Pest Megyei Hirlap, 1963. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-12 / 213. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA VII. ÉVFOLYAM, 213. SZÁM 1963. SZEPTEMBER 12, CSÜTÖRTÖK VÁLASZT VÁRUNK! Elkészül-e a mozi november 1-re? Nemrég hírt adtunk arról, hogy a mozi decemberre ígért átadását november 1-re teljesítik. A pár nappal előbb adott tájékoztatásra a mozi vezetője borúsan reagált Néhány napja a brigád vezetője. Vajda László bizakodóan azt felelte, meglesz. Azóta ő sem bízik a sikerben.' Mi az oka? Ez év márciusában bezárt a mozi azzal, hogy év végére korszerű új helyiségben folytassa a működését. Április 1-én kellett volna a munkahely átadásának megtörténni. Ezzel szemben a Ceglédi Városi Tanács Építőipari Vállalat május 7-én kezdte el a munkát. (Április 26-i lapszámunkban „Levél a Ceglédi Városi Tanács Építőipari Vállalátához, express" címmel cikket írtunk, hogy hol késik az építkezés kezdése. A cikket semmire se méltatták, akárcsak a megállapodásukat. Már az indulásnál 1 hónapos kieséssel kezdődött a munka. Május 18-án, tehát 11 nap után az építőipari munkások tovább álltak. Kiderült, rossz a tervezés. Míg jobbra-balra vitatkoztak a tervezéssel, a Pest meSzüreti mulatság lesz a cifrakerti arénában szeptember 14-én (szombat) este 7 órától. A mulatság jó hangulatát tombola, szív küldi, táncdal- parádé biztosítja. Megjelennek a csőszlányok, csőszök. A vacsora birkapörkölt lesz. A szüreti mulatság egyik színfoltja a borkóstoló. Belépődíj 8 forint. Kísérőjegy 2 forint. — A 31. lottó játékhét tártgynyeremény-sorsolásán ismét voltak szerencsés nyertesek városunkban. A nyeremények: egy televíziókészülék, három rádió és egy 5000 forintos „éléskaimra‘’-utalvány. „Szeretem a traktort..." SPORT ATLÉTIKA Vasárnap bonyolította le a Bács megyei TST az atlétikai egyesületi bajnokság utolsó fordulóját. A versenyen a Kinizsi atlétái is részt vettek, és igen jól szerepeltek. Különösen a dobók szerepeltek eredménye-: sen. A futó- és ugróeredmé-i nyékén sokat rontott a félázott pálya. Nők: Gerelyvetés: 1. Túri Gabriella 32,10 m, 3. Szentgyör- gyi L. 24,60 méter. Távoluigrás: 3. Túri GabrieC- la 408 centiméter. Férfiak: 200 méter: 1. Suba Tibor 24.00 másodperc. 800 méter: 1. Cseh László 2:09.2, 3. Bencsik G. 2:16.4. Serdülő nők: 400 méter: 2. Kecskés Rozália 71.4 másodperc, 3. Kiss K. 71.8 másodperc. Távolugrás: 2. Bata Erzsébet 421 centiméter. Diszkoszvetés: 1. Major Irén 20,31 méter, 2. Kecskés Zs. 18,75 méter. Serdülő fiúk: Magasugrás: 2. Zsíros Kálmán 145 centiméter. Diszkoszvetés: 1. Tugyi Endre 38,75 méter. A versenyen kecskeméti, kiskunfélegyházi és ceglédi atléták vettek részt a Kinizsi versenyzőin kívül. i ★ Szeptember 14—15-én, szombaton és vasárnap, a Kinizsi sporttelepén rendem a járási atlétikai szövetség a ceglédi járás 1963. évi női és férfi serdülő ifjúsági és felnőtt pályabajnokságait. P. S. BARABÁS SÁNDOR traktoros szerény ember, nem dicsekszik a sikereivel. Mégis, most munkájáról faggatjuk. Hogyan került a legjobb traktorosok közé? — A helyi gépállomáson csak május 20-a óta dolgozom. Földesről kerültem Nagykőrösre. 1959. óta dolgozom Földesen a Rákóczi Termelő- szövetkezetben, mint traktoros. Itt ugyancsak traktoros vagyok. A nyár folyamán a termelőszövetkezetek gyümölcsöseiben végeztem munkám, a gyomokat irtottam gépemmel. Az őszi munkákban a vető- és mélyszántásban veszek részt gépemmel. A munkámat nagyon szeretem, s nem is tudnám más munkahelyen ellátni feladatom. Nemrég kerültem ebbe a városba, de máris megszerettem, mert szeretek itt dolgozni. A GÉPÁLLOMÁSON átlagosan 2—3000 forintot keresek. Feleségem a DÁV konyháján dolgozik, kettőnk fizetéséből szépen, meg tudunk élni. A legnagyobb problémánk az, hogy nincs rendes lakásunk, csak egy szobánk van, ahol minden zsúfolt. Igaz, van Földesen egy házam, amelyet szeretnék eladni, s helyette itt venni egy szép kis házat. Ha ez sikerül, akkor a lakásprobléma is rendben lesz, s sokkal nyugod- tabban élnék feleségemmel és négyéves kislányommal. Munkám mellett van idő néha egy kis szórakozásra is. Vasárnaponként ha nem dolgozom, meglátogatjuk a szórakozó helyeket is, s moziba is szoktunk menni. Szántóversenyeken még nem vettem részt, de napi teljesítményeim igen szépek. A NYÁRI TERVET már augusztus 10-re teljesítettem, s a 200 százalékos # teljesítményt is elértem. 1 — Máté — Budapest — Moszkva — Leningrad — Budapest i. * zgatott csoport gyüleI kezett július 30-án reggel a Keleti-pályaudvar kultúrtermében. Itt találkozott az a harmincnégy magyar fiatal, aki úgy határozott, hogy érettségi után nyári szabadságát a Szovjetunióban tölti. Városunkat tizenket- ten képviseltük. 7 óra 22 perckor indultunk a hosz- szú útra. Sokan először utaztunk külföldre. Az út hosszúnak és fáradságosnak látszott. Az út minden nehézségét feledtető Kárpátok vonulatát este értük el. A hegyek után beláthatatlan mezőkön vezetett tovább az út. Moszkvába július 31-én este érkeztünk meg. A 14—15-én, | sárnap, a í Hát érdemes volt annyit koplalni ? (Igler karikatúrája) Megörökítettük a Vaszi- lejszkája templomot. minket váró autóbusz rögtön szálláshelyünkre vitt bennünket. Az esti kivilágítása Moszkva máris gyönyörűnek tűnt. Szállodánk a „Turist” volt. Hatalmas méreteire jellemző, hogy négy, egyenként ötemeletes épületből állt. Felszerelése a legnagyobb igényeket is kielégítette. Er- delcességként megemlítem a bejáratnál elhelyezett cipőtisztító gépet, amelyet természetesen mindenki kipróbált. Moszkvai tartózkodásunk első napján meglátogattuk az állandó jellegű népgazdasági kiállítást. A kiállítás területén a szövetséges köztársaságok pavilonokkal képviseltetik magukat. A szebbnél szebb kiállítási épületek gyönyörű parkban kaptak helyet. A monumentális méretre jellemző, hogy a kiállítás területén mikrobusz közlekedik. Egy nap múlva itt az egyik pavilonban ifjúsági találkozón vettünk részt. Minden küldöttség fellépett valamilyen műsor- számmal. Mi magyar népdalokat énekeltünk. A találkozón nagymérvű jelvény- és címcserét bonyolítottunk le a jelenlevő német, angol, jugoszláv, lengyel fiatalokkal. M egtekintettük a világhírű Lomonoszov Egyetemet, melynek 24. emeletéről gyönyörű' kilátás nyílt a hatalmas metropoliszra. A huszonkilenc emeletes egyetemen kívül egész Moszkvára a monup tént írni A Tretyakov-képtár. mentalitás a jellemző. A tíz-tizenkét emeletes házak mellett még találhatók emeletes faházak is. A hatalmas terek és parkok levegőssé, széppé teszik a várost. Meglátogattuk a történelmi nevezetességű Kremlt és a Vörös teret. A szebbnél szebb templomok és bástyák szemet gyönyörködtető látványa után a Kreml kincstárát kerestük fel. Itt őrzik azokat az ősi ajándékokat, amelyeket a cárok kaptak külföldi uralkodóktól. A cárok hintoiról, koronáiról, használati tárgyairól a mérhetetlen gazdagság, pompa sugárzik. A világhírű Lenin-könyv- tár, Puskin-múzeum, Tretyakov-képtár és még sorolhatnám a szebbnél szebb helyeket, mind egy- egy állomása volt Htunknak. A metró gyönyörű állomásai, a Gorkij park szórakozási lehetőségei, a Luzs- nyiki park olyan élményekkel gazdagítottak bennünket, amelyeket egy élegyei Tervező Irodával, egymásra áthárítva a felelősséget és a jegyzőkönyvi bejegyzéseket, két hónapra leállt a munka. A munkásokat átirányították a téglagyárba. Július 4- én újból megjelentek hatan a vállalattól, hogy a félbeszakadt munkát folytassák. Augusztus 28-án a Ceglédi Építőipari Vállalat munkanaplójában rögzítették, hogy nem tudják a villanyszerelési munkák befejezését vállalni, mert a terv rossz, holott a szerződés megkötésekor ezt a részt is vállalták. Szeptember 6-án véleményt változtattak, azzal, hogy sürgősen hozzálátnak a feladathoz, de azóta színét sem látták a villanyszerelőknek. A szeptemberre kért, decemberre ígért mozi átadási határideje október 31-én, illetve november 1-én esedékes. A jelek szerint az átadás nem fog megtörténni, összesen hat ember dolgozik olyan feltételek mellett, hogy állandó hadakozásban vannak saját feletteseikkel. Minden bérfizetési napon viták vannak a teljesítménybér kifizetésével. A differencia 800—900 forintot tesz ki, s az örökös bérvita elveszi a kedvét a dolgozóknak. Ezt tetézi még, hogy megfelelő anyagellátás sincs biztosítva. Két hete kérték vállalatukat, hogy betonkeverőgépet küldjön az építkezésre. Ahogy a bírálatra nem reagált a vállalat. a munkások kéi'ését sem teljesítették. A város mozijának sorsa számunkra nem közömbös. Vajon meddig akarja a Ceglédi Tanács Építőipari Vállalata ezt a járhatatlan utat járni — felelősségrevonás nélkül?! — takács — A FÖLDEKRŐL JELENTJÜK Negyvenkét százalékra teljesítették termelőszövetkezeteink a vetőszántást ' Derekasan dolgozik a gépállomás Bői van a silózással A többi időszerű munkák, ha az időjárás nem késlelteti, a megadott határidőre befejeződnek. A mélyszántásra most van a legjobb alkalom, még mielőtt beköszönt a kukoricatörés ideje. Később a sok teendő miatt nem bírják kapacitással a traktorok. Ez a feladat szervezési probléma csupán, míg a silózás bajait egyedül nem oldják meg termelő- szövetkezeteink. A tervezett 750 köbméter silóból eddig 255 köbmétert teljesített a hat termelőszövetkezet. Többet is végeztek volna, hamegfelelő géppark állna a termelőszövetkezetek rendelkezésére. Nincs elég gép, és ami van, az is többet áll, mint dolgozik. A silógépek rendkívül elavultak. az alkatrészek pótlása vontatottan halad. Csak úgy biztosítható a működésük, ha mellettük ott parkol a műhelykocsi. Ennek megoldása pedig lehetetlen, mivel a műhelykocsinak más feladata is van a silógépek javításán túl. A silózás üteme veszélyeztetve van, hacsak a megyei gépállomás igazgatósága, vagy az állami gazdaság nem siet segítségére a városnak, hogy az állatok téli takarmánykészletének egy jelentős része biztosítva legyen. Jó ütemben halad a vetőszántás városunkban. Eddig a tervezett 7463 hold szántásra váró területből 5428 holdat felszántottak a gépállomás és a termelőszövetkezetek traktorosai. Negyvenkétszázalékos az eddig végzett munka eredménye. A legjobban a Dózsa, a Hunyadi, valamint a Petőfi termelőszövetkezetek állnak a munkában. A gépállomás derekasan teljesíti a feladatokat. A gépállomás főagronómusa, Hunyák László, és főmérnöke. Pecze János, közös jó szervező munkája során alakultak ki a mostani biztató eredmények. A vetőszántással párhuzamosan folyik a rozs és a takarmánykeverék vetése. Rozsot eddig 1356 holdon vetettek termelőszövetkezeteink, a 2940 hold tervből. Takarmánykeverék 421 holdon már a földben van. Őszi árpát összesen 240 holdat vetettek. A most ősszel telepítendő szőlők és gyümölcsösök alá a talajforgatás zömét elvégezték. A Hunyadi Termelőszö- ' vetkezetben hátra van 50 hold és a Dózsa Termelőszövetkezetben is 25 hold vár forgatásra. Lemaradás csak a mélyszántásnál és a silózásnál mutatkozik. kéziében az úttest síkossága kockázatossá teszi a közúti közlekedést. Szemben jött vele Nyitrai László helyi lakos kerékpárján, kivilágítás nélkül, s ahogyan azt a vizsgálat megállapította, szeszes ital hatása alatt. Nagy Ervin eddig megmagyarázhatatlan körülmények között, és teljesen indokolatlanul, elgázolta a helyes irányban közlekedő kerékpárost. A szerencsétlenség , körülbelül másfél méterre tör- ! tént az út szélétől és Nyit- í mi László a helyszínen ször- \ nyethalt. ! A nyomozás folyamatban j van, és a rendőri vizsgálat ! fogja tisztázni a halálos végű ! baleset körülményeit. * t t \ MmMmi í j — A földmüvesszövetkezet \ ruházati áruházában az új \ tanév kezdetétől mintegy 600 J —700 iskolaköpenyt adtak el í eddig. { ^ — Tehergépkocsijával szaíj bálytalanul közlekedett Bu- ídapesten Tóth János (Mizsei íu. 20.), akit 100 forintra bír- f ságolt a szabálysértési ható- Jság. f — A kukorica betakarítását ^szeptember 16-án kezdi meg ^ a Szabadság Termelőszövet- i kezet. y $ — Kétszáz forint balesetért, j Az Állami Biztosító helyi j fiókja 200 forint baleseti ff kártérítést utalt ki Zimány í Sándornak balesetéért. y if — Nyolcvan mosógépet vásároltak meg az elmúlt há- \ rom hónap alatt a KERAí VILL szaküzletben, í f — A Szabadság Termelőí szövetkezet határában öt-ihat í traktor végzi a szántási mun- if kálótokat. ^ — Szabálytalan előzés. Csi(f cső Mihály (Dévai u. 7.) moif torkerékpárjával két lovasfco- csit előzött kanyarban. A 6za' ^ bálytalan közlekedés 160 ío1 ff rintjába került. | — 200 hold területen tér1 if melt nagyhozamú külföldi búj í zát a Dózsa Termelőszövetk«! i. zet ebben az évben. y ff — Megkezdődött ^ harhj 'f nyaszemfelszedés a földmj vesszövetkezeti áruházbanten át nem lehet elfelejteni. M oszkvai tartózkodásunk utolsó napja szabad program volt. Ezen a napon mindenki elvásárolhatta a költőpénzül kapott 33 rubelt. Mint minden, az áruházak is óriási méretűek. A „Zum’‘ és a „Cum” a két legnagyobb áruház Moszkvában, amelyek egy-egy ötemeletes épületet foglalnak el. Az árubőség olyan nagy, hogy nem tudtuk eldönteni mit is érdemes hazavinni. A lányok nagyobb része étkészletet vásárolt, szivacsmackót és babát. A fiúkat in- kó.bb a villanyborotva, fényképezőgép, filmfelvevő érdekelte. Nem rosszmá- júan, de érdemes megjegyezni, hogy az eladók sokkal udvariasabbak, szolgálatkészebbek, mint nálunk. A Moszkvában eltöltött négy élménydús, kedves nap után nagy érdeklődéssel indultunk el Le- ningrádba. (Folytatjuk) Barta Lajos v HALÁL AZ ÚTTESTEN Szörnyethalt az elütött kerékpáros Nagy Ervin termelőszövetkezeti főkönyvelő (kecskeméti lakos) új Skodájával azzal indult él a késő esti órákiban, hogy a tánsasóigáiban levő három személyt egyik nagykőrösi vendéglátó egységben megvendégeli. Saját bevallása szerint is hatvan kilométeres sebességgel haladt, amikor Nagykörösre ért, és nem sokai törődött azzal, hogy lakott területen hajt, és azt serr bánta, hogy az eső követ-