Pest Megyei Hirlap, 1963. július (7. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-31 / 177. szám

Jól halad a felvásárlás Toí.'isliól Inllclji'silrs, romfi liól lem arutlős mutatkozik Miről tárgyalnak a végrehajtó bizottságok ? Az élelmiszerek tartalékolá­sát a felvásárlási terveik biz­tosíthatják. Nem közömbös tehát, hogv az előre megálla­pított mennyiséget maradék­talanul fel tudják-e vásárolni az ezzel megbízott szervek, vagy különböző okok miatt késedelmeskednek. Járásunk első félévi ered­ményeit vizsgálva megálla­píthatjuk, hogy területünkön alig van lemaradás, még a fel­emelt terveket is túlteljesítet­ték egyes cikkekből. Kenyérgabonából most fo­lyik a felvásárlás, a napokban fejeződik be az aratás. Bár a terméskilátások alacsonyabb átlagot mutatnak az előző éve­kénél, a ten/ .teljesítése bizto­sítottnak látszik. Július 17-ig hét és fél va­gon gabonát adtak át a termelők. Érdekes az is. hogy az első félévre ugyan nem terveztek gabonafelvásárlást, mégis 143 mázsa került eladásra. Különösen szép eredmény mutatkozik a tojás felvásárlá­sánál: a félévi terv teljesítése 214 százalékos, a tejnél 113 százalékos. Hasonló a helyzet a vágómarhánál és a hízott sertésnél is. Gyümölcsből egész évben 160 vagont kell felvásárolni, ebből a félév vé­géig 108 vagon a teljesítés. Igen súlyos lemaradás mu­tatkozik a vágó baromfinál, ahol a tervteljesítés mindösz- sze 24 százalékos. Ez a lemaradás részben a rossz tervezés eredménye is. Amikor a terveket készítet­ték. a járási felvásárlási cso­port vezetői észrevételezték ezt a túlzást. A járás adottsá­gai mellett még 50 százalékos teljesítést is nehezen lehet el­érni. Adódik ez abból, hogy a járás területén csupán egyetlen termelőszövetke­zet, a szentendrei Április 4 foglalkozik pecsenyeba- r cím fi tenyésztésével. Csak ez a szövetkezet rendel­kezik megfelelő épületekkel és szakemberrel is. Abrakta­karmánya azonban nincsen, mert árpavetését a súlyos fa­gyok miatt ki kellett szánta­ni. Az elhamarkodott tervek ké­szítése, mellett nehezíti a tel­jesítést az is, hogy a szakszö­vetkezetekben nincsenek férő­helyek, de az üzemtervek ké­szítésének idején a Földmű­vesszövetkezetek Járási Köz­pontjának vezetősége sem for­dított gondot a férőhelyek biztosítására. Az eredmények mellett mu­tatkozó hibák arra figyelmez­tetik az illetékeseket, hogy jövő évi terveik készítésé­nél mindig legyenek te­kintettel a helyi adottsá­gokra, körülményekre, maximális le­hetőségekre, mert csak ez biz­tosíthatja a felvásárlás zavar­talanságát és a tervek mara­déktalan teljesítését. Az MSZMP járási párt-vég- rehajtóbizottság ma délelőtt tartja soronkövetkező ülését, amelyen megvitatják a nőta­nács járási elnökségének szer­vező és irányító munkáját, a nőmogalom célkitűzéseinek gyakorlati végrehajtását, majd a városi és járási tanács vég­rehajtó bizottságok jelenté­sét a tanácsválasztások jelölő gyűlésein elhangzott javasla­tok és bejelentések realizálá­sáról. ★ A városi tanács végrehajtó bizottsága pénteken tartja so­ron következő ülését, amelyen megvitatják a város termelő- szövetkezeteinek első féléves gazdálkodásáról szóló jelen­tést. Foglalkoznak még a vá­rosi tanács irányítása alá tar­tozó vállalatok, a Kéziszer­számgyár és a Községgazdál­kodási Vállalat első félévi gazdálkodásáról és tervteljesí­téséről szóló jelentéssel is. A legfőbb teendő a tagtoborzás „MŰEMLÉKVÉDELEM“ Napórából libaetető Kormányzatunk rendeletek­kel is gondoskodik műemlé- ketr.k megőrzéséről, karban­tartásáról. Hatalmas összege­kéit áldoz, hogy az időjárás viszontagságai és az évszá­zadok vasfoga marta falak, íig-ag vények kellő á$a pót­ban hirdethessék a múlt embereinek kultúráját, szép iránti érzékét. Szükséges is ezeknek a megóvása, mert a vérzivataros századok oly sok műemléket semmisítettek meg hazánkban, hogy talán sehol másutt annyit Európá­ban. Régészeink, szakembe­reink minden felkutatott vagy felbukkant darabot ki­állítható állapotba kívánnak hozni, Ez történik a pilisszentke- reszti apátság romjaiból elő­kerülő maradványokkal is. Éppen tíz esztendeje, hogy ebben az ügyben levelezés indult, azzal a céllal, hogy a faragott kövek a szent­endrei Ferenczy Károly Mú­zeumba kerüljenek. Vitte a posta, hozta a leveleket, a kőemlékek azonban marad­tak a régi helyen. Hogy nem pusztultak el mind. az csupán Gaján József kán­tornak köszönhető, aki azo­kat részben összegyűjtötte az udvarán. Még így sem tu­dott mindent megóvni az elporladástól és szétzúzástól. A románkori kődarabok nagy Szomorú arccal panaszko­dik egy férfi ízbég Fő utcáján: — Korszerű, szép népbol­tunkban minden kapható, ter­mészetesen sör és bor is. Ugyanígy egyetlen italboltunk is többnyire rendelkezik a fenti italféleségekkel. Mindkét üzletben rendszeresen előfor­dult, s különösen a közelmúlt rendkívüli hőség, aratás és egyéb erőfeszítő mezőgazda- sági munkák idején, hogy sört nem kaptunk, esetleg bort sem. Néha ládákban látjuk a sört, vagy éppen az üzletben tárolva, azonban mi abból mégsem kaphatunk. „A sört a futballmérkőzésen merjük ki'1 — mondja a bolt vezetője. Egyik vasárnap elküldtem kis­lányomat sörért az italboltba. Pesti vendégeim legnagyobb ámulatára visszajön sör nél­kül. Este már az utcáról csa­logatták be az üzletbe a ven­déget: „Most jöjjön, van sör, része ma szétzúzott állapot­ban, bemeszelve, az iskola­udvar virágágyait köríti. Egy másik, a templombelsőből származó pompás faragvány- ból-.libaetetQt. .csinállak. Erre a sorsra jutott egy közép­kori, vésett napóra is. Nem járt el azonban különbül a Pilisi Erdőgazdaság sem, amely szándékosan, rosszaka­rattal mosókonyhújának pad­lózatába beépített egy ro­mánkori p árk ám ydarafoot, az­zal az indokolással, hogy „e romáin kő klerikális. agitá- cióra alkalmas”. Végre, tíz esztendő után, alkalom nyílt arra, hogy ezek a kövek méltó helyük­re, a Ferenczy Károly Mú­zeumba kerüljenek. A pilis- szentkereszti plébános min­dent elkövet annak érdeké­ben, hogy a köveket a to­vábbi rongálástól megóvja. Reméljük, nem jön közbe semmi váratlan, előre nem látott akadály, oktalan aka­dékoskodás vagy egyéni ér­dek, ami meggátolhatja a maradványok elszállítását. És úgy gondoljuk, a Pilisi Er­dőgazdaság is hozzájárul a Magyarország románkori em­lékei között talált egyetlen pilisszentkereszti márvány­nak a mosókonyha padlójából való kiemeléséhez, és illő helyre szállításához.- lyl ­két ládával visszamaradt a meccsen!" Izbégi ismerősöm elkesere­dett panaszát jogosnak, s a szocialista kereskedelem elvei­vel összeegyeztethetetlennek tartom. Azt hittem, izbégi helyi hiá­nyossággal állok szemben. De­hogy! ízbégről hazatérve, a Fő téren ugyanilyen panasszal ál­lít meg egy idős munkás: — Munkából jöttem haza. Mindössze egy korsó sört óhaj. tok inni. A Béke söntésben sört már nem kapok, de köz­ük velem, hogy az étterem­ben — ha helyet foglalok — kaphatok üveges sört. Bár munkaruhában voltam és si­ettem haza családomhoz, kényszeredetten leültem. Kissé hoszadalmasabban ment a do­log. a felszolgálóra várnom kellett, de sörhöz jutottam. Kérdezzük az illetékeseket: helyes ez így? Horváth Levente Közgyűlést tartott a városi önkéntes tűzoltó testület Leitner Samu városi anya­könyvvezető, Mihájlovits ké­ményseprőmester, mint tűz­oltóparancsnokok, Fiola bá ­csi, az örök tűzoltószertáros és más becsült, közismert ré­gi neveken keresztül élő ha­gyományai vannak Szentend­rén az emberbarát: hivatást betöltő önkéntes tűzoltótes­tületnek. Az államigazgatás társadalmasításával, önkéntes társadalmi munkások beál­lításával 1960. júniusában megszűnt a hivatásos tűzol­tóság, s megalakult újra az önkéntes testület, amely az­óta is igyekszik mindenki érdekében becsületes, jó mun­kát végezni. Vasárnap tartotta a testü­let közgyűlését, amelyen Sze- lényi István vb-titkár, a tes­tület elnöke beszámolt fél­éves működésükről. A beszá­moló, majd az azt követő vita eredményeiket és hibá­kat bőven hozott nyilvános­ságra Mindössze 25 tagja van ma a testületnek, s a felső rendelkezések szerint városunkban minimálisan 45 önkéntesre lenne szükség. A városi költségvetés, a köz­ségfejlesztési alap, a hatósá­gi tűzrendészet gondoskodott a tagok egyenruházatáról, szükséges felszereléséről. Az elmúlt fél évben nyolc esetben kellett tűzhöz kivonulniok. Közötte egyszer Pilisszent- lászlóra, egyszer Pomázra is, mert természetesen kötelező egymáson segíteni. A nyolc esetben közel 200 000 forint a megmentett érték. Április­ban ég májusban az ár- és belvízvédelmi munkáknál is derekasan helytállt a lel­kes törzsgárda Szentendrén, Szentistvántelepen és Visegrá- don. Czikora La jos parancs­nok, Püspöki János parancs­nokhelyettes mellett sok ve­terán tagja van a testület­nek, mint Szabó András, Rédl János vagy Szurmai Illés, ezért szükséges záros határidőn belül főleg fia­talokkal felduzzasztani a lét­számot a megkívánt 45 főre. A közgyűlésen a Haza­fias Népfront elnöke és Zsig­mondy Mária, a KISZ vá­rosi alapszervezet titkára tettek ígéretet arra, hogy mindent elkövetnek a tagto­borzás érdekében. A 25 tagú tórzsgárdán kí­vül ifjúsági csapata is van a testületnek, amely a já­rási tűzoltóversenyen első dijat nyert. Az ifi úttörő- csapat vezetője, Bindorfer György tanár. Szomorúan állapítható meg, hogy csak ízbég úttörőiről van szó, a város úttörői még nem csat­lakoztak hozzájuk. Megállapította azt is a közgyűlés, hogy bár min­den üzemünk és szövetke­zetünk képviselője meghí­vást kapott, éppen a létszámtoborzás miatt egyetlen üzem, illetve szövetkezet nem képvi­seltette magát. Külön kell tehát velük az érintkezést felvenni. Az új tagok felvétele mellett Brun- da Bélát teljesen visszahú­zódó közömbössége miatt ki kellett zárni a tagok sorá­ból, éppen akkor, amikor családjával együtt megfelelő lakáshoz juttatta őt a ha­tóság ínséges lakáskörülmé­nyeink között. Amilyen meg­tiszteltetés és becsület egy ilyen intézmény önkéntes tag­jának lenni, annyira elszo­morító az ilyen kizárási ha­tározat. A beszámoló a városi ta­nács végrehajtó bizottsága elismerését is tolmácsolta a testület eddigi jó munká­jáért és többen megemlé­keztek a kirendeltség hiva­tásos vezetőjének, Bezzegh Péter tü. szds-nak hivatásán és kötelességén túlterjedő gondoskodásáról a testület irányában. H. L. Tovább szépül a Ságvári túr ista ház Az elmúlt napokban befe­jezték a modern vonalú nyári helyiség és terasz munkálatait a szakemberek és megkezdték a turistaház kilátópontját kö­rül ölelő támfal építését. A munkálatok nyomán, a roman­tikus környezet sértetlenül ha­gyása mellett, tovább csinoso- dik és rendeződik a közkedvelt pihenőhely. Ebben az évben a Dunaka­nyar Intéző Bizottság prog­ramja szerint több mint 300 000 forint kerül felhaszná­lásra a terület fejlesztésére. Elkészült az étterem- és kony­habővítés vázlatterve lelkes budapesti mérnökök társadal­mi munkájával. A jóváhagyás után hozzálátnak a kiviteli tervek elkészítéséhez is, ame­lyek 60 000 forint értéket kép­viselnek majd tervezői díjté­tel alapján. Az országos fő­hatóságok előzetes nyilatkoza­tai alapján a megvalósításra is sor kerül 1964. év folyamán Az építéshez és a további fejlesztéshez 2 millió forin­tot biztosítanak. Szentendrei termés Akácok alatt (Szatmáry Géza, a Vas megyei Rum köz­ségből való festőművész-rajztanár munkája, aki a Pest megyei tanárokkal együtt Szentendrén töltött két hetet.) Patakpart. (B. Szösz Jolán tusrajza) HÍREK A JÁRÁS ÉS — ülésezett a Ferenczy Ká­roly Múzeum baráti köre a múlt héten, csütörtök este. Szó volt a múzeum bőví­téséről és a város műemlék­védelmének aktuális kérdé­seiről. — Dunabogdány községben tartja ma vándorülését a já­rási tanács művelődésügyi ál­landó bizottsága. Az áb ülé­sén tapasztalatcsere céljából részt vesznek a környező községek tanácsainak művelő­désüggyel foglalkozó bizott­sági tagjai. Megbeszélésük so­rán meghallgatják a járási tanács vb művelődésügyi osz­tály vezetőjének jelentését az j 1962/63-as oktatási év ta- j pasztalatairól, valamint az elkövetkező oktatási év elő­készületeiről. Javaslatot dol­goznak ki a soron következő tanácsülés elé a gyermek- és ifjúságvédelmi albizottság jó­váhagyására és ami szántén dicséretes kezdeményezés, a felnőttoktatással foglalkozó al­bizottság megalakítására és összetételére. — Elnökségi ülést tartott tegnap a Hazafias Népfront járási elnöksége. Napirenden szerepeltek az állami munka demokratizmusának elvi és gyakorlati kérdései. Segítség! Szúnyogok! Városunk és környékünk szépségében önfeledten gyö­nyörködök, évek óta itt lakók és állandó kirándulók egyfor­mán panaszolják, hogy végig a Leányfalui út mentén, a Határcsárda és a Pap-sziget környékén elviselhetetlen a szúnyogok támadása. Mint minden évben, az idén is igénylik, kérik, várják a ha­tósági szúnyogirtást, de mi­nél előbb! Kínjaik ugyanis i elviselhetetlenek! A VÁROS ÉLETÉBŐL — A Hazafias Népfront községi elnökségével együtt tartotta ülését tegnap dél­előtt Visegrád Községi Ta­nács végrehajtó bizottsága Száraz János elnökletével. Na­pirendre tűzték a szocialista demokratizmus kiszélesítéséről és a társadalmi erőknek az állami munkába történő fo­kozottabb bevonásáról szóló megyei tanács határozat vég­rehajtásának állását. Ugyan­csak határoztak az 1964. évi szociális keret megállapításá­ról is. — A filmszínház műsorán ma az Üzletemberek, a kert­mozi műsorán a Földről jött ember című film szerepel. — Megérkeztek az állami könyvesboltba a gimnáziumi tankönyvek. A tankönyvek árusítását a gimnáziumokban kezdik majd. Az állami gimnáziumban Rácz István tanár, az egyházi gimnázium­ban páter Návay György ta­nár foglalkozik a könyvek é r tékesí tésével. — Rövidesen megkezdik az átalakítási munkálatokat a Marx téri fmsz zöldségbolt helyiségében. A teret csúfító portált is leszerelik és az állami boltok mintájára ala­kítják ki az új feliratot. A belső berendezést is újjal cserélik fel. A ráfordítás összege eléri a 80 000 forin­tot. — Túlteljesítette negyedévi tervét a Rákóczi Ferenc ut­cai divatáru-méter .szaküz­let. A negyedév folyamán 1 224 600 forint forgalmat bo­nyolított le. A terv telje­sítését nagymértékben elő­segítette a boltvezetés min­denre kiterjedő gondossá­ga és a vevők kulturált ki­szolgálása. Elismerés illeti a bolt minden dolgozóját! Ezúton fejezem ki hálámat és köszönetemet Stiegler Ferencnek és társainak kisgyermekem Duná­ból való kimentéséért, valamint a. helyi szovjet alakulat katonáinak, vízbefulladt gyermekem felkuta­tásáért. Mika Antalná TALÁLÓS KÉRDÉS MIKOR ÉS HOL KAPHATÓ SÖR?

Next

/
Oldalképek
Tartalom