Pest Megyei Hirlap, 1963. október (7. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-04 / 232. szám

1963. OKTÓBER 4. PÉNTEK nzárt »teeret sj/fíriap Tájértekezlet a dabasi és a monori járásban (Folytatás az 1. oldalról) sebb szervező, ellenőrző mun­kára van szükség — mondot­ta Szakali József befejezésül, majd hozzátette: biztató az, ahogyan itt, a dabasi járásban a szövetkezeti vezetők felfi­gyeltek az elmaradásra, a hi­bákra és még idejében mozgó­sítják az erőket az őszi veté­sek gyors elvégzésére. Az értekezletet Kiszeli Ist­ván, a járási pártbizottság tit­i kára zárta be, majd a művelő- l dési ház klubszobájában kü­lön megbeszélésen vettek részt azoknak a tsz-eknek, tszcs-k- nek és községeknek a veze­tői, ahol a legnagyobb g ké­sés. Itt Boross András, járási tanácselnök, a Bugyi Gépállo­más igazgatójával együtt sorra kérdezte a községi vezetőket: j mire van szükségük, hol, mi­vel kell segíteni, hogy határ­időre elkészüljenek a vetéssel. Megállapodtak mindenkivel, FÓRUM Százezer bejáró dolgozó ügyében hogyan szervezik át már más­nap reggel otthon a munkát, s ehhez mikor, mennyi gépet, egyéb segítséget kapnak. A többi jelenlevőkkel együtt mi is bizakodva indultunk Da- basról hazafelé: azzal a véle­ménnyel, hogy ennek a rövid, de a tényleges tennivalókat helyesen, jól felmérő tanács­kozásnak, kint a járás falvai­nak határában mutatkozik majd meg a haszna, eredmé­nye. Meggyorsítani a kukoriccterüietek felszabadítását Szerdán este tartották meg j a monori járás termelőszövet- ! kezeti és gépálkxmási vezetői- i nek rendkívüli értekezletét. Az ! értekezleten részt vett Jámbor i Miklós, a megyei pártbizott- j ság titkára, valamint a Mono­ri Járási Pártbizottság és ta­nács több vezetője. A nagyfon­tosságú értekezleten az őszi mezőgazdasági munkák hely­zetét tárgyaliák meg. Az ér­tekezlet részvevői a napi ter­melési inunka lázában, a ve­tési, betakarítási gondokkal terhesen jöttek össze, hogy kicseréljék tapasztalataikat és tájékoztassák a járási vezető­ket. A napirend előadója Guba Pál, a járási pártbizottság tit­kára volt. Guba elvtárs beve­zetőül ismertette az értekezlet célját, majd a megyei pártbi­zottság és tanács együttes ha­tározatát az őszi mezőgazdasá­gi munkákról. Beszédét ezután így folytatta: — Október másodikán zá­rult le a megyei intézkedési terv végrehajtásának első szakasza. Sajnálattal kell megállapítani, hogy járásunk elmaradt a többi járástól az intézkedési terv végrehajtásá­ban. Mivel a mi {ehetőségeink sem rosszabbak a többi járás lehetőségeinél, mindnyájunknak éreznü’nk kell a felelősséget az elmara­dásért. — Le kell vonnunk a szük­séges következtetéseket eb­ből. s az elmaradás mielőbbi megszüntetésére kell töre­kednünk. Nem kis feladat megoldására vállalkozunk ez­zel, mivel a helyzet nem a legrózsásabb. Meg kell álla­pítanunk, hogy erősen lecsök­kent az az előretartás, ami a vetőszántás és a vetés között volt eddig. Nincs most jelen­tős felszántott terület, ame­lyen nagy lendülettel meg­kezdhetnék a vetést. Ezért mindennél fontosabb bevezettük a bejáró dolgozók részére az állandó ülőhelyek foglalását. Igen közkedvelt, szórakoz­tató jellege mellett rendkívü­li művelő hatású népművelé­si eszköznek bizonyult az or­szágjárás. Évente többször megrendezett két-három na­pos országjárásainkon körül­belül 300 ember vesz részt. Minden évben megmutatjuk ezeknek a dolgozóknak fejlő­dő szocialista hazánk külön­böző tájait Pécstől Miskolcíg, Sárospataktól Debrecenig, Szegedtől Sopronig. E kirán­dulásokat képzett vezetők elő­adásai kísérik. Nem lebecsülendő az a je­lenség sem, hogy egészen kötetlenül, estéről estére min­dig mások és mások töltik meg vacsora után a tv-termet. És akadnak még olyan bejá­ró dolgozók is. akik a műve­lődési otthon különböző mű­vészeti csoportjaiban — főleg az énekkarban — is részt vesznek és ott közvetlenül szórakozva zeneileg művelik magukat, s a rendezvénye­ken keresztül más dolgozó­társaikat is. De nem elégedünk meg ennyivel. Mindig újat, mindig korszerűbb fomjákat kere­sünk a bejáró dolgozók kultu­rális életének biztosítására. a vetőszántás meggyorsítása. Igen komoly feladat a kuko­rica betakarítása a szárvágás­sal és betakarítással együtt, hogy elegendő szabad terület álljon rendelkezésünkre. — Több mint kétezer hold kukorica után kell vetnünk búzát, ami azt jelenti, hogy nagy erővel kell hozzálátnunk a kukoricaterületek felszaba­dításához. Elsősorban a ház­táji területekre kell összponto­sítanunk az erőt, mivel erre van legnagyobb lehetőség és hajlandóság a termelőszövet­kezetekben. Ezeken a terüle­teken viszonylag jól halad a kukorica betakarítása, de an­nál rosszabban a szárvágás. A termelőszövetkezeti vezetők­nek meg kell találniuk a mó­dot e munka meggyorsítására. Guba Pál ezután a vető­szántás és a vetés helyzeté­nek ismertetésére tért ét. Elmondotta, hogy összesen 17 597 hold vetőszántást kell elvégezni a járásban, amely­ből eddig 13 430 holdat vé­geztek el a gépállomási és a termelőszövetkezeti traktoro­sok. Kitűnt ebben a munká­ban Üllő és Bénye, míg Mentor és Pilis a hátul kul­logok közé került. A 9923 hol­das őszi árpa és rozs vetési tervből eddig 9363 holdat teljesítettek a termelőszö­vetkezetek, vagyis 560 hold az elmaradás. Kiválóan vé­gezte ezt a munkát Bénye, amely száz százalékra tel­jesítette az ütemtervet. A traktorosok kettős mű­szakját értékelve azt mon­dotta az előadó, hogy az Két betörés volt hétfőre vir­radó éjszaka Mogyoródon. A kocsmából az ablakon át elvittek 6000 forintot, s je­lentős mennyiségű enni-in- nivalót. Az óvodából kon- zervet és csokoládét loptak. A nyomozás folyik. Ellopták vasárnapra vir­radó éjszaka a ceglédi Tán­csics Termelőszövetkezet mo­torkerékpárját. A motor után a rendőrség azonnal körö­zést adott ki, s a tolvaj: Ga- zsovics József, 23 éves tör- teli lakos Budapesten 48 órán belül kézrekerült. 3173 forint tűnt el az Állami Fuvarozási és Kör­Elcsiptek egy „furikázol“ Jó hónappal ezelőtt éles­hangú cikket írtunk a furiká- zók ellen. Azt tettük szóvá, hogy vidéken is — nevezete­sen Cegléden — kezd lábra- kapni a fővárosból eltanult rossz szokás: a járművek „ka­landból és szórakozásból” való elemelése, majd sorsára ha­gyása. Most örömmel nyugtázzuk, hogy hivatalos szerveink, min­denekelőtt a rendőrség, eré­lyes és határozott intézkedé­sekkel léptek fel e káros és veszélyes játékkal szemben. A ceglédi járműtulajdonosok számára bizonyára jó hírt jelent, ha közöljük, hogy a napokban elcsípték az egyik ilve-n föfurikázót. J. András 17 éves ceglédi fiatalembert. Ő volt az, aki május 11-én, délután a Gubodi utcából el­emelte Pataki Sándor motor- kerékpárját, kiszórakozta ma­gát, majd hanyagul bedöntöt- te az Örkényi út mellett egy rozstáblába. A tönkrerozsdáso­dott gépet csak aratáskor ta­lálták meg. Ugyancsak ő volt az, aki szeptember közepén, egy éjszaka a Kossuth Étte­rem elől elvitte Hajdú József Nemsokára megkezdődik kul- túrházunk bővítése. Ennek so­rán egyebek között egy 6x20 méteres modemül berende­zett, szórakozási lehetőségei­vel vonzó klubtermet épí­tünk. E klub: bejáró munká­sok klubja néven vasárna­ponként hivatva lenne e mun­kások kulturális igényeinek kielégítésére. A klub keretén belül rendeznénk meg a más községekben működő külön­böző ipari üzemek párttitká­raival és szakszervezeti bi­zottságaival karöltve a bejá­ró munkások munkásakadé­miáit. E munkásakadémiákon hangzanának el azok az elő­adások, amelyeket alapos fon­tolgatások után a legszüksé­gesebbnek minősítenének a fenti szervek dolgozóik szem­pontjából. A lakóhely mun- kásiklubjaában időnként meg­rendezésre kerülő vasárnapi munkásakadémiái előadások minden bizonnyal látogatot- tabbafc lennének a hétköznapi, munka utáni, üzemi munkás- akadémiáknál. Dolgozóink, így bejáró dol­gozóink számára is a kiala­kult hagyományoknak megfe­lelően megrendezzük az év bizonyos napjain a kívánt táncmulatságokat., bálokat is, amelyek szervesen hozzátar­toznak művelődési otthoni életükhöz. így foglalkozunk mi, adottságainknak megfele- en, bejáró dolgozóink kultu­rális igényeinek kielégítésével. Sas András, m-ű velődésio tthon -igazgató Dunabogdány Furcsa véletlen ? Akik látták kedden es­te a Szerencselovag cí­mű nyugatnémet filmet a televízióban, furcsa vé­letlennek lehettek szem­tanúi. A film együk jele­netében találkozhattak a magyar rádió és tv ka­baréműsorainak kedvelt hőseivel, a Tanár úrral. Kaponyával, Pempő és társaival, csak ezúttal né­met nevekre hallgattak ugyanezek a mulatságos figurák, de jellemük, sze­repkörük pontosan meg­egyezett magyar kollé­gáik jellemével, szerep­körével. Az emberben akaratlanul is felmerült a régi nagy kérdés, vajon mi volt előbb: a tojás vagy a tyúk? Vagyis, mi volt előbb, a Szerencse- lovag című nyugatnémet film, vagy' a sikeres ma­gyar kabaréjelenet? KI kitől szerezte az ötletet? Avagy ezúttal is — mint már annyi magyar film­ben — csupán „a nagy szellemek találkozásáról” lenne szó? Változatos program Érdekes, változatos prog­ramot állított össze a Cse­pel . Autógyár művelődési házának vezetősége október hónapra. Szombaton este Huszka Jenő: Gül Baba című háromfelvonásos operettjét mutatja be a művelődési ház színháztermében a Pest me­gyei Petőfi Színpad együtte­se. Két nappal később is­mét színházi előadást ren­deznek, de ezúttal csak a munkásakadémiák hallgatói részére — az új oktatási év megnyitása alkalmából. A Tliália Színház művészei Berkesi András: A kör be­zárul című drámáját mu­tatják be. A hónap utolsó színházi előadására október 19-én kerül sor. Ez alka­lommal az Állami Déryné Színház művészei Jókai Mór: Szeretve mind a vérpadig című háromfelvonásos tör­ténelmi színművét mutatják be. A munkásakadémia októ­beri programjában több ér­dekes előadás szerepéi. Töb­bek között Az ember helye a világban, A klasszikus szov­jet némafilmek, A jármű­vek fejlődésének kezdete és Az esztétikai megismerés sa­játosságai címmel rendez­nek előadásokat. A hagyományokhoz híven ebben a hóanapban is ren­deznek kiállítást a művelő­dési házban. A tegnap meg­nyílt tárlat ezúttal az NDK múzeumainak műkincsei cí­mű reprodukciós anyagot mutatja be. A táncolni vágyók részére két alkalommal rendeznek bált. Október 12-én a be­vonuló fiatalok tiszteletére, október 26-án pedig a már szintén hagyományos ősziró­zsabál megtartására kerül sor. A hónap minden pén­tekjén öt órától este tízig ifjúsági táncestet rendeznek a fiataloknak. l A háromezer lakosú Duna- | bogdányban a különböző ipa- íj ri üzemekbe bejáró dolgozók- Jj nál különleges helyzettel ál- ^ lünk szemben. Három mű- | szakban, felváltva dolgoznak. > Korán mennek, késön jönnek, jí Itthoni munkájukat a ház kö- ^ rül az utazás után fennmara- ^ dó kis időben alig tudják el- végezni. Közülük is többen, ^ akik tehették, beiratkoztak a £ dolgozók általános iskolájába, í Nagy többségük részére nem | találtunk megfelelőbb műve- $ lődési lehetőséget, mint az \ olvasást. Könyvtárunkban | ezernél több jó könyv állt 'j rendelkezésre. A kérdés az | volt számunkra, hogyan jut- | lassúnk el minél többet a be- Ji járó dolgozókhoz. Elhatároz- í tűk a könyvtáros pedagógus- | sál, hogy akihez csak lehetsé- 'f/ ges, gyermekén keresztül jut- ^ tatjuk el a könyvet. így ér- tűk el azt, hogy a Dunabog- í dány—Szentendre—Budaka- ^ lász—Budapest között utazó ^ bejáró munkásaink többségé- ^ nél könyvet látunk az autóbu- í szón és HÉV-en. ? ^ Nem elégedtünk meg csak J az olvasással és nem álltunk £ meg a könyvnél. Még a fáradt ^ ember is szívesen jár havonta £ egyszer-kétszer színházi elő- £ adásra. Ezért a Pest megyei ff Petőfi Színpad és az Állami ^ Déryné Színház előadásaira i _ _____ _____________________ ! A MÚZEUMI HÓNAP PEST MEGYÉBEN emlékek és a vízimolnár céh életének ismertetését állítot­ta rendezvényei középpontjá­ba. A vagytarcsai falumúzeum helytörténeti és múzeumis­mertető előadásokat rendez Penc tájmúzeum a helyi és kósdi kőszénbányászat emlé* keiből rendez kiállítást, hely- történeti és régészeti előadá­sokat. Ki mit tud vetélkedő­ket iktatott műsorába. A szá­dat Székely Bertalan Emlék- miizeum a névadó nagy mű­vész emlékezetére rendez elő­adást. A szobi Börzsöny Mú­zeum régészeti és helytörté­neti kiállítását újjárendezve mutatja be, ezeket előadásban ismerteti. Ai állandó kiállításokon kívül a Pest megyei múzeumok 12 új, időszaki és alkalmi kiállí­tásukra, 54 előadásra és szá­mos egyéb rendezvényükre, műemléki sétákra, régészeti kirándulásokra, a helyi törté­nelmi és irodalmi hagyomá­nyokat ébrentartó vetélkedők­re, film- és diavetítésekre várják az idei múzeumi hó­nap alkalmából a múzeumba­rátok és a múzeumi munka iránt érdeklődők mennél tö­megesebb látogatását. Pest megye műemlékeiről számos helységben vándorkiállítás ke­rül bemutatásra. Dr. Mezősi Károly megyei múzeumigaz­gató z I MiilSUIiii napokkal kezdődött, $ majd múzeumi hétté, s a leg- £ utóbbi években már múzeumi | hónappá terebélyesedett mű- í zeurnáink országos ünnepi idő- ^ szaka. # E fejlődés indítéka és lendí- í tője az a megváltozott fel- (■ adat, szerep, melyet a mű- ff zeum, mint közművelődési in- ff tézmény, társadalmunkban be- ff tölt. A múzeum ma már nem } a tudomány vagy a művészet ff egyes ágait elvontan, befelé f fordulva, a külvilágtól meg- ff lehetősen elzártan vizsgáló ff titkos ház és csendes sarok, hanem — különösen népmű- '>f velésd és eszmei nevelő jelen- J tőségében megerősödve — foo- £ tos művelődéspolitikai in- í tézmény. \ PßSl futói £ tizennégy mú- \ zeuma is változatos program- \ mai veszi ki részét az idei, ok- ! tóber hónapban sorrakerülő J országos múzeumi hónap ren- ! dezvényeiből. ! a szentendrei Ferenczy Ká- ; roly Múzeum ez alkalommal \ bemutatja újjárendezett kőtá- 5 rät és a szentendrei művész- ! telep 35 éves fennállására ren- í dezett Szentendrei festészet ! című kiállítását. A váci Vak : Bottyán Múzeum Váci mártí- : rok című dökumentumkiállí- í tását és az Észak-Pest megyei : képzőművészek tárlatát mu- : tatja be a múzeumi hónap ! időszakában. A ceglédi Kos- i suth Múzeum új szerzeményei­• bői, — a ceglédberceli viselet, : a Kossuth-család ékszerei — ; és a ceglédi magángyűjtők re­mekeiből mutat, he kiállítást. ; Ezenkívül sor kerül Kárpáti Aurél és Mészáros Lőrinc em- i léktáblájánaik leleplezésére, ; valamint kirándulás keretében | a tápiószelei múzeum megte- | kintésére. A visegrádi Mátyás király Múzeum új szerzeményeiből és Mátyás király műkincseiből rendez kiállítást. A nagykőrö­si Arany János Múzeum és a nagy költő emlékmúzeuma kö­zös programot szervezett. En­nek során kiállítás készül a múzeum új szerzeményeiből, irodalomtörténeti. helytörté­neti és képzőművészeti elő­adásokat tartanak. Az aszódi Petőfi Múzeum Bag. Túra és Püspökhatvan községekben is ismerteti a múzeum tevékenységét. Az 1919-es aszódi esemén vekről előadást tartanak. A dömsödi Petőfi Múzeum a nagy költő életéről és forradalmi szere­péről emlékezik. A ráckevei Árpád Múzeum, a helyi mű­— Annak idején me-; gyénkben forgatták a ma-; gyár—francia közös film-: produkció, a Germinal egyes- külső felvételeit A film ma-; gvarországi bemutatójára ka-j rácsonyltor kerül sor, s a jö-; vő év első hónapjaiban már; megyénk filmszínházaiban: is megtekinthetik az érdek-: lődők. \ — Beváltotta a hozzá fű-' zott reményeket a vác—; deákvári lakótelepen létesí­tett önkiszolgáló ABC-áru- ház. A tapasztalatok figye­lembe vételével az ország 25 különböző he'yén léte­sítenek hasonló rendszerű, áruházakat. 250-es motorját, elfurikázott Péeelre vele, majd mikor megunta, a Jászberényi út mentén a kukoricásba rejtet­te. Ezenkívül két másik mo­tor ellopása is terheli, s a nyo­mozás . kiderítette, hogy egyéb bűncselekményekben is ludas, többek között nemrégiben be­törést követett el. délyozási Vállalat nagykő­rösi irodájában, egy be nem zárt szekrény vaskazettájá­ból. A nyomozás folyik. Ügy összeverte még szep­tember közepén haragosát, F. Lászlót Varga György 52 éves nagykátai segédmunkás, hogy a mai napig sem épült fel. A durva embert súlyos testi sértés miatt bíróság elé állítják. Agyonsújtotta a villany­áram hétfőn délután Szi­getújfalun Göckl Károly 19 éves fiatalembert, aki zár­latos villanyvasalóval va­salt. Rendőrségi krónika — Ha a jelenlegi helyzetet: nézzük, akkor azt tapasztal-; hatjuk, hogy sok tennivaló I akad a monori járásban. A' vetéshez rendelkezésre álló j időből már csak 33 százalék; van hátra, míg a vetésterv; 55 százalékát kell teljesíteni.; Még jobban szorít az idő a; kukoricabetakarításnál, mi-: vei annak optimális ideje í jórészt elmúlt, 15 százalékos \ tervteljesítés mellett. Noha az idő meglehetősen ! előrehaladt már, egyetlen ve- S zető sem mozdult a teremből.: Sokan, jelentkeztek hozzászó-; lásra és valamennyi felszóia-; lást élénk figyelem kísérte.; Nem csoda ez, hiszen mind-; nyájuk eleven problémái ke- < rültek szóba. Az élenjáró ter-j melőszövetkezetek vezetői: mellett az elmaradók is be-: szélteik. A gyakran szenve-; délyes hangú felszólalások-; ból sokoldalúan kibonta- - kozott a járás mezőgazdasági; munkáinak képe. A legtöbb felszólaló j a munkagépek hiányát \ és a meglevők rossz állapotát; kifogásolta. Elmondották, hogy- a Monori Gépállomás képié-; len teljes segítséget nyújtani \ a munkához, a gyenge munka- í gép kapacitás miatt. Ennek el- ; lenére a legtöbben úgy látták, \ hogy kellő erőfeszítésekkel \ teljesíthetik a járóéi ütemter-; vet. Valamennyien azt hang-: súlyozták, hogy teljes erejük- í kel küzdenek a vetési műn- ■ kákban jelentkező akadályok j legyőzéséért. í ______________________ j nem megfelelő. Több éjsza- í kai műszakot ellenőriztek és I azt tapasztaltait, hogy éjszaka csak egy töredéke dolgozik a szántó gépeknek. Baj van í a gépek karbantartásával és javításával is, amiről fő­ként a, gépállomás tehet. Befejezésül felhívta a fi­gyelmet arra, milyen erő­forrást jelent a kormány pré­miumrendszere az őszi veté­sek meggyorsításában. Ezzel kapcsolatban azt is hang­súlyozta, hogy ez a kormány- intézkedés még inkább alá­húzza a kenyérgabona-kérdés megoldásának fontosságát. A beszámoló elhangzása utón elsőnek Jámbor Mik­lós, a megyei pártbizottság titkára kért szót. Jámbor elvtárs komoly hangnemben, a termelőszövetkezeti veze­tők felelősségérzetére apel­lálva ismertette az ország gabonahelyzetét, amely — mint mondotta — nagy erő­feszítéseket követel meg a termelőszövetkezetek tagjai­tól és vezetőitől. Az idén már mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a szocialista mezőgazdasági üze­mek az egész országot ellás­sák kenyérrel. — Célunkat — folytatta — mindenki egyéni és mind- | nyájunk közős felelősségé- |, vei el is érhetjük. Az idén ehhez az kell, hogy a megyei intézkedési tervet betartsuk, s a kenyérgabonát legkésőbb október 20-ig elvessük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom