Pest Megyei Hirlap, 1963. december (7. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-30 / 304. szám

VII. ÉVFOLYAM, 99. SZÁM 1963. DECEMBER 30, HÉTFŐ ! BUÉK a váci sportolóknak A városi taaéss Több érdeke* inlerpellúeié» _ IJénk vila a íansiestlemokráeiáról l'iv«4* l»e*'#áin<»Iól larloíl a isépi ellenőrzési bizollság Új esztendő küszöbén Ősi szokás, tudom én. Hogy az emberek egymásnak Boldog új évet kívánnak. Én is pengetem lantomat S köszöntőm a sportolókat. Focistáink” egykettőre Menjenek be a II-be. Fonógyári „kezeseknek” Semmivel sem kevesebbet: Valósuljon meg az álmuk. Hegyen meg a Tattersaljukl És a Forte-gyári lányok (Meccsükre mindig kijárok) Szerezzenek sok győzelmet, Szurkolóknak sok örömet. Szövőgyári Pálfiéknak Ezernél több szurkolókat. Mutassa meg edző. Vári Lesz még Vácott több Ribári. És a váci versenyúszók Sose legyenek utolsók. Inkább mindig csakis elsők. Ehhez kívánunk jó edzőt. Atlétáknak házatája Legyen végre rendes pálya. A vasutas sakkozók Legyenek mind mattozók. Ezt kívánja szívből nékik A Tyereskova nevet viselő brigád elnyerte a szocialista címet. Az üzemben először Varra Pál kollektíváját érte ez a méltán megérdemelt, szép kitüntetés. A cím elnyerése után újabb vállalásokat tettek: a minőséget tovább javítják, segítik a gyengébben termelő­ket, s elősegítik az üfemi Uol- h'k'ir szellem további erősödé­sét. * — Harmadszor kell szomo­rú hír beje’entésável kez­deni a tanácsülést — mon­dotta megnyitó szavaiban Lukács Ferenc vb-elnök a múlt heti tanácsülésen, maid megemlékezett a tragikus hirtelenséggel elhunyt Böhm Lépőt tanácstagról. A ta­nácsülés egyperces néma fel­állással adózott emlékének. Tanácstagi interpellációk­kal folytatódott az ülés. Lukics Jenő < sérelmezte, hogy a deákvári csúcsforga­lomban a MÁVATJT kis befogadóképességű buszo­kat indít. Boróka Gyula kérte a ta­nácstagokat. ho'gy választó- kerületükben segítsék a köz- tisztaság megteremtését. Né­meth Gábor helytelennek tartotta, hogy a Törökhegyi utat a TEFTJ-pótkocsik el­foglalják. I Arany István vb-tit'kár és dés), s ha ezek megszűnnek, az új évben kevesebb baj lesz a minőséggel. ■k Versenyhíradó: A legutóbbi brigádverseny állása szerint I. helyezett volt Dávid Oszkár, II. helyezett Brezovszki Fe­renc, III. helyezett pedig Gcis- ler Frigyes munkacsoportja. A szakmányok ‘ közötti ver­senyben Susulá István első szakmánya vezet. ★ Kiszel János a tanácsülés ál­tal korábban kinevezett ideig­lenes bizottság elnöke ter­jesztette elő „A tanács tö­megmozgósító munkája, a tanácsdemokrácia kiszélesíté­sében elért eredmények” cí­mű beszámolót, amely az állandó bizottságok elmúlt évi működését, a tanácsülé­sek munkájának megjavítá­sával kapcsolatos feladato­kat, a tanácstagok választó- kerületi munkáját és a vb, valamint a szakosztályok munkájának megjavítása ér­dekében szükséges teendőket tartalmazza. Az előterjesz­tést élénk és színvonalas vi­ta követte. Lukics Jenő, a pénzügyi állandó bizottság és albizottságai tevékenysé­gét, az aktívahálózat bőví­tésének szükségességét vá­zolta. Kányik János a ta­vasszal megalakult általános igazgatási állandó bizottság­nak a lakáselosztási terve­zet összeállításában végzett tevékenységét méltatta; ki­emelve Ladányi Imre, Vona Balázs és Csízek Lajos ta­nácstagok fáradságos, lelkes munkáját. Fábián József, az oktatási állandó bizottság és a művelődési osztály ered­ményes együttműködését konkrét példákká! világítot­ta meg. Kiszel János a ta­nácsok szerepének, felelős­ségének, tekintélyének növe­kedését és a demokratizmus szélesítésének további útját vázolta. . Vogel Gyula kifej­tette. hogy* mind az állandó bizott­ságok, mind a szakosz­tályok tagjaitól többlet­munkát követel az ered­ményes együttműködés. Ezután következett az 1964. évi tanács vb. és állandó j bizottsági munkatervjavasla­tok megvitatása. Arany Ist­ván, az előterjesztés elő­adója bevezetőjében méltat­ta az egész évre szóló ál­landó bizottsági munkater­vek jelentőségét. Lukács Fe­renc elmondta, hogy a mun- kátervek átfogják a tanács előtt álló, következő esz­tendei feladatokat, majd ele­mezte egy-két állandó bi­zottság munkatervét. A többi hozzászólók: Vogel Gyula, dr. Harsanyi Irén, Kiszel Já­nos. Kányik János és Klu- csár Imre az állandó bi- j zotlságok eredményesebb mű­ködésének megvalósítható j formáit ismertették. A harmadik napirendi pont értelmében elfogadta a tanácsülés a népi ellenőrzési bizottság 1963. évi munkáját tár­gyaló beszámolót. Szeidi József főelőadó ez­után a KÖFA 1964. évi terveze­tének módosítására tett ja­vaslatot, amelyet a tanács­ülés elfogadott. A szakosztályvezetők meg- [ válaszolták a tanácstagok in­terpellációit és Fábián Jó­zsefnek, a tanácsülés elnö­kének.. ■■ záros za.vai vak befe­jezte idei utolsó ülését, a. Váci1 Városi Tanács. Az év elejétől végig: Gyula bácsi Bélésgyári mozaik A minőségi termelés terüle­téin nincs minden rendben a bélésgyárban. Szeptemberben csak (53,2 százalék volt az I. osztályú áruk részaránya, ami a gyár életében mélypontot je­lent. Októberben már kedve­zőbb volt a jelentés: 80,2 szá­zalék. Az áruban talált hibák nagy része elkerülhető (sűrű, ritka csík, csomó, szennyező­ANYAKÖNYVI HÍREK Születések: Barna Tibor és Tö­rök Erzsébet: Edina, Takács Sándor és Tóth Magdolna• 'Kata­lin. Vieh József és Köves cl i Er­zsébet: Andrea. Dilrisz Mik. ős és Marói Klára: Erzsébet. Kutas. György és Gulyás Julianna: Györev. Vochnál János és Hu- gvecz M? '• .: Jár ás. H. ’fner Jó­zsef és Obi Er zsebe*' Strobel István és Malus Irén: Ibolya. Tomecz Antal és Má.kr'i Teréz: Mária. Szabó Kálmán és Szabó Katalin: Csaba. Szcgner Ja­kab és Kottenbacher Mária: Mi­hály nevű g ve rmokéi k. Házasságkötések: C-Ttári .Jó­zsef technológus és Kondor Zsu­zsanna meós: Koz mér Sándor ko­csirendező és Bödecs Hóba se- gédmúnkác; Káz-m-ér Gvörev la­katos és Szedték Mária huzal- tekercselő. Németh Pál gyári- munkás és Zengek Msegéd­munkás. Csermák Pál honvéd- tiszt és Horváth Éva adminiszt­rátor. Grrhát T^+ván honvéd tiszt­helyettes és Horváth Magdolna felszolgáló. Kovács Eá^zló géo- beáPító és Kám'tz Áffne s s«n- kezeiő. Pol'K Nándor fen -7 és Ferenc Julianna fényképész.' Kan úszta önön ci’^sz és Kókai Erzsébet gvárimunkás. Meghaltak: Kut^r' jó/^rnó ^z Szivák Erzsébet 66 éves. Koczkr Károly 1 n.°Dos M0ic7nrr G*"1« 76 éves Bőhm T ;nóf 70 éves. Ku­do! f Ká"o’v 66 éves. Ben1’« Nán­dor 72 éves és H0'- * Tolván né szül. Mihályfi Angela 79 éves. Köszönetnyilvánítás. Mindazok­nak a jóbarátoknak, ismerősök­nek és elvtársaknak, akik drás'a anánk temetésén megjelentek, a Híradástechnikai Anyások Gyára pártszervezetének, szia tószervezeté- nek és dolgozóinak, a Bélésáru - gyár pártszervezetének, szakszer­vezetének és dolgozóinak, a járási és városi pártbizottságnak, a terü­leti pártszervezetnek, a városi ta­nácsnak. a munkásőrségnek, a Hazafias Néofront-bizottságnak, a járási és városi nőtanácsnak, a KTSZ-bizottSágnak, a MÁV dolgo­zóinak és mindazoknak. akik nagy fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. ezúton mondunk hálás köszönetét. Bőhm család Sport: A szeptemberben megalakult új sportvezeiöség- nek gazdag tervei vannak. 1964-ben szeretnék megalakíta­ni a vállalat asztalitenisz-, va­lamint röplabdáébapatát. A já­rási 1. osztályú labdarúgócsa­patukat még sikeresebben kí­vánják szerepeltetni, mint az elmúlt őszi bajnokságon, ic Itt a tél, a korcsolyázás idő­szaka. Kiséri József vezetésé­vel az üzem sportolói korcso­lyapályát építettek a bölcsőde udvarán, ahová nemcsak az üzem dolgozóit látják szívesen, de a Damjanich téren és kör­nyékén lakóknak is megfelelő téli sportolási, szórakozási le­hetőséget biztosítottak. ★ Uj brigád küzd a szocialista címért. A nyersárutisztító dol­gozói november 7-e tiszteletére versenyt indítottak a szocialis­ta brigád cím elnyeréséért. Céljuk továbbra is a minőség javítása, a termelés közben előforduló hibák és hiányossá­gok minimálisra való csökken­tése. Az egymás segítését a szocialista emberhez méltó for­mában kívánják megoldani. Sok sikert kívánunk vállalá­sukhoz! Cikkünk nyomán : Elvitték az élősövényt rágó lovat Rendbe hozzák a nyilvános vécét Örvendetes, hogy lapunk olvasótábora erősen növek­szik. Még örvendetesebb, hogy olvasóink figyelik lapunk közérdekű cikkeit és azokra reagálnak is. A napokban közöltük a Pestmegyei Iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalat vála­szát az alsóvárosi papír­holt és a vetőmagbolt tár­gyában. A városgazdálko­dási részleg arról értesít bennünket, hogy a „Váci Mozaik” rovatban közzétett panaszra most nem állíthat­ják be ez autót a Mártírok útjára, mert éppen most ké­szítették el a szemétfuva- rozás új rendjét. Addig is, amíg a későbbiekben vásá rolt autót a Mártírok útján beállítják, a díszcserjét le gelő lovat más helyre osz­tották. A Széchenyi utcai „egyet- lénké” tárgyában arról kap­tunk értesítést, hogy a nyil­vános WC nem sokáig marat ebben a kifogásolható álla­potban, mert a városi tanáct harmincezer forintot állítot be a jövő évi költségve­tésben arra a célra, hogy c WC-t teljesen rendbe hozzák kicsempézzék, új kagylókká és kézmosó lehetőségekkel lássák el. Új WC-t is építe­nek a komp átkelési épületi mellett. Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér... Folytatják a tárgyalást a sikkasztó főkönyvelő ügyében A Váci Járásbíróság bünte­tőtanácsa ünnepek előtt kezd­— Január elseje után mi is közlekedünk. az új KRESZ-szabályok szerint (Molnár Ferenc rajza) te tárgyalni Egyiid Gyulának, a Váci Faipari Ktsz volt fő­könyvelőjének bűnperét. Az 57 éves férfi megismerkedett egy nálánál fiatalabb nővel, akit gyakran elvitt szórakozni. Az udvarlás költségei azonban te­temes összeget tettek ki, amit | 2300 forintos fizetéséből nem tudott fedezni. Ezért a bűn út­jára lépett. Meghamisított vásárlási! számlákat, az eredetinél na­gyobb összeget tüntetvén fel azokon. Az irattárból régebbi számlákat szedett elő, ezeket j újra utalványoztatta és a pénzösszegeket sajátkezűleg vette fel a pénztárból. Két évig folytatta üzelmeit. amíg ’ leleplezték. A lefolytatott vizs­gálat megállapítása szerint 11 960 forint kárt okozott a szövetkezetnek. Az első tárgyalási napon bi­zonyításkiegészítést rendelt el a bürtetőtanács elnöke, így a következő tárgyalási napul ja­nuár másodikat, csütörtököt jelölték meg. ESTI FÉNYEK A váci általános gimnázium (Mezei Attila felvétele) Pezsgő, malac, műsor... Szilveszteri előkészületek A Váci Vendéglátóipari Vál­lalat jól felkészült az idei karácsonyi ünnepekre. A Kossuth téri. központi cuk- részüzem tíz mázsa beiglit, tizenkétezer tortakarikát, kü­lönleges vajkrémeket készí­tett három járás üzemegy­ségei számára. Vácott a kö­zelmúltban megnyílt, de máris nagy népszerűségnek örvendő Széchenyi utcai Lottó-cukrászda volt az áru­sítás központja. Mint megtudtuk, szilvesz­terre fokozzák a meglepe­téseket. Cukorból készült ma­lacfejekkel bővítik a hagyo­mányos választékot. A vendéglők is felkészültek a kedd esti várható nagy forgalomra. Pezsgővel, ver­muttal, palackozott és ki­mért borokkal töltötték fel a raktárakat. Az alsógödi kisvendéglőt átmenetileg konyhával bővítették, ahol az év utalsó napján külön­böző töltött és hideg sül­tekkel, francia salátával s egyéb ételkülönlegességekkel várják a vendégeket. Szilveszterkor hetven he­lyen sorsolnak élő malacot a vendégek között és min­denütt kapható lesz. friss, ropogósra sült malacpecse­nye A jó hangulatot szol­gálják majd a népi és tánc- zenekarok ott, ahol egyéb­ként máskor nincsen zene. Nagy István, a deákvári DCM-kisvendéglő üzletveze­tője elmondta, hogy a vas­úton túl is nagy az érdek­lődés első szilveszteresti prog­ramjuk iránt, ök is — mint mindenütt máshol — min­dent megtesznek, hogy a ven­dégek hangulatosan, jóked­vűen búcsúzhassanak el az óesztendőtől. „Söprik a pápai utcát" A dunántúli kisváros e dallal híressé vált köztisz­taságáról. Nem kell félni: Váccal ilyesmi nem esik meg — legalább is egyelőre: December utolsó felében ’ jó adag ' hóinenhyiség esett a város1 Utcáira, ütvóhalai- ra is. Irtunk az 51. körzet választóinak i kisgyűlásén el­hangzott javaslatról: a Hattyú utcabeliek önkén­tesen vállalták a járdák tisztítását. Ezt a felajánlást tett követte, mert Perlei Béla javaslata valóban megér­tésre talált. A város azon­ban nemcsak Hattyú utcá­ból áll. Utcaseprőket nem láttunk sehol a nagy hó­esést követő napokban. Olyan házak előtt, mint például a Jókai utca 2- ben, ahol külön házfel­ügyelő s egy sereg lakó van, vastag hóréteg fedte a járdát, gátolva a biz­tonságos közlekedést. Rendőrségi szerveinknek is nagyobb erei Ível kellene segíteni ■ # Hóéi takarítási mozgalmat. A i-ofcsz ’ emlé­keket nem szeretjük ' fel­idézni. Olyan hagyomány­ra azonban nagyon sokan emlékeztettek, hogy a rend­őrök már reggel öt órakor felcsengették azokat a ház- tulajdonosokat, akik nem takarították el időben a hó­réteget. Másodszori be- csengetésre nemigen került sor. S ha igen, követte a tekintélyes pénzbüntetés. Ha más megoldás nincs, ez is járható út — hogy jár­ható legyen valóban min­den út. — a — Váci nevek u új Magyar Irodalmi Lexikonban A MŰHÖZ MÉLTÓ nagy várakozás előzte meg a Ma­gyar Irodalmi Lexikon I. (A~- K) kötetének megjelenését. (Akadémiai Kiadó 1963.) Nem lehet feladatunk a munka értékelése, ezt elvégzik az országos lapok, folyóiratok. Minket váciakat elsősorban az érdekel, hogy városunk irodal­mi élete és írói jelentőségük­höz mérten kaptak-e, és ha igen, mennyi helyet foglalnak el a lexikonban? A mű főszerkesztőjének elő­szavát elolvasva most már ag­gódó szemmel lapoztuk át a már eleve is tiszteletet pa­rancsoló terjedelmes és szép kötetet, keresve annak a meglehetősen kis számú író­nak a nevét és munkássága méltatását, akik: 1. váci szü­letésű- írók, 2. nem Vácott születtek, de hosszabb-rövi- debb ideig itt éltek és fejtet­tek ki irodalmi tevékenységei. Betűrendben sorolva az alábi írók nevével találkoz­tunk: BARDOCZ ÁRPÁD költő. ' műfordító (egy időben városi tisztviselő volt Vácott.) Be- niczky Péter váci születésű költő, Benyák Bernát író, fi­lozófus, nyelvész, egy időben a váci gimnázium tanára volt. Brodarics István humanista történetíró. Degré Alajos író, aki több mint három évtize­den ál váci lakos volt. Dugo­nics András író, egy időben Vácott tanárkodon, Freibeisz István váci születésű szer­kesztő, jogi író. Herczeg Fe­renc, aki első regényét a váci államfogházban írta, majd 1909—1912 között Vácott la­kott. Horányi Elek irodalom- történész egy időben Vácott volt lanar. Kassai Vidor szí­nész, iró Vácott élt és halt meg. Katona Lajos váci szü­letésű néprajztudós, szerkesz­tő. Kornis Gyula váci születé­sű filozófus neve került be rajtuk kívül a lexikonba. UGYANAKKOR hiába ke­restük a nevét: Desericzky Ince, Chobot Ferenc, Farkas­falvi Imre, Karcsú Antal Ar­zén történetíróknak, valamint Hanusz István természettudo­mányi író és végül, de nem utolsósorban Koppi Károly törlénettudásnak, hogy csak a legnevesebbeket soroljuk föl. Vajon miért maradtak ki ezek a nevek? Azt hisszük, erre a kérdés­re a mű főszerkesztője sem tud megnyugtató választ ad­ni. Kár! Tihanyi Ernő Első díjat nyert A Magyar Tudományos Akadémia földrajztudományi kutató csoport . országos fotó­pályázatán Pászthory Lórántj a váci Idegenforgalmi Hiva­tal vezetője első díjat nyert. A képeket a Tudományos Akadé­mia a most készülő „Magyar- ország természeti földrajza” című műhöz használja fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom