Pest Megyei Hirlap, 1963. augusztus (7. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-13 / 188. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! *™ -á£> r w K^Lirlaiß | A 1 M SZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA í VII. ÉVFOLYAM, 188. SZÁM ÁRA 50 FILLÉR 1963. AUGUSZTUS 13, KEDD AVÉGSŐ CÉL Nincs kétség aziránt, hogy egész népünk helyeslésével találkozott a moszkvai atom- csandegyezményhez való csatlakozásunk. Kormányunk ezzel ismételten hitet tett korunk egyetlen helyes, ésszerű politikája, a békés egymás mellett élés elve mellett. Ugyancsak jólesően értékeljük azt a kétségbevonhatatlan tényt, hogy szerte a világon, még a velünk egyet nem értők szemében is megnövekedett népünk, népköz- társaságunk, s vezető pártunk, az MSZMP tekintélye. Ennek volt kiemelkedő állomása a Kádár János vezette magyar párt- és kormány- küldöttség szovjetunióbeli útja, ahol a kommunizmust diadalmasan építő szovjet nép olyan fogadtatásban részesítette küldöttségünket, amely a hagyományos testvéri, baráti szálakon túl kifejezte az elismerést, megbecsülést az utóbbi esztendőkben elért politikai, gazdasági eredményeink iránt. Országunk és pártunk ma fiáidat ja szavát a világot érintő kérdésekben, a nemzetközi munkásmozgalom vitás. problémáiban. Állásfoglalásunk egyenes és világos, s mindenkor a szocializmus, a kommunizmus, a béke ügyét szolgálja. De mint Kádár János mutatott rá: pártunk szavazatának súlya a tiem-i zetközi kommunista mozgalomban és kormányunk szavazatának súlya külpolitikai kérdéseiben egyenes arányban áll népünk erőfeszítéseinek, belső építőmunkájának eredményeivel. Ezért is kapott kettőzött hangsúlyt, jelentőséget népünk sikeres harca a szocializmus ügyéért, a gazdasági építőmunka jobbá tételéért, az életszínvonal emelkedéséért. Az a tény, hogy imperialista körök is más szemmel néznek ránk manapság, mint mondjuk 1956- ban, annak következménye, hogy tántoríthatatianul, kitérések nélkül, eredményesen raktuk le a szocializmus alapjait hazánkban. Nagy jelentőségűek számunkra a nemzetközi életben történő események, ám tevékenységünknek fő tényezője továbbra is az igazi forradalmi feladatok megoldása. mint a szocialista ipar fejlesztése, termelőszövetkezeteink és mezőgazdaságunk erősítése, a tudományos kutatás fejlesztése, a kulturális élet felvirágoztatása kell, hogy legyen. A rendkívül nehéz és sok kárt okozó tél következtében ipari termelési tervünket csak 99 százalékban tudtuk teljesíteni. Ez a körülményeket figyelembe véve, nem rossz teljesítmény, hiszen ugyanekkor külkereskedelmi mérlegünk a várakozás felett volt és az állami iparban az egy munkásra eső átlagbér több mint három százalékkal, a kifizetett összes munkabér pedig hét százalékkal növekedett. Emelkedett a lakosság pénzbevétele és a kiskereskedelmi forgalom is. Az 1963-as esztendőből nincsen már sok hátra, s ha tisztában vagyunk ennek az évnek különös jelentőségével, tekintettel arra, hogy az ötéves tervünk középső időszakában csak növekednek tennivalóink, akkor tudjuk: komoly munka vár az építőiparban, a mezőgazdaságban, a szállításban, az exporttervek teljesítésében, az önköltség csökkentésében, a termelékenység növelésében dolgozóinkra. Néhány iparágban a lemaradást is be kell hozni, hiszen a terv teljesítése elengedhetetlen életszínvonalunk fenntartásához és további növeléséhez. Szocialista építőmunkánkban nem vagyunk egyedül. Egyre növekszik a szocialista országok gazdasági közösségének, a KGST-nek a szerepe, jelentősége. Továbbra is bátran támaszkodva munkásainkra, dolgozó parasztságunkra, értelmiségi dolgozóinkra haladunk a párt által kijelölt, eredményekben gazdag úton. Talán ezekben lehetne legtömörebben összefoglalni annak a lelkiismeretes beszámolónak, sok tanulságot adó és nagyszerű élményt nyújtó beszédnek a feladatokat illető legfontosabb következtetéseit, amelyet' Kádár János tartott a Szovjetunióban járt párt- és kormányküldöttségünk útjáról a budapesti Kisstadionban. S bár megyénkből csak kevesen lehettek közvetlen meghallgatói az eligazító szónak, a televízió képernyőjéről. a rádióból és a sajtó hasábjairól mégis, valamennyiünkhöz eljutottak e szavak, s most országunk egészéhez hasonlóan, megyénk dolgozói ig becsületes helytállással törekszenek arra, hogy e fontos következtetéseket mindennapi munkájuk során váltsák valóra. Nem is lehet ez másként napjainkban, amikor az egyéni és közösségi érdek annyira egybevág. 1 A békés egymás mellett élés politikája fokozattan előtérbe állítja például a gazdasági versenyt, hiszen a végső cél a szocializmus, a kommunizmus győzelme, ezt pedig éppen a szocialista tábor országai gazdasági erejének növelésével mozdíthatjuk elő. Ezzel természetesen egyben előmozdítjuk hazánkban a szocializmus teljes felépítésére irányuló munkánkat is, ami viszont következésképpen az életszínvonal növekedéséhez vezet el. Vagy más oldalról: ahhoz, hogy magunk, családunk életszínvonalát növelhessük, a termelő munka eredményeinek javításához kell minél nagyobb mértékben hozzájárulnunk. Ez vi- sont magától értetődően hoz- j zájárulást jelent a szocializ- | raus teljes felépítésére irá- j nyúló törekvéseink megváló- j sításához is, ami pedig se- ■ gíti országunk erejének növelését, erősíti pozícióinkat a békés gazdasági versenyben. Nem véletlenül hangsúlyozta tehát beszámolójában Kádár János elvtárs, hogy a legnagyobb figyelmet szocialista épitőmunkánk kérdéseire kell fordítanunk, s aki hozzájárul a tervlemaradás behozásához, termelési terveink teljesítéséhez, az növeli saját jólétét s cselekvő részese a békéért folyó harcnak. Megyénk minden részén, az iparban, a mezőgazdaságban, a tanácsi apparátusban és az értelmiségi munkahelyeken komolyan meg kell fogadnunk azt a jó tanácsot, hasznos útmutatást, amely e beszédből sugárzik. Az elvi vitákhoz, a békeharchoz, s a szocializmus építéséhez egyaránt az lehet a mi legkomolyabb hozzászólásunk, ha helytál- lunk a munkában, kiküszöböljük a még jelentkező hibákat, s ki-ki egyre eredményesebben dolgozik népgazdasági terveink teljesítéséért, a termelékenység emelkedéséért. Az országos spartakiáddöntőről jelentjük Megkezdte az amerikai szenátus a moszkvai atomcsend-egyezmeny ratifikálási eljárását Rusk külügyminiszter jelentést tett Kennedy elnöknek moszkvai és bonni tárgyalásairól Angol bányászküldöttség érkezett hazánkba A Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének vendégeként hétfőn hazánkba érkezett az angol bányászszakszervezet yorkshire-i területének küldöttsége (MTI) Hétfőn délelőtt az amerikai szenátus megkezdte a moszkvai atomcsendegyez- mény ratifikálásának eljárását. A szokásos eljárásnak megfelelően a külügyi bizottság hallgatja meg először a tanúkat, ezúttal azonban a bizottságot kiegészítették a hadügyi bizottság és az atomenergia-bizottság tagjaival. A nagy érdeklődésre való tekintettel a kihallgatásokat a szenátus nagy ta- náaskozótermében tartják. Első tanúként ítusk külügyminiszter jelent meg a bizottság előtt. Kedden McNamara hadügyminiszter tesz vallomást, majd a vezérkari főnököket, a C1A igazgatóját, tudósokat, profesz- szorokat és más közéleti személyiségeket hallgatnak meg. A kihallgatások előreláthatólag 2—3 hétig tartanak. Azonban washingtoni megfigyelőik szerint nem kétséges, hogy a szenátus túlnyomó többséggel ratifikálni fogja az egyezményt. Az amerikai külügyminiszter, akj vasárnap délután érkezett vissza Washingtonba — telefonon azonnal jelentés tett Kennedy elnöknek moszkvai és bonni tanácskozásairól. Rusk eddigi rövid nyilatkozataiban hangoztatta, hogy a kelet—nyugati tárgyalások „nem fognak nagy gyorsasággal haladni“, de eddigi megbeszélései reményt nyújtanak arra, hogy a megbeszélések révén a kelet—nyugati feszültség tovább fog enyhülni. Szenátusi nyilatkozatában Rusk hangoztatta azt a komoly reményét, hogy a szenátus gyorsan ratifikálni fogja a moszkvai egyezményt. A legkülönbözőbb érveket hozta fel, hogy eloszlassa a szenátus egyes tagiadnak kétségeit. Hivatkozott Truman és Eisenhower kormányának korábbi erőfeszítéseire egy hasonló egyezmény megkötésére, és ismertette a Kennedy - kormányzat által előterjesztett javaslatokat is. — Felvetődik a kérdés — mondotta ezután —, hogy ha három kormány is ilyen nagy súlyt helyezett a nuk- leárisfegyver-kísérletek beszüntetéséről szóló egyezmény megkötésére, akkor miért halmozták fel a leghatékonyabb fegyvereket? A válasz erre a kérdésre abban a dilemmában rejtik, amely ma a világot veszé(Folytatás a 2. oldalon.) Elutazott hazánkból a finn Agrárpárt küldöttsége A Finn Agrárpárt hattagú küldöttsége, amely Pekka Sil- volának, a párt országos titkárának vezetésével a Szövetkezetek Országos Szövetségének vendégeként tíz napot töltött Budapesten és vidéken, vasárnap elutazott hazánkból. (MTI) ___________ I ndonéz miniszter sajtóértekezlete Moszkvában Ahmadi, indonéz szövetkezeti miniszter, aki augusztus óta vendégeskedik a Szovjetunióban, elutazása előtt hétfőn sajtóértekezletet tartott. ~ Ahmadi bejelentette, hogy az indonéz szövetkezeti szakemberek tárgyalásokat fognak kezdeményezni a szovjet szövetkezetekkel. Váljanak vitafórumokká a népfront-bizottságok ülései A llazaíias Népfront Pest megyei Elnökségének értekezlete Á tanácsválasztások óta jelentős változás állt be a Hazafias Népfront tisztségviselői sorában. Sokuk tanácstag lett és az állandó bizottságok tagjaként dolgozik, de emellett még más társadalmi munkát is ellátnak. Ezen mindenképpen változtatni kell — mondotta Török György, a Hazafias Népfront Pest megyei titkára a hétfőn délelőtt tartott elnökségi ülésen. — Munkánkra ma az a jellemző, hogy kevés ember visel sok tisztséget. Arra kell törekednünk, hogy sok ember kapjon egy-egy megbízatást és azt lelkiismeretesen ellássa. Éppen ezért a legközelebbi hetekben megyeszerte tájékozódnak a járási és községi népfrontbizottságok által végzett munkáról, a problémákAz oktalan sietség következménye Kellemetlen karambol történt a 3-as számú műúton. Az YB tő—26 rendszámú teherautó a Gödöllő előtti emelkedőn megelőzte az YA 07—19 pótkocsis autót. Előzés után azonnal lefékezett. A nagy teherrel haladó kocsi, hogy az előzőbe ne rohanjon, félrevágta a kormányt és az árokba dőlt. Szerencsére sem személyi sérülés, sem anyagi kár nem történt, azonban hosszú időbe telt, amíg a teherautót visszahuzatták az országúira. Képünkön a felborult YA 07—19 számú kocsi ___(MTI Foto — Fehérváry Ferenc felv.) r ól, az egyes emberek társadalmi munka megterhelésével. Török György kiemelte, hogy a Hazafias Népfront legfontosabb feladata most a tudatformálás. A lakosság különböző rétegeire azonban más-más formában lehet hatni. A megye mintegy 800 ezer lakosának összetétele az utóbbi években alaposan megváltozott. Megszűnt a mező- gazdasági jelleg, mert 150 ezren foglalkoznak földműveléssel. míg a nagy többség bejáró munkás. Ennek megfelelően kell, hogy átalakuljon a Hazafias Népfront munkája, a sajátos feladatokhoz kell igazodnia annak. Mégis, vannak olyan kérdések, amelyekkel rendszeresen kell foglalkozni, mert mindenkit egyformán érdekelnek. Ilyen például a nem- zetközá helyzet alakulása, a béke védelme, vagy lakóhelyen belül a községfejlesztés. A Hazafias Népfront érdekes kezdeményezést szeretne elindítani. Érjék el. hogy községenként minden felnőtt lakos évente legalább egy nap társadalmi munkát | vállaljon, ajmi jelentősen lendítene a községfejlesztés munkáján. I A másik ilyen tennivaló a közélet további demokratizálása. El kell érni, s ebben nyújtsanak segítséget a népfrontbizottságok a tanácsoknak, hogy mind több embe- kapcsolódjon be a tanár- munkájába, a tanácsülésekre mind többen jöjjenek el nyilvánítsanak véleményt. Változtassák vitafórummá a népfront megbeszéléseit, ahol valamennyi, a község egészét érintő kérdést szabadon, nyíltan megbeszélhetnek. A megbeszélésen ne csak a bizot'sá- gi tagok vegyenek részt, hanem lássák szívesen az érdeklődőket is. A beszámolót vita követte, melynek során sok hasznos javaslat hangzott el. Pedagógusoknak épül Füstöl a kémény, fő a pálinka