Pest Megyei Hirlap, 1963. október (7. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-05 / 233. szám

MOMOB'VDmI A P"í ST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA v. Évfolyam, 233. szám 1963. október 5, szombat Élénkebb ütemben folyik a monori sütőüzem építése Válasz hét cikkünkre A Manor és Vidékében két cikk jelenít meg, amely vállalatunk munkájával fog­lalkozott. A megjelent két cikkre az alábbiakban, ad­juk meg a válaszunkat: Az első cikk foglalkozik a kávai haladás Tsz daráló­jának bekapcsolásával. A kávai Haladás Tsz jelenlegi települése a községi háló­zatunk végpontjánál van, ahol motorikus üzemet leg­feljebb 6 LE teljesítmóny- nyel tudunk bekapcsolni. Ha a tsz-nek nagyabb az igénye, abban az esetben csak akkor tudjuk a daráló­jukat bekapcsolni, ha a te­lepülés helyétől a községi transzformátorállomásig a vezetéket nagyobb kereszt­metszetűre cseréljük. Ennek költségeit természetesen a tsz-nek kell viselni. A tsz vezetősége a fentebb leírt lehetőségekről tud, azonban, részükről még ed­dig határozott állásfoglalás nem történt. Üzletigazgató­ságunk tsz-ü gyekkel foglal­kozó dolgozója fel fogja ke­resni a kávai tsz vezetősé­gét a fenti üggyel kapcsolat­ban és segítséget fog adni problémájuk megoldásában. A második cikk Úri köz­ségben augusztus 18-án te­herautó által kitört oszlop helyreállításával foglalkozik. A kárt okozó gépkocsi ve­zetője a vállalatunknak oko­zott 534 forint kárt meg­térítette, szeptember 4-én az összeg vállalatunkhoz meg­érkezett. Mivel az oszlop ki­törésénél baleset nem követ­kezett be, csak tisztán anyagi kár keletkezett és a feCe- lősséget a gépkocsivezető el­vállalja, nem feltétlen szük­séges rendőrség közreműkö­dése. Ez az eset fordult elő Úri községben is, amit a cikk­író kifogásolt. Északmagyarországi Áramszolgáltató V. Üzletigazgatósága, Salgótarján MAI MŰSOR MOZIK Ecser: Aki szelet vet. Gomba: Szórakozott professzor: Gyömrő: Valahol Európában. Maglód: Pá­rizsi kaland (szél-es). Mende: Fel a fellel. Monor: A púpos. Nyáregy­háza: Senki nem tud semmit, pi­lis: E^y nyár története. Tápzósáp: Csak ketten látszhatják. Tápió- süly: Rendőrfelücvelő. Úri: Fran­cia kandalló mellett. Üllő: Ro- binson-család (széles). Vasad: Pil­lantás a hídról. Vecsés: Kopaszok bandája. — Pár napig ha mérgesen süti a nap ezt a nagy darab földet, akkor az erre kó­száló szél akkora port ka­var, hogy ember legyen az, aki 100 méterre ellát, nincs is olyan területünk, ahová búzát tudnánk vetni — kez­di a beszélgetést az ősz ba- júszú Fejes bácsi, a koste­lep mindentudó raktárosa —, mégis ennek az 1300 holdnak kell megteremni ÍWO tenyészkos ellátásához szük­séges szálas és szemes ta­karmányt. A fiatal, sűrű erdőn túl a traktorok egyhangú zúgá­sa, pöíögése hallik, arra te­kintek, Fejes bácsi feje is arra fordul, kicsit fülel mi­előtt újból megszólal: — Három gépünk szánt ott, három lófogat pedig a gépek mögött veti a rozsot, egy pár meg a takarót húz­za. Hatszáz hold a vetés­terv — 400 rozs és 200 ár­pa — négyszáz holdon már földbe tettük a magot, jó ré­szén zöldell már a sűrűn kelt vetés. Megtoldják még néhány holddal, csak azért, hogyha esetleg kárt okoz­nak a téli fagyok, akkor se szenvedjen hiányt a jószág. De így is befejezzük októ­ber 15-re a vetést és 16-án már az őszi mélyszántáshoz fognak traktoraink. Azt akar­juk, hogy jövőre is bőven teremjen a kukorica és a zab is. Négy hosszú góré sorako­zik egymás mellett, egy már telistele sárga szemű csövekkel. Amíg odaérünk, megtudjuk, hogy a törés is megkezdődött, s azok a trak­torok hordják éjszaka, ame­lyek nappal szántanak. Föl­Csaknem három hónappal ezelőtt a dolgozók feszült hangulatban építették a Gö­döllői Sütőipari Vállalat Mo­nor, Ady úti sütőüzemét. Hogy miért, azzal lapunk egyik munkatársa abban az időben részletesen foglalkozott. Az akkori állapotokat most nem akarjuk újra felidézni, cé­lunk jelen pillanatban az, hogy számotvessünk a sütő­üzem építési munkáinak állá­sáról, választ kapni arra, hogy mégis mikor készül már el a lakosság szükségleteinek kielé­gítése szempontjából annyira fontos „kenyérgyár”. Az építkezésen három hó­nappal ezelőtt mindössze ki­lencen dolgoztak, most első pillantásra többet látunk: né­hány kőműves külső vakolást végzett, három ember földet termelt ki az udvarból, mun­kában voltak a csatornázok is; láttunk festőket és üvege­zőket is az építkezésnél, de a majdani sütőüzem belsejé­ből több kopácsolás hallat­szott. Megtudtuk, hogy az építke­zéshez mint alvállalkozó, be­társult a Járási Épületkarban- tartó Ktsz több részlege is, ezért megnő veket! ett a dolgo­zók létszáma, s ezért ennyire előrehaladott az építkezés, a korábbiakhoz képest. Részleteiben vizsgálva az építkezés menetét, megál­lapítottuk, hogy a nyolc fős kőművesbrigád — mint azt Ferencz János csoportvezető elmondotta —. az összes kő­művesmunkával november 15- re végez. Két ember: Budai István és Gál Antal dolgozik a derítőmedence süllyesztésé­nél, pillanatnyilag az áramszü­net miatt állnak; villanymo­torral nem tudnak vizet szi­vattyúzni. Az áramszünet miatt főként azért bosszan­kodnak, mert azt nekik nem jelezték előre. A jövőben jelentsék be az Illetéke­sek az áramszünetet — kérték valamennyiek nevé­ben —, ugyanis ez nagyon dob egy karvastagságú csö­vet, s amikor az leesik, úgy pattognak szét a fényes, ke­mény szemek, mint a csilla­gok nyári éjszakákon. — 150 holdon az átlagter­més eléri a 25 mázsát. Jó termés ez ezen a homokon! Igaz, nem sajnáltuk a birka­trágyát, aztán foszfort is kapott eleget a föld. A góré mellett üresen ásí- toznak a hodályok — a ko­sok most a megye termelő- szövetkezeteiben vannak, a juhászok meg — akik éjjel­nappal a nyáj mellett ta­nyáznak, szabadságukat töl­tik. Telein tetem a szérűskert felé fut s a lucernakazlakon pihen meg. Mennyi? — kér­dem. Az öreg ringatja fe­hér fejét, hosszú idő után aztán kiböki: — Hatvan vagon, teli a magtár és a raktár is ár­pával, zabbal, de kell is, mert november végén visz- szaérkeznek a kosok, s a tsz- koszton nem gyűjt faggyút a jószág. — A jövő év tavaszán hozzáfogunk a lakóházak korszerűsítéséhez — veszi át a szót Földházi János, a gazdaság vezetője. Amint látjuk, körülbelül 30 család lakik ezen a te­rületen, s ahogy bepillan­tunk a nyitott ajtón, bizony a régi cselédházak szomorú emlékét ébresztik. A szú­ette, öreg gerendákon ugyan már cserép cifrálkodik, de a szigetelés nélküli, pené­szes falakon derékmagassá­gig szívódik fel a víz, a padló pedig — még ma is döngölt föld ... Kiss Sándor fontos ahhoz, hogy november 20-ra be tudják fejezni a fer­tőtlenítő medencét, a három- vagonos széntárolót, egy fú­róit kút aknafejét, valamint az udvar 70 centiméteres sül­lyesztését, annak lebetonozását, Az utóbbi munkát nagyon elő­segítené egy földgyalu, aminek hiányában Göllei László, Sza- decki Antal, László Jenő, Hercz Kálmán és Kiss Miklós megfeszített munkát végeznek. A derítőmedencéből kikerülő iszapot is ők hordják el te­herautóval. A csatornázok, a lakatosok, a festők és az üvegesek-asz- talosok munkája már csak egy-két hetes, valamennyien vállalták, hogy ennyi idő alatt készen is lesznek. De, amellett, hogy egy kis munkaerőhiánnyal küzdenek az építkezésnél, van még egy­két olyan dolog, ami csökkenti a munkakedvet és bizonyos fokig feszültté teszi a hangula­A közelmúltban megtartott nagyaktívaülésen elhangzott, hogy az őszi vetési és betaka­rítási munkák időben való el­végzése szükségessé teszi a KISZ-fiataloknak a részvéte­lét is. A KISZ-titkárok be­látva az őszi munkák fontos­ságát, Ígéretet tettek legutób­bi ülésükön — a többi fiatal nevében is — arra, hogy ere­jükhöz mérten segítenek a termelőszövetkezeteknek. Valóban járásunk KISZ-esei, sőt úttörői is kitesznek ma­gukért. A járási KlSZ-bizott- ságra naponta érkeznek a je­lentések arról, hogy hol, mi­lyen és mennyi társadalmi munkát végeztek. A jelentéseket tallózva meg­állapíthatjuk. hogy valameny- nyien a legnagyobb elisme­rést, dicséretet érdemelnek. Mert az a tény. hogy járásunk 627 KISZ-es és úttürőfiatalja szeptember 23-tól 29-ig 2850 társadal­mi munkaórát teljesített — az önmagért beszél. De ha tételeiben vizsgáljuk az ed­dig végzett munkát, világosan láthatjuk azt, hogy a termelő­Ugy látszik, a MÁV szerint nem, mert az új menetrend megjelenése óta a vezetőfül­kével ellátott — s általunk „lökös”-nek, „tolós”-nak becé­zett — üllői, monori, irsai és ceglédi helyi munkásvonatok­nál elvették az első osztályú kocsikat. Állítólag azzal az okkal, hogy Üllő és Irsa kö­zött nincs „kihasználva". Ha ezalatt azt értik a MÁV ille­tékesei, hogy ezen az útszaka­szon már nem állnak hegyén- hátán a dolgozók, úgy igazuk van, mert többé-kevésbé már mindenki kap ülőhelyet. Vi­szont a kulturált utazáshoz hozzátartozna az is, hogy Pest —Üllő között is ülhessen az ember. Persze a nehézségeket belátjuk mi is. De nem látjuk be, hogy miért csak a váltó- műszakban dolgozók utazási időszakában nincs elsőosztály? így: befelé a három déli vonat közül egyiken sincs, úgyszintén este sincs befelé, sem a monorin, sem a ceglé- din. Miért nincs reggel az el­ső monori helyin és miért van a másodikon? Mert az már a váltómúszakosoknak későn van? Hazafelé: reggel, dél­után és éjjel ugyanaz a hely­zet: a váltómúszakosoknak al­kalmas időpontban közleke­dő vonatokon nincs első osz­tály. Legalább 100 embert — köz­tük olyanokat, akik évtize­dek óta első osztályon utaztak — fosztottak meg e lehetőség­től Ilyenek: külszolgálatot, vagy kiküldetést fizetnek-e munkájukért, ezt a bíróság dönti el most 9-én. Úgy vélik, hogy megnyerik a pert, de azért aggódnak. Az üveges­asztalosoknak az a problémá­juk, hogy kevesebbet akar fi­zetni az épületkarbantartó vállalat, mint amennyi járna nekik. Mindenesetre, ha ezek a problémák nem nehezítenék a sütőüzem építőinek munkáját, akikor a november 30-i átadá­si határidő előbbre jöhetett volna. Még így is, ilyen körül­mények között november végére elkészül a pótköltségvetéssel együtt körülbelül 3 millió forin­tos sütőüzem, amely naponta — két dupla­gőzös kemencéjével — egy va­gon fehér kenyérrel, péksüte­ménnyel látja majd el a fo­gyasztókat. Hrutka János szövetkezeteknek a munkák további haladásában óriási se­gítséget jelentett az 1430 láda paradicsom, a 40 mázsa pap­rika, a 6 mázsa dió és a 10 holdnyi burgonya szedése, va­lamint a 60 mázsa burgonya prizmába rakása. És ha mindehhez még hoz­zátesszük azt, hogy tegnap negyven gimnazista és két­száz úttörő paradicsomot és burgonyát szedett a pilisi Üj Élet Tsz-ben; húsz holdon a vetést, valamint az utak javí­tását segítették elő a napok­ban a Lenin Tsz-ben a men- dei KISZ-esek; két vetőgépet és egy mű­trágyaszórót javítanak a gyömrői Petőfi Tsz-nek a Gyömrői Vas- és Fémipari Ktsz KISZ-esei. a péteri KISZ-fiatalok pedig a Rákóczi Tsz kukoricaszárát fogják betakarítani szombaton este — és meri sorolhatnánk tovább a vállalásokat — öröm. mel állapíthatjuk meg, hogy járásunk KISZ- és úttörő­fiataljai elismerésre méltóan segítik jövő évi kenyerünk biztosításának nagy feladatát. tői. Ezeknek az embereknek megérte, hogy 50 százalékkal többet fizettek a jegyért, mert kulturáltabb körülmények kö­zött utazhattak. Nem a ké­nyelmes ülésen van a fő súly — hiszen a vezetőfülkés „to- lós” vonatokon is párnázott bőrülés van. Arról van szó, hogy nem mindenki barátja a kártyának és az ezzel járó hangoskodásnak. Van, aki ad a külsejére, van, aki nem! A villamoson, buszon már nerp lehet olajos, piszkos ruhában utazni, sajnos a vonaton még igen! A második osztályon napirenden van a „zsuga" és a kultúrálatlan külső. Nézetünk az, hogy vagy szüntessék meg teljes egészé­ben az első osztályú kocsikat, vagy adjanak módot a váltó­múszakosoknak is az azon való utazásra. Semmi szín alatt sem helyes egy dolgozó csoportot kizárni azokból a lehetőségekből, amelyek a többi dolgozóknak megvan­nak. Ne legyen egy vonaton 3—4, vagy sok esetben még több első osztályú kocsi, ha­nem a szükséglet szerint 1—2, így minden vonatra jutna be­lőle. A rendszertelenségből fordul elő az is, nemegyszer, hogy még azon a vonaton sincs, amelyen egyébként me­netrend szerint van első osz­tály. A MÁV illetékeseitől szíves intézkedést várnak a váltó- műszakos dolgozók. Horváth Sándor Zöldellő vetések a kostelepen 1430 láda paradicsom, 6 mázsa dió, 10 hold burgonya Eredményesen segítenek a fiatalok a tsz-ekben A váltóműszakos dolgozóknak nem lehetnek igényeik? MAGGY Ari PILLANATOK Burján Sándor gépmunkás „Vik­tória" borsó anya­magot szeparáto- roz. Nyolc óra alatt átlag 100— 110 mázsát tisztít. (Kép jobbra) — Bajkai Károly né w* és Oberle Tibor­fís né gépmunkások salátamag alap- tisztítását végzik. (Alsó kép, balra) — Aschonbrenner Jánosné egyike a legjobb bor­sóválogatóknak, a 2074-es nu­mero 87-es fajtájú velőborsó­ból naponta 200—210 kilo­grammot válogat ki. (Alsó kép, jobbra) (Foto: Hrutka) *1 & ft a SZEDIK A CUKORRÉPÁT ÜLLŐN Mélyen jár az eke, a nedves, puha földben hosz- szúra nyúlt a répa, Kiss Imre lovai lépten-nyomon megállnak, hiába húzza, ci- bálja a kantárszárat Vasa- di Tóni bácsi, szinte segít, mégis lassan hc.lad az eke. Három parcellánál nem megy több naponta, ez pe­dig mindössze 1500 öl — mondja a komótos beszédű fogatos — amíg a lovak az árokszéli füvet legelik, ha- rapdálják. Az ötven holdas táblán Csík József és Dob- ronyovszki Mihály lovai is ezt a munkát végzik — azok sem haladnak gyor­sabban. — Eke titán soklcal köny- nyebb a szedés — állapít­ja meg Laza Lajos, aki á feleségének segít a vállalt területen. — Ásóval kará­csonyig eltartana. Nem okoz gondot itt a szedés, hiszen az utolsó sornak is van gazdája, szombat, vasárnap összefog a család, a jövő héten már alig akad itt szedetlen ré­pa. Persze a fogatosoknak igyekezni kell! Habén bá­csi 800 ölén elsőnek vég­zett a szedéssel, igaz még az iskoláskorú unokák is segítettek. Ahogy nézzük a kifordított kilós répákat, az a meggyőződésünk, hogy holdanként meglesz a két­száz mázsás termés! — Pártbizottsági ülés van ma délelőtt fél kilenckor a já­rási pártbizottság nagytermé­ben. Napirendre kerülnek az 1963/64-es párt- és KlSZ-okta- tás kérdései. — Gyalog akart Kanadába menni K. L. 16 éves monori ipari tanuló. Szeptember 30- án fél tízkor Hosszúpereszteg községnél kísérelte meg ille­gálisan átlépni az osztrák és magyar államhatárt, ott fog­ták el. — Őszi-téli kabát- és ruha­vásárt rendez október 7—20-ig a Pest megyei Ruházati Kis­kereskedelmi Vállalat a mo­nori ruházati boltban. — Társastánctanfolyan in­dul október 8-án. este 7 óra­kor a monori művelődési ott­honban. A tanfolyam időtar­tama hat hét, díja 120 forint. — Naponta mintegy 20 má­zsa paradicsomot szednek le a gyömrői Petőfi Tsz-ben. Munkaerőhiány jelenleg nincs, mert a tsz-tagok, csa­ládtagjaikat is bevonják a munkába. — Lopás miatt ismét bíró­ság elé kerül Kovács Pál Va­sad, Külterület 40. szám alatti lakos. Nevezett ez év júliusá­tól folyamatosan lopta a csév- haraszti erdészet területén le­vő állami erdő fáit. A rendőr­ség Kovács Pál udvarán meg­talált közel egy köbméter ipa­ri célra alkalmas fát, és azt bűnjelként lefoglalta. Ferenczy Hanna: ŐSZ AZ ERDŐN Aranyeső pereg a fákról, halkan motoz az őszi szél. Ünnepet ül talán az erdő, táncol, kering a sok levél. Nem hangzik már itt gerlesírás, sehol sötét vagy szürke pont. Bíborban áll őrt minden cserje, míg fellángol a horizont. De néha megrezzen az erdő, mint akit bús sejtés zavar — a távozó nyár lépte nyomán felsír a rőt színű avar. OTTHONRA LELNEK A GOMBAI TÖMEGSZER' VEZETEK Gomba községi tanácsa azzal a gondolattal foglal­kozik, hogy székhelyét át­teszi a műemlék-jellegű Kenyeres-kastélyba, ame­lyet a. tsz jelenleg ba- romfinevelésre használ. Ve­lük együtt ott kapna he­lyet az MSZMP községi szervezete és a rendőrség körzeti megbízottja. A jelenlegi tanácsháza egyik traktusát pedagógus- lakásnak alakítanák át. A többi helyiségeket a tömeg- szervezetek — KISZ, Vö­röskereszt. sportkör, stb. — vennék birtokba, amelyek jelenleg nem rendelkeznek saját otthonnal, mondhat­ni: az „utcán" vannak. — Varrótanfolyamot indít kezdők és haladók részére a monori nőtanács október 7-én 6 órai kezdettel. Jelentkezni lehet a községi tanács 9-es számú szobájában. Dologi hoz­zájárulás 15 forint. — Tisztítják a monori víz­levezető fedett csatornákat. A tisztítási munkát Molnár Fe­renc vezetésével a pomázi magtermelő szövetkezet hat­tagú csatornázási brigádja végzi. A brigádvezető szerint körülbelül két hónán alatt tisztítják ki a csatornákat. — Közgyűlést tart ma dél­után 3 órakor a községi ta­nácsteremben a monori Üj Élet Tsz. Az ülésen a harma­dik negyedévi munkáját vi­tatják meg. — Országos vásár lesz Üllőn hétfőn, amelyre vészmentes helyről mindennemű állat fel­hajtható. — Az őszi könyvvásárra ala­posan felkészült a monori könyvesbolt. 114 000 forintér­téket képviselő szépirodalmi, mezőgazdasági, tudományos és politikai kötetekből válogat­hat a könyvet szerető közön­ség. — Tüdőszűrés lesz Mono- ron október 7 és november 9 kö­zött szombat kivételével min­dennap. A szűrés helye: a sportkör székháza (a régi mo­zi). Mindenki névre szóló ér­tesítést kap majd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom