Pest Megyei Hirlap, 1963. október (7. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-15 / 241. szám

'^/tírian 1963. OKTÓBER 15, KEDD Kitüntették a tízéves Gyógyszertári Központ vezetőit Bakos Istvánt, a Pest me- zgyei Tanács Gyógyszertári Központjának igazgatóját a Szocialista Munkáért Érdem­éremmel, dr. Jónás László főkönyvelőt pedig a Munka Érdeméremmel tüntették ki a központ tízéves fennállása al­kalmából. Mindketten kezdet­től fogva állnak a központ ! élén a szakvezetőkkel együtt. Bakos igazgató a megye gyógyszerellátásának jó meg- ; szervezése körül szerzett kü- | lönösen nagy érdemeket. Az ; eltelt tíz év alatt a gyógyszer­tárak forgalma megötszöröző­dött, ami az ellátás terén nem csekély feladatot jelent. ÍZLÉS DOLGA az itt látható két frizura. mutatták • Franciaországban — ahol - sikert aratott (MTI Külföldi Képszolgálat) be­A harmincba födik bélyegnap Osztrák bélyegek a magyar bélyegkiállításon A magyar filatelisták az évenként ismétlődő nagy ese­ményükre, a bélyegnapra ké­szülnek. Az idei bélyegnap alkalmából nyíló bélyegki­állítás ezúttal a szomszédos Ausztriával lesz kapcsola­tos. A múlt év végén Bécs- bén, az osztrák bélyegnap alkímiából rendezett kiállí­táson ugyanis kizárólag ma­gyar bélyegeket mutattak be. Ennek „visszavágója­ként” a budapesti bélyeg- kiállításon a két ország leg­elismertebb filatelistái csak osztrák gyűjteményekkel, ösz- szeállításokkal jelennek meg a közönség előtt. A nagy ér­deklődésre számottartó ese­mény október 25-én kezdő­dik a Magyar Bélyeggyűj­tők Országos Szövetségének Népköztársaság úti székhá­zában. A harminchatodik bélyeg- napra egyébként a posta az utóbbi évek egyik legszebb bélyegsorozatát adja ki. A négy értékből álló bélyegso­rozat 11 színnyomással ké­szül, s eredeti színekben áb­rázolja a jácintot, a nár­ciszt, a tigrisliliomot és a krizantémot. A kiállítás tar­tama alatt a bélyeggyűjtők székházában alkalmi posta- hivatal is működik, amely két nyelvű — német és ma­gyar feliratú — emlékbé­lyegzőt használ majd. (MTI) Országos reprodukciós hetek Országos reprodukciós hete­ket rendez a Képcsarnok Vál­lalat október 23 és december 7 között. A reprodukciós, hetekre a Képzőművészeti Alap Kiadó Vállalata világhírű magyar és külföldi művészek alkotásai­ról készített mintegy 30 000 színes másolatot szállít a Képcsarnok hat budapesti és tíz vidéki kiállítótermébe. A karácsony előtti ünnepi vásár újdonságai lesznek a 12 leg­kiválóbb francia impresszio- ! nista festő — köztük Sisley, j Gauguin, Van Gogh, Cezanne, I Pissarro — remekműveiről ké­szült reprodukciók. (MTI) Nemzetközi filmversenyek Európában és Amerikában Áz év végéig hat nemzetkö­zi fesztiválon szerepelnek a magyar filmművészet alkotá­sai. Az október 14-töl 19-ig tartó mannheimi nemzetközi filmfesztiválon a Budapest Filmstúdió öt rövidfimjét mu­tatják be: Mészáros Márta rendezőnek — a mai Orosz­lány Lakói életérőL és hétköz­napjairól készült Kamaszvá­ros című filmjét, Imre István és Ránki György 1514 című kisfilmjét, amely Dsr-kovits Gyula ismert fametszetsoroza­tát mutatja be, Préda Tibor rendező Szóról szóra című Kollányi Ágoston Énék a vas­ról című munkáját és A nap másik i fele című ismeretter­jesztő Irövidfilmet. Október 30. és november 12.' között San Franciscóban ren­deznek nemzetközi rövid- és játékfilm-fesztivált. Itt a ma­gyar filmművészetet csak kis- filmék képviselik. A fesztivál­ra a Holnaptól kezdve és a Siker című rajzfilmeket, a Ki bírja tovább című rövidfilmet és Szabó István rendező nagy­sikerű Te című alkotását ne­vezték be. Az októbervégi londoni fesztivál magyar ver­senyeim jei: a Vigyázat, mázol­va című rövidfilm és a Hol­naptól kezdve című rajzfilm. November 16 és 28 között Lipcsében rendeznek kisfilm- íesztivált. Itt a negyedik ma­gyar rövidfilmszemle fődíjával kitüntetett Cigányoik-at, Gaál István rendező és Sára Sán­dor operatőr alkotását mutat­ják be. Részt vesz a verseny­ben a Balaton 1962, a Szent- galleni kaland és a Falusi szimfónia című rövidfilm is. A franciaországi Toursban november 28 és december 2 között a nemzetközi kisfiím- fesztiválon a Te, a Komp, a Nap másik fele, A puszta té­len és A dal öröme című fil­meket vetítik. Az év utolsó nemzetközi filmseregszemléjére a kanadai Vancouverben kerül sor. A fesztivál rendező bizottságá­nak kérésére az Angyalok földje, a Kertes házaik utcája című játékfilmeket és a Szóról szóra című rövidfilmet kül­dik Kanadába. (MTI) Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Gács Lászlónak, az Országos Takarékpénztár ve­zérigazgatójának, 35 éves munkásmozgalmi tevékenysé­ge elismeréséül, 60. születés­napja alkalmából a Munka Érdemrend kitüntetést ado­mányozta. A kitüntetést hét­főn Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke nyújtotta át. (MTI) ____________ — A Csárdáskirálynő című háromfelvonásos nagyoperet­tet október 17-én, este fél 8- kor mutatja be a pilisi mű­velődési otthonban az Állami Déryné Színház. VIDÉKI KIADÁSAINK JELENTIK PctiléiHftirlain? t5£E&*2£BS Nem javult a helyzet, hiánycikk a Figaró-penge A férfiak kedvenc borotva- pengéje volt évekig a Figaró, amely tavasszal eltűnt az üz­letekből. Akkor acélhiányra hivatkozva azt ígérte az ipar és a kereskedelem, hogy szep­tembertől ismét kielégítő lesz az ellátás. Most már október van, a Figaró „ügyben” azon­ban sajnos nem javult a hely­zet. A pengegyártó fővárosi Finommechanikai Vállalatnál elmondották, hogy a külkeres­kedelem a svéd Matador cég­től rendelt erre az évre 12 tonna rozsdamentes acélt, a cég azonban egyetlen határ­időt nem tartott be eddig, s mindössze féltomna acélt szál­lított. Az üzem ebből az ele­nyésző mennyiségből szeptem­berben mintegy 800 000 Figa­rót gyártott, s azt a napokban át is adja a kereskedelemnek. Ezzel azonban lényegében nem történt semmi, hiszen az utol­só negyedévre ötmillió pengé­re lenne szükség. Előrelátható­lag még újabb félévet kell várni a Figaró pengére. Egy másik svéd céggel kötöttek ugyanis szerződést, amelynek alapján a jövő évtől évi 15 tonna finom pengeacélt ka­punk. Az első szállítmány a jövő év első negyedében lesz Városrendezés - belső körűt Cegléden általános város- rendezési tervet dolgozott ki a városi tanács vb műszaki osztálya. A városrendezés cél­ja többek között egy belső körút kialakítása. A munká­latokat a Béke téren már el is kezdték. Itt találkozik az Alszegi út a Szolnoki úttal, majd tovább folytatódik a Széchenyi út. Felszegi út, Bajcsy-Zsildnszky út és a Déli út. Ezek az utak képeznék a most készülő egységes kör­utat. Az első szakasz, amely­nek építését még az év vé­géig befejezik átmenetileg csak salakborítást kap, de mire a körút befejeződik, por­mentes burkolat borítja majd. A második, a Dobó utcánál kezAdő szakasz megépítésére 196'4-ben kerül sor. A világ asszonyainak nagy találkozója Ez lesz a címe annak az elő­adásnak, amelyet október 17- én este 6 órai kezdettel a nők akadémiája sorozatban Benke Lajosné, Pest megye ország- gyűlési képviselője tart. a Kossuth művelődési ház isme­retterjesztő helyiségében. Az előadás hallgatói számos ta­pasztalatot szerezhetnek ezen az estén, hiszen olyan előadót kapnak, aki nemcsak jól tájé­kozott, hanem asszony is. és nem utolsósorban pedagógus, a Hámán Kató Általános Iskola igazgatója. A lakosság szolgálatában A járási Szolgáltató Kis- iparí Termelőszövetkezet rá­dió-, televízió- és háztartási kisgépjavító részlege alig két hete kezdte meg működését Üllőn és máris jelentős ered­ményeket hagyott a háta mö­gött. Eddig tíz televíziót és csaknem ugyanennyi rádiót ja­vítottak meg. A kisebb hibá­kat a helyszínen javítják, na­gyobb rongálódás esetén pedig a javítóműhelybe szállítják a javításra váró cikket, és egy héten belül üzemképes álla­potban hozzák vissza. \ gombai termelőszövetkezetben jó eredményeket értek el a burgonyatermesztésben. Akadt olyan terület, ahol 150 mázsát is sikerült betakarítani, de átlagban sehol sem volt 100 mázsa alatt a termés. Ugyan­csak a gombai termelőszövet­kezetnek nyújtottak jelentős | segítséget egy héten át az is­kola VII. és VIII. osztályos ta­nulói, mert részt vettek a ku­koricatörésben. A fiúk és lá­nyok derekas munkát végez­tek. és ezért dicséretben ré­szesültek. A író—’olvasó-találkozó A monori olvasók kérésére Várnai Zseni az ismert írónő 16-án szerdán este Monorra látogat, ahol a községi tanács termében fél 6-kor találkozik olvasóival. A tervezett talál­kozó iránt igen nagy az ér­deklődés. Tervteljesítés a mezőgazdaságban A Rákóczi Termelőszövet­kezetnek még 135 holdon kell elvégeznie a vetőszóntást, hogy tervét teljesíthesse. Hát­ráltatja ezt a munkát a 70 holdon levő még levágatlan kukoricaszár. Vetési tervük­nek akkor tesznek eleget, ha még 180 hold búzát elvetnek. A termelőszövetkezet vezető­sége és tagsága mindent meg­tesz azért, hogy a hátralevő időben a munkát elvégezzék, és tervüket teljesítsék. Kétszáz forint büntetés — árdrágításért A cifrakerti kisvendéglő felszolgálója Mat a Lászlóné az egyik vendégtől, a számla összeállításánál, az étlapon fel­tüntetett árnál magasabb ösz- szeget számolt. Fény derűit a turpisságra és az árdrágítót a szabálysértési hatóság 200 fo­rintra bírságolta. Megnyílt a ráckevei Árpád Múzeum — A kapitány című kétré­szes színművet szerda este 7 órakor mutatja be a péteri. művelődési otthonban a Ma­gyar Néphadsereg Vörös Csil­lag Érdemrenddel kitüntetett Művészegyüttese. Valaho! egy angol bankban — Bocsánat, én azt mondtam, kezeket fel! (Komádi István rajza) — Természetes, hogy tettem hozzá krumplit, de ez mind megette... . •XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXNXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX csétje. Volt céhük Ráckevén a molnárinasoknak is. „Ifjú Bö- tsületes Molnár Czéh” címen. Megtaláltak ennek a céhnek az 1828-ból származó alapszabá­lyait is, amely pontosan meg­szabja szegény molnárinasok jogait és kötelességeit. A múzeum valóságos hajtó­vadászatot indított annak a levéltári anyagnak a felkutatá­sáért, amelyet 1943-han és 1945-ben szói't szét nagy köny- nyelműen a község akkori ve­zetősége. Már közel száz régi okmány megkerült, köztük Al­bert király 1428-ból, Zsigmond 1436-ból, V. László 1455-ből és Mátyás 1473-ból származó eredeti adománylevele. A mú­zeumba került a 48-as torta- dalom és a szabadságharc szá­mos. helyi emléke is, így az a plakát is, amelyen Görgey tá­bornok közhírré tette, hogy kivégeztette a hazaáruló Zichy grófot. A plakát szövege: A ha­zaárulók így bűnhődnek! Gróf Zichy Ödön Fehér megyei volt adminisztrátor September 30- án Csepel-szigetén rögtön ítélő hadi törvényszék által, mint a haza ellenségeivel szö­vetkező hadiáruló kötél által fél 9 órakor kivégéztetétt. ■— Látható még az újabb kor­szakok néhány értékes emléke is. így Adv Endre dunavarsá- nyi látogatásairól. M. L. A múzeumi hónap al- % kaiméból került sor a rácke- vei új Árpád Múzeum ünne- " é pélyes megnyitására. A mú- ' ^ zeum anyagának gyűjtését már három évvel ezelőtt kezdték meg dr. Kovács Jó- $ zsef gimnáziumi tanár kezde- é ményezésére és irányításával. £ A fiatal, lelkes pedagógus fel- é figyelt azokra az emlékekre, ^ amelyek nemcsak munkahe- í lyén, Ráckevén, hanem a kör- f nyéken, főleg Csepel-sziget gégész területén gazdátlanul ^ kallódtak, s amelyek fontos 'f, dokumentumai a sziget törté- é nelmi. sőt történelem előtti ^ múltjának is. Készséges diák- ^ jai segítségével megkezdte fezeknek az emlékeknek a «gyűjtését és csakhamar kide- í rült, hogy a sziget olyan gaz- fdag régészeti lelőhely, amely falapja lehet egy önálló Csepel $ múzeumnak. így merült fel az é Árpád Múzeum megalapításá­énak a gondolata, s a múzeum é elhelyezésére lehetőséget kí- é nált a törökverő Savovai Jenő j herceg egykori kastélya, é A Hazafias Népfront járási ^ bizottsága és a járási műem- é léki albizottság rendezte a ínagy érdeklődéssel várt vasár­napi megnyitót, amelyen az Árpád Múzeumot Szabó Jó­zsef, a járási tanács vb-elnö- ke adta át rendeltetésének. A írni zen ni ;gen változatos és szépen elrendezett anyagát dr. Kovács József mutatta be a megnyitó szépszámú közön­ségének. A kiállított leletek a legkülönbözőbb korok emlé­kei. A rézkort azok a haszná­lati tárgyak, kőtálak és urnák képviselik, amelyek Tököl és Szigetcsép területéről kerültek elő Tárnái Vilmos tanár kuta­tásai során. Dunaharaszti a kökorszakból származó csi­szolt kőbaltákkal gyarapította a gyűjteményt, a római korból kis agyagszobrocskák és szép faragott kövek kerültek a rác­kevei Vitrinekbe. Igen fontos lelőhely a Ráckevétól alig há­rom kilomé! ernyire fekvő Szentábrahámtelke, ahol egy római sírkövekből épített ro­mán stílusú Árpád-kori temp­lom nyomaira bukkantak. Ezt a régiséget pontosan 100 év­vel ezelőtt, 1864-bén fedezte fel még Römer Flóris, a neves régész s történetíró. De feltá­rására máig sem került sor. Csak néhány napfényre ke­rült törmelék képviseli az új múzeum gyűjteményében. Az Árpád-kort egyelőre csak né­hány fénykép és fénymásolat érzékelteti a múzeumban, köz­te Anonymus krónikájának a Csepel-szigetre vonatkozó szö­vegrészei. A múzeum nagy gondot fordít a néprajzi gyűjtemény fejlesztésére is. Ebből a leg­inkább veszendő anyagból megszerzett már néhány igen szép, XVIII—XIX. századból való festett bútort, zöld má­zas edényeket, öreg subát, kü­lönböző használati tárgyakat, a kovácsok művészi céhkancsó- ját, egy nagyon régi varrógé­pet, amely Ráckeve első férfi­szabójának műhelyében ál­lott a múlt században. Számos emléke van az Árpád Múzeumnak a régi cé­hele életéből is, köztük né­hány valóságos unikum. így a hajdani agrárproletárok „Polgári Társulat”-nafc neve­zett céhének mind két céh­ládája 1856-ból, a takácsok tárgybillögja. amely az RKTNCP betűket ütötte a műhelyek remekeire. A be­tűk jelentése: Rác-Kevei Ta­kácsok Nemes Céllének Fe­esedékes. így a Figaró-penge I gyártása kielégítő mennyiség- j ben márciustól kezdődhet, s utána várhatóan már végle- j gesen, folyamatosan tudják ] kielégíteni a hazai igényeket. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom