Pest Megyei Hirlap, 1963. július (7. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-07 / 157. szám
Kétszer egy perc telefon a „rendkívüli“ rangadóról ■jErrtberemlékezet” óta nem volt a dabasi járásnak megyebajnokságban szereplő labdarúgó-csapata. Ma délután azonban bármilyen eredménynyel is végződik a területi labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjának rangadója, egy bizonyos, a dabasi járás beiratkozik a megye legjobbjai közé. Persze a kérdés csak az, vajon a járást Örkény, vagy Ujhartyán képviseli-e majd a felsőbb osztályban. Erre választ az Örkényi kilencven perc után kaphatunk. A hazai zöld-fehérek sorsdöntő találkozón fogadják az újhartyáni kék-fehéreket. Örkény jelenleg az éllovas. Egy ponttal vezet a második helyezett Ujhartyán előtt, s gólaránya is jobb a vendégekénél. Hazai győzelem, illetve döntetlen esetén Örkény a bajnok, ha a vendégek győznek, övék a pálma. Járási nézőcsúcsot várnak Örkényben A rendkívüli rangadóval kapcsolatban telefon-előzetest készítettünk. Az Örkényi tanácsházán Bocs József, a községi tanács vb-titkára jelentkezett: — Egy ’észtérUTövel ezelőtt csapatunk még csak. a járásban küzdőit. Bajnok lett., s idén már újból feljebb léphet, ha... Igen, ha az utolsó 90 perc sikerül. — Hatalmas az érdeklődés a rangadó iránt, külön buszjáratok szállítják majd a környező községekből a szurkolókat a mérkőzésre. Minden bizonnyal járási nézőcsúcs születik. Th A jáMkosak körében nagy , a bizakodás. -Sérült nincs, legjobb tizenegyünkkel vehetjük fel a küzdelmet. A csapatösszeállítás azonban még titok, csak a mérkőzés kezdete előtt hozzuk nyilvánosságra. — Ősszel az újhartyáni pálya eltiltása miatt Inárcson került sor találkozónkra, s akkor már 2:0-ra vezettek az új- hartyániak, végeredményben 3:2-re sikerült győznünk. Az újhartyáni „csoda“ Az újhartyáni tanácsháza telefonjánál Virágh József vb- elnök jelentkezett: — A hét folyamán két edzéssel készültünk a rangadóra. Szombaton rejtekhelyre vonult együttesünk: Vajkó-erdőbe. Sérült nincs, a múlt héten szereplő gárda lép pályára Örkényben. — Sokan azt mondják, csoda, történt Üjhartyánban tavasz- szal. Valóban, össze sem lehet hasonlítani labdarúgó csapatunk őszi és tavaszi teljesítményét. Szenzációs hajrával vették üldözőbe a vezetőket, s pár héttel ezelőtt még senki sem hitte, hogy ma ' délután közöttünk dől el a bajnoki cim sorsa. — Az újhartyáni kék-fehérek teljesítménye valóban rendkívüli, de szó sincs csodáról. Csupán az történt, hogy a tavasszal új vezetőség vette át az irányítást, s rövid idő alatt kijavította a régi elnökség hibáit. — Az újhartyáni siker fő részese a lelkes szurkológárda. A 2400 lakosú községben állandósult, hogy a hazai mérkőzéseken 600—700 néző buzdítja a csapatot. Most idegenben, Örkényben sem lesz hiány a „hazai” buzdításban, körülbelül ötszázan kerékpáron, százötvenen motorkerékpáron rán- dulnak át Örkénybe, s emellett még autóbuszok is szállítják a szurkolókat. Nyílt sisakkal Örkényben és Üjhartyánban egyaránt bíznak a sikerben. | Az Örkényiek mindig támadó játékukkal tűntek ki, s ezzel aratták sikereiket. Ügy értesültünk, most is nyílt sisakkal fognak játszani, annak ellenére, hogy a döntetlen már bajnokságot jelent számukra. De szerintük legjobb védekezés a támadás. Az újhartyániaknak pedig győzniük kell. így szin- ‘ írt ,a támadásépítésye., fogják J *;ethi a fő súlyt. Mindebből a konklúzió: rendkívül izgalmas 90 perc várható. S még valami! A héten közöltük a megyei ifjúsági láb- \ Nőve Zamky Jednota—CVSE labdarúgó-mérkőzés Cegléden Ma délután 18 órai kezdettel nemzetközi labdarúgó-mérkőzésre kerül sor Cegléden, a CVSE-pályán. A Nőve Zamky-i (érsekújvári) Jednota együttese találkozik a hazai vasutas-csapattal. A csehszlovák NB H-ben szereplő Jednota ellen a ceglédiek „új’» csapatukat próbálják ki, amelytől azt remélik, hogy az elkövetkezendő bajnoki évben lényegesen jobban meg fogja állni helyét, mint az idén. A csehszlovák együttes vendég- szereplése iránt igen nagy az érdeklődés. New Yorkban a nyári nemzetközi labdarúgó-tornán csütörtökön az alábbi eredmények születtek: Wiener SC (osztrák)—Vallodolid (spanyol) 1:0 (1:0). Helsingbors (svéd)—Zágrábi Dinamo (jugoszláv) 1:1 (0:0). Az első forduló után a Wiener SC és az U. Dózsa áll az élen 2—2 ponttal, l.*0-ás gólaránnyal. SPARTAKIÁD ITT - SPARTAKIÁD OTT A spartakiád Pest megyei rendező bizottsága péntek délután kibővített ülést tartott a PTST helyiségében. amelyen részt vettek az illetékes szövetségek vezetői is. Saiga Lajos, a rendező bizottság elnöke, ismertette a megyei döntő forgatókönyvét, maid különböző kérdéseket vitattak meg. ★ Mint már közödtük; a döntőt ma Pilisvörösvárott a tékeküzdel- mek vezetik- be. a többi sportág viadalára pedig július 14-én Dunakeszin kerül sor. A vörösvári viadalra Aszód, Pilisvörösvár. Tá- J borfalva, svfende, Visegrád. Szob és Dunakeszi ,férfiegyüttese nevezett. míg a nőiknél csak két csapat indul. Hévízg.yörk és Visegrád. A nőknél, s a férfiaknál egyaránt. hármas csapatok vetélkednek. Külön egyéni viadal nem lesz. a csapatversenyen elért eredmények alapján állítják össze az egyéni sorrendet. Három körzetben bonyolították le a járási győztesek részvételével. a kézilabda- és röplabda-tornát. a megyei döntőbe jutásért. A budai és a monori tárás rendezésében sorra került eseményről már beszámoltunk. A váci tárás viadalát az alábbiakban iemertet- iük: A kézilabdadöntőt Vácott:, á Fonó- és Kötött-oályán tartották. Férfiak: Túra—Nagymaros 12:11. Túra—Főt 21:9. Nagymaros—Főt 16:11. Túra—Budakalász 13:12. Főt— Budakalász 13:11. A Nagymaros— Középcsapatok rangadói A vízilabda ob I-ben három részre osztódott a tabella. A táblázat tételén és allán három-három csapat: míg középen négy. E középsők találkoztak egymással szombaton délután a Tüzér utcában. Először a hetedik helyezett Honvéd játszott az ötödik Egri Dózsával, a hazaiak az első negyedben négyméterest hibáztak, de azután gyenge Iramú mérkőzésen. megérdemelten győztek az Igen mérsékelt teljesítményt nyúi- tő Heves megyeiek ellen S:3 (1:1. Háromszobás modem családi ház mellékhelyiségekkel eladó, azonnal beköltözhető. Festi, vagy Pest környéki lakáscsere előnyben. Cegléd, Szőlő utca 16: szám. - Fiadó r gyönyörű, komplett lakklénye- zett. aranyozott. hálószoba bútor és faragott ebédlő. Ugyanott Szaratov hűtőszekrény. Telefon reggeli órákban.: 343^061, Budapest. ___________ K őműves és ács szakmunkások részére rendkívüli továbbtanulási lehetőséget biztosítunk építőipari technikum esti tagozatán. művezetőképzo iskolában vagy szakmai tanfolyamon azoknak a szakmunkásoknak. akik vállalatunk állományában dolgoznak, vagy mielőbb. de legkésőbb 1963. július 15-ig belépnek vállalatunkhoz. EM Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka u. 34. _________*•* ' V íz-, gázszerelő szak- munkást. betanított munkást és segédmunkásokat. valamint ipari tanulót felvesz. Illetve szerződtet Bádogos- és Szerelőipari Ktsz. Budapest. V.. Arany János u. 18. Telafon: 112—406. 310 —723.___________________ A z Isaszegi Vegyes Ktsz keres egy fő kozmetikust azonnali belépésre. Cím; Isa- szeg. Adv E. u. 1. 700-as DKW személy- kocsi príma állapot- . ban eladó. Nagykőrös, Szolnoki u. 28. IPARI1AMULŰNAK JELENTKEZHETNEK 14— 17 éves fiúk kőműves és ács szakmára. Felvételi vizsga július 15- én (hétfőn) délelőtt 9 órakor a Ceglédi Iparitanuló Iskolában. A jelentkezők hozzák magukkal iskolai bizonyítványukat. ÉM Bács megyei Állami Építőipari Vállalat Építésvezetősége, Cegléd, Puskin u. 4. ÉM Szentendrei Cementáruipari Vállalat azonnali felvételre keres férfi segsömunkások szállítómunkásokat Modern munkásszállás van. Szentendre. Dózsa György út 34. szám Divatjamúlt zakóját modern vonalúra alakítjuk rövid határidővel Ceglédi Ruhaipari Vállalat. Cegléd, Kossuth Lajos u. 13. A VizOevl Építő Vállalat Központi Gépjavító Üzeme azonnali belépésre keres kovács, lakatos, hütő. Javító, főtengely köszörűs, hegesztő és esztergályos szakmunkásokat. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Fizetés kollektív szerint. Vidékieknek munkás- szállást biztosítunk. Jelentkezés: Vecsés, Dózsa György út. rmm!raü«vi donort. Kísérleti gazdaság felvess -hosszú' állami gazdasági gyakorlattal mérlegképes. . .. vagy képesített köhyvelot. anyagkönyvelése vezetésére; erkölcsi bizonyítvány szükséges. Felvesz továbbá nagy gvakorlntta] ► rendelkező önálló építőipari normeelszámoV-'t. Jelentkezés írásban, részletes önéletraizzal 3:0, 1:0. 1:2) arányban.- akiknek: jobbára csak kapufákra telt erejükből!. A második találkozón a hatodik helyezett Csepel Autósok a következő összeállításban szálltak vízbe, Harangozó játékvezetése mellett. a negyedik BVSC-vel szemben: Hohl — Krajner, Rusorán I. — Gallov — Szaiay. Rusorán H., Gera. BVSC—Csepel Autó 3:2 (0:0, 2:0. 1:2, 0:0) Az első játékrészben mindkét csapat nagy hibaszázalékkal játszott. Szaiay szép lövése és Hohl ragyogó védése vezette be a második negyedet, de azután játékvezetői segédlettel, a vasutasok szerezték meg a vezetést. Ez kizökkentette lendületéből n Pest megyeieket, csak emberelőnyből tudtak keservesen szépíteni, mivel a játékvezető téves ítéletei továbbra is rend;re az Autósokat sújtotta. Az utolsó játékrészben kölcsönösen kihagyott gólhelyzetek után, a BVSC lói tartotta a labdát. A játékvezető döntötte el a két pont sorsát. G: Krajner. Rusorán I. Jó: Rusorán II.. Rusorán I. A történtek után. a bajnoki táblázat közepén kező: 4. BVSC 5. Honvéd 6. Csepel Autó 7. Eger a helyzet a kivet15 15 35 14 4 49:39 18 6 49:43 15 6 47:5*1 14 6 43:48 14 (—ács—) Budakalász mérkőzésre utóbbi nem állt ki. Végeredmény: 1. Túra (aszódi járás). 2. Nagymaros (szobi járás). 3. Fót (váci járás). 4. Budakalász (szentendrei járás). Nőik: Budakalász—Túra 6:2. Nagymaros—Budakalász 8:8, Veresegyház—Budakalász io:6. Nagymaros—Túra 3:2. Veresegyház— Túra 10:1. Nagymaros—Veresegyház 6:4. Végeredmény: 1. Nagymaros (szobi járás). 2. Veresegyház (váci járás). 3. Budaikalász (szentendrei járás). 4. Túra (aszódi járás). A röplabdatomát Dunakeszin tartották. Férfiak: Dunakeszi Spartacus—Túrái KSK 3:0. Csak két csapat indult, s így a váci járás együttese jutott a megyei döntőbe. Nők? Pomáz—Váchartván 3:0. Kóspallag—Váchartyán 3:2. Végeredmény: i. Pomáz (szentendrei járás). 2. Váchartyán (váci járás), 3. Kóspallag (szobi járás). A dabasi lárási spartakiáddön- tőn az öt sportágban mintegy 180 sportoló vetélkedett. Atlétikában, kerékpárban és tekében a következő eredmények születtek: ATLÉTIKA. Férfiak. 10D m: L Katona Ferenc (Inárcs) 12.2. 2. Nyúl (Bugyi) 12.8. 3. Valter (Da- bas) 13 mp. 400 m: 1. Valter Jenő (Dabas) 59.6. 2. Pocai 61.6. 3. Ka- nyik- 61.7 (mindkettő Táborfalva). 800 m: l. Herczeg Péter (Dabas) 2:23.8. 2. Kalmár (Gvón) 2:26.2. 3. Vizer (Dabas) 2:27. Távol: 1. Katona Ferenc (Inárcs) 572. 2. Ferkó (Táborfalva) 525. 3. Frigy (Bugyi) 305. Magas: l. Tóth Zoltán (Gyál) 160. 2. Jung (Táborfalva) >50. 3. Faragó (Dabas) 145. Súly: 1. Újvári József (Dabas) 9.23. 2. Gattyán 8.49. 3. Ferkó 8.86 (mindkettő Táborfalva). Gránát- hajítás: l. Újvári József 64 m, 2. Nyúl 62.50, 3. Gattyán 56 m. Spartakiád váltó: 1. Dabas fHer- czeg. vizer. Tus ka. Valter) 3:56. 2. Táborfalva 3:58. Nők. 100 m: 1. Nagy Júlia (Bugyi) 15 mp. 2. Bagi (Bugyi) 15.8. 3. Gáborik (Dabas) 15.9. 400 m: 1. Nagy Júlia 74 mp. 2. Gáborik 82.2. 3. Szalai (Bugyi* 84 mp. Távol: 1, Nagy Júlia 305, 2. Gal- góczi (Inárcs) 392. 3. Gáborik 390. Magas: 1. Gálgóczi Mária 125. 2. Farkas Ibolya (Bugyi) 125. 3. Szabó Rozália (Bugyi) 125. Súly: 1. Kovács Éva (Örkény) 7.52. 2. Szabó Rozália 6.20. 3. Lit- vikné (Bugyi) 5.43. Gránáthajítás: 1. Kovács Éva 38.30, 2. Szabó Klára (Bugyi) 31.40. 3. Látvikné 26.70. Spartakiádváltó: 1. Bugyi KSK (Bagi. Farkas. Nagy J.; Szalai) 4:50. KERÉKPÁR. Férfiak: 1. Antal József (Dabas) 36:45. 2. Deli (Bugyi) 39:25. 3, Kosztolányi (Dabas) 39:26. Csapatban: 1. Dabas. TEKE. Férfiak: 1. Hal unka Mihály (Táborfalva) 75. 2. Zenkovícs (Inárcs) 74. 3. Dabasi (Dabas) 70. Csapatban: l. Táborfalva 172. 2. Dabas 171. 3. Ujhartyán 168. Községek közötti pontversenyben: 1. Bugyi KSK 142. 2. Dabas 119. 3. Táborfalva 65. 4. Inárcs 34. 5. Kakucs 28. 6. Gvál 22. 7. Gvón 18, 8. Örkény 18. 9. Ujhartyán 12. 10. Sári 6. Beköltözhető fél ház melléképülettel. 250 négyszögöl kerttel eladó,. Abonv,- Munkás útba 4. Érdeklődni: Szolnok. Vas utca 4. Kolozsvári útról nyílik. redőnvös íróasztal eladó. Bp.. XVITT Marx u. 19. Tel.: 473—677. Nagy Tstván. Gyönyörű, három m kombinált szekrény és hálószoba eladó. Egyedi bútordarabok készítése rendelésre. Újpest. Aradi u. 2. Papa, mama, ő meg én — mondhatta péntek este Varga Púi, a világbajnok Varga János bátyja, a Ferihegyi repülőtéren. A svédországi kötöttfogású birkózó-világbajnokságról hazaérkező magyar küldöttséget, annak ellenére, hogy délután fél öt helyett csak fél tíz körül „landoltakBudapesten, népes sereg várta. Köztük az abo- nyiák kis csoportja. A világbajnoki aranyérmesnek kijáró virágcsokor pár pillanat múlva már a mama karjaiban volt, s az abonyi Varga család büszkén és boldogan állta a fotóriporterek pergőtüzét. Balról jobbra: id. Varga János — a papa, ifjabb Varga János — a világbajnok, Varga Pál — a bátty’, s a mama (Koppány György felvétele) LABDARUGÓ NB III ^szakközép csoport Elektromos—Szigetszentmiklósi TK 4:2 (3:1) Latorca u. 300 néző. V: Cseme- falvi. SZTK: Dávid — Földi. Galambos, Gere — Egresi II.. Maisai — Szabó. Egresi I.. Potemkin. Csősz, Ványi. Két SZTK-gólhelyzet után; a 18. percben túl szigorú ll-esből. a hazaiak szerezték meg a vezetést. A Pest megyeiek megzavarodtak és a 27. percben Dávid csak nézte, ahogy egy 35 méteres szabadrúgás a bal felső sarokban kötött ki. Ezután feljött Szigetszentmiklós. de gólhelyzeteiket nem tudták kihasználni. A 39. percben a sportszerűtlen Galambost a játékvezető kiállította, aki ezután még a játékvezetőre is rátámadt. Ésv perc múlva, újabb kapushibából, már 3:0-ra alakult az eredmény. A 42. percben Csősz ártatlannak tűnő támadás végén szépített. A második félidőben a csonka SZTK nem adta fél a küzdelmet és az 57. percben .potemkin egyéni játék után. lehetetlen szögből a hálóba gurított, a Pest megyeiek a továbbiakban a kiegyenlítésért küzdöttek, ám ez nem sikerült. sőt. a befelezés előtt hét perccel Dávid és Egresi I. egymást zavarta, s a hazaiak bebiztosították győzelmüket. G: Csősz, Potemkin. Jó: Gerej Egresi n.. Csősz. .Potemkin. A. B. T. Északi csoport Statisztika—Váci Vasas 2:1 (1:01 Vác. 100 néző. V: Nánásl. Vác: Nyéki — Pindes. Katona« Csitári — Konecsni. Aladár —• Oravecz, Vasvári, Bánfalvi. Már- ton, Balogh. Már az első percben megszerezte a vezetést a vendégcsapat. Ezután a Vasas többet támadott, de igen körülményesen és lassan szőtték a támadásokat. A második félidőben is a vendégek támadtak többet és az 51. percben növelték előnyüket, a 84. percben szépített a Váci Vasas. A mérkőzés gyengeiramú volt. A helyi csapatból senkit sem lehet kiemelni. G: Csitári. Pál János A helsinki olimpiai stadionban pénteken folytatták a nemzetközi atlétikai versenyt. A második versenynapon Zsivótzky Gyula is indult. s 67,98 méteres eredményével legyőzte az amerikai Conollyt, aki csak 65.35 métert dobott. Harmadik helyen a csehszlovák Ma- tousek végzett 64,33 m-es teljesítményével. Az augusztus 11—29. közötti országos sportnapok nemzetközi műsorával kapcsolatban jó néhány sportágban véglegessé vált. hogy mely országok versenyzői vendégszerepeinek Budapesten. Labdarúgásban kialakult már a mezőny: a Ferencvárosnak, az MTK-nak és Vasasnak a Moszkvai Szpartak. vagy a Moszkvai Dinamó, az angol Chelsea és a belga Standard Liege lesz az ellenfele. A párosítást később készítik el. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magvar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollánv Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VIII. Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—22* Géülrószoba 'hívható 20 óráig): 140—447 - Belpolitikai és sportrovat: 140—449 - Inari rovat: 141—462 — Művelődési rovat: t41—258 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Index* 25 064 Terfesztt a Magyar Posta. Előfizethető a helV7 oosta- hivataloknál és kézbesítőknél (nrtfiyptési díi 1 hónapra 33 forim Dobay új országos csúcsot állított fel a 300 méteres gyorsúszásban Szombat délután a margitszigeti Sportuszodában mintegy 3000 főnyi közönség előtt zajlottak le az I. osztályú úszócsapat-bajnokság döntőjének első napi küzdelmei. Az eredmények közül kiemelkedik Dobay Gyulának, az U. Dózsa versenyzőjének a 100 méteres férfi gyorsúszásban felállított 55.6 mp-es új országos csúcsa. ★ Moszkvai jelentés szerint, szovjet ejtőernyősök szombaton új világrekordot állítottak fel. A Tatjana Vojana által vezetett nyolctagú csapat 600 méteres csoportos célusrrásban 6.75 méteres átlagot ért el, s ezzel megjavította az ugyancsak szovjet versenyzők által tartott régi világcsúcsot. ........★ «* A Sportcsarnokban szombaton folytatódtak* a magyar—szovjet főiskolás vivótal álkozó küzdelmei. A harmadik versenynapon előbb a kardcsapatversenyt bonyolították le. Érdekesség volt. hogv ezúttal is tusarány döntött, a szovjet vívók javára. Szovjet főisk. vál.—Magyar főisk. vál. 8:8. CEGLÉDI APROHIRD Szőlőprés eladó. Cegléd. Madár utca 4. szám alatt. ____________ K omplett hálóbútor, komplett konyhabútor sürgősen és olcsón eladó megtekinthető szerdán és szombaton 4—7-ig. Széchenyi út 81. szám. _______ F ekete Pannónia eladó. Cegléd. Kereszt utca 5. szám "Alatt.. Férfim? varrót állandóra egy műszakban, azonnal felveszünk. Csak elsőrendű munkaerők _ ielentkezzen ek Ceglédi Ruhaipari Vállalat Cegléd. Szabadság tér 3. sz. Sürgősen eladó 250-es fekete Pannónia. Cegléd. XI. kér. Örkényi út 37. Beteg mellé gondozót keresünk, III. kér., Bem utca 33. Fürdőruháját csináltassa alakjára. fürdőruháját alakjára elkészíti a Ceglédi Ruhaipari Vállalat. ETESEK Kézi hajtású betegkocsi eladó. Thőkójy ut- ca 3 alatt Eladó házhely Halász utca 7/b alatt. Érdeklődni a helyszínen, özv Hubafnénál. Régi baílonbbátjából és más hozott anyagából ingkabátot készítünk. Irányár: 80 forint. Ceglédi Ruhaipari Vállalat. Cegléd. Kossuth Lajos utca 13. , darúgó-bajnokság végeredményét. Míg a két újonc a nagyoknál előkelő helyen végzett (a negyedik—ötödik helyen), az ifi csapat nem állta ; meg a helyét: a tököllek az utolsóelőttiek, míg az abonyi- ak az utolsók lettek. Az idén akár Örkény, akár Űjhartyán kerül fel a megyei élvonalba, ifjúsági gárdánk sem fog szégyent vallani. Hisz mint megtudtuk, mindkét községben számtalan tehetséges fiatal bontogatja szárnyait, mivel a két labdarúgó-szakosztályban nagy súlyt fektettek és fektetnek a nevelő munkára is. Alacs B. Tamás Hol a kötél komám uram ? A rendkívül népszerű és nagy olvasottságnak örvendő Népsport június 28-i, pénteki száma közöl egy érdekes cikket ifj. Kerezsi Endre tollából. Címe: Erőfejlesztés gumikötéllel. A kiváló szakember új kéziszert ajánl az erőfejlesztésre, a gumikötelet, amely az általánosan bevezetett expandernél változatosabb, érdekesebb, többrétű gyakorlathoz ad lehetőséget. Közli, hogy még kevéssé terjedt el az új kéziszer, de hatása miatt ajánlatos mind a sportolók edzéséhez, mind az iskolás gyerekek testneveléséhez. Olcsóbb Is, mert — ahogy írja — ára kb. 30 forint. Kapható *- ugyancsak ő írja — a Vas- és Edényboltokban. A cikk megtetszett, a módszer nem kevésbé. Ezért elhatároztam. hogy fiamnak, aki kicsi korában nem szerette a spenótot és vékonypénzű maradt, veszek egy gumikötelet. Az expander ugyanis most nem fér bele családi költségvetésembe. Sürgősen végigjártam az összes nacrvobb vasboltot, sőt a sport- szaküzleteket, de még a Népköztársaság útján levő gumiszak- üzletet is felkerestem, gumikötélről azonban sem mint új ké- ziszerrőj, sem mint új árucikkről sehol senki semmit nem tudott. Sőt, néhány helyen görbe szemmel néztek rám. azt hiték, hogy a kánikula áldozata vagyok. Pedig csak a Népsport cikkét olvastam!... Tenkely Miklós