Pest Megyei Hirlap, 1963. december (7. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-19 / 296. szám

«Eerie izfCírttm 1963. DECEMBER 19, CSÜTÖRTÖK Véget ért az ENSZ közgyűlés 18. ülésszaka Az ENSZ-közgyűlés kedd délutáni ülésén jóváhagyta a világszervezet 1964. évi költségvetését. A szovjet kül­döttség a közgyűlés ötödik (ügyrendi és költségvetési) bizottságában ismételten ki­fejtett álláspontja értelmé­ben a javaslat ellen szava­zott. Az ENSZ közép-keleti haderőinek költségvetésé­re vonatkozó .javaslatot a Szovjetunió küldöttsé­ge szintén elvetette. E haderőket az ENSZ alap­okmányának mesértésével és a Biztonsági Tanács meg­kerülésével hét évvel ezelőtt állították fel. A két javaslat ellen szavaztak a szocialista országok, sok küldöttség tar­tózkodott a szavazástól. Ezután a közgyűlés a kü­lönleges politikai bizott­ság javaslatával foglalko­zott, amelynek értelmében a közgyűlés ügyrendi bizott­ságát, a Biztonsági Taná­csot, valamint a gazdasági és szociális tanácsot ki kel­lene bővíteni. N. T. Fedorenko, a Szovjet­unió képviselője felszólalá­sában ismét rámutatott ar­ra, hogy a Szovjetunió mindig síkraszállt, s a lövőben is síkra fog szállni azért, hogy az afrikai és ázsiai országok méltányos kép­viseletet nyerjenek az ENSZ főbb szerveiben. A szovjet küldött megelé­gedését fejezte ki afelett, hogy . a különleges politikai bizottság határozatot hozott, amely javasolja a közgyű­lésnek az ügyrendi bizott­ság kibővítését. A Bizton­sági Tanács, valamint a gaz­dasági és szociális tanács kibővítésé azonban megfe­lelő változtatásokat tesz szükségessé az ENSZ alap­okmányában. Márpedig az alapokmány értelmében az ilyen változások csup-'n a Biztonsági Tanács öt. ál­landó tagjának íov'ilv'ffyá- sával eszközöli! élők. Amíg azonban a nyugati hatóim-?! mega!"1 d;ll vozzák a Bizton sági Tanács ecvík állandó tagja, a Kínai N'~kö^''!r-?- ság történ vés ENSZ-jotói- nak helvreá’lítását, a kér­dés megolda márnáit hatalmak állásoontia követ­keztében nem Isb fits 5?«s. A szovjet küldött hivatko­zott a Kínai Náokö-t-rsa- ság több vezetőtér eb és a kínai sajtónak azon kijelen­téseire, hofft1 amíg a kínai nép kén- viseletét a világszerve­zetben a Csnng ÉfJ-e*.’-- kiikk bitorolja, a Kí­nai Népköztársaság el­lenzi az alapokmány megváltoztatását. A Szovjetunió képviselője javasolta a közgyűlésnek, hogy a Biztonsági Tanács, valamint a gazdasági és szoeiá'is tanács u’ibővítíséről szóló határozat feletti, szavazást halásszák el, így lehetővé távé további ta­nácskozásokat e kérdésben. Amennyiben a közgyűlés még­is az azonnali szavazás mellett döntene, a szovjet küldöttség kénytelen a javaslat ellen sza­vazni. Etiópia és az Egyesült Arab Köztársaság képviselője fel­szólalásában az azonnali sza­vazást javasolta. - Ezután került sor a szava­zásra, amelynek során egyhan­gúlag elfogadták azt a javasla­tot, hogy a közgyűlés ügyren­di bizottságát 21-ről 25 tagra bővítsék, a közgyűlés alelnö- keinek számát 13-ról 17-re nö­velve. A közgyűlés 97 szava­zattal 11 ellenében, 4 tartózko­dás me’leít elfogadta azt a ja­vaslatot, hogy a Biztonsági- Tanács tagjainak számát 11- ről 15-re növeljék. A javaslat ellen szavaztak a szocialista országok és Franciaország. Al­bánia a javaslat mellett szava­zott. Az Egyesült Államok, Portugália, Nagy-Bti'annia és Dél-Afrika tartózkodott a eza-! vázastól. A gazdasági és szo­ciális tanács tagjainak 18-ról1 27-re történő növeléséről szó’ó javaslatot a közgyűlés 56 sza­vazattal 11 e'lenében. 5 tartóz- kodás me’leít fogadta el. A közgyűlés ezután elfoga­dott egy javaslatot, amelynek] értelmiben bizottságot létesí­tenek. amely az alapokmány módosításával foglalkozó ér­tekezletet készít elő. A bizott­ság ajánlásait az ENSZ jövő évi közgyűlése elé terjeszti majd. A közgyűlés délelőtti ülé­sén elfogadta a gyámsági bizottság ajánlását Dél­nyugat-Afrikával kapcso­latban. A határozat követeli ä Ü’ztön- ] sági Tanács összehívását a j délnyugat-afrikai kritikus j helyzet megvizsgálása érde­kébe«. A Verwo-erd-kormány I | politikája ugyanis veszélyezte- | ti a 'nemzetközi békét és biz­tonságot. A határozat mellett 89-en szavaztak, a Dél-afrikai í Köztársaság és Portugália el­lene szavazott. Anglia, Fran­ciaország és Spanyolország i tartózkodott f szavazástól. Az ENSZ Icfzgyűlése kedden este véget ért. Sosa-Rodriguez a szeptem­ber 17-én megnyílt ülésszakot berekesztette é= közölte, hogy a 19. ülésszakot 1964. szeptem­ber .5-re hívják össze. Finn hiva’aho'<kormány alakult Ah.il Karjalainen íinn mi­niszterelnök kedden benyúj­totta lemondását Kekkonen köztársasSgi elnöknek. Kekkonen elnök szerdán Reino Lehto közgazdászt bíz­ta meg azzal, hogy álljon egy ideiglenes hivatalnckkormány élére, ebben az ügyvezető kormányban, amely addig ma­rad hivatalában, amíg az adó- módosítás által keltett nézet- eltérések a politikai pártok között nem rendeződnek, a pártok nem képviseltetik ma- 1 gukat. Husk Ion do ír i tárgya Sósai A megbeszélések fő témája: a kelet—nyugati kapcsolatok alakulása rólag saját kormánya nevé­ben beszél és* álláspontja sem­mire sem . kötelezi a nyugati szövetséget”. M eg f így el ők rá m u t a t r. ak: az angol—amerikai pár­beszédei beárnyékolják a N ATO párizsi értekezle- lén megmutatkozott né- zcieltérések. j Lapjelentések szerint az ! amerikaiakat felbőszítette a í brit hadügyminiszternek az I a váratlan javaslata, hogy a I multilaterális Pplaris-flptta fel? zenélése helyett inkább az angol TSR—2 rakétahordo- 7.0 rep ül risép köt elé kekbő 1 ala­kítsák ki a NATO „ónálló n tomütőerejét”. A konzervatív Daily Sketch hangoztatja: a I’o- 'aris-fiofta megvalósítá­sa csak arra lenne jó, hogy a nyugatnémetek rá­tegyék kezüket a nukleá­ris fegyverek ravaszára. „Amikor majd Sir Alec Ho­me találkozik Johnson el­nökkel. szorgalmaznia kell, hogy ezt a nevetséges tervet ne csak bz amerikai ein ők vá­lasztásokig. hanem mind­örökre tegyék félre” — írja a lap. // A NATO tanácsé várakozó álláspontra" helyezkedett TASZSZ-jelen tés Ruby védőinek mozgolódásáról Ruby védői lázas tevékeny­ségbe kezdtek, hogy legalább óvadék; ellenében szabadlábra helyeztessék Oswald gyilko­sát. A hat védőügyvéd azt bi­zonygatja, hogy Ruby be­A Átadták rendeltetésének a Barátság kőolaj vezeték NDK-beli szakaszát Az. NDK párt- és állami ve­zetőinek, , valamint az ez al­kalomból a demokratikus Né­metországba látogató szovjet, lengyel, csehszlovák és ma­gyar kormányküldöttségek Franciaország gyarmatai önkormányzatot követelnek A francia „tengeren túli megyék” több közismert személyisége szerdán Fárizs- ban nyilatkozatot tett közzé, amelyben teljes önkormány­zatot követelnek Guadeloupe, Martinique, Francs a-Gúayana és Reunion szigete részére. A nyilatkozatot a francia gyar­mati területek mintegy har­minc szervezete, köztük a kommunista és a szocialista pártok is aláírták. Az autonoroisták önálló nemzetgyűlést és annak fe­lelős végrehajtó hatalmat kö­vetelnek. Ezenkívül Francia- ország és az illető terület képviselőiből álló közös szer­vet javasolnak, amely fenn­tartaná a kapcsolatot Párizs- zsal. A nyilatkozat aláírói rámu­tatnak: „a tengeren túli me­gyék” lakossága állandó el­nyomásban él. amit a tizen­nyolc martindque-i hazafi pere és Paul Verges-nek, Reunion szigete volt- kommu­nista képviselőjének elítélé­se is bizonyít. L-egfőbb ideje, hogy ez az állapot véget ér­jen. A nyilatkozat lényegében ugyanazokat a követeléseket hangoztatja. amelyekért • a párizsi bíróság néhány napja börtönbüntetésre ítélte a marti'hique-i ifjúsági szer­vezet több vezetőjét. tagjainak jelenlétében szerdán ünnepélyes keretek között át­adták rendeltetésének a Ba­rátság kőolajvezeték - NDK- beli szakaszát. Az Odera men­ti Schwedtben' tartott ünnep­ség során Walter Ulbricht, az NSZEP Központi Bizottságá­nak első titkára, az NDK Ál­lamtanácsának elnöke rövid­del 10 óra után adott enge­délyt a Szovjetunióból jövő kőolajnak a vezeték NDK- beli szakaszába engedésére. Kenyában bezárják a portugál konzulátusokat Az újonnan függetlenné vált Kenya kormánya jegyzéket in­tézett a Nairobiban működő portugál konzulátushoz. A jegyzék követeli, hogy Portu­gália egy héten belül zárja be a Nairobiban és Mombasában létesített konzulátust. Kenya — hangsúlyozza a jegyzék — nem tűrheti tovább, hogy Portugália kenyai területen konzuli missziót tartson fenn. i ÚJ SEZLONT megrendelésre 1087,— Ft-os ; árban készít a Pest megyei j Patyolat és Szolgáltató ''ál- lalat kárpitos részlege. Ezenkívül mindennemű kápi- tozott bútor (szék, fotel, rekamié, sezlon, matrac stb) javítását, felújítását, készí­tését vállalja rövid határ­időre úgy a lakosság, mint a közületek részére. Telefon: 268—791. ügyinté­ző: Ncay, Budapest XI., Bartók Béla út 115. Brutálisan kínozta az osztrák antifasisztákat Anna Frank letartóztatója Heitat András, az MTI bécsi tudósítója jelenti: A Volksstimme, az Osztrák Kommunista Párt lapja újabb terhelő adatokat hozott nyil­vánosságra Kari Süberbauer- fől, Anna Frank letartóztat ó- járól. Silberbauer, aki az An­schluss után először Becsben dolgozott Gestapo-felügyelő- ként, brutálisan kínozta a le­tartóztatott antifasisztákat. Ullmann. a kommunista párt egyik régi harcosa elmondotta, hogy 1943. augusztusában két kommunista és egy szocialista társával egy illegális találko­zón a Gestapo letartóztatta. Silberbauer és egy másik gestapós hallgatta ki. Ostorral, ököl csapásokkal véresre verték őket, egy társukat pedig a brutális kínzások után kivé­gezték. Egy másik ellenállási harcost, Emmerich Hanzlikot, Silberbauer a kihallgatás so­rán lánccal fojtó gáttá. Silber­bauer ügyének kivizsgálása még folyik Becsben. számíthat atlan állapotban j volt, amikor Oswaldra emelte fegyverét. Követelik, hogy a vádlottat : „megfelelő módon vessék aló j az elmeorvosi vizsgálatnak”, j ezt pedig véleményük szerint I a börtönben lehetetlen meg­valósítani. Valójában a már eddig lefolytatott orvosi vizs­gálatok bebizonyították, hogy szó sem lehet semmiféle be- számítiha tatlanságról. Ruby védői ezenkívül to­vábbra is azt állítják, hogy Oswald kapcsolatban állt a kommunistákkal. Ezt a képtelenséget enyhítő körülményként kívánják ki­aknázni védencük érdekében, j Mint a UPI jelenti. Howard védő szerint Ruby kijelentette: azért ölte meg Oswaldot. mert j „úgy érezte, hogy Oswald esy j titkos kommunista összeeskü- | vés részese volt". Az ügyvédek nyilván f azért manipulálnak a ro- vottmúltú bűnöző vallomá­saival, hogy eltereljék az, amerikaiak figyelmét Os­wald előre kitervelt meg­gyilkolásának igazi szerve­zőiről. egyszersmind tisztára mossák a tettest. Mindezeken kívül újjá akarják éleszteni azt a provokációs legendát, amely szerint a kommunistáknak benne volt a kezük Kennedy elnök meggyilkolásában. Me^keidődöíí a berlini megállapodás végrehajtása Bolgár—magyar színházi barátság A sziiveni nemzeti színház vendégeként Bulgáriában tar­tózkodik Orosz György, a mis­kolci Nemzeti Színház fő­rendezője. A magyar szín­házi élet képviselője figye­lemre méltó küldetésben jár: A Daily Mirror az angol—amerikai ellentétekről A Daily Mirror az angol— amerikai ellentétekkel fog­lalkozva azt írja, hogy a két ország választóinak a kül­politikát illető elgondolásai homlokegyenest ellenkeznek. A továbbiakban megállapítja, hogy az Egyesült Államok furcsán bánik szövetsége­sével, majd felsorolja Ang­lia főbb sérelmeit: 1. Az Egyesült Államok ten­geri haderőt szándékozik kül­deni az Indiai óceánra, amely évszázadok óta szi­gorúan angol befolyási kör­zet és amely az olajban gazdag Közép-Kelet „lágy al­só testét” képezi. 2. Amerikai hatóságok dur­ván basáskodnak az angol hajótulajdonosokkal, hogy az amerikai versenytársak szá­mára kicsikarják tőlük lét­fontosságú üzleti titkaikat. 3. A Kelet és Nyugat kö­zötti kereskedelem. Anglia számára létérdek az export, mert el kell adnia áruit minden nép számára, bele­értve a világ kommunista harmadrészét. Hruscsov dön­tése a vegyipar szédítő ará­nyú fejlesztéséről ragyogóan fényes alkalom az angol ex­port számára, de csak ak­kor. ha Anglia hosszúlejá­ratú hitel nyújthat a Szov­jetuniónak. Az Egyesült Ál­lamokban ezt vésztjósló han­gok ellenzik. Ezek a han­gok Foster Dulles „a há­ború jőfórmán elkerülhetet­len” csatakiáltásának vissz- hangjaij színházának nevében baráti szerződést írt alá vendéglá­tójával. Megállapodásuk ér­telmében 1964-ben a miskol­ciak egy bolgár, a szlive- niek pedig egy magyar da­rabot mutatnak be, amivel valóban nagy szolgálatot tesznek egymás jobb megis­merése ügyének. Távolabbi terveikben szerepel az együt­tesek csere-vendégszerepíése, de arról már most szó van, bogy a miskolci művészek egy kisebb csoportja Szliven- be látogat a nyáron, s az utóbbi évek zenés magyar darabjaiból összeállított eszt- rád jellegű műsort mutat be. A MECHANIKAI MŰVEK felvételre keres esztergályos, lakatos, lemez­lakatos, ív- és lánghegesztő, vízvezetékszerelő, elektro- és elektronikus műszerész szak­munkásokat és férfi betaní­tott segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a vállalat munkaerőgazdálkodósán és o 457—350/102 mellék telefonszámon reggel 8-tól 12 óráig. Megmenekülhetett volna Halottkémi jelentés a Kennedy elleni merényletről padiójára taszítja az elnököt, vagy Kennedy nem a második, de már az első lövés után alá- I hanyatlik, bizonyossággal mondható, hogy túléli a me­rényletet — közölték orvosi körökben. Az első golyó ugyanis, 6— 9 centiméter mélységben, Kennedy elnök hátába fú­ródott, s valószínűleg azért ejtett ilyen viszonylag könnyű sebet, mert a golyó visszapattanha­tott a kocsi első üléséről. Mint emlékezetes, a merénylő má­sodik golyója Connally texasi kormányzót sebesítette meg, majd az első lövés eldördülé- se után, a filmfelvételek tanú­sága szerint. 5—6 másodperc­cel a harmadik lövés is elta­lálta Kennedy-t. Tarkójába fú­ródott ez a golyó, áthatolt az agyon és átütötte a homlok­csontot. Az utolsó lövés halá- I los volt. Mindeddig nem hozták hi I vatalo-san nyilvánosságra az | a halottkém; jelentést, ame- ! Ivet a Kennedy-merényle ' után készítettek az elnök holt i testéről a Bethesda haditen j gerészeti kórházban. Emléke- í zetes, hogy Daliásból a. repülő- j gép egyenesen ide szállított? ' Kennedy földi maradványait : Kedden este — áttörve az el 1 nöki bizottság jelentéséig hall- i gatólag'osan megállapított hír- | -zárlatot — egy olyan hírfor- j.rás, amely ismeretségi köréné i fogva igen közel áll a ßethes- I da kórházhoz, nyilvánosság« ! hozta a kórbonctani vizsgála' | néhány érdekes megállapítá- i sót. Ennek lényege: az első lövés után az el­nök még megmemiekülhe- tett volna. j A gyilkos fegyver első golyó : ja ugyanis nem ért létfontos­ságú szervet. Ha a lövés el­dördülése után valaki a kocs ruhás postai alkalmazottai megkezdték azoknak az ok­mányoknak a kiadását, ame­lyek szükségesek ahhoz, hogy nyugat-berlini polgárok e de­mokratikus Berlinbe láto­gathassanak. Szerda délután egy óra­kor 12 nyugat-berlini iskola külön e célra berendezett tornatermében megkezdődött a berlini megállapodás vég­rehajtása: az NDK egyen­egyeztethető össze a NATO katonai kiadásainak növelé­se a szovjet kormány ellenke­ző irányú döntésével, a főtit­kár kénytelen volt brva'lani, erre a kérdésre nehéz vála­szolni. A NATO tanácsa nem ho­zott semmilyen határoza­tot, nem tett kezdeménye­ző lépést a nemzetközi fe­szültség enyhítésére. Nem foglalt állást a NATO és a Varsói Szerződés államainak megnemtámadási egyezményé­ről. sem az atomfegyverek el­terjedése ellen irányuló javas­lattal kapcsolatban, nem fog­lalkozott érdemben a megle­petésszerű támadások megelő­zésének kérdésével, sem a. Szovjetunió egyéb javaslatai­val. A párizsi NATO-ülés ismét | rávilágított, hogy az enyhülési folyamat nem kedvez a táma­dó jellegű' Atlanti. Szervezet­nek. A NATO tanácsának párizsi ülése kedden este, 24 órával korábban ért véget, mint ter­vezték. A zárónyilatkozat viszonylag mérsékelt hangja arra vall', hogy az atlanti államok több­sége nem ért egyet azzal a hidegháborús szellemmel, amely a nyugatnémet és a francia külügyminiszter felszólalását jellemezte. A francia lapok szerint az ülé­sen az angolszászok álláspont­ja kerekedett felül. Párizs é< Bonn merev elutasító maga­tartásával szemben. A zárónyilat kozat szerint i NATO a kelet—nyugati tár­gyalások folytatását, a nem­zetközi feszültség enyhítésé' kívánja. Strkker főtitkár a: ülés után tartott sajtókonfe­rencián is arra törekedett hogy az Atlanti Szövetsége' békés szervezetként tüntesse fel. Amikor azonban az egyil újságíró felvetette, miképper ívuves 1 l'U.JLI , dU. .VI i 1 IU1Í­doaj tudósítója írja: Rusk amerikai külügym.i- ' niszter szerdán és csütörtö­kön Londonban megbeszélő- I seket folytat Sir Alec Home miniszterei nőkkel és Butler külügyminiszterrel. Angol kormány források szerint első­sorban a kelet-—nyugati kap­csolatok alakulásának távla- 1 tait vitatják meg Home mi- ] nisztereinök 1964. február 12 —13-1 washingtoni látogató- j sának előkészítéseként. Jól értesült források szerint Butler igyekszik meggyőzni | amerikai kollégáját, hogy a szovjet katonai kiadások csökkentése és a Berlin­ben élő, szétválasztott csa­ládok karácsonyi talál­kozójának lehetővé téte­le újabb, kedvező lehe­tőség a kelet—nyugati közeledésre. A Times viszont ezzel kap­csolatban megállapítja: ..az Egyesült Államoknak vilá- ; gosan az az álláspontja, hogy [ csak abban az esetben nem ! ellen-zi Butler és Gromiko í esetleges találkozóját, ha az^ angol külügyminiszter félre-j érthetetlenül, tisztázza: kizá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom