Pest Megyei Hirlap, 1963. augusztus (7. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-08 / 184. szám

MEGYEI 1963. AUGUSZTUS 8, CSÜTÖRTÖK 5 Strand lesz Ezrek fürdőznek Pilisvörösvárolf az i,H><ves>ír.élyes bánva- iszapoló iában — Jövőre strandfürdő nyílik a helyén hosszú és 25 méter széles sza­kaszát rendeznék, a többit folyamatosan néhány éven be­lül. Ugyanakkor fásítanák, füvesítenék a tó környékét, a parthoz kivezetnék a község­ből a vízvezetéket, hogy tu- solási lehetőséget biztosítsa­nak, de nem utolsósorban azért is, hogy egészséges ivó­vizük legyen a strandolóknak. Átmenetileg két közös, külön férfi és külön női öltöző épí­tését tervezik, kabinsort csak később emelnének. Ezeknek a munkálatoknak az előkészíté­sét a várakozás ideje alatt el­végzik. Úgy remélik különben, hogy a tó és környékének rendezé­si munkálataihoz még az ősz beállta előtt hozzákezdhetnek, kora tavasszal pedig folytat­nák és nyár elejére a Slötyi- nek legalább egy része szabá­lyosan működő strand lesz. Sz. E. mai nap csü­augusztus 8, László napja. 4.30, nyugszik 1963. törtök, A nap kél 19.09 órakor. A hold kél 21.07, nyugszik 7.45 órakor. Várható időjárás ma es­tig: felhősebb idő, több he­lyen zivatar, eső. Mérsé­kelt, a zivatarok idején élén- kebb szél. A hőség nyuga­ton megszűnik, keleten mér­séklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29— 32 fok között. — Tanácstagi beszámolót tart Püspökszilágy község­ben augusztus 9-én. 19 óra­kor dr. Lakatos Imre, a megyei tanács vb-elnökhe- lyettese. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH-RÁDIÓ 8.10: Édes anyanyelvűnk. 8.15: Zenekari muzsika. 9.00: Petőfi és a Tizek Társasága. 9.28: Magyar nóták. 10.10: Miért szép? 10.40: Operarészletek. 11.32: Kozmosz. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Tíz perc az igazgatóval. 13.10: Hétfő­től szombatig. 14.10: Zenekari muzsika. 15.40: Mit olvassunk? 16*10: Könnyűzene. 17.05: Tudósa­ink arcképcsarnoka. 17.20: Rigo- letto. 18.18: Muzsikáló képeslapok, IX. 18.40: Ifjú figyelő. 19.00: Tánczene. 20.25: Bécsi Ünnepi Hetek, 1963. 22.15: Gyermekneve­lés. 22.30: Könnyűzene. 23.17: Kulcstörténet. 23.30: Kórusok, hangszerszólók. 0.10: Filmzene. PETÖFI-RÄDIÖ 14.00: Bozay Attila: Trió. 14.25: Dallal, tánccal a világ körül. 15.05: Munkásklub. 15.20: Könnyű­zenei híradó. 16,10: Egyenes úton. 16.30: Az ifjúsági rádió műsora. 16.5o: A külföldi sajtó hasábjai­ról. 17.05: Francia forradalmi da­lok. 17.20: Két ember a sztyeppén- 17.45: Fúvószene túncritmusban. 18.00: Hangverseny a 18.29: Nobel-díjas tudósok a Bó- deni-tó partján. 18.39: Szvit. 19.05: Közvetítés a kecskeméti Katona József Színházból. Nyiss ajtót, ha kopogtatnak. 20.51: Népi zene. 21.05: Operettrészletek. 22.00: Zenei fejtörő. URH 18.40: Füredi Anna-bál. 19.00: Két szimfonikus költemény. 20.03: Tánczene. 21.00: Operarészletek. 21.30: Modernség. 22.00: Brahms- művek. TELEVÍZIÓ 18.25: Hírek. 18.30: Kicsinyek műsora. 1. Funtik kalandjai. Rajz­film, 2. A kutyus vacsorája. Báb- jelenet. 19.00: Tóth János 45. nya­ra. Kékes-di Gyula mondja el fa­lusi jegyzetét. 19.05: Teles-port. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Szép álmo­kat, gyerekek! 19.55: Mai vendé­günk. Erdei Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára. 20.05: A jövő hét műsora. 20.15; Könnyű vízi zene. Közvetítés Ti- hanyból. 20.45: Mintha tegnap történt volna, . Vidám műsor Ki­____________ rály Dezső írásaiból. (Ismétlés.) stúdióban. 1 22.20: Hírek. Tv-hlradó (ismétlés). — Műsoros divatbemu­tatót rendez Nagykátán augusztus 11-én, 16 órai kezdettel a földművesszö- vetkezet. A divatcikkek be­mutatásán kívül fővárosi táncdalénekesek is fellép­nek. — Megkezdték a nyári vecsési káposzta savanyí­tását Vecsésen. A két ter­melőszövetkezet több va- gonnyi, úgynevezett kap­ros káposztát küld rövi­desen a fővárosi piacok­ra. — Tizenegy és félmil­liárd forinttal gyarapodott 1959-től 1962-ig a terme­lőszövetkezetek vagyona. Az idén minden eddiginél na­gyobb beruházást kapott a mezőgazdaság, nyolcmiliiárd forint értékben. — Nagy sikert aratott őszibarackjával az érdi Ba­rackvirág Termelőszövetke­zeti Csoport a közelmúlt­ban megrendezett szegedi őszibarack-kiállításon. Az érdi őszibarack első díjat szerzett. — Ma este, 10-én, 11­én és 19-én este nyolc órakor Szegeden, a szabad­téri színpadon J. Strauss: Cigánybáró című három- felvonásos nagyoperettjét adják elő Edward Strauss vezényletével. Ugyancsak ezt az operettet tekinti meg augusztus 19-én 500 Pest megyei szövetkezeti gazda. — Élre tört a fóti Vörös­marty Termelőszövetkezet a váci járás közös gazdasá­gainak féléves versenyében. Második helyre a váci Kossutlh Tsz került, míg a harmadik helyezést a vácdukai Uj Barázda Ter­melőszövetkezet szerezte meg. — Bevált az úgyneve­zett gödöllői csuklós szal­malehúzó berendezés, A szerkezetet a Gödöllői Tan­gazdaság szakemberei ké­szítették és mint a Gép­kísérleti Intézet vizsgálata is bizonyítja, minőségileg az eddig ismert szalmalehú- zók közül ez végzi a leg­jobb munkát. — Befejezték a százha­lombattai Dunamenti Hő­erőmű kétszáz méter ma­gas kéményének bélésszi­getelő burkolását. Elké­szült már a vízkivételi mű, most próbálják ki a vízlágyító berendezéseket. Mint ismeretes, az erőmű első gépegysége november 7-én már áramot szolgáltat. — Javul a Dunakanyar élelmiszerellátása. Tahitót- faluban új kenyérgyárat építenek, amely naponta fél vagon kenyeret biztosít a környező községeknek, — Az országgyűlési könyv­tár kéri, hogy akiknek bir­tokában van a Kék madár című irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat első' évfo­lyamának 1., 2., 3., 4., 5., 6. számainak egyike, értesítse megvásárlás vagy betekin­tés végett a könyvtárat. — Lipcsébe készül egyhe­tes vendégszereplésre a Naigykőrösd Konzervgyár ze­nekara. A lipcsei vásár idején, augusztus 31 és szep­tember 6-a között szóra­koztatja a vásár résztve­vőit az együttes. — Köszönetét mondunk mind­azoknak. akik fiunk, Szász László tragikus elhunyta alkal­mából részvétüket és eeyüttr érzésüket felezték ki. Szász József és családfa ^XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXNXXXxXXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXXXVXX' s\\\xxx\\xx\xv\\\vx\\\«S\x\\xxx\\\\xxxx\\x\x\\\\\v>\v&xxv\\\\\\\\\\\v\\\\\x\\\v,\\\\\\\\\\\\\\\\\v\\\\\vvx, HÉTFŐ. AUGUSZTUS 13. Kossuth rádió: 8.10: Nyi­tott borítékban. Jegyzet. 8.15: Operett-részletek. .0.00: Lányok, asszonyok ... 0.20: Balettzene. 10.10: Az óvodá­sok műsora. 10.30: Táncze­ne. 11.04: Dal a magasban. Elbeszélés. 11.20: Mátyás Mária és Ilosfalvy Róbert énekel. 12.10: Mindenki ked­vére. 14.10: Heti zenés ka­lendárium. 15.05: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 15.20: Könnyűzene Orlando de la Rose műveiből. 15.40: Pil­langó. Folytatásos regény, X. rész. 16.10: A Lórántffy Zsuzsanna úti ének-zenei általános iskola ének- és ze­nekarának műsora. 16.27: .Üttörőhíradó. 16.50: ötórai tea. 17.36: Nyári illetlensé­gek. 18.15: Népdalcsokor. 18.45: Kedves hazug. Játék 2 felvonásban. Közvetítés az Odry Színpadról. 21.22: Az ötök zenéjéből. 22.15: Or­szágos sportnapok. 22.30: Könnyűzene. 23.20: Mozart: D-dúr szerenád. 0.10: Ver­bunkosok. Petőfi rádió: 14.00: Schu­mann: Abegg-variációk. 14.23: Kórusok és népi ze­nekarok műsorából. 15.05: A varázshegedűből. Opera- részletek. 15.47: A Honvédelmi Minisztérium Központi Fúvószenekara játszik. 16.10: Éjszaka a vo­naton. Elbeszélés. 16.30: Gi- ca Petruscu énekel. 16.50: A világ minden tájáról. 17.05: Zenekari muzsika. 18.35: Egy hét — több százezer fo­rint. 18.45: A dzsessz kedve­lőinek. 19.05: Üj kórusfel­vételeinkből. 19.25: Gazda­szemmel hazánk mezőgaz­daságáról. 19.40: Édes anya­nyelvűnk. 19.45: Részletek Cole Porter: Csókolj meg Kata cimű zenés játékából. 20.10 • Derült kék ég alatt Velencétől Palermóig. Zer.és utazás Itáliában. 21.05: Ver­bunkosok. 81.40: A jó öreg Bebel. írás. 22.00: Kamara­zene. KEDD. AUGUSZTUS 13. Kossuth rádió: 8.10: Ope­rafinálék. 9.00: Az Ifjúsági Rádió Petőfi útján című műsorának xvnr. része. 9.33: Szovjet népek zenéjé­ből. 10.10: Dalok és hang­szerszólók. 10.40: Dal a fo­lyó felett. Lírai játék. 12.15: Tánczenei koktél. 12.58: A vidéki színházak műsora. 13.00: Beszéljünk szépen magyarul. 13.15: Zenekari muzsika. 14.10: Operett­hangverseny. 15.20: Dr. Germanus Gyula: Vallomás a pályámról. 15.54: Gyer­mekkórusok. 16.10: Kamara­zene. 16.50: Uj versek. 17.00: Könnyűzene négy városból. 18.15: Mario del Monaco énekel. 18.45: Beszélgetés egy védőnővel életéről. 19.00: Népi zene. 19.25: Sza­bó család. 20.25: Tánczzene. 20.50: Miért szép'.’ Juhász Gyula Magyar táj, magyar ecsettel cimű verséről. 21.05: A Bécsi Filharmonikusok hangversenye. 22.15: Orszá­gos sportnapok. 23.15: Dal­játékokból. 0.10: Éji zene. Petőfi rádió: 14.00: Gu­lyás László: Fonó. 14.25: Weber. Harc és győzelem. Kantáta. 15.05: Egy legenda története. 15.20: A szerző és dalai. Zenés beszélgetés Hi­das Antallal. 15.50: Időszerű nemzetközi kérdések. 16.00: Tánczené. 17.05: A magyar kabaré atyja. Nagy Endre műveiből. 17.38: Szebenyi János és Miskolczi Margit hangversenye. 18.13: Gyöngy Pál műveiből. 18.45: A Ma­gyar Rádió és Televízió Énekkara énekel. 19.05: Ver­sek. 19.18: Az arlesi lány. Részletek Bizet. Cilea és Daudet művéből. 20.05: Fú­vósátiratok. 20.15: Szívesen hallgattuk — Pénteken este. 22.40: Virágénekek. pest MEG VEI RADICES TCLEVIZIC ^Mulatt _________ 1 963. augusztus 12-től 18-ig Állandó müsorszamok Kossuth-rádió: 4.26; Rákóczi induló. — 4.: tői 7.59-ig: Vidáman — frissen! Zenés műsor, jelentés. — 6.00: Falurádió, 6.35: Sport- és totóhírek. — 6.59; Pontos időjelzés. 5. 7.00: Hírek, időjárás.jelentés. — 7.10; Üj könyvek. — Kb. 7.30; Színházak es ^ Hírek, idő járásjelentés. — 4.35- y Közben: 5.30: Hírek, időjárás- $ Pontos időjelzés. 6 — 7.W>: JttireK, iaojaras.ieienies. — i.wí uj -----_ ~ 's m ozik műsora. - Kb. 7.45: Hirdetőoszlop. — 7.59: Pontos időjelzés. — 8.008 Mű- y sorismertetés, idő jár ás jel ént és. — 8.08: Technikai szünet. 10.00: Hírek, lapszemle, időjárás jelentés. — U.59: Időjelzés. hírek, idöjárásjelentés. - 16.59: Időjelzés^ - 17.00: Hírek; —x A-’fÍLiL6 éj8*~Í! ? — 8.59: Időjelzés. — J 12.00: Déli harangszó, ^ gyerekek! — 19.59: időjelzés. — 30.00: Esti krónika, idöjárásjelentés. - 21.59: ^ Időjelzés. — 22.00: Hírek. Néhány perc külpolitika, idő járásjelentés. — 24.00: Hl- £ rek. idöjárásjelentés. — 0.30: Himnusz. — Utána: Víz jelzőszolgálat, J Petőfi-rádió. 5.30: Hírek, időjárás jelentés. — 6.00-tól 8.00-ig: Reggeli zene. < — Közben kb. 6.25: Színházak és hangversenvek műsora. — 6.50: Torna. — 8.00: > Hírek, időjárás jelentés. — 8.10: Műsorzárás. 13.50: idegen nyelvű vízjelzoszolga- ^ lat. — 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. — 16 00: Hírek, időjárásjelentés. — 18.00: $ Hírek, idöjárásjeientés. — 21.00: Hírek, időjárásjelentés. — 23.00: Hírek, időjárás- ^ jelentés. — 23.15. Műsorzárás. SZERDA, AUGUSZTUS 14. ^\\va\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\n\n\v>\^ operettekből. 17.40; Láttuk, hallottuk. 18.00: Hanglemez­gyűjtők 20 perce. 18.20: Or­vosi tanácsok. 18.25: Gyar­mati Vera és Katona Ag­nes hangversenye. 19.05: Az egzisztencializmus és etika. 19.25: Dalol az ifjúság. Ze­nés portré Kerekes János­ról. 20.20: A magyarokhoz. Berzsenyi Dániel verse. 20.24: Közvetítés Rómából. 21.46: Szabadidejében ope­ratőr. 22.00: Tánczene. VASÁRNAP, AUGUSZTUS 18. Kossuth-rádió: 8.10: Of­fenbach operettjeiből. 9.00: A barátság hullámhosszán. 9.10: Kamarazen«. Könnyűzene. 11.00: Szép magyar novella. 11.20: Régi híres énekesek műsorából. 11.52: Nyitott borítékban. Jegyzet. 12.10: A műsort összeállították a hallgatók. 13.45: A falu villamosítá­sa ... 14.10: Nótacsokor. 14.40: Az Ifjúsági Rádió mű­sora. 15.00: Zenekari muzsi­ka. 15.50: Hét nap a külpo­litikában. 16.10: Előszóval — muzsikával. 18.10: Gondo­lat. A Rádió irodalmi heti­lapja. 18.50: A Rádió dal­színházának bemutatója: Fő a vendég. Zenés játék két részben. 21.33: Zörget­tem az ajtón. Regénybemu­tató. 22.30: Tánczene. Petőfi-rádió: 14.00: Glazu­nov: Hangversenykeringő. 14.25: Autósok és motorosok ötperce. 14.30: A nürnbergi mesterdalnokok. Részletek Wagner operájából. 15.05: A megbízott vőfély. Ráoii-i- ték. 16.12: Bach orgonamű­vek. 16.40: Cigánydalok, csárdások. 17.05: Heti hang­versenykalauz. 18.00: Köny- nyűzene. 18.48: Versek Ilo­nához. 19.05: Századunk ze­néjéből. 21.05: Legkedvesebb verseim. 21.25: Muzsikáló képeslapok. 21.45: Olasz operaest. 22.40; Cseresznye­virágok balladája. Kossuth rádió: 8.10: Napi­renden. 8.15: Könnyűzene. 9.00: Az Ifjúsági Rádió Pe­tőfi útján cimű műsorának XIX. része. 9.30: Hangszer­szólók. 10.10: Szórakoztató magyar muzsika. 10.43: So­mogyi Ekhó . . . Riport. 10.56: Beethoven: I. szimfó­nia. 11.25: A Szabó család. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Törvénykönyv. A Rá­dió jogi műsora. 13.15: Aida. Részletek Verdi operájából. 14.10; Az Észt Rádió Fúvós­zenekara játszik. 14.25: Lá­nyok, asszonyok . . . 14.55: Népi zene. 15.40: Pillangó. Folytatásos regény, XI. rész. 16.10: Tánczene. 16.30: Dietrich Fischer-Dieskau énekel. 17.05: Világgazdasá­gi híradó. 17.20: Klasszikus operettekből. 18.10: Nemzet­közi tükör. 18.20: Két ver­senymű. 19.05: Tíz év Eg- ressy Gábor színművész életéből. 20.20: Könnyű­zenei híradó. 21.00; Közvetí­tés az MTK—Chelsea nem­zetközi labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. 21.50: Schu­bert: Moment musical Asz- dúr. 22.20: Soorthírek. 22.25: Közvetítés Badacsonyból, a Kisfaludy-házből. 22.55: Ope- rarészletek. 0.10: Filmzene. Petőfi rádió: 14.00: Mihály András—Gál Zsuzsa: Emlék és intelem. 14.25: Duna- ievszkij operettjeiből. 15.05: Futurusz kapitány újabb kalandjai. 15.28- Vivaldi: A négy évszak. 16.10: Ketten az úton. Könyvismertetés. 16.30: Könnyű dallamok. 17.05: Régi magyar zene Európában. Előadás. 17.40: Orvosi tanácsok. 17.45: Hir­detőoszlop. 18.00: Népdalok, népi táncok. 18.35: Rádió­szabadegyetem. 19.05: Tánc­zene. 19.58: Ä Hannoveri Rádió Énekkara énekel. 20.25: A mai magyar drá­ma. II. rész. 21.05: Operák Gozzi színműveiből. 21.30: Könnyűzene. 22.00: Zenekari muzsika. CSÜTÖRTÖK. AUGUSZTUS 15. Kossuth rádió: 8.10: Reg­geli hangverseny. 9.00: Az Ifjúsági Rádió Petőfi útján című műsorának XX. része. 9.32: A Bartók Béla Zene- művészeti Szakiskola Zene­kara játszik. 10.10: Lakatos Sándor népi zenekara ját­szik. 10.50: Édes anyanyel­vűnk. 10.55: Beethoven: B- dúr trió. 11.32: Rádió-sza­badegyetem. Évmilliókat mérő órák 12.15: Tánczenei koktél. 12.38: A vidéki szín­házak műsora. 13.00: Embe­rek sorsáról döntenek. Ri­port. 13.10: Hétfőtől szom­batig. Zenés országjárás. 14.10: Erkel operáiból. 14.50: Fiatalok stúdiója. Verses útinapló. 15.07: Táncmeió- diák. 16.10: Zenekari mu­zsika. 17.05: Van új a nap alatt. Tudományos híradó. 17.20: A Prágai Rádió Eszt- rádzenekara játszik. 18.15: Csárdások 18.30: A Koreai Népköztársaság nemzeti ün­nepén. 19.00- Zenés posta. 20.25: Mozart: Don Juan. Kétfelvonásos opera. 22.15* Sporthírek. 23.45: Könnyű­zene. Petőfi rádió: 14.00: Tánc­zene. Mészáros Magda éne­kel. 14.25: Színes népi zene. 15.05: Zenekari muzsika. 16.10: Költők nyomában a Balaton körül. 16.36: Ke­mény Egon; Könnyűzene. 16.50: A külföldi sajtó ha­sábjairól. 17.05: Operahár­masok. 17.30: Százados szenzációk. 18.00: Hangle­mez. 18.03: Zenés történet ^ pesti Montmartre-ról. 19.05: Falu Tamás verseiből. 19.10: Budapest hangversenyter­meiből. 20.25: A parkinzoniz ­musról. Beszélgetés dr. Szendéi Adám adjunktussal- 20:35: Élőszóval —- muzsiká­val. PÉNTEK, AUGUSZTUS 16. Kossuth rádió: 8.10: Tánc­zene. 8.55; Üvegház . . . Ri­portműsor. 9.15: Operarész­letek. 10.10: Cirmos cica, jaj . . . Az óvodások műso­ra. 10.30: Napirenden. 10.35: Mezei csokor. 11.00: Magyar Pantheon. Két államférfi. Hangjáték. 11.53: Hangle­mez. 12.15: Mindenki ked­vére! 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságá­ról. 14.10: Könnyűzene. 14.40: Mit ebédel a búzavi­rág? 15.00; Weber operáiból. 15.43: Pillangó. Folytatásos regény. XII. rész. 16.10: Két- zongorás művek. 16.45: Gyújtópontban: Az Alumí­niumipari Tröszt. 17.00: öt­órai tea. 18.15: Beethoven- művek. is.00: Amíg a búzá­ból kenyér lesz. 19.25: A műsort összeállították a hallgatók. 20.20: Országos sportnapok. 22.35: Prágai tavasz. 1963. Közvetítés a Smetana Teremből. 0.25: Kálmán Imre: ördöglovas. Palotás. Petőfi-rádió: 14.00: Sztras- tyuk János: Román szvit. 14.25: Zenekari muzsika. 15,05: Könnyűzenei híradó. 15.45: Bartók: Gyermekek­nek — részlet a III. füzet­ből. 15.55: Énekkarok. 16.10: Lermontov versei. 16.30: Verbunkosok, katonadalok. 17.05: Andersen két meséje: 1. Az ezüsthúszás, 2. A ki­rálykisasszony és a borsó­szem. 17.18: Magyar pa­rasztdalok Bartók zongora­művéből. 17.35: Fiatalok filmklubja. 17.55: Könnyű dallamok. 18.45: Ismeret­terjesztő előadás. 19.05: Operettrészletek. 19.32: Az örök vándor. Elbeszélés. 19.52: Mózes és Áron, *- letek Schönberg operájából. 21.05; Irodalmi arcképcsar­nok. A haramia. Aesopus. Villon, Petőfi, Csapek, Heltai Jenő, Molnár Ferenc műveiből összeállítás. 21.51: Sporthírek. 22.00: Mozart: E-dur trió. 22.20: Magyar nóták. SZOMBAT. AUGUSZTUS 17. Kossuth-rádió: 8.10: Lá­nyok, asszonyok. 8.30: Ma­gyar nóták. 8.54: A pala­csintás király. Mesejáték. 10.10: Zenekari muzsika. 11.10: Előfordul, hogy... Jegyzet. 11.15: Operettrész­letek. 12.15: Tánczenei kok­tél. 13.00: Mit olvassunk? Könyvszemle. 13.15: Sám­son és Delilla. Részletek az operából. 13.45: Hirdetőosz­lop. 14.10: Népek zenéje. 14.45: Ifjúsági magazin. 15.10: Kamarazene. 16.10: Könnyűzene. 17.05: Indoné­zia nemzeti ünnepén. Kávé­virág. Egyfelvonásos szín­mű. 17.40: Táncoljunk pol­kát! 18.15: Vonós-tánczene. 18.40: Szóljon hozzá! 19.00: Zenekari muzsika. 20.25: Karinthy Frigyes est, az író halálának 25. évforduló­ja alkalmából. 21.35; Hang­lemezparádé. 22.30: Zenés séta Londonban. 23.30: Nép­dalok. 23:44: Kórusok a négy évszakról. 0.10: Köny- nyűzene. Petőfi-rádió: 14.00: Film­zene. 14.25: Vígoperákból. 15.05: Mátrai Zsuzsa éne­kel. 15.45: Válaszolunk hall­gatóinknak . . . 16.00: Zene­kari muzsika. 17.05: Rádió A televízió műsora Kedd, augusztus 13: 18.45: Hírek. 18.50: A kritikus ál­lapot. Angol ipari kisfilm az atomról. 19.10: Gitár és autóduda. Bolgár rajzfilm 19.20: Az Országos Sportna­pokról jelentjük. 19.30: Tv- híradó. 19.45: Szép álmokat, gyerekek! 19.55: Az áldozat közbeszól. V. Magyarul be­szélő NDK bűnügyi film. 20.45: ökölvívó nemzetközi verseny döntői. Közvetítés a Kisstadionból. 21.45: Hí­rek. Tv-híradó. Szerda, augusztus 14: 10.00: Tv-hiradó. 10.15: Az áldozat közbeszól. V. Ma­gyarul beszélő NDK. bűn­ügyi film. 11.10: 30 perc burleszk. Amerikai kisfil- mek. 18.10: Hírek. 18.15: A Magyar Hirdető műsora. 18.25: Mezőgazdászok fóru­ma. 18.30: Az ember és a folyó Kelet kapujában. 18.55: Gyerekek és köny­vek. Magyar kisfilm. 19.10: Koreai NDK nemzeti ün­nepén. 19.20: Tv-világhír- adó. 19.45: Szép álmokat, gyerekek! 20.00; MTK— Chelsea labdarúgó mérkő­zés. Közvetítés a Népsta­dionból. A közvetítés szü­netében az Országos Sport­napokról jelentjük. 21,50* Ernster Dezső énekel. Zon­gorán kísér Freymann Mag­da. 22.10: Hírek Tv-világ- híradó. Csütörtök, augusztus 15: 18.20: Hírek: 18.25: Kincs­keresők és kincsvadászok. A Tábortűz és a Tv rejt­vényműsora. 18.35: Nagy pillanatok — nagy felfede­zések A Déli-sark. 19.05: Telesport. 19.30: Tv-hiradó. 19.45: A jövő hét műsora. 19.55: Szép álmokat, gye­rekek! 20.05: Isten őszi csil­laga. Magyar filmdráma. 21.35: Delacroix. Megemlé­kezés halálának 100. évfor­dulóján. 21.55: Hírek. Tv- híradé. Péntek, augusztus 16: 10.00: Tv-híradó. 10.15: Te­lesport. 10.30: Isten őszi csillaga. Magyar filmdrá­ma. 12.00: A jövő hét mű­sora. Szombat, augusztus 17: 18.25: Hírek. 18.30: Tv-ma- gazin. Üdülés a vízen és a vízparton. 19.00: Ismeretlen Budapest. Külváros. 19.20: Az Országos Sportnapokról jelentjük. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Szép álmokat, gyere­kek! 19.55: Három szere­lem. Jugoszláv film. 22.00: Maupassant novellái. V. Egy párizsi polgár va­sárnapja. Magyarul beszélő francia film. 22.25: Hírek. Tv-hiradó. Vasárnap, augusztus 18: 16.55: Atlétikai nemzetközi verseny. Közvetítés a Nép­stadionból. 19.10: Hírek. 19.15: Az autó. Magyar kis­film. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Az Országos Sportnapokról jelentjük. 19.55: Hétről hét­re. 20.05: Szép álmokat, gyerekek! 20.15: Nagy siker volt .. . Halló itt Gabriella, Olasz filrovígjéték. 21.50: A tánc és a dal fiatal mű­vészei. A Pécsi Nemzeti Színház művészeinek mű­sora. 22.35: Hírek. Tv-hír- adó. (A Magyar Rádió és Te­levízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.) S»CO^\\\V\\V\\\\ViV\\\VVv\\\V\\\V\VN»NO^Íí^^ I emberi életet fenyegető ve- j szélyt. Előzetes költségekre 60 ezer forintot szavazott meg a községi tanács. Ezek után már a tavasszal megtartották a tónál a hely­színi bejárást, és ez alkalom- [ mai vegyvizsgálat céljaira mintát is vettek vizéből. Az [ Országos Közegészségügyi In­tézet most értesítette a közsé­gi tanácsot, hogy a tónál vett vízminták kémiai és bakteoro- lógiai vizsgálata szerint elfo­gadható minőségű felszíni víz­nek felel meg a Slötyi. Cse­kély szennyezés található ugyan vízében, de ez valószí­nűleg a tóba ömlő érből szár­mazik. Az ér vizét vagy el kell vezetni, vagy a tó partjá­tól ötven méterre elszikkasz­tani. Ha ezt a feltételt teljesí- S tik. közegészségügyi szem­pontból a strandfürdő megépí­tése szempontjából nem emel­hető kifogás. A községi tanács ezekután nyomban hozzákezdett Volna a már elkészült szintezési és metszetterv alapján a tó mély­ségének feltöltéséhez. írást ka­pott azonban a bányafelügye­lőségtől, amely arról értesí­tette. hogy az István-aknát összekötik a régi Erzsébet-ak- nával és ezáltal esetleg meg­szökik a tó vize. Ezért a bá­nyafelügyelőség azt javasolja a tanácsnak, hogy egyelőre halassza el a strand építését. A tanács azonban bízik benne, hogy a bányafelügyelő­ség aggálya ellenére a Slötyi vize a helyén marad. Mindenesetre a két akna egyesítését bevárja, köz­ben azonban az időt addig is kihasználja. Előzetes költségvetés szerint a tó nagy költséggel járó ren­dezése csak több szakaszban j végezhető el. Ezért a tónak j legelőször csak száz méter ä Négy nagy tó is van Pilis- vörösváron. de egyikben sem szabad fürödni, nagyon mély mindegyik. Valamikor homo­kot iszapoltak bennük a bánya üzeméhez, de most már esz­tendők óta egyiket sem hasz­nálják. Azaz a legnagyobbat, a 300 méter hosszú és 80 mé­ter széles Slötyi tavat, ha nem is hivatalosan, a községbeliek már évek óta fürdésre hasz­nálják. Nincs strand a falu­ban. pedig a lakosság igényli. Évekkel ezelőtt, még szabályos strandfürdő volt a Cigány-tó, vize azonban annyira beisza- posodott, hogy már rég nem lehet fürödni benne, azóta az emberek a Slötyibe járnak. Pedig az átlagos öt-hat méter mélységű tóban a für­dőzés életveszélyes. . Évente egy-két halálos ál­dozatot követel a Slötyi, valóságos csoda, hogy ez idén mostanáig még egy esetben sem fordult elő vizében ilyen végzetes tragédia. Holott a forró nyári napokon az előző évekénél sokkal látogatottabb volt a tó. A legforróbb napo­kon a községből, sőt a szom­szédos falvakból is nemegy­szer két-háromezer ember ke­resett enyhülést vizében. Természetesen fürödni ható­ságilag tilos a Slötyiben. Ki is teszi évente többször a tilalmi táblát a községi tanács, de 24 órán belül a tábla eltűnik. Igaz:, ha ottmaradna, akkor sem ven­nék figyelembe feliratát, töme­gesen fürdőznének akkor is az életveszélyes mély vízben. A hatóság tehetetlen, egyszerre annyian lepik el a tilos Slö- tyit, hogy nem lehet fellépni az emberekkel szemben. Éppen ezért a községi tanács kora tavasszal elhatározta, hogy ha már a lakosság pont a Slötyiben akar fürödni, tu­domásul veszi ezt, de rendbe­hozatja a tavat és elhárítja az

Next

/
Oldalképek
Tartalom