Pest Megyei Hirlap, 1963. augusztus (7. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-31 / 203. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! VII. ÉVFOLYAM, 203. SZÄM ÁRA 5« FII.I.ER 1963. AUGUSZTUS 31, SZOMBAT A párt vezető szerepe CSALADI ELET Megnyílt az OKISZ újító kiállítás Lendületesebb községfejlesztési versenyt A próba elmaradt Hatvan vagon őszibarack Hruscsov és Tito Vételijében Több tíseser ember vett résst a vendégek tiszteletére rendezett nagygyűlésen Azt már nem kell különösképpen bizonygatni, hogy társadalmunk eddigi fejlődésének ihletője, szervezője és leg- tettrekészebb cselekvő ereje: a párt volt. Nem is szükséges az igazat bizonyító példákért népi demokráciánk fejlődésének kezdeti időszakába -Visszanyúlnunk. Elég az utóbbi évek eredményeire hivatkoznunk. A szocializmus alapjainak lerakása hazánkban, a szocializmussal kibékíthetetlenül szemben álló osztályok felszámolása, a kizsákmányolás társadalmi és politikai feltételeinek egyszer s mindenkorra történő megszüntetése, a kistermelő parasztság átszervezése a szocializmus útjára, külön-külön önmagában is olyan hatalmas feladat, amelynek elvégzésére csak marxista—leninista, forradalmi párt képes. A párt eddigi útja, a társadalom életéiben betöltött szerepe tehát magától értetődő, világos. Az viszont már korántsem ilyen tisztázott mindenki előtt, hogy a párt vezető szerepe társadalmunk fejlődésében miért növeltszik szükségszerűen, amint arra a párt VIII. kongresz- szusám elfogadott határozat is utal. Akik jobboldalról közelítik meg a kérdést, fel- szisszenmek, és azt mondják: „Hát hogyan? Még a kizsákmányoló osztályok felszámolása után, az osztályharc formáinak módosulása után sem csökken a politikai párt fontossága?” és burkoltabb vagy nyíltabb formában kétségíbevonjálk a párt vezető szerepének fontosságát, a társadalom életében betöltött szerepe ellen ágálnak. Akik dogmatikusan baloldalról szemlélik a dolgokat, azok megfeledkeznek arról, hogy nem elég a párt vezető szerepét hangoztatni, hanem azért jó politikai, eszmei és gazdasági munkával naponta meg kell küzdeni. Az egyik is, a másik is hibás nézet. Semmiképpen sem érthetünk egyet velük. Való igaz az, hogy társadalmunkban a szocializmus alapjainak lerakásával, a kizsákmányoló osztályok felszámolásával az osztályviszonyok leegyszerűsödtek, a társadalom szerkezete könnyebben áttekinthető. Ebből azonban korántsem következik az, hogy csökken a párt szerepe a társadalom életében. Sőt. A gazdasági építőmunkának, a marxizmus—leninizmus eszmei offenzívájának előtérbe kerülésével a feladatok bizonyos értelemben még bonyolultabbá váltak, árnyal tab- bak, a szervező, a rendszerető, a kezdeményező tevékenységnek a korábbinál is nagyobb jelentősége van. és ezek az igényesebb gazdasági, politikai és eszmei munkát követelő feladatok olyan körülmények között kerültek napirendre, amikor a szocializmus. építését még korántsem fejeztük be, csak az alapjait raktuk le, és hozzáláttunk a szocializmus teljes felépítéséhez. A belső fejlődésünk által támasztott követelményeken kívül a. nemzetközi életben zajló események is egyértelműen a marxista—leninista forradalmi párt szerepének szükségszerű növekedését követelik meg. Könnyű kijelentenünk és megértenünk, hogy a népek létérdeke a különböző társadalmi berendezésű államok közötti együttműködést, a békés egymás mellett élés lenini politikájának alkalmazását követeli meg. Annak megértése sem jelent különösebb problémát, hogy a békés egymás mellett élés politikája nem jelent ideológiai megbékélést, hanem ellenkezőleg, feltételezi az ideológiai harcot is és a békés egymás mellett élés politikájának következetes alkalmazásával, a nemzetközi kérdések megítélésében is, a korábbinál sokkal nagyobb körültekintésre, bölcsességre, politikai tisztánlátásra van szükség. De milyen nehéz ezeket a gyakorlatban alkalmazni. A párt vezető szerepe tehát a társadalom életében szükségszerűen növekszik, mert még előttünk áll a szocializmus teljes felépítésének feladata és a mind bonyolultabbá, árnyaltabbá váló feladatok magasszínvonalú, tudományos előrelátást és vezetést tételeznek fel, erre pedig egyedül a párt képes, a tudományos szocializmus elméletének birtokában. Amikor az osztályharcot az osztályellenfél magatartása miatt élesebb fegyverekkel kell vívni, amikor a frontvonalak élesen elhatárolódnak egymástól, amikor a termelési feladatok is végeredményben leegyszerűsödnek, a politikai tájékozódás viszonylag könnyű. De mennyivel nehezebb ez akkor, amikor a társadalom adott helyzetének megítélése, a* osztályok mozgásának, átalakulásának elemzése és az ezekből levonandó elméleti és politikai következtetések elmélyült, körültekintő, alapos marxista elemzést tételeznek fel. Az sem igaz, hogy a párt vezető szerepének szükségszerű növekedése automatikusan következik be. Nem igaz, mert a párt eddig is csak azért tudta betölteni a társadalom életében elfoglalt vezető helyét, mert minden tettét a legmagasabb fokú tudatosság hatotta át. Hiszen a szocialista társadalmat is minden más társadalomtól az különbözteti meg, a szocialista társadalo- | mért küzdő marxista—leninista pártokat is minden más párttól az különbözteti meg, hogy cselekvésének rugója a tudatosság. A marxizmus— leninizmus birtokában, annak alkotó alkalmazásával mindig tanulmányozza az adott társadalom helyzetét és szükségleteit és annak megfelelően határozza meg a politikai vonalat és jelöli meg kinek-ki- velc a. helyét és feladatát a társadalom szerkezetében. A párt vezető szerepével kapcsolatos helytelen jobboldali és baloldali nézetek egyik közös vonása, hogy képviselőik teljesen elveszítik valóságérzetüket és a konkrét gazdasági és politikai helyzetből azzal olykor homlokegyenest szembenálló következtetéséket vonnak le. Pártunk egyik legnagyobb ereje éppen a valóságérzet magas fokában rejlik, amire a marxizmus— leninizmus alkotó alkalmazása teszi képessé. És akkor, amikor a párt vezető szerepének szükségszerű növekedéséről vallott nézetét is kifejtette és határozatba foglalta, ebből a marxista—leninista alapállásból indult ki és vizsgálódott. Ez a biztosíték arra is, hogy az ítélete helyes, a párt vezető szerepének növekedése viszont biztosíték arra, hogy társadalmunk a szocializmus építésének soron következő feladatait is sikeresen megoldja. Katona István Ülést tartott a KNEB A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság pénteki ülésén meghallgatta és tudomásul vette a KNEB elnökének beszámolóját a legutóbbi ülés ralárq-'z- tainak végrehajtásáról, a jelentősebb vizsgálatokkal kapcsolatos intézkedésekről. A sütőiparban tartott vizsgálat eredményeként a KNEB javaslatait figyelembe véve — az érdekelt tárcák és főhatóságok utasítást adtak a sütőipar feiiesztésének gyorsítására, a kenyér- és süteményellátás minőségének javítására. A művelődési otthonok vizsgálatának megállapításai alapján a Művelődésügyi Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és a Szakszervezetek Országos Tanácsa úgy döntött, hogv összehangolják a művelődés céljait szolgáló pénzeszközök felhasználását, s a jövő évben kiadják a művelődési otthonok gazdálkodási szabályzatát. A KNEB megvizsgálta, h'ogv a vasúti hálózat fejlesztése és fenntartása hogyan biztosítja a szállítási kapacitás növelését. Az erről szóló jelentést a bizottság megvitatta és elfogadta, majd .jóváhagyta az energiagazdálkodás egyes kérdéseivel foglalkozó vizsgálat programját. Végül a KNEB határozatot hozott a negyedik negyedévben sorra karülő vizsgálatokra. (MTI) Ünnepi ülésre gyűlt össze pénteken a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének központi vezetősége, hogy megemlékezzed a szakszervezet 50 esztendővel ezelőtti meg- megalakulá sáról. Megjelent az ünnepi ülésen Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a- SZOT elnöke, Sándor József, az MSZMP párt- és tömegszervezeti • osztályának vezetője, a Szakszervezetek Márkus Gyula, az MTI külön tudósítója írja: Nyikita Hruscsov és kísérete pénteken a déli órákban a szlovéniai Velenje bányavárosba érkezett. HruscsoVot elkísérte felesége, Nyina Petrov- na. fia, Szergej és leánya, Je- lena, társaságában volt Andropov, az SZKP KB titkára, Jegoricsev, a moszkvai pártbizottság első titkára, Tolsztyi- kov, a párt ieningrádi ipari területi első titkára és Puzanov belgrádi nagykövet. A magasrangú szovjet vendéget jugoszláv részről elkísérte Velen jébe Tito elnök, Rankovics alelnök, Kardelj, a nemzetgyűlés elnöke, Krajger, a szövetségi végrehajtó tanács alelnöke, Miha Marinko, a Országos Tanácsát Beckl Sándor titkár -képviselte, ott volt dr. Lévárdi Ferenc nehézipari miniszter és a bányászat több szakvezetője, eljöttek a veteránok és helyet foglaltak az elnökségben a hazánkban tartózkodó szovjet és francia bányászdelegáció tagjai. Az ünnepi ülésen Blaha Béla főtitkár mondott beszédet. Szlovén Kommunista Szövetség Központi Bizottságának titkára és mások. A zászló- és virágdíszt öltött Velenjében a vendégeket Lud- vig Malival, a városi népbizottság elnökével áz élükön a helyi vezetők fogadták. Hruscsov megtekintette a barnaszénbánya létesítményeit, a városházát, a központi parkot s néhány középületet. Az utak és terek mentén összegyűlt lakosok mindenütt lelkesen köszöntötték a vendégeket. Több tízezren gyűltek össze — sokan a közeli helységék- ből, bányákból és építkezéseikről — a város főterén, a környező házak tetején és erkélyein, és az utcákon, hogy részt vegyenek a nagygyűlésen. Nagy tapssal és éljenzéssel fogadták Hruscsovot, Titót és kíséretüket, amikor délután fél kettőkor megérkeztek a térre, A bányászzenekar a szovjet és jugoszláv himnuszt játszotta. Majd az egybegyűltek .elénekeltek egy régi szlovén vendégköszöntő dalt. Ezután néhány nő verssel és virággal köszöntötte a két vezető államférfitHubert Maroljáknak, a ve- lenjei bányamedence vezetőjének meleg üdvözlő szavai után a szovjet vendégek díszegyenruhás bányászok kíséretében a kultúrházba mentek, amelynek nagytermében, rövid ünnepség zajlott le. Először a bánya kultúregyüttese adott műsort, majd Hubert Marolják lépett a mikrofon elé s a jelenlevők viharos ünneplése és tapsa közepette jelentette be, hogy a velenjei bányamedence kollektívája egyhangúlag tiszteletbeli tagjává választotta Nyikita Szerge- jevics Hrusesovot. „Engedje meg, hogy ne mint magasrangú párt- és államférfit köszöntsem — mondotta a többi között Marolják, hanem mint volt bányászt, aki nagyszerű utat tett meg az Októberi Szocialista Forradalom, a polgárháború, a szocialista építés, a honvédő háború harcain keresztül, a szocializmus és kommunizmus nagy államának vezető tisztségéig.” Marolják ezután Hruscsov- nak bányászegyenruhát adott át, amelyet a szovjet párt- és kormányfő meleg szavakkal köszönt meg. Hruscsov a kultúrház öltözőjében felvette a bányászegyenruhát, majd a díszteremben rövid beszédet mondott, összehasonlította a cári idők Donyec-medencei bányászainak életét a szocializmust építő országok bányászainak mai életével. Elismeréssel szólt a jugoszláv bányászok munkájáról és életkörülményeiről. Végül megköszönte azt a nagy megtiszteltetést, amit tiszteletbeli bányásszá választása jelent, s hangoztatta, hogy a bányászokat testvéreinek tekinti. Beszédét ezzel fejezte be: — Sikereket kívánók önöknek a szocializmus és a kommunizmus győzelméért folytatott munkájukban. Ezután Tito elnök üdvözölte Nyikita Szereeievics Hruscsovot. majd a kultúrház előtt felállított díszemelvényre mentek. Pontban három órakor megkezdődött a bányászok nagygyűlése. A gyűlésen az ünneDélyes megnyitó után erőként Joszip Broz Tito mondott rövid beszédet. Ezután Nyikita Hruscsov lépett a mikrofonhoz és mondott beszédet, amelyet szlovén nvelven tolmácsoltak. Beszédét többször szakította félbe a lelkes ünneplés és taps. Megérkezett Jugoszláviába a magyar kormány segélyének első szállítmánya A Magyar Népköztársaság kormánya — mint ismeretes — tízmillió forintos összeget szavazott meg a szkopljei földrengés áldozatainak megsegítésére. A segély első szállítmányaként 6 vagon sátor megérkezett Jugoszláviába. A következő szállítmányt, amely kórházi felszereléseket és fürdőautókat tartalmaz, egy-két nap múlva várják. ÖNTÖZÉS - ÖTVEN HOLDON ötven hold területet öntöznek az idén a tápiósági Petőfi Tsz-ben. Jól hasznosította a szövetkezet öntözőberendezéseit a száraz nyári időben. Az öntözött földön szépen fejlődtek a takarmánynövények és a kertészeti termékek i . , : (MTI Foto —. Bereth Ferenc felv.): Ünnepség a bányászszakszervezet alapításának 50. évfordulóján