Pest Megyei Hirlap, 1963. július (7. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-11 / 160. szám

"‘^JCírhm 1963. JÜLIUS 11, CSÜTÖRTÖK KORSZERŰ SÚGÁS A portugáliai Lame go város gimnáziumában matematika dolgozatírás közben, a tanár­nak feltűnt, hogy az egyik leg­gyengébb matematikus rendkí­vül rövid idő alatt helyesen oldotta meg a feladatot. Hirte­len gyanúja támadt, s egy Sherlock Holmes ösztönével követelte a fiútól, hogy vegye le a füle mögött elhelyezett ragtapaszt. Kiderült, hogy nem valami tályog, hanem parányi vevőkészülék húzódik meg a füle mögött, s a zsebében tar­tott elem táplálja, karóráján pedig apró mikrofont hord. A tanuló ezen keresztül közölte a kérdéseket bátyjával, aki az iskolaépület előtti parkban ült, a feladatot megoldotta és becsének a készüléken át to­vábbította. — Hat fiatalemberrel köt szerződést az újlengyeli Aranykalász Termelőszövet­kezet, hogy álljanak be a tsz-be szakmunkástanulónak. Akik patakvizet isznak Több segítséget a Szentendrei MZésisaersanmggárnak Amióta megbíráltuk a Szent­endrei Kéziszerszámgyárat, mert összekeverték az anya­got és emiatt tetemes mennyi­ségű selej.t. keletkezett, két meos dolgozik. Ott vannak az anyagok beérkezésénél. Min­tákat vesznek, ezeket megvizs­gálják. Figyelemmel kísérik az anyagkiadást, sőt az első elkészült darabokból is né­hányat megvizsgálnak, mielőtt elindul a szériagyártás. Ez a régi hibaforrás tehát már a múlté, de azért most sem nehéz fogyatékosságot találni ennél a kis tanácsi vállalatnál. Elég, ha az ember leáll az udvaron néhány perc­re beszélgetni az emberekkel és máris megtudja, hogy nem túlságosan elégedettek a keresetükkel, ami nem is csoda, hisz amint megtudtuk, Ráckevén láttuk A községfejlesztési állandó bizottság tagjai és a helybeli kisiparosok hétezer forint értékű társadalmi munkával helyezték üzembe a járási tanács ajándékát, a különböző strandi elszereléseket. Képünkön: a gyermekek birtokukba veszik a mászógúlát Régi gondok közeli megoldását tanúsítja ez a kép: a po­kolhegyi iskola bővítésével újabb két tanteremben indulhat meg nemsokára a túlkoros cigánygyermekek oktatása. Képünkön: az egyik új tanterem (Gábor Viktor — Nyíri Éva riportja) koli-bacilus, az nem számít. Aztán amikor komolyabbra fordult a szó, elmondták, hogy évek óta kérik a várostól, ve­zessék ki a vizet a gyárba. A földművesszövetkezetig már van csővezeték. Innen még körülbelül másfél kilométer­re van a gyár. A munkások társadalmi munkát is végez­nének az egészséges vízellá­tás megteremtése érdekében. Az emberek örülnek az új fürdőnek. Bosszankodnak azonban a szűk és elhanya­golt öltöző miatt. Tudjuk, hogy a tanács anya­gi eszközei korlátozottak és ezekkel a lehetőségekkel sok égető gondot kell még megol­dani. Mégis azt kérjük, ha egycsapásra nem is sikerül va­lamennyi panaszt orvosolni, legalább a vízellátását sürgő­sen oldják meg. Ezzel együtt a kategória besoroláson is vál­toztathatnának már, hisz ez a kis gyár munkájával rászol­gál a nagyobb megbecsülésre. Fontos hivatást teljesítenek itt az emberek, hisz a kéziszer­számellátás még az automati­zálás korában is nagyon so­káig fontos kérdés lesz. Még fokozottabb elismerésre méltó az a tény, hogy exportra is dolgoznak. Ez a műszaki és munkás­gárda a meglehetősen rossz körülmények között is igyekszik jól helytállni. Állandóan fejlesztik a gyárt­mányokat. Jelentős hasznot hajtanak a népgazdaságnak például azzal, hogy egyes szer­számokat a jövőben cserélhető éllel akarnak gyártani. Nehéz munkájuk mellett még más vállalatoknak is se­gítenek azzal, hogy edzési és más munkát végeznek el meg­rendelésre. A kis üzem teljesítőképessé­gének határáig semmilyen munkát sem utasít vissza. Ez feljogosítja arra, hogy leg­alább ilyen elbírálást igényel­jen felettes szerveitől. f. i. A légpuska nem játékszer A korábbi évek rossz ta­pasztalatai után számos fi­gyelmeztetés jelent meg ar­ról, hogy a légpuska szerfe­lett veszélyes jószág. A hi­vatalos szervek intézkedésére be is szüntették a légpus­kák és a hozzájuk való lő­szer árusítását: Csökkent is a vele okozott balesetek szá­ma, de az egyesek birtokában levő „játékfegyverek” a mai napig szedik imitt-amott ál­dozataikat. Még május végén történt, hogy Prepák János 27 éves tápiósági esztergályos lég­puskával madarakra lövöldö­zött. A túlságosan érettnek éppenséggel nem mondható szórakozás közben éretlen­ségéről azzal adott újabb tanúságot, hogy megtöltötte a fegyvert, majd egyszerűen letette és otthagyta a kiskapu­ban. , A kapu környékén játszado­zott ifi Pogány István ki­lencéves és Kelenezer Sán­dor nyolcéves kisfiú. Ráta­láltak az elhagyott légpus­kára. A nagyobbik beleku­kucskált a csövébe, a kiseb­bik közben elhúzta a ravaszt. A lőszer a Pogány-gyerek sze­me alá fúródott. Súlyos sérü­lésével kórházba szállítot­ták, ahöl csaknem egy hó­napig tartott, amíg felépült. A felelőtlen férfit a gon­datlanságával okozott súlyos testi sértés miatt a bíróság vonja felelősségre. RENDŐRSÉGI KRÓNIKA Érdemes volt? Papszt Imre 32 éves érdi foglalkozás nélkü­li férfi betört Érden egy ví- kendházba. A lopott holmit bűntársának, Borsodi Gézá- nénak adogatta ki az ablakon. A zsákmánnyal nem jutottak messzire. Borsodinénál a hol­mikat a rendőrség megtalálta. A férfit őrizetbe vették, mind­kettő ellen bűnvádi eljárást indítottak. — Csillahó László 24 éves érdi lakos a múlt szer­dán egy élelmiszerüzlet elől kerékpárt emelt el. Két nap­pal később elcsípték. Szintén lakat alá került. — Ugyan­csak a múlt szerdán betörő járt Alsónémediben Surányiék lakásán, ahonnan a sublótból és az asztalról összesen 7450 forintot vitt el. Nem egészen negyvennyolc órán belül meg volt a tettes: Drótos József inárcsi születésű, kisváradi al­kalmi munkás, öt is őrizetbe vették. Halál a lagziban. Vasárnap hajnalban a rokonainál tartott esküvői lakomán rosszul lett Magyar Pál 47 éves nyugdíjas ceglédi lakos. Az orvos már csak a halál beálltát állapít­hatta meg. A vizsgálat kide­rítette, hogy szívbeteg volt. Csaló a rács mögött. A Pest megyei Vegyi- és Kézműipari Vállalat feljelentette Zsidek Béla 35 éves számviteli veze­tőt. Zsidek huzamosabb időn át összejátszott többfelé a ház­tartási boltok vezetőivel. Azok több árut számláztak, mint <; amennyit valóban szállítottak, Zsidek pedig a számlákat váll­lalatával kifizettette. Bűnössé­gét beismerte. Letartóztatták. Holtan találta a sződi iskola hivatalsegéde, Mikus Ferenc- né az iskola szennycsatomájá- ban az ötéves Lepsényi Lász­lót. A • kisgyermeket szülei már mindenfelé keresték. A vizsgálat folyik. VIDÉKI KIADÁSAINK JELENTIK Orgiád! ffiriairl? Szorgalmas munka a csemői határban A négy csemői termelő- szövetkezet határában befe­jezték az őszi árpa aratását. A rozs aratása most folyik. Az Uj Élet Termelőszövet­kezetben ez a munka megle­hetősen lassan halad. A búza betakarításához most kezdtek hozzá a közös gaz­daságok. Nagy körültekin­téssel végzi a tagság min­denfelé a szőlő ápolását. Többfelé a talajmunkával foglalatoskodnak. Ami a má­sodvetést illeti, a Rákóczi Tsz 35 holdból már 25-öt telje­sített. A Szabad Föld Tsz- ben egyebek között 9 hold rövid tenyésztésű kukoricát vetettek el a közelmúlt na­pokban. Az aratással pár­huzamosan folyik a csemői határban a szénabetakarítás Felnőtt „diákok" matúrája A napokban a dolgozók iskolájának tizenhat felnőtt diákja érettségizett. Reggel fél nyolckor már nagy iz­galom ülte meg a Kossuth Gimnázium folyosóit. Az érettségizők — egytől-egvig felnőtt ember, köztük több családanya is — még utol­jára ismételgették maguk­ban a fontosabbnak vélt té­teleket. Percenként nézték az órát, ám a mutató csiga­lassúsággal mászott. Legalább­is nekik úgy tűnt. Épp úgy izgult valamennyi, mint a 18 évesek. A vizsgán aztán ment minden, mint a karika- csapás. A felnőtt „diákok” matúrája kitűnően sikerült. MONORöVXCfigB Magtárban az első gabona A Terményforgalmi Válla­lat magtáraiba hétfőn meg­érkeztek az első gabonaszál­lítmányok. A péteri Rákóczi Tsz több mint 2 vagon bú­zát szállított ezen a napon. Az első takarmányárpa-szál­lítmány a gombai Uj Élet Tsz-ből érkezett. Rozsot elő­ször a monori Kossuth Tsz gazdaságából indítottak út­nak a magtárakba. Az át­vétel folyamatosan és za­vartalanul folyik. Ellenőr-invázió A MÁVAUT 1144-es vona­lán, Monor—Gyömrő és Ecser között nem szűnik a már jó néhányszor szóvá tett ellenőr­invázió. Július 1—9 között ti­zenhárom esetből öt alkalom­mal ellenőrizték az autóbusz utasainak a jegyét. Az utaso­kat bosszantja, sérti a túlzott mérvű ellenőrzés. A vállalat­nak pedig bizonyára súlyos anyagi megterhelést jelent a sok ellenőr fenntartása. Úgy véljük, helyes lenne ezen az állapoton végre változtatni! Jelentés a búzamezőkről Gyomron vasárnap is dol­goztak a határban. Előrelátha­tólag az aratás július 20-ra véget ér. A termés jónak ígér­kezik. Monoron az Uj Élet Termelőszövetkezetben hétfő reggelig 134 hold őszi árpát arattak le. Hozzáláttak a búza betakarításához is. A gombai Uj Élet Termelőszövetkezet­ben befejezték egy 32 holdas rozstábla aratását. A Balaton kombájnok igen jól beváltak, eddig még senki nem panasz­kodott rájuk. Vecsésen az Ezüstkalász Tsz-ben mindösz- sze 421 hold aratnivaló van. Hétfőn már a 300. holdnál tartottak. Tápiósápon a gépek­re panaszkodnak a Petőfi Termelőszövetkezet tagjai. Hol az aratógép, hol a kombájn romlik el. Pilisen előbb is hoz­zákezdtek volna az aratáshoz, ha az előzőleg Káván dolgozó gépek időben megérkeznek. Nagyobb zökkenőt azonban még a késés sem 'jelent, mert tíz nap alatt így is minden gabonát learatnak az Uj Élet Termelőszövetkezet szorgal­mas tagjai. 01 Percenként 1200 liter víz A nagykőrösi Rákóczi Ter­melőszövetkezet kertészetében 20 holdat szórófejes öntözőbe­rendezéssel öntöznek. A három gép percenként 400—400, tehát összesen 1200 liter vizet zúdít a területre. Huszonnégy óra alatt a termelőszövetkezet húszholdas kertészetét tökéle­tesen megöntözik. Ennek kö­szönhető, hogy a termelőszö­vetkezet tagsága az idén a vártnál is nagyobb bevételre számíthat a kertészetből, amelynek termékeit nap mint nap nagy mennyiségben szál­lítják a~ piacra és a - MÉK-te- lepre. Négyszáz lány a sátrak alatt Színhely: a nagykőrösi álla­mi gazdaság. Nyárfák között sátor, a sátrak alatt 400 lány. A Bagi Hona önkéntes leány- tábor munkás hétköznapjait éli. A lányok Pestről érkez­tek. Korán kelnek, mert a reg­geli hűvösben könnyebben megy a munka. Az egyes bri­gádok versenyben dolgoznak. Első a Toldi Technikum 9-es brigádja, második a Szilágyi Gimnázium 6-os brigádja, harmadik a Martos Gimná­zium 18-as brigádja. A tábor­lakók és a tábor vezetői egy­aránt — és kölcsönösen — elé­gedettek. Panasz azért akad persze. A kereskedelmi szer­vek például nem hajlandók a tábort vajjal és sajttal ellát­ni, mivel — úgymond — az állami gazdaság önellátó. Űgylátszik nem számolnak a táborral, annak négyszáz, evésre mindig kész fiatal la­kójával, akiknek jogos pana­szát sürgősen orvosolni kelle­ne. Kedvező tapasztalatok, hasznos javaslatok Tervek a könyvbarátmozgalom további ejlesztésére Két évvel ezelőtt bontako­zott ki a népfront, a nőta­nács és a SZÖVOSZ könyv- barátmozgalma. Az illeté­kesek összegezték az eddigi tapasztalatokat, s megállapí­tották, hogy a társadalmi összefogás hozzájárulásával jelentős eredmények születtek. Két év alatt 36 százalékkal nőtt az olvasók és 38 szá­zalékkal a kölcsönzött köte­tek száma. A tanácsi könyv­tárakból tavaly 29 millió 14 ezer kötetet adtak ki az 1 millió 252 ezer 863 olvasó­nak. Az eredmények számba­vételével egyidejűleg elké­szítették a könyvbarátmozga- ! lom további fejlesztésének J programját is. Az 1963—64-es népművelési évadiban újabb szervek be­vonásával bővítik majd a mozgalom gazdáinak körét. Felkérik a Tudományos Ismeretterjesztő Társula­tot, hogy megyei és já­rási szervezeteik útján vállaljanak részt az írott szó népszerűsítéséből, az irodalom új barátainak és pártolóinak nevelésé­ből. Több segítséget várnak a szakszervezetektől is. Ezek eddig elsősorban az üzemek munkásainak könyvéfhségét csillapították a kölcsönzők gyűjteményének gyarapításá­val, a választék bővítésé­vel. A hálózat fejlesztésével a rendelkezésre álló eszközök azonban arra is lehetőséget adnak, hogy a vidéki üze­mek könyvtárai a környék lakosságát is ellássák. Az írószövetség, a Kiadói Főigazgatóság, a TIT, a Könyvterjesztő Vállalat és a KISZ bevonásával megvitat­ják, hogyan lehetnének még hatásosabbak a mind szé­lesebb körű író—olvasó-talál­kozók. Egyeztetik a terve­ket, s gondoskodnak arról, hogy ezeket az összejövetele­ket megfelelő közönségszer­vezéssel készítsék elő. Egy másik javaslat szerint helyes lenne, ha a könyv­barátmozgalom központi akcióbizottsága véle­ményt nyilváníthatna a könyvkiadással és a könyvterjesztéssel kapcso­latban. Végül elhatározták, hogy a mozgalomban részt vevő tö­megszervezetek segítségével mintegy tíz községben fel* mérik, mi jellemzi a falusi emberek s az irodalom kap* csolatát napjainkban. „Az életben nincs és nem is lehet „uborkaszezon" — mond­ja Tóth Gábor, a Rádkevei Községi Tanács vb-elnöke. — A la­kosság ügyes-bajos gondjait orvosolni kell, a községfejleszté­si építkezéseket folytatni kell, akár esik, akár fúj. Jelenleg a járdaépítkezéseken kívül három helyen végzünk községfejlesz­tési munkálatokat: a Duna Étteremben, a strandon és a pokol­hegyi iskolában. Akár meg is nézhetik". Megnéztük... A Duna Étterem csípős halászlévé, tejfölös túróscsuszája messze földön népszerű. Mindezt rövidesen megszépült környezetben fogyaszthatják a kirándulók és a helybeliek: csaknem nyolcszázezer forintos költséggel renoválják az éttermet. Képünkön: készül a színes csempeburkolat az E-kategóriába tartozik a gyár. Alii kovácsolt már életé­ben, vagy csak ellátogatott ilyen műhelybe, elképzelheti milyen nehéz nap mint nap ledolgozni a nyolc órát a for­ró kemencék és a kovácsolan­dó izzó vasak társaságában. — Az a szerencse — mond­ják az emberek —, hogy fel­szereltek két ventillátort, mert másképpen nem bírnánk ki ebben a kánikulában. Nehéz a munka, s a kereset viszonylag mégis alacsony. Ezek után nem csodálkozha­tunk, ha sokan azzal a gondo­lattal foglalkoznak, hogy más­hova mennek dolgozni. Sajnos, nem ez az egyetlen gond itt. Nehéz elképzelni, hogyan tudnak nyugodtan aludni az illetékesek, amikor jól tudják, hogy az egész üzem ipari és ivóvízellátása is egy kis patakra van bízva. Talán megnyugtatja őket, hogy van egy tíz méter mély kút, amely­be átszivárog a patak vize? Amikor ott jártunk, valaki el­újságolta, hogy a vizet min­den hónapban vizsgálják, s hozzátette: — Hát, hogy van benne egy kis

Next

/
Oldalképek
Tartalom