Pest Megyei Hirlap, 1963. július (7. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-04 / 154. szám
SZŰRKÁLAS VECSÉSEN Úgy látszik, a nyári kánikula annyira felhevítette a vecsési strandfürdő tánc- mulatságán a fiatalembereket, hogy nem bírtak uralkodni magukon. A szóra- kozók között verekedés kezdődött, s annak hevében Dudás János 19 éves újfehértói és Simon József 19 éves kemecsei segédmunkások lapockán, illetve fején szúrták a falubeli legények közül Fazekas Józsefet és Tóth Józsefet. _ A Népi Ellenőrzési Bizottság munkájáról; az élelmiszer- és iparcikkellátásról, valamint a hittanbeíratásról szóló jelentés szerepel az MSZMP járási vb mai ülésének napirendjén. — Taggyűlést tart holnap este 7 órakor a gyömrői Zalka Máté KISZ-sziervezet. Napirenden a hetedik nyári tábor tervének és programjának megvitatása szerepel. — ötven hold rétiszéna kazalozását kedden fejezték be a tápiósülyi Virágzó Tsz-ben. A jó minőségű szénát mér az újonnan épülendő istálló mellé rakják. — Üj raktárt és WC-t építenek a magládi cukrászdában 40 ezer forint befektetéssel. A gépgyárban négyórás üzemeltetéssel büfét állítanak fel. Tatarozzák kívül-belül a 12-es üzletet 10 ezer forint értékben, Klenova 1964-ben boltot kap, nyaraló húsüzletet. — Ismeretlen betörő járt a maglódi Vas. és Műszaki Boltban. Leszedte a háztetőről a cserepet, s a padlásajtón át jutott be az üzletbe, ahonnan két tranzisztoros rádiót, egy villanyvarrógépet és három ébresztőórát vitt magával _ A nyomozás folyamatban, — Járási atlétikai bajnokság lesz vasárnap 9 órai kezdettel a gyömrői sportpályán. — Üj kerítést építenek az úri iskola és tanácsháza elé. A kivitelező vállalat a gyömrői Építőipari Ktsz, aki az 1962. december 31-i határidejű építkezést kb. három hét múlva fejezi be. MONOD P'ÍST. MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁS A V. ÉVFOLYAM, 154. SZÄM 1963. JÜLIUS 4, CSÜTÖRTÖK Megváltoztak traktorosaink élet- és munkakörülményei Gyömró a találkozóra készül A község társadalmi szervezetei mindent megtesznek annak érdekében, hogy Gyöm- rő szeptember 8-án megfelelő körülmények között fogadhassa a járási ifjúsági találkozóra érkező vendégeket. Az ünnepség megrendezésére legalkalmasabbnak a sportpálya mutatkozik. Igenám, de annak megközelítése — rendezett menetben — nagyon körülményes, mert a Steinmetz út és a pálya közötti útszakasz rossz állapotban van. A következő évek terveiben szerepel ugyan a Táncsics Mihály út még földes szakaszának kikövezése, de erre a munkára csupán 300 ezer forint van (és némi anyag). Hogyan lehetne ebből a kevés pénzbői legalább a pályáig rendbehozni az utat, s hogyan lehetne kivitelezőt találni, aki másfél hónap alatt el is készíti? Ilyen problémákkal küzdöttek a község vezetői, s hogy a megoldáshoz segítséget nyerjenek, összehívtak néhány műszaki-pénzügyi szakembert: Nyitrai Andrást, Kulich Lajost, Rónaszéki Ferencet, Molnár Pált, Kovács Istvánt, Bör- zsei Gyulát, s megtanácskozták velük a teendőket. Az eredmény napok alatt megszületett, a szakemberek segítségével sikerült anyagot és kivitelezőt szerezni, s így az útszakasz elkészülése határidőre biztosítottnak tűnik. Ehhez természetesen kell egy jelentős mennyiségű társadalmi munka is. Hogy a példát és buzdítást megadják, elsőnek a fent említett szakemberek léptek munkába: szombaton és vasárnap kitűzték a megépítendő útszakaszt. E hét szombat-vasárnapjára a község és a honvédség KISZ- istái . ígérkeztek társadalmi munkára; a következő hét végén pedig a Hazafias Népfront RÖVID HÍRKÉNT látott napvilágot, hogy hány Pest megyében élő pedagógus kapott a napokban gyémántdiplomát, elismeréseként annak, hogy több mint hatvan évvel ezelőtt kapta meg az eredetit és legalább harminc évet tanított is. Közülük három Gyomron lakó kitüntetettel személyesen is sikerült beszélgetnünk. ★ HAJABÁTS IVAN előtt így elevenedett fel a múlt: — 1896-ban kaptam meg a polgári iskolai tanári képesítő oklevelem, Szegeden. Hosszú ideig Aradon tanítottam, majd Pestre és onnan saját kérésemre Gyömrőre kerültem. Néhány évet itt tanítottam a fiú polgáriban, 1942-ben mint polgári iskolai igazgató lettem nyugalmazva. — Hogy valami különösen szépet tudnék-e mondani? Eleiünk nagy részét a küzdelem jellemezte. Annak nagyon örülünk, hogy lányunknak szebb életet tudtunk biztosítani. PéGyémántdiplomások hold őszi árpát vágtak le. A 380 hold aratni való területet előreláthatólag SZK—3-as és egy rendrevágó gép végzi el. Kézzel csak olyan esetben, és olyan helyen aratnak, ahol gépi aratás nem végezhető. ★ Katona Miklós főmezögaz- dász jelentette tegnap a ve- csési Ezüst Kalász Tsz-ből: — Nálunk az aratás hétfőn reggel kezdődött meg. A mai napig 50 holdat géppel és 20 holdat kézzel vágtunk le a rozsból. Ma kezdjük el az őszi árpa aratását, mivel abból sok kifagyott, eléggé megritkult és el is gazosodott. A rozs azért előzte meg az őszi árpát a beérésben, mert homokon van, nem úgy, mint az őszi árpa, kötött talajon. Lehet, hogy holnap reggel a három kévekötő aratógép is átáll az őszi árpa vágására. * A gyömrői Petőfi Tsz-ben kedden kezdődött meg az aratás. A Szilasi-táblán egy aratógép vágja az őszi árpát. Tóth László brigádvezető érdeklődve figyeli, várja az eredményi:, majd hozzáfűzi: — A Szilháton is egy táblán aratunk árpát, egy aratógép- pel. Kombájnnal csak a hét végén kezdhetjük meg az aratást, mivel a gabonák még nem értek be teljesen. — Igazán szép volt az ünnepiig — mondja Hajabáts Iván esett tanít nyelveket. Középiskolában és egyetemen. Négy nyelvet beszél. — Nagyon köszönjük a figyelmességet, igazán szép volt a fogadás az ünnepségen. Bár szívesen odaadnám a gyémántdiplomám az elszállt fiatal éveimért... OROMTÓL RAGYOGÓ ARCCAL mutatja gyémántdiplomáját Kacsinka Jánosné. 1892-ben kiadott tanítói oklevelében csak kitűnő osztályzatok szerepelnek. — Csanád megyében, Nagylakon kezdtem tanítani. Egy nemzedéket neveltem fel, hiszen egyfolytában huszonnyolc évig tanítottam ott. Még ma is boldogan nézem a régi iskolánk fényképét. Nézzék, milyen szép! Azt hittem, hogy a szívem hasad meg mikor el kellett jönnöm onnan. Nagyon szerettem tanítani. A tanítványaim is szeretnek. Ellátnak mindenféle jóval. Ebben az évben is megemlékeztek rólam a nagylaki volt diákjaim. Nagyon jólesik a figyelmességük. A gyömrői tanítványaimra sem mondhatok semmi rosszat. Itt csak tizenkét évig tanítottam. de azt hiszem itt is megszerettek. — Hogy az életemben voltak-e derűs napok? Amíg tanítottam, mind az volt. Ahány gyerek nőtt fel a kezem alatt, annyi kezdő életet irányítottam. Es ha valaki jól megállta helyét az életben, annak örültem, mert titkon úgy éreztem, örömének én is részese vagyok... Bizony, kedves Jolán néni, az idő előbb-utóbb mindenki felett eljár. De akiket a fiatalok a szívükbe zártak, az mindig érezheti szereteteket... Kacsinka néni boldogan nézi a régi iskola képét VÁRNAI LAJOS nyugalmazott igazgató tanító 1902-ben, Esztergomban szerezte meg MAI MŰSOR ANYAKÖNYVI HÍREK Pilis , Házasságot kötöttek: Varga Já- nos és Mészáros Sva. Elhunyt: Duchai János 82 éves. üiia Várnai bácsi és az unokája \ í Házasságot kötöttek: Száváid ^ József és Pinczel Anna Terézia. 2 Pécsi József János és Galcsik J Márta. ^ Elhunytak: Pülön Imre 72 éves. ^ Boda Sándomé szül. Pano Julian- ^ na 73 éves. á Vecsés £ Született: Demecs Gusztáv és ^ Szabó Éva fia: Gusztáv. ^ Házasságot kötöttek: Tóth Ele- í mér és Pokorayi Pálma Katalin. Vonnák József és Edzen Margit. SznliálYscrtfések Nattán István (Monor. Baj- csy-Zsílinszky u. 6.) alatti lakos igazolvány és vizsga nélkül vezette segédmotorját közúton, ezért a rendőrség 200 forintra bírságolta. ★ Csaba Gézáné (Vecsés, Szon- dy u. 56.) ittas állapotban közbotrányt okozott. Bírsága 200 forint. ★ Engel József (Ecser, Beze- rédi u. 3.) kivilágításán kerékpárral közlekedett. A KRESZ szabályainak megsértése miatt a rendőrség 200 forintra bírságolta. Burján Sándor (Monori-er- dő. Iskola u. 2.) levizsgázátlan gépjárművel vett részt a közúti forgalomban és vezetés közben szeszesitalt fogyasztott. A rendőrség 400 forint bírsággal sújtotta. Kitűzik a Táncsics Mihály út augusztusban megépülő szakaszát. (Képünkön: Rónaszéki Ferenc, Molnár Pál, Börzsei Gyula) és a községfejlesztési állandó bizottság toboroz önkéntes útépítőket. Pénzügyi és gazdasági szakemberek bevonásával készül már a találkozó költségvetése is. Óvári Zoltán, dr. Várnai László, Szabadosi Tivadar és mások már most aktív tevékenységet fejtenek ki annak érdekében, hogy a találkozó megrendezésére fordított kiadások vissza térül jenek, hogy az erkölcsi siker mellett az anyagi siker alapjait is megteremtsék. Más munkáscsoportokban is megkezdődtek már a szervező, előkészítő munkák; a gyömrői fiatalok örömmel tapasztalják, hogy bárkihez fordultak eddig a községben, mindenki a legkészségesebben ajánlotta fel segítségét a találkozó jó előkészítéséhez és lebonyolításához. Ezúton is hálás köszönetét mondanak érte! ARATÁSI KÖRKÉP — Hétfőn kezdtük az aratást. Jelenleg az őszi árpa vágása van folyamatban, amelyből eddig egy SZK—3-as kombájn mintegy 50 holdat vágott le. 420 holdat aratunk összesen és ez mind gépre van beütemezve, mivel kézi aratást nem vállalt senki sem. Ma kezdjük el a rozsot rendre vágni — így szólt Tabányi János tsz-elnök tegnapi tájékoztató telefonjelentése az ecseri Törekvő Tsz aratási munkájáról. ★ A pilis! Hunyadi Tsz-ben tegnap kezdődött el az aratás, kaptuk a hírt Lentár Kálmán tsz-elnöktől, egy kévekötő aratógép tegnap óta vágja a 100 hold rozsot. A rendrevágó gép is üzembe állt a 270 holdas őszi árpa táblán, ha aratás közben még annyira beérik az őszi ^ árpa, hogy azt kombájnnal is vágni lehet, akkor az SZK-gépek is besegítenek. Különben egy SZK—3-as és 4-es, egy rendrevágó és egy kévekötő aratógép összesen 730 holdat fog levágni. A fennmaradt 120 holdat — mely főleg rozs - kézzel vágják le, mivel olyan nagy a bükköny benne, hogy teljesen szétterül. ★ — Értesülésünk szerint a kávai Haladás Tsz-ben a tegnapi nappal indult meg az aratás, még aznap délig kb. 24 Üllőn hallottuk... ... hogy az állomás melletti trafik — amelyben Takács Józsefnlé az elárusító —, napi forgalma meghaladja a 800—1000 forintot. •k ... hogy a községben a Pest megyei Hírlap a sztár. Mintegy 500 előfizetője van. A többi napilap-előfizető száma így alakul: Népszabadság: 370, Népszava: 94, Magyar Nemzet: 35, Népsport: 14, Esti Hírlap: 10. ★ ... hogy a helyi úttörő- csapattól 6 pajtás: Holcmann Teréz, Győrffy Erzsébet, Szentkuti Lilla, Barta Sándor, Mészáros Ferenc és Füles László megy az idén Zamárdiba, KISZ-es rajvezetőképző táborba. A tábor külön érdekessége, hogy vezetője, Tamassy Endre üllői csapatvezető lesz. ★ .'.. hogy Virág József cukrász már 45 éve, felesége pedig 7 éve dolgozik a szakmában. F. L. diplomáját. Hosszú évekig tanított Nagyorosziban, ahová nyaranta még vissza-vissza tér unokájával. — Még most, hatvanegy év után sem tudok belenyugodni, hogy legkedvesebb tantárgyamból csak jó osztályzatot kaptam. Még ma is nagyon szeretek orgonán játszani, a felekezeti képzőben — ahol diplomám szereztem — szintén szerelmese voltam ennek a gyönyörű zengésű hangszernek. Sajnos, az utolsó évben egy európai hírességű orgonista vizsgáztatott és túl magasra állította a mércét. Nézzék meg az eredeti oklevelem! — tárja elénk. Bizony régi irat ez. Királyi tanfelügyelők és egyházi méltóságaik írták alá. — Serédi, egykori hercegprímás az osztálytársam volt. A tanítványaim nevére már nem nagyon emlékszem hiszen hetvenkét éves az a korosztály, amelyiket először tanítottam! Gyarmati Sándor — Kalotay Gábor Mozik Mende: Ballada a katonáról. Űri: En és a nagyapám. Vasad: Istenek tanácsa. Verses: Kisváro- ; si Lady Macbeth (széles). (Pl. április hónapban Kalocsai Mihály 7131, Teleki János 6083, Brunner János 6025, Siskó György 4840, Burján Sándor 4654, Festő József 5676, Misinszki István 4603, Hegedűs József 5228 forintot.) Természetesen a felsorolt keresetek megérdemeltek, mert traktorosaink a szabadban dolgoznak, igen nehéz munkakörülmények között és ki vannak téve az időjárás viszontagságainak. Fentiekből megállapítható, hogy a mezőgazdaság technikai eszközeinek fejlődésével a traktorosok anyagiakban is megbecsült szakemberekké váltak és olyan fejlődési lehetőség áll előttünk, hogy érdemes traktorosnak lenni! Kiss József gépállomási igazagtó Járásunk gépállománya két év alatt kétszeresére emelkedett, összetételét nézve pedig (korszerűség) szinte teljesen megváltozott. Amíg a korábbi években traktorállományunk többségét a Hoffher körmösök tették ki, ez évben a Hoffher-traktorok száma erősen lecsökkent, helyettük korszerű univerzális gépek álltak munkába. A munkagépeket nem számolva, járásunkban ez évben 250 erőgép és 40 kombájn nyújt segítséget az aratási munkák és nyári mélyszántások végzésében. (1061. évben mindössze 120 erőgép és 18 kombájn volt.) Megnövekedett gépparkunk korszerű javításáról is gondoskodnunk kell, így felettes szerveink segítségével 2 600 000 forintos beruházással növeljük a gépállomás javítóműhelyéinek számát, szerszámgéppárkunkat pedig korszerűekkel kicseréljük, illetve számukat növeljük. Ezek után joggal vetődik fel a kérdés: ez mind nagyon szép és jó, de hogyan élnek a gépállomási dolgozók, számukra milyen élet- és munkakörülmény van biztosítva, milyen kereseti lehetőséggel? A traktorosok és a javításban részt vevő dolgozóink szakmai műveltsége a speciális gépek megjelenésével párhuzamosan emelkedett. Elérkezett az az időszak — amely már korábban is indokolt lett volna — amikor traktor kezelését vagy javítását csak szakképesítéssel rendelkező személyre lehet bízni. Természetesen, a követelményeknek megfelelően növekedett a kereseti lehetőség is. Műhelymunkásaink között nem kevés azoknak a száma, akik átlagosan 2000—2500 forintot keresnek a szociális és egyéb juttatásaikat nem is számítva. Közismert, hogy a kulturális lehetőségeinken túlmenően védőétel, munkaruha, különböző segélyek, tisztálkodási eszközök és prémium juttatások még tovább növeli a borítékban kapott fizetés, illetőleg kereset reálértékét. Traktorosaink, hasonlóan a műhelymunkásokhoz, megkapják a szociális juttatásokat, sőt több vonatkozásban kedvezőbb feltételek mellett, miután munka- körülményeik is kedvezőtlenebbek. (Pl.: traktorosaink kapnak vattaruhát, csizmát, esőköpenyt is, hogy az időjárástól védve legyenek.) Az elmúlt években növelte traktorosaink kereseti bizonytalanságát az a körülmény, hogy számukra decembertől az aratási munkák beindulásáig folyamatos kereseti lehetőség nem volt biztosítva. Havonta 210—250 forintot kaptak, melyből családjukat fenntartani szinte lehetetlen volt. Emiatt a munkaerővándorlás igen nagymértékű volt. 1963. évben ilyen vonatkozásban is alapvető változás következett be. Az érvényben levő FM-ren- delkezés szerint minden traktorvezető számára — a kezelésre bízott géptípustól függően — biztosítva van havonta 600—800 forint. Ha javítási munkában vesz részt, akkor pedig a képzettségének megfelelően, óránként 4-től 9 forintig kerül besorolásra. Ezen felül egész évben, ha saját hibáján kívül nem tud dolgozni, naponta 11 forint biztosított bért kap. A megjelent bérügyi rendelkezésnek fő célja, hogy a traktorosok számára egész évben biztosítsa valamilyen módon a családjuk fenntartásához szükséges keresetet. Termelési időszakban, áprilistól decemberig a kereseti lehetőség szinte korlátlan, nem kevés azoknak a traktorosoknak száma, akik 3— 4, sőt sok esetben 5—6 ezer forintot is keresnek havonta.