Pest Megyei Hirlap, 1963. augusztus (7. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-19 / 194. szám

10 rrsr HEGYEI 1963. AUGUSZTUS 19, HÉTFŐ ip&lifcllse külpolitika külpolitika A hírügynökségek előrejel­zéseiben naponta olvasható a következő mondat: folytató­dik az atomcsendszerződés alá­írása Moszkváiban, Washing­tonban és Londonban. Min­dennap újabb és újabb ál­lamok képviselőinek kézjegye kerül arra az egyezményre, amely új reményt öntött az emberek szívébe szerte a vi­lágon. Ezekben a napokban aligha akad olyan, főváros, ahol ne erről beszélnének a diplomaták, a politikusok, s az egyszerű emberek. Nem túlzás azt állítani, hogy a moszkvai szerződés megragad­ta az emberek képzeletét, s meghódította a világ szí­vét. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy máris meghaladja a hatva­nhat az atomcsendszerződést aláírt országok száma. Persze nem lennénk őszinték, ha az általános őröm kifejezése mellett nem hívnánk fel az olvasó figyelmét néhány olyan jelenségre, amely jogos ag­godalommal tölti el azokat, akik azt szeretnék, ha a Moszkváiban megtett első lé­pést számos újabb követné a nemzetközi feszültség mé­lyítésének még elég járatlan útján. Nyugati, de különösen ame­rikai politikai körökben tvgy an is furcsa kettősség fi­gyelhető meg. Egyrészt rend­kívül kedvezően ítélik meg a ■moszkvai egyezmény jelentő­ségét, másrészt feltűnő szor­galommal hangoztatják, hogy Azért csak folytatni kell a fegyverkezési versenyt. Ez a kettősség mutatkozik meg az amerikai szenátus külügyi bi­zottságának vitájában, fontos amerikai politikai és kato­nai vezetők állásfoglalásai­ban. Az elmúlt héten az Egyesült Államok két újabb földalatti atomrobbantást haj­tott végre. Hírek szerint Franciaország szintén robban­tani készül a Szaharában. A nyugatnémet vezetők, bár közölték, hogy hajlandók csatlakozni a moszkvai egyezményhez, minden igye­kezetükkel azon. vannak, hogy bebizonyítsák szövetségeseik­nek, az atomtilalmi egyez­mény mát sem ér. A genfi leszerelési értekezleten a nyu- rfati küldöttek továbbra sem hajlandók olyan lépésekre, amelyek segítségével előbbre lehetne vinni a leszerelés, az atomfegyverek megsemmisíté­sének ügyét. Mindez arra figyelmeztet, hogy a moszk­vai kezdet — kezdete után a világ népei nem pihentek meg, teljes erővel folytatni kell a harcot az elért sikerek megalapozásáért, az atomti­lalom teljessé tételéért, az általános és teljes leszerelés valóra váltásáért. Meglepő gyorsasággal le­zajlott kormányváltozás szín­helye volt az elmúlt napok, ban De Gaulle elnök ked­venc „felszabadított miruta- gyarmata”, a volt Francia- Kongó. Brazzaville lakossá­ga azzal ünnepelte meg a névleges függetlenné válás harmadik évfordulóját, hogy egyik napról a másikra ki- ebrudalta a hatalomból You- lou abbé elnölcöt és kormá­nyát, azokat a politikusokat, akik a volt gyarmatosítók érdekvédelmi képviselete mellett főleg abban látták életük értelmét, hogy min­den eszközzel elnyomják a né­pet, amely végre igazi fel- szabadulást és valódi függet­lenséget aloar. Youlou el­nök és társainak bukása egy csapásra szertefoszlatta a francia gyámkodás létjogosult­ságának mítoszát Afrikában. Természetesen a „mintagyar­maton” minden maradjon a régiben. Hogy ez sikerül-e nekik, nyitott kérdés. Egy dolog azonban teljesen bizo­nyos, az, ami Brazzaville- ben történt, követendő pél­dául szolgálhat más, volt francia gyarmatok népei szá­mára is. A gyarmatosítók és a neo- kölonialisták napjai meg- számláltattak Afrikában. En­nek újabb sokatmondó jele, hogy sikerrel zárult Dakar­ban az afrikai államok kül­ügyminisztereinek értekezle­te. Az afrikai politikusok azt tűzték feladatul maguk elé, hogy megmutassák a vi­lágnak, Addisz Abeba szel­leme, az afrikai egység szel­leme él, és ha a Dakarban le­folyt tárgyalások végered­ményben sikeresnek mondha­tók, a külügyminiszterek mind az afrikai csoportosu­lások, mind a még gyar­mati elnyomás alatt levő af­rikai területek felszabadító harcának megsegítése kérdésé­ben pozitív lépéseket tettek. Külön jelentőséget ad a da- kari értekezletnek az, hogy az afrikai országok képvise­lői egységesen állást foglal­tak a moszkvai atomcsendszer­ződés mellett. Afrika ismét hallatta szavát, s hangja har­monikusan egybeolvadt Eu­rópa, Ázsia és Amerika bé­Wr. Richardson cikke Magyarországról Magyarország olyan ország, amellyel Angliának szorosabb kapcsolatokat kellene létesí­teni — írja Wr. Richardson, a Sunday Citizen című lap­ban. — Az idegenforgalom le­het az első kapcsolat. Ma­gyarország vidéke inkább kedves, kellemes és érdekes, mint látványos hatású. Az ország fővárosa pedig egyike a legszebbeknek a világon. A látogató na­gyon kellemes szabadságot tölthet ott anélkül, hogy elhagyná Budapestet. Magyarországon van Euró­pa egyik legnagyobb tava, a Balaton. Bizonyos, hogy már­is nagy üdülőközpont lett: már most is nyári üdülőhelye és játszótere a németek, oszt­rákok, franciák, olaszok, cse­hek ezreinek, sőt más, kül­földi jelzőtáblás autók is bő­yen akadtak a magyar ko- esiik között, amikor ott vol­tam. Azonban a Balat-on-part még to­vábbi tízezrek üdülőhelye lehetne anélkül, hogy túl­zsúfolnák a ta~at vagy a dombvidékét. A magyarok elismerik, hogy még nem tettek eleget az új szállodák építése érdekében, azonban már póto'ják a mu­lasztást. Az idén nyitották meg Európa egyik legkorsze­rűbb szállodáját Tihanyban, a Balaton mentén, és másokat is terveznek. Kellő propagandával — és ha olcsóbbá lehetne tenni a Budapest—London légiutat — a budapesti és a Balaton menti nyaralás nagyon sok angolt vonzana, akik új látnivaló­kat keresnek. Addig is egyes angol szakszerveze­tek kapcsolatokat létesít­hetnek a megfelelő ma­gyar szakszervezetekkel. Ezek közül soknak nyári üdülője van a tó mentén, vagy a hegyvidéken, s esetleg meg lehetne ol­dani a csereüdüléseket. A kereskedelem a második kapcsolat — állapítja meg cikkében Richardson. — Az angol—magyar kereskedelem még csekély, azonban mind­két országnak lehetősége van az angol—magyar keres­kedelem növelésére. A ma­gyarok új piacokat keres­nek. Sok eladó árucikkük — különösen mezőgazdasági termékeik, és bizonyos köz­szükségleti cikkeik — Ang­lia hagyományos importcikkei közé tartoznak. Anglia viszont új exportpiacokat keres. így közös érdek a két ország közti kereskedelem növelése. keszerető népeinek hatalmas hangorkánjával. Egy hét leforgása alatt négy buddhista szerzetes égette el maigát elevenen, tiltakozásul az Amerika-barát Dinh Diem népet és vallást elnyomó ter­roruralma ellen. öt élő máglya irányította ismét a vi­lág figyelmét arra az ország­ra, amelyben nyolcmillió em­bert tartanak szögesdrót ke­rítések mögött, s ahol im­már 15 ezer amerikai ka­tona harcol, hogy akarata el­lenére „megmentsen” egy népet a „szabad világ” szá­mára. Amikor a vietnami parasztok partizánharcairól számoltak be a hírek, az amerikaiak és helyi bábjaik azt mondogatták, megfertőzte a népet a kommunista propa­ganda. Vajon mit mondanak most, amikor katonáikat nem a „megfertőzött” partizánok, hanem a türelmességükröl, szelídségükről és vallásossá­gukról közismert buddhisták, papok és szerzetesek ellen vetik be? Az önmagukat el­égető szerzeteseket aligha le­het kommundstasággal vá­dolni, még kevésbé azzal, hogy Észak-Vietnamiból segí­tik őket. A Dél-Vie+namban egyre gyakrabban fellobbanó égő máglyák tragikus, de egyszersmind hatalmas ere­jű figyelmeztetések: az a nép, amelynek fiai és leá­nyai ilyesmire képesek, előbb- utóbb elsöpri Ngo Dinh Diemet és reakciós rendsze­xét, az amerikai meokolonia- listákkai együtt. „A munkásosztály támadásban az imperializmus ellen" A Vasárnapi Pravda ter­jedelmes cikket közölt V. Nyekraszov tollából a mun­kásosztálynak az imperializ­mus ellen vívott harcáról. „Az imperializmus ellen ví­vott szívós, hosszadalmas és megfeszített harc elenged­hetetlen feltétele a társada­lom fejlődésének, az igazi társadalmi haladásnak. A le- ninizmus elmélete és gya­korlata abból indul ki, hogy ebben a harcban a győze­lem elengedhetetlen felté­tele: az imperializmus minden ellenfele forradal­mi erőfeszítéseinek egye­sítése.” Ennek a lenini elvnek — mutat rá Nyekraszov — éle­sen eUentmondanjak a Kí­nai Kommunista Párt veze­tői által javasolt nézetek. A kínai vezetők szavakban elismerik ugyan a szocia­lista világrendszemek, mint korunk forradalmi erejének vezető szerepét, valamint a szocializmus és kapitalizmus ellentmondásainak jelentősé­gét — folytatja Nyekraszov —, tetteikkel azonban lebe­csülni igyekeznek ezeket. A június 14-i levelükben eljut­nak addig a megállapításig, hogy korunkban a nemzetközi kommunista mozgalom alap­vető feladata: „Támogatni Ázsia, Afrika és Latin-Ame- rika elnyomott nemzeteinek és népein ele forradalmi har­cát, mert e harc döntő je­lentőségű a nemzetközi pro­letariátus egész ügye szem­pontjából.” A kapitalista országokban élő dolgozó tömegek harci szellemének fokozódása •— Jugoszlávia várja Hruscsovot Belgrádban nagy érdeklő­déssel várják N. Sz. Hrus­csov, az SZKP KB első tit­kára, a Szovjetunió minisz­terelnöke Jugoszláviába ér­kezését. A jugoszláv fővá­ros politikai köreiben nyo­matékosan hangsúlyozzák, hogy Hruscsov kedden kez­dődő látogatása jelentősen hozzájárul majd a két szo­cialista ország baráti együtt­működésének erősítéséhez és a világbéke megszilárdításá­hoz. A Szovjetunió miniszterel­nöke a hírek szerint tárgya­lásokat folytat majd Tito elnökkel és más vezető ju­goszláv személyiségekkel, to­vábbá országjáró körútja so­rán — amelynek állomásai között valószínűleg szerepel Szkoplje, Titográd, Dubrov­nik, Split és Ljubljana is, több beszédet mond. [ffi-jeleníés a nők politikai jogairól Az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának 1948- ban hozott egyik határozata értelmében a főtitkár évente köteles jelentést tenni a közgyűlésnek a nők politi­kai jogairól. U Thant főtitkár most közzétett legújabb jelenté­sében megállapítja, hogy még hat olyan ország van, ahol a nők semmilyen politikai jogot sem élveznek: Afga­nisztán, Irak, Jordánia, Ku­wait, Líbia és Liechtenstein. Szaud-Arábiában és Jemen­ben sem a férfiaknak, sem a nőknek nincs választójo­gosultságuk. A jelentés 104 olyan or­szágot sorol fel, ahol a nők minden választáson egyenlő jogokat élveznek a férfiak­kal. A jelentés megállapítja, hogy március 3. óta az iráni és múlt év december 17. óta a monacói nők is elnyerték a választójogosultságot. Sikereket érnek el a haiti felkelők Súlyos veszteségeket okoz­tak a kormánycsapatoknak azok a haiti felkelők, akik augusztus 5-én szálltak part­ra a szigetország földjén, hogy megdöntsék Duvalier diktátor uralmát — jelenti az AP Hírügynökség. A harcokban Duvalier-nak állítólag 125 katonája esett el, míg a partizánoknak csak 5 halottjuk van. AMERIKAI ATLETAK Európában... ...és otthon! (Gerő Sándor rajza) A PRAVDA CIKKE amelyet a kínai elvtársak igyekeznek figyelmein kívül hagyni, mert nem illik bele az általuk összetákolt témák prokrusztes-ágyába — első­sorban a sztrájkharcok mé­reteiben jut kifejezésre. Állandóan nő a sztráj­kok száma — mutat rá Nyekraszov. — 1962-ben például körülbelül 60 millió ember sztrájkolt, az 1963-as esztendő első felét is az éles sztrájk- harcok jellemzik. Napjainkban elkerülhetet­lenül politikai jelleget ölte­nek a gazdasági követelé­sekkel induló sztrájkharcok. A dolgozók harci hangula­tának fokozódásában lényeges szerepet tolt be a szocialista államok békés együttélési po­litikája. Mélységesen hibá­sak és veszélyesek a kínai vezetőknek azok a megálla­pításai, hogy a békés együtt­élés viszonyai — úgymond — kedvezőtlenül hatnak arra a harcra, amelyet a tömegek vívnak követeléseik kielégí­téséért, a szabadságért, a szo­cializmusért. A kapitalista országokban a munkásmozga­lom általános fellendülése alá­támasztja azt a megállapítást, hogy a Szovjetunió, a többi szocialista ország sikerei a tartós békéért és a békés együttélésért vívott harcban, óriási mértékben megköny- nyítik a munkásmozgalom harcát a kapitalista országok­ban. A kapitalista országok dol­gozóinak forradalmi har­cát a nemzeti felszabadító mozgalommal való szoros összefüggésben kell vizs­gálni. A fejlett kapitalista országok dolgozó tömegei és a gyarmati rendszer jármát lerázó népek közös harci frontjának meg­teremtése és megőrzése nagy­mértékben függ a munkásosz­tálytól, annak az egyik, vagy másik országban vívott harcá­tól. A marxisták—leninsták éppen ezért nem érthetnek egyet a kínai vezetők nézetei­vel, amelyek lényegében a kü­lönböző országok dolgozói egy­ségfrontjának szétszakadásá­hoz vezetnek. Ha csupán a nemzeti felsza­badító mozgalommal kapcsola­tos „kisegítő” szerepet szánnak azon térségek munkásosztályá­nak, amelyekben a modem kapitalizmus alapvető termelő­erői összpontosulnak, akkor egyetlen mozdulattal eltörlik Nyugat-Európa, az Egyesült Államok. Kanada és Japán forradalmi potenciálját, sem­mibe veszik a kapitalista or­szágok munkásosztályának hozzájárulását a világ forra­dalmi haladásának egységes ügyéhez. A fejlett kapitalista orszá­gok kommunista- és mun­káspártjai megtestesítik az ezekben az országokban élő népek lelkiismeretét és reményeit. Sok pártnak ezek közül nehéa körülmények között kell vív­nia harcát, Bármilyen furcsa is, de ezek közül néhány di­cső, osztályharcban kikovácso- lódott párt ellen irányítják a Kínai Kommunista Párt ve­zetői megalapozatlan kritiká­juk tüzet. Ezzel gyakorlatilag kezére játszanak a kommunis­ta mozgalom demoralizálásáról és szétszakításáról álmodozó imperialista erőiknek. Mivel vádolják a kínai ve­zetők e pártok vezetősé­gét? Azzal, hogy állítólag nem úgy értelmezik a békés együttélés politikáját, mint az államok együttélését, hanem mint együttélést, egy bizonyos or­szág munkásai és vállalkozói között. Azzal vádolják őket, hogy a dolgozók legközelebbi követeléseinek kielégítéséért állítólag gyakorlatilag lemon­danak a társadalmi forrada­lom alapvető céljairól. A KKP vezetői felhívják a kommunis­tákat, hogv ne vegyek számí­tásba a pártszervezetek hatá­rozatait, ne törődjenek a ve­zetőséggel, tiporják lábbal a demokratikus centralizmus le­nini elveit. A KKP vezetői ösztönzik e pártokban a bom­lasztó elemek cselelcedeteit. Gyökeréig dogmatikus, szektás, az élettől elsza­kadt álláspont az, amelyet a kínai vezetők a magu­kévá tettek. Ez az álláspont nem veszi fi­gyelembe az utóbbi évtizedek­ben végbement óriási változá­sokat, azt. hogy messze előre jutott a világ, a szilárd marxis­ta—leninista elveken alapuló nemzetközi kommunista moz­galom. A gyakorlat olvasztó- kemencéjében válik hitelessé minden elméleti tétel — szö^ gézi le a Pravda cikke. Strauss aknamunkája az atomcsendegyezmény ellen Strauss, a CSU elnöke, nyi­latkozatot adott a Welt am Sonntag részére, s abban hang­súlyozza, hogy meggyőződése szerint a CDU—CSU képvise­lői frakció túlnyomó többsége továbbra is aggályokat táplál az atomcsendegyezménnyel szemben és „német szempont­ból továbbra is aggasztónak tartja az egyezmény előtörté­netét, létrejöttét és jelenlegi formáját.” Strauss ezután azt hangoztatta, mindent meg kell tenni annak megakadályozásá­ra, hogy az egyezményhez va­ló csatlakozás megnyissa az NDK de facto elismerésének útját. Indonéz nemzeti ünnepségek Malaysia és Nagy-Britannia ellenes tüntetések jegyében zajlott le az indonéz nemzeti ünnepségek harmadik napja. Az indonéz nemzeti frontot képviselő felvonulók a Malay­sia Államszövetség tervét és a brit imperializmust elítélő transzparenseket vittek Dja­karta utcáin. Sukamo elnök vasárnap — mint a Reuter jelenti — az ün­nepségek keretében leleplezte a nyuigat-iriáni emlékművet: egy I láncait széttördelő férfi hatal- ! más szobrát. Beszédében az | elnök hangsúlyozta: „A szobor az indonéz népnek a gyarmato­sítás és az imperializmus elle­ni harcát jelképezi. ’ Felszólalt Chairul Saleh, a népi tanácskozó gyűlés elnöke* nehézipari és bányaügyi mi­niszter, s többek között kije­lentette: a Malaysia Államszö­vetség veszélyezteti Délkelet- Ázsia biztonságát. Az északi országok kommunista pártjainak értekezlete Koppenhágában augusztus 16—17-én megtartották a finn, a svéd, a norvég és a dán kommunista pártok képvise­lőinek értekezletét. Mint a Land og Folk című lap jelenti, az észak-európai kommunista pártok küldött­ségei megvitatták a jelenlegi helyzet egy sor időszerű kér­dését. Az értekezlet bebizo­nyította, hogy a négy kommu­nista párt azonos nézeteket vall a megvitatott kérdések­ben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom