Pest Megyei Hirlap, 1963. október (7. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-24 / 249. szám
”’X-/Ch4ap 1963. OKTÓBER 24, CSÜTÖRTÖK Felélénkültek a harcok az algériai-marokkói határon Tovább folynak a konfliktus rendezésére irányuló erőfeszítések Az algériai—marokkói határ mentén kedden ismét' fel- újultak a harcok. Marokkói jelentések szerint mintegy 350 főnyi algériai csapategység tüzérségi tűzzel kísért támadást intézett a marokkói állások ellen, Hassi Beidától tíz kilométernyire. A támadást visszaverték —, közölte a marokkói erők főhadiszállása. Ezt megelőzően a keddi nap folyamán kisebb csatározások folytak a Hassi Beidától körülbelül 160 kilométernyire fekvő Hassi Taghoucht-nál és Oussadánál is. Egy AP-jelentés szerint az utóbbi napokban megélénkült a kabiliai hegyekbe visszavonult lázadók tevékenysége is. Rejtekhelyükről több ízben megtámadták a vidéken cirkáló rendőr őrjáratokat Az algériai külügyminiszter sajtóértekezlete Buteflika algériai külügyminiszter kedd este sajtóértekezleten számolt be Hailé Sze- lasszié közvetítési erőfeszítéseiről. Elmondotta, hogy az etiópiai uralkodó csúcs- értekezletet javasolt, amelyen maga is részt venne, n. Hasszán királlyal és Ben Bellával együtt. A találkozó helyéül olyan várost javasolt, amely Algéria számára elfogadhatatlan. Buteflika a javaslatról közelebbi részletet nem közölt. Egyes algériai körökben azonban tudni vélik, hogy Marokkó Gibraltárt, vagy Madridot ajánlotta. Az algériai fél véleménye szerint a találkozót csak valamelyik afrikai fővárosban lehet megtartani, vagy olyan semleges országban, mint például Svájc, vagy a skandináv államok. Az algériai külügyminiszter a sajtóértekezleten elmondotta továbbá: a fenti körülmények miatt megállapodtak a császárral abban, hogy a problémát ezek után az afrikai államok szintjén kell megtárgyalni. Ezért az algériai kormány ismét sürgető felhívást intézett az afrikai egység szervezetének főtitkárságához, hogy hívja össze a kontinens Mechanikai Laboratórium felvesz alagi és budapesti telepére gyengeáramú elektromérnököket és gyakorlott elektrotechnikusokat. Alagi telepre TMK-üzembe: géplakatosokat. esztergályosokat, villanyszerelőket, szerszámüzembe: harántgyalust, esztergályost valamint udvari és műhelyi férfi segédmunkásokat. Budapesti telepre: mechanikus műszerészeket kísérleti munkára, kazánházba segédmunkásokat. Jelentkezés: Budapest VII., Gorkij fasor 25—21 személyzeti oszt. Telefon: 229—238. Alagi telep: Dunakeszi Repülőtér. Telefon: Dunakeszi 11. külügyminisztereinek rendkívüli ülését. Nasszer beszéde Nasszer elnök keddi beszédében — amelyet a Jemenből hazaérkezett egyiptomi katonák előtt mondott el — bejelentette, javasolta, hogy Marokkó, Algéria, Tunézia és Líbia részvételével tartsanak csúcsértekezletet az algériai—marokkói vita rendezése céljából, s ha a résztvevők úgy kívánják, az EAK is bekapcsolódnék a tanácskozásiba. Az egyiptomi államfő ezzel nyilvánvalóan annak a memorandumnak a lényegét hozta nyilvánosságra, amelyet közvetítési kísérletei során Marokkó és Libia uralkodóihoz, Ben Bella és Burgiba elnökhöz intézett. A libanoni kormány az Arab Ligához fordul a szíriai határon lezajlott incidensekkel kapcsolatban Feloszlatták a japán parlamentet Ikeda miniszterelnök kérésére a japán császár szerdán feloszlatta a parlamentet. Az új választásokat november 21- re tűzték ki. A választási kampány október 31-én kezdődik. A képviselöházat 1960-ban négy évre választották, a kormány azonban az alkotmány 7. cikkelyét alkalmazta; ennek értelmében a császár a miniszterelnök javaslatára korábban is feloszlathatja a törvényhozó testületet. Mint a TASZSZ tudósítása rámutat, az új választásokon Ikeda meg akarja szilárdítani kormányának helyzetét, ezenkívül erősíteni kívánja saját pozícióját az uralmon levő konzervatív pártban a jövő év júliusában sorra kerülő párt- kongresszus előtt. A UPI szerint Ikeda szabad kezet akar kapni Ameri- ka-barát politikájának folytatásához. Rasid Karami libanoni miniszterelnök a parlament külügyi és hadügyi bizottságai előtt kedden kijelentette, hogy kormánya az Arab Ligához fordul az utóbbi napokban a szíriai—libanoni határon történt súlyos incidensekkel kapcsolatban. A két parlamenti bizottság ötórás vita után egyhangúlag jóváhagyta a kormány álláspontját. A múlt hét péntekjén ugyanis négy libanoni katona vesztette életét, amikor ösz- szecsapásra került sor egy libanoni területre behatolt szíriai járőrrel. Az eset miatt a libanoni kormány erélyesen tiltakozott Damaszkuszban. Libanoni sajtó jelentések szerint a határon megerősítették a katonai járőröket és a libanoni határőrök parancsot kaptak, hogy azonnal tüzeljenek mindenkire, aki illegálisan libanoni területre lépne. AZ EGYESÜLT NEMZETEK NAPJA Október 24-én szerte a világon megemlékeznek az egyesült nemzetek napjáról. Az ENSZ a második világháború után alakult azért, hogy megmentse az emberiséget az újabb háború pusztításaitól. Az alapokmány szerint a világ- szervezet elsőrendű feladata: „A nemzetközi béke és biztonság fenntartása. illetve hathatós intézkedések. tétele a békét fenyegető cselekmények megelőzésére és megszüntetésére.” Nemes célkitűzésekkel alakult a világszervezet, amely azonban nem tudta megvalósítani az alapokmányban lefektetett elképzeléseket. A nyugati hatalmak, elsősorban az Amerikai Egyesült Államok, a hidegháború éveiben „szavazatgépezetként” akarták imperialista terveik megvalósítására felhasználni az ENSZ-et és különféle bizottságait. Az erőviszonyok azonban állandóan változnak. a szocialista országok mellett egyre nagyobb a szavuk a szabadságukat elnyert új ázsiai és afrikai nemzeteknek. A Szovjetunió erőfeszítéseinek eredményeként — különösen a moszkvai részleges atomcsendegyezmény megkötése után — javult a nemzetközi légkör és azóta kedvezőbb, enyhébb szelek fújnak az ENSZ New York-i üvegpalotájában is. Biztatóbb légkör érződik az idei közgyűlésen, mint az előző esztendőkben. A világ békeszerető erői remélik, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete a jövőben az eddiginél eredményesebben, küzdhet majd az alapokmányban megjelölt feladatok megvalósításáért: elsősorban a nemzetközi békéért és biztonságért. Ülést tartott az ENSZ-közgyűlés politikai, ügyviteli és költségvetési bizottsága Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottsága kedden délután folytatta az atomfegyverkísérletek eltiltásának szükségesséTulsi Giri Moszkvába érkezett Tulsi Giri nepáli miniszterelnök szerdán a szovjet kormány meghívására hivatalos Sztrájkolnak a francia vasutasok Waldeck Rochet a kormány stabilizációs tervéről Léderer Frigyes, az MTI párizsi tudósítója jelenti: A francia vasutasok szerdán huszonnégy órás sztrájkba léptek. A vonatok hajnali négy óra után csak a legközelebbi állomásig folytatták útjukat. A sztrájk az ipari üzemeket is erősen érintette. A városok környékén lakó munkások egy része nem tudott eljutni munkahelyére. Kedd este a közalkalmazottak, a postások, egészség- ügyi dolgozók szakszervezete is elhatározta, követi a vasutasok példáját. A sztrájk időpontját pénteken állapítják meg. A villamos- és gázművi dolgozók szakszervezete is sztrájkra készül, mert a kormány képviselőivel folytatott tárgyalása eredménytelenül végződött. A közalkalmazottak és az állami üzemek dolgozói 10—12 százalékos fizetés- emelést követelnek, a kormány mindössze fél százalékot hajlandó adni. A stabilizációs tervre hivatkozik, amely nem engedi meg, hogy tavasszal tett béremelési ígéreteit beváltsa. Hanglemezleértékelés I Sok száz lemez között válogathat! Keresse fel a kijelölt szaküzleteket, áruházakat Pompidou miniszterelnök és Giscard D’Estaing pénzügyminiszter stabilizációs tervét kedden a nemzetgyűlésben is élesen bírálták az ellenzéki képviselők. Duf- faut szocialista képviselő taktikai manővernek bélyegezte meg a stabilizációs tervet, amely ürügyül szolgál a kormánynak ahhoz, hogy kibújjon a dolgozóknak tett ígérete teljesítése elől. Waldeck Rochet, a Francia Kommunista Párt parlamenti csoportjának elnöke, visszautasította a pénzügy- miniszternek azt az érvelését, hogy az infláció a megnövekedett fogyasztás következménye. A bérek vásárlóereje — mondotta Waldeck Rochet —, ma átlag alacsonyabb, mint 1957-ben volt, holott a termelés a hivatalos adatok szerint öt év alatt 30 százalékkal növekedett. A tőkés társaságok hatalmas nyereségei és a költségvetés 20 százalékát kitevő katonai kiadások okozzák az inflációt — szögezte le Waldeck Rochet. Ezután rámutatott: a kormány az atomütőerőt a francia nagyság és függetlenség eszközeként igyekszik feltüntetni. Felvételre keresünk: esztergályos, daruvezető, rézműves, lakatos, villanyhegesztő, általános műszerész és villanyszerelő szakmunkásokat, fűtőket és 18 éven felüli férfi segédmunkásokat. Jelentkezés: Vegyiipari Gépés Radiátorgyár Budapest X. kerület Gyömrői út 76—78. Felvételi irodán látogatásra Moszkvába érkezett. A vnukovói repülőtéren Nyikita Hruscsov miniszterelnök és más szovjet vezetők fogadták a nepáli vendéget. A repülőtéren Hruscsov és Tulsi Giri rövid beszédet mondott. Hruscsov hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió értékeli Nepal külpolitikáját, amely a más országokkal fenntartott barátságot tartja szem előtt. A szovjet kormányfő a szovjet— nepáli kapcsolatokat a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének példájaként említette. Válaszában Tulsi Giri köszönetét mondott a meleg fogadtatásért, s hangsúlyozta, hogy a Nepálnak nyújtott szovjet segítség reális, pozitív eredményekkel járt. lT|abb kalóztámadás Kuba ellen A kubai forradalmi fegyveres erők minisztériuma sajtó- nyilatkozatban közölte, hogy az ellenforradalmárok újabb kalózakciót hajtottak végre Kuba ellen. A nyilatkozat szerint október 21-én éjszaka a kubai repülőgépek Las Villas tartomány déli partvidékén két motorcsónakot észleltek, amelyekről diverzán sokat és fegyvert tettek partra. A motorcsónakokat egy, a parttól két és fél mérföldre levő úszótámaszpontról indították el. Mint a közlemény megállapítja, a banditák Floridából érkeztek. A diverzánsok partraszállási pontja felett az amerikai légierők repülőgépei köröztek, amelyek megpróbálták megakadályozni, hogy a kubai fegyveres erők végrehajtsák hadműveleteiket a kalózok ellen. Az EGYESÜLT IZZÓLÁMPA ÉS VILLAMOSSÁGI RT. GÉPGYÁRA (Budapest IV., Szilágyi u. 26. sz.) felvételre keres esztergályos, marós, általános műszerész, elektroműszerész, lakatos, mintakészítő szakmunkásokat, valamint gépészmérnököket, gépésztechnikusokat és vegyésztechnikust. géről folyó vitát. Az ülésen | Japán, Thaiföld, Nepal. Izrael és Ecuador képviselői szólal- ! tak fel. Valamennyien üdvözölték az atomfegyverkísérletek részleges megtiltásáról kötött moszkvai egyezményt. Nepal és Thaiföld képviselője sajnálkozását fejezte ki j amiatt, hogy Franciaország és ; a Kínai Népköztársaság kor- i mánya nem hajlandó aláírni a moszkvai szerződést. Az ENSZ-közgyűlés 5. ügyviteli és költségvetési bizottsága kedden a Világszervezet 1964. évi költségvetésével foglalkozott. Roses in, a Szovjetunió képviselője felszólalásában megállapította, hogy az ENSZ alapokmányával ellentétben. a Biztonsági Tanács megkerülésével utaltak ki jelentős pénzösszegeket az ENSZ nevében folyó bizonyos katonai műveletekre. Példaként említette a szovjet küldött az ENSZ kongói és közel-keleti műveleteit. Így érthető, hogy a világszervezet pénzügyi válságba került és költségvetésének deficitje elérte a 114 millió dollárt. A Szovjetunió nagymértékben kiveszi részét az ENSZ keretében folyó technikai segélyprogramokban és hozzájárul a világszervezet e célra létesített különleges alapjához. Ugyanakkor kétoldalú megállapodásokkal is e célt kívánja szolgálni — mondotta; Az ENSZ titkárságával foglalkozva a Szovjetunió képviselője megállapí totta, hogy az jelenlegi összetételében nem tekinthető valóban nemzetközi szervnek. A kulcsfontosságú állásokat a nyugati hatalmak képviselői töltik be. Roscsin javasolta, hogy tiltsák meg bizonyos tevékenységeknek és műveleteknek a Biztonsági Tanács megkerülésével, az alapokmány szellemével ellentétes finanszírozását, vizsgálják felül a Biztonsági Tanács megkerülésével létrehozott különböző ENSZ-missziók kérdését és kerüljék a mértéktelen költekezést. Végül hangoztatta, hogy a titkárság vezető állásainak betöltésénél jobban figyelembe kell venni az arányos földrajzi megoszlás elvét. A közgyűlés különleges politikai bizottsága kedden folytatta a Dél-afrikai Köztársaság apartheid politika járói készített külön bizottsági jelentés megvitatását. Nigéria képviselője élesen bírálta a délafrikai kormány fajvédő politikáját. Irán képviselője hangoztatta, hogy szükség volna arra, hogy a világszervezet mondja ki a teljes embargót a Dél-afrikai Köztársaságba irányuló olajszállításra. 18 Felveszünk éven felüli női és dolgozókat férfi konzervipari munkára Vidéki dolgozóknál tanácsi igazolás szükséges. Üzemi étkeztetést biztosítunk, munkásszállás nincs. Jelentkezés szerződés céljából Duna Konzervgyár Budapest X:, Gém utca 4. Munkaügyi csoportnál, Hétköznap: 8—15 óráig, szombaton: 12 óráig. FELHÍVÁS! A korábbi hirdetményekhez képest a leltározást az alábbi végleges ütemterv szerint végezzük! Pest—Nógrád—Komárom megyei Mezőgazdasági Ellátó Vállalat AGROKER értesíti vevőit és szállítóit, hogy budapesti telepein és megyei kirendeltségein LELTÁROZÁS MIATT AZ ÁRUKIADÁS ÉS ÁTVÉTEL SZÜNETEL az alábbi ütemezés szerint: Műtrágya, növényvédőszer XL 1—11-ig Textil, bőr, ruházat XL 6—11-ig összes mezőgazdasági gép XI. 11—21-ig Alkatrész, műszaki áru és golyóscsapágy szakmákban: Nógrád és Komárom megyében XI. 15—30-ig Pest megyei kirendeltségünkön XII. 1—15-ig A fenti szakmák leltározási kezdő időpontját megelőzően az öt nappal előbb beérkezett megrendeléseket — készlettől függően — teljesíteni tudjuk. Alkatrészszakmában az áruk kiszolgálását sürgősség esetén a leltározási időszak alatt Nógrád és Komárom megyei felhasználóink részére Pest megyei kirendeltségünk, Pest megyei felhasználóink részére Nógrád illetve Komárom megyei kirendeltsóseink végzik: BUDAPESTI AGROKER VALLALAT