Pest Megyei Hirlap, 1963. augusztus (7. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-11 / 187. szám
1963. AUGUSZTUS 11, VASÄRNAP KJCú'Inn Egy a sah häsül A társadalmi bíróságok megalakulásénak hírére országszerte különböző vélemények alakultak ki és hangzottak el. Azóta már működnek — és többnyire jó eredménnyel a társadalmi bíróságok. A jó, vagy rossz, esetleg kétkedő elöérzetekre, munkájukkal válaszolnak. A Nagykőrösi Konzervgyár társadalmi bíróságának elnöke Szokonya József. Vele és a társadalmi bíróság egyik tagjával, Somodi Katalinnal, a szakszervezeti bizottság termelési felelősével beszélgettünk arról a munkáról, amit ebben az évben végeztek. Az év első napjától augusztus 8-ig tizennégy tárgyalást tartottak. Januárban egyet, februárban kettőt, márciusban ötöt, áprilisban egyet, májusban kettőt, júliusban egyet és augusztus 8-án kettőt. ' A társadalmi bíróság elnöke elmondta, hogy kezdetben, az első néhány tárgyalásnál voltak nehézségeik, különösen a jegyzőkönyvek elkészítésénél és a határozatok félreérthetetlen megfogalmazásánál. Ezeket a kezdeti botlásokat ma is őrzik az iratok. De nézzünk néhány ügyet a bíróság gyakorlatából. Ez idén elsőként N. P. ügyét tárgyalták, aki pár üveg készételt tulajdonított el és a bíróság előtt arra hivatkozott, hogy a gépkocsivezető részére Vette el a készételt, mivel annak elfogyott a pénze és éhes volt. 0, anyagi helyzete igazolja ezt, nem szorult rá a lopásra. A bíróság nem hozott határozatot, hanem javaslatot tett az igazgatónak, hogy N. P.-t három hónapra helyezze alacsonyabb munkakörbe és nyereségrészesedését 25 százalékkal csökkentsék. A társadalmi bíróság ebben az esetben elkövette azt a formai hibát, hogy nem hozott határozatot Javaslatát ugyanis a bíróság határozatként kellett volna az igazgató elé terjeszteni. A társadalmi bíróság egy másik formai hibájára derít fényt, a 6/1963. számú ügy, amely P. L. és Sz. J. cselekményeivel foglalkozik. A gyár két dolgozója szállítólevél nélkül vitt ki anyagot a gyárból és öt méter műanyagot eltulajdonított. A bíróság mindkettőjüket írásbeli megrovásban részesítette és az egyik dolgozót kötelezte ötA Budapesti Közúti Üzemi Vállalat (Budapest V., Veres Pálné u. 17.) vidéki munkahelyeire építésvezetőt. munkavezetőket, vizsgázott könnyűgépkezelőket, baggerkezelőket, és döm pervezetőket keres Jelentkezési hely: Budapest V, Veres Pálné utca 17. Munkaügyi csop. A társadalmi bíróság munkája — Kezdeti gondok — Biztató fejlődés Nagykőrösön ven forint kártérítésre. A határozatból azonban nem tűnik ki, hogy melyik dolgozó köteles az ötven forint befizetésére. A nagykőrösiek tanultak ezekből az esetekből és igyekeznek határozataikat * félreérthetetlenül és világosan megfogalmazni. Ezekből a példákból azonban megyénk többi társadalmi bíróságok elnökei és tagjai is okulhatnak, hiszen nemcsak Nagykőrösön találtunk ilyen eseteket. Figyel- niök kell arra is, hogy — különösen olyankor, ha kártérítésekre kötelezik a dolgozót — a határozatban világosan megmondják hol és mennyi időn belül élhet fellebbezéssel. A bíróság egyik legérdekesebb és egyben legtöbb gondot okozó ügye a 12/1963. számú volt. A tárgyalások iratgyűjtőiében „kiskorúak védelme” címen szerepel az ügy, bár helyesebb lett volna családvédelemként feltüntetni. A tényállás a következő: a gyámhatóság 1963. január 11- én értesíti a gyár szakszervezeti bizottságát, hogy F. S—nét részesítse komoly figyelmeztetésben, mert veszélyezteti P. B. családi életét. P. B. feleségével és két kiskorú gyermekével él együtt, de hosszabb ideje szerelmi viszonyt folytat F. S.-nével, akitől férje már korábban, emiatt elvált. A gyámhatóság is, de később a társadalmi bíróság ugyancsak P.B.-né bejelentése alapján foglalkozott az üggyel. A tárgyalásra mint vádlottat megidézték F. S.-nét, aki a gyár dolgozója, de idézést kapott P. B. és felesége, valamint a mindkét fél által javasolt, illetve kért tanúk is. A tárgyaláson valamennyi beidézett megjelent. A társadalmi bíróság kellő mérlegelés után írásbeli figyelmeztetésben részesítette F. S.-nét. Figyer lemre méltó volt az az élénkség. szilárd erkölcsi állásfoglalás, amely a hallgatóság közül felszólalók szavait jellemezték. Bár F. S.-né magatartásának változására nincs sok remény, hiszen már a tárgyalás után néhány órát P. B.-vel töltött a közeli vendéglőben, a tárgyalás mégsem volt eredménytelen, éppen hatásában, amelyet a közönségre gyakorolt. A Nagykőrösi Konzervgyár társadalmi bírósága tárgyalásról tárgyalásra jobb, hasznosabb, eredményesebb munkát végez. Szükség esetén, ha a hozzájuk került ügy nem tartozik hatáskörükbe, az iratokat átadják a rendőrségnek, vagy az ügyészségnek. Ha segítségre vagy tanácsra van szükségük, azt is megkaphatják minden alkalommal a városi ügyészségtől, ahol készségesen állnak a bíróság elnökének rendelkezésére. Thurzó Tibor 490 véradó a Csepel Autógyárban Mozgalommá vált a Csepel Autógyárban az életmentő véradás. A pártbizottság és a Vöröskereszt-szervezet felhívására elsőnek a szocialista és a szocialista címért küzdő brigádok jelentkeztek véradásra. Augusztus 8-án keresték fel a véradás színhelyét. A legtöbb véradó a normáliagyárban volt. Mindannyian asszonyok. A két nap alaitt összesen 490 Csepel autógyári dolgozó adott átlagosan 0,3 liter vért, Javult a pengeellátás Továbbra is hiányzik a Figaró Tavasz óta bosszúsággal tapasztalták a borotválkozók, hogy nemcsak ritkán lehet jobb minőségű pengét kapni, de .hiányzik az üzletekben a legkedveltebb pengefajta, a Figaró. A hiányt alapanyagellátási nehézségek okozták, a gyártó vállalat nem kapta meg az igényelt krómacél nyersanyagot, szénacélból pedig még nem tud a mi iparunk megfelelő minőségű pengét gyártani. Nem Tovább bővül a főváros környéki zöldövezet Ezer hektár új erdő telepítését készítik elő a gödöllői erdészek Budapest ipari üzemeinek I elő a talajt mélyforgatással. A terjeszkedése, a lakosság létszámának növekedése az erdészeti szakemberekre is fokozott munkát ró. Ilyen körülmények között a főváros körüli zöldövezet bővítése egyre nagyobb jelentőségű. A Gödöllői Erdőgazdaság az elmúlt hat évben több mint 10 000 hektáron telepített új erdőt, a zöldövezet növelésére azonban még nagy lehetőségek vannak. Ezen a vidéken ugyanis sok a mező- gazdasági műveléssel nem hasznosítható terület. Ezért évről-évre fokozzák az erdőtelepítés ütemét. Az idén ősszel további 1000 hektáron ültetik el a facsemetéket. Ebből 120 hektárnyi erdőt közvetlenül Budapest határában telepítenek. Az erdőgazdaság dolgo- I zói ezekben a hetekben több mint 500 hektáron készítik I rövidesen megkezdődő csemeteültetésekkel újabb rezgőnyár-, akác-, tölgy- és fenyőerdőkkel növekszik a fővárost határoló zöldövezet. ártana pedig a gyártástechnológia javításának módját szélesebb körben „kutatni, mert olyan világihírű ‘pengék, mint a Star, a Gilette és a Swing is szénacélból készülnek. A hiány mielőbbi. megszüntetésére a külkereskedelem segítségét kérte a belkereskedelem, s engedélyt kapott ötmillió külföldi penge behozatalára, ugyanakkor a külkereskedelem átadott 3 000 000 Super Dragon nevű, kizárólag exportra gyártott pengét is a hazai ellátás megjavítására. A Pen nevű osztrák pengéből 3 millió már beérkezett és 1,60 forintos áron megjelent a boltokban, a fennmaradó "kétmilliót szeptember végéig várják folyamatosan. A Figaro penge gyártásának újbóli megindulása őszre várható. (MTI) Címnyomozás Abidin Abduikerintől Zsizsik Vilmosig 125 000 Kovács, 118 000 Szabó, 115 000 Nagjy a magyar lakosság névsorában Az Országos Rendőrkapitányság legnagyobb levél- forgalmat lebonyolító szerve kétségtelenül a Központi Lakcím Hivatal, amely rég el- I szakadt hozzátartozóikat, is- I merősöket hozzásegít, hogy 1 egymásra találjanak. A hivatal 520 hatalmas szekrényében az ország egész lakosságának főbb adatai megtalálhatók, az 5 forintos illeték befizetése után bárkinek a címét megtudhatja, aki ismeri az illető születési helyét, évét és anyja nevét. Az érdeklődők azonban a néven kívül gyakran mindössze egy adatot ismernek, ilyenkor a nevek százait, ezreit kell átnézni ahhoz, hogy a kívánt címet megtalálják. A lakosság névsorában 115 000 Nagy, 118 000 Szabó és 125 000 Kovács húzódik meg. A Kovács Jánosok száma például meghaladja a 16 ezret. Három-négy órát is lapozgat az ügyeletes tisztviselő, amíg a hiányos adatok alapján rábukkan a keresett Kovács Jánosra. Hasonló helyzetben azonban egy óra alatt végez, ha például a valamivel ritkább Kiss Lászlóról van szó, a még szórványosabb Kiss Ottó pedig három perc alatt előkerül. Néha olyan lakosok címe után érdeklődnek, akiknek csupán csak nevét tudják, A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MŰSORA VASÁRNAP kossuth-radiő 7.15: Falusi életképek. 8.10: Zenekari muzsika. 9.00: Édes anyanyelvűnk. 9.05: A nagy vendégség. Rádiójáték. 9.47: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusának hangfelvételeiből. 9.55: Mikrofonnal a Föld körül. Skandinávia. 10.25: Tánczene. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta! 12.50: Hétvégi jegyzetek. 13.00: Művészlemezek. 13.50: Tudományos híradó. 14.10: Forró ritmusok. 14.55: Egy nyelv — fél ember. 15.10: Operettrészletek. 15.35: Uj zenei újság. 16.07: Rádiótörténet, IV. rész. 17.07: A hiszékenység. 17.17: Zenekari muzsika. 18.23: Tlánczene. 19.00: Uj versek. 19.15: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. 20.10: Alfonzéval a világ körül. Vidám zenei montázs. 20.48: Operettrészletek. 21.00: Közvetítés a Ferencváros—Moszkvai Dinamó nemzetközi labdarúgó-mérkőzés n. félidejéről. 21.50: Nótacsokor. 22.10: Országos sportnapok. 22.25: Bartók-művek. 23.15: Könnyűzene. 0.10: Csárdások. PETÖFI-RADIÖ 7.30: Az evangélikus egyház félórája. 8.00: Mit haljunk a jövő héten? 8.30: Világjáró magyarok. 9.00: Operakalauz. Mozart: Don Juan. 10.12: Ernőd Tamás versei. 10.27: Prágai tavasz. 1963.'A szlovák filharmonikus zenekar hangversenye. 12.25: Pista, a feledékeny. Rádiójáték gyermekeknek. 12.57: Tánczene. 13.35: Gondolatok filmekről. 13.50: Az Állami Néni Együttes zenekarénak műsorából. 14.25: Zenei magazin: Krúdy Gyula-szám. 15.15: A giccs. a fő veszély. Vidám kultúrpolitikai csin- kelődés. 16.10: Schubert: Piszt- rángötös. 16.45: Népszerű melódiák. 17.20: a rádió dokumentum» látókról. 17.30: Strauss: A cigánybárói — nyitány. 17.40: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 17.55: Puccini: Tosca. Háromfel vonásos opera. 19.55: Közvetítés a Ferencváros—Moszkvai Dinamó nemzetközi labdarúgómérkőzés I. félideiéről. 20.50: Csárdások. 21.00: Séta a természetben. A folyóvizek élővilága. 21.20: Kamarazene. 22.20: Emlékezés a spártai Meneláosz-szentélv mellett. Devecseri Gábor verse. 22.23: Twistrandevú. Részletek az Országos Rendező Iroda 1963. június 29-i hangversenyéből a Kisstadionból. 22.57: Galoppversenyeredmények. URH 18.30: Hírek. 18.35: Tánczene. 19.15: Kamarazene. 19.50: Könnyűzene. 20.35: Munka nélkül — magas fizetéssel. Riportműsor. 20.50: SZOLNOKI CUKORGYÁR 18 ÉVEN FELÜLI FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT SZERZŐDTET a kampány Idejére fkb. 1963 szeptember 1-től 1964. január l.vig). Munkásszállást, étkeztetést, munka- és védőruhát biztosítunk. Jelentkezni lehet személyesen, vagy írásban: SZOLNOK] CUKORGYÁR, munkaügyi osztály. A Royal filharmonikusok zenekara. 22.30: Hírek. TELEVÍZIÓ 8.55: Vidám gyermekjáték a vizen. Az Intervízió műsora Bukarestből. 9.30: Kros kalandjai. Magyarul beszélő szovjet ifjúsági film. 11.00: Az „Üdülőknek — üdülőkről” című műsor záróvetélkedője. 11.40: a Magyar Hirdető műsora. 17.25: Zola. Magyarul beszélő amerikai film (ism.). Csak ló éven felülieknek! 19.20: Esti beszélgetés. Riport a főváros vízellátásáról. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Szép álmokat, gyerekek! 20.00: Ferencváros—Moszkvai Dinamo labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés a Népstadionból. Riporter: Szőnyi János. A közvetítés szünetében: Telesport. 21.45: Csomagol a zenekar ... A csehszlovák Zima- tánczenekar és szólistáinak műsorából. 22.05: Hírek. Tv-híradó (Ism.). HÉTFŐ KOSSUTH-RADIÖ 8.10: Nyitott borítékban. 8.15: Operettrészletek. 9.00: lányok, asszonyok ... 9.20: Balettzene. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Tánczene. 11.04: Dal a magasban. Kassák Lajos elbeszélése. 11.20: M.ltvás Mária é* Ilosfalvy. Róbert énekel. 12.10: Mindenki kedvére. 14.10: Heti zenés kalendárium. 15.05: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.20: Könnyűzene Orlando de la Rose műveiből. 15.40: Pillangó. Móricz Zsigmond regénve folytatásokban. X. rész. 16.10: A gyermekrádió műsora. 16.27: Üttö- rőhíradó. 16.50: Ötórai tea. 17.36: Nyári illetlenségek. 18.15: Népdalcsokor. 18.44: Közvetítés az Odry Színpadról. Kedves hazug. Játék két felvonásban. 21.22: Az ötök zenéiéből. 22.15: Országos sportnapok. 22.30: Könnyűzene. 23.20: Mozart: D-dur szerenád. K. 2o3. 0.10: Verbunkosok. PETÖFI-RADIO 14.00: Schumann: Abeg-variációk. 14.25: Kórusok és népi zenekarok műsorából. 15.05; a varázs- hegedű. Részletek Egk operái- ból. 15.47: A Honvédelmi Minisztérium központi fúvószenekara játszik. 16.10: A novella mesterei. Andreasz Karkovitzasz: A fekete koráll. 16.30: Gica Petrescu énekel. Vlagyimir Tartakovszkij trombitál. 16.50: a világ minden táláról. 17.05: Zenekari muzsika. 18.35: Szellemi „talicskások”. 18.45: A dzsessz kedvelőinek. 19.05: U.1 kórusfelvételeinkből. 19.25: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. 19.40: Édes anyanyelvűnk. 19.45: Részletek Cole Porter: Csókolj meg. Kate című zenés játékából. 20.10: Derült kék ég alatt Velencétől Palermóig. Zenés utazás Itáliában. 21.05: Verbunkosok, magyar nóták. 21.40: Emlékezés August B ebeire, halálának 50. évfordulóján. 22.00: Kamarazene. URH 18.30: Hírek. 18.40: Két trió. 19.05: Könnyűzene. 19.45: Zenekari hangverseny. 21.25: Egy nyelv — fél ember. Riportműsor. 21.40: Tánczene. 22.30: Hírek a próbálkozás ilyenkor : sein mindig sikertelen. Nemrég egy 16 éves lány kereste édesanyját, akitől egyéves korában elszakadt. Itt a lakcímhivatal óriási adatgyűjteménye nem segített ugyan, a hivatal vezetői azonban a kerületi anyakönyvve- zetőségen kiderítették, hogy a keresett édesanya a Baross utca 47. szám alatt lakik, anya és leánya azóta boldogan egymásra talált. A Központi Lakcím Hivatal munkatársai munkájukat betű szerinti értelemben úgy ismerik, mint az abc-t, sőt gyakorlati meggondolásokból a munkát és az abc-t egyaránt megreformálták. A betűk sorrendjét hangzás szerint csoportosították, hogy elírás esetén is rátaláljanak a keresett névre. Névsoruk Abidin Abdul- kerin jugoszláv származású püspökladányi lakossal kezdődik. az utolsó karton pedig Zsizsik Vilmos 28 éves. nemeslődi lakosé. Havonta több mint 20 000 érdeklődőnek írják meg a kért címet, s alig fordul elő. hogy a nyomozás sikertelenül végződik. Egy-egy elhalt hozzátartozó címét persze már nem közölhetik, ehelyett külön kívánságra megküldik az illető fényképének másolatát. cserélje be régi rádióját- ujraí SZEPTEMBER 30-IG 1500 Ft feletti rádióvásárlásnál | 150 Ft-tól 550 Ft-ig terjedő áron beváltjuk régi készülékét! Felvilágosítás a szaküzletekben! j Nyári Vásár augusztus 5—17-ig ! Fiú Kötött áttört ing 15,— — 3#,— Ft-ig, engedmény 30 % I Férfi rövidujjas pólóing 35,— — 40,— Ft-ig, engedmény 30 % 1 Férfi rövidujjú habselyeming 73,-------81,— Ft-ig, engedmény 30 % ; Férfi rövidujjas nylon Ing 157,— Ft, engedmény 30 % ! Gyermek cérnakesztyű 17,70 — £4,70 Ft-ig, engedmény 30 •/„ • Férfi pamut és flór bokafix 10,-------30,— Ft-ig, engedmény 30 % ) Gyermek pamut és flór bokafix 3,— — 16,— Ft-ig, engedmény 30 % ■ Női nvlon shortharisnva 48,— — 52,— Ft-ig, engedmény 30 •/, Kaphatók a kijelölt áruházakban és boltokban!