Pest Megyei Hirlap, 1963. július (7. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-04 / 154. szám

1963. JCLIUS 4, CSÜTÖRTÖK flST MEGY kMívIod Évente ötmillió látogató a szentendrei járásban A járási pártbizottság határozata az idegenforgalomról A Szentendrei Járási Párt- bizottság a minap a járás és Szentendre város idegenfor­galmi helyzetével foglalko­zott. A járás területe a Du­nakanyar legjelentősebb sza­kaszával esik egybe. Adottsá­gai következtében az ide­genforgalom egyik, igen fon­tos góca, a Balaton után az ország leglátogatottabb idegenfor­galmi tájegysége. Á járás községeit a Duna mintegy harminc kilométeres szakaszon érinti, a járáshoz tartozó Szentendrei-sziget pe­dig több mint harminc kilo­méter hosszú. A táj szépsé­gét emeli a huszonhétezer holdas erdős hegyvonulat. A sok helyen kavicsos, homo­kos folyópart nagyszerű für­dőzési lehetőséget biztosít, a Duna a vízisporlok, a magas hegyek és az erdők a turisz­tika számára nyújtanak kivá­ló terepet. A járásban ren­geteg a történelmi romemlék, de legnagyobb részük még feltárásra vár. A sok bővi­zű forrás, a hegyek tiszta levegője a területet igen alkalmassá teszi az üdülésre. Változatos adottságainak kö­szönhető, hogy a Dunaka­nyar, főleg a szentendrei já­rás látogatottsága egész évre kiterjed. A statisztika tanú­sága szerint a járás területén évente csaknem ötmillió láto­gató fordul meg, és szá­muk rohamosan emelke­dik. Foglalkozott a pártbizott­ság a közlekedés nehézsé­geivel. Megállapította, hogy a főútvonalak l«n szerű síté- se nagy erővel folyik, de a rossz mellékutak miatt a for­galom eléggé nehézkes. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium a szükséges­nek mutatkozó útépítéseket felvette már munkatervébe, de a kivitelezés idejét még nem határozta meg. Jogos a járásban megforduló autó­sok panasza a kocsiszervíz hiánya miatt. A hiány pótlá­sára már történtek lépések. A látogatók elszállásolása és kereskedelmi ellátása sür­gős megoldásra váró feladat. A járásban jelenleg egyetlen szálloda van, a 38 ágyas visegrádi, és ezenkívül nyolc turistaszálló fogadja be a vendégeket Sürgősségi sorrendben feltétlenül szükség van egy-egy turistaszálló léte­sítésére Leányfalun, Ta- hitótfalun és Csobán- kán. A vendéglátó egységek to­vábbi bővítésre és korsze­rűsítésre szorulnak, mert a folyton növekvő forgalommal már alig tudnak megbirkózni. A forgalom növekedését érzé­kelteti az a statisztikai adat, amely szerint például a Buda környéki Vendéglátóipari Vállalat 1959-ben 22 millió, 1961-ben 36 millió forintos forgalmat bonyolított le. Kü­lönösen a Dunakanyar két kiemelt területén, Visegrá- don és Szentendrén szük­séges leginkább a fejlesztés. A pártbizottság sürgeti a veszélymentes, ízléses, kor­szerű berendezéssel és fel­szereléssel rendelkező Duna- parti strandfürdők létesíté­sét. Sok a kívánnivaló a kul­turális ellátottságban is. A mozik korszerűtlenek, kevés a könyvtár, nincs olvasóterem. Fontos követelmény a já­rás szépítése, parkok, sé­j tányok létesítése, a köz­világítás fejlesztése. — Meg kell említenünk — mondta ki a pártbizottság —, ! hogy a Dunakanyar Intéző ] Bizottsággal való kapcsola- I tunk nem kielégítő. Tervez- j nek, intézkednek. üléseket í tartanak járásunkat érintő ügyekben, amelyeket előző­leg sem a járási pártbi­zottsággal. sem a járási ta- , náccsal nem beszélnek meg. | Bár az utóbbi időben van némi javulás, de a jövőben | a teljes összhangot igényeljük. A pártbizottság határozatá- I ban végül megállapította an- ! nak a szükségességét, hogy a Dunakanyar üdülési és I idegenforgalmi jelentőségét az erre illetékesek is elismer­jék. Tudatosítani kell — { mondja a határozat —. hogy { nem csupán a fővárosi la- ! kosság legolcsóbb és leg- j kedvezőbb üdülési lehetősé­gének biztosításáról van szó, : hanem egy olyan egyedülálló | természeti kincsről és látvá­nyosságról. amely a fővárost felkereső ide­genek. az ide látogató kül­földi delegációk termé­szetes pihenőhelye. i Ez a táj természeti szépségei- ! vei, műemlékeivel, sportlehe­tőségeivel felveheti a ver­senyt a világ leglátogatottabb tájaival is. Magyar László rtmnap — Gazdag programú, egész napos juliálist rendez j július 7-én, vasárnap a bényei MHS-szervezet. Ez alkalommal tartják az ősz- i szetett honvédelmi versenyt is. A verseny után színes műsor és tánczene szóra- : koztatja a résztvevőket. 1963. július 4, csütörtök, XJlrik napja. A nap kél 3.52 órakor, -nyugszik 19.45 órakor. A hold kél 17.32 órakor, nyugszik 2.02 órakor. Várható időjárás csütör­tök estig: Felhőátvonulások, több helyen záporeső, ziva­tar, mérsékelt északkeleti szél. Várható legmagasabb hőmérséklet 25—28 fok kö­zött. — Tanácstagi fogadóóra: Guba Pál megyei tanácstag július 8-án, délelőtt 9—12 óra között Tápióságon, dél­után 13—16 között Tápió- sülyön tart tanácstagi fo­gadóórát. — Vácott és környékén forgatják a legújabb magyar filmet, az Egy ember, aki 1— nincs című izgalmas kém­történetet. Főszereplői: Gá­bor Miklós, Ajtay Andor és Kiss Manyi. — Háromezer TIT-előadá­son 180 000 hallgató vett részt az elmúlt évben me­gyénkben. A tanácsi szer­vek által rendezett előadá­sok száma 4400 volt, a résztvevőké pedig 295 000. — Szocialista címért ver­senyző női munkabrigádok alakulnak a ceglédi járás termelőszövetkezeteiben. A törteli Aranykalász Tsz- ben Zrínyi Ilona, az al- bertirsai Dimitrov ban Va- léntyina Tyereskova, az abonyi Kossuth Tsz-ben Zó ja nevét vette fel a napokban megalakult női brigád. — Harmadszor kaszálják a lucernát a Csemői Állami Gazdaság I. számú üzem­egységében. A két első ka­szálással országosan is nagy­szerű eredményt, holdanként 30 mázsás termést értek ei. — Egész napos kirándu­lást rendezett a szentendrei járási Vöröskereszt a váci járásban. Hatvan vöröske­resztes aktivista látogatta meg a fóti Gyermekvárost — ahol megtekintették a Magyar Vöröskereszt által adományozott kórházat — és a vácrátóti botanikuskertet. — Lakberendezési és la­kástextil kiállítást rendez július 6—13-ig Nagymaroson a Pest megyei Iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalat és a Pest megyei Ruházati Kis­kereskedelmi Vállalat. — 140 000 forintot bizto­sított a megyei tanács a cso- bánkai cigány lakónegyed legelhanyagoltabb lakóhá­zainak renoválására. Az összegből hét lakóházat ta­taroznak, nádfedelüket cse­rép tetővel cserélik fel. A munkálatok már folynak. — Az újítómozgalom ered­ményeit nemrégiben értékel­ték a Pest megyei Vegyi és Kézműipari Vállalatnál. E szerint az 1962-es év II. felében az újításokból eredő megtakarítás félmil­lió forint volt, az idei év első hat hónapjában pedig elérte a 750 000 forintot. — 25 000 darab pipát ké­szített az idén jugoszláviai exportra a Nagykőrösi Fa­áru- és Dohányzócikkeket Gyártó Vállalat. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH-RADIÓ 8.10: Reszeli hangverseny. 8.55: Édes anyanyelvűnk. .9.00: Az if­júsági rádió Petőfi útján című műsorának III. része. 9.41: A gyermekrádió műsora. 10.10: Ma­gyar népi zene. 10.50: Napiren­den. 10.55: Operarészletek. 11.32: Rádió szabadegyetem. Az éghaj­lat és az állatok beszélgetése. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Rövidzár . . . Riportműsor. 13.10: Zenés országjárás a *■ Falurádió mikrofonjával. 14.10: Kamaraze­ne. 13.05: Halhatatlanok s-zerelmes leveleiből. 15.30: Operetthang ver­seny. 16.10: Zenekari muzsika. 17.05: A hidegháború történetéből. 17.20: Színes népi muzsika. 18.15: A berlini rádió esztrádzenekara játszik. 18.40: Ifjú figyelő. 19.00: Verdi: Az álarcosbál. Háromfel­vonás os opera. 20.52: A közleke­dési balesetekről. 21.09: Az ope­raközvetítés folytatása. 22.15: Tánczene. 23.20: Anakreon és Sappho versei. 23.30: Zenekari muzsika. 0.10: Híres prímások muzsikálnak. PETÖFI-RADIÖ 14.00: Tánczene. 14.25: Virágéne­kek. 14.40: Nem boszorkányság. technika! 15.05: Fúvósátiratok. 15.20: Az elmaradt kirándulás. Jelenet. Irta: Bácski Anna. 13.40: A gyermekrádió műsora. 16.00: Könnyűzenei híradó. 16.45: A kül­földi sajtó hasábjairól. 17.05: Rá- űióegyetem. Zenei tagozat. 17.55: Operettrészletek. 18.15: Magyar történelmi anekdoták. 18.35: Ze­nekari muzsika. 19.05: Zenés est Ráday Imrével. 20.02: Edwin Fi­scher zongorázik. 20.20: Élőszó­val — muzsikával. URH 18.30: Hírek. 18.40: Könnyűzene. 19.30: A próféta harangjai. Rádió­dráma. 20.42: Debussy-est. 22.30: Hírek. TELEVÍZIÓ 18.20: Hírek. 18.30: Paletta. (Kis­dobosok és úttörők műsora.) 19.05: Telesport. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Szép álmokat, gyerekek! 19.55: Mai vendégünk. .. 20.20: Mici néni két élete. (Magyar film.) 14 éven felülieknek! 21.45: 1. Első a tér. Magyar kisfilm. 2. A fekete gyep kincsei. Lengyel rajzfilm. 22.05:: Hírek. Tv-híradó. >\\^\\\\\\V\\\\\\v. i v\\\V\\\\\\\\\\\V.vV\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\VV\V\^^^^ í HÉTFŐ, JÜLJUS 8. Kossuth rádió: 8.10: Nyi­tott borítékban. — 8.lr>: Tánczene. — 9.00: Lányok, asszonyok ... — 9.20: Zene­kari muzsika. — 10.10: Mát- raszöllősi óvodások éne­kelnek. — 10.30: Népi zene­karok műsorából. — 11.00: Lánc, lánc. eszterlánc. Rá­diójáték. — 11.30: Schu­mmn: Esz-dúr zongora­ötös — 12.10: Mindenki kedvére! — 14.10: Heti ze­nés kalendárium. — 15.03: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 15.19: Fúvószene. — 15.40: A piroskendős lány. Regény folytatásokban. — 16.10: Üttörőhíradó. — 16.30: Román fiatalok muzsikál­nak. — 16.50: Mai emberek. — 17.00: ötórai tea. —■ 18.15: Zenekari muzsika. — 19.25: Népdalcsokor. — 20.25: Hal­ló, itt Moszkva! — 22.30: Klasszikus operettrészletek. — 23.15: Szép magyar no­vella. — 23.30: Zenekari muzsika. Petőfi rádió: 14.25: Ope­rettrészletek. — 15.05: Wag­ner müveiből. — 15.20: A bolond Roberto. Elbeszélés. — 15.40: Délutáni frissítő. — 16.50: Az angol munkás­mozgalom dalaiból. — 17.05: A világ minden tájáról. — 17.15: Jakuts Éva és Lajos Attila hangversenye a stú­dióban. — 17.43: Arak és árnyékok. — 17.55: Szóra­koztató muzsika. — 18.40: A zárak mestere. — 19.05: Ré­gi híres énekesek műsorá­ból. — 19.40: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. — 19.53: Édes anyanyel­vűnk. — 20.00: Népi muzsi­ka. — 20.40: Macbeth. Sha­kespeare drámájának rádió- változata. KEDD, JÚLIUS 9. Kossuth rádió: 8.10: Köny- nyüzene. — 8.50: Az Ifjú­sági Rádió műsora. — 9.32: Mezei csokor. — 10.10: Nagymosoda. Rádiódráma. — 11.00: Operarészletek. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.00: Törvénykönyv. — 13.15: Zenekari muzsika. — 14.10: Részletek Kemény— Ambrózy Hatvani diákjai című daljátékából. — 14.35: Kanalas Gusztáv. Elbeszé­lés. — 15.00; Balettzenék operákból. — 15.30: Köny- nyűzene nyugdíjasoknak. — 16.13: A kis Műk története. Mesejáték. — 16.56: Ravel: Daphnis és Chloe. Balett. — 18.15: Népi muzsika. — 18.45: Falusi klub. — 19.00: Bolgár tenoristák: műsorá­ból. — 19.25: A Szabó csa­lád. — 20.25: Operettest. — 20.06: Orosz asszony. Rádió­játék. — 22.15: Mai szem­mel. — 32.25: Kamarazene. — 23.30: Könnyűzene éjfél előtt, éjfél után. Petőfi rádió: 14.25: Zene» kari muzsika. — 15.05: Népi muzsika. — 15.30: Orvosok önidsérletei. — 15.45: Ka­marazene. — 16.50: Tíz perc világgazdaság. — 17.05: Könnyűzene. — 17.35: Vá­rosnézőben... — 17.50: Hó­dolat Debussy emlékének... — 18.20: A legyek ura. — 18.45: A dzsessz kedvelői­nek. — 19.05: Magyarországi útiképek. — 19.20: Cifra szűrömmel betakarva. Ady Endre verse. — 19.22: Köz­vetítés Torin óból. — 21.05: Tánczene. — 22.10: A Ma­gyar Rádió és Televízió Énekkarának új felvételei­ből. — 22.25: Mesterek. — 22.40: Vers. SZERDA, JÚLIUS 10. Kossuth rádió: 8.10: Reg­geli hangverseny. — 9.00: A hosszú éjszaka. Regény­ismertetés. — 9.30: Köny- nyűzene. — 10.10: Szín és való. Az Ifjúsági Rádió mű­sora. — 11.00: Kamarazene. — 11.27: A Szabó család. — 13.00: Válaszolunk hallga­tóinknak. — 13.15: Opera­részletek. — 14.10: Szóra­koztató fúvószene. — 14.33: Lányok, asszonyok ... — 15.00: Színes népi muzsika. — 15.35: A piroskendős lány. Regény folytatások­ban. — 16.10: Zenekari mu­zsika. — 17.05: Horizont. Gazdasági híradó. — 17.25: Operettrészletek. — 18.10: Moszkvai tudósítónk jelen­ti. — 18.19: Muzsikáló ké­peslapok. — 18.39: Nyomo­rultak. Rádiójáték. — 20.25: Könnyűzenei híradó. — 21.15: Új versek. — 21.33: Népi muzsika. — 22.35: Szimfonikus hangverseny. FÜST MtGYtt hírlap EÖ332ÖE UtU'ITW 1963. július 8-tól 14-ig ALLANDÖ MCSORSZAMOK Hírek, idöjárásjelentés. — 4.35-'/ . V J Kossuth-rádió: 4.26: Rákóczi induló. — 4.30 tői 7.59-ig: Vidáman — frissen! Zenés műsor. — Közben: 5.30: Hírek, időjárás-í jelentés. — 6.00: Falurádió. 6.35: Sport- és totóhírek. — 6.59: Pontos időjelzés. £ — 7.00: Hírek, időjárásjelentés. — 7.10: Új könyvek. — Kb. 7.30: Színházak éss 4 mozik műsora. — Kb. 7.45: Hirdetőoszlop. — 7.59: Pontos időjelzés. — 8.00: Mű-^ sorismertetés, idöjárásjelentés. — 8.08: Technikai szünet. — 8.59: Időjelzés. —2 10.00: Hírek, lapszemle, időjárásjelentés. — 11.59: Időjelzés. 12.00: Déli harangszó, ^ hírek, idöjárásjelentés. — 16.59: Időjelzés. — 17.00: Hírek. — 19.50: Jó éjszakát,^ gyerekek! —- 19.59: időjelzés. — 20.00: Esti krónika, időjárásjelentés. — 21.59:^ Időjelzés. — 22.00: Hírek. Néhány perc külpolitika, időjárásjelentés. — 24.00: Hí- ^ rek, időjárásjelentés. — 0.30: Himnusz. — Utána: Vizjelzőszolgálat. $ Petőfi-rádió. 5.30: Hírek, időjárásjelentés. —- 6.00-tól 8.00-ig: Reggeli zene. ^ — Közben kb. 6.25: Színházak és hangversenyek műsora. — 6.50: Torna. — 8.00: ^ Hírek, idő járásjelentés. — 8.10: Műsorzárás. 13.50: idegen nyelvű vízjelzősaolgá- ^ lat. — 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. —16.00: Hírek, idöjárásjelentés. —18.00: £ Hírek, időjárásjelentés. — 21.00: Hírek, időjárásjelentés. — 23.00: Hírek, időjárás- J jelentés. -- 23.15. Műsorzárás. 4 , > AV\VÁ\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\VW^ rer Beethoven-szimfóoiákat vezényel. — 20.09: Neves­sünk! — 20.30: Muzsikál a bécsi Práter. — 21.26: Nagy monológok. — 22.28: Zenés műsor. — 23.00: Kamaraze­ne. -- 23.42: Operettrészle­tek. Petőfi rádió: 7.30: Az uni­tárius egyház félórája. — 8.00: Mit hallunk a jövő hé­ten?—8.30: Magyar tájak: A Karancsalja. — 9.00: Ope­rakalauz. — 10.00: Gazda­szemmel a nagyvilág mező- gazdaságáról. — 10.15: Nóta- csokor. — 10.35: Szeptembe­ri szélben. — 10.45: Prágai tavasz, 1963. — 12.30: Gon­dolatok filmekről. — 12.45: Tánczenekarok parádéja. — 13.04: Tíz kiló szilva. Rádió­játék gyermekeknek. — 13.40; Fúvószene. — 14.25: Brahms: Szerelmi dalke- ringők. — 14.48: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 15.33: Mikrofonnal a föld körül. — 16.00: Ránki: Két bors ökröcske. Mese zené­vel. — 16.27: Radnóti Mik­lós verse: Sem emlék, sem varázslat. — 16.30: Nyáridő. Könnyűzene. — 17.05: Lőtte Weimarban. Rádiójáték. — 18.01: Haydn: G-dúr vonós­négyes. — 18.26: Séta a ter­mészetben. A tavak élete. — 18.46: A hét könnyű- és tánczenei műsoraiból, — 30.10: Horváth Zsigmond jegyzete. — 20.20: Erkel: Hunyadi László. Háromfel- vonásos opera. A TELEVÍZIÓ műsora Petőfi rádió: 14.00: Tánc­zene. — 14.25: Operettrész­letek. — 15.05: Madrigálok. — 15.20: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 15.40: Könnyűze. ne. — 16.44; Váratlan láto­gatás. Elbeszélés. — 17.05: Liszt-zongoraművek. — 17.40: Orvosi tanácsok. — 18.00: Dalok a békéről. — 18.15: Rádió-szabadegyetem. — 18.40: Eartha Kitt énekel. — 19.05: Verbunkosok, nép­dalok. — 19.33: Mozart: Cosi fan lutte. KétfeJ voná- scs opera. — 22.16: Táncze­ne. CSÜTÖRTÖK, JÚLIUS 11. Kossuth rádió: 8.10: Ope­rettrészletek. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Anyám, az álmok nem ha­zudnak ... Az Ifjúsági Rá­dió műsora. — 9.45: A Ma­gyar Rádió Gyermekkórusa énekel. — 10.10: Előfordul, hogy ... — 10.15: Zenekari muzsika. — 11.32: Rádió­szabadegyetem. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.00: Árak és árnyékok. — 13.10: Hétfőtől szombatig. — 14.10: Opefettrészletek. — 15.05: Mit olvassunk? Heti könyv­szemle. — 15.25: Operarész­letek. — 16.10: Mongólia nemzeti ünnepén. — 16.40: Két szvit. — 17.05: A jólét forradalma. — 17.20: Pony­vára került szívszerelem. —* 18 15: Simor András és Freymann Magda hangver­senye a stúdióban. — 18.40: Ifjú Figyelő. — 19.00: Be­mutatjuk az Amiga Hang- lemezgyár új tánczenei fel­vételeit. — 20.25: Magyar Pantheon. — 21.02: Szimfo­nikus zene. — 22.15: Gyer­meknevelés. — 22.30: Népi muzsika. — 23.10: Ruszalka. Operarészletek. — 23.45: A Djalma Ferreira-együttes játszik. Petőfi rádió: 14.25: Szabó Ferenc: II. szonáta. — 14.45: Látogatás a KGST-titkár- ságon. — 15.35: Népi muzsi­ka. — 15.20: A Gyermek­rádió műsora. — 15.40: Könnyűzenei híradó. — 16.30: A Bartók Béla Zene- művészeti Szakiskola Ifjú­sági Zenekara játszik. — 16.50: A külföldi sajtó ha­sábjairól. — 17.05: Zenekari muzsika. — 18.00: A Melach- rino-zenekar játszik. — 18.15: Két olasz elbeszélés. — 18.40: Fúvósátiratok. — 19.05: Hol tart a mai plasz­tikai sebészet? — 19.15: Schubert. Kroó György elő­adása. — 20.15: Szimfonikus könnyűzene. — 21.05: Fele próza. — 22.43: Magyar szer­zők kórusművei. PÉNTEK, JÚLIUS 12. Kossuth rádió: 8.10: Ope­rarészletek. — 9.00: Meg­tudtuk — elmondjuk. — 9.15: Tánczene. — 10.10: Szi- rákl óvodások énekelnek. — 10.33: Chopin-zongoramű­vek. — 11.00: Okos Benő története. — 11.20: Pygma­lion. Részletek Loewe szín­játékéból. — 12.15: Minden­ki kedvére. — 13.45: Gazda- szemmel a nagyvilág mező­gazdaságáról. — 14.10: A három narancs szerelme. Részletek Prokofjev operá­jából. — 14.30: Vihar a Ma­to Grosso felett. — 15.00: Dallal, tánccal a világ kö­rül. — 13.43: A piroskendős lány. — 16.10: Geszty Szilvia és Svéd Sándor énekel. — 16.42: Kibernetika. — 17.00: ötórai tea. — 18.15: Liszt: Haláltánc. — 18.34: Szóljon hozzá. — 18.54: Susmus. Vígjáték két részben. — 21.20: Nagy énekesek élet­regénye. — 22.20: Könnyű­zene. — 23.15: Zenekari mu­zsika. Petőfi rádió: 14.25: Tánc­zene. — 15.05: Zenekari mu­zsika. — 16.10: Váratlan es­küvő. Elbeszélés. 16.30: Könnyű dallamok. — 17.05: Sürgős szállítmány. Rádió­játék. — 17.26: Hangverseny Az opera útja című műsor hallgatóinak. — 18.15: A nyugatnémet tőke Afriká­ban. Komor Imre írása. — 18.30: Népi muzsika. — 19.33: Edwin Fischer zongorázik. — 19.27: Operettrészletek. — 19.40: Láttuk, hallottuk... — 20.00: Zenekari muzsika. — 21.20: Szép esti dallam. — 22.13: Debussy Oroszor­szágban. SZOMBAT, JÚLIUS 13. Kossuth rádió: 8.10: Lá­nyok, asszonyok ... — 8.30: Katönadalok, cigánydalok, csárdások. 9.00: Miért szép? Előadás. — 9.45: Bach — Busoni: d-moll chaconne. — 10.10: Halló, itt Moszkva! — 11.45: A barátság hul­lámhosszán ... — 13.00: Legkedvesebb verseim. — 13.15: Bizet operáiból. — 14.10: Zenekari muzsika. — 15.05: Ifjúsági Magazin. — 15.30: Zengjen dalunk. — 16.10: Hét nap a külpoliti­kában. — 16.23: Élőszóval — muzsikával. — 18.10: Ma­gyar nóták. — 18.35: Gondo­lat. A Rádió irodalmi heti­lapja. — 20.20: Nem az én színpadom. A fővárosi szín­házak vetélkedése. Hl. for­duló. — 22.33: Táncoljunk. Petőfi rádió: 14.00: Mo­zart: G-dúr fuvolanégyes. — 14.25: Fotoamatőrök öt­perce. — 14.30: Operett­hangverseny. — 13.30: Vála­szolunk hallgatóinknak. — 15.45: Orvosi tanácsok. — 15.50: Könnyűzene. — 16.08: Füredi szép napok. — 17.45: Szép magyar novella. — 18.00: Fucsik: Marinarella. Nyitány. — 18.10: Nemes Katalin zongorahangverse­nye a stúdióban. — 18.35: Psota Irén és a Latinos­együttes énekel. — 19.35: Atomnyitány a tengeren. Előadás. — 19.50: Zenekari muzsika. — 21.45: Tárlatlá­togatáson. — 22.00: Verbun­kosok, népdalok, csárdások. — 22.35: Vers és muzsika. VASÁRNAP, JÚLIUS 14. Kossuth rádió: 8.10: Zene­kari muzsika. — 9.30: Édes anyanyelvűnk. — 9.05: Csi- licsala csodái. Rádiójáték. — 10.00: Szivárvány. — 11.55: Hallgatóink figyelmébe! — 12.15: Jó ebédhez szól a nó­ta. — 13.00: Művészlemezek. — 13.40: Van új a nap alatt. — 14.00: Lapozgatás a Ki­rály Színház emlékkönyvé­ben. — 14.40: A ciripelő múlt. — 13.30: Vasárnap dél­után. Könnyűzene. — 16.20: Operarészletek. — 16.50: Má­tyás Szabácson. Regény- részlet. — 17.05: Szórakoz­tató magyar muzsika. — 17.30: Új Zenei Újság. — 18.05: Szabad egy táncra? — 18.45: Országúton, dűlő- útón.—18.55: Otto Klempe­Kedd, július 9. 18.10: Hí­rek. 18.20: Műsor 10—14 éve­seknek: 1. Kukkantó. 2. Törvényen kívüli lovagok. A Tábortűz és a TV rejt­vényműsora. 19.10: Csator­nák. gátak, zsilipek. Riport­film. 19.30: TV Híradó. 19.45: Szép álmokat, gyere­kek! 19.55: Beutaló. Üdü­lőknek üdülőkről című vi­dám műsor rejtvénye a Ba­latonról. 23.05: Törzsasztal a/ Újságíró Klubban. 20.35: Kés a vízben. Magyarul beszélő lengyel film. 22.10: Hírek. TV Híradó. Szerda, július 10. 10.00: TV Híradó. 10.15: Minde­nért fizetek. Magyarul be­szélő szovjet film. 11.25: Csatornák . . . 11.45: Be­utaló. Üdülőknek üdülőkről című vidám műsor rejtvé­nye a Balatonról. 18.20: Hí­rek. 18.30: Mongólia nemzeti ünnepén. Zsambalín Pauzar rendkívüli meghatalmazott követ beszéde. 18.40: Nagyí­tóval 9 ország térképe előtt. 19.00: Egri képeslap. A Ma­gyar TV kis filmje. 19.15: TV Világhíradó. 19.30: Szép álmokat, gyerekek! 19.43: Nicodémi: Hajnalban, dél­ben, este. A Vígszínház elő­adása a TV stúdiójából. (14 éven felülieknek!). A köz­vetítés szünetében: Hírek. 22.00: TV Híradó. Csütörtök, július ti. 17.45: Hírek. 17.55: Az ember ba­rátja. Az Intervizió műso­ra. 18.50: A Magyar Hirde­tő műsora. 19.03: Az öreg Szegi. Kékesdi Gyula falusi jegyzete. 19.03: Telesport 19.30: TV Híradó. 19.43: Szép álmokat, gyerekek! 19.35: Mai vendégünk . . . 20.10: A jövő hét műsora. 20.20: Amikor a megbocsájtás bűn. Magyarul beszélő francia film. (16 éven felülieknek!). 21.50: Pallas. Tudományos figyelő. 22.20: Hírek. A TV Híradó ismétlése. Péntek, július 12. lO.OOi TV Híradó. 10.15: Telesport. 10.30: Mindenki ártatlan? Magyar film. 11.40: Hogyan tanult az ember repülni. Csehszlovák kisfilm. 11.55« A jövő hét műsora. Szombat, július 13. 18.25: Hírek. 18.35: Zöldvendéglő, tarka abrosz. Vendéglátó­ipari tanulók vetélkedője. 19.20: Hétről hétre . .. 19.30: TV Híradó. 19.45: Szép ál­mokat gyerekek! 19.55: Slá­gerfesztivál a keleti-tengeri hetek alkalmából. Közvetí­tés az NDK-ból. 21.20: Diszk­réció mellett. .. Galambos Szilveszter vidám órája. 22.20: Hírek. A TV Híradó ismétlése. Vasárnap, július iá. 10.00: Gyermekmatiné; 1. Pórul­járt haramiák. Bábjáték. 2. Mesekastély. Magyarul be­szélő NDK-film. 16.00: A Magyar Hirdető műsora. 16.10: Többet, jobbat, kor­szerűbben. Mezőgazdasági filmösszeállítás. 17.00: Hűsí­tő jégkockák. 17.30: Vízilab­da-bajnoki mérkőzés közve­títése. 19.20: Esti beszélge­tés. 19.30: TV Híradó. 19.50: Szép álmokat, gyerekek! 20.00: Vasárnapi vers. 20.10: Nagy siker volt... Marti­nique. Magyarul beszélő amerikai film. 21.45: Tele­spori. 22.35: Beutaló rejt­vényműsor sorsolása. 22.10: Hírek. (A Magyar Rádió és Tele­vízió a műsor változtatás jo­gát fenntartja.) I

Next

/
Oldalképek
Tartalom