Pest Megyei Hirlap, 1963. október (7. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-30 / 254. szám
t Szüret után — gólszüret Az igazi szüret már befejeződött. A labdarúgók most vasárnap szüreteltek — gólokat, összesen 47-szer(!) zörgött a háló, mérkőzésenkénti átlagban 5,8-szer. Ezt a megyeba.i- noki rekordot a sok nagyará. nyú győzelem okozta, így az irsai 8:1, a bagi 7:0, az üllői 6:1, a monori 5:0. S ha már a számoknál tartunk, igen érdekes a táblázaton a tömörülés. A második helyezett Bagót négy pont választja el a tizenegyedik Üllőtől. Az ötödik Monor és Üllő között pedig csupán egy pont a különbség. Gergényi III „harmadik“ gólja Bundies Péter tököli intéző a balszerencsés vereségükről így nyilatkozott:- — Úgy gondolom, vecsési .sportbarátaink is egyetértenek abban, hogy egyenrangú ellen- jelek voltunk., s ha nincs az a szerencsétlen öngól, a 72. percben, akkor más is lehetett volna az eredmény. Az öltözőben Gergényi III-at alig lehetett megvigasztalni, s mint mondotta, nem érti, hogy 3:2-es vezetésünknél miért adta haza a labdát, hiszen a közelében nem volt vecsési csatár. Bundies Péter hozzáfűzte még, hogy nem vártak ilyen szoros eredményt, hisz igen tartalékosán indultak Vecsés- re. — Mazák reggelig esküvőn volt, így nem vállalhatta a játékot, Vígh megsértődött, azért nem utazott a csapattal. Kénytelenek voltunk. elővenni Rozgics I-et, aki 38 évével még most is példát mutatott lelkes játékával. — Nem volt épületes jelenet, amikor egyik-másik néző a hazaiak gyenge játékát lóivá sértegette a labdarúgókat és az edzőt. Rebellis rendező — meglepett szurkolók — Szórádi Tibor, a Ceglédi Építők—Gödöllői Vasas ifjúsági találkozó játékvezetője így emlékezett vissza az egyik ceglédi rendező fegyelmezetlen magatartására. — A második félidő 16. percében az Építők ellen szándékos kezezés miatt 11-est ítéltem. A kapus a rúgás előtti pillanatban kimozdult, s így mentette a labdát. Természetesen megismételtettem a büntetőt, s ekkor az egyik karszalagos rendező. aki közvetlenül a kapu háta mögött állt. durván megsértett. Erre én azonnal levétettem karszalagját, s az esetet a jegyzőkönyvben is rögzítettem. A felnőtt mérkőzésről Kapuvári Károly gödöllői szakosztályvezető örömmel újságolta: — Amikor hazaérkeztünk, nem hitték el győzelmünket az otthonmaradt szurkolók, azt hitték, csak ugratjuk őket. A vezetők sem reméltek sikert, hiszen Maczkó és Kiss betegség miatt nem játszhatott. A fiúk azonban rég látott harci kedvvel vetették magukat a játékba, s így szerezték meg váratlanul a két pontot. Kulcskereséssel kezdődött Mint ismeretes, az újonc üjhartyán első hazai győzelmét aratta. Leéb Mihály dunaharaszti edző azonban nem a vereség, hanem a vendéglátás miatt panaszkodott. — Tízperces késéssel érkeztünk Ujhartyánba, ahol a pályától mintegy 200 méterre levő kúltúrházba küldtek öltözni. Ott viszont minden ajtó zárva volt és csak közel félórás várakozás után került elő a kulcs. Az ifimérkőzés emiatt csak egy télidéig tartott. A találkozó után tovább tapasztaltuk a vendéglátók ,,udvariasságát”. Mosdóvíznek se híre, se hamva nem volt, úgy kellett ösz- szekéregetni a tisztálkodáshoz szükséges vizet a szomszédos házakból. Kiállít az edző A monori Bolla Imre elismerően vélekedett a Váci Vasutas edzőjének fegyelmezési módszeréről. — öí perc volt még hátra a mérkőzésből, amikor a váci középhátvéd a közönség bekiabálására reagálva sport- szerűtlenkedett. Edzője ezt látva, azonnal lehívta a pályáról. — Csapatunk egyébként csak a második félidőben talált igazán magára, ekkor már a lövések is sikerültek. Reméljük, ez a góllövő kedv folytatódik a következő mérkőzésen, örök riválisunk, a vecsésiek ellen is. A közben megérkező Dd- mény Lajos monori edző azon örvendezett, hogy fiai kezdik „játszani” a labdarúgást, és kitűnő erőnlétük segítségével végrehajtják-elképzeléseit. Szépnek ígérkezett . így kezdte visszaemlékezését a Dunakeszi Kinizsi intézője, Adorján Aladár. — Az első félidőben jó iramú mérkőzés folyt, s úgy látszott, hogy simán zajlik le a találkozó. Sajnos, szünet után Szigetújfalu érthetetlenül durváskodni kezdett, s csak Bende játékvezető türelmének köszönhető, hogy nem került egykét labdarúgójuk a kiállítás sorsára. Véleményem szerint, ha inkább a játékra törekednek, akkor szorosabb lett l X x Z 1 TOTOTIPPJEINK: L Magyarország—NDK i 2. Szombathely—Salgótarjáni BTC 1 3. Székesfehérvári VasasBorsodi B. 1 4. Ózd—Nyíregyházi Spartacus 5. Mosonmagyaróvár— Pécsi VSK 6. Pécsi BTC—Budai Spartacus 7. Pápai TextHes—Kaposvári Honvéd 8. Bologna—Roma 9. Intemazionale—Milan 10. Lazio—Juventus 11. Modena—Lanero&si 12. Sampdoria—Genoa Pótmérkőzéseik 13. Zalaegerszeg—EVTK x 14. Veszprém—Székesfehérvári MÁV 1 15. Kisterenye—Gyula 2 16. Baglyasalja—Vasas Izzó x 1 2 Magyar-osztrák go-kartban is Nemcsak labdarúgásban mérkőztek a két ország sportolói. Vasárnap délelőtt a Népligetben a szigethalmi Vasas és MALÉV SC közös rendezésében go-kart-versenyre került sor. Mintegy 3000 néző övezte a 720 méteres körpályát. Az osztrákok a 200 köbcentiméteres, valamint a 125 köbcentiméteres | sportkategóriában indultak, s mindkettőben az élen végeztek, Riedl, illetve Tschanter révén. A hárompontos Tschanter mögött a második helyet Marjai a Szigethalmi Vasas versenyzője szerezte meg 6 ponttal. A pest megyei sportoló 'kitűnően helytállt. Edzők Egerben „Területi“ éllovasok pontvesztése Papírforma Keleten, meglepetésdömping Nyugaton Képünkön Marjai Tamás a inépligeti körben (Koppány György felv.) Nagy Judité a vándorserleg Gödöllőn • a megyei atlétikai váltóbajnokságisal egyldoben rendezték a G. MEDOSZ Ülés Erzsébet- emlékversenyét. öt sportkör képviselőinek részvételével. Az elsőséget, s ezzel a vándorserle- get Nagy Judit szerezte meg. A kupát Illés Katalin, volt megyei úttörő súlylökő bajnok adta át a győztesnek. 1. Nagy Judit (Váci . Vasasi Összpont 2004. súly: 11.40. diszkosz: 31.65. gerely: 21.49. 2. Marik Ilona (Albertiraai Vasutast 1916 (9.32. 34.50. 21.64). 3. Velkei Sarolta (Ceglédi Vasutas) 1861 (9.93. 31.21. 20.27). 4. Túri Gabriella (Nagykőrösi Kinizsi) 1721 (8.55. 21.25. 3*0.02). 5. Szentgyörgyi Lenke (Nagykőrösi Kinizsii 1652 (8.59. 26.57. 20.35). 6. Szabó Zsuzsa (Gödöllői MEDOSZ) 1620 (7.59. . 24.56. 24.80). A területi labdarúgó-bajnokság vasárnapi fordulójában mindkét éllovas pontot vesztett. De míg a Budaörs pontvesztése Dunakeszin nem meglepetés, hisz rangadó- mérkőzést látszott, addig a magló diák döntetlenje az utolsóelőtti Hévízgyörk otthonában annál nagyobb .. . Egyébként Keleten egyedül a hévízgyörki eredmény nem egyezett a papírformával is talán még az. hogy az újonc táborfalviak csak 11Ó arányban szenvedtek vereséget Aszódon), addig Nyugaton minden a feie tetejére állt. A Dunakeszi VSE—Budaörs rangadó jellegű találkozó Törökbálinton került, sorra. S a második helyezett hazaiak leléptek a negyedik ráckeveieket. Emellett győzött a négy utolsó helyezett. A sereghal tó Fóti Vasutas megszerezte idei első győzelmét. elhozva a két pontot Diósd- ról. Kistarcsa — az utolsó előtti helyezett — salát otthonában diadalmaskodott Szód együttese felett, a tizenkettedik Szentendrei Eoítők fél tucat gólt helyezett a veresegyháziak hálóiába. míg a tizenegyedik Szigethalom két gólt lőve két pontot szerzett az Érdi Traktortól. S hogy teli es leg ven a meglepetések sora: a PiHsvörös- vári KSK Felsőgödrői elhozva a bajnoki pontokat, továbbra is megőrizte veretlenségét. Keleti csoport Aszód—Táborfalva 1:0 (1:0), Aszód. 100 néző. V: Juhász. A mérkőzés egyetlen gólia a 25. percben Hrancsár húsz méteres bombáiéból esett, amelv a kapu bal felső sarkában kötött ki. A 65. perctől a vendégek tíz játékossal küzdöttek tovább, mivel a bíró az egyik őt megsértő táborfalvi labdarúgót kiállította. Ecser—Mende 7:1. Nagykőrösi Építők—Pilisi KSK 0:3. Nagykát* —Túra 3:2, öcsa—Ceglédi Honvéd 2:3. Hévízgyörk—Maglód 0:0. Kis- kunlacháza*—Örkény 5:2. t. Aszód 2. Pilisi KSK 3. Cégi. Honv. 4. Maglód 5. Kiskuniach. 6. Ecser 7. óosa 8. Na.gykáta 9. Túra 10. Táborfalva 11. Mende 12. Örkény 13. Hévízgyörk 14. Nagvk. Ép. 4 — 3 2 4 — 3 1 2 3 1 1 1 27:13 16 3 41:13 15 2 30:13 15 1 24: 7 14 3 44:16 14 1 3®:19 13 4 23:21 11 5 20:24 9 7 20:26 6 12:21 6 10:42 7 23:29 5 7:17 9 11:53 Nyugati csőd őrt Törökbálint—Ráckeve 6:1 (3:1). Törökbálint. 100 néző. V: Bende. G: Szántó (4). Czigovits. Szeredi (Öngól) Ül Szálé. Dunakeszi VSE—Budaörs 2:2. Szentendrei Énítők—Veresegyház 6:0. Kistarcsa—Sződ 2:1. Diósd— Fóti Vasutas 1:2. Szigethalom— Érdi Traktor 2:0.' Felsófföd—Pilis- vörösvári KSK 1:2. í. Budaörs 10 7 3 — 30:12 17 2. Törökbálint 10 7 2 1 25: 7 16 3. D.-íkeszi VSE 10 5 3 2 20:16 13 4. Pilis vörösv. 9 3 6 — 12: 9 12 5. Szód 10 4 2 4 26:16 10 6. Ráckeve 9 4 2 3 38:24 10 7. Feltsőfföd 10 4 1 5 20:13 9 8. Szigethalom 10 2 4 4 19:13 8 9. Szentendr. É. 10 3 2 5 24:23 8 10. Diósd 9 3 2 4 16:22 8 11. Érdi Tr. 10 2 3 5 11:17 7 12. Veresegyház 10 2 3 5 15:35 7 13. Kistarcsa 9 2 2 5 9:26 6 14, Fóti Vas. 10 1 3 6 16:38 5 Tizenegy új sportkör Mintegy százan vettek részt a váci járási konferencián. Ott volt többek között Fehérvári Béla, az MTST osztályvezető-helyettese, Gárdonyi Géza, a PTST elnökségi tagja. Az érdekes, jól felépített beszámoló bemutatta a járás, valamint Vác város sportéletét. Míg néhány éve Televíziót, rádiót garanciával javítok. Háznál is. Mócsai, Dumt- sa Jenő utca 10. Szentendre. Nemesített földieper- palánta tövenként huszonöt fillérért eladó. Kívánságra postán vagy személyesen házhoz szállítva. Pócs- megyer, Kossuth utca 19. szám. Keresünk azonnali átvételre, magánosoktól Bizományi Áruházon keresztül. közüliektől hitelvállalással, va_gy átutalással, egy darab magánjáró szalagfűrészt. ugyanakkor eladásra kínálunk hasonló feltételek mellett egy darab burgonyaszedő gépet, egy darab SPP saroglyás permetező porozógépet. egy darab 12 kalapácsos darálót villanymotorral. Alsónémedi Földművesszövetkezet. Alsónémedi. Dózsa György tér 2. Telefon: Alsónémedi 8. Juhászt és kertészt, szakképzettet keres Uj Élet Tsz. Farmos. Feltételek megegyezés szerint. Tel.: 11 Az ÉM 25. 82. Állami Építőipari Vállalat. ceglédi gyár- és lakótelep építkezéseire azonnal felvesz: kőműves szakmunkásokat és ezek mellé segédmunkaerőket. valamint férfi kubikosokat föld- és betonozó 5i munkák elvégzésé re* Jelentkezés: Cegléden a Hibridüzem építkezésén. Azonnali belépésre felveszünk: férfi segédmunkásokat és szállítómunkásokat Korszerű munkás- szállás és üzemi étkezés van. Jelentkezni lehet: ÉM Szentendrei Betonárugyár, munkaügyi osztályán. Dózsa György út 34. szám alatt. Gyakorlattal rendelkező munkaügyi előadót és normást azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezni lehet a Szentendrei Betonárugyár személyzeti osztályán. Szentendre, Dózsa György u. 34- szám alatt. Felvételre keres a MÁV Dunakeszi Járműjavító ÜV lakatosokat. esztergályosokat és férfi segédmunkásokat. Vasúti menetjegy és szállítási kedvezmény. Szállást biztosítani nem tudunk. Gödöllői Gépgyár felvételre keres általános műszerész, elektroműszerész és villanyszerelő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet a vállalat üzemgazdasági osztályán. Eladó tanya, háztáji földdel, Nagykőrös. II. járás. Száraz-dűlő 2. Keresztúri Pál. Érdeklődni ugyanott. ORSZÁGOS SÖRIPARI VÁLLALAT azonnal felvesz malátagyár! munkára férfi betanított és segédmunkásokat állandó munkára, vagy májusig szerződéssel. Munkás- szállás van. Jelentkezni lehet: Bp., X., Maglód! út 17. Munkaerőgazdálkodás. Óvja bútorát szépítse lakását Hozott és általunk adott anyagból bútorvédőhuzat — függöny stb. Pest megyei Vegyi* és Kézműipar? Vállalat. Budapest IX., Tompa u. 30 (Páva u. sarok) Telefon: 138—805.. 34, most már 45 egyesület működik. A város sportéletének fejlesztésében nagy segítséget várnak a DCM-től. A hozzászólások során fel is vetődött, hogy a DCM a deákvári lakótelep szomszédságában új sporttelepet épít. A létesítmények számának , növekedése nagyonds szükséges, hiszen a sok középiskolást enélkül nem lehet megfelelően foglalkoztatni. A teremhiányról is szó esett, hisz télen nincs megfelelő szereplési, edzési lehetőségük a sportolóknak. Felvetődött az a javaslat, hogy a járási TS kérje a megyei tanács művelődésügyi osztályát, hogy az iskolák tornatermeit bocsássák rendelkezésére. Több mint tízen mondták el véleményüket, majd megválasztották a járási testnevelési és sportszövetség tanácsát, bizottságait. AZ EGYETEI1TES VEZET Labdarúgó NB I B. ózd—BVSC 1:1. Nyíregyháza—Bd. Szállítók 1:9. Egyetértés—Salgótarjáni Bányász 1:0. Székesfehérvár—Ganz- MÁVAG 1:1. Szombathelyi Haladás—Budafok 5:1 Dunaújváros— Győri MÁV DAC 1:0. Oroszlány —Láng 1:0, Borsodi Bányász— Miskolc 4:1. 1. Egyetértés 11 8 2 1 15: 5 18 2. Dunaúiv. 11 6 4 1 21:13 16 3. Oroszlány 11 4 6 1 15: 8 14 Vas-áman reggeltől estig — szinte szünet nélkül — atlétikai nagyüzem volt a Tüzér utcában. A legnagyobb érdeklődés természetesén ' az összesített bainokság. elsősorban a férfi felnőtt tízoro- ba-verseny iránt nyilvánult meg. Bakai József, a csepeliek 21 éves versenyzője 7041 pontos eredményével . úi magyar rekordot át^r tett fed, átadva a múltnak Hubai Gyula (Bd. Honvéd) 6518 pontos régi csúcsát. Alig maradt el a rekordtól a női Ötoróbában RÓt zsavöl.svi Jánosné. s mindössze 3 tizeddel kellett ‘ volna jobbat futnia. 200 méteren, hogy csúcsot javítson. A Sportcsarnokban befejeződtek az országos felnőtt egyéni kötöttfogású birkózóbajnokság küzdelmei. A hajrá nem volt minden szempontból kielégítő. Különböző körülmények erősen befolyásolták az egyes súlycsoportokban az eredmények kialakulását. Néhány versenyző visszalépett és ezzel a másik útját egyengették, egyesek a szó szoros értelmében beadták a derekukat és küzdelem nélkül kétvállra feküdtek, hogy a szamukra szimpatikusabb birközó bajnokságát biztosítsák. A nyolc bajnok közül csak Varga. Pólyák, Piti és Kozma győzelméhez nem fért kétség. A 107. magyar—osztrák labdarúgó-mérkőzés előjátéka a Népstadionban : Magyarország ifi. vál.— Ausztria ifi. vál. 2:1 (1:1). V: Tas- ládzsics (jugoszláv). G: Juhász és Kocsis, ill. Kaiser. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő Bácskai László Kiadia a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollánv Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Blaha Luiza tér 3, Egész nap hívható központi telefon: 343—100 142—220 GéDírószoba (hívható 20 óráig): 140—44? — Belpolitikai és sport- rovat: 149—449 — Ioari rovat: 141—462 - Művelődési rovat: 141—258 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest index: 25 064 Terjeszti a Maevar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dH i hónapra 12 forint. Kőműveseket, kubikosokat, férfi és női segédmunkásokat azonnali belépéssel, budapesti munkára felveszünk. Különélést fizetünk. Szállást, étkezési biztosítunk Jelentkezés személyesen ÉM. 43. satt Állami Építőipari V Budapest V., Kossuth Lajos tér 4, a bejárat mellett. Nemcsak Pest megyei vízilabdázók, . kézilabdázók, hanem Pest megyei edzők is jártak az elmúlt napokban Egerben. A hétfői továbbképzésre négy megye, Borsod, Heves, Nógrád és Pest volt hivatalos. Huszonnégy Pest megyei edző vett részt az összejövetelen — a különböző sportágak legjobbjai. Sajnálatos, hogy a hat NB III-as labdarúgócsapat edzői közül csupán Várszegi Gyula, a Váci Vasasé jelent meg, a többi, helytelenül, távol maradt. Nem így Reznák János, a Ceglédi Vasutas birkózója, aki éjjel kerttőkor kelt fel, hogy idejében odaérjen a gyülekezőre. Hasonlóképp korán kellett kelnie a nagykőrösi Molnár Ferencnek. Páder János, az MTST módszertani osztályának vezetője, a korszerű edzésmódszerről tartott előadást, ezután gyakorlati bemutató, majd- konzultáció következett. A mieink jól helytálltak, hiszen a nyolc felszólaló közül öt Pest megyei volt. összefoglalva, igen jól sikerült, sók tanulságot, tapasztalatot hozott az egri .^kirándulás”. volna az eredmény. Szerencsére a dunakesziék nem vették át a vendégek játék- modorát. Bemutatkozás 11.esekkel Boltos László átesett a tűzkeresztségen, az Albert- irsa—Pécel találkozó volt első megyebajnoki mérkőzése. — A játékvezető bemutatkozása során három 11-est ítélt. Kettőt a hazaiak, egyet pedig a vendégek javára. A péceliek ebből a büntetőből szépítettek, s így lett végeredményben 8:1 az eredmény. Ám Bagón a ceglédberce- j beknek nem sikerült szépír | teniük. A 15. percben 0:0 j állásnál balösszekötőjük 5 j méterről rálőtte a labdát, [ amelyet azonban Ádám ragyogó reflexszel szögletre ; tolt A vitatott hetedik Tabányi János, az Üllő— | Abony találkozó partjelzője j szerint Cziegler eltávozása i óta nincs karmestere az j abonyi csatársornak. Gönczöl, aki igen jól megértette magát, a Székesfehérvári Vasashoz távozott csatártársával, nélküle számyaszegetten mozog. — Az üllői támadósor vi- \ szont kitűnő napot fogott ■ ki j Viczkó irányításával. A leg- j jobb összeállításban kiálló hazaiak majdnem 7 :l-re győztek. Ezt a hetedik góljukat azonban nem adta meg Pusztaszeri Ferenc játékvezető. Bár partjelző kollégám beintette a gólt, de Pusztaszeri közelebb állt az esethez, látta, hogy a labda a lécről kipattant. A szurkolók benn látták, reklamáltak is. Hiába, evés közben jön meg az étvágy. Reitter — Fekete