Pest Megyei Hirlap, 1963. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-01 / 204. szám

I9S3. SZEPTEMBER 1, VASÄRNAP ™ifCít'lnn A kérdés válasz nélkül maradt EGY SZERELMI TRAGÉDIA SOK-SOK MIÉRTJE Szerelmi tragédia? — tet­tük fel a kérdést múlt va­sárnapi számunk egyik hí­rében. A hír annak a hét fiatalnak öngyilkosságáról szólt, akiknek keresztbe -vá­gott testét Cegléd és Abony között, Kecskéscsárda köze­lében találták a vasúti vá­gányokon. A lány amolyan tizenhat éves volt, szőke és szép. A férfi huszonnyolc éves vasutas, délceg ember. Szerelmi tragédia? Persze, hogy az, suttogták a szem­tanúk első pillantásra. Mi más lehetne, hiszen még holtukban is kéz a kézben feküdtek. Szerelmi tragédia — mond­ták ki a rezolúciót az ilyen esetek felmérésében oly gya­korlott életvédelmi nyomo­zók a hátukon nem min­den borzongás nélkül. Mert látnivaló volt, hogy a férfi és a. leány mégcsák nem is hirtelen felindulásban ve­tették magukat a vonat alá, hanem szívükben hideg, ko­nok elszántsággal borultak egymás mellé a sínre, s Í7V várták be a messziről dübö­rögve közeledő halált. Azután a feltevést perceken belül megerősítette a férfi zsebé­ben talált papírszelet. Búcsúlevél volt. De mi­lyen! A kapkodó, kusza so­rokban egy szerelmi tragé­dia vulkánja lángolt. Négy sor az egész, szó szerint úgy, ahogy itt leírom: „Azt ne keressék, hogy ki volt a hibás. Egy sírba és egy koporsóba tegyenek ben­nünket és a sírunkra ne vi­rágot, hanem szomorúfűzfát ültessenek.” Alatta két név: Piri, Gyur­ka. Halálos szerelem! A sza­vak mögött megrendítő drá­ma körvonalai rémlettek fel. A tragédia hdtalmas kérdő­jellé formálódott: ugyan, mi lehetett az az ok, az a jó­vátehetetlen akadály vagy baj, amiért két életerős fiatal ember ilyen rettene­tes módon eldobta életét? A nyomozók nem teljesíthették az utolsó kívánságot. Nekik ugyanis kötelességük felde­ríteni, hogy ki volt a hibás. Megírom a nyomozás ered­ményét, de az olvasó csa­lódni fog, ha azt várja, hogy szerelmi tragédiának állí­tok belőle monumentumot. Vasipari normásokat nagy gyakorlattal és képesítéssel, vasesztergályos és lakatos szakmunkásokat keresünk azonnali belépéssel. „Modem gyár 1365” jeligére Felszabadulás téri hirdetőbe 5W4WWBWWW Pilisvörösvár és Pilisszent- iván községek területén állami tulajdonban levő bányászlakások igen előnyös feltételek és jelentős kedvezmények mellett lakottan — nem bányász dolgozók által is — az Országos Takarékpénztár pilisvörösvári fiókjánál «««««««« Mert a háttérben talált mo­zaikkockák nem gránitból, hanem legfeljebb cukorsü­vegből való emlékműhöz lennének’ elegendők. Keserű, nyers, hétköznapi esetről van szó. A leányról kiderült pontos személyazo­nossága. Tizenhét éves, ka­szaperi leány volt, dolgozott is valahol. A férfi két éve nős, huszonhét éves. Másfél hónapja ismerte a lányt. He­vesen udvarolt neki. Elvált­nak adta ki magát, pedig a. feleségével harmonikus, jó házaséletet élt. A lány is beleszeretett. Hanem a szü­lőik, a lány szülei nem néz­ték a dolgot jó szemmel. Nagyon szigorúan fogták lá­nyukat. De az életet nem lehet megállítani, s — úgy látszik — kipattant a titok. Talán feltűnt a láthatáron a megcsalt asszony, vagy tán — ki tudja, a boncolásról még nincs jelentés — sze­relmüknek más következ­ményei lettek, Idáig lehet követni a fo­nalat. Azután — akár így, akár úgy volt — a józan ész azt kérdi: miért kellett a végzetes lépést megtenniök? És nyilván az olvasó is ezt kérdezi. Miért kell ma két fiatalnak ilyen szörnyű véget érnie? Mi szükség van erre? Úgy érezte tán a férfi, hogy elrontotta az életét? A leány pedig megborzadt az akadályoktól? A szégyentől? Vagy elviselhetetlenül nehe­zedett rájuk a megsértett családi erkölcs nyomasztó szelleme? Miért? Ez örök . titok ma­rad. F. A. A világon a legsúlyosabb házaspár Divat a divatékszer Meg kell gyorsítani a felújításokat A Gödöllői Járási Tanács a napokban vizsgálta meg a já­rás 1963. I. féléves költségve­tési gazdálkodását. A tanácsülés elé terjesztett jelentés megállapította, hogy a pénzügyi költségvetés első félévi feladatát általában meg­oldották, a bevételi eredmé­nyek kielégítők. Kiadási tervüket nem tud­ták maradéktalanul végrehaj­tani egyrészt a zord téli idő­járás, részben pedig anyag­hiány miatt. Így például az utak-hidak felújítására a jó­váhagyott négyszázezer fo­rintból az első félévben Gö­döllőn az Erdő utat kellett vol­na kiépíteni 256 ezer forintos költséggel, azonban az útépí­tő anyagok csak most, a be­számolási időszak végén ér­keztek meg a helyszínre. Elmaradás főleg a felújítá- j sok végrehajtása során ta- < pasztaiható. Kerepes még ? csak most rendelte meg az í útépítési tervet és még csak | most történt meg a terület fel- | mérése. Pécelen a járási Épü-1 letkarbantartó Vállalat la- £ kásfelújítási munkálatokat í végez a lakásgazdálkodási pót- £ hitel terhére. Az egész járás- £ ra engedélyezett 717 ezer fo- í rintból eddig 246 ezret hasz-5 náltak fel, ebből is X59 ezer? forintot Pécelen. Rosszabb ké- í pet mutat a bölcsődék felűjí- ? tására szánt összeg felhaszná-z lása. Az egész évre tervezett^ 180 ezer forintból 157 ezret 6 kellett volna az első félévben ? felhasználni s mindössze 18 ezer forintot költöttek el. Az ülésen megállapították: je­lentősen gyorsítani kell a munka ütemét. Megérkeztek a legújabb külföldi divatékszerek a szaküzle­tekbe. A gazdag választékból számos utcai és színházi nyakék vásárolható (MTI Foto: Kácsor László felv.) í\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\w\\\\\\\\\\\v.\v\\\\w.\'.\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\' A Magyar Helikon Könyvkiadó szeptemberi újdonságai A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MŰSORA vasárnap KO S S UTH-RADIÓ 6.10: Zenés műsor. 7.15: Köny- nyűzene. 8.52: Édes anyanyelvűnk. 8.57: A Ryermekrádió műsora. 9.40: Jószerencsét! 11.13: Bécsi Ün­nepi Hetek. 1963. 13.10: Hétvégi jegyzetek. 13.20: Népi zenekar. 13.40: Rádiőlexikon. 14.10: Művész- lemezek. 15.20: Operettr észlelek. 15.35: Uj zenei újság. 16.07: Köny- nyűzene. 16.30: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 17.20: Rádiójáték. 18.05: Népi zenekar. 18.42: Hollós-Korvin Lajos írása. 18.52: Bruno Walter vezényel. 20.10: Tánczene. 21.00: Rádiójáték. 22.28: Magyar nóták. 23.00: Kádár Kata — oper Trészletek. 23.45: Könnyűzene. PETŐFI-RADIÓ 8.00: Operakalauz. 9.25: Gazda­szemmel. 9.40: Térzene. 10.10: Gluck: A rászedett kádi — víg TELEVÍZIÓ 10.00: Hétmérföldes kamera. Üt- törőbíradó. 10.15: Vízi úttörők pa­rádéja. Közvetítés Ráckevéról. 11.10: Nemtudomka. Szovjet mese- film. 16.45: A Magyar Hirdető műsora. 17.00: Magyarország—Ja­pán férfi röplabda-mérkőzés. Köz­vetítés a Kisstadionból. Riporter: Szőnyi János. 19.20: Vietnam nem­zeti ünnepén. A Vietnami Demok­ratikus Köztársaság megalakulásá­nak 18. évfordulója alkalmából Hoang Bao Sön rendkívüli és meghatalmazott nagykövet mond beszédet. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Szép álmokat, gyerekek! 20.00: Egy pohár víz. Nyugatnémet film, 14 éven felülieknek! 21.25: Tele­sport. 21.45: Hírek. A tv-híradó ismétlése. HÉTFŐ KOSSUTH-RADIÓ 8.10: Reggeli hangverseny. 9.00: ládája. 11.42: Tánczene. 12.15: Ri­portműsor. 13.10: Hindemith: Ze­ne vonós- és réz fúvóshangszerek­re. 13.27: Versek. 13.41: Szórakoz­tató magyar muzsika. 14.25: Me­sejáték. 15.32: Tudományos híradó. 15.48: Zenés portré Vincze Ottó­ról. 16.42: Kulturális krónika. 17.02: Szűcs Lóránd zongorázik. 17.35: Tánczene. 18.00: A rádió­színház múzeumából. 21.00: Bécsi operettest. 22.00: Zenekari muzsi­ka. URH 18.35: Mozart-operákból. 19.10: Könnyűzene. 20.00: Sztravinszkij- est. 22.00: Tánczene. opera. 11.07: Miska bácsi lemezes- ^lányok, asszonyok. 9.20: Könnyű­zene. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Dolgos János jegyzete. 10.35: Dalok. 11.00: Miért szép? — elő­adás. 12.10: Mindenki kedvére. 14.10: Heti zenés kalendárium. 15.05: Daljáték gyermekeknek. 15.25: Üttörőhíradó. 15.45: Fúvósze­ne. 16.10: Vietnam nemzeti ünne­pén. 16.40: ötórai tea. 18.15: A Mi­lánói Scala együttesének felvéte­leiből. 19.05: Az if júsági rádiómű­sora. 19.25: Szórakoztató magyar muzsika. 20.25: a rádiószínház bemutatója. 21.40: A Ludvikovsz- kij- és a Farripilas-együttes mű­sorából. 22.30: Zenekari muzsika. 23.45: Magyar nóták. PETÖFI-RADIÖ 14.00: Ákos Stefi énekel. 14.25: Szép Juhászné — daljátékrészle­tek. 15.05: Sugár Rezső—Romhányi József: Kőmíves Kelemen balladá­ja. 15.40: Emlékek a hőskorszak­ból. 16.00: Könnyűzene. 16.40: Mad­rigálok. 17.05: Brahms: Zongora­művek. 17.50: Dr. Varga György írása. 18.00: Könnyűzene. 18.40: Két elbeszélés. 19.05: Dvorzsák: H- moll gordonkaverseny. 19.45: Gaz­daszemmel. 20.00: Operettrészletek. 20.55: Édes anyanyelvűnk. 21.05: Színes népi muzsika. 21.40: Vörös Károly íi§sa. 22.00: Wagner-kettő- sök. 22.30: Tánczenekarok parádé­ja. URH 18.40: Könnyűzene. 19.40: Kristo Nagy István jegyzete. 20.00: Bach: János-passio. 22.05: Tánczene. A Magyar Helikon Könyv­kiadó szeptemberben három könyvet bocsát a magyar ol­vasóközönség elé. La Fon­taine: A szerelmes kurtizán című kötete, a nagy meseíró szórakoztató történeteit, úgy­nevezett széphistóriáit tartal­mazza. Megjelenik a Magyar Heli­kon Könyvkiadónál Radnóti Miklós összes verseinek gyűj­teménye. Percy Bysshe Shelley ver­seit Kardos László és Kéry László válogatásában, a legki­válóbb magyar műfordítók tolmácsolásában tárja a könyvkiadó a magyar olvasó- közönség elé. (MTI) Dunakeszi Konzervgyár azonnali felvételre keres férfi és női segédmunkásokat Napi egyszeri étkezést 3,20 Ft térítésért, valamint munkaruhát biztosítunk; Munkásszállás nincs; Jelentkezés naponta 8—15 óra között a vállalat munkaügyi osztályán, Dunakeszi, Bem utca 4. A KISKUNLACHÁZI gépállomás alábbi szövegű bélyegzője elveszett ÁLLAMI MEZÖGAZDASÄGI gépállomás, KISKUNLACHÁZAj MNB—228. Tel.: 32. 7. sorszámú; A bélyegző érvénytelen; Orion Rádiógyár felvételre keres mechanikai műszerészi és esztergályos szakmunkásokat, valamint gépészmérnököket és gyengeáramú villamosmérnököket, gyakorlattal rendelkező gépésztech nikusokat. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán. Budapest X. kerület. Jászberényi út 29. Telefon: 149—420/173 mellék Ja víttarn ktsi-né! kerékpárját, motorkerékpárját, gépkocsiját! Gépkocsijavító és szervízműhelyeink: Budaörs, Szabadság u. 26. Dunakeszi, Tanácsköztársaság út 49. Manor, Országút 5; Nagykőrös, Ceglédi út 8; Szentendre, Görög utca 6. Pomáz, Beniczky u; 2. Kerékpár-, motorkerékpárjavító és szervízműhelyeink: Cegléd, Szabadság tér 5. Örkény, Fő u. 58. Dunakeszi, Tanácsköztársaság útja 49. Gödöllő, Szabadság út 23; Gyál, Szent István u. 51, Monor, Országút 5; Alsógöd, Felszabadulás út 39. Szentendre, Görög U; 8. Érd, Szabadság tér 12; Budaörs, Szabadság út 26. Pomáz, Beniczky u. 2. Nagymaros, Bajcsy-Zsilinszky út 45. Sződliget, Szabadság tér Maglód. Steinmetz kapitány U; 3. Túra, Templom köz 9/a. Áraink: Hengerfúrás, dugattyúkészítés, egyhengeres motorhoz, minden típusban 120—250 Pt-lg Szerviz motorkerékpár részére + olajcsere, apróbb javítások 40—60 Ft-ig Mr. és Mrs Worth Bristol-# ban (Anglia) igényt tarthat a J világon a legsúlyosabb házas- J pár címre. A férj nem keve- ^ sebb mint 266,8 kilogramm, ^ míg oldalbordája 190,5 kilo-^ grammot nyom. Összesen te- ^ hát a házaspár 457,3 kilo-^ grammos tekintélyes súllyal 4 rendelkezik. Mr. Worth terme-# te pontosan két méter magas. ^ Egyik nadrágszárában két # normál méretű ember kényei-^ rnesen elfér.

Next

/
Oldalképek
Tartalom