Pest Megyei Hirlap, 1963. december (7. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-22 / 299. szám
VII. ÉVFOLYAM, 299. SZÁM 1963. DECEMBER 22, VASÄRNAP A nagyüzemi paradicsomtermesztés módszerei 1980-ban 90 ezer ingon paradicsomot dolgoznak fel a konzervgyárak Dr. Mészöly Gyula Kossuth- díjas. a Duna—Tisza (közi Me- eőgazdasági Kísérleti Intézet igazgatója előadást tartott városunkban a pártbizottság épületében a nagyüzemi paradicsomtermesztésről. Elmondotta, hogy a világ paradicsomtermesztése 10 év alatt 65 százalékkal növekedett. A szántóföldi korai paradicsomtermesztésben a világszínvonal 130—150 mázsa/ hold. Ez évi országos termésátlagunk 90—94 mázsa/hold volt. Az olaszok, bolgárok és spanyolok karózva termelik a paradicsomot, nálunk a munkaerőhiány ezt nem teszi lehetővé. A világön körülbelül egymillió hektáron termelnek paradicsomot. A fogyasztók igénye évről évre nő. A magyar konzervipar 1963-ban 50 százalékkal több paradicsomot dolgozott fel. mint 1960-ban. A konzervgyár 1950-ben napi 15 vagont, 19S3-ban napi 50 vagen paradicsomot dolgozott fel és 19’50- ben napi 89 vagon paradicsomot tad feldolgozni. 1980-ra a magyar konzervipar 90 000 vagon paradicsomot fog feldolgozni. A nagymértékű igénynövekedést csali jó felszereléssel lehet biztosítani. Szükséges a melegágyi ablakkeretek és szaporítóházak mennyiségének emelésé, a*; fhűtrágya-íelhasí- náiijs növelésé és a szakmai tudás gyarapítása. A détenniSokan kértek útbaigazítást az előadótól. (Godány felv.) nált paradicsomfajíákat 90x40x30 centiméter ikersorokban célszerű ültetni. A féldeterminált fajtákat (K42-es, Budai korai) 120x40x40 centi- méteres ikersorokban, hogy egy holdon 18 000 tő legyen, a folyton növekvő fajtákat 140x40x50 centiméter ikersorokban célszerű ültetni, hogy 1 holdon 13 000 tő legyen. NagyüzemTeg ikersoro- san célszerű termelni, az ikersoros palántázást az Akkord típusú pajánta- ültetőgéppel segíthetjük elő, egyszerre két ikersort ültetve. A konzervipari paradicsomtermesztés kézi, munkaerőigénye egy évben 8C—84 nap, az export paradicsomtermelés kézi munkaerő-igénye 110— 120 nap egy évben. Amerikában a paradicsom gépi szedése lehetővé tette, hogy 1 hold kézi munkaerőszükséglete egy évben 30—34 nap. Magyarországon még csak szedőkocsik vannak elterjedőben. amelyek nem automatikusak. Az automatikus szedőgépek kialakítása most van folyamatban Kecskeméten a Kísérleti Intézetben, ehhez egyszerre érő fajtát nemesítettek ki. Szükséges a vetőmagvak es? vázás a. mert a betegségek Országosan ’ 10—15 százalékos kárt okoznak. Ezenkívül a nemesxtők betegDr. Mészöly Gyula előadását tartja, ségnek ellenálló fajtákat igyekeznek előállítani. A ceglédi Táncsics Termelőszövetkezet kertészének kérdésére elmondotta dr. Mészöly Gyula, hogy elegendő egyszer tűzdelt palántát kiültetni, de szik- leveles korban kell tűzdelni, a lomb legfeljebb a fejlődés kezdetén leinet. A kétszer tűzdelt palánta túl költséges és nem gazdaságos. A fólia alatt jó palánta nevelhető, de csak konzervipari paradicsom termesztéséhez jó, primőr^ es'' "expoéttíáráőtiSbih' termesztéshez a fólia nem elég biztonságos, jobb az üveg. Kovács Sándor, a konzervgyár igazgatója hozzászólásában rámutatott, hogy a korai paradicsomtermesztés örvendetesen fejlődik, ez helyes is, és tovább is javítható, azonban hiányolta a kései paradicsomot, A termelőszövetkezeteknek a. szedósi munkacsúcs miatt is több érési idejű fajtát kívánatos termeszteni, korai, közép és késői érésű fajtákat egyaránt. Rámutatott arra, hogy a hazai paradiesomfaj- ták. amelyeknek zömét dr. Mészöly Gyula nemesítette, kiválóak, csak jó művelést kell adni a paradicsomnak és az átlagtermést javítani a kívánatos 150 mázsa/holdra. Magyarország a gépi paradicsomtermesztés terén Európában úttörőmunkát végez dr. Mészöly Gyula vezetésével. A helyi termelőszövetkezetek kertészei s záporí tó- házak hiányát mondták el, amin célszerű lenne a tanács mezőgazdasági osztályának az ültetvény tervező Vállalat közreműködésével segíteni, mert Nagykőrösön 540 hold területen folyik paradicsomtermesztés, szaporítóház pedig a legtöbb termelőszövetkezetben hiányzik, vagy nagyon kezdetleges. Az értékes előadáson mintegy 120 főnyi hallgatóság volt jelen: a nagykőrösieken kívül a nyársapáti, csernői, ceglédi és törteli termelőszövetkezetek is képviseltették magukat. Kiváló eredményt ért el a paradicsom’érme sütésiben évben a csemői Rákóczi Termelőszövetkezet: 10 hold területen 19 vagon paradicsomot termelt 151 ezer forint értékben. A nyársapáti József Attila Termelőszövetkezet 25 hold területen 31 vagon paradicsomot termelt 239 000 forint értékben. A ceglédi Táncsics Termelőszövetkezet 30 hold területen 57 vagon paradicsom mot termelt 503 000 forint értékben. Dr. Konrád Zoltán Pavel Kohout: Ilyen nagy szerelem A Pest megyei Petőfi Színpad művészei december 25-én délután 4, és fél 8 órakor előadást tartanak az Arany János művelődési ház színháztermében. Előadják Pavel Kohout csehszlovák államdíjas író Ilyen nagy szerelem című játékát két részben. Fordította: Pándy Lajos. A díszleteket tervezte: Bercsényi Tibor és Zala Vilmos. Rendezte: Földeák Róbert. Elárvultak a sétány padjai, vastag hódunvha és jígesapok foglaltak helyet rajtuk (Godány felv.) Rendőrségi felhívás Felhívja a rendőrség azt a személyt, akinek kerékpárját 1933. október 4-én Nagykőrös, Szabadság téren levő iiz- letházak elől ismeretlen tettes ellopta, s erről ez Ideig bejelentést nem tett. a nagykőrösi városi rendőrkapitányság I. emelet 11. számú .helyiségében hivatalos idő alatt a kerékpár származási irataival jelentkezzen. A konzervgyár jövő évi rekonstrukciós tervei A gépesítéssel csökken a nehez fizikai munka Műhl Jenő, a konzervgyár műszaki osztályának vezetője nyilatkozott az üzem 1964-es rekonstrukciós terveiről. — Célszerű és igen fontos, hogy közelebb jussunk azokhoz az elképzeléseikhez, amelyek a konzervgyár távlati rekonstrukciós tervére irányulnak. Ezek az elképzelések lehetővé teszik vállalatunk termelésének megkétszerezését olyan formában, hogy a termelés nö— 330 gyermek részesül óvodai napközis ellátásban jelenleg városunkban. 250 gyerek területi óvodában, nyolcvan üzemi óvodákban kap ellátást. Hétfőn tanácsülés lesz Hétfőn délelőtt 9 órakor a művelődési ház emeleti tanácstermében az év utolsó tanácsülését tartják. A tanácsülésen a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Szűcs Zoltán vb-elnök számol be. A városi tanács, a végrehajtó bizottság és az állandó bizottságok jövő évi tervének javaslatát Reszeli Soós Ambrus terjeszti elő. A tanácsülés meghallgatja Pacsa János őrnagy beszámolóját a városi rendőrkapitányság munkájáról. A gyermek és ifjúságvédelmi állandó bizottság tevékenvsé- géről Kovács Ambrus áb-elnök tart referátumot. Javaslatot terjesztenek elő úttörőtábor létesítésére, továbbá az 1963. év: városfejlesztési hozzájárulások elengedésére, valamint, a társadalmi, tanulmányi ösztöndíjak rendezésére. Szűcs Zoltán vb-elnök előterjesztést tesz a városi kórház bővítésére, fül-oirr-gége és szemészeti osztály megnyitására. * Fenyőünnep a DAY-nál — 15 ezer forint póthitel. A városi könyvtár eddig 15 000 forint póthitelt kapott a könyvtári állomány bővítésére. Az ünnepekre bőséges választék várja az olvasókat új könyvekből is. — Vasárnapi műszak. A Pest megyei KISZÖV titkársága egyetértésben a városi tanács végrehajtó bizottsággal megtárgyalta a nyújtott műszak bevezetését az Épület- és Lakáskarbantartó Ktsz-nél. A nyújtott műszak bevezetése azért vált szükségessé, hogy a tormási szőlőskertekben a családi házak mihamarább tető alá kerüljenek. — A betervezett 1200 hold ősziárpa-vetéssel szemben 1214 holdon végezték el a vetést a város termelőszövetkezetei. 101 százalékra teljesítették a felemelt tervet. vekedése a legminimálisabb létszámemelkedéssel valósuljon meg. Ez azt jelenti, hogy az egyes technológiai műveletek gépesítésére, a termelés berendezésének automatizálására igen nagy gondot kell fordítani. — Egyik ilyen égető probléma az egész iparág részére az üvegzárás nehéz és egyben munkaigényes műveletének gépesítése. — Vállalatunkon belül eredményesnek mutatkozó kísérletek vannak. A jövő évi szezonra már olyan mecha- nizált üvegzáró gépeket tudunk a termelésbe beállítani, amelyek a dolgozókat mentesítik a zárás nehéz fizikai munkájától, és egyben az üvegzárási műveletek termelékenységét a kétszeresére növelik. — Ehhez a kiemelt témához hasonlóan szeretnénk, ha a jövő évben a többi elképzelések is, amelyeknek egy része még csak* elgondolás, megvalósuljanak, hogy mindezekkel közelebb jussunk a rekonstrukciós tervek végrehajtásához. TANCMULATSAG A Szabadság Termelőszövetkezet vezetősége december 25- én este táncmulatságot rendez az alszegi termelőszövetkezeti klubban. — Az úttörők és kisdobosok létszáma városunkban 1904. É Csak röviden — Minden évben rendezünk egv kis ünnepélyt a vállalati dolgozók gyermeked részére — mondta Verbó Zoltán, a DÄV szakszervezeti bizottságának titkára. — A nőbizottsággal együtt készüElkészölt a városi tanács végrehajtó bizottságának 1964. évi munkaterve Napirendre kerül a telepítés, a közművesítés, a MÉK munkája, az építőipar A városi tanács végrehajtó bizottsága a jövő évre 26 végrehajtó bizottsági ülés megtartását tervezte. Az első negyedév végrehajtó bizottsági ülései kívánják megtárgyalni többek között a szőlő- és gyümölcstelepítési feladatok végrehajtásáról szóló jelentést, és az 1964. évi szőlő- és gyümölcstelepítési terveket. Szó kerül a város közművesítése érdekében végzett előkészítő munkálatok eddigi eredményeiről is az ülésen. A jövő évi parkosítás és fásítás programját is megtárgyalják a negyedév során. A város építőiparának tevékenységéről is jelentés készül a végrehajtó bizottságnak. Már a februári ülésen javaslót készül az 7965. évben felújításra kerülő állami házak kijelölésére. A MÉK helyi kirendeltségének munkájáról márciusban tájékoztatják a végrehajtó bizottság tagiait. A tis7fasá?i mozgalom szervezéséről, illetve annak eredményeiről ugyancsak márciusban lesz szó a végrehajtó bizottsági ülésen. lünk az ünnepélyre. Ajándékcsomagot is készítünk a gyermekeknek. Értéke nem nagy, de az a szeretet, amivel készülünk, többet ér minden pénznél. — Az ünnepség december 23-án délután lesz. A nőbizottság erre az alkalomra rövid műsort állít össze, amelynek keretében egy szép mesefilmet szeretnénk vetíteni a gyerekeknek. — Üzletigazgatóságunk területén „mindössze” négyszáz gyermeket fogunk meglepni ajándékcsomaggal. — Nagyon őrölnénk, ha a gyerekek szívesen fogadnák ezt a kedvességet és figyelmességet. REMES ALOM DISZNÓTOROK IDEJLN (Igler Ferenc karikatúrája) Közlekedjünk óvatosan A mostani zord időjárás igen nehéz feladatokat hárít a gépjárművezetőkre, de még a gyalogosokra is. A számadatok megmutatják, hogy ebben az évben négy halálos baleset történt városunkban, a KRESZ szabályainak elhanyagolása miatt. Ez edég nagy szám, mert ha számoljuk, hogy évente minden helységben ennyi halálos szerencsétlenség történne országunkban, akkor egy- egy évben egy kisebb község teljesen kihalna. Az új KRESZ szigorította a szabálysértőkkel való eljárást. és főként a jogosítvány nélkül és az ittas állapotban vezetők ellen indulnak szigorúbb eljárások, mint a múlt években. A hatóságok ezzel is a biztonságosabb, jobb közlekedést akarják elérni. A nagy havazás szinte járhatatlanná tette az utak nagy részét, és hogy baleset nélkül járjunk, fokozott figyelmet kell szentelni a közlekedésnek. Megkerült a kerékpártolvaj Nem volt ínyére a gyaloglás Október 20-án Jakab László — Homolytája 2. szám alatti lakos — vidám vasárnap délutánt szerzett magának a Központi vendéglőben. A jókedvű embernek már volt lopás miatt valami ügyes- bajos dolga, ezt azonban harmincnapos felfüggesztett büntetéssel megúszta. Ugyancsak a Központiba tért be Németh Ferenc helyi lakos, aki kerékpárját, elég helytelenül, nem adta be a megőrzőbe, hanem csak letámasztotta. Jakab azzal a céllal hagyta, el a vendéglőt, hogy aznapra elég lesz és hazatér. Amikor azonban meglátta az őrizetlen járművet, felpattant rá és elkarikázott hazafelé. A kerékpárt lakása közelében, a 245. számú őrház mellett letette és mint aki jól végezte dolgát, hazatért. A tanúk vallomása hamarosan nyomra vezette Németh Ferencet, akinek feljelentésére az ügyészség jogtalan járműhasznátattai vádolja Jakab Lászlót. mit Utunk a moziban? Az utolsó szerelem. Magyarul beszélő amerikai fiim Főszereplők: Kim Novak és Frederic March. Az előadás látogatása lí éven aluli gyermekeknek nerr ajánlott. Magyar híradó. Előadások kezdete 5 és 5 órakor. Felejthetetlen jó férjem id. Medve János elhunyta alkalmából ezúton mondok köszönetét minden őszinte részvétnyilvánításért. özv. Medve János né és családja