Pest Megyei Hirlap, 1963. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-08 / 210. szám
1963. SZEPTEMBER 8, VASÁRNAP "v/£íH<ip Becsüljük meg jobban a silókukoricát írta: Dr. Magyart András, a gödöllői Agrártudományi Egyetem rektora Sok tapasztalat bizonyítja, hogy a gazdaságos takarmány- termesztés még ki nem használt nagy tartaléka a siló- kukorica. Az utóbbi időben azonban egyes, elég jelentős befolyással rendelkező személyek igen aktív agitá- ciós tevékenységet fejtenek ki a silókukorica-termesztés ellen. Tevékenységüket megkönnyíti, hogy a modern silókukorica-termesztés előnyeit nagyon sokam nem ismerik és hogy a silókukorica-termesztés helyes agrotechnikája még csak igen kis mértékben terjedt el a nagyüzemekben. Szinte jellemző az is, hogy széles körben azokat a kukoricatáblákat j .nevezték ki” silókukoricának, amelyeket nem tudtak idejekorán, megkapálni és elgyomosodtak. Emiatt érthetően alacsonyak a silókukorica-termésátlagok. Mindezek miatt az alábhiakra szeretném felhívni a figyelmet: O Viszonyaink között egységnyi területen — legtöbb helyen — a silókulco- rica adja a legtöbb tápanyagot. Ennek különös jelentősége van nálunk, ahol a szántóterület kevés, a népsűrűség nagy, s a takarmánytermő terület további növelésének csak szűk lehetőségei vannak. Egységnyi területről sok tápanyag takarítható be cukorrépatermesztéssel is, azonban a cukorrépa termesztés gépesítése még alacsony színvonalú (még nincs elég monogerm mag, kevés a répakombájn), s a cukorrépa tárolása is körülményes. A silókukoricához hasonlóan olcsó takarmányt ad az öntözött legelő is. azonban az egységnyi területről nyert tápanyag tekintetében a legelők a mi viszonyaink között jelentősebb területen nem versenyezhetnek a silókukoricával. © Miért van nagy szükségünk azoknak a takarmánynövényeknek a felkarolására, amelyek egységnyi területen a legtöbb tápanyagot adják, mint a siló- kukorica is? Ismeretes, hogy állatállományunk egy része bizonyos időszakban, különösen márciusban, áprilisban évről évre éhezik és az ősszel rárakódott súlyt elveszti. Az állatok tehát — miután nem részesülnek egész éven át bőséges takarmányozásban — a kapott takarmányt létük puszta fenntartására, nem pedig hús-, vagy tejtermelésre fordítják. Ez a helyzet sok helyen rontja az állatállomány minőségét és megdrágítja a termelést. Érthető ez, hiszen a pusztán csak létező, nem termelő állat feleslegesen emészti meg a ráfordított munkaerőt és a táplálékot, hasztalan foglalja el a drága férőhelyet az istállóban. E helyzet mindenütt való végérvényes megszüntetése az állattenyésztés és az állattermék-termelés egyik legnagyobb tartaléka. O A félreértések elkerülése végett hangsúlyozni kell, hogy a silókukorica-termesztést — különösen a mi éghajlati viszonyaink között — semmi esetre sem szabad szembeállítani a szemeskuko- rica-termesztéssel. így csak azok járhatnak el, akik az állattenyésztés haladásának e nagyhatású módszerét, .a silókukorica-termesztést le akarják járatni. Nekünk nemcsak a jelenleginél több silókukoricára, hanem sokkal több abraktakarmányra is szükségünk van. Miért célszerű mégis „az ésszerűség határáig” kiterjeszteni a silókukoricatermesztést? a) Mert a silókukoricával nemcsak a csöveket . hasznosíthatjuk takarmányozásra, hanem az egész növényt. A jó silókukoricánál a csövek súlya az össznövény mintegy 40 százaléka. A betakarításkor még zöld a levélzet, a szár pedig sok cukrot tartalmaz és a kukoricaszárban foglalt tápanyagok emészthetők. Vizsgálatok igazolják, hogy a modern agrotechnikával termesztett silókukorica minden 4,5—5 kilogrammja annyi tápanyagot tartalmaz, mint egy kilogramm abrak. Ez azt jelenti, hogy katasztrális holdanként csupán 150 mázsa termés esetén is annyi tápanyagot takaríthatunk be égy katasztrális holdról, mint amely 30 mázsa szemeskuko- rica termése. b) Abban az esetben is felkarolást érdemelne a silókukorica-termesztés, ha csak annyi tápanyagot adna egységnyi területről, mint a szemes- kukorica; a következő okok miatt: a silókukorica termesztése teljesen gépesíthető, ezért olcsó takarmányt ad. És mi a takarmányt általában drágán termeljük. így a hús- és tejtermelés költségei is nagyok, mert a költségek felét-kéthar- madát a takarmány költségei teszik ki. Egyik silókukorica- termesztési kísérletünkben, a debreceni tangazdaságban csupán GO forintba kerül egy métermázsa keményítő érték. Másrészt a silókukorica a tábláról a silótérbe, s onnan egyenesen a felhasználás helyére. az állatok elé kerül. A szemeskukorica-tennesztés- ben pedig először betörik a csöveket, a csöveket a góréba hordják, onnan a morzsolóba, a rnorzsolóból a darálóba, a darálóból a magtárba, s csak ezután a felhasználási (helyreismeretes ezenkívül az is, hogy milyen gondot jelent a kukoricaszár idejében való betakarítása. A kukoricaszár betakarítására az őszi munkacsúcs miatt legtöbbször akkor kerül sor. amikor már mint takarmány, semmit sem ér. És meglehetősen félreve- zetőek azok a véleménylek is, amelyek a kukoricaszárban foglalt takarmány száraz anyag és például a silókukoricában foglalt takarmányszárazanyag között egyenlőségi jelet tesznek. Ilyen alapon állítják egyesek azt, hogy a silókukorica kevesebb tápanyagot ad egységnyi területen, mint a szemeskukorica. A silókukorica betakarítása augusztus második felében és szeptember első napjaiban történik, amikor az időjárás még jó és amikor még nem kezdődött meg az ősziek vetése, a cukorrépa, szemeskukorica betakarítása. Amikor pedig beköszönt a rossz, esős, sáros idő, akkor az istállóhoz közel levő silótérből kényelmes a szilázs felhasználása. A kukoricaszilázst egész éven át fel lehet használni a szarvasmarha-tenyésztésben, a tehenészetben és a marhahizlalásnál. Nagyon jó tapasztalatokat szereztünk a szarvas- marhák nyáron fonnyasztott lucernával+kukoricaszilázs- zsal, télen pedig kükoricaszi- lázs-flucemaszénával való takarmányozása terén. Egyik kísérletünkben jó tejtermelő keresztezett teheneknél egy év alatt átlagosan 3800 kilogramm tejtermelést értünk el — egyeseknél 4400 kilogrammot is — anélkül, hogy abrakot a legcsekélyebb mértékben is felhasználtunk volna. És ismeretes, hogy a tehenenként évi átlagban 3800—4000 kilogramm tejet fejő gazdaságokban az évi átlagos abrakfogyasztás meghaladja a tehenenként! tíz mázsát. A silókukorica-termesztéssel lehetővé tett abraktakarékos szarvasmarha- és juhtartás tehát nagy jelentősségű abból a szempontból is, hogy az abrakfelhasználásnál nem jelentkezik a sertés- és baromfitenyésztés konkurenseként. Kísérletekben nyert at is megállapítást. hogy az új módszerrel termesztett kukorica- szilázs etetésével a nyári takarmányozásról a téli takarmányozásra való áttérés nem járt a szokásos súly- és tejcsökkenéssel, hanem ellenkezőleg, az állatok kondíciója javult, termelésük növekedett. A táplálóanyag veszteségek (a lábon álló takarmány mennyiségéhez képest) szemes- kukorica-termesztésnél nagyobbak, mint a silókukoricánál. Amerikai adatok szerint például szakszerű silózás esetén a tápanyagveszteségek nem haladják meg az 5—10 százalékot. És ami nagyon figyelemre méltó: a silókukoricában levő szemek vesztesége csupán 2 százalék körüli, ami lényegesen kevesebb azoknál a veszteségeknél, amelyek a gó- réban való tárolás esetén jelentkeznek. Ügy gondolom, ilyen irányú szabatos kísérleteket nekünk is végeznünk kell, hogy a jelenleg eléggé uralkodó szubjektív véleményeket tárgyila- gosabbá tehessük. O Melyek a modem silókukorica-termesztés alapvető követelményei? Azokon az alapvető kívánalmakon túlmenően, amelyek a sikeres szemeskukorica-termesztés feltételei is, a következők: a) A tőszám helyes meghatározása. Azt kell figyelembe venni, hogy a kukorica legértékesebb része a cső, tehát lehetővé kell tenni a csövek teljes kifejlődéséi, arra törekedve, hogy betakarításkor a csövek súlya az össztömeg súlyának mintegy 40 százaléka legyen. A csövek megfelelő kifejlődése céljából a silókukorica holdankénti növényszámát 22—25 000 körül, öntözés esetén pedig 30—35 000 körül célszerű kialakítani. A sűrűn vetett silókukorica nem teszi lehetővé a legértékesebb részek, a csövek megfelelő kifejlődését, az ilyen kukoricából készült szilázs tápértéke alacsony lesz. A javasolt növényszámmal, a kukoricatermesztés alapvető követelményeinek megtartásával és normális időjá- •rás esetén katasztrális holdanként a talajtól, a növény- ápolástól és a fajtától függően kataszteri holdanként öntözés nélkül 150—200 mázsa, öntözéssel 300—400 mázsa átlagosan is elérhető. Ez a termés öntözés nélkül mintegy 30—40, öntözéssel 60—80 mázsa abrak keményítőérték tarto.lmának felel meg. A statisztikában eddig „futó” terméseredményeket nem lehet elfogadni. Egyrészt általában a régi, elavult agrotechnikával termesztett silókukoricára vonatkoznak, másrészt a gazdaságok vezetői lényegében abban érdekeltek, hogy a szemeskukoricaként nem sikerült, elgyomosodott területeket silókukoricaként takarítsák be. Másutt pedig — nem tudatlanság miatt — a jól sikerült silókukoricát sajnálják silókukoricaként betakarítani és szemes kukoricának hagyják meg. b) A betakarítás ideje. A kukorica azzal a biológiai sajátossággal rendelkezik, hogy a csőben a teljes beérésig halmozza a tápértékét. Ezért a silókukoricát akkor célszerű betakarítani, amikor a szemek zöme viaszérésben van. Ugyanakkor a levélzet még zöid. a szár még nem száradt el és így ezek is jelentékeny mennyiségű és emészthető táplálóanyagot tartalmaznak. c) Gondot kell fordítani a szakszerű tárolásra és a fel- használásra. A silókukorica fehérjetartalma — mint ahogy a szemes kukoricáé is — közismerten alacsony. Emiatt azonban súlyos hiba volna lemondani a silókukorica-termesztés kiszélesítéséről. Egyes területeken a szójával való dúsítás segíthet a hiányosságokon, általában pedig a lucerna- és lóheretermesztés szakszerű megszervezése a tsz-ekben és az állami gazdaságokban. E tekintetben hajdúszoboszlói gazdaságunkban gazdag tapasztalatokat és ió eredményeket értünk el. Véleményem szerint ezek a tapaszA föld művesszövet kezefi versenymozgalom eredményei ISTVÁN BÁCSI SZŐLŐJE A Pest megyei földművesAz idén is jónak ígérkezik a termés a kétszáz négyszög- öles háztáji szőlőben. István bácsi elégedetten szemléli a züldessárga színű, mosolygó fürtöket (Koppány felv.) Az őszi gyümölcs- és szőlőtelepitési program ’• csaknem 3200 hold új telepítés A második ötéves terv eddig eltelt időszakéiban Pest megyében 2208 hold gyümölcsöst és 1710 hold szőlőt telepítették termelőszövetkezeteinkben. Az idei terv végrehajtása során ez év őszén 2331 hold gyümölcsös és 802 hold szőlő telepítésére kerül sor a megye nyolcvan szövetkezeti gazdaságában. E nagyszabású terv végrehajtásának sikerét nagymértékben. befolyásolja az időjárás. A növényi nedvkeringés megszűnése előtt megkezdeni nem lehet, viszont az őszi fagyok beállta előtt be kell fejezni a telepítést. Az időjárás szabja meg tehát azt, hogy mennyi idő áll majd rendelkezésre a terv végrehajtásához. A munkálatokat irányító és végrehajtó szerveknek úgy kell felkészülni, hogy a lehető legrövidebb idő alatt befejeződhessen a telepítés. Az őszi telepítések előkészületeiről a megyei tanács mezőgazdasági osztályán Gádor József kertészeti felügyelővel beszélgettünk. Tájékoztatása szerint az intézkedési terv harminc munkanapot irányoz elő a terv végrehajtására, így naponta átlag százöt holdon kell elvégezni a telepítést. A termelőszövetkezetekben telepítőbrigádokat alakítottak, s azok majd az Ültetvénytervező és Kivitelező Vállalat szakirányítása mellett dolgoznak. A tényleges telepítési munkálatok megkezdéséig azonban akad még feladat mind az irányító szerveknél, mind a termelő- szövetkezetekben, illetve a kivitelező vállalatnál. A telepítéseikhez szükséges szaporító anyag, a Földművelésügyi Minisztérium kiutalása alapján, rendelkezésre áll, és azt szerződésileg le is kötötték a tsz-ek. Egyes termelőszövetkezetek azonban még nem küldötték meg a vállalatnak a szükséges fedezetigazolásokat. Ezt a mulasztást sürgősen pótolni kell. A kivitelező vállalatnak viszont arról kell gondoskodnia, hogy a szaporító anyagok idejében és megfelelő fajtaösszetételben (!) a telepítés helyére érkezzenek. A megyei tanács mezőgazda- sági osztályának éberségén is múlik, hogy e téren fennakadás ne legyen. A termelőszövetkezeteknek viszont arra kell törekedniük, hogy a még rendelkezésre álló időben befejeződjenek a szükséges forgatások a telepítésre szánt területeken. E tekintetben máris mutat- ! koznak hibák. Egyes tsz-ek j kukoricát és más, későn érő1 növényféleségeket vetettek a telepítésre kijelölt területbe. Mintegy háromszáz hold telepítése forog emiatt veszélyben. Mulasztás történt a szükséges OMMI-vizsgálatok elvégzésénél is. Nem minden szövetkezet rendelte meg az idén idejében a talajvizsgálatokat. A jelenlegi helyzetben már az OMMI-ra hárul a feladat, hogy a késedelmet! pótolja. Az őszi telepítések előkészületeiből máris tanulságokat kéül levonnunk a következő évre. A mezőgazdasági osztálynak már most gondolnia kell arra, hogy a szőlőtelepítéshez a megyei szőlőtermelő helyek talajadottságainak megfelelő fajtájú szaporítóanyaghoz jussanak a tsz-ek. A tsz-ek idejében rendeljék meg a talajvizsgálatokat, a telepítésre szánt területekbe pedig olyan növényeket vessenek, amelyek nem gátolják majd a nyári forgatást. A szőlőtelepítéseknél helyenként szükségessé váló tereprendezések folyamatos és időbeni végrehajtásához pedig be kellene szerezni néhány szkréperládát és tolólapot, hogy ezeket a munkálatokat is elvégezhessék a gépállomások. Zárjuk ki terveink végrehajtásából az olyan bizonytalansági tényezőket, hogy a Karcagi Talajjavító Vállalat esetleg nem végzi el a tavaszi szőlőtelepítésekhez szükséges tereprendezést, minthogy ez a munka nem tartozik szorosan véve a profiljába. Ferencz Lajos Mezőgazdasági delegáció utazott Franciaországba Szombaton délelőtt Petö- házi Gábor földművelésügyi miniszterhelyettes vezetésével háromtagú mezőgazdasági delegáció utazott Franciaországba. A magyar szakemberek látogatásuk alkalmával a francia kenyérgabonatermesztés, a kukoricatermesztés és a lucernatermesztés módszereit tanulmányozzák. (MTI) — A mezőgazdasági szakmunkásokon kívül az elmúlt évben 50 szövetkezeti tagot képeztek ki traktorosnak a váci járásban. A tavasz folyamán újabb traktorvezetői tanfolyamot rendeztek, 22 fő részvételével. Az őszi munkák után kerül sor az új traktorosok továbbképzésére. tálatok is elterjesztést érdemelnek. A „zöld száron érő” sze- mesikukorica-termesztés két- j ségtelenül csökkenti a siló- j kukorica-termesztés el'nyeit, de csak kis mértékben. Ilyen kukoricák kinemesító" - után! kísérleteik mutatják majd meg, milyen mértékben és milyen feltételek mellett lehet a kukoricaszárat sikeresen, kis veszteséggel silózni. Véleményem szerint nem túlzás azt javasolni a termelőszövetkezeteknek és állami gazdaságoknak. hogy szarvasmarha és juh számosállatonként leoalább évi 40— 50 mázsa jó kukor '-'-szilázst készítsenek. Ennek különös jelentősége van azokban a I megyékben, ahol a hosszú te- I nyészidejű, nagy termést adó kukoricafajták szemtermesztésre nem érnek be, a rövid tenyészidejű fajták pedig nem adnak nagy termést. Az eredményes silókukoricatermesztés viszonylag rövid idő alatt megszervezhető. A hozzá szükséges feltételek gazdaságosan biztosíthatók. A szíve olyan mint a méz! — mondotta István bácsiról a nölei Községi Tanács elnöke. S nemcsak a szíve, a szőlője is nézesfehér Kollár Istvánnak, a toki Egyetértés Termelőszövet- zezet darálósának. Három egymást követő évben, utoljára 963-ban nyert Oklevelet a megyei borversenyen a kiváló gaz- la a mézesfehér borával. szövetkezetek eredményesen teljesítették az első félévi tervet. A főbb gazdasági mutatók arról adnak képet, hogy a földművesszövetkezetek jó irányban fejlődnek- A kiskereskedelmi és vendéglátóipari forgalmi feladatokon kívül a baromfi- és tojásfelvásárlási tervet is sikeresen túlteljesítette a hálózat, s tovább emelkedett a vendéglátás színvonala. A fejlődéshez jelentősen (hozzájárult a versenymozgalom. Az első negyedévi termelési tanácskozásokon tett felajánlásaikat nemcsak teljesítették, de túl is szárnyalták a szövetkezetek. A kiskereskedelmi hálózat például közel 17 millió forint terven felüli vállalást tett és 33 milliót teljesített, a vendéglátóipari hálózat pedig terven felül közel 6 milliós felajánlását 8 millió forintra teljesítette. Jelentősen túlteljesítették a költségcsökkentésre és az eredménynövelésre tett terven felüli felajánlásaikat is. Az első félévben tovább fejlődtek a helyi versenyformák. A múlt évben a szocialista brigádok száma 69 volt (320 taggal) Pest megyében, 1963 első félévében a szocialista brigádszint elérésére 136 brigád (6S0 fővel) tett ver- senyvállalást. A kiváló egység címért 476 egység (közel 1200 fő) versenyez. A MÉSZÖV és a KPVDSZ megyei bizottsága értékelése szerint, az alsónémedi, az ccsai és a tápiósülyi földművesszövetkezet ért el legjobb eredményt a verseny eddigi szakaszában. (d- k.)