Pest Megyei Hirlap, 1963. október (7. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-04 / 232. szám

A PEST MEGYEI HÍRIAP KÜLÖNKIADÁSA VII. ÉVFOLYAM, 76. SZÁM 1033. OKTOBER 4. PÉNTEK Új színfolt a benzinkútnál Jövő évi kenyerünk érdekében: Gabonatermesztési ankétet tartottak a járás mezőgazdasági szakemberei A járási pártbizottság ta­nácstermében a járási tanács mezőgazdasági osztálya gabo­natermesztési aníkétot rende­zett a községi tanácsok vb-el- nökei, tsz-elnöikök és a főme­zőgazdászok részvételével. Csallóközi Zoltán főelőadó megnyitója után a tanácsko­zás vitaindító előadását dr. Sófalvi Lóránt, az FM üzem- szervezési osztályának főelő­adója tartotta. Bevezetőben elmondta, hogy a második ötéves, terv végére teljesen önmagunknak kell ■megtermelni a hazai kenyér­gabona-szükségletet, 24 millió mázsa gabonát. A jelenlegi igénynek csak 75 százalékát termeltük meg ebben az év­ben is, a többit importból fe­dezzük. Hogy mindannyiunk kenyerét hazánkban termel­jük meg, ezt a holdankénti ■Termésátlagok növelésével kell biztosítani. A váci járás ez évi átlaga 8 mázsa. Az 1565- re elérhető 13,5 mázsás termés lehetővé teszi a fent említett célt. A váci járás adottságai rosszabbak, de a reális alap­ja megvan annak, hogy itt is elérjük két év alatt az 5 és fél mázsás holdankénti ter- mésnövekedést. Dr. Sófalvi Lóránt ezután rámutatott azokra a ténye­zőkre, melyek segítségével járásunkban nagymértékben növelhetjük a termésátlago­kat, hisz ez annál is inkább szükséges, mert a gabonater­mő területet nem növelhetjük, a takarmánytermő területek rovására. Nagyon fontos a jó elővetemény megválasztása, különösen a pillangósokra hívta fel a figyelmet. Ahol a most lekerülő kukorica után vetik a gabonát, ott gyorsítani kell a betakarítást. Elenged­hetetlenül szükséges a helyes talajelőkészítés, a gabonafaj­ták megválasztása. Az inten­zív búzáiknak intenzív körül­ményeket teremtsünk. A járásban legjobban bevált fajta a Bezosztája I. és a Fer- tődi 293. Az istállótrágyát a takarmánynövények alá ad­juk. A műtrágyák mindenkor növelik a termést. A jövő év­ben egy holdra jutó műtrá­gyamennyiség 180 kg lesz a járásban is. A gabonatermesz­tés sikerét befolyásolja a ve­tés mélysége (3—5 centiméter legyen), optimális időben (ok­tóber 31-ig) vessük el a bú­zát. s a vetőmagmennyiség, ami a hazai fajtákból 120 kg, Bezosztájából 130—140 kg-ot vessünk. A vetés után gyűrűs- hengerezzünk. A járási őszi vetésterv 7300 hold, ebből el­vetettek 3000 holdon. Az in­tenzív búza aránya a búzave­téstervben 25 százalék. Járásunkban 1963-ban csak 5 százalékban végeztünk vegyszeres gyomirtást! Na­gyon kevés! A gépi betakarí­tás aránya ez évben 63 száza­lékos volt, a II. ötéves terv végére 85 százalékra növeljük. Az előadást via követte, a hozzászólók őszintén elmond­ták a problémákat, amelyek kiküszöbölése a járás gabona- termesztését bizonyosan fel­lendíti. A vitavezető dr. Sütő Kálmán, az FM üzemszerve­zési osztályvezetője volt, aki az elhangzott hozzászólásokra részletes felvilágosítást adott. Az ankét a járási tanács mezőgazdasági osztálya főelő­adójának zárszavával ért vé­get. (d. s.) Megsértették a KRESZ-t: SÚLYOS PÉNZBÍRSÁGOT FIZETTEK KRESZ a közúti forgalom megengedett sebességet túllépték. Cselekményükért 600, illetve 500 forint bírságot kaptak. Számos baleset kiinduló pontja az elsőbbség meg nem adása, il­letve a biztosítás elmulasztása. Takács István fóti lakosnak az ilyen szabálysértés elkövetése 1500 forintba került. Az új gyors és zavartalan biztosítása érdekében született meg. Nem­csak lehetőséget ad a gépjármű­vezetőknek a gyorsabb közleke­désre. hanem egyértelmű és vilá­gos választ ad olyan vitatott problémákra. amelyek a régi KRESZ-ben félreértésre adtak okot. A gyakorlat igazolta az új KRESZ helyességét és célszerűsé­gét. Az összes körülményeket, az útviszonyokat is figyelembe véve, meggyorsult a közúti közlekedés forgalma. Az új közlekedési kódex ugyan­akkor gondot fordít arra. hogy keményen felelősségre vonják azt a gépjárművezetőt, aki magatar­tásával megszegi a közúti rendet, fegyelmet és ezáltal veszélynek teszi ki saját és mások személy-, vagyonbiztonságát, a fegyelemsér­tők veszélyeztetik a közlekedés biztonságát. Magatartásukkal nem egy esetben halálos kimenetelű balesetet okoznak. A leggyakoribb és egyben a legveszélyesebb sza­bálysértések esetében nem egy­szerű mulasztás, hanem szándé­kosság mutatkozik. A közúti fegyelem betartása és a balesetek elkerülése végett a Váci Rendőrkapitánv^ríg szabály­sértési előadóia a KRESZ-ben biz­tosított lehetőségek alapján, ke­ményen jár el azokkal a gépjár­művezetőkkel szemben, akik meg­feledkeznek magukról. Ezt igazol­ják a következő esetek is: Ittas vezetés szabálysértésének elkövetése miatt felelősségre von­ták Frühhof Attila erdőkertesi la­kost (ezer forintra büntették és bevonták 1. számú ellenőrzőlap­ját), valamint Pitlik János vácrá- Cóti lakost (büntetése 1500 forinté Gyakori szabálysértés a vezetői igazolvány nélküli gépjárműveze­tés. Kalácska István váci és Cza- Ptári István veresegyházi lakoso­kat 900—900 forint pénzbírsággal sújtották ezért a cselekedetért. Kalmár Gusztáv és Tragor Lász­ló váci lakosok a KRESZ által A VÁCI GELKA SZERVIZ rádió- és televízió műszerészeket felvesz. Jelentkezés: Vác, Széchenyi u. 32. Telefon: 436. Pályázati felhívás! A Vác Városi Tanács végre­hajtó bizottsága pályázatot hirdet társadalmi tanulmá­nyi ösztöndíjak elnyerésére. Az adományozó építészmér­nök és közgazdász szakos, nappali tagozatú egyetemi hallgatókkal kíván szerződést kötni. A meghirdetett társadalmi tanulmányi ösztöndíjakat megpályázhatják az említett szakos egyetemi hallgatók, ha tanulmányaik befejeztével a képzettségüknek megfelelő államigazgatási munkakörben kívánnak elhelyezkedni. A pályázatokat a városi tanács vb-titkárságára kell eljuttatni. A személyesen ér­deklődök felvilágosítást kap­hatnak ugyanott. Városi tanács vb- titkársága KÉT ÉRDEKES ELŐADÁS Az országos múzeumi hónap váci rendezvényeinek sorá­ban tegnap Szép Róbert ta­nár tartott előadást . A közép­kori és a barokk Vác” cím­mel, a művelődési otthonban. Kedden, 8-án kerül sor a má­sodik ilyen rendezvényre, ami­kor is Tihanyi Ernő tart elő­adást ,,Vác útja az 1848-as szabadságharctól a felszabadu­lásig” címmel, a Madách Imre művelődési házban, délután öt órai kezdettel. Itt említjük meg, hogy szombaton öt óra­kor és vasárnap délelőtt 11 órakor műemléki séta indul a múzeumból Jakab Zsuzsa és Magas. Anna vezetésével. Négy évtizedig dolgozott KEDDEN délután három órakor kis háziünnepségre gyűltek össze a városi tanács dolgozói. Mellényi Ferencnét, nyugdíjbamenő munkatársu­kat búcsúztatták. Ünnepi be­szédek a végrehajtó bizottság, a szakszervezet, a KISZ részé­ről. Ajándékok, virág, pénz­jutalmak: egy munkában el­töltött élet emlékezetes, szép epizódja. Régen volt, nagyon régen — 1923-at mutatott $ naptár — amikor egy törékeny, fiatal lány odaállt a szövőgyári gé­pek mel'lé, hogy nehéz mun­kával megkeresse a mindenna­pi kenyeret. Es negyven év alatt milyen sóikat dolgozott! Otthon várta a- család, a má­sodik műszak s ő mégis vál­lalta a pártmunkát felszaba­dulás után, dolgozott a nők demokratikus szövetségében. 1950 óta tanácstag, s azt követően valamennyi ciklus­ban újra megválasztották az 50-es számú, alsóvárosi körzet­ben. Később bekerült a ta­nácsházára. Mindig nehéz munkát vállalt, a közösségért. Dolgozott az oktatásügyi osz­tályon, panaszügyeket, lakás- kérelmeket intézett. A nyug- díjbamenést megelőzően ke­reskedelmi felügyelőként vé­gezte napi munkáját. Mi is azt kívánjuk neki, amit munkatársai a megérde- medt pihenés alkalmával: jó erőben, egészségben élvezze a nyugdíjas esztendőket család­ja, szerettei körében. Szomorú história . B. Jancsit összezúzott arc­cal, eszméletlenségig részeg ál­lapotban szállították Vácrátót- ról a váci kórházba. Másnap, amikor meglátogattam, már teljesen öntudatánál volt. Lesütött szemekkel meséli el a szomorú históriát. Édes­apja rugatta be sörrel a kocs­mában. A fiú így ült kerék­párra, leesett és össze-vissza zúzta magát. A szomszéd ágy­ban fekvők mesélik, hogy ami­kor apja látogatni jött a kór­házba, nem a fia sorsa érde­kelte. (alig állt részegségében a lábán), hanem kizsebelte ruháiból még az utolsó fil­lért is, amit a kocsmában is­mét italra költött. Jancsi szürke szemei elho­mályosulnak, amikor arra gondol, hogy édesanyja bizto­san nagyon sírt, amikor meg­hallotta, hogy mi történt a fiával. G. Ferenc, a kórteremben fekvő másik beteg falubeli­jük. Ö meséli el, hogy áz apá­ra nem lehet pénzt bízni, mert mindent elver az italboltban. Felesége sokat szenved, mert szólni sem mer. Legutóbb bal­tát vágott az asszony után, amikor jó szóval próbált hat­ni az urára. A fiúnak fáj, hogy nem cá­folhatja meg mindezt — mert igaz. — Apám azért jó ember, tessék elhinni, szeret minket — bizonygatja vonagló száj­jal. Felvetődik a kérdés: Nem lenne jobb kiragadni a gyer­meket ebből a légkörből? Nem jobb lenne az állami gondo­zás, mielőtt 6 is elindulna a lejtőn? V. L.-né Ha kissé megkésve is, de nyár utóján felállították a nép­művészeti tárgyak pavilonját a Széchenyi utca és a Csá- nyi út kereszteződésénél. Van is forgalma, de szerencsé­sebb lenne az időbeosztást úgy meghatározni, hogy csúcs- forgalom idején, vasárnap is nyitva tartsák az ízléses kül­sejű boltot, idevetődő turisták részére (Cserny G. felvétele) 'Pcici Aranydiplomás váci állatorvos Az Állatorvostudományi Egyetem dr. Bárdfalvy Ger­gely nyugalmazott állatorvos­nak — ki működését 1913-ban Vácott, a honvédihuszárofcnál kezdte s ugyancsak Vácott, a Húsipari Vállalatnál fejezte be —, aranydiplomát adomá­nyozott. Utazgatás, lopott motorral A Konstantin tér Legszebb a tél a Tátrában A váci IBUSZ iroda gondos­kodott arról, hogy karácsony­kor és szilveszterkor több na­pos csoportos utazással, teljes ellátással, szállodai elhelye­zéssel, rendkívüli mérsékelt költség mellett (költőpénz biz­tosításával) feledhetetlen tár­sas utazáshoz segítse városunk dolgozóit a Tátrában. Ajánlatos mielőbb az IBUSZ irodában jelentkezni ez utak­ra, mert az egyébként zsúfolt szállodákban jó előre lehet csak helyet biztosítani. épületeinek felújítása befe­jezéshez közeledik. Jelenleg a 8. számú házat veszi kö­rül állványerdő. Még né­hány hét és a mezőgazdasági technikum fiúkollégiuma is szépen rendbehozott külsővel gyönyörködteti az arra el­haladókat. (Foto: Csemy) A 20 éves Czafik Zoltán a DCM munkásszállásán is­merkedett meg Meczger Gé­za Vác, Árpád úti lakossal. Hamar összebarátkoztak, és azután már állandóan együtt szórakoztak, ittak, táncoltak. Egy ilyen jól sikerült görbe tatták őket, este után a Köztársaság kitűnt útjuk úton mentek hazafelé. A 28- as számú ház nyitott kapuja mögött megpillantottak egy Panni robogót. Anélkül, hogy gazdájától, Harasztosi Al- bertnétől engedélyt kértek volna, a járművet elemelték, és elhatározták, hogy elmen­nek Királyrétre. Odafelé Meczger vezette a gépet. Királyréten felajánlották Lé- nárd Andrásnak, majd An­dor Lászlónak megvételre, de azok kérték a jármű iga­zolványát — így nem lett sem­mi az üzletből. Hazafelé in­dultak. Most már Czafik vezetett, de a Panni „bedög­lött” útközben. Egy árokban útjukat hagyták, s folytatták Vác felé. Később meg akartak lépni a felelősségrevonás elől, s egy fizetéses nap után vo­natra ülve, Győr felé utaz­tak. Komárom után igazol- de csakhamar célja: illegáli­san akarták átlépni nyugat felé a határt. A Váci Járásbíróságon meg­tartott tárgyaláson ittas ál­lapotban történt járműveze­tés és tiltott határátlépésre irányuló előkészület bűntet­tében találták őket vétkes­nek. Az ügyész rájuk bizo­nyította, hogy más alkalom­mal is „furikázott" Meczger a Duna-parton, ittas álla­potban. A vád- és védő­beszédek elhangázsa Meczger Gézát egyévi, fik Zoltánt tízhónapi badságvesztésre ítélték. Mind­ketten enyhítésért fellebbez­tek. után Cza­sza­VACI APROHIRDETESEK van mű­— Tovább folytatják az út­testek és járdák építését. Je­lenleg a Farkasfalvy utcában és az Ifjúság téren újítják fel az utakat. A Beloiannisz utca elején korszerű járdát építe­nek — A Parlandó című zene- pedagógiai folyóirat legutóbbi számában tartalmas, értékelő cikket olvastunk a váci zene­iskola munkájáról és Cs. Nagy Tamás igazgató terveiről. — A váci kisiparosok a kö­zelmúltban érdekes gyárlátoga­táson vettek részt. A KIOSZ kezdeményezésére megtekin­tetek a Dunai Cement- és Mészmű üzemegységeit. — A Forte-gyár nagy telje­sítményű, nyugatnémet gyárt­mányú nyomógépet kapott. Az önberakós gépet üzembe állí­tották s a jövőben már ezen nyomják majd a színes cím­kék százezreit. — A Zalka Máté Könyves­bolt újdonságai: A magyar szakszervezetek XX. kongresz- szusa, Móricz Zsigmondi Légy jó mindhalálig, Kardos: Fa­gye jev, Busch: Egy muzsikus élete, Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét, Marconnay Tibor: Su­garas őszi nap, Tatay Sándor: Puskák és galambok, Ormay: Megbukott zenekritikák, Ko- dolányi János: Baranyai uta­zás, Szokoly Endre: Hét év Bo­líviában, Halm: Hallástan. — Három évtizede üzemben a Madách Imre velődési otthon gőzfűtéses ka­zánja. A városi tanács segítsé­gével most új kazánt szel ez- tek be 50 000 forint érték! en, melynek felszerelésére sor ke­rül a közeljövőben. — A községfejlesztési ala* terhére még ebben az évbef. elkészül az új váci révállomás terve. A Pest megyei Tanács tervezőirodájában készítik már a nyolctantermes Árpád úti iskola tervét is. — A vasárnapi áramszünet idején, harminc év után el­sőízben kimeszelték a Klein Károly utcai transzformátor ház belsejét. A jó előkészítő munka segítségével már kora­délután kapott a város áramot. — A váci pedagógusok párt- alapszervezetében Bíró Bél* titkár vitaindító előadása után részletesen megvitatták a ne­velők továbbképzésének tervét és az új tanévvel kapcsolatos feladatokat. — Kettős házasság büntet tét követte el Pulczkai István, aki 1958-ban Koltai Évát vet­te el, majd anélkül, hogy első feleségétől elvált volna, 1960- ban házasságot kötött Pong- rácz Margittal. A váci járáít bíróság büntetőtanácsa négy- hónapi szabadságvesztésre ítél­te a bigamista Pulczkait. Négyszázötven négy­szögöl belterületi mál­nás eladó. Tömeg. Zrí­nyi u. 19. Eladó Törökhegyen jó- karban levő szőlőföld. Érdeklődés: Vác, Mú­zeum utca 8. Sötét háló sürgősen eladó: DCM-lakótelep, V. épület, 3. lépcső­ház. fszt 1. Jó állapotban levő, kiskerekű 250-es Jawa eladó: Vác, Táncsics Míhálv utca 3. Kis családi ház eladó Vácott. Érdeklődés: Angyalné. Fürdő utca 3 Feketetokos Pannónia eladó. Vác, Dózsa Oyörgv út 39. Hirdessen a PEST MEGYEI HÍRLAPBAN! Bőrgarnitúra, asztal, képek és egy tizedes­mázsa eladó: Konstan­tin tér 11. Bécsi páncéltőkés, rö­vid fekete zongora el­adó. Vác, Köztársaság i út 28. (Harasztosy.) MIT LÁTUNK A MOZIKBAN? Művelődési ház. 4—6: Kisvárosi Lady Macbeth. (Jugoszláv film, Leszkov híres regénye nyomán. Kísérő: A Szovjetunió művésze.) — 7—9: Tücsök. (Magyar filmvíg­játék. Kísérőműsor: Szürke emi­nenciás.) — Matiné, 6-án: Mackó szekere. Építők. 5—6: Egyiptomi történet, (Magyar film. Kísérő: 38-as hír­adó.) — 8—9: Csendes otthon (Ma­gyar filmvígjáték. Kísérő: Az Észak ura.) — 10-én: Csodagyere­kek. (Nyugatnémet film. Kísérő: 39-es magyar híradó.) ANYAKÖNYVI HÍREK Születések: Engloner Sándor árukihordó és Pazsitka Erzsébet: Mária, Őrlik Istvány fényező-má- zoló és Bódis Piroska szövő: Pi­roska, Varga István gépkezelő és Kuktái Erzsébet gépkezelő: Er­zsébet-, Vass Károly kertész és Horváth Mária szakácsnő: István, Hadnagy Károly darukezelő és Turányik Margit gyárimunkás: Károly, Bertók Miklós segédmun­kás és Tóth Margit szövő: Margit, Bach János segédmunkás és Bo* nafert Anna: Jakab, Lajos Fe­renc gépkocsivezető és Hosták Margit gyárimunkás' Andrea. Öllé Mihály gépkocsivezető és Galántai Julianna: Katalin nevű gyerme­keik. Házasságkötések: Palotás László villanyszerelő és Szentpéteri Ka­talin, Horváth Sándor segédmun­kás és Záhorszki Valéria segéd­munkás, Bonifert József segéd­munkás és Nemeth Klára admi­nisztrátor, Udovisics Ferenc se­gédmunkás és Vadkerti Gizella segédmunkás. Bükki Sándor gép­lakatos és Bonusz Olga segédmun­kás. Meghaltak: Homiczky József 64 éves, Zsigmond Margit 18 éves, Franyó Erzsébet 78 éves. Görbe István 75 éves. Lehóczky Ferencné szül. Vogel Anna 57 éves és Kiss Mihály 83 éves. Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk hálás köszönetét mind­azoknak, akik drága gyermekünk, szeretett testvérünk halála alkal­mából együttérzésükkel, lelki, er­kölcsi vagy anyagi támogatásukkal fáidalmunkat enyhíteni igyekez­tek, s akik a sírra koszorút vagy virágot helyeztek. Különösen is köszönjük azt a jelent őg anyagi segítséget, amelyben a Forte-gyár dolgozói, szeretett halottunk bará­tai, munkatársai, a szakszerveze­tek és a róm kát. egyház része­sítettek. A gyászoló Barcza család

Next

/
Oldalképek
Tartalom