Pest Megyei Hirlap, 1963. augusztus (7. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-31 / 203. szám
1983. AUGUSZTUS 31, SZOMBAT ^fCtriap ÖTVEN ÉV UTÁN találkozott két testvér Pirigyi Károly tiszaszent- mártoni lakos ötven évvel ezelőtt látta utoljára, idősebb testvérét, Józsefet, aki annak idején 13 éves korában bevonult katonának, részt vett az első világháborúban, majd mint mint hadifogoly a Szovjetunióba került. Pirigyi József a Szovjetunióban telepedett le. bányában és vasútnál dolgozott, majd családot alapított. Három gyermeke van, s jelenleg mint nyugdíjas él a Habarovszkhoz tartozó Kor- toszkáján. Magyarországi hozzátartozóival megszakadt a kapcsolata, s négy évvel ezelőtt a Vöröskereszt segítségét kérte rokonai felkutatásához. Sikerült megtalálni Károly nevű testvérét, akit most személyesen is felkeresett Lendületesebb községfejlesztési versenyt Sok a pótolnivaló - A java még hátra van - Egy felmérés tanulságai a gödöllői járásban ^\\\\\\\\\\\\\\\\\\w\\\\\\\\\\\v\\v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v\\\v^ í m A Pest megyei Tanács és a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsága ebben az esztendőben is meghirdette a községfejlesztési versenyt, amelynek legfontosabb pontja 02 éves tervnek november 7-re való teljesítése. A gödöllői járásban a közelmúltban felmérték, milyen esélyeik vannak, milyen helyezést várhatnak a községfejlesztési versenyben. Megállapították, hogy a hátralevő időben még nagyon \XXNSXXXXX\XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX\XXXXXXXXXXXXXXXXX\XXXXXX\V A PRÓBA ELMARADT ■ Mi ez? Tűz van? Nincs. í Hát akkor mit keresnek itt, Százhalombattán a tűzoltó autók? Azért hívták ki őket Újpestről, hogy kipróbálják a most épített, új olajtartályok haboltó berendezéseit. És sikerült a próba? A legkevésbé sem. Ugyanis — elmaradt. A három különleges haboltó kocsi, a legénységük, a Belügyminisztérium kiküldöttje, a megyei tűzoltó parancsnok, az egész bizottság hiába jött ki. Egyszerűen azért, mert nem volt mit kipróbálni. A százhalombattai építésvezetőség, név szerint Szabó mérnök, kedden életre-halálra kérte a tűzoltó parancsnokságot: jöjjenek ki a próbát végrehajtani. Mint mondotta, rendkívüli, nem mindennapos népgazdasági érdekről van saó. S a tűzoltó parancsnokság soron kívül intézkedett. Elvonva a különleges kocsikat máshonnan, s ezzel esetleg veszélyeztetve más objektumokat, a megjelöli napon, a kért órában pontosan megjelent. A próba azonban — ismételjük — elmaradt. A száz- halombatlaiak elfelejtették, vagy elmulasztották a berendezéseket elkészíteni. így aztán nem volt mit kipróbálni. S ki a felelős ezért? Nem tudjuk. Azt kutassák ki és vonják felelősségre a felsőbb szervek. Mi csak segíteni szeretnénk ebben az alábbi kérdésekkel: 1. Miféle népgazdasági érdeket szolgál az ilyen felelőtlen kapkodás? 2. Tudják-e, akiket illet, hogy mi a büntetése annak, aki felelőtlenül — például ostoba tréfából — riasztja a tűzoltókat, vagy a mentőket? 3. Mit érdemel az. aki ilyen felelőtlenül játszadozni merészel a tízezer köbméteres, gyulladás- és robbanásveszélyes olajtartályok biztonságával? (firon) nagy erőfeszítéseket kell tenniük. Különös gondot kell fordítani a társadalmi munkaszerződések teljesítésére és a saját anyagfelhasználás fokozására. Az elmúlt években a legfőbb feladat a villamosítás volt, amely ma már lényegében befejezettnek tekinthető. Az elkövetkezendő időben a járásban inkább utakat, járdákat, művelődési házakat kell építeni. A községfejlesztési bevételi tervet eddig 78, a kiadási tervet 39 százalékra teljesítettéik. A bevételeiknél általános hiba, hogy majd minden község igen óvatosan, jóval a lehetősének, határa alatt tervezett. így történhetett meg például, hogy Kerepes község félévi tervét 116 százalékra teljesítVasárnaptól folytatásos regényünk Különös vadászai Hogyan jut át egy kitűnően képzett ügynök a határon? Hogyan veszi fel kapcsolatait a magyarországi kémcsoporttal? Hogyan próbál behálózni egy fiatal lányt üdülés közben, hogy közelebb jusson a nagy titokhoz? Hogyan próbálja megszerezni ezt a nagy titkot, a rakéták hajtóanyagának mintáját? Hogyan dolgozik a csoport vezetője, hogyan ellenőrzi a kintről érkezett ügynököt? Megannyi izgalmas kérdés Pintér István és Szabó László új kalandregényében, a Különös vadászatban, amely kémek és kémelháritók titkos háborúját mutatja be. Lapunk vasárnaptól folytatásokban közli a két fiatal újságíró izgalmas, kalandos regényét, a Különös vadászatot. Az új tanévben már 450 ezer diák vesz részt a politechnikai oktatásban A Magyar Távirati Irodát illetékes helyen felkérték az alábbiak közlésére: A budapesti Royal Szálloda egyik alkalmazottján fér ketehimlő megbetegedés re utaló tünetek jelentkeztek. Mivel fennforog nála e betegség alapos gyanúja, szükségessé vált, az esetleges fertőzés továbbterjedésének megakadályozására, megelőző jellegű járványügyi óvintézkedések életbe léptetése. A beteget szigorúan elkülönítették, haladéktalanul védőoltásban részesítették mindazokat, akikkel elkülönítése előtt érin-tTovábbi óvintézkedés, hogy védőoltást kapnak a budapesti járóbeteg-rendelők dolgozói és a budapesti közlekedési alkalmazottak. Védőoltásban részesülhetnek mindazok, akik önként jelentkeznek oltásra valamelyik körzeti gyermek- gyógyászati rendelőben. Magyar állampolgár Budapestről külföldre csak akkor utazhat, ha előzetesen védőoltásban részesült, és orvosi bizonyítvánnyal igazolja, hogy az oltás eredményes volt. Mindazok a vidéki személyek akik külföldre utaznak, a védőoltást a megye székhekezhetett, a szállodát pedig j lyén működő közegészségügyiegészségügyi zárlat alá he- j járványügyi állomáson kap- lyezték. ■ hatják meg. Felhívás a növényvédőszerek okozta mérgezések megelőzésére Elutaztak Gödöllőről a nyitrai és varsói mezőgazdászok (Tudősi tónktól) Július végén a nyitrai mezőgazdasági főiskola és a varsói agrártudományi egyetem diákjainak egy csoportja viszonozta a gödöllői egyetemisták varsói, illetve nyitrai látogatását. Az összesen 32 főből álló külföldi egyetemi csoport tagjai Gödöllőről különböző állami gazdaságokba és ter- melőszövekezetekbe mentek, ahol két héten keresztül gyakorlati munkán vettek részt. További két hét alatt pedig bejárták az országot. Többek között megfordultak Egerben. Miskolcon, Hajdúszoboszlón, Jászberényben és Szegeden. A vendégdiákok kalauza, dr, Lőrinc József, a gödöllői Agrártudományi Egyetem docense elmondotta, hogy a cseh és lengyel mezőgazdaság jövőbeli szakemberei különösen az állattenyésztés iránt érdeklődtek. s ezen belül is a takarmányozás, a fajtakiválasztás ÚTTÖRŐK A NYEREGBEN — A Kiskunsági Állami Gazdaságból Kovács Kálmán párttitkár beszél. Hallották már hírét az ország egyetlen úttörő lovasszakosztályának? — Csak a hírét. De nem is tudjuk pontosan, mi. az? — Elmondom: a gazdaság apajpusztai központjában az úttörők lovasszakosztályt átEz .illW dm # QZ ÉŰx lőtnli Rövid tskolaköpeny ..Matyi” modeU 6-tól 12-as méretig 86 __Ft-tól 120— Ft-lg v i elles nadrág fiúknál: ée leányoknak IS-tol lí-a® méretig 110_Ft-tóJ t»__Ft-ig B akiié blúz piké anyagból 81— Ft-tól 90 Ft-ig Leányka rakott alj sötétkék színben 120_Ft-tól 1W— Ft-ig B akfis rakott al) sötétkék színben 300— Ft-tól 230— Ft-ig aányfca tornanadráiB t-től 4-es méretig 10,30 Ft-tól 10,30 Ft-ig kitottak, amelynek jelenleg tizenkét, kilenc—tizenöt év közötti tagja van. A gyerekeket szakképzett edzők tanítják. s hogy nem eredménytelenül, arról a gyakorta rendezett lovasbemutatók sikere ta núskodi-k. Ezeket a bemutatókat itt. Apajpusztán rendezzük, az IBUSZ kérésére, kül földi turisták számára. Ma, pénteken például olasz vendégek gyönyörködtek a bátor kis lovasok tudományában, de jártak már itt franciák, nyugatnémetek is. szép számban — Ki a „favorit?“ — Nehéz volna eldönteni, de talán a harmadikos Bábel’Mi sít említhetném. Régi ..lovasdinasztia” tagja, nagybátyja nemrégen vonult vissza az aktív versenyzéstől; unokatestvére, a tizenhatéves Bábel Béni két számban hozta el az elsőséget az augusztus elején Ráckevén megrendezett területi lovasbajnokságon. — Visszatérve az úttörők, hadd mondjam el. hogy a bemutatók bevételéből már több mint húszezer forintot gyűjtöttek össze. A pénzből egyenruhát csináltatnak maguknak. s úgy tervezik, hogv a szeptember 20-án kezdődő kecskeméti hírős napokon — amelyre meghívást kaptak — már egyenruhában szerepelnek. — Sok sikert kívánunk a kecskeméti vendégszerepléshez! ny. é. akik a növényvédőszerekre vonatkozó munkavédelmi oktatásban már részesültek. Mérgező növényvédőszerek előkészítésével és felhasználásával kapcsolatos munkák közben étkezni és dohányozni tilos. A permedé és porozószer elkészítésével foglalkozó. megfelelő munka- és védőruházattal, továbbá egyéni védőeszközzel kell mindenütt ellátni. A mérgező permetleve- ket olyan helyeken készítsék el a gazdaságok, ahol ivóvizet szolgáltató kutak vagy vízforrások szennyeződése biztonságosan elkerülhető. Ugyancsak fontos munkaegészségügyi előírás, hogy erősen szeles időben permetezni vagy porozni nem szabad. Bekerítetten területeken mérgező növényvédőszerekkel történő permetezés vagy porozás esetén megfelelő számú táblát kell elhelyezni a terület körül, az arra járókat figyelmeztetni kell a mérgező anyagokra és a belépési tilalomra. Mérgező növényvédőszerekkel frissen permetezett területeken a permedé megszáradásáig sem áthaladni, sem dolgozni nem szabad. A gazdaságok gondoskodjanak a mérgező anyagokkal permetezett, vagy porozott bekerítetten területek őrzéséről. Mindenképpen akadályozzák meg, hogy illetéktelenek, különösen pedig fiatalkorúak behatoljanak a területre. Külön hívják fel a szülők figyelmét, hogy gyermekeiket óvják a permetezett gyümölcsök fogyasztásától. A munkák végleges befejezése után megmaradó és hamarosan felhasználásra nem kerülő permetlevet — ha a biztonságos tarolásra nincs lehetőség — kutaktól, lakott helyektől távol, földbe ásott gödörbe öntsék és vastagon temessék be. A permetezésre és porozásra használt eszközöket, gépeket, továbbá minden permetezőszerrel szennyeződött tárgyat gondosan tisztítsanak meg közvetlenül a permetezés befejezése után. Feltétlenül gondoskodjanak mindenütt a — sok helyütt a kiszáradás ellen vízzel feltöltött — per- metlékádak biztonságos elzárásáról, vagy lefedéséről olyan módon, hogy abban se fürödni, se mosakodni ne lehessen. (MTI) A növényvédőszerek gondatlan tárolása, vagy felhasználása sokszor okozott már mérgezéseket. A mérgezések megelőzése érdekében a Földművelésügyi Minisztérium munkaügyi és szociálpolitikai osztálya felhívja az állami gazdaságok, valamint . a termelőszövetkezetek dolgozóinak figyelmét, hogy a mérgező növényvédőszerek alkalmazása esetén szigorúan tartsák meg a munka- és egészségvédelmi előírásokat. Mérgező növényvédőszerekkel kapcsolatos mindenféle munkát kizárólag 18 évesnél idősebb, egészséges dolgozók végezhetnek, es nemesives jceraesei larnumányozták. Látogatásuk végén a vendégdiákok Gödöllőn töltöttek néhány napot, ahol magyar j diáktársaikkal szórakozva ki- | pihenték egyhónapos ország-; járó útjuk fáradalmait. (Cs. J.) szeáiütott, úgynevezett szerelvényeket kapnak, hogy megismerjék: milyen használati eszközöket lehet belőlük készíteni. Az alsó tagozatú gyakorlati foglalkozásokat a következő években fokozatosan kiterjesztik majd az egész iskolahálózatra. Mind fogyóanyagbál, mind a szerszámokból elegendő mennyiség áll rendelkezésre. A zavartalan ellátást biztosítani tudják, ha az iskolák a megrendeléseket legkésőbb szeptember 15-ig beküldik. A most induló tanevpen tovább növekszik a politechnikai oktatásban részt vevő általános iskolások száma, szeptembertől ugyanis újabb 250 iskolában kezdik meg a gyéreitek műszaki-gyakorlati képzését, így a munkaoktatás már összesen 450 000 diáikra terjed ki. Az új tanterv alapján az általános iskolák alsó tagozatú osztályaiban is lesz gyakorlati oktatás, j Az első-másodikosok fa-, a j harmadik-negyedikesek pe- j dig fém-építőelemekből ősz-: Ez az év a diósdi őszibarack I szakszövetkezet második esz-! tendeje. Tavaly szebb volt az j eredmény, S3 vagon termést' szállítottak a szövetkezet tag-! jai a szövetkezet átvevőhelyé- j re. Ez idén kisebb lesz az eredmény, nem termett annyi j őszibarack. Augusztus végéig j csupán 60 vagon barackot j szállított ei a szövetkezet á; J most még legfeljebb 5—6 va- j gont, ha megtölt, amit szép- i tember folyamán a fákról le- I szednek. A szövetkezeti tagok a ta-! vailvinál semmivel sem kisebb j buzgalommal gondozták a fákat. óvták az érlelődő gvü- j mölcsöt. de hiába, a termés- i eredmény a múlt évit még- J sem éri el. Legfőbb oka en- | nek a kemény és hosszú tél I volt. Jóformán teljes egészé- j ben annak a rovására írható j az idei kisebb termés. Igaz. j az élősdiek is felléptek, de jelentős kárt nemigen okoz- j tak. Hatásos volt a védekezés a tavasszal meglehetős nagy mennvi<°c''^n jelentkezett ba- racfcmoFv»! szemben. Jókor észrevették és többször is megfelelő D^rm^őével árasztották ei a fákat. Már a takácsatka több kárt1 tett. Későn fedezték fel ezt a j levelek fonákján megbúvó pa- | rányi élősdit. Gvümölcs volt ! már akikor a fákon és ez i megakadályozta, hogy erős ! hatású mérgező anyaggal i küzdjenek ellene. El is pusz- I tította sok fa levelét az atka és ez- '1 1e!entős súlyveszteséget okozva hátráltatta a gyű- i mölcs fejlődését. ' - öregebb fáknál a takács- \ atky nacrvabb mérvben szállta meg all holdas új telepi- j tés fiatal fáit. Itt azonban | a védekezés sikeres volt, mert az. erősen mérgező hatású védőszert alkalmazhatják. Gyümölcsöt ezek a fiatal fák ugyanis még nem hoznak. Az vi telepítés tehát megmenekült. össze] a szövetke-nt további 19 holdon és ezentúl hét esztendőn át éri tíz holdon telepít barackost. 1970-re meglesz a szakszövetkezet százholdas nagyüzemi közös barackgaz- dasána a taaok által kezelt ma is termő kisebb parcellák mellett. 7946-tól 74-ig fokozatosan fordul termőre az út tzlzoité- sű barack. Akkortól fogva több száz vagon kr”’'1 a bélés külföldi piacra a z^oigto* őszibarackból. hette. Zsámbékon viszont a lakosságra kivetendő község- fejlesztési hozzájárulást először túl magasan állapították meg, ezért a befizetések vontatottabban haladnak a szükségesnél. Nehezíti a helyzetet az építkezéseknél mutatkozó anyaghiány. Kevés a cement, az útépítéshez szükséges útalapkő és a járdaszegély. A Betonútépítő Vállalat a hidegaszfaltnál a legtöbb községben nem tartotta be a szállítási határidőket, de vannak olyan községek is, mint Csömör, ahol a munkaerőhiány akadályozta a terv- teljesítést. Az elkövetkezendő hetekben tehát jelentős erőfeszítéseket kell tenni, ha a gödöllői iárás biztosítani akarja a tervek teljesítését. Himlő elleni védőoltásban részesítik az önként jelentkezőket