Pest Megyei Hirlap, 1963. október (7. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-20 / 246. szám
nest HECYU t0rlflP 1963. OKTÓBER 38, VASÁRNÁL ÍRÁSTUDATLANOK Az aranybányász tam, annak mind a mai napig hasznát veszem ... Éppen ezt az eszközt engednénk ki a kezünkből? Ez bizony nagyon meggondolandó! A könyvtár különben nagyon tiszta, rendes,' s ami leginkább szembetűnő, hogy állományának válogatása kitűnő. A csaknem kétezeregyszáz kötet között megtalálható szinte minden, ami egy átlagolvasót érdekelhet, elszórakoztathat. Persze, ahhoz, hogy az olvasni szerető emberek növekvő igényét a jövőben is ki tudja elégíteni, lépést kell tartania az egyre erőteljesebb ütemű könyvkiadással. — Mennyit költenek évenként könyvre? A könyvtáros elmondja, hogy ebben az évben a községi tanács juttatott a községfejlesz- tési alapból háromezer forintot. A földművesszövetkezet 1723 forint értékű könyvet ajándékozott, s átadott leltárral, a tulajdonjog fenntartásával százötven kötetet olvasni. A termelőszövetkezet az idén kétezer forintot adott könyv- beszerzésre. A tanács, a földmüvesszö- vetkezet és a termelőszövetkezet anyagi segítségnyújtása tehát szerencsésen találkozik a könyvtáros aktivitásával, s ennek a szerencsés találkozásnak is köszönhető az a megtisztelő dicsőség, hogy a sóskúti könyvtár a példamutató első helyre került a községi könyvtárak rangsorában, S még valami: nem a kötelező heti négy órában kölcsönöz a könyvtár, hanem 8—10—11 órában, s nemcsak Bíró bácsi dolgozik ilyenkor, hanem segíti munkájában felesége is. S mindezt mennyiért? Havi 170 forint tiszteletdíjért. — Nem panaszként mondom, de kiszámítottam, hogy ötvenkét filléres órabérért dolgozom — mondja, Ezenkívül havi kétszáz forint prémiumot szokott kapni a megyei könyvtártól. H a csak az anyagiakat nézné, valóban nem sok „haszna” lenne ebből a sok időt elrabló, sok energiát felemésztő munkából. De hát Bíró István — ha számon is tartja az elenyészően csekély anyagi juttatást — elsősorban nem a pénzért dolgozik. Hanem azért, mert nem tud tétlenkedni. Nem nyugszik bele, hogy az évek elrepültek fölötte, dolgozni akar. S ha a kora miatt nem a bányában, akkor itt... Mert amit most végez az idős aranybányász, az éppen úgy alkotás, s éppen úgy örömet ad, mint amikor a telér fénye felcsillant a sziklagörgeteg mögött. Tenkely Miklós VXV\X».VVV\XX\XWXXV\VWV\\\\WWVWW\V\\Vv Az idei szovjet filmnapok egyik kiemelkedő eseménye lesz az Optimista tragédia filmváltozatának bemutatója MEGALKUVÁS Igaz, az öreg Biczó szokása szerint bekopogtatott. Amikor álmosan kidugtam a fejemet az ablakon, zavartan mentegetőzött: elfeledte, Ivogy ma már nem én vezetem a brigádot. Tényleg elfeledte? ...a vontató sem rázta ösz- sze a csontjait. Kényelmesen borotválkozott egyszer sem vágta meg az arcát. A reggelit is asztal mellett, urasan fogyasztotta el. Legalább az utolsó, itt eltöltött órák múljanak el békességgel. Aztán... a többi nem érdekli. Volt, elmúlt. Holnap már más iroda ablakából nézi a naplementét, s más földet tápod a lába. Félt az újtól, jobban szerette a megszokottat, mégis úgy döntött: hátatfordít egész eddigi életének. Igaz, egy kicsit későn jutott az elhatározásra: negyven után, kopaszodó fej-, jel már nehezebben mozdul az ember. Nehezebb a batyuja is: tele van kialakult formákkal. öntörvénnyé vált szokásokkal;. s í lisa Montes és Hildegard Knef a Gibraltár című film egyik jelenetében — Vajon ki adta ki ma a munkát az embereknek? A fiatal Tárnokit javasoltam: szerény, dolgos fiú. megfelelne helyettesemnek, meg aztán rá is férne a több keresel, most született a harmadik gyerek. Jó lenne egy olyan televíziókészülék, amely ott, az új helyen is mindig beszámolna nekem arról, ami itt történik, Mégis csak a szívemhez nőtt ez a szövetkezet. ... erényekkel, amiket becsültek benne, s hibákkal, amiket elnéztek neki. Hogyan lesz ezután? Mi az, amit átmenthet régi életéből? Jó lenne meglátni a holnapot — mennyibe?! volt helyes a döntése? — de olyan ember nincs, aki ezt már most megmondaná. Mindegy. Ennek így kellett történnie. Valahol a mélyen még kavargóit benne minden... Vajon mit beszélnek most rólam az emberek? Megértenek? Meg kell, hogy értsenek. Végre újra az lehetek, aki voltam. Meg kell, hogy értsék: akkor méltatlanul váltottak le. Most itt az alkalom. Bizonyíthatok. ... olyan volt a lelke, mint a háborgó tenger: hiába múlt el fölötte a vihar, felkorbácsolt hullámai még magasra csaptak s könnyűszerrel felborították sorra az önroeg- nyugvás apró bárkáit. Köny- nyebb lesz ezután, hitte, amikor döntése született. Biztos? Eleget harcolt már életében. Csakugvan? Ráfér egy kis pihenés, Miben fáradt el tulajdonképpen? Nem. Pihenni nem akart. Csak nyugodtan élni. A nyugalom más. Több. Biztonság..: Vajon csakugyan biztonság? S az mit jelent? Kényelmet? Lelki egyensúlyt? Megnyugvást? Vagy csak kispolgári nyűge1'vet? itt. miért vem voltam biztonságban? Ki bántott? Bántottak. Miért? Nem tudom. Tényleg nem? ... kedv a munkához, ötletek. bizakodás, erő a n agy óbb feladatokhoz. Dübörögve ment el a ház előtt egy vontató. Pótkocsiján nevettek, lökdösődtek, vinyerné — jelentette ki az asz- szony. Biró bácsi odaadott neki egy Tamási-kötetet. Tetszett. Azóta rendszeres olvasó a kézbesítő asszony. — Mit szokott olvasni? Biró István egy pillanatig gondolkozik, majd azt mondja: — Ribánszkyné? A hetven- egyes!... Máris ’nyúl a dobozba, s ke- resgetés nélkül kiemeli a het- venegyes olvasójegyet, Ribánszkyné kartonját. Őszinte csodálkozásomat mosolyogva nyugtázza, Én pedig kezdem megérteni, hogyan lehet Biró bácsi a megyei könyvtárosi verseny győztese. Hát hogyne lenne, ha így ismeri az olvasóit, ha így számon tart minden embert, hogy még a kartonszámát is kívülről tudja! A község kétezerötszáz lakosából hétszáznegyvenöt beiratkozott olvasója van a könyvtárnak. Ennél többen is forgatják a könyvet, de mint mindenütt, itt is dívik a szokás: a szülőknek legtöbbször a gyerekek viszik a könyvet, vagy a szülők is elolvassák, amit a gyerek kölcsönöz. Igen népes az olvasó gyerekek tábora is. Bár gazdag iskolai könyvtár is működik a községben,' mégis százötven gyerek iratkozott be a községi könyvtárba. — Az olvasó gyerekeknek jobb a tanulmányi átlaguk — kapom a felvilágosítást. — Hogyan lehet ezt megállapítani? — Beszélgetek a gyerekekkel, így tudom meg. ki hogyan tanul, s a hármasnál rosszabb rendű tanulók nem is kapnak könyvet. Csak akkor adok, ha a gyerek javít az eredményen. — No, de ez vitatható módszer — vetem ellene. — Miért? A gyerek érzi, hogy megtiszteltetés könyvtári tagnak lenni, ki kell érdemelni ni... Nagyobb a becsülete a í könyvtári tagságnak... í jpzen aztán elvitatkozunk, jí * ' Állítólag a járási műve- f lődési osztály is egyetért ez- • zel a módszerrel, de ez így, \ ilyen mereven, pedagógiai té- f védés. Az a gyerek általában ! a rosszabb tanuló, aki nem f érdeklődik. Helyesebb mód- ' szer, ha mindent elkövetünk ; érdeklődésének felkeltésére, r Ha olvasni akar. annak csak {örülhetünk. Talán éppen ol- l vasmányain keresztül kezd el \ érdeklődni, kezd el jobban j tanulni. Emlékszem, hogy ; gyerekkoromban nem szeret- i tem a földrajzot mindaddig, \ amíg kezembe nem került \ Verne Gyula egyik könyve, a ; Grant kapitány gyermekei. Ez \ a könyv keltette fel bennem ; az utazás vágyát, s ezen ke- '>t resztül kezdtem megszeretni < a földrajzot. S amit tanulí j z aranybányász a telért \ /j keresi, a telér után megy 5 — mondja Bíró István. — Hej, ; de sok meddőt kell addig ki- \ termelnie, míg végre kiadja ; a sziklafal a kincset... ? A telér kevesek előtt ismert szó. Eret jelent. Az arany így •; helyezkedik el a kőzetben: Í erekben. Ezt keresi a bányász, is ha sok-sok keserves munka Í után rátalál, öröme határtalan, i hiszen nem volt felesleges a ; munka, a keserves izzadás a <! fojtott levegőben, nem hiába í nyelte a kőport, ami fátyolként í lebegve veszi körül, s ráül tü- ^ dejére. A bányász nehéz mun- i ká t végez, de a nemes kincs, i amelyet elrabol a hegytől, kár- Í pótolja a fáradságért, örömet Í ad. A hasznosan végzett mun- Í ka tudatának mindennél töb- i bet jelentő, nemes örömét. 5 Biró István nyugdíjas mun- kás fiatal korában aranybá- •j nyász volt. S ez az örök-aktív i idős ember most is dolgozik. Í Községi könyvtáros Sóskúton. ; Most itt keresi és itt találja i meg az alkotó munka örömét. \ Mert amit most végez, éppen í úgy alltotás, s éppen úgy örö- : met ad, mint mikor a felér fé- : nye felcsillant a sziklagörgeteg f mögött, ■ *> polc éve könyvtáros. A : ‘ » megye legjobb községi l könyvtárosa. Ö nyerte most í meg a Pest megyei könyvtár • féléves versenyét. S ebben a ■ győzelemben benne van nem- \ csak a nyolcévi szakmái gya- \ korlat, amit itt végzett, ha■ nem benne van egész élete, : életének minden tapasztala• ta, tudása, könyvszeretete, ak- ; tivitása. s nem utolsósorban i emberszeretete. Akkor bol- : dog, ha új olvasót szerez a né- j hány négyzetméternyi kis, : falusi könyvtárnak. Mint ahogy ; megszerezte olvasónak például a községi postakézbesítőt, özv. Ribánszky József- nét. — Nem tud nekem olyan ; könyvet, adni. Bíró bácsi, ami az én tetszésemet meg! í Vannak késő őszi napok, í amikor váratlanul meleg lesz, ! lusta felhők gomolyognak az í égen és a levegőben elkésett ; sárga-vörös levelek keringe- í nek. Olyan ez a hirtelen tá- í madt nagy nyugalom, mint a ! vihar előtti csend; az értő em- l bér tudja, hogy a pillanatnyi 5 enyhülést az elemek vad csa- ; tája követi: szél támad, nyo- ; mában fagy érkezik, s mire \ ocsúdik az- ember, már itt a í tél. ; Az Egyetértés Termeiöszö- í vetkezet irodájának ablakán < át még melegített a lebukni ) készülő októberi nap bágyadt í fénye. Gáspár felállt, jólesően j nyújtózott egyet, hogy csont- \ jai ropogtak belé, az ablakhoz \ lépett, testének egész súlyá- \ val nekidőlt a falnak s kibá- \ múlt az ablakon, ügy érezte, J valami nagy-nagy nyugalom \ kerítette hatalmába, először \ hosszú évek óta. Ma reggel ^ már nélküle indultak a határ- £ ba az emberek. Nem volt haj- ? nali ébresztő,., ték. (Más kérdés, hogy a megbírságoltak mennyiben tettek , eleget kötelességültnek, hiszen éppen a legelmaradottabb s így a legkevesebbet keresők közül kerültek ki ezek; s az is kérdéses, hogy az aránylag alacsonyan megszabott bírság mennyiben bizonyult ösztönző erejűnek a továbbiakat illetően?) Sokat lettek és tesznek a pedagógusok azért, hogy a cigánygyerekek is bekerüljenek az iskolákba. Csodánkén például huszonöt cigánygyerek iratkozott be az alapismereti I—II. és az általános iskola V—VI. osztályába, a pedagógusok hatásos nevelő-felvilá- gosító-méggyőző munkája eredményeképpen. Az első ta- nitási napon valamennyi gyerek meg is jelent az iskolában. A második héten azonban már csak tíz, a harmadikon pedig mindössze három. Természetesen ez a kudarc nem csökkentette a pedagógusok ambícióját, tovább végzik felvilágosító munkájukat a cigánycsaládok körében. De ez a kudarc bizonyítja azt is. hogy ahogy önmagában az adminisztratív intézkedés nem kielégitő, úgy nem elégséges egyedül a meggyőző munka sem. Össze kell kapcsolni a kettőt, s nemcsak a pedagógusok feladatává tenni ezt a nagyon fontos munkát. Ez a jelenlegi hét és félezer írástudatlan még nem analfabéta. hiszen fiatalokról, jobbára gyerekekről van szó, akik képesek arra, hogy a lehető legrövidebb idő alatt elsajátítsák legalább az írás- olvasás-számolás tudományát, hiszen ez további életük, fejlődésük, az életben történő helytállásuk alapvető tényezője lehet s kell, hogy az legyen. Hasonlóképpen nem „elveszett” ember az az öt és félezer írástudatlan sem, akik még nem lépték túl az ötvenedik évet. Ezek többsége mezőgazdasági, illetve ipari dolgozó. tehát valamiféle szervezett munkában vesznek részt, a ahol szervezett munka folyik, ott lehetőség nyílik arra is. hogy lehetőséget biztosítsanak számukra ahhoz, hogy mielőbb megtanuljanak frni-ol- vasni-számolni is, hiszen nemcsak az egűén, de a termelőszövetkezet. állami gazdaság vagy a gyár i? jói jár. ha műveltebb emberek végzik, ott a munkát Sajnos, be kell vallani, hogy az ötven éven felüliekkel már úagyon nehéz mit kezdeni. Aki öt évtizedet úgy élt le életéből, hogy nem tanult meg ími-olvasni. s legfeljebb a nevét tudja alákanyarítani, azt már nehéz meggyőzni arról, hogy iratkozzon be legalább az alapismereti tanfolyamra. De a fiatalabb korosztályokra nemcsak hogy számítani lehet, hanem kell is. Az írástudatlanság megszüntetése azonban ez ideig eléggé lassan haladt Igaz ugyan,; hogy míg az 1961/62-es tanév-j ben mindössze nyolcvanötén j vettek részt az alapismereti \ tanfolyamokon, addig az 1962/i 63-as tanévben már négyszáz tizenkettő tx>lt a számuk, j (Ebből háromszáznyolcvanan; vizsgáztak.) Ez a fejlődés: azonban még korántsem kielé-í gítő. í Mi hát a teendő? Igaz ugyan, hogy az elmúlt esztendőben már a járási, városi művelődési osztályok, valamint a társadalpii szervek is belekapcsolódtak ebbe a munkába, de a felvilágosítószervező munka zöme továbbra is a pedagógusokra hárult. Ha ez marad továbbra is a gyakorlat, nem sokat léphetünk előre ebben az esztendőben sem. A tanácsoknak, a társadalmi és tömegszervezeteknek legalább olyan részt kell vállalniok a munkából, mint amilyen részt vállalták maguk a pedagógusok. De még ez sem elégséges. Tevékeny részt kell vállalnia ebből a munkából a termelőszövetkezetek. állami gazdaságok, gyárak üzemek s az építőipar vezetőinek is. Fáradozásuk mindenképpen visszatérül. Nem lenne haszontalan kiadás, ha az alapismereti tanfolyamok vezetésében jó munkát végző pedagógusokat az előirt óradíjakon felül jutalmaznák s az sem. ha a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, üzemek, gvárak és az. építőipar vezetői döntő érvként beszélnének arról, hogy az általános iskola négy osztályának elvégzése — két esztendő az alapismereti tanfolyamokon — anyagiakban is bizonyos előrelépést jelentene a dolgozók számára. Nagy feladat háruI az írástudatlanság megszüntetésében a művelődési otthonokra is. Nemcsak azáltal, hogy helyiséget biztosítanak az alapismeret! tanfolyamok részére — ezzel megszűnik azok iskolás jellege, ami feloldja ezekben az emberekben az óhatatlanul meglévő gátlásokat —, hanem azáltal is. hogy minden eszközzel azok leg lelkesebb szervezőivé válnak. így együtt, közös erővel, minden bizonnyal az eddiginél eredményesebben harcolhatunk az analfabétizmus teljes megszüntetéséért. Prukner Pál Néhány esztendővel ez előtt az Albertirsa környékéi elterülő kiterjedt tanyavilá got jártam. A községbei mondták: a tanyavilágban mé] ma is akadnak írástudatlanok Nem akartam hinni. Ezér vágtam neki a tanyáknak hogy személyes élményeke gyűjtsék. Gondoltam: akad néhán; idős parasztember, aki kora egészségi állapota következte ben aligha kezdhet már a ta nuláshoz. Mást találtam. Olyan családot, ahol az ö Iskoláskorú gyerek közül égj sem. járt rendszeresen iskola ba. Fejlett, egészséges, tizen nyolc esztendő? parasztlányi aki amikor alá kellett írni va lami hivatalos iratot, kereszté rajzolt a neve helyett. Megdöbbentett az eset Megírtam. Néhány héttel később a Csepel Autógyárban találkoztan plyan fiatal, húszegynéhánj éves segédmunkással, aki színién nem tudott sem írni. serr alvasni. Ezt is megírtam. Válasz egyik helyről serr érkezett, gondoltam, megszívlelték a jó tanácsot s a nevezettek azóta már rendszere; iktatásban vesznek réSzt. Hittem ezt egészen addig, a mii néhány héttel ezelőtt a Pes’ megyei Tanács végrehajtó bi- rottságának egyik jelentése e kezembe nem került. TárgyE — szó szerint idézek — a: írástudatlanság felszámolást Pest megyében. Gondosan végigolvastam t iöbb oldalas jelentést. S a rég: iöbbenet újra elfogott. Vezető emberektől hallottam nem egyszer, nem kétszer: az írástudatlanság lényegében megszűnt hazánk- san. A jelen lésben más áll: „Pest megyében nem alacsonyabb az írástudatlanöl irányszáma, mint az ország nős megyéjében, pedig a főváros közelsége ezt tndokolttc lenné. Az 1960. évi kimutatás szerint megyénkben az ími- olvasni nem tudók számé Í2 662 volt.” Ha figyelembe veszi az era- per, hogy az országban tizen- tilenc megye van. .akkor az unit addig jelentéktelennel! litt, egyszeriben jelentőssé vá- íik: itt az ideje, hogy a fel- szabadulást követő tizenkilen- :edik esztendőben valóban je entéktelenné zsugorodjék aj malfabéták száma hazánkban 'Igaz, hogy nem egy nyugati yrszágban sokkal rosszabb e: íz arány, de ez nem lehet nentség senki számára sem!) De maradjunk meg a megye ceretein beiül. Huszonkét és félezer írástudatlant tartunk számon. Ebből közel hét és ’élezer a hét—tizennégy éves corúak. (tehát a tankötelesek!! irama. Joggal kérdezhetne lárki: hogyan lehetséges ez ni szén hazánkban ma mái lét és tizenhat év között kő- elező az iskoláztatás! És mé- ;is? Igen, mégis. Ez a jelenős szám elsősorban az állan- ló „mozgásban” levő cigányok gyerekeiből és az elszórt anyavilágban élő tankötelesekből adódik. Intézkedések természetesen örténtek eddig is. Az igazo- 'atlanul mulasztó gyerekek szüleit a helyi tanácsok pénz- rirság megfizetésére kötelezPATAKI PÁL: