Pest Megyei Hirlap, 1963. november (7. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-23 / 274. szám

Arcképcsarnok A CE G LÉ Dl J Á RAS ÉS C E GL É D VÁROS R I S ZER E VII. ÉVFOLYAM, 274. SZÁM 1963. NOVEMBER 23, SZOMBAT A kiskereskedelemről tárgyalt a városi tanács végrehajtó bizottsága A városi tanács végrehajtó bizottsága e heti ülésén a ki­alakult szokásnak megfele­lően elsőnek Hegedűs József elvtárs, a végrehajtó bizottság titkára számolt be a korábbi lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. A jelentést a vb elfogadta és tudomásul vette, hogy a pénzügyi osztály élénk ütemben folytatja az adóhátralékok beszedését, a műszaki osztály pedig a vb által kijelölt telkeket értéke­sítésre leadta az OTP-hez. A kereskedelmi osztály az állan­dó bizottság bevonásával el­készítette a gázengedélyre ja­vasoltak névsorát, s ezt fel­terjesztette a megyei tanács­hoz. Ezután a város kereskedel­mi felügyelője számolt be az állami és földművesszővelke- zeti kiskereskedelem őszi-téli felkészüléséről. A beszámoló élénken tük­rözi azt a megnövekedett vá­sárlókedvet, amely ebben az időszakban rendszeresen, de az idén a megszokottnál is jobban jelentkezik az őszi-téli cikkek beszerzése területén. A beszámoló megállapítja, hogy mind az állami k!s%cres- kedelem, mind a földmü- vesszövetkezeti boltok, de a különböző iparcikk-üz­letek is időben felmérték az áruszükségleteket. A boltvezetők igénylése alapján a nagykereskedelmi vállalatok nemcsak az őszi cikkeket szállították ki, de már megérkezett a raktárak­ba a hosszabb ideig tárolható téli cikkek jelentékeny része is. Most indul a csúcsforga­lom a mikulási és karácsonyi cukorkák terén. Minden üzlet bőségesen kapott a gyermeke­ket olyan nagyon érdeklő áru­féleségekből. De a népszoká­sokhoz igazodva a boltokba kiszállítottak 25 mázsa gesztenyét, 5 mázsa dióbelet, nagyobb mennyiségű mákot és no­vember 25-től megkezdik az újtermésű narancs, fü­ge és egyéb déiigyümölcs- féleség árusítását is. Problémák jelentkeznek még a szárazbab, szárazborsó, lencse szállításánál. Az intéz­kedések megtörténtek, hogy ezen a téren se legyen a to­vábbiak során fennakadás. Elment a karácsonyfa-meg­rendelés. Itt már figyelembe vették azt a tapasztalatot, hogy a közönség inkább a ki­sebb méretű fenyőfákat keresi. A rendelés vissza­igazolása szerint összesen 1500 folyóméter fenyőfa érkezik Somogy megyéből, december közepe táján. Nagy sikere van a MÉK Vállalat jó minőségű almájá­nak. A 3 forintos fogyasztói ár olcsóbb, mint a szabad­piaci ár. s íigv a kiskereske­delmi boltok szinte alig győ­zik az utánszállítások lebo­nyolítását. A MÉK kirendeltsége jól halad a téli és kora tavaszi áruszükséglet ki­elégítésére szolgáló burgo­nya és egyéb zöldségféle­ség betárolásában. Burgonyából máris túlhalad­ták a tárolási tervet. Egyéb cikkeknél a szállítások most vannak folyamatban. Felkészülten várja a keres­kedelem az iparcikkek növek­vő forgalmát is. A Szabadság téri RAVILL bolt például a korábbi másfél millió forintos árukészletét több mint három­millió forint értékűre fejlesz­tette fel. A Kossuth Ferenc utcái vasbolt kályhából, tűz­helyekből és egyéb téli cik­kekből nagy raktárkészlettel redelkezik. Nem lesz gond a füstcsövek terén sem. Több mint 6 ezer darab különféle méretű füstcső és az őszi eső­zésekre .előkéseivé. több., mint 8 ezer folyóméter ereszcsator­na várja a vásárlókat. A beszámoló a továbbiak során részletesen ismerteti a különböző áruféleségek kész­letének alakulását Örömmel olvastuk a beszámolóban azt a megállapítást, hegy megfelelően alakul a TÜ- ZÉP tüzelőanyag ellátása. A harmadik negyedévben példán! 261 vagonnal több tüzelőt adtak el, mint amennyit korábban ter­veztek. A negyedik negyedévre meg­rendelt szénféleségeknek kö­zel a fele már megérkezett és napról napra érkeznek az új szállítmányok. A beszámoló adata! alap­ján s a feltett kérdésekre adott válaszokból a végre­hajtó bizottság megelégedés­sel állapította meg, hogy a városi kereskedelmi egységek felkészülése jobb az elmúlt évieknél. A továbbiakban a városi egészségügyi osz­tály vezetője számolt be az általános tüdőszűrő vizsgálatokról. A megidézettek túlnyomó többsége pontosan megjelenik a kitűzött időpontra. Éppen ezért a vizsgálatok ez ideig zökkenőmentesen folynak. Megkezdődött az eredmények feldolgozása is. Az a kérése az egészségügyi szerveknek, hagy a hátralévő napokban senki se maradjon el a tüdőszűrés­ről. mert mindenkinek egyéni és egyúttal közösségi érdeke is, hogy a tüdőszűrésből sen­ki ne maradion ki. Az esetle­ges betegeknek gyógyulásukat hozhatja a mostani vizsgálat. Az egészségesek pedig meg­nyugodva távozhatnak a vizs­gáló (helyiségből. Dolgoznak a gépek a Várkonyi litván utcában Néhány nappal ezelőtt ko­moly probléma merült fel a Várkonyi István utcai csator­na építésénél. A munka után érdeklődő környékbeli lakosok jogosan ijedtek meg akkor, amikor látták, hogy a csator­naépítés munkája alig egyna­pos kezdA után hirtelen félbe­szakadt, Bartók György mérnök, a ceglédi építésvezetőség veze­tője az esetről a következőket mondottá: Az árokásó gép néhány őrás üzemelése után kiderült, hogy a Várkonyi István utcában túl magasan van a talajvíz. A föld annyira laza, hogy a függőle­ges árokfal a gép nyomában rögtön össze is- omlott. Annak érdekében, hogy a műszaki akadályok ellenére a csatorna mégis elkészüljön, most olyan gépet hozattunk ide, amelyik megfelelő rézsüvei vágja a föl­det és további beomlástól nem kell félni. A párnapos késede­lem ne okozzon senkinek kü­lönösen nagy gondot. A sokat kifogásolt régi csatorna ebben az évben véglegesen eltűnik. Ez a víz mindent megér LÁTOGATÁS A CEGLÉDI FÜRDŐBEN Ködfelhőbe burkolózik a gyógymedence a ceglédi für­dőben. Csak a halk beszéd és a vízcsobogás jelzi, hogy van­nak a vízben fürdőzők. Kelle­mes meleg a víz, felmelegíti az egész helyiséget. A meden­ce szélén két fürdőző nő be­szélgetve nézi egy idősebb ke­zét. Oda figyelek. Fiatal, csi­nos arc és alak, de a kéz bi­zony nem illik hozzá. Csomós, bütykös, beteg kezek. Látha­tóan jól esik a vízben tartani őket. — Mi baja a kezének? — Tsz-ben dolgozom, ná­lunk sok a szőlő és gyümöl­csös, s a velük való munka meglátszik a kezemen is. Még csak 33 éves vagyok, egyéb­ként egészséges, de a kezeim túl vannak erőltetve. Szeren­csém ez az áldott víz. Ilyen­kor ő'.sze', meg télen elég gyakran jövök, hogy minél előbb rendbe jöjjön a kezem. — Azt én is ajánlom. Amíg itt nem volt gyógyfürdő, Haj­dúszoboszlóra jártam, de mondhatom, hogy a ceglédi fürdő gyógyvize nekem még jobb. Mehetnék máshová is, de sehol nem találtam még ilyen jó vizet — mondja egy hang mellettünk. Tóth II. Ferencné a Május 1 Ruhagyár ceglédi telepének dolgozója kiváló munkát végez. Egy hónapja dolgozik egy olyan ujjázógépen amin, eddig csak férfiak dolgoztak. Az új munkát hamar megtanulta és teljesítménye máris ki­emelkedő, mindig 110 százalék körül mozog Csikós Pálné szintén a Május 1 Ruhagyárban dolgozik. Munkájáról elismeréssel beszélnek a vezetők, mert minő­ségileg is jói dolgozik, lelkiismeretes odaadó munkát végez — A Kőola jipari Üzem váro­sunk területén olajkutatások­kal kapcsolatos munkát fog végezni. Ennek folyamán a mezőgazdasági terményekben esetleges károsodások történ­hetnek. Az üzem az’ okozott károkat teljes egészében meg­téríti. A városi tanács mező- gazdasági oszrtálya kéri azon termelőket, akiknél esetleg az üzem kárt okozna, jelentsék a városi tanács mezőgazdasági osztályának. — Városunkban 1933. no­vember 24-én reggel 7-től dél­után 4 óráig áramszünet lesz. A vezetékek a kikapcsolásra jelzett idő alatt is feszültség alatt állónak tekintendő. — Megkezdődött a Béke té­ri transzformátorállomás le­bontása. Az új, modern állo­más létesítése emeli városunk képét. MAI KÉRDÉSÜNK Mikor helyeznek el jelző­táblát a Körösi úton a 6-os kilométernél, hogy mindenki tudja, hogy ott autóbuszmeg­álló van, s ne gyalogoljon sen­ki feleslegesen két kilométert a másik megállóhoz? — A Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat felhívja a város lakosságának figyel­mét, hogy december 1-ig az ivóvíz-nyomócsőhálózat mosa­tását végzi. Az esetleges víz­szolgáltatási zavarok ebből adódhatnak. — Skultéti Mihály, Abony Kishal álon dűlő 1. szám alatti lakos 100 liter saját termésű borát engedély nélkül kimér­te, ezért a pénzügyőri szakasz az eljárást ellene megindította. — November 25-én este 7 órai kezdettel a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat műsoros ruhabemuta­tót rendez a városi művelődé­si házban. A műsoron, illetve a bemutatón a fővárosi mane- kenek a legújabb őszi-téli női- férfi és gyermek készruhá mo­delleket mutatják be. A be­mutató alkalmával fellépnek: Kabos Gyula, Hollós Ilona, Ács Marietta. Jegyek kapha­tók a művelődési házban és a Pest. megyei Ruházati Kiske­reskedelmi Vállalat szaküzle­teiben. Mi újság a kenyérgyárban? jén megázunk, mert a födém már elkészült. Ennek ellenére sem merjük remélni, hogy eb­ben az évben teljes egészé­ben befejeződik az építkezés. Mindenesetre az üzemeltetés zavartalanul folyik, sőt most még Nagykőröst is mi látjuk el kenyérrel, mert náluk is át­építés főijük. A másik jó új­ságom az, hogy nemrégiben kaptunk egy új kenyérszállító kocsit, ami már nagyon kel­lett nekünk. A kocsi modern, higiénikus és minden vonalon megfelel a követelmények­nek. — Ez tényleg nagyon jó új­ság, de ezenkívül van még va­lami más is? — Egyelőre más újságot nem tudok mondani, de remélem, hogy legközelebb már áriról számolhatok be, hogy teljesen befejeződött az építkezés. —BM— EXPEDÍCIÓS ŐRSÖK FIGYELEM! Az úttörő városi elnökség felhívással fordul hozzátok. Készítsetek pályázatot az aláb­bi témákból. A témákhoz rö­vid tájékoztatót is adunk. 1. A második ötéves terv alapján hogyan képzeled el községed (városod) jövőjét? Ajánlatos abból kiindulni, hogy a második ötéves tervben mi valósul meg községedben (városodban). Ennek alapján a jövő elképzelését, megálmodá­sát fantáziátokra bízzuk. 2. Hogyan fejlődött községed (városod) kulturális élete az utóbbi 5 év alatt? A felmérésnél ajánlatos ki­térni a könyvtár, kulturális lé­tesítmények, az iskolabizott­ság fejlődésére, mozi-, színház­látogatók száma. Mindez per­sze csak egy részét képezi an­nak, ami lakbe1 vetek kulturá­lis életét tükrözi. A többit fan­táziátokra bízzuk. 3. Milyennek képzeled el községed, (városod) sportéle­tét? Ebbe a témába mindaz bele­tartozik, ami véleményed sze­rint kapcsolatos lakhelyed sportéletével. Általános szabályok: 1. Az expedíciós őrs, ha részt vesz a pályázaton, csak egy témát dolgozzon ki. A ki­dolgozás az őrs kollektív mun­káját tükrözze. 2. A pályamű formáját nem kötjük meg, de 5 gépelt oldal­nál több ne legyen. 3. Az elkészítéssel kapcsola­tos tevékenységetek beszámít a próbák teljesítésébe. 4. Beküldési határidő: 1934. március 15. Városi elnökség — A téli szünidőben a járás úttörőcsapatainak 50 kisdobos őrsvezetőjelöltje 4 őrsvezető tanfolyamon vesz részt Ceglé­den. V\\\\\\\\VCV\\\V\\\\\^^^ I Expedíciós hírek f — A járás területén a paj- ^ tások készülnek a kulturális f szemlére, melyet Jászkara je-1 nőn és A bonéban rendeznek} meg. A szemlét megelőző őrsi ^ és rajbemutatók már folynak. ^ — Albertirsán a Petőfi is- ^ kola úttörői a tél folyamán 'j idős házaspároknak és egye-| dülálló személyeknek segíte- ^ nek a nehezebb munkák el-^ végzésében. í y — Az abonyi II. Rákóczi Fe-^ renc csapat úttörői télapó-ün-í nepélyre készülnek, ahol meg- ^ lepetéssel várják a kisdoboso-á kát. á — A kocséri úttörők a közel- j múltban szavalóversennyel ^ egybekötött klubdélutánt ren- ^ deztek, ahol 45 liter madárte-^ jet fogyasztottak el, amit ma- ^ guk készítettek. ^ — November 18-án a járási ^ úttörőe’nökség ülést tartott, ahol a téli vezetőképzéssel esi; a nyári táborozással kapcsola- ^ tos előkészületeket beszélték $ meg. ^ — Türelmetlenül várják az^ abonyi .úttörők a hidegebb idő 'j beköszöntését, mert ebben az évben is korcsolyapályát építe­nek az iskola udvarán és ezt/ szeretnék mielőbb kipróbálni, ’ Tamkcstaffi fotjutló ónak Ma, a 13. számú körzetben Bartók Bamabásné a Széche­nyi úti óvodában délután 6 órakor, a 15. számú körzetben Somogyvári Ferenc, a Szűcs­telepi iskolában délután 6 órakor, a 98. számú körzetben Szabó Ferenc, a XIII. kerület 408. szám alatt délután 2 óra­kor, a 101. számú körzetben Bánai Pál, a XIII. kerület 408. szám alatt, délután 2 órakor tartja fogadóóráját, illetve be­számolóját. Jelentkezzen a károsult Büntetőeljárás indult Vid­ra László ceglédi lakos ellen, aki többek között 1963. augusz­tus 2-án a hajnali órákban a Lenin-park előtt a Rákóczi úton egy ittas fiatalember karjáról levette annak a „Pobe- da” gyártmányú karóráját. A sértett ez ideig még feljelen­tést nem tett. A rendőrség ké­ri a károsultat, hogy saját ér­dekében. sürgősen jelentkez­zen a kapitányság I. emelet 11-es számú szobájában. Kora reggel kerékpároztam el a Mizsei úti kenyérgyár előtt. Finom kenyérillat csapta meg az orrom, s beljebb csa­logatott a gyár udvarára. Gon­doltam. ilyen korán még úgy sem találok itt senkit a veze­tők közül, de tévedtem. Hor­váth József, a gyár vezetője már fehér köpenyben jött ki a sütödéből. — Mi újság van Horváth elvtárs — kérdeztem, mint áld tényleg csak a legfrissebb hírekért jött ide. A telepvezető azonban, nem jött zavarba. Gyorsan összeszedte gondola­tait és azonnal válaszolt is a hirtelen kérdésre. — Van néhány jó újság ná­lunk. Az egyiket talán úgy mondanám, hogy megnyugtató. Az építkezésnek a veszélye­sebb szakaszán már túl va­gyunk. Most már nem kell attól félni, hogy esőzések ide­RENDŐRSÉGI HÍREK rint a motorozás közben köze­pes fokú alkoholos befolyásolt­ság alatt állhatott. Ellene ' a büntető eljárás megindult. ★ Szikszai László 19 éves kő­műves Abony község belterü­letén a 4. számú főútvonalon motorkerékpárjával belesza­ladt a vele azonos irányban haladó Kovács István tsz-tag által hajtott kivüágítatlan lo­vaskocsiba. A motorkerékpá­ros súlyos sérülést szenvedett. Ifj. Farai Ferenc segédmun­kás ceglédi lakos, a földmű­vesszövetkezeti étterem előtt az éjszakai órákban kerékpárt lopott. A rendőrség őrizetbe vette és ellene a nyomozást megindította. * Kiss Pál; abonyi lakos . mo­torkerékpárjával ittas állapot­ban vett részt a közúti forga­lomban. A vér a kohol vizsgála­ti jegyzőkönyv tanúsága sze­— 62 éves vagyok. Lábaim fájtak, homloküreggyulladá- som volt, de amióta ide járok, jobban érzem magam. Kocsi Edéné vagyok. Itteni roko­naimhoz jöttem, hogy a für­dőbe járhassak. Egy fiatalos, friss mozgású nő is bekapcsolódik a beszél­getésbe — Én tsz-ben dolgozom, bár már nyugdíjban vagyok, de a nyáron sokszor jártam fürödni ide. Olyan jól éreztem ma­gam azóta, hogy nincs kedvem otthon maradni. Pedig nekem nagyon sok bajom volt. Reu­ma, köszvény, ízületi bajok, de nem is sorolom tovább. Most már csak egyszer jövök hetenként, de azt el nem mu­lasztom. A víz kiveszi az egész heti fáradtságot a test­ből. Minden fürdő után fiafa- labbnak érzem magam. Én mondom maguknak, hogy ez a víz mindent megér — mond­ja Tabdnyi Pálné ceglédi la­kos. M. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom