Pest Megyei Hirlap, 1963. november (7. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-23 / 274. szám
Adrian 1963. NOVEMBER 23, SZOMBAT Szakszerű vezetés - erősödő bizalom a püspökhatvani Új Barázda Tsz-ben Egy nap - két emelet Huszonnégy óra ég és föld közölt Nem repülős kaland. Nem js tűzoltó hőstett. Címe után ítélve, tatarozásról sem szólhat. Távoli, még inkább jövendőbeli, közös ismerősünk került a gyakorinak éppen nem mondható helyzetbe. Budapesti születésű. Idei. Világra jött 10 tonna körül. Ott voltam a nagy pillanatoknál. Helyesebben: tanúja voltam a nyár végén a Kle- ment Gottwaid Villamossági Gyárban születésének. Voltak olyan porcikái, amelyeket daruval kellett helyre tő útjára mégis megérkezése után indult. A magasba kellett emelni. A megelőző metsző hideg téli napokon építették fel az első, aztán a második betonból való, két-három emelet magasságú turbinaasztalt. Ide kellett felliftezmi a második áramfejlesztőt. Egy nap egy éjjel, eddig tartott, míg lassú, óvatos emberi munkával a kellő szintre emelték. Most — ugyancsak az izmok erejét átalakítva — befe’é kezdik vontatni a csörlők, kötelek a tekintélyes ifjat. Sok verejMár helyére indul a tíztonnás fényforrás ■S*W4 íífL" V*'‘: Végre fönn! (Tóth György képriportja) még rontani is, javítani is lehet. A hátralevő betakarítási munkáik gyors elvégző* sén és a felvásárlási tervek teljesítésén múlik, hogy javítsunk és ne rontsunk az eredményeken — mondja Tdbik Ferenc, az Aszódi Járási Pártbizottság munkatársa. Az eredmények pedig? — biztatóak. A járás négy termelőszövetkezetében ötven forintnál is többet fizetnek majd egy munkaegységre. öt közös gazdaságban ez az összeg előreláthatólag meghaladja a negyven forintot. Mérleghiányos tsz — eŰV sem lesz az aszódi ' járásban. — Az idei év valameny- nyi szövetkezetünkben fejlődést, gazdasági erősödést eredményezett. Mégis, legszembetűnőbb a változás a püspökhatvani Uj Barázda Tsz-ben. Érdemes megnézni, mit ért ott el a tagság az új elnök vezetésével két év alatt! — javasolja Tábik. Ferenc. Jakus László elnökkel sajnos, nem találkoztunk. Helyette munkatársai számoltak be szövetkezetük életéről. Győri János párttitkár ezzel a vallomással kezdte: — Két esztendővel ezelőtt nem szívesen szerepeltünk volna az újságban. Dicsekvésre most sincs ugyan okúim, de szégyenkezésre sem! Elmúlt az az idő, amikor házról házra járva kellett munkába hívogatnunk az embereket. Néhány éve még katonák aratták-csépel- ték a gabonánkat, mert a tsz-tagok többet törődtek az augusztusi búcsú előkészületeivel, minit a kenyerükkel. Idén pedig, heteken át. vasárnap is folyt a betakarítás a szövetkezetben, hogy meggyorsíthassuk az őszi vetést. Máskor a háztáji szüret előbbre való volt mindennél. Most vasárnap szüreteltek az emberek, hogy hétköznap a közösben dolgozhassanak. — Mi okozta ezt a kedvező változást? — Szerintem három tényező — mondja határozottan a párttitkár —: a szakszerű vezetés. az anyagi ösztönzés és a pártankívüli aktivisták segítségével végzett politikai nevelőmunka. Kne tik. László né bérelszámoló a kertészetet említi a szakszerű vezetés bizonyságául: — Még néhány évvel ezelőtt a püspökhatvaniak esküdni mertek, hogy az itteni talaj nem alkalmas a kertészkedésre. Jakus László elnök azonban azt mondta, ő csak a földtől hagyja meggyőzni magát. Az eredmények őt igazolták: a harmincholdas szárazkertészet, a 120 hold zöldborsó, az ötven hold uborka, s a kukoricában köztesen vetett 50 holdnyi zöldbab jó üzletnek bizonyult. Még az olyan kényes termékek is bőven meghálálták a gondoskodást, mint a paprika, meg a paradicsom. Uborkából 260 000 forintos bevételt terveztünk, s pontosan a kétszeresét kaptuk érte! Példákat sorolnak az anyagi ösztönzésre. Két esztendeje még hat-nyolc forint előleget fizetett a tsz. azt is csak az első félévben. Tavaly már egész évben tíz forintot folyósítottak, idén pedig tizenkettőt. Az előző vezetők nem értették meg az anyagi érdekeltség fontosságát. Idén viszont a munkaegységen kívül természetbeni, illetve készpénz prémiumot is kaptak a tsz-tagok. Az eredmény nem maradt el: 36 forintot terveztek munkaegységenként, de a járás vezetői szerint meglesz az 40 forint is. A tagság erősödő bizalmára a vezetőség tokozott megbecsüléssel felel. Messzemenően könnyíteni igyekszik az emberek dolgát, s a munka nehezét a gépekre hárítja. A tsz 2100 holdnyi szántóterületére 8 darab traktor. 2 tehergépkocsi, egy kévekötőaratógép, egy silókombájn, két fűkaszáló, egy disztiller és egy szállítószalag jut. A munkagépeket kapásból nem is tudnák összeszámolni! A tagság mind jobban megtalálja számítását a szövetkezetben. A fel nem osztható szövetkezeti alap pedig meghaladja a 2 633 000 forintot, s a tiszta vagyon csaknem eléri a négy és fél milliót. Gondja-baja, persze, akad még a szövetkezetnek. Kevés a fiatal, csak a fogatokhoz, meg a kertészetbe jut belőlük. A tagság nagyobb része nő, de brigádvezető egy sincs köztük. A szakképzetlen, segédmunkás fiatalok visszahódítása az iparból, a rátermett nők bevonása a vezetésbe még sok feladatot ró a tsz vezetőségére, pártszervezetére. De ahogy két év alatt a legnehezebbel — előbb-utóbb ezekkel is megbirkóznak. Nyíri Éva VIDÉKI KIADÁSAINK JELENTIK %«»anfmgaiwiinT?t«giaaBBei Ráfizetett a gyorshajtásra MONDRoVIPSKB Erzsébet-nap Úriban Hajdú László 19 éves ceglédi lakos Hantháza és Cegléd között a vasút mentén haladt motorkerékpárjával és az egyik szelvénykőnél elvesztette egyensúlyát, motorkerékpárjával felbukott. A bukás következtében a motoros könnyebb sérüléseket szenvedett és a baleseti kórházba szállították. A motorkerékpár is megsérült, s helyrehozása mintegy négyszáz forintba kerül. A balesetnek egyedül a motor vezetője volt az oka, mert járművét nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette, valamint azt sem vette figyelembe, lévén szó a kora reggeli órákról, hogy a látási viszonyok Is rosszak. Jelentős beruházások a termelőszövetkezetekben A Lenin Termelőszövetkezet új bekötő útját a napokban adták át a forgalomnak. Az új út lehetővé teszi, hogy a termelőszövetkezet központját esős időben is megközelíthessék. Az Alkotmány Termelőszövetkezetben a húszférőhelyes növendék- istálló átalakítási munkáinak műszaki átadására november 26-án kerül sor. A Kossuth Termelőszövetkezet sem akar lemaradni és így jövő héten veszi át azt a tizenöt vagon tengeri tárolására alkalmas górét és a hatszáz férőhelyes juhhodályt, amely most készült el. A hosszúra nyúlt jó idő segíti az építőket, hogy a tél okozta lemaradást behozzák. Ennek azonban nemcsak az építők, hanem a termelőszövetkezetek is örülnek, hiszen elsősorban az ő érdekük, hogy a beruházásokat idejében felhasználhassák mindennapi mimikájukban, mert ez biztosítja a lehetőséget a következő év magasabb színvonalú, korszerűbb gazdálkodásához. Ötnapos tárgyalás, harmincnégy tanú Verekedés Vácott egy járásbírósági tárgyaláson Uszályt kapnak a váci vizesek vetelek és rajfoglalkozások színhelye. Kifestjük, kitatarozzuk; különböző szerkezetekkel megoldjuk, hogy fölvehessük és vízre bocsáthassuk a csónakjainkat. Sok munkát igényel, de megéri, szívesen dolgozik majd az egész csapat. — Ahogy a váci vizeseket ismerjük, eddigi jó munkájukat még tartalmasabbá teszi ez az új szerzemény. Az Országos Expedíciós Duna-túrára már beneveztek? — Igen. Június 26-tól július 8-ig mi is felvonulunk az ország többi vizes csapatával együtt az Esztergom, Vác, Budapest, Dunaújváros útvonalon. (m. j.) ahol hasznosítható anyagot talált, azt sötétedés után az építkezés helyére szállította. A motor vonzotta a barátokat. Berta Sándor és a kiskorú F. Kálmán is több ízben segítettek a szállításoknál. Cementet, vascsöveket, gumitömlőt, motorokat, szedtek ösz- sze állami vállalatok, termelőszövetkezetek területéről. Volt olyan nap, hogy hatszor fordultak ugyanazon helyről a motorral. Elloptak egy motorkerékpárt is a váci vasutasok .,Gödör”-helyiségéből. A lopott tárgyak egy része Bartl épülő házához került, de vásároltak az alkalmi áruból jó áron váci, szokolyai orgazdák is. Az egyik raktárnál lesben álltak a munkások, s amikor Szíjjártóék ismét megjelentek cemcr.tszál- lítmányért — lefülelték őket. A társadalmi tulajdont közel 30 ezer forint kár érte, ehhez1 jön az ellopott kerékpár 14 ezer forintos értéke. A vád- és védőbeszédek után a négy bűnös az utolsó szó jogán beismerte a terhére rótt bűncselekményt. Késő esti órákban került sor az ítélet kihirdetésére. Szíjjártó János 2 év és 6 hónapi, Berta Sándor 1 év és 6 hónapi. Bartl János 1 év és 8 hónapi börtönbüntetést kapott első fokon. Meghatározott időre felfüggesztették politikai jogaik gyakorlását. A kiskorú F. Kálmánt jaV'í tó-nevelő intézetbe utasították. Az ítélet elhangzása után Szíjjártó János Bartlhoz ugrott és hatalmas ökölcsapást mért a negyedrendű vádlottra. A teremben felborult a rend s csak a hatósági közegek erélyes közbelépése akadályozta meg a verekedés elfajulását. — a — Kedves meglepetést készítettek az úri Béke Termelőszövetkezet 1-es üzemegységében a növénytermesztő brigád számára. Az üzemegységben ugyanis harminckét asszony dolgozik, közülük pedig tizenhármán hallgatnak az Erzsébet névre. Névnapjuk alkalmából a brigád többi tagja virágcsokrokkal érkezett a munkahelyre, hogy felköszönthes- sék az Erzsébeteket nevük napján. Még fényképész is akadt, aki megörökítette a gazdag csokrokkal, boldogan mosolygó asszonyokat. Utazik a hidrelekt ? A monori Vasipari Ktsz nem is olyan régen vette át szentendrei kollégádtól a hld- relekt elnevezésű szerkezet, gyártását, amelyről lapunkban már többször megemlékeztünk. A monoriak, szemben a szentendreiekkel, kooperáció, nélkül, saját maguk készítik a hidrelektet. A közelmúltban a szövetkezet elnöke, Varró Géza, a NIKEX külkereskedelmi vállalat szakembereinek társaságában Lengyelországban, Bulgáriában és a Román Nép- köztársaságban járt, hogy készítményük. exportálásáról tárgyaljon. \ Petőfi Termelőszövetkezet október végén versenyre hívta ki az ország gyümölcs- és szőlőtelepítő szövetkezeteit. A versenyfelhívás szerint november hónapban be kell fejezni a tervezett szőlő- és gyümölcsösterület telepítését. A Petőfi Termelőszövetkezet nem akart szégyent vallani és igy saját felhívásának feltételeit idő előtt november 20-ra teljesítette. A tervezett száz hold szőlővel szemben 110 holdat, valamint 25 hold gyümölcsöst telepített és táviratilag j: lentette, az MSZMP Pest megyei Bizottságának, valamint az illetékes állami szerveknek* hogy tervét teljesítette. A szövetkezet ezen túl. ha kap szőlőszaporító anyagot, vállalja még ötven hold szőlő telepítését. Remény van arra, hogy a szövetkezet. ha az időjárás is engedi, újabb vállalását is teljesíti a hónap végére. A konyhai higiénia érdekében A város üzemeinek iskolai és óvodai napközi otthonainak közös konyháin dolgozók részére élelmezés-egészségügyi tanfolyamot indítottak. A tanfolyam minden konyhai dolgozó részére kötelező. November 20-án tartották meg az első előadást, a következőre pedig november 27-én kerül sor. Decemberben 4-én, 11-én és 18-án lesz előadás. A tanfolyamot dr. Henltei Antal élelmiszerhigiénikus orvos vezeti. RENDŐRSÉGI KRÓNIKA Jáwa, Pannónia, bor cím alatt tegnapelőtt megírtuk, hogy őrizetbe vettek sorozatos telvajlásért két érdi fiatalembert. Most lakat alá tették a harmadikat, bűntársukat is, M. János 16 éves fiút. A vizsgálat folyik. Még jó, hogy a kertet otthagyták! A vácbottyáni Petőfi Termelőszövetkezet gyümölcsöséből ezelőtt öt-hat nappal elloptak 60 darab egyéves ül- tetésű őszibarackfát. A tettest keresik. Kellemetlen ébresztő. Romanek János 33 éves Üröm, Széchenyi-telepi fűtő a múlt hét végén pénteken leitta magát, majd nagy búbánatában elhatározta, hogy disszidál. Felszállt a komáromi személyvonatra, ahol alkoholmámorában elnyomta a buzgó- ság. Arra ébredt, hogy a határőrök költögetik, s az igazolványait kérik. Csakhamar kiderült, hogy külföldre akart szökni, őrizetbe vették. ték s vagy két nagy ebéd és vacsora mindeoik embernek, akik helyére segítik a . tíz tonnát. Ez most már az utója. Előtte izgalmas próbaterhelést kapott az emelőszerkezeit — az engedett tiz torma helyett tizenkettőt. Ha bírja, nőm lehet baj a kisebb, de igen finom és sokat érő portékával sem. Bírta. így kerülhetett a helyére az első után a második áramfejlesztő, a (hidrogéngáz hűtésű, 50 megawattos generátor. Akik felsegítették, igen várják, hogyan hálálja m3g az izzadságos bábáskodást ..: tenni. Végre minden együtt volt, s a helyi próbavizsgálat után indulhatott a Duna mellé. Elkészült a Dunamenti Hőerőmű második, 50 megawattos turbógenerátora. A páncélos test most elhagyta a földet. Nem tudom, miért, de egy igen jól kikér rekedett hízót juttat eszembe. Lebeg ég s főid között. Táblák, figyelmeztetéseik kiáltják: alá állni tilos! Különleges járművön érkezett Százhalombattára. Ahogy mondani szokás, a hí- mes tojásra sem vigyázhattak jobban. Drága és kényes jószág, annyi szent. Legnagyobb veszélyeket reji Hasznos foglalkozás jutalma A Herbária, valamint az Országos Gyógynövény- és Se- lyemgubóíorgaimi Szövetkezeti Központ értékelte az általános iskolák, illetve azok tanulóinak selyemhernyótenyésztő munkáját. Az országos értékelés után megyei kimutatásokat is készítettek az 1963. évi selyemhernyó tenyésztő munkáról. Pest megyében a Klsalagi Általános Iskola sakk-készletet, az iskolavezető töltő- és goly óstollkésizletet. Hörömpö István (Cegléd) két könyvet, Habony Pál (Nagykáta* körzőkészletet kap. — Faluhelyen ilyenkor, november végén egyre több szó esik a zárszámadásról. Olyan időszak ez nálunk, mint a május az iskolákban: a diákok sorsa eldőlt, bizonyítványuk már nagy meglepetést nem hozhat. Termelőszövetkezeteink „bizonyítványa”, a zárszámadási mérleg is lassanként összeáll. Az „évzáróig” azonban A Pest megyei Hírlap részletesen beszámolt arról, hogyan emelt vádat a Váci Járási Ügyészség a társadalmi tulajdont károsító lopás és más bűncselekményekben vétkes Szíjjártó János és három társa ellen. A Váci Járásbíróság ár. Huszt/iy-bűn tetőtanácsa a múlt héten öt napon át tárgyalta a nagyszabású bűnügyet. Harmincnégy tanút idéztek be. A vádlottak és a tanúk vallomásai alapján kirajzolódott a termet zsúfolásig megtöltő hallgatóság előtt a bűntett- sorozat minden részlete. Bartl János (a per negyedrendű vádlottja) 1962-ben építkezést kezdett Szokolya—Börzsönyligeten. Ez időben elbeszélgetett Szíjjártó János váci fiatalemberrel, aki felajánlotta. hogy építkezési anyagot és más szükséges tárgyakét szerez. Mc : ^kerékpárral járta be nappal a környéket és — Halló! Váci úttörőház? Sándor László igazgatót kérjük a telefonhoz. — Én vagyok. Tessék. — Uszály-ügyben érdeklődünk, mert fél füllel hallottunk valamit rebesgetni... — Jól hallották. A KISZ közbenjárására a MAHART december 1-ével átadja nekünk — mármint a 19-es számú Búvár Kund vízi úttörő- csapatnak — egyik kiselejtezett uszályát. Az uszályt az úttörőház melletti Duna-szaka- szon fogjuk lehorgonyozni, aztán rövidesen rendbehozzuk. — Mire használják -majd? — Sok mindenre. Csónakház lesz, kerthelyiség, őrsi összejö-