztességes emberré ne­velődjön. Ennek érdekében elvállaltam minden munkát. Napszámba jártam, mosást, takarítást végeztem, hogy a mindennapi kenyeret megke­ressem. — Eleveníti fel a szomorú múltat. — Amit akartam, elértem. Mosolyogva mondja el a hihetetlen emlékezőtehetség­gel rendelkező ük nagymama azokat az évszámokat, ami­kor egy-egy fiái inasnak ad­ta. Mindenre pontosan em­lékszik. Látását 10 éve, hogy A hosszú élet titka elvesztette. Ennek okát nem idős korával magyarázza. — Nem csoda, hogy nem látok, hiszen a sok gőz, a ka­pálás közben szálló por ide­jekorán tönkretette a sze­meimet. Meg aztán az, hogy munka után minden este so­káig olvastam gyér lámpa­fény mellett. Jókai regényeit szerettem a legjobban olvas­ni. A SZŰK kis szobában most is egy 11-es lámpa gyér világa vibrál. A villany be van vezetve, csak villanyóra hiányzik. Mint Istráb néni lánya mondja, nincs rá mó­dunk, hogy villanyórát ve­gyünk, meg ha eddig jó volt a lámpa, megteszi ezután is Beszéde ismét gyermekeire terelődik. — Még én dolgoz­ni voltam, kis gyermekeimet kénytelen voltam bezárva otthon hagyni. Nem úgy volt, mint most, hogy napközibe adják a gyereket. Egész napi nehéz munkám mellett ret­tegve gondoltam otthon ha­gyott kicsinyeimre. Szegény­kék néha kenyérből sem et­tek eleget. Sokan azt állít já1-, hogy a hosszú élet titka a jól élés. Istráb néni élete megcáfolja ezt az állítást, hiszen a mun­kájáért kapott ennivalót a hat gyerek éhes szája várta otthon. Sokszor neki nem ju­tolt semmi az ennivalóból, mégis már 99. életévében jár. GYERMEKEI 70 éves kora óta gondoskodnak róla. Egyik lánya a 72 éves özvegy Vágó Balázsné, 12 éve közös ház­tartásban él anyjával. A család elég nagy. A tisztelet­re méltó anyának tíz unoká­ja van. Az ükunokák száma nyolc. A család nagyobb ré­sze nem városunkban lakik, de mint Istráb néni elmon­dotta, a közellevők sűrűn meg szokták látogatni. Mos­tani életéről a következőket mondta el. az egyre családia- sabbá váló beszélgetésünk során: — Hál’ istennek étvágyam nagyon jó van, csak az a baj, kedveseim, hogy már ötven éve egyetlen fogam sincs. Egészség is van. Igaz, hogy most gyógyított meg a Papp doktor úr, mellhártyagyul- ladásból. Ilyen betegség még nem történt meg az életem­ben. Nem hiszem, hogy eddig megettem tíz aszpirint. A jó ételeket, a húst, a bort sze­rettem. Nagyon sajnálom sze­gény Laci fiamat, aki két éve meghalt. Szegény pedig „csak” 78 éves volt, SZAVAIBÓL életöröm, életerő, megelégedettség su­gárzik. A hosszú élet titka pedig továbbra sem fejthető X nek s tokra hívja be a tüdőbe­tegeiket. A csoport munkaideje napi 6 óra lenne, ami sokszor kitolódik még 8 órára is. Emberekké! foglalkoznak, akik nem minden esetben megértők, és sokszor záróra után is fogadni keli őket. Természetesen vannak, akik kívül maradnak és akkor a dolgozókra mérgesek, hogy miért nem engedik be őket háromnegyed 1-lcor. holott a dolgozók ebédszünete 12 óra­kor kezdődik. A csoport munkájában nagy segítséget nyújtónak a tüdő­gondozók, társadalmi aktí­vák, a Vöröskereszt tagjai, az egészségügyi szakiskola, élelmiszeripari szakiskola, a gimnázium és az általá­nos iskolák növendékei. A lakosság igen komo­lyan veszi a tüdőszű­rést és átlag a lakosság 97 százaléka meg is jele­nik. Vannak, akik valamilyen ok­ból nem kaptak meghívót, de azok is nagy számiban eljön­nek. Mindenkinek részt kell venni a tüdőszűrésen, még akkor is, ha nem kapott idézőt. A tanács egészségügyi osz­tályáról Gyulai György se­gédkezik a tüdőszűrésben, ő irányítja a szűrésre vára­kozókat. A szűrés december 20-ig tart, addig jelenjenek meg mindazok, akik még nem szű­rették át magukat. — végh — : menést. Összesen, 3279 óra , társadalmi munkával segí­• tették termelőszövetkezetein- ; két. 289 tanuló 1069 óráit , törte a kukoricát, a teljesít- ; menyük 324 mázsa. A szü- i retedben 295-em vettek i részit, s az általuk leszüretelt : szőlő mennyisége meghalad­■ ja a 238 mázsát. A tech­nikum növendékei ezenkívül . még betakarítottak paprikából 80, gyümölcsből 48, burgo­nyából 88 mázsát, s kiválogat­tak 111 mázsa burgonyát. Az élelmiszeripari tanuló iskola növendékei 68 fővel csemegekukoricát törtek, tel­jesítményük 80 mázsa. A városi területi alapszerv ’ tagjainak legtöbbje dolgozik ' valamely üzem ben. Egy alkalommal reszt vet­tek szüretedben s a 28 tag 32 mázsa szőlőt sze­dett le. ’ Ezzel teljesítették az ifjúság ■ a szocializmusért mozgalom i követelményét a társadalmi • munka terén. A Kossuth Lajos Általános Iskola 120 tanulója 80 má­zsa szőlő szüretelésével já­rult hozzá a mezőgazdaság őszi terveinek teljesítéséhez. Az Aranyi János Általános Iskolából száz tanuló összesen 128 mázsa gyümölcsöt szedett le, s harmincöt diák összesen 55 mázsa burgonyát takarí­tott be. A 224. számú helyi ipari is­kola 41 fővel 128 mázsa bur­gonyát válogatott ki. A KISZ-fiatalok munkája sokat segített a város ter- melőszövetkezetein, mivel a £ betalcarítási munkák késései- £ nek megakadályozásával je- ^ lentős anyagi károktól men- j tette meg azokat. Szatmári Iván 1 -----­j Hódmezővásárhelyi vendégek a Petőfi & í Termelőszövetkezetben t Mezőgazdasági szakemberek, termelőszövetkezeti és tanácsi ^ dolgozók jöttek Hódmezővá- ^ sárhelyről városunkba ta- í pasztalatcserére a Petőfi Ter- ^ melőszövetkezetbe. ^ A fogadás után kilátogattak ^ a termelőszövetkezetbe, ahoi ^ megtekintették a szőlő- és ^ gyümölcstelepítést, az istálló­2 zott állattenyésztést és a nö- ^ vénytermelést. ^ Utána megvitatták a látotta­dat és kérdéseket tettek fel ^ Susán Jánosnak, a Petőfi Ter- ^ melőszövetkezet elnökének. Susán János bemutatta a £ termelőszövetkezet életét, ^ munkamódszereit, amelyek ^ közül a beváltakat javasolta £ a hódmezővásárhelyi mező- á gazdasági szakembereknek. y ^ Az értékes tapasztalatcserét d jövőben is folytatni kíván- ^ ják a termelőszövetkezetek, fhogy így egymásnak átadva a | jó munkamódszereket még £ jobb eredményeket érjenek el í a közös gazdaságok. meg. Itt látunk egy példát, egy olyan ember példáját, aki élete nagy részében ke­servesen küzdött a minden­napi kenyérért, a létért, még­is csodálatos életkort ért meg. Nemes életét, mostaná­ban megelégedésben, nyuga­lomban tölti. Fáradságos munkája gyümölcsét élvezi, í hiszen gyermekei tisztességes ellátásban, a megérdemelt\ kényelemben részesítik any-] julcat. ] Még sok kellemes, egész-] ségben megért születésnapot,] boldogságot kívánunk a vá-\ ros legidősebb polgárának,í Isiráb Sándornénak. (Barta Lajos— i Godány Dezső) !

Next

/
Oldalképek
Tartalom